Orbánozó ellenzékiek, ellenzékező civilek − Itt tart most a baloldal
2015. március 06. írta: Redakció

Orbánozó ellenzékiek, ellenzékező civilek − Itt tart most a baloldal

ellenzek_1.jpg

Még a helyzetértékelésben sem értenek egyet a baloldali ellenzéki pártok, a kívánt útban meg aztán végképp másképp gondolkodnak – derült ki a Republikon Intézet által szervezett, „Civilek, politika, alternatíva” című kerekasztal-beszélgetésen, amelyre a DK, az Együtt, a Liberálisok, az LMP, az MSZP és a PM egy-egy vezető politikusát hívták meg.

Juhász Péter szerint már nincs demokrácia Magyarországon; Schiffer András szerint az még van, jogállam viszont már nincs – többek között erről is vitatkoztak a baloldali pártok politikusai a Republikon Intézet konferenciáján. Szabó Tímea szerint a feltétel nélküli alapjövedelem lehetne a baloldal víziója. Fodor Gábor civil fórumot szervezne, Tóbiás József a helyi beágyazottságot erősítené, Kerék-Bárczy Szabolcs pedig úgy látja: az ellenzék Orbán kottájából játszik, amikor eltérő nézetei ellenére kénytelen együttműködni.

Kiss Brigi tudósításának első részét a politikus-kerekasztalról híroldalunkon olvashatják.

Az ellenzéki politikusok után baloldali civil aktivistákat is egy asztalhoz ültetett a Republikon Intézet csütörtökön. A leginkább szembetűnő különbség az volt a két kerekasztal-beszélgetés között, hogy míg a politikusok egészen békülékeny, már-már kedves hangnemet ütöttek meg a civilek irányába, utóbbiak egyértelműen ellenségesen álltak a pártokhoz és a politikusokhoz.

A visszatérés tervezgetése helyett jó néhány ellenzéki politikusnak inkább a nyugdíjbavonuláson kellene gondolkodnia – ezt Vágó Gábor mondta a Republikon Intézet civil aktivistáknak szervezett kerekasztal-beszélgetésén, de akár az egész eszmecsere tételmondata is lehetne. Papp Réka Kinga szerint még a pártvagyon is jobban hasznosulna a civilek kezében. Kiderült azonban az is: nem mindegyik tüntetésszervező ennyire elutasító a jelenlegi pártokkal, Gulyás Balázs meg is hívta őket a március 15-ei demonstrációjukra.

Tudósításunk második része híroldalunkon olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr467245513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.06. 11:12:14

most komolyan, lehet rajtuk NEM röhögni?

gyalog.galopp 2015.03.06. 11:14:08

@doggfather:
csak ez a röhögés ne lenne annyira fájdalmas!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.06. 12:00:28

@gyalog.galopp: persze, amolyan magyaros sírva röhögés ez...

vizipipa 2015.03.06. 13:11:29

Jó poén, hogy menjenek nyugdíjba.

Csak.

Ők a kiválasztódottak/kiválasztottak. A többi még ilyen sincs. Azok lépjenek előre?

gyalog.galopp 2015.03.06. 13:57:46

elemezzük a képet balról jobbra:

- a semmibül emelkedtem fel idáig
- gyerekek, az már nem a kollégiumi diákkör?
- na , jó van , majd én megmutatom, ki itt a főnök!
- idebasztak ezek közé a kriplik közé, hogy legyen egy
tyúk is közöttük
- remélem nem veszik észre, hogy a vőlegény ruhám van
rajtam
- mi a faszt keresek én ezek között?

toportyánzsóti 2015.03.06. 18:26:53

Mondjuk most annak van hírértéke hogy a narancs g e c i k egyre másra nyalják be a sallerokat lajos nélkül csak analfabéta tákmatyikká degradálódtak, 1,2 milka narancsbirca már elkódorgott.Jobber elmekórtani esetek elszórakázták a nehezen összehozott abszolult médiafölényt.Ifjúkonziknak hamarosan nem lesz aki oldalanként 470 ezret fizet minősíthetetlen produktumért.

toportyánzsóti 2015.03.06. 18:30:28

@doggfather: Szocibrókerezésen lehet röhögni és azon ahogy frissen alapított narancsbankok bedőltek.Narancsidiótáknál már rendszeres hogy eltőzsdéznek hatalmas pénzeket.

búvár kondér 2015.03.06. 19:09:36

Jaj csak az a Veszprém ....no és majd az a Tapolca.

Tudjuk persze hogy a Simicska a hibás mert legecizte a .... Na ŐT! .....vagy esetleg még mindig Gyurcsány???
süti beállítások módosítása