Egy újabb hadüzenet az európai civilizáció ellen
2015. január 07. írta: Redakció

Egy újabb hadüzenet az európai civilizáció ellen

charlie_hebdo.jpg

Vendégszerzőnk, Stefano Bottoni történész írása.

Első gondolat: iszony és felháborodás.

Második: mérhetetlen és egyben beletörődő harag. Éveken át kinevették, megfenyegették vagy hallgatásra kényszerítették azokat a lényeglátó elméket, akik megjósolták a mai és az ehhez hasonló tömegmészárlásokat.

Fél 3 előtt bekapcsoltam a francia tévé angol nyelvű híradását, és a stúdióban valaki azt mondogatta, hogy a Charlie túl messze ment, szóval végeredményben érthető a reakció. Elborult az agyam.

Ugyanazok a hamis realisták, akik semmit nem értettek az iszlám európai térnyeréséről, újfent elmélkedni fognak egy olyan jelenségről, melynek civilizációs gyökereit nem képesek elfogadni, mert ellentmond az általuk évtizedeken át terjesztett tudományos hazugságoknak.

Ami ma Párizsban történt, nem egy egyszerű terrorcselekmény, hanem egy újabb háborús deklaráció mindaz ellen, amit megfáradt európai civilizációnk több évszázad munkájával tudott összerakni. A keresztény és zsidó hagyományokat. A tolerancia és a kölcsönös tisztelet mindennapi gyakorlatát. Az erőszakmentességet.

Itt él közöttünk az ellenség, érzi gyengeségünket és irtózatos kegyetlenséggel harap belénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr57050771

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem csak a muszlimokon gúnyolódott a Charlie Hebdo, a keresztényeket is szívből utálja 2015.01.07. 23:40:57

Láttad már a baloldali kötődésű szatirikus hetilap karácsonyi különszámát? Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi öt karakteres, kereszténygyalázó Charlie Hebdo címlapo...

Trackback: Cionista szórólap gúnyolódik Jézus születésén 2015.01.07. 23:39:40

A muszlimok elvágnák a torkát annak, aki vallásalapító prófétájuk, és annak édesanyja kárára eresztene meg egy hasonló poént. A zsidók meg két hétig hörögnének kártérítésért, ha velük szórakozna hasonló stílusban egy magyar valamelyik vallási ünnepük e...

Trackback: Egész Európa gyászol 2015.01.07. 22:12:49

Még mindig a történések hatása alatt állok. Ma Párizsban példátlan terrortámadás történt, előre megtervezett kivégzésnek 12 halálos áldozata volt,4-en súlyosan megsérültek. Az elkövetők szélsőséges muzulmánok voltak, profi felszereléssel rendelkeztek. ...

Trackback: Egy újabb hadüzenet az európai civilizáció ellen 2015.01.07. 16:26:01

Ami ma Párizsban történt, nem egy egyszerű terrorcselekmény, hanem hadüzenet mindaz ellen, amit európai civilizációnk több évszázad alatt összerakott.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 10:02:45

@bkkzol:

" Érdekes, hogy a demokrácia nagy földjére nem engedik be őket százezrével, már az óceánon visszafordítják az ilyeneket."

Nekik saját tenyészetük van az Afrikából elhurcolt ranszolgák leszármazottaiból az alacsonyabb rendű munkákra.

Bár a gyapotot már nem ingyen szedik a gazdáiknak, a szülőföldjükről elhurcolt négerek többsége ma is a társadalom legalján vegetál.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 10:10:13

@maxwall a Putyin csicska birca:

"Na meséljétek el mit kell tenni a liberalizmus helyett!"

Aki nem képes arra, hogy önmagát korlátozza, annak nem való a szabadság. Annak a paternalizmus való.

Szép példa erre az első emberpár története, akik ugye liberálisok voltak.

Szabad volt nekik mindent, ők és az utódaik lehettek volna a rájuk bízott világ ura.

Debazmeg az a libsi kurva nem volt képes betartani az EGYETLEN olyan szabályt, ami korlátozta a szabadságát, addig agyalt, meg túráztatta azt mocskos pofáját, amíg ezeríziglen mindenki jól rá nem bacott!

Helyes Írás 2015.01.08. 10:13:05

Tisztelt Bottoni úr! Az erőszakmentesség valóban az európai kultúrának az az értéke, amelyért annyi áldozatot hoztak legjobb szellemű eleink évszázadok során. De az emberi méltóság is ilyen, sőt még fontosabb érték. S akiket most ez a kultúránk ellen is irányuló támadás ért, az emberi méltóságot gyalázták meg folyamatosan egy gátlástalan, határok nélküli, aljas "szabadság"-felfogás jegyében. Igaza van tehát annak, aki szerint a megtámadottak túl messzire mentek. A saját kultúrájukat is meggyalázták.

Mint ahogy az is igaz, hogy a támadók, egy zsákutcás emberi kultúra fanatikusai, csak velük kezdték, de a szabadság, emberi méltóság, kényszer és erőszakmentesség mértéket tartó európai kultúráját is gyűlölik és a Föld színéről eltörlendőnek tartják. Védekeznünk kell tehát ellenük.

mrZ (törölt) 2015.01.08. 10:16:22

@dr kotász:
1., Nincs több infó, mert nincs fent a teljes felvétel. Tényleg miért nincs?

2., Mert amikor ilyesmi történik a birkáknak a kikockázott változatot adják le. És azon nem számítanak a részletek, nézd meg a fotót ott fent. Azt magyaráznak bele amit akarnak. A birkának meg mindegy, gonosz volt, ISZLÁMTERRORISTA!!!!, majd megszakértik neki, mert ha esetleg kilóg a lóláb, akkor szó szerint rosszul érzi magát.

3., Nem szégyen a gondolkodás, a kérdések feltevése, az érdeklődés. Ne keverd ide a konteót, az a média kedvenc fegyvere a szabad gondolkodók ellen, csak nem lehetsz olyan buta hogy elhiszed nekik?!!

I_Isti 2015.01.08. 10:17:49

@Ad Dio: A kereszténység alapja a zsidóknak adott ószövetségi (isteni) kinyilatkoztatás.
(Bár az tény, hogy ennek a kinyilatkoztatásnak a funkciója és lényege az, hogy "Krisztusra vezérlő mester" legyen, a Krisztus neve "Jézus", vagy "Jehóshua", "Jóshua" meg azt jelenti, hogy JHVH megszabadít, megment, szabaddá tesz.)
Csakhogy a Biblia szerint a liberalizmus abszolút és nettó csúcspontja egyszer már megvolt: az özönvíz előtt ugyanis konkrétan nem volt _semmilyen_ törvény, még Isten által adott törvény sem, ennek a végső következménye pedig az lett, hogy "És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.".
Maga a biblia (- az újszövetség biztosan) egyébként a hellén kultúra bizonyos vonásait nagyon is elismeri, és méltányolja, erre az egyik legjobb példa a 2.Tim2-ben van: "Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd."
Ez egyértelműen görög olimpiákon küzdő birkózókra utal, pedig az meglehetősen pogány szokás volt, de az, hogy vannak szabályok, és a küzdelemben a szabályokat be kell tartani kétségtelenül évezredekre visszanyúló EURÓPAI hagyomány...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 10:17:57

@citrix:

"A valódi hadüzenet és háború a civilizált világgal szemben az ISIS maga. Az ISIS kiterjeszti harc/hadműveleti területét Európára és az Egyesült Államokra mert bennük látja az ellenséget és nem utolsó sorban a pénzügyi világot. Ideológiájuk zavaros, gyilkosságok és erőszak, rabszolgatartás és nők/kislányok megerőszakolása jellemzi dicsőséges seregüket. Semmiféle kompromisszumot nem lehet velük kötni, de nem is szabad."

Vagy így:

A valódi hadüzenet és háború a civilizált világgal szemben az USA maga. Az USA kiterjeszti harc/hadműveleti területét Európára és az arab világra mert bennük látja az ellenséget és nem utolsó sorban a pénzügyi hasznot. Ideológiájuk zavaros, gyilkosságok és erőszak, pénzügyi mahinációk, zavarkeltés, véres események kiprovokálása és a média manipulálása jellemzi dicsőséges seregüket. Semmiféle kompromisszumot nem lehet velük kötni, de nem is szabad.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 10:20:09

@dr kotász:

"Ezek legfeljebb kiképzést kaptak lőfegyveres támadásra"

Meglehet, hogy éppen egy franciák által fenntartott szíriai támaszponton.

Hoppácska.

trigger happy 2015.01.08. 10:30:05

@mrZ:

ensz határozat alapján élhetnek nyugodan muszlimként európában a muszlimok? ezt még soha nem olvastam, de gondolom secperc alatt belinkeled nekem.

mit magyarázzak meg? azt, hogy létezik egy európai kultúrkör, ami a görög-római (tudod, azok a buzoid hedonisták) és zsidó-keresztény (tudod, ó- és újtestamentm) hagyományokból nőtt ki és amelyik 2015-re eljutott oda, hogy nagyjából konszenzus van abban, hogy vallásért, szexusért, színért nem gyilkolunk le senkit és a gúnyos karikatúrákra nem kalasnyikovval válaszolunk.

trigger happy 2015.01.08. 10:32:01

@picur3ka:

a charlie hebdo szívesen gúnyolódott zsidókon és a keresztény valláson is, mégsem átkozták ki őket és mégsem olvastál mondjuk ovadia joszeftől olyat, hogy a fölldel kell egyenlővé tenni a szerkesztőségüket.

tudod, keresztény-zsidó kultúrkör....

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 10:32:29

@mrZ:

"A liberalizmus nem a kereszténységből származik hanem ELLENE."

A liberalizmus ugyanúgy az ostoba hívószavakkal mozgósítható agyatlan csürhe "vallása", mint a kommunizmus meg a nemzetiszocializmus volt.

Mikor melyik van éppen műsoron, de a csürhe ugyanaz.

citrix 2015.01.08. 10:32:48

@beszélő majom: Nézőpont kérdése. ha Neked az ISIS szimpi, csatlakozz hozzájuk. Tükröz egyfajta mentalitást amivel nem dicsekednék nyilvánosan.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.08. 10:33:40

@bbjnick: Talán a Martell Károlyok nem provokálják az iszlámot, nem provokálnak ellencsapásokat?

De.

Maga menjen picsogni a Szőnyi Szilárdok szoknyája alá.

trigger happy 2015.01.08. 10:35:57

@picur3ka:

ugye nem jössz nekem a náciknak küldött zsidó hadüzenettel?

trigger happy 2015.01.08. 10:39:11

@odamondó:

palesztina, mint arab fogalom kb 1948 óta létezik, ahogyan a palesztin nép is. arabok azok.

trigger happy 2015.01.08. 10:41:13

@bbjnick:

olyan neofita mint te vagy olyan mint a pápa pld?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 10:43:12

Nézzük magyar szemmel. A konfliktus két résztvevője közül melyik támad nap mint nap Magyarországon? Az iszlám terroristák, vagy a vadliberálisok? Akkor melyik féllel kellene rokonszenveznünk, ha biztosak lehetnénk benne, hogy nem titkosszolgálati provokáció???

trigger happy 2015.01.08. 10:43:56

@Tündér_Lala:

értem. tehát ha holnap egy harcos cigány/meleg/zsidó/román/kinekmitetszik szervezetnek elege lesz pld a mandiner kommentelőiből vagy a kurucokból, akkor jönnek, jól lekalasnyikovozzák őket mi pedig mondhatjuk, hogy minek provokálni.

te tényleg ilyen hüye vagy? nehogy már európában, egy európai újságíró ne csinálhasson viccet mert jemenben megsértődik ha mufti!

mrZ (törölt) 2015.01.08. 10:45:03

@trigger happy:
Egyetemes emberi jogok nyilatkozata:
Universal Declaration of Human Rights
www.un.org/en/documents/udhr/index.shtml#a18
Article 18.

Everyone has the right to freedom of thought, conscience and religion; this right includes freedom to change his religion or belief, and freedom, either alone or in community with others and in public or private, to manifest his religion or belief in teaching, practice, worship and observance.

Mr "16 éve fórumozó", ideje pótolnod az alapokat

I_Isti 2015.01.08. 10:45:48

@ArmaGedeon: Én inkább emberként nézem, és nem agyarszemmel.
Emberként pedig az egyik oldalon gyilkosokat látok. A másik oldalon meg nem.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 10:46:12

@trigger happy: Kb. mint az izraeli nép... Ha Izraelt létre lehetett hozni akkor, akkor Palesztinát miért nem?

2015.01.08. 10:47:31

@ö...mikó?:

Pont a hozzád hasonló gondolkodásúak írtották ki pl. az indiánokat..

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 10:47:33

@I_Isti: Az újságírók sokkal károsabbak voltak. A nagy gyilkoláshoz ideológia kell, embergyűlölő ideológia. Egy bunkó megöl max. pár embert, a "felvilágosult" ideológia milliókat, rendszeresen.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 10:49:30

@trigger happy: Nyugodtan csinálhat viccet. Csak páran ma már meggondolják, csináljanak-e...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.08. 10:49:47

@empoftla: Hát ha más nem, akkor az angol akcentus hiánya kétséget sem hagy arról, hogy a CIA művelete volt.

Mi más is lehetett volna?

A cél pedig az, hogy Európát természetes szövetségese, a radikális iszlám ellen fordítsák, ezzel is Izrael és Amerika malmára hajtva a vizet.

trigger happy 2015.01.08. 10:53:05

@mrZ:

és ez csak úgy idepottyant a nagy semmiből? addig nem éltek muszlimok és a kihirdetést napját követő első munkanapon már fel is vették a munkát, ugye? egy ensz deklarációra hivatkozol?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.08. 10:53:49

@trigger happy:
balfaszkám, egy olyan világban, ahol egy történelmi esemény vitatásáért, mérlegeléséért büntetés jár -és ez nem egy deklarált vallás, még ha fanatikusai szépszámmal vannak is-, egy olyan világban fogadjuk már el, hogy vannak olyanok akiket meg a hitük gyalázása kényszerít büntetésvégrehajtásra, még ha ez nem is egyezik a mi ízlésünkkel. százszor szóltak. százszor is, végül is.

I_Isti 2015.01.08. 10:53:52

@ArmaGedeon: Szerintem minden ember Isten fotója, ezért önmagában amiatt, hogy ember, akármekkora hülyeségekben hisz, vagy akármekkora hülyeségeket terjeszt, vagy talál ki, joga van az élethez, és Istennek meg joga van őt oda helyzeni az örökkévalóságban, ahova a cselekedetei juttatják.

trigger happy 2015.01.08. 10:55:06

@ArmaGedeon:

aha, ugye itt most nem kell belemenni olyan apróságokba mint a történelem? palesztin nép soha nem létezett, filiszteus igen, de ahhoz sok közük nincsen. elég csak egy pillantást vetni arra, hogy kik is nevezték palesztinának a mai izraelt 48 előtt és kik hívták magukat egyszerűen arabnak akkoriban.

Exploiter 2015.01.08. 10:57:10

@ArmaGedeon:

Addig örülj, amíg vadliberálisokkal kell hadakoznod a másik oldal helyett.

Van egy tippem, hogy egy durvább muzulmán országban egy hét alatt kinyírnának, de biztos boldogan halnál meg, mert se zsidó, se liberális nincs a környékeden.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 10:57:22

@I_Isti:

"A kereszténység alapja a zsidóknak adott ószövetségi (isteni) kinyilatkoztatás."

A kereszténység alapja szerintem az ÚJ szövetség, a sorrendben a nyolcadik szövetség, amit az isten kötött az emberiséggel.

-

"az özönvíz előtt ugyanis konkrétan nem volt _semmilyen_ törvény, még Isten által adott törvény sem"

Dehogy nem volt. Szaftos leírások vannak például arról, mikor, hogyan, milyen alkalomból, milyen alapanyagból és milyen módon kellett áldozatot bemutatni. Noé is azért vitt a "tiszta" állatokból hetet-hetet és nem egy-egy párat a bárkába, hogy később legyen fölös állat az áldozatok bemutatásához..

Vagy az étkezésre - előbb a növényevésre, később a húsevésre - vonatkozó előírások. A tiszta és tisztátalan állatok sora.

Vagy a házasság felbonthatatlanságának parancsa. Mindjárt ott van, ahogy az úr megteremtette az első asszonyt. Vagy az állatokkal fajtalankodás tilalma. Az erőszak tilalma.

Törvények voltak, csak az írásbeliség meg a szét nem porladó információhordozó eszköz hiányzott a feljegyzésükhöz.

Mindezeknek a törvényeknek a megszegését látva jutott az úr arra, hogy "megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz."

Utána jött a Vízözön, amiben Noé azért kapott főszerepet, mert az ő vérvonala volt az, amelyik nem lett önerejéből romlottá, illetve amelyik nem szövetkezett a közéjük vegyülni próbáló "isten fiaival" a romlottságra.

trigger happy 2015.01.08. 10:57:23

@jose maria padilla:

megjegyzem nem értek egyet a holkauszttagadás büntetésével. a hülyeség is emberi alapjog, úgyhogy téged sem bántanálak.
tehát ha 10x elmondja az a militáns meleg/zsidó/cigány/etc, hogy őt bosszantja vmi, akkor legközelebb már léphet és te megérted, mégha nem is egyezik az ízléseddel. logikus.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 11:03:39

@citrix:

"Nézőpont kérdése. ha Neked az ISIS szimpi, csatlakozz hozzájuk."

Éretten gondolkodó ember NEM érez kényszert arra, hogy bárki mögé besoroljon.

Éretten gondolkodó ember nem áll be sehová birkának.

mrZ (törölt) 2015.01.08. 11:05:37

@beszélő majom:

Ma már nincs liberalizmus, felszívta és magába olvasztotta a többi ideológia.
Van még néhány liberális ember, de a populáció 95%-át kitevő "beszélő majmok" mellett nem számítanak. Ezért tartunk itt.

Amire te fújsz az nem liberalizmus hanem a populizmus.

Liberál teszt:
Vagy fáj neked hogy valaki nem hisz istenben?
Fáj neked ha valaki szél ellenében pisál?
Fáj neked ha a melegek egymással játszanak?
Fáj neked ha más vörös csillaggal álmodik?
Fáj neked ha az újság arról ír ami neked nem tetszik?
Fáj neked ha valaki saját üzletbe kezd?
Fáj neked ha a szomszédnak nagyobb a háza?
Bele akarsz avatkozni, bele akarsz szólni más életébe?

Mert ha nem akkor valamennyire te is liberális vagy, a liberalizmus beleivódott az életedbe, felszívta a világnézeted. Ha viszont igen, és ezek közül valamelyik sért, akkor csak egy szemét geci vagy, ideológiától függetlenül.

I_Isti 2015.01.08. 11:05:38

@beszélő majom: "Szaftos leírások vannak például arról, mikor, hogyan, milyen alkalomból, milyen alapanyagból és milyen módon kellett áldozatot bemutatni."

Mutatsz egy idézetet legalább, amiben özönvíz előtt, az egész emberiségre vonatkozó tiltások vannak?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 11:06:27

@trigger happy: Te most a nómenklatúrán kötekszel? Tőlem nevezheted őket hettitáknak is, a lényeg, hogy ők ott helyben voltak ősklakosok, akiket azért irtanak és úznek el máig, mert a cionisták odacsődítettek a világ minden részéből valakiket, akiknek sokkal kevesebb köze volt ahhoz a terüklethez és ráadásul zömük inkéább maradt volna otthon. Herzl nagy ötletét a zsidók zöme sokáig körberöhögte, erre a cionpisták kitalálták , konkrétan Herzl, hogy "az antiszemiták a mi legjobb barátaink!". Ammikor Istóczi felszólalt a parlamentben, hogy a zsidók menjenek Palesztinába, Herzl köszönő táviratot köldött neki. Amikor Hitler bevezette a vegyes házasság és szex tilalmát, a német cionista szövetség őszinte lelkes memorandumban köszönte meg, azzal, hogy ők régóta szorgalmazták a két "faj" keveredésének tilalmát. (nem tették hozzá, de mindenki tudta, hogy csak abban nem értettek egyet, melyik "faj" a magasabbrendű)
A cionistáknak volt egy megoldása, és igyekeztek nagyra növeszteni hozzá a problémát. lásd holokauszt...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 11:07:49

@Exploiter: Nem egy durvább muzulmán országban, hanem világszerte nap mint nap támadják az emberi együttélés normáit a vadliberálisok. Mellesleg mutass már egy iszlám országot, ahol nincs zsidó.

oszt jónapot 2015.01.08. 11:08:33

@beszélő majom: Persze bazmeg, nyilván nem az az agyatlan csürhe, amelyik beszélő kígyókban, vízen járó emberben, meg repülő szőnyegekben hisz, hanem amelyik nem.

I_Isti 2015.01.08. 11:09:27

@ArmaGedeon: Mutass egy arab iszlám országot, ahol nagyobb biztonságban élnek a keresztények, mint Izraelben!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 11:11:36

@I_Isti: Gondolom, a legtöbben nem jellemző, hogy rendszeresen leköpik őket a szomszédok, meg szemetet szórnak a házukra, mint Izraelben. Az ISIS köztudottan izraeli és USA titkosszolgálati termék, zsidó ügynök vezetővel.

trigger happy 2015.01.08. 11:15:08

@ArmaGedeon:

feléd köztudott, ahogyan patakiatis felé köztudott, hogy dr opál sándor energia űrhajóval járt a marson.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 11:17:39

@mrZ:

"Egyetemes emberi jogok nyilatkozata"

Ez nem TÖRVÉNY, hanem egy nyilatkozat.

A nyugati szennyet és mocskot szokták vele védeni a liberálisok.

Ha törvény lenne, ami a világ minden országára érvényes, akkor az USA hadserege ki se tehetné a lábát az országból, és nem terrorizálhatna idegen államokat, és Guantanamót is sürgősen be kellene zárni - a külföldön és a fogolytáborokban elkövetett kegyetlenkedések elkövetői meg sokszoros életfogytot kapnának.

Exploiter 2015.01.08. 11:18:45

@ArmaGedeon:

Az én normáimat nem támadják, mert pont leszarom, hogy ki mit beszél.
Az iszlámot is pont leszarom, csak a liberális nem robbantja fel a metrót, azért mert leszarom azt, ami neki fontos.

Szerintem csak össze-vissza beszélsz valami zavaros ideológia alapján. Nacionalistának érzed magad? Az ősied ezrei haltak meg az iszlám elleni küzdelemben. Ezzel mi van?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 11:20:35

A nacionalizmus egy liberális ideológiai termék. Kossuth, Petőfi, stb... Herzl.
A liberális nem a metrót robbantja, (vagy azt is), hanem a társadalmat.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 11:22:30

@oszt jónapot:

"Persze bazmeg, nyilván nem az az agyatlan csürhe, amelyik beszélő kígyókban, vízen járó emberben, meg repülő szőnyegekben hisz, hanem amelyik nem."

Nézd, az emberiség beszélő kígyókban, vízen járó emberekben meg repülő szőnyegekben hívő része viszi a hátán az emberi civilizációt már sok-sok ezer éve.

Míg az istentelen, egoista fattyak, akik a többezer éves történelem legújabb kori részében bukkantak fel, azon vannak, hogy a nyomát is leradírozzák a Naprendszerből az emberiségnek.

mrZ (törölt) 2015.01.08. 11:25:27

@trigger happy:

A legújabb korig egyedül az angolszászok voltak szabadok. Az európai keresztény-feudalista rendszereket a fasizmus szüntette meg, a 30-as években még voltak szolgajoggal bíró földesurak!!, röghöz kötöttség!!!, és a kereszténység állami vallás volt!!! A háború után pedig az újjáéledő keresztény-nacionalista-burzsoá hatalmat törték meg az ensz felügyelettel. Ennek egyik eszköze az emberi jogok.

és igen, addig jelentéktelen volt az iszlám itt európában. és továbbra sem jelentős, csak a média erre kapja a pénzt, a félelemkeltés és figyelemelterelés a dolguk, nem pedig a valóság bemutatása.

A barlang mítosza, hu.wikipedia.org/wiki/Barlanghasonlat

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 11:25:38

@Exploiter:

"csak a liberális nem robbantja fel a metrót, "

Az ugye neked is megvan, hogy a kijevi Majdanon kik lőttek a háztetőkről a rendőrökre ÉS a tüntetőkre egyformán? Hogy honnan érkeztek oda? Hogy kinek a megbízásából?

oszt jónapot 2015.01.08. 11:26:26

@beszélő majom: Nagy büdös lófaszt visznek a hátukon. Csak kiirtottak mindenkit, aki nem hitte el a meséiket, beszopták magukat a hatalomba és irányították a magadfajta kreténeket, akik elhiszik, hogy egy égő csipkebokor mondta meg a frankót. Most is ezzel próbálkoznak, de leginkább ma már csak a tevebaszóknál megy ez, de náluk is csak addig amíg ki nem húzzák a gyufát és le nem lesznek radírozva a gecibe.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 11:27:43

@Exploiter: A vadliberális felvilágosult nacionalista szabadságfogalmát jól megvilágítják egy magyar Charlie Hebdo ugatásai, kár, hogy nem egy szerkesztőségi szobában végezték ki:

Petőfi :

Véres napokról álmodom,
Mik a virágot romba döntik,
S az ó világnak romjain
Az új világot megteremtik.

1848:

Egy vallás van a földön: szabadság!
Aki mást vall, rettentőn lakol.

Respublika:

Kit meg nem térit szép szelíd szemed,
Hol a szeretet oltárlángja csillog,
Majd megtéríti azt szilaj kezed,
Melyben halálos vésznek kardja villog.

mrZ (törölt) 2015.01.08. 11:37:47

@beszélő majom:

Az emberi jogok nyilatkozata beleépült az országok törvényeibe és a nemzetközi szerződésekbe.
És igen kötelező jellegű. Kicsit szelektíven és célirányosan, de mint írtam az ensz létrehozásának célja európa kontrollja, és itt aztán 100%-ig be van tartatva.

Exploiter 2015.01.08. 11:42:53

@beszélő majom:

Na kik, te tudod?
Mert ott négy oldal játszott és abból mind a négynek nyomós oka lehetett rá rá.

Exploiter 2015.01.08. 11:44:10

@ArmaGedeon:

Akkor tisztáztad, hogy ki nem vagy. Már csak az nem értem, ki vagy?

Legalább magadban tudod?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 11:49:21

@Exploiter: Nem rólam szól ez a vita, hanem kivégzett liberális propagandistákról.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 12:02:26

@I_Isti:

"Mutatsz egy idézetet legalább, amiben özönvíz előtt, az egész emberiségre vonatkozó tiltások vannak?"

Nézd, mivel a Biblia nem egy jogszabálytár, a parancsolatok meglétét sok esetben a leírásokból lehet kikövetkeztetni.

A házasság termékenységére vonatkozó parancs:

" És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá"

-

A húsevés tiltására vonatkozó parancs:

" Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül."

-

A tevékeny munkavégzésre vonatkozó parancs:

" És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt."

-

Az istenhez való hűség meglétét tesztelő parancs:

"És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz."

-

A házasság felbonthatatlanságára vonatkozó parancs:

"És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté."

-

A nők alárendelt státuszára vonatkozó parancs:

"Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad."

-

Az állat- és terményáldozatok bemutatására vonatkozó parancs:

"Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből."

-

A gyilkosság tilalmára vonatkozó parancs:

".Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből."

-

A paráznaság tiltására vonatkozó parancs (az "istennek fiai" látogatásai az "emberek leányainál" nem csak sima paráznaság, hanem egyfajta animal sex is volt, ezt tetézte az, hogy az "istennek fiai" nem csak az ember-nőkhöz, de a szóba jöhető állatfajokhoz is "bejárhattak" és megronthatták azokat...)

"És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala. És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz."

-

Az égőáldozat, mint a számos módon bemutatható áldozatok egy fajtája:

"És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron. És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem."

-

A húsevés tilalmára vonatkozó parancs feloldása:

" Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat. Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek."

-

A gyilkosság tilalmára és a halálbüntetésre vonatkozó parancs:

" De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert."

Robinzon Kurzor 2015.01.08. 12:15:36

A Mandiner fröccsentett műkeresztény kommentelői nyomják a tálib agendát.
Nájsz.

I_Isti 2015.01.08. 12:32:26

@beszélő majom: "A húsevés tiltására vonatkozó parancs:

" Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.""

A húsevés tilalmára vonatkozó parancs úgy szólna, hogy egyél füvet, de nem ehetsz húst.
Az nem tilalom, hogy egyél banánt, rizst, búzát, rozst!

Az, hogy Ábel megértett valamit a világ működéséből, Kain meg nem, nem azt jelenti, hogy Isten explicit parancsba foglalta volna az ételáldozatokat, mint később!

Valóságban Isten az emberiségnek _csak_ a vízözön után, a Noéval kötött szövetségben adott konkrét tiltó parancsokat - addig csak egy darab tilalom volt, amit sajnos nem sikerült betartani...

Exploiter 2015.01.08. 12:42:46

@ArmaGedeon:

Arról nincs vita szerintem, a világ normális része érti, hogy mi történt és miért.

Csak te annyira érdekes állásponton vagy, aminek érdekel a háttere, pusztán pszichológiai okokból.

Annyit értek, hogy a liberalizmus maga a fertő, blabla, csak azt nem, hogy akkor mi a követendő irány. Vagy nincs irány, csak irtsuk a liberálisokat, oszt lesz valami.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 12:49:39

@Exploiter: Az emberi együttélésnek évezredek alatt kialakultak civilizációs keretei. A legtöbb civilizációban e keretek egyik fő eleme a vallás volt. A modern kor "felvilágosodott", liberális ideológiája, mely a "rendfenntartó" vallások lerombolásával foglalkozik első helyen, szintén vallási gyökerű, csak éppen nihilista vallásból, leginkább a gnoszticizmusból ered. Az érdekes az a mai világpolitikai bábszínházban, hogy a mesterséges konfliktusok mindkét résztvevője mögött ott áll többnyire. Az iszlám fundamentalizmus mögött is ilyen hátterű mozgatóerők állnak, ahogy a liberális sajtótermékek mögött is. Kegyetlen színjátékot játszanak.

"rendfenntartó" vallásnak nevezem, melyek tanításában szerepel, hogy addmeg a császárnak, ami a császár. Istennek, ami Istené.
A felforgató vallás pedig azt tanítja, hogy a világi hatalom elnyomó, tehát meg kell dönteni, miközben valójában számukra az egész anyagi létezés elynomás, a lélek a test börtönébe van zárva. Ez a gnózis.

A liberalizmus egy álszekuláris gnosztikus nihilista vallási mozgalom a nemnihilista vallások, mint emberi együttélést elősegítő keretintézmények ellen.

Exploiter 2015.01.08. 13:10:53

@ArmaGedeon:

Aha, értem.
Ez már tényleg nem biztos, hogy ontopic, úgyhogy ennyiben hagyom.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 13:28:11

@I_Isti:

"A húsevés tilalmára vonatkozó parancs úgy szólna, hogy egyél füvet, de nem ehetsz húst."

A növények fogyasztására vonatkozó parancs egyértelmű: AZ LEGYEN néktek eledelül.

Vagyis: NE az állatok.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 13:28:31

@Exploiter: Azért, ha tényleg érdekel, még adhatok egy támpontot, hogy milyen összefüggés van a gnosztikus nihilizmus és a modern kor felvilágosodott ideológiái között, az idézett szerző az izraeli tudományos akadémia elnöke volt:

Gershom Scholem: "Sabbataj Cví & Jacob Frank és a Frankisták"

"(2) A sabbateanizmus az ő változatában egy gátlástalanul nihilista jelleget öltött. Az igaz hívő, akinek titkos szívében Isten van, a "hallgatás terhe" alatt köteles keresztülmenni az összes valláson, rítuson és fennálló renden anélkül, hogy bármelyiket elfogadná, sőt, mindet belülről megsemmisíti, ezáltal igazi szabadságot hoz létre. A szervezett vallás csak egy álcaruha, amit fel kell venni, majd el kell vetni a "szent tudás", a a hely gnózisa felé, ahol az összes hagyományos értéket megsemmisítik az "élet" áramlatában.

(3) Ezt a nihilista vallást úgy propagálta, mint az "Ézsauhoz", vagy "Edomhoz vezető utat", olyan asszimilációra biztatva, melyben valójában nem hisznek, egy messianisztikus és nihilista judaizmus csodálatos újjászületését remélve egy univerzális felfordulás szülési fájdalmai közepette. Ez a koncepció megnyitotta az utat az előtt, hogy egyesítse a sabbateánus messianizmus és miszticizmus általa képviselt utolsó fázisát a korabeli felvilágosodással és antiklerikális tendenciákkal. A szabadkőművesség, liberalizmus, sőt a jakobinizmus egyaránt értékes eszköznek tűnhettek ilyen végcélok eléréséhez. "

Egy ma élő izraeli kutató kiegészítése:

Paweł Maciejko: Frankizmus ( YIVO Kelet-Európai Zsidó Enciklopédia)

"A frankista történetek a hagyományos zsidó narratívák olyan tendenciózus újraírásának exegétikus elvén alapulnak, melyek felforgatják a kialakult hierarchiákat, megbecsült szimbólumokat járatnak le, és újraértékelik a zsidó hagyomány negatív szereplőit. "Az Úr Szavainak Gyűjteménye" (Frank összegyűjtött tanításai) a sínai-hegyi kinyilatkoztatást úgy állítja be, mint egy hatalmas átverést, melynek során egy gonosz hatalom értelmetlen és káros törvényeket ad Izrael népének. Ezek a törvények eltörölhetők azáltal, amit Frank a "Ézsauba vezető útnak", vagy "az Élethez vezető Útnak" nevez. Ezek a kifejezések a korlátok és hagyományok alóli szabadságot jelentik. Bizonyos összefüggésekben az "élet" fizikai halhatatlanságot is jelent. Az Élethez Vezető Út mélységesen apokaliptikus jellegű is; ez nemcsak a kialakult intézmények lerombolását jelenti, hanem a teremtett világ abszolút tagadását is, a látható világegyetem rendje lerombolásának szándékát. " "

Már értjük, miért támadják a liberálisok a hagyományos, nem nihilista vallásokat, köztük a fősodor judaizmust is, ahogy a Charlie Hebdo is tette.

Exploiter 2015.01.08. 13:43:45

@ArmaGedeon:

És az miért baj alapvetően, ha egy csapat a szakrális alapú dogmatika helyett egy egyén saját kezébe szeretné helyezni a sorsa irányítását? A döntéseknek súlya van, követkeménye van, nem bármelyk isten törvénye szerint, hanem szabad akaratból követted el, viselned kell a következményeit. Meg kell alkotnod a saját erköcsleidet, létre kell hozni egy saját világszemléletet. Ez nekem elég nagy szabadságnak tűnik. Más kérdés, ha valaki nem tud vele mit kezdeni.
A "régi világrend lebontása" meg úgymond a történelem kezdetei óta létező, állandó késztetés.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 13:54:27

@Exploiter: Például, mert szó sincs arról, hogy ezek az egyén kezébe akarnák helyezni saját sorsuk irányítását.

"Az Élethez Vezető Út mélységesen apokaliptikus jellegű is; ez nemcsak a kialakult intézmények lerombolását jelenti, hanem a teremtett világ abszolút tagadását is, a látható világegyetem rendje lerombolásának szándékát."

Nem akartak ezek alkotni semmit, saját erkölcsöt se, csak rombolni akartak és azt is teszik.

"A szabadkőművesség, liberalizmus, sőt a jakobinizmus egyaránt értékes eszköznek tűnhettek ilyen végcélok eléréséhez. "

Petőfi is elég egyértelműen megmondta, mire számítsanak azok az egyének, akik másképp képzelik saját sorsuk irányítását, mint ő és elvtársai:

"aki mást vall, rettentőn lakol"

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.08. 13:57:03

@Exploiter: Arról nem is beszélve, hogy természetesen a liberalizmus álarca mögött rejlő nihilizmus is egy "szakrális alapú dogmatika". Nekem rokonszenvesebb azon vallások szakrális dogmatikája, melyek nem gyűlöletes, lerombolnivaló ellenséget látnak a fennálló világban, hanem az emberi együttélés évezredei alatt kikristályosodott normákat ruházzák fel a szentség rangjával, hogy ezzel megkönnyítsék az emberek egymás közti viszonyait.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.08. 14:08:07

@Robinzon Kurzor:

"fröccsentett műkeresztény" --- írod.

Nem fröccsentett az, hanem fröccsöntött, makogó trollocska!:-)

I_Isti 2015.01.08. 14:11:38

@beszélő majom: Soha nem értettem, hogy hogyan képesek hinni az emberek szent József örök szüzességében.
Most már, - látva, hogy mit vagy képes kiolvasni a Bibliából, ami nincs benne - értem...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.08. 15:07:33

@I_Isti:

Ha nem értesz valamit, kérdezz!

Csak előtte tedd le a nagy arcodat, mert ha fennhagyod, senki nem fog veled szóba állni.

I_Isti 2015.01.08. 15:56:33

@beszélő majom: hát... senkivel nem is akarok szóba állni...

empoftla 2015.01.08. 19:37:29

@maxval bircaman szerkesztő:
Egyetértünk! A liberalizmus/liberálisok a világon mindenhol beleavatkoznak országok belügyeibe. Beleszólnak, peldául, hogy miért nem egedik a lányok oktatását a Talibánok, vagy miért végzik ki a homoszexuálisokat Iránban. Pedig ezen államok teljes joggal teszik ezt, hiszen a nép, a többség egyetért ezzel, meg ez szent hagyomány náluk amit tisztelni kell (nem csak nekik de a kívülállóknak is). És aztán meglepődnek, hogy a békés iszlám visszavág!

bkkzol 2015.01.09. 05:31:43

@beszélő majom: Ez az! Minek beengedin europaba (is) ezeket? Van itt elegendo semmirevalo, emberiseg szemete. Ahol nem volt elegendo (skandinavia) ott meg importaltak eleget az elmult idoszakban. Kulonben meg akinek nem tetszik az europai rendszer el lehet innen huzni. Akar hol is szuletett. Itt ha nem tetszik az ujsag akkor lemondom az elofizetest nem lemeszarolom a szerkesztoseget.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.01.09. 12:03:06

"Ami ma Párizsban történt, nem egy egyszerű terrorcselekmény, hanem egy újabb háborús deklaráció mindaz ellen, amit megfáradt európai civilizációnk több évszázad munkájával tudott összerakni. A keresztény és zsidó hagyományokat. A tolerancia és a kölcsönös tisztelet mindennapi gyakorlatát. Az erőszakmentességet."

Nézzük a zsidó hozzájárulást e közös európai tolerancia-hagyományhoz:

"Mindent felülmúl a kötelességetek feláldoznotok az életeteket, amikor azok ellen harcoltok, akik le akarják rombolni a Tóra tekintélyét!" - üvöltötte Yehoshua Shapira rabbi a Tel Aviv Ramat Gan elővárosában működő jesiva vezetője. "Ez nem csak az ennek (a Tóra tekintélyének) lerombolását megkísérlő nemzsidókra igaz, hanem bármilyen párti zsidókra is."

Yitzhak Shapira rabbi, a Torat Ha'Melech zsidó vallási útmutató szerzője a Talmud alapján tárgyalja pl. vallásos izraeli katonák tanácsadójául, mikor igazságos hitük szerint gojokat gyilkolni:

"Igazságos dolog csecsemőket megölni, ha egyértelmű, hogy felnőve ártani fognak nekünk, és egy ilyen helyzetben szándékosan megölhetők, nem csak felnőttek elelni harc során."

www.alternet.org/story/148016/how_to_kill_goyim_and_influence_people%3A_israeli_rabbis_defend_book%27s_shocking_religious_defense_of_killing_non-jews_%28with_video%29

Baldrick68 2015.01.09. 13:39:05

@/o:
Elárulom neked, hogy rengeteg ponton érintkezik a két kultúra és hatottak egymásra.
Pl. a cserélj alsóneműt rendszeresen, az is zsidó szokás.
Olyannyira, hogy a középkorban aki nem zsidó létére ekként cselekedett azt titkos zsidónak tartották és több mint gyanús volt.

Sőt elárulok neked egy nagy titkot az újszövetségig a tóra és a biblia azonos. Ott válik ketté, hogy a keresztények számára Jézus képében jött el a megváltó, míg a zsidók még mindig várják. Sőt képzeld el a 12 apostol és maga Jézus is egyből egy Auswitzi transzportban találta volna magát a 40-es években. Amikor Jézus feltámadása és mennybemenetele után a tanítványok elindultak, hogy hirdessék az igét. Először zavarban voltak, hogy vajon a Jézus a messiás csak a Zsidókat váltotta meg vagy ez érvényes a kikeresztelkedett pogányokra is?

Kedves kolléga azt, hogy a keresztény/zsidó vagy fordítva kultúra nem azt jelenti csak, hogy hosszú pajesz meg maceszgombóc.

Robinzon Kurzor 2015.01.09. 14:18:07

@bbjnick:

Pro primo először: van olyan humor, amihez több ész kell, mint ami neked van.

Pro szekundo másodszor: azért csak magadra ismertél.

mrZ (törölt) 2015.01.09. 14:36:18

@Baldrick68:
Mindeközben a világ többi részén már a felvilágosodásnál tartanak, és kinövik a buta mítoszokat:

en.wikipedia.org/wiki/Undergarment

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.09. 14:59:15

@Baldrick68:

"Amikor Jézus feltámadása és mennybemenetele után a tanítványok elindultak, hogy hirdessék az igét. Először zavarban voltak, hogy vajon a Jézus a messiás csak a Zsidókat váltotta meg vagy ez érvényes a kikeresztelkedett pogányokra is?" --- írod.

Nem voltak zavarban. Jézus tanítása egyértelmű volt.

"(...)

Mt 28.18
Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: "Én kaptam minden hatalmat égen és földön.
Mt 28.19
Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére,
Mt 28.20
és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig."

(...)

Jn 10.14
Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem,
Jn 10.15
mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért.
Jn 10.16
De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.
Jn 10.17
Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem.
Jn 10.18
Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától."

(...)"

Ami pedig a Föltámadást és Pünkösdöt követő időket illeti:

(...)

ApCsel 6.1
Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják.
ApCsel 6.2
Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat: "Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el.
ApCsel 6.3
Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával,
ApCsel 6.4
mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat."
ApCsel 6.5
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt.
ApCsel 6.6
Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak és rájuk tették kezüket.
ApCsel 6.7
Az Úr szava terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben, még a papok közül is tömegesen hódoltak a hitnek.
ApCsel 6.8
István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében.
ApCsel 6.9
Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak,
ApCsel 6.10
és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni.
ApCsel 6.11
Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: "Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent."
ApCsel 6.12
Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcolták.
ApCsel 6.13
Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: "Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél.
ApCsel 6.14
Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat."
ApCsel 6.15
A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.
ApCsel 7
ApCsel 7.1
A főpap megkérdezte: "Valóban így áll a dolog?"
ApCsel 7.2
Erre válaszul így beszélt: "(...)

(...)

ApCsel 7.51
Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is.
ApCsel 7.52
Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai,
ApCsel 7.53
ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg."
ApCsel 7.54
Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene.
ApCsel 7.55
Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján.
ApCsel 7.56
Felkiáltott: "Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján."
ApCsel 7.57
Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak,
ApCsel 7.58
kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.
ApCsel 7.59
Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: "Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"
ApCsel 7.60
Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik bűnül!" Ezekkel a szavakkal elszenderült.

(...)"

Dyg 2015.01.09. 17:29:48

Hagyni kellett volna békén a muszlimokat, és nem kellett volna próbálkozni se a keresztelésükkel, se az amerikanizálásukkal, az ipar-kereskedelem megtette volna a magáét, mint arra már Asimov is rájött elég régen. Most pedig ha azt mondom, ki innen mindegyikkel, akkor nem vagyok polkorrekt; - ha azt mondom, h jó a multikulti, akkor meg hazudok; - és most bennem is bennem van, h el kell kapni mindegyiket, és e nyomorult "európai" hozzáállás helyett be kell vezetni a nyilvános akasztást. Ezeket a lelki nyomorékokat el kell kapni, ketrecbe kiakasztani a főtérre, ott ítélkezni, és a tömeget szavaztatni ... a középkori eszmékkel nem lehet modern eszmékkel harcolni, ha az eszme középkori, és a fegyver modern. Hogy mindhárom vallás tagjai értsék: A Leviathánt nem lehet madárkalickában tartani! Az ilyen figurákat v elmeosztályon kell kezelni, v lelőni.

Éhes ló 2015.01.09. 20:55:50

@tommygun: a tetves anyád hebegését tettem ide, hogy örülj neki.

Éhes ló 2015.01.09. 20:57:07

@kvadrillio: érdekes, pont ezt gondolom a magadfajtákról is mesüge.

szgy 2015.01.09. 22:50:19

"A tolerancia és a kölcsönös tisztelet mindennapi gyakorlatát." - amint az látszik az újság címlapjain is. Ezt sokmindennek lehet nevezni, vagányságnak, szabadságnak, szókimondásnak, provokatív humornak, de civilizációnak, kultúrának elég nehezen. KÖLCSÖNÖS TISZTELET? HOL!?!?!

Több évszázados munkával elérte az európai civilizáció hogy gond nélkül áradhatott a mocsok, mindenkit sértegetve, alázva.

Elég jó példa volt itt, alig néhány napja ment a vérszívás Maksa hülye poénján. Az sehol nem volt ehhez az újsághoz képest. Magyarországon már rég kicsináltak volna egy ilyen újságot, már néhány sz*r poénért is kirúgták, büntették az egyes rádiókat, újságokat, nálunk nem lehet büntetlenül viccelődni semmivel, sem keresztényekkel, sem erőszakkal, sem zsidókkal, sem semmivel.

Jó dolog a szabadság. De nem minden használ amit szabad. Az biztos hogy én nem tudok egyetérteni azzal hogy az újság "szellemiségét" bármilyen módon európai kultúrának próbálják feltüntetni, sőt, lehetne mondani hogy akkor merőben más elképzelésünk van a szabadságról, kultúráról, civilizációról és a megannyi, napokban előkerült hangzatos szólam mögött levő tartalomról.

Ez egy látványos példa volt arra hogy a szólásszabadsággal visszaélők összetalálkoztak a vallásszabadsággal visszaélőkkel. Az újság pontosan tudta hogy mit kockáztat, mivel játszik, azt nem lehet mondani hogy ártatlanok voltak. Viszont meghaltak miattuk olyanok is akiknek közük sem volt az egészhez.
Itt nálunk bezárták a bankfiókot ahol megöltek mindenkit a bankrablók. Ezeknek mi a válaszuk? Folytatják tovább. Hajrá fiúk, csak így tovább. :-(

A legkevésbé sem értek egyet a mészárlással, bármilyen módon is próbálná meg valaki belemagyarázni.

mrZ (törölt) 2015.01.09. 22:57:00

@szgy:

És mi van ha nem halt meg senki? Vagy láttál te a hebdo féle akcióban akármi bizonyítékot?

És miért zárna be? Holnaptól 100x annyit printelnek, és az egész földgolyón kapható lesz, beindul végre a világraszóló médiabiznisz, csak ezt nem az usa hadsereg terjesztette el mint a wsj nytimes newsweeket, hanem jóval olcsóbb médiahack.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.10. 03:52:54

" A keresztény és zsidó hagyományokat"

Ja, a zsido hagyomany az semennyire nem resze az europai kulturanak. A holokauszt tema az jobban beepult az europai gondolkodasba, mint a hagyomanyos zsido kultura, ami meg az asszimilalodott zsidosagnak is csak masodlagos, harmadlagos kulturalis kozege.
A keresztenyseg ugy europai, hogy mindent kiirtott, beolvasztott, elnyomott, ami elotte volt, majd evszazadokig sotetsegben tartotta Europat. A felvilagosodas, ami eppen a vallasi sotetseg felszamolasat celozta, sokkal erosebb hatassal van a mai europai ember gondolkodasara, mint a keresztenyseg. Mai europai kulturarol es jogrendrol, tarsadalomrol beszelek itt.
Tehat a gorog-romai hatas eros, a zsido hatas minimalis, kereszteny hatas volt, le is taposott mindent maga korul, majd felvilagosodas, racionalizmus, ez a legfontosabb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.10. 05:47:19

@aki mást mond az hazudik:

"A keresztenyseg ugy europai, hogy mindent kiirtott, beolvasztott, elnyomott, ami elotte volt, majd evszazadokig sotetsegben tartotta Europat." --- írod.

Ha kereszténység nincs, akkor te ma egy olyan hatalom alatt élsz, amely istenségként tiszteli vezetőjét, rabszolgatartó vagy, vagy éppen rabszolga, és valamiféle zsarnoki totem(ek)hez, démon(ok)hoz vagy istenség(ek)hez könyörögsz, próbálod megnyerni, megvesztegetni ő(ke)t, hogy máson és ne rajtad éljék ki szeszélyeiket. A kereszténység előtt az emberek életérzése tragikus volt, úgy hitték, életüket a sors szeszélye, a felettük álló transzcendens erők és világi hatalmak alakítják, amelyet nem tudnak befolyásolni, illetve csak annyiban, amennyiben sikerül a természetfeletti erők és a hatalom kegyeit elnyerniük. Nem ismerték az igazság fogalmát, szabadságon pedig a szenvedés pillanatnyi szünetét értették. Ha kereszténység nincs, akkor te most nem agyalnál a személy méltóságán és jogain, mert a személy fogalma is ismeretlen volna, egy közösségben (egy embercsoportban) egy elem volnál valahol a hierarchiában és igyekeznél minél tovább élni, minél többet élvezni és minél kevesebbet szenvedni. Hát így valahogy.

Egyébként a kereszténység erodál(ód)ásával arányosan egyre közelebb kerülünk ehhez az általad visszavágyott régi világhoz.

I_Isti 2015.01.10. 13:50:22

@bbjnick: Olvasod is a Bibliát, vagy csak idézgetni tudod? Az első kifejezetten nem zsidó, akinek az apostolok elfogadták a keresztény hitre való térését csak az Apcsel 10-ben fordul elő.
Aki addig keresztény volt - helyesebben tanítvány -vagy is Jézus Krisztus tanítványa, vagy "szektás" - vagyis "aszerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak," szolgálta JHVH-t az csak és kizárólag zsidó lehetett.

I_Isti 2015.01.10. 13:51:30

@aki mást mond az hazudik: Az, ami elnyomott, kiirtott évszázadokig sötétségbe taszította ajrópát, az nem "A kereszténység" hanem egy kereszténység nevében fellépő, az eredeti bibilai kinyilatkoztatástól elszakadt, a világi hatalommal korrumpálódott vallás.

Jean Sol Partre 2015.01.10. 14:13:55

@bbjnick: "Nem ismerték az igazság fogalmát"

mert nincs is :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.10. 15:23:50

@I_Isti:

Hogy mondta Szent Ferenc Boróka testvérnek? "Mész, mész, mész, nagyot gondolsz, kicsit tész!":-D Gondolkodjál tesóka, mielőtt elragad a szektás hév és össze-vissza csapkodni kezdesz!

@Baldrick68: fentebb a következőket állítja: "Amikor Jézus feltámadása és mennybemenetele után a tanítványok elindultak, hogy hirdessék az igét. Először zavarban voltak, hogy vajon a Jézus a messiás csak a Zsidókat váltotta meg vagy ez érvényes a kikeresztelkedett pogányokra is?"

Ehhez képest Jézus "missziós parancsa" egyértelmű:

"(...)

Mt 28.18
Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: "Én kaptam minden hatalmat égen és földön.
Mt 28.19
Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére,
Mt 28.20
és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig."

(...)

Mk 16.15
Aztán így szólt hozzájuk: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.
Mk 16.16
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.
Mk 16.17
Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek,
Mk 16.18
kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak."

(...)

Lk 24.44
Aztán így szólt hozzájuk: "Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak."
Lk 24.45
Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta:
Lk 24.46
"Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.
Lk 24.47
Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve.
Lk 24.48
Ti tanúi vagytok ezeknek.
Lk 24.49
Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt."

(...)

Jn 20.19
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
Jn 20.20
E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jn 20.21
Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket."
Jn 20.22
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket!
Jn 20.23
Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad."

(...)

ApCsel 1.6
Az egybegyűltek erre megkérdezték: "Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?"
ApCsel 1.7
"Nem tartozik rátok - felelte -, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.
ApCsel 1.8
De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig."

(...)"

Szóval afféle kétségei, mint amikről @Baldrick68: fantáziál, a tanítványoknak nem lehettek. S ezen mit sem változtat, hogy "az első kifejezetten nem zsidó, akinek az apostolok elfogadták a keresztény hitre való térését csak az Apcsel 10-ben fordul elő".

Stimmt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.10. 15:51:48

@Jean Sol Partre:

Ha nincs igazság, mint állítod, akkor, ugye, igazságosság sincs?

Jean Sol Partre 2015.01.10. 16:07:32

@bbjnick: csak annyira, mint igazság.

I_Isti 2015.01.10. 20:34:48

@bbjnick: 1) inkább ragadjon el a szektás hév, mint hogy legyek tudatlan a Bibliával kapcsolatosan!
2) azt állítottam, hogy az apcsel 10. fejezete előtt pogányok (helyesebben más etnikumok közül származók) _nem_ voltak keresztények (csak zsidók.).
Ez pedig, igaz, csak el kellett volna olvasnod az apostolok cselekedeteit az első fejezettől a 10-ig.

Bónuszként itt egy idézet magától Jézustól:
Mt. 15. 22. És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.
23. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált.

24. Ő pedig felelvén, monda: _Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz_.

25. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem!
26. Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.

huKKK 2015.01.11. 01:08:06

@bbjnick:
"Nem voltak zavarban. Jézus tanítása egyértelmű volt."

Valóban egyértelmű volt, de...
Ennek ellenére a tanítványok sokszor szorultak korrekcióra.
Sokmindent nem hittek el, nem csináltak jól Jézus tanításai ellenére sem. Bizonytalankodtak is, igen.
Ez a realitás.
Ez ma is realitás. Ma is van zavar, megosztottság.
Gondoljon csak bele, ma sem csak egy felekezet van.
Sőt, még felekezeteken belül is lehetnek látásmódbeli különbségek.
Pl. Szt.pétert korrigálta a Mester is meg párttársa is, a Pali bá'.
Ahogy maguk is osztják egymásnak az észt, kb. egyformán hivatkozva a Rabbi egyértelműségére...;)

huKKK 2015.01.11. 01:20:16

@I_Isti:
Európa nagy része a kereszténységet kb. idejétmúlt ostoba babonának tartja.
Ha a középkori történelmi tapasztalatokat figyelembe vesszük, ezen nem csodálkozom.

bömböcz 2015.01.11. 01:52:18

Az anyjukban barnultak valamiért fontosnak tartják a fehér európaiak gyűlöletét.
Én meg alapból nem kedvelem az anyjukban barnultakat.
Lesznek itt még problémák kedves polgártársak...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.11. 10:52:53

@I_Isti:

Zagyválsz. Ha visszaolvasod a kommentváltásokat, (remélhetőleg:-)) látni fogod, hogy szalmabábérvelést használsz: nem azt vitatod, amit állítottam, hanem egy, a vitától független állítást teszel, amit én nem cáfoltam, majd az arra tett (csak a te fejedben létező) állítást kezded cáfolni.

Sebastian Knight 2015.01.11. 18:17:11

@trigger happy:

"... magukat keresztény konzervatívoknak hazudó ..."

Hol nevezi magát Padilla kersztény konzervatívnak?

Bell & Sebastian 2015.01.11. 20:23:08

@huKKK: A középkorra vonatkozó megjegyzése a sötétség szinonimája, csak hogy a helyére tegyük.

huKKK 2015.01.11. 20:43:31

@Bell & Sebastian: (2015-01-11 20:23:08)

Most akkor tisztába vagyok téve?
Oááááááá!

huKKK 2015.01.11. 20:49:20

@bbjnick:

Demokrácia van.
Azzal vitatkozik akivel akar.
Ne kényeskedjék, ne kényeskedjék!

picur3ka 2015.01.12. 20:05:00

Ilyen hadüzenetet az európai civilizáció persze nem csinál.

Az összes háborúján kívül, azért a már megölteken kívül, éppen köröz két újságírót, akik nélkül nyugaton szinte senki nem tudhatta volna meg, mi történik valójában Ukrajnában.

newcoldwar.org/video-journalists-declared-wanted-criminals-ukraines-secret-service/

tommygun 2015.01.13. 13:15:23

@Éhes ló: köszi, írj még sokat! Mindig szétröhögöm az agyamat a baromságaidon :D
süti beállítások módosítása