Mennyit keresnek a mandineres bloggerek?
2015. március 13. írta: Redakció

Mennyit keresnek a mandineres bloggerek?

blog.jpg

„Mindenki bomba üzletnek tartja a »közmédiánál történő blogolást«, de senki nem ír arról, hogy a blog piac más szereplői milyen pénzeket kapnak, egyetlen homályos utalást olvastunk csak, de hisszük, ha akarjuk. Nem lehet az, hogy ha megtudnánk a piaci árakat, már nem is lehetne címlapon harsogni, hogy milyen »bomba üzlet« ez?” − kérdezi a közmédiás Skoff Elza blog.

Az átláthatósági kezdeményezést üdvözöljük, a felvetésre válaszolunk.

Blogos előzményeinkkel, a 2004 táján indult, 2006-ban az egyik első politikai blogként, még a publikus üzem beindulása előtt a blog.hu alá költöző UFi- (ez volt itt az első bejegyzésünk), majd Reakció bloggal az egyik legrégebbi és legolvasottabb, folyamatosan működő közéleti-közösségi blogoldal és blogpiaci szereplő vagyunk.

Blogunk első hét évében semmilyen díjazás nem járt a bloggereinknek (abban az időszakban sem, amikor a nyomtatott lapunk szerzőinek éppen fizettünk az írásaikért), mindannyian kedvtelésből írtuk a blogot. Aztán a Mandiner mint profitorientált online médiavállalkozás létrejöttét követően, 2011-től úgy gondoltuk, hogy lehetőségeinkhez mérten – azaz inkább csak jelképesen, de – honoráljuk bloggereink bejegyzéseit (aztán vagy igényt tartanak rá, vagy nem). Hogy mennyivel?

Rövid blogposztok: 1500 forint.

Hosszabb blogposztok: 4000 forint.

(Egyes sorozataink, mint például a Mandiner-négyévértékelő esetében 10000 Ft-ot fizettünk a nagyobb lélegzetvételű anyagaikért a felkért külsős szerzőknek.)

Hogy hol állunk ezzel a „blogpiacon”? Attól függ, mi az összehasonlítási alap. A közéleti blogok jelentős részét mindenféle díjazás nélkül, kedvtelésből írják a szerzőik, hozzájuk képest tehát jól fizetünk – ettől még aligha fog bárki bloggerünkké szegődni e mesés lehetőség hatására. Ha viszont valaki külső szereplővel, például egy kommunikációs ügynökséggel készíttet tartalmat (például blogot), akkor az – a tartalom mennyiségétől és minőségétől, valamint a szerzők ismertségétől függően – akár százezrekbe vagy egy-két millióba is kerülhet havonta.

Frissítés: Az egyértelműség kedvéért: a Skoff Elza blog közlése szerint a közmédiás blogok szerzői 15-40 ezer forintot kapnak bejegyzésenként. A blogok gazdái (gyakorlatilag szerkesztői) pedig havi díjazást kapnak, ezért egyrészt szerkesztik a rájuk bízott blogokon megjelenő posztokat, másrészt írnak is valamennyit (amiért már kapnak külön honoráriumot).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr87262655

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Redakció: Mennyit keresnek a mandineres bloggerek? 2015.03.13. 08:13:02

2011-től úgy gondoltuk, hogy lehetőségeinkhez mérten – azaz inkább csak jelképesen, de – honoráljuk bloggereink bejegyzéseit. Hogy mennyivel? Rövid blogposztok: 1500 forint. Hosszabb blogposztok: 4000 forint.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoplita 2015.03.13. 09:01:16

Négy rugó???
Sok.
Jó pár szerzőnek csúfolt posztoló szerepel itt, akinek ennek a tízszeresét kéne a zsebéből kihúzni, mert jelszemetel a neten.

I_Isti 2015.03.13. 09:13:52

Kis foci, kis pénz, nagy égés.

Helyes Írás 2015.03.13. 10:06:01

Szóval a Kardos-Pintér-Lakner hármas is pénzt kap, ha ide ír. Akkor sok. Egyébként...

Viszont ne álljunk meg itt a felvilágosítással. Kíváncsi lennék néhány kommunikációs ügynökséggel készíttetett blogra. Belenéznék ezekbe, mert eddig azt gondoltam, hogy a blogírás személyes műfaj.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.03.13. 10:46:57

Akkor már értem, hogy miért lett ilyen unalmas a Mandiner. :)

Steve the Great 2015.03.13. 10:48:54

Tényleg feltétlenül szükséges, hogy kizárólag közszolgálati kommunkátorokat képezzenek. Nagy igény mutatkozik arra az arrogáns, sértett kommunikációra, amit skoffelzáék elővezettek. Ráadásul nagyon ravaszul fogalmazták meg a szerződéseket, mivel mindenhol az szerepel, hogy írásonként egyedi elbírálás alapján kapnak (lényegbén tetszőleges) pénzt. Csak a fix havidíjak (bloggazda) vannak ténylegesen beleírva.

hoplita 2015.03.13. 11:39:37

@Belpo:
A vezínylő spicligeci tábornok eftás privilegizált felszopóinak nem nagyon kell a NAV-tól fosniuk.

Pelso.. 2015.03.13. 11:54:49

@Belpo: Vagy proforma megbízással, valahova a közkasszának számlázva, csak "termék" s megállapodás kérdése.

AjTb99 2015.03.13. 14:19:15

Nahát, és én ingyen írtam! :)

Igaz, ettünk-ittunk, szóval valószínű jól jártam :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.13. 14:33:04

"(...)

Pest, május 5. 1848.

Kedves aranyom, Barát János! Röviden írok, de fontos- és pontosan. A néplap ügyében tennap tartott gyűlést az erre kinevezett választmány, melynek tagjai: Vörösmarty, Stancsics, Sükei, Nyári Pál, Fényes Elek, Petőfi stb. Mindenekelőtt tudnod kell, hogy e lapot nem könyvárus adja ki, hanem kiadja a pest megyei központi választmány, a ministeriumnak pénzbeli segítségével. E lapnak főszerkesztője lesz egy magyar ember, amellett lesz négy vagy öt segédszerkesztő, akik ugyanazt, ami a magyarban megjelenik, lefordítják németre, tótra, oláhra, rácra, s így ezen újság öt nyelven fog megjelenni. Most nyisd ki mind a hat füledet, hogy megérts, mert különben is rossz magyarázó vagyok. A megyei választmány a ministerium segítségével fizet ezen szerkesztőknek évenként hatszáz pengőforintot és nyomat 1000 példányt ingyen a lapjából a maga számára, azaz a szerkesztő számára, ami ha csak két pengő is az előfizetés évenként, már 2000 pengő, hozzáadva hatszáz készpénzt, 2600 pengő évenként. Ennyi a biztosíték, de ha ezer példánynál több elkel, a nyomtatási költségen fölül, minden haszon egy fillérig a szerkesztőé, ha ötvenezer előfizetője lesz is. Azonfölül kap a szerkesztő évenként 2000 pengőt a cikkek honorálására, mert díjazni kell minden cikket, ami a lapba bejön; egy ívre, gondolom, 40 pengő honorárium esik ... hetenként egyszer és egy íven fog megjelenni. Magában értetődik, hogy amit a szerkesztő maga ír, azért szinte 40 pengőjével fizet magának; megírhat egy év alatt balkézzel is tíz ívet, ami 400 pengő, s így a szerkesztőnek összes bizonyos fizetése évenként 3000 pengőforint ... kétannyi is lehet, de ennyi bizonyos. Öcsém Jankó, midőn a szerkesztőválasztásra került a dolog, mindenekelőtt én emeltem szót, mondván: ajánlom Arany Jánost. - Nem kellett ajánlatomat ismételnem, nem kellett magyaráznom, az egész választmány beleegyezett, egyetlenegy tag sem szólott ellene. Ezt azért írom meg, hogy azt ne gondold, hogy én isten tudja, mennyit fáradtam, izzadtam, szónokoltam s tán veszekedtem, míg téged megtehettelek szerkesztőnek. Az efféle kitelik a kend szamár fejétől. Én nem tettelek szerkesztőnek, tetted magad magadat, azért ha nekem valaha hálálkodni mersz (amit már múlt leveledben megkezdeni elég szemtelen voltál), én agyonütlek. - Egy pillanatig sem kételkedem, hogy otthagyod Szalontát. De rögtön kell jönnöd, mert már most megkezdhetnéd a lapot, ha itt volnál. Amint levelemet megkapod, ülj tüstént kocsira vagy à la Zajtay István uram* lóra, s rohanj. Rögtön egész pereputtyostul felzarándokolnod bajos lenne már csak a szállásra nézve is. Hagyd rendben otthon dolgaidat, jöjj magad s itt aztán elvégezzük, mikor és hogy jöjjenek utánad a többiek. Barátom, vannak alkalmak, melyeket ha elmulaszt az ember, az isten sem teremti meg újra ... úgy hiszem, ez olyan; nem teszem föl rólad, hogy ezt elszalaszd. Siess, siess, siess! ölelünk, csókolunk benneteket! barátod

Petőfi Sándor

A levél szélén: Te úgy jöjj fel, hogy aztán ne kelljen többé visszamenned. Levelet már nem várok tőled, mert remélem, hogy előbb ideérsz, mint érne a levél. A szalontaiak gondoskodjanak más jegyzőről, mintha meghaltál volna. Az ő dolgok.

Arany János jegyzete: Ily fényes ígéretek - a szellemi nyereséget, mívelt írókkal társalgást stb. - is hozzátudva, csaknem elszédítettek. Fölmentem a levél folytán Pestre, de nem látván a dologban elég állandóságot, nem akartam kockáztatni családomat (bár később se tettem volna), hanem egyszerűen vissza akartam vonulni, s a szerkesztést Vas Gerebennek hagyni, ki szinte aspirált* ez állomásra. De Petőfi okai rábírtak, hogy ha már Szalontán maradok is, ne váljak meg a laptól s annak jövedelmétől végképpen; így Vas Gerebennel olyan szerződésre léptem, hogy ő lesz ugyan a sajátképpi felelős szerkesztő, de nevem is ott áll a lapon, mint szerkesztőtársé, s ezért a tiszta jövedelmen ketten osztozunk. A részemre eső tiszta jövedelem végül 1200 frtra rúgott (Gereben úgy számolt, amint ő akarta), ennek is nagyrésze magyar bankjegyekben veszett el.

(...)"

mek.oszk.hu/06100/06126/html/ajpslev035.html

Bell & Sebastian 2015.03.13. 14:42:07

Micsoda proletár irigység már ez, ami itt elharapódzott?

Kapjanak csak tisztességes mennyiségű parizert, mogyit, pogácsát és tanulmányutat, mert testük-lelkük megérdemli!

Ameddig ez nem így van, addig ne is tessenek szidni a minőséget! Balga az, aki eddig azt hitte, ebből meg is lehet élni.

Közmunka, túlképzetteknek.

Bell & Sebastian 2015.03.13. 14:53:03

@bbjnick: Tipikusan magyar vállalkozás, fűt-fát megígérnek, csak a fizetség marad el. Ennél még az is jobb, ha rézsűt kaszáltatnak, éhbérért. Arany jól ismerte a dörgést, a progresszív nyikhaj meg beszopta. Pedig ezt is milyen jól kitalálták, halpiaci alapon, persze.

huKKK 2015.03.13. 16:48:17

@hoplita:

Sokallja?
Magának is többbe van a kommentelés...
Maga nem is magyar ember.
Menjen haza Skóciába.

huKKK 2015.03.13. 17:32:15

@bbjnick:

"Most nyisd ki mind a hat füledet, hogy megérts, mert különben is rossz magyarázó vagyok."
:)

vizipipa 2015.03.13. 18:08:11

Ennyit kap, aki írja. Na de, aki csinálja?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.13. 18:13:17

A Fidesz 2010-es kampányát a neten a Mandiner blog vitte. Arra épült rá a mandiner.hu 2009-es felfuttatása is.

Teljesen hihető, hogy mindenki, aki ezekbe írt, küldetéstudatból, önkéntesként csinált mindent :)

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.13. 18:15:53

@Belpo:

"és számla nélkül okosba? :)"

Szerkeszthették a Fidesz/Orbán honlapjait, az is hozott egy kis pénzt :)

hoplita 2015.03.13. 19:48:28

@huKKK:
Ne igyál ha nem bírod, bazmeg.

Jean Sol Partre 2015.03.13. 19:59:56

nem is érnek többet, még ennyit se

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.13. 20:10:43

@Imola Hüvelyesi:

"kussolj majom, ne beszéljé'"

Mutatod, hogy kell?

kedelyes paraszt 2015.03.13. 20:17:33

@Imola Hüvelyesi: Ne fájjon, ha már igaz.
Ezt nem értem ezekben a politikai bérencekben. Majd megvéd a Giro, vagy Navrasics. Szabadon választhatsz: kevésbé igaz (értsd hazudunk), inkább igaz.
-ruzsasandor

kacsapuszi 2015.03.13. 20:26:38

Ha valaki kurvának áll,
Legalább kérje meg az árát.

Mr. Waszabi 2015.03.13. 20:30:37

Na, mindjárt jobban érzem magam. Ilyenkor érzem, hogy a szabadság mennyire értékes dolog - én ingyen csinálom, amit csinálok. Mármint posztilag. Mert nem megélhetésért csinálom, csak privát indíttatás, mondhatni luxus. És sajnálom azokat az embereket - holott azért felismerem -, akik abból kénytelenek élni, amit épp publikálnak. Magam 10 rugóért sem írnék posztot, ha nem igazi indíttatásból születik.
Mindezt amellett mondom, hogy a Mandiner legtöbb posztja rendben van erkölcsileg és szakmailag is, végülis egy hiteles blog. Érezzétek magatokat jobban - a korrupció nem színvonal - és nem is tart örökké. Ezt már láttuk a kommunista rendszerben és megdőlése során - most sem lesz másképp - csak gyorsabban fog bebizonyosodni. Ennyire érdekes az az álom, amit Orbán és sleppje felépít a köz pénzén. Smafu, nagyjából, nem kell vele foglalkozni. Az életben a valódi teljesítmény hozhat létre bármi maradandód, a hazugság sosem. Példa erre Adolf Hitler és Joszip Viszarionovics Sztalin - mind a süllyesztőben végezték.

huKKK 2015.03.13. 21:19:10

@hoplita:

Ezt előbb kellett volna mondania.

lavór 2015.03.13. 21:34:00

Tehát kiderült, miért ne olvassuk a mandineres blogokat.

Jean Sol Partre 2015.03.13. 21:43:35

@huKKK: Sajog. Méregtelenítenem kéne.

Bell & Sebastian 2015.03.14. 01:33:51

@Belpo: Ez nekünk jó hír, mert 20 kilométeres sugárban itt a CBA a legjobb és közelebb van bármelyiknél.

@beszélő majom: Az első bekezdés igaz, a másodikat azért ne firtassuk, mert úgy nyomták, hogy akármennyit megért.

Vegyük úgy, hogy a hozzászólók átadták a részüket, mert csak a jó bokszra tódul a nép, hiába van előtte irodalmi est.

Jean Sol Partre 2015.03.14. 19:55:12

@Bell & Sebastian: "Ez nekünk jó hír, mert 20 kilométeres sugárban itt a CBA a legjobb és közelebb van bármelyiknél"

Ahol meg szar a CBA, ott le vannak szarva az emberek. Fura ez a ti keresztényi szeretetetek, hogy rohaggyon ki a beletek.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.03.14. 20:11:01

@Jean Sol Partre: Az általánosítás is nagyon fura, liberális embertársam. Remélem, elégedett vagy magaddal, homeocita.

Jean Sol Partre 2015.03.14. 20:28:22

@Mihint: az általánosítás a KDNP-re és a hozzájuk hasonlóakra vonatkozik, akik oly furcsán értelmezik a szeretetet. Nem a keresztényekre. Elnézést, ha félreérthető voltam.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.03.14. 20:39:55

@Jean Sol Partre: No problemo. Azért értek én is valamit. habár szerintem KDNP mint olyan, Magyarországon legalább 70 éve nincs,
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9thly_Anna
óta. Konstruktívan, komment-társam :)

Jean Sol Partre 2015.03.14. 20:50:04

@Mihint: van egy pár ember, aki így nevezi magát, és sajnos a megérdemeltnél lényegesen nagyobb befolyással bírnak az életemre :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.03.14. 21:02:12

@Jean Sol Partre: "van egy pár ember, aki így nevezi magát" kibírja még egy pár évig? Vannak ám itt sokan, akik sokat kibírtak sokáig, és nincsen még vége. Maga nem vállalja, mert türelmetlen?
Állítólag a kárpátmedencei-magyarok tulajdonsága ez. A sokat-tűrés. Ezek szerint Maga nem akarja ezt.

Jean Sol Partre 2015.03.14. 21:06:07

@Mihint: kibírom én akármeddig, de vannak gyerekeim és nekik jobbat szeretnék, mint csak kibírni. Meg vannak családtagjaim, akiket konkrétan ki akar csinálni ez a bagázs, pedig nem is politizálnak, csak szeretnék jól csinálni amit csinálnak.
Pár évig? Maga tud valamit?

Bell & Sebastian 2015.03.15. 01:09:34

@Jean Sol Partre: Természetesen nem élünk az alkalommal (hogy vasárnap CBA -ba menjünk). Ami eddig előfordult a praxisban, mint hirtelen fellépő hiány, azt a sarki kisboltos is tartja. Az a világ -szerencsére- elmúlt, amikor plázajárással telt a vasárnap, mert volt ilyen, bevallom.

A CBA közepes méretű élelmiszerlánc, túlnyomóan magyar termékekkel (nem egy helyi), megfelelő árfekvésben. Mi itt a probléma? Ha a többi is kinyit hétfőn, ahol megveheti a francia / angol / német / ... fölösleget?

Nem értem, mire föl sújtson a cigány átok? Moderálja magát legközelebb, ha lehetséges.

huKKK 2015.03.15. 02:50:47

@Jean Sol Partre: már jobb?

@Bell & Sebastian:
2015-03-14 01:33:51

"Ez nekünk jó hír, mert 20 kilométeres sugárban itt a CBA a legjobb és közelebb van bármelyiknél."

A mi cba-nk a fujmulti kategóriába esik.
A vasárnapi zárvatartással nyertem.

Csak a 10 dekás vajon 225,- huf adakozási lehetőséget,
a garantáltan magyar érzelmű nemzettestvérem javára,
ahol a 175,- forintos szemétmultiár helyett
325,- forintért kapnám meg a garantáltan magyarvajat,
garantáltan magyaráron, ha nem hagynám nála
elvből a 400,- huf -ot amiben már benne a 75,- huf jatt is,
amit a nemzeti fílingem diktál nekem.

De nem mindenki olyan fanatikus mint én, hogy elvből sinylődni akarjon, mint Táncsics elvtárs.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.03.15. 11:29:33

@Jean Sol Partre: Nem tudok én semmit. Az pedig természetes, hogy a gyerekeinek jobbat akar, dehát az enyéim sincsenek már itthon. Mondja, impossibile mission az, hogy idehaza is jól érezzék magukat?

Jean Sol Partre 2015.03.15. 13:11:50

@Bell & Sebastian: a cba egy koszos és büdös bolt, ahol a legtöbb lejárt, romlott és rohadt szart próbálják elsózni a vevőkre, mindezt a legdrágábban. Mindeközben a vezetői köztörvényes gazemberek.

Jean Sol Partre 2015.03.15. 13:15:55

@huKKK: kicsit. Bár ma reggel ébredéskor jöttem rá, hogy holnapra nem vettem reggelit, pedig 3 boltban is jártam tegnap. Szoknom kell még ezt a jobb életet.

Jean Sol Partre 2015.03.15. 13:20:25

@Mihint: kár, már kezdtem reménykedni.
Bár páran nagyon igyekeznek, hogy ez ne így legyen, én mindenhol jól tudom érezni magam, így akár itthon is. De kétségtelen, vannak helyek, ahol jobban.
Az enyémek még itthon, de csak idő kérdése.

Bell & Sebastian 2015.03.15. 18:33:53

@Jean Sol Partre: Akkor járjon a miénkbe. Esetleg vegye meg előre, mert csak nem éjjel szokta megálmodni, mit eszik és nincsen hűtője.

Bell & Sebastian 2015.03.15. 18:35:27

@Jean Sol Partre: Most látom, hogy hát de, éjjel álmodja meg. Innen kezdve nincsen kérdésem.

Bell & Sebastian 2015.03.15. 18:37:50

@huKKK: Elhiszem magának. Innen kezdve az első pont léo érvénybe, ami a Zsán Pól Szartrnak írt (kettővel följebb) válasz.

Jean Sol Partre 2015.03.15. 18:48:49

@Bell & Sebastian: eddig úgy volt, hogy délután megkérdezem a gyerekektől, mit szeretnének reggelizni másnap. Megszoktam ezt én is, ők is. Nyilván kitalálhatjuk akár egy hétre előre is, tehát bevezethetnék azt is, hogy hetente csak egy nap vannak nyitva a boltok. Szokni kéne azt is, de meglennénk. Ha ismersz esetleg magát kdnp-snek nevező képviselőt, esetleg szólhatnál neki, adja be képviselői indítványként.

Jean Sol Partre 2015.03.15. 18:50:41

@Bell & Sebastian: járjon mindig mindenki a ti cba-tokba. És szabjuk meg szigorúan, mikor kell kitalálni a bevásárlólistát.

Bell & Sebastian 2015.03.16. 00:46:35

@Jean Sol Partre: Nálunk is pont így volt, elmondtuk, mit szeretnénk, oszt mégis mindig vagy tej volt, vagy tea.
_____

Mi vagyok én, fogathajtó, hogy bolthálózatot vizionál nekem?

Jean Sol Partre 2015.03.16. 01:08:35

@Bell & Sebastian: ne mondd, hogy még egy vacak 60 milliós autód sincs

huKKK 2015.03.16. 03:19:00

@Jean Sol Partre:

Ne értsen félre, minden tiszteletem a magáé, de egyszer hallottam egy emberről aki már egy héttel előre tudta, hogy egy hét múlva is szomjas lesz, meg éhes.
Még azt is, hogy pontosan mit fog kívánni. Meg még azt is, hogy minek az elfogyasztása után hogyan érzi magát.
Nyilván nem lehet mindenki próféta a saját hazájában, házában.
Csak akinek megengedik.

huKKK 2015.03.16. 03:38:50

@Jean Sol Partre:
Ne reklámozza őket, mert elbízzák magukat.

Jean Sol Partre 2015.03.16. 09:33:28

@huKKK: minden tiszteletem az efféle zseniké, de sajnos az én agyam eltunyult az eddigi szabados nyitvatartási rendben. Ha megéheztem, lementem a boltba és vettem ennivalót. Örülök, hogy pártunk és kormányunk végre az én agyfitneszemmel is törődik, nyilván ha elmúlik az izomláz akkor frissebben fog működni.

huKKK 2015.03.16. 16:01:45

@Jean Sol Partre:

Izomláz???
Májizomra gyúr?

"Örülök, hogy pártunk és kormányunk végre az én agyfitneszemmel is törődik"

Végre egy hálás ember.
Az ilyenekért érdemes dolgozni, bejárni a munkába, égetni magam gagyi rolexben, míg más náció képviselői talpig Philip Patek-be öltöznek...

"Ha megéheztem, lementem a boltba és vettem ennivalót."

Szóval így állunk?
Amíg becsületes magyar néptömegek rég feledve a farhátat, naphosszat töprengenek, osztanak szoroznak, sorsolnak, hogy másnaponként melyikük egye meg a száraz félzsemlét, addig maga dőzsöl? Ha megéhezik, csak úgy ukmukfuk lemegy és megveszi, majd megeszi ami kell?
Na és a luxusadó?
Véget vetünk ennek az esztelen pazarlásnak!
Ildikó, megvan a cím ugye?
Magyarország összefog a kulákok ellen.
János, kérem intézkedjenek.

A kormány senkit nem hagy magára tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!

Robinzon Kurzor 2015.03.19. 00:08:13

Csak a jegyzőkönyv kedvéért: írói munkásságom részét -- nota bene: egyetlen darabját -- képező posztomért egyetlen fillért sem vártam és persze nem is kaptam.
süti beállítások módosítása