Csontos Sandra a Mandinernek: Kvótanők helyett erőre és kitartásra van szükség
2015. március 20. írta: Redakció

Csontos Sandra a Mandinernek: Kvótanők helyett erőre és kitartásra van szükség

csontos_sandra_1.jpg

Az a lényeg, hogy olyan nők lépjenek be a politikába, akik képesek megvívni a maguk harcát – mondja Csontos Sandra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) egyik elnökjelöltje, aki a hétvégén méretteti meg magát a szervezet választásán. Csontos „coollá” tenné az IKSZ-et. Szerinte az a kihívás, miként lehet a nem rombolni, hanem építeni vágyó fiatalokat megnyerni egy kereszténydemokrata közösség számára. Interjúnk.

„Ön azt vallja, hogy a nők semmivel sem alkalmatlanabbak politikai vezetőek, mégis azt látjuk, hogy a politikai életben, és különösen a jobboldalon alig akadnak nők. Ez miért van így?

Körülöttem is rengeteg fiatal nő van, az ifjúsági szervezetben is, akiket bár érdekel a közélet, van véleményük; de nem jellemző, hogy mindegyikük éppen politikával szeretne foglalkozni. Nem akarom azt mondani semmiképpen sem, hogy ugyanannyira könnyű egy nőnek, mint egy férfinak. Viszont egy dolog nagyon fontos szerintem ebben a kérdésben: és az nem a kvóta, hanem az erő és a kitartás. Hogy mi magunk vagyunk olyan erősek, hogy akármit határozunk el, azt addig csináljuk, ameddig el nem érjük a célunkat.

Nem gondolja, hogy egy nőnek sokkal többet kell letennie az asztalra, mint egy férfinak, hogy észrevegyék a teljesítménye alapján is?

Kicsit másképp gondolom. A hátrányt előnyünkre kell fordítanunk. Előnyt kell kovácsolni abból, hogy nők vagyunk. És most nem arra gondolok, hogy megszólal valaki a tévében és az emberek hirtelen nem azt hallgatják, hogy mit mond, hanem hogy miként mondja vagy hogyan néz ki. Hanem arra, hogy mi másképp intézzük az ügyeinket, másképp tudunk képviselni egyes kérdéseket, mások vagyunk a konfliktusokban. Ugyanakkor nincs egyszerű dolgunk. Kevés olyan nő van előttünk példaként, akik a politikában már végigjárták ezt az utat. Ez a mi kihívásunk. De ha mi megcsináljuk, akkor ezzel megkönnyítjük a többi nő helyzetét is. Mert bebizonyítjuk, hogy igenis lehetséges.

Ön szerint fontos lenne, hogy több nő legyen a politikában?

Nem a mennyiség számít. Lehet beszélni kvótákról, meg sok minden másról, de nem ez a döntő kérdés. Az a lényeg, hogy olyan nők lépjenek be a politikába, akik képesek megvívni a maguk harcát, van erejük kiállni az ügyeikért, képviselik azokat, akik mögöttük állnak. Vagyis: ha eredménnyel és sikerrel politizálnak.”

Kiss Brigi interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr117286313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.03.20. 15:21:00

Tessék, egy újabb elférfiasodott bulldózer. Miért nem népitáncol az ilyen, hogy megtanulja a női szerepeket?

annamanna 2015.03.20. 16:12:57

"Nem gondolja, hogy egy nőnek sokkal többet kell letennie az asztalra, mint egy férfinak, hogy észrevegyék a teljesítménye alapján is?

Kicsit másképp gondolom. A hátrányt előnyünkre kell fordítanunk. Előnyt kell kovácsolni abból, hogy nők vagyunk."

A cikk alá azt írta vki, GFG nője.
Heller Ágnes anno Lukácsot szopta le a státuszért, Csontos GFG-t. Van, ami nem változik.
Heller Ágnes tán nem elég nőies????

"Van persze buktató bőven. De ez így van a férfiak esetében is. A férfiak I S (!!!!) le akarják gyűrni egymást."

A férfiak IS!!!! le akarják gyűrni egymást!!!
Úgy nyomul, mint egy tank.
"Egy nagy cél érdekében
Tör előre ifjú seregünk."

Az értékrendre, esznékre nagy ívben tojik. Cool szervezetet akar csinálni az IKSZ-ből, végképp kinyírni a vallásos értékrendet, pl. az abortusszal kapcsolatban. A lényeg, hogy minél több hülyén tudjon uralkodni.

"Ne sírj, úgyis mindegy" www.youtube.com/watch?v=xEXLpJFhrSs

Toportyán Zsóti 2015.03.20. 16:39:40

KDNP ma már csak röhej,normális ember nem égetné magát ezekkel a kollaboráns besúgó papokkal és hobby gyilkolászó semmilyenzsótikával.Vizet prédikáló bort vedelő farizeus aljadékok.

bömböcz 2015.03.20. 16:51:54

Jól csipog a kis sunáznivaló!

Sir Galád 2015.03.20. 18:29:26

Pontosan annyit tudok Csontos Szandráról és az IKSZ-ről mint az interjú előtt. Semmit.

"Teggyük coollá az Iksz-t!", "Jó, hogyan?" , "Őőő, blablablablabla. Jó legyen ide tartozni."

Most komolyan, miről szólt ez az interjú? Sajnos a kérdezett alany az égvilágon semmiről nem beszélt, de a Fidelitas-os csávó dettó üres és következetlen szövegeket mondott. A jövő emberei...

capacete 2015.03.20. 18:54:47

G Fodor barátnőjéről van szó. Ha egyszer belefeccöl annyi energiát a politizálásba, hogy elviseli a vonzónak kevéssé mondható "politikai gondolkodó" közelségét, akkor meg is érdemli, hogy megválasszák!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.20. 19:05:37

@capacete:

Te el is hiszed, amit írsz vagy csak hencegni szeretnél vele, hogy milyen primitív és nyomorult vagy?

annamanna 2015.03.20. 19:23:19

@Sir Galád: "Pontosan annyit tudok Csontos Szandráról és az IKSZ-ről mint az interjú előtt. Semmit."

Ó, dehogynem, most már egészen konkrétan tudod a lényeget.
A lényeg, hogy nincs lényeg. A lényeg a semmi.
A hatalom célja
A hatalom maga
Mindenkinek mást rejt
A 101-es szoba.

@bbjnick: "Szegény GFG olyan magányos? A zsófiák megoldják. És nem kell megjegyezni az arcukat sem. Valakiknek nyilván a valakijük, mert utcáról azért már zsófia sem lehetsz, de azért édes hazánk igen gazdag ezekben a komszomolkaarcú pistánakjóleszekben, akit ha kell, fel tud hívni a Habony titkárának a csivavája."
orulunkvincent.blog.hu/2015/03/18/a_zsofiak_kora

@capacete: www.youtube.com/watch?v=URHFBhukycM

capacete 2015.03.20. 19:54:59

@bbjnick: Mármint mit hiszek el?
Azt, hogy Sandra GFG barátnője? Ezt bizony elhiszem, márcsak azért is, mert a saját szememmel láttam őket kézenfogva sétálni két hónappal ezelőtt. (Sandra egyébként még GFG-nél is egy fejjel alacsonyabb, pedig GFG finoman szólva nem sudárnövésű.)

Azt pedig nem hiszem el, hogy Sandrát a belső értékeivel nyűgözte volna le a vonzónak nem mondható "gondolkodó", a hatalom közelsége azonban sok nő számára megfelelő afrodiziákum...

Serathis 2015.03.20. 20:52:15

Érdemes lenne linkelni a Puzsér vs Sándor Klára összecsapást Youtuberól. Halálra röhögtem magam rajta.

Virág et. 2015.03.20. 21:34:40

Szép kislány, Böröczhöz képest még kifezetten értelmes is. Ilyen progresszív nőpártisággal viszont nem fogja sokra vinni egy KDNP-ben.

Erre gondolt egyébként Tóta is. És nem, Sandra, az nem gúny volt, hanem dicséret.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.20. 22:41:24

@capacete:

"a saját szememmel láttam őket kézenfogva sétálni két hónappal ezelőtt" --- írod.

Ezt, látod, én nem hiszem el:-)

"nem hiszem el, hogy Sandrát a belső értékeivel nyűgözte volna le a vonzónak nem mondható "gondolkodó"" --- írod.

Akár lenyűgözte, akár nem, ha volna is közöttük bármiféle kapcsolat, amit én erősen valószínűtlennek tartok, az az interjú vonatkozásában teljességgel indifferens. Ha te ennek a nőnek a kijelentéseivel csak úgy vagy képes vitába szállni, hogy vélt vagy valós magánéleti aspektusokat emlegetsz fel, hírbe hozod, akkor az nem ennek a nőnek a szellemi és erkölcsi minőségéről információ, hanem a tiédről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.20. 23:11:48

@annamanna:

Hogy a vincentes @jótündért súlyosan megviseli a férfiklimax, az mit bizonyít?

annamanna 2015.03.20. 23:29:47

@bbjnick: oké, te mit hozol fel Csontos pozitív erényeként, amellett, amit itt följebb írt az egyetlen pozitív hozzászóló: "Jól csipog a kis sunáznivaló!"
Ezen kívül miért kéne pont őt az IKSZ elnökévé választani? A szövegéből mi fogott meg? Miért gondolod, hogy épp ő az alkalmas jelölt a feladatra?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.03.20. 23:38:48

Aranyos pofika, tartalom semmi -

Ennyi.

@annamanna:

Szandikát valaki nagyon profin fölkészítette a szerepre. Buta liba, hatalmas egóval. Még csak nem is föltétlen az ő hibája, szép nőkkel elő szokott fordulni. Joggal érezheti az ilyen hogy a világ (-> férfiak halmaza) lábai előtt hever.
Az ilyennek kell egy alfa, aki megmutatja, _hol a helye_.

annamanna 2015.03.21. 00:07:58

@Nemzetstratégia: Szerinted miért nem alfához csapódott? (Bár lehet, hogy GFG-t alfának tartod).
Na és vajon hány alfahím lehet az IKSZ-ben?
Miért került pont oda? Mert ő direkt az alfákra utazik?
Direkt a tökös, kemény kereszténydemokrata legények társasága vonzotta ellenállhatatlanul?

capacete 2015.03.21. 03:08:25

@bbjnick: Én Sandrát speciel sík hülyének tartom, úgyhogy különösebben nem akartam kommentálni a nyilatkozatát, inkább arra a sajnálatos jelenségre akartam fókuszálni, hogy Magyarországon - legalábbis a fideszben mindenképpen - egy nő csak akkor tud politikai karriert csinálni, ha egy befolyásos pártember támogatja, amiért általában közeli kapcsolatba kell vele kerülnie (ld. pl. Szalay-Bobrovniczky).

Az pedig teljesen mindegy, hogy mit hiszel, a Pozsonyi úton sétáltak kézenfogva a Jászai Mari tér felé, konkrétan szembe jöttek velem. (Ha nem Sandrával van, akkor GFG-vel megosztottam volna a róla alkotott nem túl kedvező véleményemet, de egy nő jelenlétében ez azért nagyon modortalan lett volna.)

Ezt a képet szerinted egyébként én photoshoppoltam?
istenallatkertje.tumblr.com/post/82688807918/es-tenyleg-g-fodor-gabor-es-csontos-sandra

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.03.21. 05:32:20

@capacete: Gondolod, hogy egy csökött agyú parasztnak bármit is számít, hogy valaki a saját szemével látott valamit?

Pelso.. 2015.03.21. 07:13:37

@annamanna: Kijelenti, hogy a KDNP-t erőforrásként éli meg, hát hogyne lenne alkalmas. Bármire.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.21. 07:15:42

@annamanna: URAMISTEN már b+!!!

ezt nem hiszem el.
ez undorító.
40.media.tumblr.com/8714d52a29738a5cca1b23c536c3a24e/tumblr_n3z2ekKpJ71rx8sq5o1_500.jpg

azt hittem végre egy rendes keresztény, erkölcsös lány... aki csak naivaként beszél általánosságokat...
erre egy gnóm feslett k*

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.03.21. 07:39:48

milyen ember az, aki csinoskának tart egy ilyen romlott arcú alnémbert? normálisak maguk?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.03.21. 09:21:02

@annamanna: GFG-t alfává teszi az általa birtokolt hatalom, illetve hogy A4-es oldalanként 970 ezer forintot kap.

Persze amint kihullana a kegyből, Szandika úgy pattintaná le hogy még vissza se nézne. Vagyis GFG nem önértékén alfa, nyilván.

"Na és vajon hány alfahím lehet az IKSZ-ben?"

Bármely adott szervezetben a vezetőség/vezetők környékén kell az alfákat keresni, túl sok alfa szétzilálja az összetartást, úgyhogy nyilván kevés.

Itt a nagyon érdekes, hogy a "keresztény" Szandika az egyik legbrutálisabban hatalomelvű, ezt nyíltan hirdető pasashoz csapódott neki...Jézus is az mondá, boldogok a hatalmasok... ja nem. Pont az ellenkezőjét.

Szandika akkora mocskosnagy képmutató, hogy a farizeusok és írástudók továbbképzést vehetnek tőle.

A felháborító hogy mindez nyílt színen zajlik, és az aranyos pofika kedvéért mindenkinek el kéne hinnie hogy ez mennyire természetes. Hasonló ahhoz hogy Schmitt Pál Elnök úr mekkora nagy tiszteletreméltó jó ember, Mert Egyszer Olimpiát Nyert.

"Miért került pont oda? Mert ő direkt az alfákra utazik? "

Az IKSZ és a Fidelitas a hatalom ölebei, valamilyen értelemben biztos "közel vannak a tűzhöz", logikus választás volt. Egyébként minden nő az alfákra utazik.

@jose maria padilla: Biológiailag rendben van, jó a genetikai fölépítése. De ettől még nem külső, hanem a belső a lényeg.

annamanna 2015.03.21. 10:56:48

@Nemzetstratégia: "Egyébként minden nő az alfákra utazik."
Valami különös oknál fogva mégis gyakran kerül nő kezébe az irányítás a párkapcsolaton belül. Ez hogy lehet, ha minden nő az alfákra utazik?
Sandrában azért mégis, átlag feletti lehet a "királynői" ambíció. Egyik kedvenc dala nyilván ez: www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To

Egy meglehetősen hasonló törtetőről szóló film a Gimiboszi
jerrycomovie.blogspot.hu/2014/07/gimiboszi-election-1999.html
www.mozinetmagazin.hu/index.nof?o=&nyelvid=1&k1=10&k2=1&k3=43&filmid=1105

Mit is mondhatnék erre.... még több nőt a Parlamentbe!!?

@Felsmukk: hát ja, Sándor Klára, a könyvtártudományi domina.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 11:14:06

@annamanna:

ezek a baler ribik mind fasszopókurvák.

istenem, csak kimondtuk végre. a cigókurvák meg nem azért nem dolgoznak, mert a) cigók b) nők) c) képzetlenek d) még szar helyen is laknak, hanem mert nem akarnak a rohadékok. pedig de gecire megoldaná minden kibaszott bajukat ha dolgoznának, hogy kúródnának meg.

Herr Schwarze Liste 2015.03.21. 13:02:09

a szereposztó diványos commenteket olvasva amondó vagyok, a marketingposzt besült mint a köztv

felteszek még egy kávét

hoplita 2015.03.21. 13:41:52

@mavo:
Még azt sem tudod leírni helyesen, hogy faszszopó, te faszszopó.
Akkor meg mi a büdös anyádé' ugatsz itt, te köcsög?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.21. 14:45:43

@mavo: mi bajod van ávósproli? nem tudtad felfogni amit írt, mert azt látom,

na takarodj már innen a jo k anyádba

Pelso.. 2015.03.21. 17:37:45

@Herr Schwarze Liste: Dehogy sült. El kell adni, valamiként, darabszám a lényeg, a vevő meg kapott -mindegy, hogy mit, a többit képzelje oda magának.

Rejtő valahol: eladtak neki egy ezüstfejű botot, aztán kiderült, hogy a szép markolat egy vízcsap.))

Herr Schwarze Liste 2015.03.22. 07:48:09

@Pelso..: ta-damm "Az IKSZ közlése szerint Nacsa Lőrinc egyértelmű többséggel lett a szervezet elnöke riválisával, Csontos Sandrával szemben."

nomármost kremlinológiai szemszögből az eset tanulsága, hogy nem éri meg GFGirl-nek lenni, kifelé áll az "okoskodó elemző" szénája

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.03.22. 08:18:25

Milyen annak a nőnek a lelkivilága, aki GFG-nek aláfekszik? - Ó. hát keresztényi! Már-már Teréz anyai magasságok.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.03.22. 08:57:42

@annamanna: "Valami különös oknál fogva mégis gyakran kerül nő kezébe az irányítás a párkapcsolaton belül. Ez hogy lehet, ha minden nő az alfákra utazik? "

Úgy, hogy a párkapcsolat általában dinamikus, vagyis folyamatos a kapcsolat,és a nők megérzik, ha a férfi pozíciója alábbszáll bármi miatt, és általában ki is használják, hogy ők kerüljenek fölülre.

Pelso.. 2015.03.22. 09:19:37

@Herr Schwarze Liste: paff, a sárkány.
Vajon miért inkább nem? gfg miatt vagy mert nő?
Ne feledjük, a fickó egyik legfőbb se..., akarom mondani bizalmas , onnan sem ejteni, sem kiesni nem olyan könnyű, átmeneti háttérbe szorítása inkább színház. Fő vétsége ugye a polgár téma=termék, nos, el tudod képzelni, olyan marha legyen, hogy önállóan, egyeztetés nélkül rombolja le a párt egyik fő mítoszát, mely bőven hozta az ikszeket eddig?

Herr Schwarze Liste 2015.03.22. 11:56:56

@Pelso..: bizalmas?! nincs ilyesmi. lali bácsi mesélhetne.

"el tudod képzelni, olyan marha legyen, hogy önállóan, egyeztetés nélkül rombolja le a párt egyik fő mítoszát, mely bőven hozta az ikszeket eddig?"

simán. nem a a hatalom megfejtése, a marketingelése lett volna a feladata. de annyira beleélte magát a naaagy mágus szerepébe, amíg végül maga is a molylepke szerepébe került.

(vállvonás)

a forradalom az kérem nem matyóhímzés

Pelso.. 2015.03.22. 13:01:24

Amennyiben nincs ilyesmi, akkor visszafele sincs, tehát áll a főnök abszolút egyedül a csúcson, nap mint nap egy Brutust várva...? A full bizalmatlanság rendszerét meg egyfősben működtetni nem lehet.
Hajóágyú meg nem szabadul el így, ha jó csavarok kötik a fedélzethez. Ne zárd ki, hogy félresikerült magyarázkodási akció az egész, persze kell egy mímelt áldozat.

annamanna 2015.03.22. 14:02:03

@Nemzetstratégia: Jó, hasonlítsuk össze Csontos Sandrát mondjuk Dúró Dórával. Mindkettő rendkívül ambíciózus, fiatal, szép, mindkettő a mozgalmi elkötelezettsége révén lelt párra, ráadásul mindketten olyan mozgalomnak a tagjai, amik elég hagyományosan képzelik el a nemi szerepeket, tehát nemileg rendkívül konzervatívok. Mivel Dúró Dórának már három gyereke van, ezért jó pár év és rendkívül sok konfliktus lehetősége van mögötte, amikben átvehette volna az irányítást Novák Elődtől (aki kinézetre szintén nem egy Brad Pitt). Na és átvette? Egy pillanatra is érződik rajta, hogy ő az irányító a kapcsolatban? Változtak a viszonyok három gyerek után?

Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy a kapcsolat általában dinamikus.
Hanem arról, hogy valaki vagy hazudik, vagy igazat mond, már kezdettől fogva.
Vagy jól érzi magát a kapcsolatban, és azért megy bele, vagy haszonlesésből, és akkor az első adandó lehetőséget felhasználja, hogy borítsa a felállást. Ld. Demcsák, Palácsik és a többi.
GFG és Csontos kapcsolata is eleve halálra van ítélve, már azelőtt halott volt a dolog, mielőtt összejöttek, ez az egész hazugságon alapul. Volt egy Vörös Rébék, aki összeboronálta őket. És ugyanez a Vörös Rébék nemsokára azt fogja mondani, hogy "Kár volt, kár", GFG pedig azt fogja gondolni, hogy "asszony, ördög".
Minden kapcsolat, ahol a nő "átveszi az irányítást" azon alapul, hogy VALÓJÁBAN soha nem volt a férfi kezében az irányítás, csak a nő megjátszotta magát, amíg az érdekei úgy kívánták.
Dúró Dóra nem fog házisárkánnyá válni, legalábbis sokkal nehezebb elképzelni ezt róla, mint azt, hogy Csontos Sandra máris az.
És mindkettőnek igen hasonlók az adottságai, az érdeklődése, a szocializáltsága, a különbség köztük mégis ég és föld.
Szerintem Dúró Dóra nem hazudik, vagy legalábbis sokkal kevesebbet, mint Csontos Sandra, aki viszont folyamatosan, állandóan, minden percben hazudik, mindenről hazudik, semmiben sem őszinte, sem a mozgalommal, sem a párkapcsolatával, semmivel kapcsolatban. Szerintem ő hazugságra építette az egész életét, én úgy látom, és folyamatosan szembemegy valódi önmagával, folyamatosan olyasmit csinál, ami nem is ő, ez apróságokban bukik ki, például, hogy egyáltalán nem tud mit kezdeni a keresztény értékrenddel, azt leértékelni, megváltoztatni, átírni akarja. Szerinte mégis jó az abortusz, szerinte ne legyen olyan fontos a vallás, inkább legyünk kúlok!
Dúró Dóra viszont úgy éli az életét, ahogyan az neki is jó, épp ezért összhangban van önmagával, és nincs indíttása arra. hogy "dinamikusan" élje meg a párkapcsolatot és átírja annak a szabályait.

Tehát, még egyszer - amíg Csontos Sandra eleve nem tud mit kezdeni a keresztény értékrenddel, és azt "dinamizálni" akarja, átírni, megváltoztatni (ugyan
így nyilván a GFG-vel való kapcsolatát is), addig Dúró Dórának megfelel az az értékrend, ahová csatlakozott, és az a kapcsolat, amibe belement, ezért aztán nem "forradalmi". Még sohasem hallottam arról, hogy ő a mozgalmon vagy a házasságon belül bármit is változtatni akart volna.
Ha nem is 100%-osan, de sokkal inkább összhangban van önmagával, mint Csontos Sandra, akiről nekem csak az jut eszembe, hogy mindenben hazudik, amit csak csinál.

Aki pedig ilyen, az hosszabb távon elképesztő károkat képes okozni annak, akihez csatlakozik. Több példát láttam már hasonlóra (keresztény körökben). Aki álnok, hazug, erőszakos, pöffeszkedő vagy semmirekellő nővel áll össze, az mentálisan, szellemileg leromlik és eltűnik a süllyesztőben, akármilyen vezetői képességekkel is rendelkezett valaha. Már eleve az összeboronált kapcsolatok, hát ez borzalom, emögött mindig Vörös Rébék áll. Lehet, hogy GFG sem jobb a deákné vásznánál, erről fogalmam sincs, mert nem szoktam olvasni a szövegeit. Az biztos, hogy nagyon kevés lehet az önbizalma, na majd Csontos Sandra miatt még kevesebb lesz.

Herr Schwarze Liste 2015.03.22. 14:10:17

@Pelso..: senkinek, pelso efftárs. ideje megtanulni, hogy a párt és bölcs vezetése a gondolkodás terhét magára vette, neked annyi a dolgod, hogy ne szabotáld el a nemzeti termelési versenyt és ne hallgass holmi trockista elhajlókra! a kételkedés az eszme halála. anélkül pedig a nemzet ügye sötétségbe borul. az agyad helyett inkább a lábad pörögjön, volkstanz kell a puhány férfinépnek. megedz, férfiasít, bejön a csajoknak, összekovácsol, vasárnap is lehet csinálni és nem utolsó sorban addig se a mandicommentelésen jár az eszed.

csak semmi matyóhímzés.

Herr Schwarze Liste 2015.03.22. 14:16:18

@annamanna: wow, micsoda dudóriánus szapphói dícshímnusz , kész kovipornó.

annamanna 2015.03.22. 14:29:36

@Herr Schwarze Liste: Rendben, ha csak ez a bajod, akkor Dúró Dóra helyett legyen Dobrev Klára a példa. Az is épp most szülte a harmadik gyereket a férjének, és még sokkal hosszabb közös múltjuk van, és náluk sem látom, hogy ennyi idő alatt "dinamikusan" átvette volna az irányítást, ráadásul Gyurcsányt is sokszor hívták gnómnak, emlékszem, Friderikusz is meglepődött, hogy önmagához képest milyen szép felesége van. És Dobrev Klára is ambíciózus.
Persze náluk már nagyobb az esély arra, hogy otthon Klára a főnök, de még mindig kevésbé gondolom ezt róluk, mint mondjuk Vadai Ágnesről (több példát inkább nem említek). Talán Vadai a leghasonlóbb példa az elképesztő házasságával.

Herr Schwarze Liste 2015.03.22. 15:39:18

@annamanna: oh la-la, már klári is az édeshármasban? c'est bon menage a trois, mon dieu! kezd valóvilágos irányt venni a diszkurzus.

annamanna 2015.03.22. 18:22:19

@Herr Schwarze Liste: Te mit akarsz mondani? Ha szerinted túl primitív az, amit írok, írj jobbat, senki sem gátol benne.

annamanna 2015.03.22. 19:05:53

@Herr Schwarze Liste: Nézhetünk más példákat is, kevésbé szem előtt levő, kevésbé ambíciózus nőkkel. Legyen mondjuk a fidesz vezető rétege. Bár itt már jórészt csak tippelni lehet, mert a hölgyek jócskán háttérbe vannak húzódva, de lefogadom, hogy akik a fideszt láthatóan a mélybe rántják (mondjuk úgy, az "ifjú titánok", de akár Andy Vajnát is hozzájuk csaphatom), a házas- vagy egyéb módon megvalósuló nemi élete sokkal inkább a hazugságra épül, mint azoké, akik nem okoznak erkölcsi kárt a pártnak (mint mondjuk Pokorni vagy Áder). Bár fogalmam sincs Pokorni vagy Áder házasságáról, de azt gondolom, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lehet, mint mondjuk Habony Árpádé vagy Lázár Jánosé. Lehet, hogy tévedek, sőt az is lehet, hogy otthon Pokorniné át szokott esni a vakkomondoron (vagy épp Pokorni). De azért csodálkoznék rajta.

A képmutatásra épülő kapcsolat olyan szívós modell, ami nem függ időtől, tértől, egzisztenciától, kinézettől, semmitől. Ahogyan az se függ semmilyen külső feltételtől, hogy a felek azért vannak benne a kapcsolatban, mert tényleg jól érzik magukat egymás társaságában.
A hazug kapcsolat himnusza Cseh Tamástól: www.youtube.com/watch?v=V7vHlCjK9P0

Lehet ezt is választani, ha valakinek ez jön be. Végül is mindenki úgy éli az életét, ahogyan azt a maga számára a legjobbnak véli, és senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy másképp éljen.

Mindenesetre az összes többi kritérium szerintem üres szófosás (mármint hogy a nő helye a konyhában van, vagy hogy küzdjünk az abortusz szabadságáért blablabla). Ami egyedül számít, az, hogy a két ember őszinte egymáshoz vagy hazudik egymásnak. Ez pedig azon múlik, hogy mit gondolnak saját magukról, megbecsülik-e önmagukat vagy nem. Ha elég jó az önbecsülése valakinek, az nem megy bele hazug kapcsolatba. Ha eleve nem érzi jól magát a saját bőrében, akkor el fogja viselni a roncsoló kapcsolatot is. És ha így tesz, garantáltan a környezetét is károsítani fogja, és ott fog ártani másoknak, ahol csak tud.

www.youtube.com/watch?v=tvUtYu8Osmc

Herr Schwarze Liste 2015.03.22. 19:37:54

@annamanna: éééééés megérkeztünk a dr csernus családelemzéshez. mikrocsoportok interperszonális dinamikája kimaxolva, mint a részletek után kukkoló szomszéd távcsöve. utána a lépcsőházban lelkes terefere és információcsere az esetleg többet látott/hallott naccságos asszonyokkal. még jó, hogy a drón nem repül a paplan alá.

annamanna 2015.03.22. 20:04:03

@Herr Schwarze Liste: Jó, számodra ez ennyi. Én viszont egyetértek Karinthyval, aki a Capilláriában azt írta, hogy a férfi-nő közti ellentétek, viszályok fontosabbak bármilyen háborúnál. Tehát, hogy ez az emberiség nagyjából első számú, legfontosabb, legalapvetőbb problémája; először ez romlott meg, és legutoljára ez fog rendbejönni.
Minden egyéb probléma valahogyan ide gyökereztethető; ennél alapvetőbb viszonyban az ember már csak Istennel lehet.
De hát nyilván nem fogok arról dörögni, hogy ezeknek az embereknek az a baja, hogy nem tértek meg, mert ennyire nem vagyok Savonarola, még akkor sem, ha valaki már ezzel a hasonlósággal is megtalált.
Tehát annál maradok, hogy ezeknek az embereknek az a bajuk, hogy hazudnak a párkapcsolatukban, hazudnak maguknak, hazudnak egymásnak, hazudnak a külvilág felé, hazudnak az értékrendjükkel kapcsolatban; az egész életüket hamisságra építették fel.
A hazug világ egyik nyilvánvaló képviselője Csontos Sandra, aki szerintem rendkívül sokat tud ártani másoknak, ezért nagyon örülök, hogy nem őt választották meg a pozícióra. Annak a lakli, mackós alkatú fiúnak, akit megválasztottak, sokkal jobbat fog tenni a felelősségvállalás.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.03.22. 21:38:25

@annamanna: A nő az olyan férfit tudja tisztelni és szexinek találni, aki nem adja lejjebb magát senki, még az ő kedvéért sem.

Biztos tudásod nincs, mint ahogy nekem sincs, hogy a Novák-Dúró viszonylatban ki van fölül. Szerintem Novák, ismerve a személyiségét.

Attól hogy van x gyereked, az még önmagában nem (elégséges) ok hogy leurald a férjed. Ez egysíkú megközelítés.

Dúró Dóra valószínűleg jó anya, lehet jó feleség is (a kettő nem mindig jár együtt, sőt) de ettől még nem kéne mennybe meneszteni. És Szandikát sem kell rögtön a pokol fenekére küldeni.

"(...) Csontos Sandra, aki viszont folyamatosan, állandóan, minden percben hazudik, mindenről hazudik, semmiben sem őszinte, sem a mozgalommal, sem a párkapcsolatával, semmivel kapcsolatban. Szerintem ő hazugságra építette az egész életét, én úgy látom, és folyamatosan szembemegy valódi önmagával, folyamatosan olyasmit csinál, ami nem is ő, ez apróságokban bukik ki, például, hogy egyáltalán nem tud mit kezdeni a keresztény értékrenddel, azt leértékelni, megváltoztatni, átírni akarja. Szerinte mégis jó az abortusz, szerinte ne legyen olyan fontos a vallás, inkább legyünk kúlok! "

Nem vagyok lélekbúvár, de szerintem egyszerűen arról van szó hogy Szandikát hajtja a vére, a lehető legnagyobb alfa közelében lenni. Az arcán is van valami agresszív, ragadozó jelleg, a Nordikus jegyek cukis kinézetet kölcsönöznek melléje, ettől néz ki olyan jól.

De ettől még buta liba marad persze, üres, tartalomnélküli. Ha őt elítéljük azért mert a keresztény értékeket mocskolja, akkor az egész IKSZ megérett a pokolra. A kedves laklis mackós stb elnökkel egyetemben.

"Ha nem is 100%-osan, de sokkal inkább összhangban van önmagával, mint Csontos Sandra, akiről nekem csak az jut eszembe, hogy mindenben hazudik, amit csak csinál."

Szandika egy előadást ad elő, azt játssza hogy ő a tökéletes ártatlan földi teremtmény, egy angyal. egyelőre bejön neki, némi fiaskók azért becsúsznak, mint most amikor elbukta a választást, de alapvetően működik a dolog.

Visszatérve a férfi-nő kapcsolathoz. Amint a férfi tekintélye valami miatt alapvetően megrokkan, a nő vagy átveszi a hatalmat, vagy kihajítja a férfit a fenébe. Ez sem a Dúró-Novák, sem pedig a Csontos-GFG viszonylatban nem fordult elő, egyik férfi tekintélye sem roppant meg véglegesen. A Gyurcsány-Dobrev viszony pedig más, mert a dobrev kiöregedőben van, ilyenkor alább száll a nő piaci értéke, kis túlzással jó neki minden, aki megüt egy szintet. Meg persze a baloldal legenergikusabb figurája még mindig a túlmozgásos, ez bizony jelzésértékű..

"Én viszont egyetértek Karinthyval, aki a Capilláriában azt írta, hogy a férfi-nő közti ellentétek, viszályok fontosabbak bármilyen háborúnál."

K.zsidó volt, és zs-k hajlamosak szélsőségekben gondolkozni.Ha viszont fölvesszük e fonalat, akkor már a bűnbeesés is egy nő miatt történt meg, a sátán először Évát dumálta meg, szóval lehet benn valami igazság. Az én sejtésem pedig, hogy a férfi-nő ellentét azért érdekel téged annyira, mert a te életedben is fontos szerepet játszik:)

annamanna 2015.03.23. 00:48:17

@Nemzetstratégia: " nem adja lejjebb magát senki, még az ő kedvéért sem."
Ezt másképp mondanám: aki nem tér el a saját útjától, feladataitól, értékrendjétől, munkájától, "küldetésétől" a nő kedvéért.
Ehhez persze az kell, hogy egyáltalán legyen neki saját célja, feladata, "küldetése".
Mert ha ilyen nincs, akkor ugyan mondhatja, hogy "nem adja magát LEJJEBB", de céltalanul csak egy üresfejű pöffeszkedő senki marad.
Teddy úrfi jut eszembe a "Csengetett Mylord" sorozatból. Az üresfejű senkiházi Teddy úrfi a szappanszagú munkáslányok után kajtatott, és hidegen hagyta a szintén senkiházi arisztokrata hölgy. De ez persze csak mese.
Az viszont gyakran előfordul, hogy a céltalan, üres életű férfi áldozatává válik a potyaleső kurvinyeknek. Akinek nincs saját "küldetése", saját célja, amit mindenképpen el akar érni, azt nagyon könnyű befogni arra, hogy mások céljainak szolgája legyen.
És bizony tömegjelenség, hogy épp egy nő fogja be a céltalanul lődörgő férfit, hogy a szolgája legyen.
Ezt nagyon ajánlom olvasásra: biblia.hu/biblia_k/k_20_7.htm
A sztoriban szereplő ifjú nem állt volna le a szajhával, ha lett volna bármilyen célja, amit el akart volna érni. Ha tudta volna, hogy ez meg az a dolga, és siet, akkor lerázza magáról a rátapadó repedtsarkút. De ha nincs semmi, amit el akar érni, akkor nincs is miből kibillenteni, ebben az esetben az utcanőnek igen könnyű kuncsaftot fognia.
A sztoriból jól látszik, hogy milyen eszközökkel él a "megélhetési nő" (nem is kell, hogy feltétlenül szexmunkás legyen, inkább úgy mondom, hogy a LEHÚZÓ NŐ, ez pontosabb definíció rá): érzéki eszközök, pl. öltözék, illatfelhő, érintések; a nyomulós felkínálkozás, a hízelgés és a hazudozás.
Amelyik nő ehhez hasonlóan viselkedik, az teljesen biztosan ki akarja használni a férfit a saját céljaira.
És ettől nem véd meg az öntelt pökhendiség, sőt. Ha valaki magát sokra tartja, az még nem védi meg a hízelgő, hazug "megélhetési nő" hálójától.
Kizárólag egyetlen védelem van ellene - ha valaki elfoglalja magát a saját céljával, a saját feladataival annyira, hogy nem hagyja magát kibillenteni.
Ez a kedvenc példám: www.youtube.com/watch?v=bngX-uAsM-4 - őt nagyon nehéz lenne behálózni. Persze semmi sem lehetetlen, de ezt az embert nehéz lenne befognia egy "megélhetési nőnek", mert felteszem, van annyi esze, hogy átlásson a hazudozáson.
Aki viszont politikával foglalkozik, és eleve a hazugság légkörében él, és eleve nem a saját feladatát végzi, hanem mások céljainak szolgája, azt nagyon könnyű elámítani, akármekkora látszólagos hatalommal is bír. Bármekkora is a hatalma, az soha nem autonóm hatalom, hanem viszonylagos, egy függőségi reláció része.
Ha a függőségi rendszer bedől, akkor neki nem marad semmije. Mert nem saját magára támaszkodik, nem önbecsülést szerzett, hanem mások megbecsülését nyerte el. Mások jutalmazzák a viselkedését, nem önmaga jutalmazza magát.

Egy ilyen ember számára az a megszokott, hogy mások jutalmazzák - és a mások adott esetben lehet egy nő is, aki biztosítja arról, hogy a tőle kapott jutalom többet ér, mint amennyit önmagára támaszkodva nyerhetne el, tehát ha vele üzletel, akkor jól jár. A nő például arról is biztosíthatja a "kuncsaftot", hogy a külvilág is jutalmazni fogja, ha azt látja, hogy repinője van. (Például egészen vicces volt Juhász Péter dicsekvése Rogán felé, hogy bebeee, az én nőm még szebb, mint a tiéd).

Tehát a politikával foglalkozók eleve nehéz helyzetben vannak (persze eleve gumigerincű szolgalelkek mennek szívesen politikusnak, aztán igyekeznek hajlíthatatlan, jellemes tölgynek látszani).

De még ennek ellenére is van, akinek sikerül megőriznie a saját önbecsülését, józan eszét, és tényleg olyan kapcsolatba megy bele, amiben tényleg jól érzi magát.

Persze politikusi pálya nélkül is áldozatává válhat valaki a saját hülyeségének. Ez pl. egy zseniális film a hamis egó feltupírozására szolgáló álházasságról: www.youtube.com/watch?v=JH3ap9COvOk
A főszereplője egy rettenetes, senkiházi, üresfejű, ostoba csaj, a film az ő "nevelődési regénye", amit tarkít néhány pofáraesés.

"Attól hogy van x gyereked, az még önmagában nem (elégséges) ok hogy leurald a férjed."
Ilyet nem írtam, nem sugalmaztam, és még csak nem is gondoltam rá.

"Dúró Dóra valószínűleg jó anya, lehet jó feleség is (a kettő nem mindig jár együtt, sőt)"
Már dehogyisnem jár együtt.
Szerintem ha valaki rossz feleség, nem lehet jó anya.
Tudom, a nőknek szokása, hogy a férfit megkerülve kötődnek a gyerekeikhez, de ez szerintem álnokság.
Egyrészt mert a gyereket az apa ellen hangolják, másrészt mert a saját céljaik eszközévé teszik (így a gyerek már otthon, a családban elsajátítja, hogy neki nem lehetnek önálló céljai, hanem mások engedelmes szolgálata révén kap jutalmat).
Harmadrészt a férfihoz elvileg sokkal hosszabb ideig kellene szorosan kötődnie, mint egy gyerekhez; a gyereket kamasz korában el kellene tudni engedni, hogy az is kialakítsa a saját autonóm kötődéseit, az önálló felnőtt életét.

annamanna 2015.03.23. 02:13:25

@Nemzetstratégia: Ezzel szemben azt lehet tapasztalni, egyre gyakrabban, hogy ezek a "jó anyák", akik nem bírtak kötődni a saját párjukhoz, a felnövekvő gyerekbe kapaszkodnak, és gyakorlatilag egész életükre magukhoz kötik. Ez egyszerűen katasztrófa. A szülő-gyerek viszony soha nem helyettesítheti a párkapcsolatot.
Ugyanis ezek a nők nem becsülték meg a saját párjukat (persze hogy hihetetlenül nehéz feladat egy érett, már viszonylag hosszú előélettel rendelkező másik személlyel összecsiszolódni, akinek mindenféle problémái lehetnek, akinek másképp jár az agya, aki mindent másképp akar stb) - az életben nincs is nehezebb és bonyolultabb reláció, mint egy párkapcsolat.
Persze hogy sok buktatója van, sokkal egyszerűbb rámászni a gyerekre, mert az olyan cuki. Aztán, amikor felnő, benyújtani a számlát, hogy édes gyerekem, eddig én áldoztam fel az életemet temiattad, most te vagy köteles énmiattam feláldozni az életedet.
Az anya-gyerek kapcsolat mindig alá-fölé rendeltségi viszony marad, ezt nem lehetséges mellérendeltséggé változtatni. Tehát az anya mindig irányító pozícióban marad, ez pedig különösen a fiúkat torzítja el hosszú távon. Ebből csak úgy van kitörés, hogy a gyerek elhagyja a szülőt, hogy a saját életét élje. De akkor mi lenne szegény anyucival.
A "mamahotelnek" sokszor sajnos gazdasági okai is vannak. És az a döbbenetes, hogy még a politika is ilyen irányban rendeződött el, Puzsér szokott elég durván kikelni a "nyuggerek" ellen, akik kezükben tartják az országot.
Egy szó mint száz, azt az anyát, aki nem jó feleség, én nagyon súlyos "létcsapdának" látom.
Ez a film www.youtube.com/watch?v=yfuW3KgodoM az összes keresztvizet lehúzza az anyáról, aki magához láncolja a fiát.
A szülő csak akkor fogja lazán elengedni a felnőtt gyerekét, ha nélküle nem válik üressé az élete. Ehhez pedig kell egy működőképes párkapcsolat, amit legalább addigra ki kell tudni építeni, mire a gyerek felnő. Ellenkező esetben minden követ meg fog mozgatni, hogy a gyereke az övé maradhasson, és senki ne rabolhassa el tőle. Legalábbis ez szinte népsport, annyira gyakori.

Ja igen, mellesleg azt is látom, hogy azok a férfiak, akik "nem adják lejjebb magukat", akik igencsak finnyásak a nőkkel kapocslatban, azok erősen kötődnek az anyjukhoz, szóval a nők lenézését az motiválja, hogy ezen az áron lehet fenntartani a zavartalan szülő-gyerek kapcsolatot.
Azok a férfiak, akik az anyjuk nélkül élnek, sokkal élénkebben kajtatnak nő után, sokkal kevesebb elvárásuk van, és sokkal nagyobb tűrőképességük.

Szerintem valaki vagy az anyjához kötődik, vagy a párkapcsolatához, a kettő együtt nem megy. Is - is felállás nem létezik. Nem véletlenül írja a Biblia, hogy:
1Móz 2,24 Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
Mt 19,5 És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.
Mk 10,7 Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,
Ef 5,31 Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.

Az egyik nélkül a másik nem megy, ez egy nagyon komoly előfeltétel.
Az a probléma, hogy abban a világban, ahol a nemi élet kezdete gyakran tíz évvel is megelőzi az iskolai tanulmányok befejezését, ez a feltétel egyáltalán nem értelmezhető.
Erről sokat lehetne írni, de egy pici jelenet is elég, hogy érzékeltesse, itt nagyon sok minden kifordult a helyéről: www.youtube.com/watch?v=rbyOcZHGjZc#t=01m55s

"ettől még nem kéne mennybe meneszteni. És Szandikát sem kell rögtön a pokol fenekére küldeni."
Amit erről konkrétan megjegyeztem, annyi volt, hogy aki olyan kapcsolatba megy bele, amiben tényleg jól érzi magát és nem hazudik, annak van önbecsülése; akinek viszont nincs önbecsülése, az a számára roncsoló, fájdalmas kapcsolatokban is benne marad és hazudik. Ezt a könyvet nem ismerem, de jó a címe: moly.hu/konyvek/miskolczi-miklos-szinlelni-boldog-szeretot-hazudni-boldog-hitvest

"Szandikát hajtja a vére, a lehető legnagyobb alfa közelében lenni."
Ne haragudj, de ez még viccnek is rossz: m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/szem%C3%A9ly/torok_gfg_lanczi.jpg

"Az arcán is van valami agresszív, ragadozó jelleg"
Magyarul egy Shelob.

"De ettől még buta liba marad persze, üres, tartalomnélküli."
Erről nem írtam, mert erről semmit nem tudok.

"Ha őt elítéljük azért mert a keresztény értékeket mocskolja, akkor az egész IKSZ megérett a pokolra."
Lehet, hogy igazad van, az IKSZ-ről sem tudok semmit. De szerintem a tömegekben gondolkozó szemlélet, ami mindenkit egy kalap alá vesz és egyformának lát, igen megtévesztő lehet. Az összemosás egyetlen nagy szürke masszát eredményez, ami épp a rosszban sántikálóknak kedvez, mert ha minden szürke, akkor ők se feketék.

"Szandika egy előadást ad elő, azt játssza hogy ő a tökéletes ártatlan földi teremtmény, egy angyal"
Erről a jellemzésről Plankenhorst Alphonsine ugrik be.

annamanna 2015.03.23. 03:14:45

@Nemzetstratégia: "Amint a férfi tekintélye valami miatt alapvetően megrokkan, a nő vagy átveszi a hatalmat, vagy kihajítja a férfit a fenébe."
Legyen példa a Gyurcsány - Dobrev házaspár. Gyurcsány tekintélye hihetetlen módon meg lett tépázva. És Dobrev Klárának eszébe sem jutott kihajítani, sőt szült neki még egy gyereket.
Legyen ellenpélda Demcsák Zsuzsa, ahol a férjnek addig volt becsülete, amíg sokat keresett. Amikor anyagilag tönkrement, Zsuzsika azt sem tudta, hány faszival keféljen, mennyit piáljon és úgy általában is hogyan tegye pokollá kedves férje életét.
Nem arról van szó, hogy a férfi tekintélye megtépázódik. Hanem arról, hogy a nő szereti-e a férfit, vagy sem. Szereti-e a társaságát, jól érzi-e magát vele. Sőt, ez talán nem is jó fogalmazás. A lényeg, hogy a nő szereti-e önmagát, megbecsüli-e saját magát. Ha igen, akkor a férjét is meg fogja becsülni, bármi jön, akkor is.
Ez kicsit durva sztori, ráadásul hosszú is: biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=9&c=25&v=3#v1 Szinte emberfeletti, ahogyan Abigail megőrizte a férje iránti tiszteletet. Ennek egy titka van - az, hogy önmagával teljesen rendben volt.
Ha a nő alapvetően nem becsüli a férfit (vagy még inkább: önmagát), csak valamilyen oknál fogva úgy látja, hogy számára megéri a kapcsolat, akkor bele fog menni a viszonyba (általában forintosítható okoknál fogva). Aki így megy bele egy viszonyba, az saját magát sem szereti, nincs önbecsülése.
Törvényszerű, hogy senki sem szeretheti jobban a párját, mint saját magát.
Nem lehet egy férfit leuralni vagy kihajítani (tehát megvetni) anélkül, hogy a nő önmagát ne vesse meg és ne nézze teljesen hülyének.
Nincs olyan ember, akinek a tekintélye ne tépázódhatna meg, legyen bármilyen tökéletes is, egy Brad Pittbe oltott Stephen Hawking. Teljesen mindegy, a lényeg, hogy a nő eléggé megbecsüli-e saját magát; mert pontosan annyira fogja megbecsülni a férfit is. Pontosan annyira. Se többre, se kevesebbre nem fogja becsülni, mint önmagát.

"Csontos-GFG viszonylatban nem fordult elő, egyik férfi tekintélye sem roppant meg véglegesen"
Várd ki a végét.

"A Gyurcsány-Dobrev viszony pedig más, mert a dobrev kiöregedőben van, ilyenkor alább száll a nő piaci értéke, kis túlzással jó neki minden, aki megüt egy szintet."
Cirka húsz éve házasok, és Klára mindig fiatalabb volt Gyurcsánynál, ez a mai napig így van, nem öregszik gyorsabban, mint a férje. Tehát ha Dobrev Klára kiöregedőben van, akkor Gyurcsánynak milyen a piaci értéke?
Egyébként nem hiszem, hogy egyetlen percre is előfordult az elmúlt húsz évben, hogy Dobrev Klára húspiaci értéke kisebb volt, mint Gyurcsány Ferencé. Ha már piaci személettel nézzük a viszonyokat.

"K.zsidó volt, és zs-k hajlamosak szélsőségekben gondolkozni.Ha viszont fölvesszük e fonalat, akkor már a bűnbeesés is egy nő miatt történt meg, a sátán először Évát dumálta meg, szóval lehet benn valami igazság."
Persze hogy azért hivatkoztam Karinthyra, mert amit ír, az szépen összecseng a Bibliával.

"Az én sejtésem pedig, hogy a férfi-nő ellentét azért érdekel téged annyira, mert a te életedben is fontos szerepet játszik:)"
Hm.

hoplita 2015.03.23. 06:42:55

@Nemzetstratégia:
"...Nordikus jegyek cukis kinézetet kölcsönöznek melléje, ettől néz ki olyan jól...."

Ja, kicsit hajaz Lagerthára, Ragnar Lothbrock asszonykájára.
Nekem is bejönnek az ilyen germános csajok, nyilván a kun génjeim miatt.:)

annamanna 2015.03.24. 02:38:58

@Nemzetstratégia: Mivel "nemzetstratégia" a nickneved, arra gondoltam, még egy kicsit írok, mert szerintem a téma nagyon alapvető nemzetstratégiai kérdés.

Először egy apróság - elolvastam ezt a cikket: magyarnarancs.hu/belpol/csaladon-beluli-eroszak-ugyan-mar-mint-a-kocsmai-verekedes-94058 csodálkoztam volna, ha Sandrának sikerült volna egyetlen értelmes gondolatot is megfogalmaznia. Még úgy se ment, hogy a "nagy" "alfa" GFG súgott neki.

De nem róla akarok írni, hanem arról a jelenségről, hogy a mostani politikai elit milyen pimasz módon emelte világtörvénnyé a nemzedékek egymásba gyógyulását. Legutoljára Varga Mihályról hallottam, hogy "családi összefogás" révén sikerült házat vásárolnia. Tehát, elmondható, hogy a magyar politikai elitben egyetlen ember képes a maga lábán megállni, és ez Orbán Ráhel, az összes többi a szüleire támaszkodik.

Vagy épp a gyerekeire. magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/durva-beszolasok-kozepette-tavozott-orban-apja-a-ganti-forumrol-ahol-a-lakosok-vegig-savaztak-a-banyatulajdonost-94144 Ezt a cikket nem olvastam el, csak a képeket néztem meg; a harmadikon Orbán papa mellett a fia is látható; tehát még egy szar lakossági fórumra sem megy el egyedül, még oda is testőrként magával cipeli a fiát, akinek képzelem, mennyire lehet a papától független egzisztenciája.

Jók ezek a családi vállalkozások, de sokszor tragikomédia, amit okoznak. Pl. ismerek egy kertészmérnököt, akinek az apjával közös kertészeti vállalkozása van; a pasi 40 éves és nem mer a papa előtt cigizni.
Vagy ismerek egy nagyon értelmes, 3 bölcsészdiplomát begyűjtő srácot, amiből természetesen nem lehet megélni, úgyhogy kapóra jött a családi üzlet, ahol a srácot foglalkoztatják. Szerinte a "családnak szüksége van rá", azért dolgozik az üzletben. Hát persze, hogy a dolog fordítva van, és ebben semmi szégyen sem lenne; de mégis szomorú a sunyiság és őszintétlenség, másrészt, hogy örülnie kell annak is, ha bolti eladó lehet 3 diplomával és nagyon jó képességekkel.

A másik még fontosabb. Szerintem az anya és az apa egymáshoz való viszonya magyarázatot adhat arra is, miért világtörvény a "megoldjuk okosba", a mutyi, a simli, a törvények megkerülése, a kenőpénz.
Ennek az a köze a családhoz, hogy az anya szerepe a családon belül gyakran az, hogy rajta keresztül meg lehet kerülni az apát. Anya elintézi, amibe apa nem menne bele, anya majd megpuhítja, rábeszéli, megmanipulálja apát.
A Bazi nagy görög lagzi c. filmben ezt kerek-perec kimondták: A férfi a fej, de a nő a nyak, ami a fejet oda fordítja, ahová akarja.
A Hair c. film pedig ennek a világrendnek a következményeit brilliánsan összegzi. Valószínűleg öntudatlanul, mert a film nem erre hegyezte ki a mondanivalóját.
Arra a részre gondolok, amikor börtönbe kerültek, óvadékot kértek tőlük, és Berger úgy döntött, a szüleitől fog pénzt kérni, hogy kiváltsa a társaságot. Hazament, az apja azt mondta, nem ad, de az anyja titokban odaadta neki a szükséges pénzt.
Ez rendkívül tanulságos. Fontos, hogy az apával szemben az anya egy klikket hozott létre, tehát az apával szemben a fiút a maga hatalma alá húzta. A fiú életében emiatt már volt egy "női szövetséges", egy "állandó nő", akinek "elkötelezte magát", és ennek megfelelően Bergernek nem is volt csaja. Ez persze a sztori szempontjából teljesen lényegtelen részlet, de általában, a fiúk fejlődéstörténete szempontjából mégis nagyon fontos.
És nem csupán ebben mutatkozott meg az anya hatása Bergerre, hanem a társadalmi lezüllésben, cigánykodásban, és legfőképpen abban, hogy az anya tettét Berger később leutánozta (és ez az életébe került).
Mit tett az anya? Megszegte a férfiak által hozott szabályokat, rendet. A rendőrök elkapták a társaságot garázdaság miatt, a bíró azt mondta, ezért börtön jár, az apa pedig egyetértett. Az anya azt mondta: NEM FONTOSAK A FÉRFIAK SZABÁLYAI, azokat meg lehet szegni, felül lehet írni, fel lehet puhítani, én úgy szeretlek, ahogy vagy, nem kell teljesítened, nem kell szabályokat betartanod, megszegheted apád és az állam szabályait, mert ÉN MEGENGEDEM NEKED, mert te az én fiam vagy, az én hatalmam alatt állsz, nem apád hatalma alatt, és azt teszed, amit én mondok neked. Én pedig azt mondom, hogy nem kell betartanod a szabályokat, törvényeket, azokat meg lehet szegni.
A film későbbi jeleneteiben Bukowski nem mehet kimenőre, mert készültség van, és Berger pont azt csinálja, amit korábban az anyja - felpuhítja, átírja a szabályokat, érvényen kívül helyezi egy csalással, és a csalásban pontosan úgy vállalja magára a felelősséget, ahogy az anyja vállalta magára az ő terhét; úgy oldja meg mások helyett azok problémáit (amik nem az ő problémái, amikhez neki semmi köze sincs, amikért józanul nem is szabad felelősséget vállalni), ahogyan az anyja csinálta vele. Tartotta a hátát Bukowskiért, hogy kivonja a szabályok alól, ahogy az anyja tartotta a hátát őérte, hogy kivonja a szabályok alól.
Ez hősies önfeláldozásnak tűnik, de azért a film érzékelteti a helyzet groteszkségét is.

ÁrPi 2015.03.24. 12:02:58

@Felsmukk:

Itt van az a 2007 ből származó felvétel :)

www.youtube.com/watch?v=kq1J1zoStac

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.03.24. 22:38:33

@annamanna: Kedves Anna, köszönöm e sok választ.

szerettem volna/szeretnék válaszolni, de elfoglalt vagyok manapság.

Az úgy jó ha küldök neked egy privát üzit az email címemmel?, és akkor mindent megbeszélünk. Az kényelmesebb úgyis.

@hoplita:

alap:)

annamanna 2015.03.27. 03:05:13

@Nemzetstratégia: Egyrészt, fejlemény: mandiner.hu/cikk/20150325_pesti_sracok_kilepett_az_iksz_bol_csontos_sandra

Mit is mondhatnék erre: Isten és a cool(vá)k útjai kiszámíthatatlanok.
Januári kép a FB oldaláról: "Megyek tovább." www.facebook.com/photo.php?fbid=10204638945186170&set=a.10200639932613355.1073741826.1011401182&type=1&theater

A szavazás után két nappal: "Minden lezárás valami újnak a nyitánya is egyben. Életem egy fontos időszaka után, most új kezdődött. Ismertek. Nincs megállás, nincs lehetetlen. Megyek tovább."

Nem váltott irányt, ő mindig ugyanabban az irányban halad. Tovább.

Erről a következetességről hirtelen ez ugrik be: www.youtube.com/watch?v=ChXlPd0H1MU

And the government telling me keep it movin’ on
Keep movin’ on
But I don’t know where to go
Nowhere to go
Keep movin’ on

(Mondjuk nekem ez a verzió sokkal érthetőbb: www.youtube.com/watch?v=5HgBYZQANXU
csak azért, mert annyira okos vagyok :))

annamanna 2015.03.27. 03:15:17

@Nemzetstratégia: A másik ahhoz kapcsolódik, amiről feljebb írtam. Szerintem nemzetstratégiailag hihetetlenül döntő jelentősége van a családnak, a családszerkezetnek, a családtagok egymáshoz való viszonyának.
Amit ebből különösen fontosnak tartok, az a felnövekvő generáció, aminek minden lehetőséget meg kellene adni az önállósodásra, a FELELŐSSÉGVÁLLALÁSRA, a szülőkről való leválásra.

Itt van friss példaként a német másodpilóta, Andreas Günther Lubitz, aki 30-hoz közel még a szüleivel élt és a FB-on a "férfiak egyedül" oldalt lájkolta, tehát nemhogy saját családja, de komoly kapcsolata sem volt. Pedig minden adottsága megvolt hozzá, még saját lakása is, de hát most már ez a NORMA.
És fogalma sem volt a felelősségvállalásról. Ha lett volna gyereke, akkor ezt nem bírta volna megcsinálni. Legalábbis szerintem.
Vagy Breivik, aki szintén 30 körüliként az anyjával élt. És fogalma sem volt a felelősségvállalásról. Persze ő eleve elmebeteg, de az állapotát nem javította az, hogy a szülei elváltak, és az anyja nevelte fel.
Miért ilyen könnyű a válás? És mi lesz azokkal, akik elválnak? Nagyon sokszor hazaköltöznek a szüleikhez.

Szerintem ez a trend az uralkodó osztálytól szivárgott lefelé. Akik palotákban laktak, azoknál egyértelmű volt, hogy egy palota akkora, hogy ott akárhány generáció is elfér, viszont másik palotát már nagyon bajos biztosítani. Ráadásul az elitnek önálló felelősségvállalása sem volt, ők egy csoport részeként léteztek, például a közös családi vagyont kellett őrizni, vagy egy hatalmi hierarchiában helyet foglalni, de semmi olyasmit nem kellett csinálni, ami valakinek MAGÁTÓL JUTOTT VOLNA ESZÉBE, vagy a SAJÁT KAPACITÁSÁRA kellett volna támaszkodnia hozzá.
Ezért aztán az elitben általános lehetett a generációk egymásba olvadása.
Ennek pedig következménye (szerintem) a rossz házasság és kevés gyerek. Szerintem a kevés gyerekszámot nem csupán a vagyonféltés okozta, hanem a házastársak egymással való rossz viszonya is, aminek szerintem fontos oka a generációk együttélése, a mama (anyós) állandó jelenléte, és a felelőtlen, mihaszna életvitel.

Erre irodalmi példaként a Hamletet említem, ahol Hamlet annyival intézte el Ophéliát, hogy "vonulj kolostorba!" - ez rendkívül férfias.
Ráadásul sikerült az egész országot elpotyáznia, mert arra már nem terjedt ki a figyelme, hogy kormányozni is kéne, szóval dolog is akad; az egész darabot az teszi ki, hogy az anyja után kémked, és még mindig az apja szelleme irányítja.
Tehát GYEREK, egyáltalán nem önálló felnőtt.
Vagy másik példa a Tartuffe, ahol Orgon szintén hihetetlenül férfias jelenség, ugye, és véletlenül a mamával lakik, noha ő maga is lassan nagypapa korú.
Vagy az Anyegin, ahol Anyegin mit sem tud kezdeni Tatjánával (a házasság unalmas), léha, felelőtlen, pimasz és gyilkos.
Vagy Pató Pál úr, egy átlag magyar kisnemes, aki szintén igazi férfiideál. Aki ilyen lomha a nők felé, az elég biztosan a mamával él (és a nemesek ezt könnyebben megtehették, mint a buta parasztok).
De amikor ez a modell a köznépbe leszivárgott, szintén hasonló tüneteket eredményezett, erre példa a Ludas Matyi, ahol Matyi az özvegy édesanyjával él együtt, lusta, felelőtlen, mihaszna, és persze az egész mű során nem tűnik fel semmiféle barátnő, mint valami "végcél" vagy "beteljesedés", a "próbák jutalma".
Vagy a Mágnás Miska, ahol a glóf úl egy senkiházi, pipogya, férfiatlan alak, és természetesen még mindig a saját anyjával él, a kleptomániás nagymamával.
Vagy a Csengetett Mylordból Teddy úrfi, akit hat lóval sem lehet rávenni, hogy megházasodjon, és természetesen még mindig az apjával él.
Vagy Austen romantikus regényeiben Darcy cirka 36, az Értelem és érzelembeli ezredes egyenesen jó ötvenes, mire rászánja magát a nősülésre. És hát különösebben nem nagy fogások, még a pökhendi Darcy a legelviselhetőbb az úri társaságból.
A My fair lady professzora is elég idősecske már, mire eszébe jut, hogy jó lenne nőt találnia.

Ezzel szemben a szegények viskóiból hamar tovább kellett állnia a fiatalságnak; akik emiatt sokkal hajlamosabbak voltak a párkapcsolatra; és mivel egy szánalmas vályog- vagy faviskó felépítéséhez nem kellett egy egész életre eladósodni, ezért ezen sem paráztak; és mivel a pár mindkét tagjának elszántan és keményen kellett húzni az igát, ha meg akartak élni, ezért se erejük, se kedvük nem sok maradt a marakodáshoz; és arra sem volt sok lehetőség, hogy a kedves mama vegye át az irányítást a pár élete fölött.
Ebből pedig egyenesen következett, hogy sokkal több gyerek született. Nem csak a szegénység és gyermekhalandóság miatt, hanem mert ezek a feltételek átlagosan jobb kapcsolatot eredményeznek.

Nemzetstratégiailag teljesen fölösleges a nagyobb gyereklétszámot propagálni, ha minden feltétel az első (úr elitre jellemző) modellt erősíti a társadalomban.
Egészen biztosan nem fog megváltozni a trend, csak akkor, ha az alapok megváltoznak.
Ha nagyon le is egyszerűsítem, a történelem akkor is igazol.

annamanna 2015.04.09. 02:51:16

Most fedeztem fel: cool2014.blog.hu/ Fantasztikus, hogy vannak ilyen listák, Cs. S.-nak nincs is más teendője, mint az IKSZ-ből kilépve megalakítania a SZIK-et (Szövetség Ifjú Kúloknak), csakhogy ne keveredjenek ezek a fránya betűk. Elég, ha az éves kúl listák alapján összeszedi az érintetteket, és máris új pártja van. És még a célkitűzéssel sem kell sokat bajlódnia, hiszen a célt máris teljesítette a tagság!
süti beállítások módosítása