Az EU, a parlament és a megélhetési jogalkotás
2015. február 28. írta: bakó.bea

Az EU, a parlament és a megélhetési jogalkotás

eu_1.jpg

Örülök, hogy az Elegem Van nicknevű blogger – bárki legyen is – hozzászólt az Aristóval lefolytatott jogértelmezésről és jogalkotásról szóló eszmecserénkhez (Az igazság és annak szolgáltatása; Jogértelmezés és túlszabályozás (válasz Aristónak); A jogszolgáltatásról (válasz Bakó Beának). Figyelemre méltóak különösen a „megélhetési jogalkotásról” szóló meglátásai, például a jogtudomány képviselői és a „szándékos” joghézagok kapcsán.

Itt most elsősorban azzal a megállapításával vitatkoznék, hogy az EU lenne az egyik okozója a „megélhetési jogalkotásnak”. Való igaz, hogy rengeteg uniós jogszabályt kell a nemzeti jogba átültetni, azonban nem lenne törvényszerű, hogy ezzel a magyar joganyag is átláthatatlan mennyiségűre duzzadjon és (még jobban) összekuszálódjon. Ez pedig nem az uniós, hanem a magyar jogalkotón áll. Az irányelveket ugyanis nem feltétlenül egyenként, külön jogszabályokkal (vagy meglévő törvények végére betoldással) kellene implementálni, hanem ésszel: a meglévő törvényeket a dogmatikailag kapcsolódó szakaszaiknál kellene módosítani. Például a németek jellemzően így csinálják. Persze ez sokkal macerásabb: valódi jogalkotói munkát és az adott jogterület alapos ismeretét igényelné.

De a magyar jogalkotó valószínűleg nem csak ezért nem veszi a fáradtságot az irányelvek értelmes implementálására, a lustaság egyéb okból is jól jön: így van egy plusz eszköz a kezében az EU elleni hangulatkeltésre, és mondhatják „a népnek”, hogy azért van ez a sok bonyolult szabály, mert az „EU miatt muszáj”.

Másrészt maguktól a jogászoktól is eltávolítják az uniós jogot azzal, hogy jelentéktelen törvényecskékben kell utánanézniük az uniós szabályoknak, ahelyett, hogy azok a magyar szabályok között lennének abban a kódexben, ahol logikusan bármelyik jogász keresné. Ezzel tulajdonképpen azt sikerül elérni, hogy nem csak „a népet”, de a jogászokat is elidegenítik az EU-tól és az uniós jogalkotás termékeitől. Ha pedig azt nem ismerik, és utóbb szembesülnek vele, akkor az ugye „megint az EU hibája” – még véletlenül sem a tagállami jogalkotóé, aki az EU-tagságból folyó jogalkotási kötelezettségeit meglehetősen kifogásolható módon teljesíti.

Elegem Van blogger konklúziójával szemben nem a – már-már szitokszóként emlegetett – brüsszeli bürokraták hibája, hogy az irányelveket rosszul, felesleges plusz jogszabályokkal ülteti át a magyar jogalkotó. A brüsszeli bürokraták ugyanis nem csak így tudják „egymás mellé téve kipipálni a harmonizáció eredményét”, ahogy Elegem Van írja. Az implementáció eredményéről a tagállami kormányoknak kell tájékoztatniuk a Bizottságot, és ha a kormányok az „egy irányelv-egy felesleges jogszabály” modell helyett azt írnák a Bizottságnak, hogy „ezt és ezt a két-három különböző törvényt itt és itt módosítottuk, hogy koherens legyen a rendszer”, akkor azt is megértenék és elfogadnák a sokat szidott brüsszeli bürokraták.

Tehát nem Brüsszel miatt lesz EU-szerte rengeteg felesleges törvény: sokkal inkább a lusta, és/vagy inkompetens, ellenben sok helyen EU-ellenes szólamokkal játszó tagállami jogalkotók miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr987225193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2015.02.28. 22:23:24

Csutortokon lattam Deutsch Tamast business classon terpeszkedni. Azt hiszem ez volt az a pillanat amikor ugy dontottem en penzt ebbe a szarkupacba nem szeretnek tenni es elmegyek inkabb Amerikaba. :(

Robinzon Kurzor 2015.03.01. 13:52:04

A polgári Magyarország vezérlő csillaga alatti magasan lobogó zászlóval harcolás szempontjából a jog (-állam, -alkotás stb.) érdektelen kérdések.

Szingapúri halálbüntetés, Vlagyimir Illiberálovics mint a kereszténység megmentője, vesszen Brüsszel és Washington (de küldjék a pénzt, ami nekünk jár), beszéljünk végre nyíltan a cigánybűnözésről, Gyurcsány a hibás -- ezekről tessék írni, ez ma a "polgári Magyarország" komfortzónája.

pitcairn (törölt) 2015.03.01. 13:55:12

@Robinzon Kurzor:

Magyarország EU tagállam, azaz itt az uniós jog primátusa érvényesül és ezzel összhangban a mindenkori kormányzat csak minimális politikai mozgástérrel rendelkezik.

pitcairn (törölt) 2015.03.01. 13:58:23

az acquis communautaire már önmagában több mint __100 EZER__ oldalra rúg...

szóval a túlbonyolítás igenis Brüsszelből indul...

Robinzon Kurzor 2015.03.01. 16:44:24

@pitcairn:

Pont erről a bullshitről szól a poszt.

Hogy ágazati jogszabályok sora szívatja indokolatlanul a magyar jogalanyokat, valójában nem létező EU-s előírásokra és elvárásokra hivatkozva.

Hogy már eleve túl van bonyolítva, az nem kérdés -- de erre a magyar jogalkotás még bőven rátesz egy lapáttal.

Robinzon Kurzor 2015.03.01. 16:45:12

@pitcairn:

Ja, és nyilván Paks2-t is az EU miatt kell 30 évre titkosítani ...

gyalog.galopp 2015.03.01. 16:52:09

@Robinzon Kurzor:

A poszt még arra sem veszi a fáradtságot, hogy az EU-s ajánlások és tagállamokra kötelező normák között különbséget tegyen.
A poszt akkor szólna valamiről, ha példának okáért szembe állítana konkrét EU-s és az erre hivatkozó magyar jogszabályt, így a semmiről szól.
Viszont, kétségtelenül jót lehet rá hülyülni.

Robinzon Kurzor 2015.03.01. 17:24:39

@gyalog.galopp:

Ha neked a totál semmiről szól, akkor nyugodtan kajáld be továbbra is, hogy minden hülye jogszabály az EU miatt van.

Amiről a poszt valójában szól, az a nem teljesen laikusok számára közismert, hiszen naponta találkoznak vele, ki-ki a saját szakterületén.

gyalog.galopp 2015.03.01. 20:07:21

@Robinzon Kurzor:
Itt nem arról van szó, hogy ki mit kajál, vagy nem kajál be.
Minden jogalkotás érdekekről szól , Az EU-s jogalkotás nyilván nem a kovács 23 jánosok és hasonló kaliberű bármilyen más nációhoz tartozó polgárok érdekeit akarja előtérbe helyezni, nem róluk szól. Az ő érdekeikre vonatkozóan a tagállamok próbálnak bármilyen módon megoldást találni, mert a politikusok mandátuma az ő szavazataikon múlik.
A normális tagállam nem hozat az EU-val olyan törvényeket, amelyek a szavazóbázisát ellene fordítják.
A renitens tagállam megpróbál kibújni a számára kellemetlen normák alól. Az idióta tagállam pedig üveggyöngyért eladja a saját szavazóbázisát.

Az EU tagállamai között alapvető ellentétek feszülnek nagyon sok kérdésben, akkor most ki , mit kajál be, meg mi ez az óvodás hablatyposzt?

Helyes Írás 2015.03.02. 08:42:24

Azt mondja Bakó Bea, hogy a magyar jogalkotó "EU elleni hangulatkeltésre" játszik, sőt "sok helyen EU-ellenes szólamokkal játszó tagállami jogalkotók"-ról beszél.

A jogalkotó - gondolom - nálunk és minden tagállamban a jogalkotást előkészítő minisztérium, nem pedig a kormány vagy a parlament és annak politikusai. Hol érhető tetten a "jogalkotó" EU-ellenessége? A jogalkotásért felelős miniszter és a szakmai apparátus nem szokott EU-ellenes megszólalásokat tenni. Az a gyakorló politikusok terepe.

Robinzon Kurzor 2015.03.02. 09:34:58

@gyalog.galopp:

És az a tagállam melyik kategóriába sorolandó, amelyik az irányelvben előírt minimális feltételekhez -- és a többi tagállam által nemzeti jogszabályba foglalthoz -- képest sokkal szigorúbb szabályozást valósít meg, a saját jogalanyait szívatva ezzel?

Mert konkrétan erről van szó, nem arról, hogy vannak mindenféle érdekek, és hát ezért történelmileg így alakult...
süti beállítások módosítása