Az új magyar elitről − Rendszerhibák I.
2015. január 01. írta: aristo

Az új magyar elitről − Rendszerhibák I.

ujgazdag.jpg

„Legyünk szörnyűségesek azért, hogy megelőzhessük, hogy maga a nép váljon szörnyűségessé." (Danton)

 

Valamelyik reggel arra ébredtem, hogy a rádió segítségével a tudomásomra hozták: egy derék holland asszony traktorral elment a Déli-sarkra, és ha már ott volt, hóembert épített, amelybe egy időkapszulát helyezett el a jegesmedvék és a pingvinek okulására. Ekkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Ha legalább felszántotta volna vagy valami...

Arra jutottam, hogy a mindenünnen áradó hülyeség nem lehet véletlen, mert ennyi egyforma véletlen nem létezhet. Márpedig ha valami nem véletlen, akkor – gondolom – bizonyos körülmények együttes fennállása esetén törvényszerű. Rendszerhiba, mondhatnók. Mert nem valószínű, hogy az egyes emberek butábbakká váltak volna az elmúlt évezredek során – nem is nagyon lehetséges ez, hiszen a hülyeség örök. Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy olyan világot hoztunk létre, amelyben az emberi ostobaság könnyebben és gyakrabban manifesztálódik egészen addig, amíg az egész a saját hülyesége alatt össze nem omlik, igazságosan maga alá temetve mindent és mindenkit; még a kevésbé ostobákat is, akik hagyták, hogy így legyen. Elhatároztam tehát, hogy a magam egyszerű eszközeivel feltárok és bemutatok néhány olyan rendszerhibát, amelyek szükségszerűen oly eseményekhez vezetnek, mint a hideg semmibe tett traktoros kirándulás vagy a semleges nemű öltöző. Tudom, gyengécske védekezés ez, de: én szóltam. Bocsáttassék meg nekem, hogy tanulmányozandó példáimat elsősorban fatornyos hazánkból szerzem e munka során, de az egész világ butasága bizony sok lenne nekem, továbbá úgy vélem, nálunk a rendszerhibák sokkal koncentráltabban, mintegy szembeötlőbben tündökölnek, mint másutt.

Biztos vagyok benne ugyanis, hogy nincs univerzális társadalmi forma, berendezkedés, amelyik egyként lenne jó a Wall Street-i spekulánsnak, a csecsen hegyi rablónak és a civil akcióhősnek. Mi több, biztos vagyok benne, hogy a világ bajainak nagyobb része ebből a semmivel sem alátámasztható vélekedésből következik, hogy mégis lenne ilyen. Sőt, hogy fokozzuk a dolgot, sokan hiszik azt, hogy ez az igazi univerzális berendezkedés éppen a liberális demokrácia lenne. A készen átvett, hagyományokkal nem szentesített, üres formák vagy katasztrofális, vagy nevetséges eredményre vezetnek, attól függően, hogy milyen a szemlélő hangoltsága. Hazánkban pedig pontosan ez történt. A rendszerváltozást kísérő általános tanácstalanságban a semmiből előlépő liberális teoretikusok villámgyorsan úgy magukhoz ragadták a kezdeményezést, hogy azóta is arról koldulunk. Olyan a mi esetünk ezzel a liberális demokráciával, mint egy katasztrófával végződő tengeri luxusutazás. Nem mindegy, hogy valaki végigélvezte az egészet, elsőosztályú utasként – jeges italok, mesztic szajhák és egyebek –, vagy csak pár nappal a baleset előtt szállt fel konyhai kisegítőnek. Mindketten megfulladnak ugyan, de akkor sem mindegy, hogy milyen voltak az előzmények.

Ennyi bevezető után lássuk tehát az első és alapvető rendszerhibáját a kisded magyar kapitalizmusnak: a magyar kapitalistát.

*

Mostanában a haladó baloldal visszatalált az oly hosszú időn át több kevesebb sikerrel folytatott propaganda-háborújának alappilléréhez: az emberi irigységhez. Mert bizony ez a kitűnő emberi tulajdonság volt minden baloldali propaganda alapja az egész huszadik században. Az emberek rossz tulajdonságaira stabil politikai programot építhetünk mindig, minden időben. Voltak ugye egyrészről a királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák – ne feledkezzünk meg az egyik főbűnösről, az egyházról sem – és voltak a szegények. Felháborító igazságtalanság; „a gróf tán épp agarász”. A szegények ugyan fenemód irigyelték a gazdagokat, tán még utálták is, ám – és ezért volt csak többé, kevésbé sikeres a propaganda – többségükben nem akartak „igazságos” társadalmat; tudták ugyanis, hogy olyan nincs, emiatt azután nehéz volt az irigységet politikai aktivitássá alakítani. Egészen egyszerűen a szegények azt szerették volna, ha ők a gazdagok és valaki mások szegények.

Azt pedig végképp csak a legelvetemültebbek gondolták, hogy úgy gazdagodjanak meg, hogy elvegyék valaki másét. Az ilyen valakit – az elvétel módszerétől függően – tolvajnak vagy rablónak nevezték. Ismerték az embereket. Mindenesetre a baloldali propaganda legfőbb fegyvere ezt az irigységet célozta meg és az általuk így elrendezett világban ők küzdöttek a „társadalmi igazságosságért”. Nem rajtuk múlott ugyan, de a történelem egy pontján sikerrel jártak, megoldották, hogy ne legyenek többé gazdagok és szegények, méghozzá frappánsan oldották meg: mindenki szegény lett. Mert ez így igazságos.

Magyarországon a rendszerváltozást megelőzően termelési eszközök nem lehettek magántulajdonban. (Magától értetődő, hogy a rendszerváltozás nem az a pillanat, mikor Szűrös Mátyás kikiáltotta, hanem egy jóval hosszabb időszak, nagyjából '88-tól '92-ig, amikorra is nagyjából mindent privatizáltak amit csak lehetett.) A magyar népesség nagyobb része úgy nőtt fel, hogy megszokta: minden ami nagyobb vagy drágább egy családi háznál, az az „államé”. Hogy mi is az az „állam”, arról igencsak különböző és regényes elképzelések voltak forgalomban, kezdve a „proletariátus hatalmától” – ami tulajdonképpen a proletariátus önuralma – egészen a „fejesek”, a nómenklatúra szabad garázdálkodásáig. Mindenesetre senki sem gondolta azt, hogy ez a bizonyos állami tulajdon az övé vagy bárki más, jól meghatározható személyé lenne. Ezért nem is volt felkészülve arra, hogy egyszerre csak, mintegy varázsütésre a semmiből megjelenik egy teljes tulajdonosi réteg, amely magától értetődő könnyedséggel magáénak vallja mindazt, amit azelőtt ez a meglehetősen távoli, személytelen „állam” birtokolt.

További, nem elhanyagolható szempont, a magyar kapitalista antropológiájának vizsgálata során, hogy milyen romboló hatást tett a fejekben a negyven évi propaganda, a gazdagok (ne feledjük: naplopók és burzsoák!) ellen. A gazdagság bűn, tanították, minden lehető és lehetetlen helyen, hiszen a gazdagságot a kizsákmányolt szegényektől veszik el és különben is: a tulajdon lopás. Ez ugyan hülyeség, hiszen a lopás fogalma feltételezi a tulajdont: ha nincs tulajdon, nincs mit ellopni. De ezt most hagyjuk. Nehéz eldönteni, mennyire volt hatásos ez az agymosás – az értelmesebbek nevettek rajta –, ám elnézve a DK-s kemény magot, mégsem lehetett teljesen hatástalan.

Amikor a kapitalizmust „választottuk” – mintha lett volna választás –, akkor bizony a kapitalistákat is választottuk. Meg is utáltuk őket gyorsan, mert furcsa állat az ember: csak a saját gazdagságát tudja legitimnek elfogadni. Kapitalistákat persze nem kellett választani, teremnek azok, mint eső után a gomba. A hazánk fiainak nagy többsége meg van győződve róla, hogy a nagy vagyonok bűnös módon keletkeztek és ezért illegitimek, ezt talán csak a nagy vagyonok birtokosai gondolják másképpen. Ez a vélekedés a privatizáció dicső időszakára vezethető vissza, amikor is, történeti perspektívából szemlélve néhány pillanat alatt, kétes körülmények között eltűnt majdnem a teljes állami vagyon. Azóta eltelt ugyan több mint húsz év, ám a társadalom továbbra is utálja a vagyonosokat és tolvajnak tartja őket. Nem minden alap nélkül – jegyezném meg. Erre azután ráerősít a politikai közbeszéd is; pontosan a Fidesz volt az, aki kezdte ezt még ellenzékiként, az ő találmányuk volt a „luxusbaloldal”, a különböző villák és luxusutak felhánytorgatása. Csak elfelejtette szabadalmaztatni. Ezt kapja most vissza, mert: ki mint veti ágyát... ugyebár.

*

A kapitalisták utálatának másik fontos összetevője maguknak a honi kapitalistáknak a viselkedése. A kilencvenes évek villámgyorsan felosztotta a „népet” gazdagokra és szegényekre, vagy durvábban fogalmazva: urakra és cselédekre. Az egy dolog, hogy valaki nehezen fogadja el, hogy alulra került, ám – a közvélekedéssel ellentétben – úrnak lenni sem könnyű. Mind az alávetettség, mind pedig az uralom tanulható és tanulandó társadalmi szerep; nálunk pedig ki és honnan tanulta volna meg?

Ahonnan a politikai-társadalmi berendezkedésünk mintáit vettük, ott ennek az alá-fölé rendeltségnek évszázados hagyományai vannak, mondhatni beletanultak – vagy -törődtek – a résztvevők társadalmi helyzetükbe; nem elégedettek ugyan vele, de „finomul a kín”. Úrnak lenni nem csak és nem elsősorban pénz és hatalom, hanem mindenekelőtt stílus kérdése. Ez a bizonyos stílus az, ami segít elviselni az életkörülmények különbözőségét. Mert meg kell tanulni elviselni, hiszen ezt választottuk. Mindenünk, ami volt, újra elosztatott, nincs visszaút, különösen egy másik rendszerhiba miatt, amit jogszolgáltatásnak neveznek és amelyről legközelebb tervezek írni. Nálunk a szocialista ideológia sulykolta egalitarizmus után − történeti léptékkel pillanatok alatt − kellett volna e stílust megtanulni. Naná, hogy nem sikerült.

A könnyen szerzett gazdagság tündökölni vágyik, egy másik szép emberi tulajdonság, a gőg révén. Nincs is jobb érzés annál, mint mások orra alá dörgölni egy Audival vagy egy milliós órával: „semmik vagytok hozzám képest”. Egy szatócsok és uzsorások alapította rendben természetesen nem a szellemi kiemelkedettség az, amire büszkének kell lenni, az kevésbé látszik ugyanis. Az Audik és Rolexek a gyanús módon felkapaszkodottak kellékei, és végső soron a belül terjengő semmi elleplezését szolgálják. Hiszen még ezeket sem maguktól találták ki, hanem úgy látták valahol, ott, ahol ők szemeiket legeltetni szokták. Urizálnak, ahogyan a magyar szépen mondja, tehát urat játszanak, játszanak, mert urak lenni nem tudnak. Mikor költözne egy úr lilára festett házba?

*

De mitől lennének mások? Tekintsetek magatokba felebarátaim: ti vajon másképpen tennétek? Vérek ők a véretekből és hús a húsotokból – ha tetszik, ha nem, közületek jöttek. Úgy állnak elétek, mint a valóságshow-k celebjei, akik már megnyerték a ki a közönségesebb, butább és undorítóbb című versenyt.

A tömeg – amely ma már nem gyűlik össze a tereken, hanem a képernyők előtt magányosan sokaság – nem a fölötte állókban keresi példaképeit, hanem szemmagasságban, és ott bizony őket találja. Az ország majd' hetven éves történetét végigtekintve láthatjuk: nem lehetett volna másképpen. Honnan jöttek volna a nagyszerű, vezetésre termett emberek tömegével? Kit nem istenített volna a megtört gerincű, első, második generációs értelmiség, ha fizetnek neki érte?

A magyar kapitalista nem valamiféle szittya sajátosság, hanem rendszerhiba. A matéria nem ismer etikát. Ilyen lett, mert csak ilyenek voltak. Úgy van az, hogy az optimista azt hiszi: létrehozható a lehető legjobb társadalom, a pesszimista viszont tudja: már létre is jött.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr537016925

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kommunista Keresztapa 2015.01.01. 15:03:54

    "Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt...."          "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,     akkor a bankárok, nem ...

Trackback: Az új magyar elitről − Rendszerhibák I. 2015.01.01. 10:26:02

Úrnak lenni nem csak és nem elsősorban pénz és hatalom, hanem mindenekelőtt stílus kérdése. Nálunk a szocialista egalitarizmus után kellett volna e stílust megtanulni. Naná, hogy nem sikerült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2015.01.01. 11:22:28

A kép nagyon találó, legalábbis az én értelmezésem számára:

mint bánja az elit, akár ha romos az ország, "rozsda marja, nem ragyog", ha ebből finanszírozzák az "oroszlánságukat".

Herr Schwarze Liste 2015.01.01. 11:24:24

don't worry my dear brown-noser, korrigálás lassan, de biztosan és elkerülhetetlenül folyamatban

operation "disposing madness" just got green light at the hq

S=klogW 2015.01.01. 11:29:43

Ami a mandinerről lemaradt:

mno.hu/ahirtvhirei/igy-kapnak-tobb-penzt-az-allamtitkar-helyettesek-1265420

a Kormányzati Információs Központ elismerte, hogy a legtöbb államtitkár-helyettes alapilletményénél 30 százalékkal többet visz haza. Erre a kormánytisztviselőkről szóló törvény adott lehetőséget, ez alapján a tárcavezetők indoklás nélkül megemelhetik helyettes államtitkáraik és közigazgatási államtitkáraik illetményét.

A 99 helyettes államtitkár közül 88 a korábbi 748 ezer forint helyett 972 ezer forintot keres. Az emberi erőforrások minisztere például mind a 19 helyettes államtitkárának, valamint a közigazgatási államtitkárának is emelt fizetést biztosít. A Honvédelmi Minisztériumban is mindhárom államtitkár-helyettes pluszpénzhez jut, ami átlagosan évente 2 millió forintot jelent fejenként.

A 30 százalékos emelés miatt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban az a furcsa helyzet állt elő, hogy a közigazgatási államtitkárnak jelenleg nagyobb az alapilletménye, mint a miniszternek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.01.01. 11:58:13

@S=klogW:
Ez talán a Jól Kereső Államtitkárok és Államtitkárhelyettesek Rendszere (JóKÁÁR).

S=klogW 2015.01.01. 12:04:56

@Hepci: :)

van akinek máris bejött az új esztendő

mrZ (törölt) 2015.01.01. 12:10:48

Hibás.

A 65-ös reformok már biztosították a termelés magánosítását. Háztáji + kisipar. A 70-es évekre már 30%-át adták a termelésnek. 75-től pedig hitellel és félrenézéssel segítették a növekedésüket.
A rendszerváltozás 83-ban volt, lehetővé tette a társas vállalkozásokat, így termelőerők magánkézben koncentrációját.

A traktoros esete nálam másként jött le.
Az emberi hülyeségen nem veszünk össze, de 5% értelmesre nem lehet a világot bazírozni.

Szindbad 2015.01.01. 12:22:40

Kibaszott bölcsészek.

Sir Galád 2015.01.01. 12:32:54

Ezek a dolgok már a szocializmus előtt is így működtek, a Rokonokból világosan kiderül. Szóval ez egy totál felesleges poszt volt.

KissGecihuszár 2015.01.01. 12:44:37

@S=klogW: Nos, ettől például -amúgy sztem tök jogosan- felforr majd mindenki vére és AK47-ért kiált, de tüstént! Ugyanis, nonsencenek is kuriózum, hogy ezek a senkiházi gecipatkányok itten 30%-os béremelést szavaztatnak meg maguknak, mert hogy ők aztán letettek 1-et, s mást az asztalra... Egy nagy büdös-túrós LÓFASZT tettetek le az asztalra, csírák!! Ezért a teljesítményért még az eddigi bruttó 972 rugós fizu sem járna nektek, hanem 1-2 jól irányzott saller a hülye fejetekre, max csak az! Nem baj, feszítitek a húrt, de az hamarjában elpattan és elementáris erővel lesztek eltakarítva, aztán majd verhetitek a nyálatokat, hogy de 3 választást nyertetek ekkora meg amakkora felhatalmazással, ilyen meg olyan 2/3-al! Átléptétek a rubicont, az elmúlt lassan 5 év alatt annyi és annyi embernek, társadalmi csoportnak szórtatok borsot a szemeibe, hogy elértétek az ú.n. kritikus tömeget, amelyik telibe szarja, hogy a honi GDP tavaly 3.4%-al nőtt (megjegyzem, idénre jó lesz, ha a 2.2 összejön, ami nagygyon sovánka ahhoz, hogy álmodozhassunk, mert ahhoz olyan tartós 5-6% kellene!), miközben milliók sorsa stabilan romlik, több, mint 600ezer gyerek éhezik, illetve súlyosan alultáplált egy olyan országban, mely területének kb. 60%-a minőségi földdel rendelkezik, optimális az éghajlata a legtöbb növény, zöldség-gyümölcs megtermeléséhez! Eközben van az a kb. 2-300ezres high society, melynek java része családilag ex elvtársakból állt, akik a legpofátlanabb módszerekkel rabolták össze azokat a gyárakat, üzleteket, földeket, melyeket anno '47-'49 közt esetleg a nagyapjuk, apjuk vett el a jogos addigi tulajdonosaiktól, majd még jól el is vitte őket először az Andrássy út 60-ba, majd internálta őket Recskre, netán a Gulágra. Nos, igen én személy szerint ezektől az "új" kapitalistáktól még a levegőt is sajnálom, nemhogy a többnyire nettó törvénysértő módon elmutyizott javakat! A '90 utáni magyarosch kárpótlás legnagyobb hibájának azt tartom, hogy nem adta vissza 1 az 1-ben az elvett javakat azok jogos tulajdonosainak, illetve azok leszármazottjainak, mely még akkor sem lett volna igazságos, ha az utolsó csavarig visszaadják a gyárat, üzletet, földet, ugyanis az elszenvedett veszteségekért, esetleges emberi áldozatokért semmi pénz nem lett volna elegendő. Nem is beszélve arról a vetületről, hogy a sok esetben csutkára lepukkantott gyárépületek, gépek csak hatalmas beruházásokkal lettek volna korszerűsíthetőek, tehát a régi/új tulajoknak vagy mélyen zsebbe kellett volna nyúlni, vagy olcsó hitelek segítségével lehettek volna képesek ismét jól prosperáló céget csinálni a tönkretett egykori tulajdonukból. Erről a Zwack család tagjai -főként nyilván a néhai Péter (Isten nyugosztalja, mert most egész biztosan forogna a sírjában, ha látná, hallaná a jelenlegi "mainstream" fidesz álláspontot a "pofátlanul magas" profittal, egyéb gazdaságpolitikai "bölcsességeikkel" egyetemben) egész biztosan órákon át tudnának mesélni... Sajnos, a hazai rablóprivatizáció túlnyomó része minden volt, csak nem normális, minden épp eszű érvvel, a realitásokkal, a tisztességgel, erkölccsel szembement, ezzel amúgy tök jogosan kiváltva széles néprétegek felháborodását, gyűlöletét!

Pelso.. 2015.01.01. 12:51:37

Valamelyest ugyan jelen van a társadalom részéről a kapitalizmus, pontosabban annak itthoni változatának kritikája, de a nerizmus utálata mostanában ennél nagyságrendekkel erősebb.

imres 2015.01.01. 13:10:56

@mrZ: Nanana, Ne beszélj hülyeségeket! A 30 % például biztos, hogy hazugság. Honnan vetted?
:)
Az sem igaz, hogy annyira támogatták a magánvállalkozást.
Még a 80-as évek végén sem, hiszen a VGMK, mint engedélyezett vállalkozási forma erősen kötött feltételekkel működhetett.
Ha a valóság megismerésére vágysz, olvass eredeti MSZMP KB iratokat! 1985 után már a hozsannázás sem menr, annyira szarban volt az ország. De azért 1988-ig a magánosítással óvatos duhajok voltak.

annamanna 2015.01.01. 13:13:59

"Egy szatócsok és uzsorások alapította rendben természetesen nem a szellemi kiemelkedettség az, amire büszkének kell lenni, az kevésbé látszik ugyanis."
Ez tetszett.

"Az Audik és Rolexek a gyanús módon felkapaszkodottak kellékei, és végső soron a belül terjengő semmi elleplezését szolgálják. Hiszen még ezeket sem maguktól találták ki, hanem úgy látták valahol, ott, ahol ők szemeiket legeltetni szokták."
Ehhez csak ennyit tennék hozzá: www.youtube.com/watch?v=aJGXgC-7jsQ

"Úrnak lenni nem csak és nem elsősorban pénz és hatalom, hanem mindenekelőtt stílus kérdése."
Kár az urizálást romantikussá tenni, mert soha nem volt az. Az első urak úgy jöttek létre, hogy vertek, megaláztak, kiraboltak, meggyilkoltak, megfélemlítettek másokat. Tehát kábé olyanok voltak, mint a cigány csicskáztatók. És aztán így is folytatódott az egész emberi történelem során. Az uraság gazemberség és nem stílus kérdése.
Ezektől megszabadulni emberi erővel nem lehet.

"Úgy van az, hogy az optimista azt hiszi: létrehozható a lehető legjobb társadalom, a pesszimista viszont tudja: már létre is jött."
Ez jó mondat, én mégis hiszek abban, hogy lesz ennél jobb - ha Jézus visszajön. Ő majd másféle uralomra tanít. Addig a gazemberek maradnak az urak.

"Valamelyik reggel arra ébredtem, hogy a rádió segítségével a tudomásomra hozták: egy derék holland asszony traktorral elment a Déli-sarkra, és ha már ott volt, hóembert épített, amelybe egy időkapszulát helyezett el a jegesmedvék és a pingvinek okulására. Ekkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Ha legalább felszántotta volna vagy valami..."
Mi ezzel a baj? Ha egy nő hajlandó mínusz negyven fokban traktorozni, akkor csak traktorozzon, szerintem ezzel nem okoz semmi bajt. Sőt.
Ha már urizálás - az mennyivel jobb, hogy egy úrinő milliókat kifizet, hogy felmászhasson a Kilimandzsáróra (luxustúra keretében), úgy, hogy még egy liter víz viteléért is hajlandó 100 dollárt fizetni a néger csicskának? És még erre is azt mondom, hogy jól teszi.
A női (vagy emberi) hülyeség nem itt kezdődik. Hanem az élősködésnél. Amíg valaki eltraktorozik a Déli-sarkra vagy felmászik a Kilimandzsáróra, addig muszáj egy csomó olyasmit csinálnia, amivel a saját autonómiáját gyakorolja, autonóm lényként létezik, és nem valaki mással való függőségben.
Az urak mind függők, mert csakis a függőségi kapcsolatok biztosítják a státuszukat. Alattvalók, csicskák, szolgák, cselédek, rabszolgák nélkül nincsenek urak.

Minden függőégi kapcsolat úr-szolga viszony, és minden, ami erősíti az autonómiát, rombolja a függőség erejét, tehát szabaddá tesz. A mínusz negyven fokban való traktorozás is szabaddá tehet.

huKKK 2015.01.01. 13:39:41

Nincs semmi gond az audikkal és a rolexekkel.
Az ő életszínvonalukon az lenne a képmutatás, ha zsákba öltöznének, gagyi órákat vennének fel.

Szindbad 2015.01.01. 13:45:45

Adolf Hitler 1945 januári, utolsó újévi beszédében a következőket mondta:

„A liberális korszak már rég eltűnt, mindenütt összeomlóban van a demokratikus államforma is, amely teljes kudarcot vallott. Könyörtelen harcot hirdetek ez ellen a kivénhedt társadalmi rend ellen, és ezt a harcot a legrendíthetetlenebb hittel folytatjuk. Németországot sem az ígért Tél tábornok, sem az Idő tábornok, sem az angolszász, vagy szovjet haderő nem kényszeríti térdre. Ez az állam sohasem fog kapitulálni. Sohasem fogja a megkezdett utat elhagyni, átvészel minden válságot, amelyet még nagyobb erőkifejtéssel pótol.”

toportyánzsóti 2015.01.01. 13:47:39

Oldalankért 470 000-ért kicsit többet kéne mutatni ifjúkonzik,kicsit kevés csak aljasan saját alávalóságtok a ballerekre kenni,plebejus kormányzász ígérni mi volt ha nem az irígységre rájátszás narancsfarizeus söpredék?!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.01. 13:58:00

beszélhetünk arról is, hogy hogy merészel a kossuth rádió ilyen minősíthetetlenül színvonaltalan szilveszteri rádiókabarét készíteni?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2015.01.01. 14:09:11

tl; dr
rákérdezhetek? a baloldali progresszió a hibás? :-))

toportyánzsóti 2015.01.01. 14:11:38

Elit helyett elmebetegnek nevezném azokat akik 3-szor adják át 1 éven belül a Várkert Bazárt,2 év után érdemes csak ugyanazt felkonferálni.

mrZ (törölt) 2015.01.01. 14:15:50

@imres:

A kommi időkben 30% körül volt a feketegazdaság. Gondolod hogy a vasművekből jött össze?

Minden bérház aljában kisiparosok nyomták, a vidék tele volt áfész felvásárlókkal, a húsgyárak teherautói hetente dudálták végig a falvakat. Ezrével voltak piacok, heti vásárok. Mindenki fusizott, ügyeskedett, csencselt.

>>Még a 80-as évek végén sem, hiszen a VGMK, mint engedélyezett
>>vállalkozási forma erősen kötött feltételekkel működhetett.
kisszövetkezet, pjt, gmk. A vgmk miért volt kötött? Csinált egy gesztori szerződést a vállalatával, és rajtuk keresztül számlázott, AKÁRMIT.

>>1985 után már a hozsannázás sem menr, annyira szarban volt az ország.
Nem az ország hanem az állami szektor egyedül. A szövetkezeti és magánipar teljesen maga alá gyűrte, már semmit sem lehetett eladni ami a nagyüzemektől jött, ha volt magáncéges megfelelője.

>> De azért 1988-ig a magánosítással óvatos duhajok voltak.
Attól még volt, nem a komplett gyárakat hanem a részeit vásárolták ki akinek tervei voltak. És ment a saját tőke felhalmozás, százmilliós vagyonok nőttek, MUNKÁBÓL!!!!.

>>Ha a valóság megismerésére vágysz, olvass eredeti MSZMP KB iratokat!
No komment, csak ideidéztem mert annyira tetszik.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.01. 14:58:38

@Szindbad: Ne aristo írásai alapján alkoss véleményt a bölcsészekről.
Ezek az írások csak arra jók, hogy lejárassák a konzervativizmust.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.01. 14:59:20

"Magától értetődő, hogy a rendszerváltozás nem az a pillanat, mikor Szűrös Mátyás kikiáltotta, hanem egy jóval hosszabb időszak, nagyjából '88-tól '92-ig"

nem. a rendszerváltás még ma is tart, egyértelmű hogy itt is "köpni kell" a "majdnem beszervezett" orbán elvtárssal. majd ha ezeket a komcsikat és fattyaikat elzavarjuk ügynökaktástul, lusztrációval a bíróságról, rendőrségről, médiából és a gazdaságból (!) ,akkor mondhatjuk hogy vége a rendszerváltás provizóriumának. a többit nem olvastam el, gondolom hasonló fideszes okosságok a híres egyetemi párttag gyerekétől.

layena 2015.01.01. 15:20:10

Számos magyarországi tapasztalat alapján: akik viselkedni tudnak, azoknak általában nincs pénzük, akiknek meg van azok trágár tahók. Tisztelet a kivételnek. Mivel az egészséges, művelt, tehetős középosztály az adott körülmények között sem 89 előtt, sem utána nem alakulhatott ki, így a vagyonosodás ma Magyarországon azok kiváltsága, akik a legjobban tudtak a mindenkori zavarosban halászni. Márpedig ez nem az úriemberek tulajdonsága. Egy igazi úriember szerény, előzékeny és udvarias, teljesen mindegy, hogy miként helyzetbe kerül/hozzák, vagy hogy mennyi a vagyona.

huKKK 2015.01.01. 15:49:13

aristo... aristo...
Rendszerhiba???
Szoftverhiba!

Szindbad 2015.01.01. 16:06:21

@Disznóvári: Valaki végre elmagyarázhatná nekem, hogy mi a konzervativizmus, én eddig azt hittem, hogy a Fidesz nemzetiszocializmusa, rablókapitalizmusa az.

Bicepsz Elek 2015.01.01. 16:14:00

Jo lenne ha nem "elitkent" hanem "uralkodo osztaly"-kent hivatkoznanak rajuk. Mivel az "elit"- nek van egy minosegjelzos jelentese(elit-alakulat, elit egyseg stb.), ami erre a retegre nem jellemzo(hacsak nem a haracsolas szempontjabol).

Bicepsz Elek 2015.01.01. 16:30:03

@annamanna: Az elmult 25 ev is errol az uj "eredeti tokefelhalmozasrol" szolt. Kende-Simicska telefon("most eldol, kibol lesz tokes es kibol proli.")-persze ebben mint a 6 parlamenti part benne volt es van nyakikg!!!

Pelso.. 2015.01.01. 16:39:58

@Szindbad: Rosszul hitted, a kutyasz@rra elég nehezen fogható rá, hogy pl kaszinótojás.
Egyébként Mo.-n konzervativizmus nincs, nem definiálható sem eddig, sem a jövőben.

conchita 2015.01.01. 16:49:27

Ez a rohadt mocskos rablóbanda pofátlanul szétlopja az országot. De tulajdonképpen élvezettel nézem, mert ez a rohadt kis zsebnapóleont lassan kiismeri a nép.

conchita 2015.01.01. 16:54:03

@mrZ: No az lehet, de ezek a vállalkozások csak relatív voltak sikeresek. A szar államihoz képest. Széles is csak az akkor réseket felhasználva lett milliárdos. A Műszertechnika azonnal padlót fogott, ahogy valódi piaci viszonyok alakultak ki. Aztán Széles privatizálta a Videotont, meg az Ikaruszt és mára mi lett ezekből?

conchita 2015.01.01. 16:57:57

@Jules Verne: Ez nem rossz, csak a legnagyobb urizálás az hogy ha valaki stadiont építtet magának a kert végébe.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.01. 17:00:33

@Szindbad: @Pelso..:

"(...) Valójában a körülmények (...) adják meg minden politikai elv sajátos színezetét, megkülönbözető jegyét. A körülmények alakítanak minden polgári és politikai rendszert az emberiség számára hasznossá vagy kártékonnyá. (...)" --- ez a konzervativizmus esszenciája. Ezt nem (csak) én mondom, hanem Burke Edmund is.

2015.01.01. 17:18:06

@conchita: Saját pénzből várat is építhetne. Lehet, hogy hamarosan szüksége lesz rá.

Indriq 2015.01.01. 17:19:37

Kerdem en, miert is csak a bal oldal epit az alapveto emberi tulajdonsagokra? Ork ban minden specifikus sarcat meghatarozott csoportra vetette ki, amit a tobbiek az "amig nem engem sarcol, leszarom" elven csendben kussoltak.... persze ha ugy nezzuk, ork ban nagyobb komcsi, mint Kadar valaha is volt (es meg fenyes jovo all elotte sajnos.... tulszarnyalhatja siman)
a tortenelemben visszanezve, hatalmas nagy csusztatas, mert oldaltol fuggetlenul, a hatalom javareszt aljassag es az emberi torz termeszetbol fakad.

brumeszkosz 2015.01.01. 17:20:00

Büdös mocskos fide SS szavazok!!! Nem nyílik ki a csipátok azután sem hogy a vezír stadiont építetett közpénzből a kertje végébe????

brumeszkosz 2015.01.01. 17:23:44

Ha valaki tudja hol osztják a Kalasnyikovokat szóljon!! Megyek!! Én még tudom kezelni Kalasnyikov elvtársat is meg orbán cigány elvtársat is!!!!%

Pelso.. 2015.01.01. 17:24:08

@bbjnick: körülmények? Azok emberi cselekvések, ill azok sorozatainak következményeiként jönnek létre, nem?

mrZ (törölt) 2015.01.01. 17:32:08

@conchita:

A kereskedelem nagy része egyszerű hazai fogyasztás, tej, zokni, parketta, zsiguli féktárcsa. És ez mind hazai volt. Volt sok siker ágazat, általában hiperaktív műszaki emberek vezetésével brilliáns cégek épültek. Széles 87-ben még egyszerű ember volt, személyesen intézte a Műszertechnika Kisszövetkezet ügyeit. És sikeres volt, nagyon nagyon sikeres.

Miért baj az hogy hazai viszonyokban erősödtek meg? A mostani exportképes és "magyar tulajdonú"!!! kft-k mind akkor kezdték, csak ők sikeresen kivédekezték a nyugat és az állami maffia mészárlását, többek között azzal hogy nem nőttek túl nagyra, és nem ugrottak bele a politika által felkínált lehetőségekbe. Széles itt baszta el, de ez már a 90-es évek.

manager2008 2015.01.01. 17:56:06

@conchita: Igazad van. Ezek a cégek egytől egyig csak a korrupcióra épültek. Ismertem mindet. Végük van ha igazi versenybe kell dolgozniuk. Nem véletlen a CBA, stb vergődése, a versenyt akarja kiiktatni hogy ne szűnjön meg. Az Aldi stb megeszi reggelire.

manager2008 2015.01.01. 17:58:50

@mrZ: Mitől volt sikeres? Gagyi kvázi selejt keleti alkatrészekből rabszolgákkal összetákolt PC-k államnak történő korrupt eladása sikeresség? Az összes ezt csinálta. Aztán amikor bejöttek a nagy gyártók, lassan rájött mindenki hogy nem érdemes vacakot venni. Vége is lett a dalnak.

annamanna 2015.01.01. 18:15:11

@Bicepsz Elek: A cikkben volt ez a mondat: "Egy szatócsok és uzsorások alapította rendben természetesen nem a szellemi kiemelkedettség az, amire büszkének kell lenni, az kevésbé látszik ugyanis."
Szatócs, uzsorás.... nem az elmúlt 25 év fogalmai. Milyen korszakra utalnak? Nekem a Horthy-kort juttatják eszembe.
Számomra az a megdöbbentő, hogy sokkal több az összefonódás a Horthy-korszak és az utána következő időszak között is, mint az Dániel Péter performanszaiból következne.
Egy régi Magyar Nemzet cikk említette meg azt a meghökkentő tényt, hogy 1944-ben Horthy Miklós egyik minisztere, Zsindely Ferenc a villájában bújtatta az Apró-Dobrev klánt és a Schiffer-Szakasits klánt. És még másokat is, olyanokat, akik később az ország uraivá váltak. Miért pont őket?
A háború után Zsindelyék hálából kaptak egy házmesterlakást. Az mégiscsak több, mint egy kutyaól a Hortobágyon.
Miért pont olyan zsidókat bújtatott ez a miniszter, akik a háború utáni Magyarország legnagyobb hatalmú uraivá váltak? Nagyon jól tudták Zsindelyék, hogy kiket kell elrejteni a villájukba.
Nekem is van zsidó ismerősöm. Ha olyan helyzetbe kerülnék, mint ami 1944-ben volt, akkor egészen nyilvánvalóan őt igyekeznék megmenteni. Mert én energiát szántam az ő megismerésébe (sok energiát), és ő is energiát szánt a velem való kapcsolatra, kommunikációra. Nyilván ő jutna eszembe, hogy neki segíteni kell, mert jaj mi lesz vele. Ha neki nem tudnék segíteni, akkor segítenék annak, aki a közelemben van.
(Mások is így gondolkoztak, pl: www.antalffy-tibor.hu/?p=15848 "és most öten voltunk, mert velünk volt apám egyik barátja is, akiről később tudtam meg, hogy egy nálunk megbújó zsidó. És akkor apám megszólalt, költözködjünk le az óvópincébe, és ezzel ő és Lajos bácsi az egyik rekamiéval megindultak lefelé a lépcsőházban, és elfoglalták az óvópince legjobb helyét.")
Namost - az Apró-Dobrev klánnak és a Szakasits-Schiffer klánnak nem voltak magyar barátai, akik segíthettek volna rajtuk? Rajtuk csak Horthy minisztere segíthetett?
És vajon Horthy miniszterének nem voltak zsidó ismerősei, akiken segíthettek volna? (Dehogynem!) Hogyhogy számukra ismeretlen főkomcsikat bújtattak?
Maguktól jutott eszükbe? Hát persze hogy NEM! Utasítás! Honnan, kitől, miért?
Én aztán tutifix nem mentettem volna az Apró-Dobrev vagy a Szakasits-Schiffer klánt, mert nem lett volna hozzá szabad kapacitásom.
Miért nem Radnóti Miklóst, Gelléri Andor Endrét stb bújtatta a miniszter? Ha őket senki se védte, ha Kertész Imrét senki se védte, ha Karinthy feleségét stb senki se védte, akkor miért pont a főkomcsik találtak menedéket a horthysta miniszter villájában?
Ez egyáltalán nem logikus, semmiből nem következik, nincs benne semmi racionalitás.

Szóval nekem az a hajmeresztő, hogy nemhogy 1989-ben nem történt itt semmi, és továbbra is ugyanazok kúrták az országot, akik előtte 40 évig; hanem még a Horthy és Rákosi kor között is volt összejátszás.
Olyan szinten is, hogy a kisnyilasok ávósok lettek, és olyan szinten is, hogy a horthysta miniszter a legnagyobb komcsi kutyákat bújtatta.

Ami az "eredeti tőkefelhalmozást" illeti, a wiki ezt írja róla: "Az eredeti tőkefelhalmozás az a folyamat, amelyben a kisárutermelő parasztokat és kézműveseket a termeléshez, létfenntartáshoz szükséges eszközeitől megfosztják. Ezzel párhuzamosan mások kezében felhalmozódik ez a termelőeszköz vagy az annak megvásárlásához szükséges pénzösszeg. Kialakultak a tőkés-bérmunkás kapcsolatok. A tőkés pénzt visz a piacra, és ott olyan árut vesz, amely a saját értékénél nagyobb értéket tud előállítani. Ez az áru a bérmunkások munkaereje. Bérmunkásokká azok a rétegek lettek, akik elvesztették minden termelőeszközüket, és kiszabadulva a céhes keretek közül, az iparosodó városokba kényszerültek (egykori jobbágyok és kézművesek). A munkabér és a megtermelt érték között különbözet az értéktöbblet, a tőkés haszna. Nyugat-Európában elkezdődik a gazdaság kapitalista átrendeződése."

Namost ehhez képest elmondanám, hogy amikor II. József megengedte Magyarországon a manufaktúrák létesítését, konkrétan 1782-ben az akkori elődeim létrehoztak egy manufaktúrát. Nem azért, mert sok pénzük volt, hanem mert értettek hozzá. Aztán később gépesítették is, tehát a manufaktúrából gyár lett. De egyáltalán nem olyan folyamat révén, mint amit Marx előad, tehát nem valamiféle rablótőkéből, hanem úgy, ahogy jelenleg a "mikrovállalkozások" próbálnak megállni a lábukon, vagy ahogy feljebb mrZ a 80-as évek kisiparosairól írt.
Ezeket a munkából élő vállalkozókat idővel rendre kicsinálják, tönkreteszik az "eredeti tőkefelhalmozók", és utólag szépen letagadják, hogy egyáltalán voltak. És így maradnak ők az "elit".

@huKKK: Attila fakupából ivott, Caesarnak nem tűnt fel, ha rohadt borsót evett, Gandhi úgy élt, mint egy koldus, Mujica elnök korában is krizantém-termelésből élt, Merkel egy nagyon egyszerű házban lakik.
Ezeknek az embereknek mind VALÓS hatalmuk volt/van. Szíjjártó talpnyaló, viszont 700 nm-es a háza.

mrZ (törölt) 2015.01.01. 18:21:55

@manager2008:

Hol volt a 80-as években pc?
Kiegészítőket és basic elektronikákat gyártottak ipari és intézményi rendszerekhez. Egy részük máig használatban. Célhardverek, saját litográfiával, saját elektronikai tervező brigáddal, kooperációban a többi hasonló céggel. A dugd össze pc később jelenik meg, az első bolti 286-os talán 89-90 környékén. De még ezekhez is kellettek az illesztők és programok, és azok akkoriban mind egyediek voltak.

Mindannyian keveritek az éveket, azt hiszem túl fiatalok vagytok, és már csak a propagandát ismeritek. A széles meg a többi nagyágyú 81-83 környékén indult, mind kiváló műszaki emberek voltak, ma nyugaton millió dollárért kelnek el a hasonlók.

toportyánzsóti 2015.01.01. 18:30:58

Pisijükkel tüntető ifjúkonzik seggnyalása ma már szánalmas,századvéges fellegváruk csak BKV szintű kifizetőhely.

2015.01.01. 18:40:46

vajon ez a poszt mit akar mondani?

Netuddki. 2015.01.01. 18:51:47

elit? A megélhetési politikusbűnözőkre teccik gondolni?

irigység? Tököm irigyli az összelopott, hirtelen jött gazdagságot! Könnyen jött és még könnyebben fog menni...

Jolka40 2015.01.01. 18:57:55

Az is lehet, hogy az igazán szegények nem irigyek. Nem milliárdosok akarnak lenni, csak emberhez méltó életet szeretnének. Tisztességesen megfizetett munkát. Örülnének, ha a milliárdosok a pénzüket - a luxuson túl - munkahelyek megteremtésére fordítanák.

Pelso.. 2015.01.01. 19:10:03

@bbjnick: Tehát, nem körülmények, hanem emberek hoznak létre rendszereket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.01. 19:11:00

@Disznóvári: Múltkor mintha kikérted volna magadnak a konzervatív megnevezést.

Tehéntőgy 2015.01.01. 19:21:51

A Déli-sarkon nem él jegesmedve :-)

manager2008 2015.01.01. 19:26:10

@mrZ: Erről a műsorról picit többet tudok ha nem haragszol, mert részt vettem benne az egyik oldalon. De hagyjuk. Lényegtelen, ez már a múlt :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.01. 19:33:49

@Tehéntőgy: Tipikus aufklérista-haladár ballib tudálékoskodás. Aristo diákjai nagyokat fognak hahotázni magácskán meg a frappánsnak szánt lényegtévesztésén!

huKKK 2015.01.01. 20:04:37

@Tehéntőgy:
A jegesmedve szapora állat, és gyakran délre repül -90 fokos fagyzúgos helyekre.
Melegedni.

Tehéntőgy 2015.01.01. 20:38:46

@Counter: Ez kétségtelen. Egyébként is meg kéne nézni, mit ír a kérdésről a Naturalis Historiában id. Plinius. Lehet, hogy volt jegesmedve az Antarktiszon, csak kiirtották a haladárok.

MEDVE1978 2015.01.01. 20:39:24

Egy kicsit zavaros gondolatvezetés nekem. Végülis mi a következtetés? A magyar kapitalizmus megbukott és legyen valami más helyette? Érthető, hogy a magyar kapitalizmus miért olyan, mint amilyen és ezen kesergünk?!
Oké, keseregjünk, ez amolyan igazi magyar módi.

A modern kapitalizmus egyik eleme a tőkefelhalmozás. Tőke nélkül nincs működő kapitalista gazdaság, a tőke és a felhalmozása a verseny előfeltétele is. Ezt a focit nemzetközileg egyes országok már 300-400 éve művelik, mi alig 25 éve. Előtte játszottunk hasonlót rövid időszakokban (a dualizmusban és a két világháború között limitáltan), azonban olyat, mint a nyugati játékosok sosem. A magyar érvényesülés formái sohasem azok voltak, mint a nyugatiak. Az egyes uralmi centrumokhoz (császár, erdélyi fejedelem, szultán, Kossuth, Deák, Bethlen, Horthy, Rákosi, Kádár stb.) nálunk mindig jobban fizetett, mint a piaci sikeresség, illetve a piaci sikeresség előfeltétele volt. Ezért nem kell csodálkozni azon sem, hogy a felemás kondicionálás, társadalmi hagyomány következménye felemás kapitalizmus lett, pontosan azokkal a jellemzőkkel, mint amik félezer éven át jellemezték a hazai "sikert". Így az lett sikeres, aki jól épített kapcsolatokat, nem pedig az, akinek egyedi ötlete volt vagy jól menedzselt egy vállalkozást. Ez egy szerves fejlődés (bár ez egy pozitív fogalom, ezért inkább folyamatnak nevezném) eredménye.
A magyar kapitalizmusnak nem ez a fő kérdése ma, mert ez egy szerencsétlen adottság. Ezen, mint a legtöbb társadalmi beidegződésen csak évtizedeken át lehet változtatni. A mai magyar kapitalizmus kulcskérdése az állami szerepvállalás nagysága és milyensége.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.01.01. 20:56:50

@Tehéntőgy: Soha. A haladárok nem kegyetlenek, csupán megkönnyítették volna a déli-sarki jegesmedvék életét. Arról ők(a haladárok) nem tehetnek, hogy a déli-sarki jegesmedvék ilyen élhetetlen poszogányok - hát hipp-hopp, már nincsenek is.
Amúgy ez a Plinius vagy ki, az micsoda? Jegesmedve?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.01. 21:03:52

@Mihint: Jellemző a haladárokra, hogy a nagy délsarki jegesmedve-irtásról szóló összes bizonyítékot, tudósítást és szemtanút hiánytalanul eltüntették.

Ez is azt bizonyítja, hogy csakis a haladárok lehetnek a felelősek.

Tehéntőgy 2015.01.01. 21:07:05

@Mihint: Ő volt az egyetlen jegesmedve, akit megölt a vulkáni gáz. A haladárok nem válogattak az eszközökben.

Mérges 1234 2015.01.01. 21:12:10

Ezzel azrt van baj rendesen, mert ha nem is sokat, de ismerek egy két igen gazadag embert, aki becsületből saját üzletét építve, sok munkával, és politikai kapcsolatok nélkül lett gazdag.

Nem kellene összemosni a többségben lévő, állami pénzeken felhízlalt göténnyel.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.01.01. 21:13:47

@Counter: A déli-sarki nagy medveirtásról valóban nem maradtak fenn hiteles iratok, de másról igen. A haladárok néha ügyetlenek - nem is tudom, nem-é kihívás ez részükről?
@Tehéntőgy: Teljesen igaz, a haladár vulkáni gáz ellen kevés védelem van - tán semmi.

Bell & Sebastian 2015.01.01. 21:15:04

Amit velünk szocializmusnak hívattak, az is csak génkezelt kapitalizmus volt. Ivartalanított, inkább.

Státuszszimbóleumok mindig is voltak. Nincsen velük semmi baj, ha hibátlanul átadják az üzit. Ha hibásan adják át, akkor is hibátlanul adják át, nem a szimbóleum a gond, az arra van kitalálva.
Egy valódi Rolex a parvenü csuklóján hamisan cseng, az S8 -as Ódi teleaggatva lézerblokkolóval határozott kivagyiság, hogy ne mondjam: kiáltó stílustörés.

A státuszjelvények betöltik hivatásukat és ebből a szempontból az ebül szerzett doktorátus is jobb, mint az elkékülő piros lakmusz (vagy fordítva).

Nincsen annak jelentősége, hogy egy, a centrumba épített / tornyosuló tömegpártban éppen mennyi a konzervatív? Könnyen lehet, egyetlen egy se, csak éppen annak öltöztek a jelmezbálra.

Ennek (az irányultságnak) akkor lenne kiemelt szerepe, ha a játékszabályok (keretrendszer) lehetővé tennék a valódi választást társadalmi ideológiák szerint, például. (nem gazdaságit mondtam)

Nincsen sok értelme (például) a cigánykérdésen lamentálni _most_, amikor, ha konzi játékszabályok szerint játszunk, a probléma elő sem állítódhatott(!) volna. Az entrópia részévé züllött ez is, mint annyi minden más.

Restaurálásra meg úgy és az vágyjon, aki mellé tudomásul veszi, hogy kenőcsön és kombi-poron túl vagyunk, vágás jön.

Hitlerezni éppenséggel lehet, hiszen ezt várja el az amcsi főbálvány, ő gerjeszti, ő is rendeli el és ~meg.

Fegyverbe hívni a népeket nem éppen egyszerű, de megoldható, ha ez a cél. Eddig úgy tudtam, az Unió lényege: pont ennek elkerülése.

De azóta már minden másként van. Ha úgy tetszik, ez is.

huKKK 2015.01.01. 21:29:13

@Bell & Sebastian:
Döntsük be atempletont.

Virág et. 2015.01.01. 21:34:22

"az emberi irigység "

Itt vagy eltévedve. Az "urizálás", a parvenüség az maximum vicces. Pl. amikor valaki három és fél millióért Hublot órát vesz, mondjuk akár egy használt Patek Philippe vagy új Omega, esetleg Breitling helyett. Vagy Louis Vuitton táskát hord férfi létére, mert az drága, a faluban senkinek nem volt olyanja, tehát ebben látja a sikert, az érvényesülést. Ugyanez áll a feminin Gucci ruhákra és hatványozottan a luxusnak gondolt, de valójában épphogy felső középkategóriás audikra. Ez megmosolyogató csak, de nem dühítő.

A dühítő az, amikor nyilvánvalóan látjuk, hogy emögött nincs vagyon, soha nem is volt, nem is lehetett. Nincs "sötét titok" a múltban az első (száz)millióról vagy valami piszkos kis üzleti manőver, amit szeretnének eltitkolni. Mert nincs is múlt. Nyomorult havi nyolcszázezerről kell elhinnie az embernek, hogy futja belőle a százmilliós luxusra. Ennek semmi köze a rendszerváltás mikéntjéhez, a magyar kapitalizmushoz vagy kapitalistához.

@Kettes: Gyurcsány a hibás. Meg a komcsik.

A szövegvégi maszatolás a magyar parvenüségről csak porhintés, a maradék meg szokásos cseléd-fetisizmus.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.01. 21:34:56

@Jules Verne: nem orbán akadt ki, hanem pokorni, le is ugatták orbán haverjai

Robinzon Kurzor 2015.01.01. 21:37:00

Mindenesetre érdekes, hogy a saját magát nyilvánvalóan a magyar bölcsésztársadalom élcsapatába soroló szerző mit képzel arról, hogy milyen is egy kapitalista.

Az antarktiszi jegesmedve pedig minden jelentéktelenségével együtt egy gyöngyszem.

Bell & Sebastian 2015.01.01. 21:39:43

@huKKK: Ha úgy vesszük, a legközelebbi szentté, izé boldoggá avatásra Putyint kellene jelölni, mert nem (teljesen) ugrott be a háborús provokációnak.

Értem én, hogy kell még egy Szentföld II., Új-Galícia régi területén, meg egy tartalék lakópark Fehérló legelőjén.

Csak nem szeretem. Verje csalánba Sammy a magáét.

Robinzon Kurzor 2015.01.01. 21:43:55

@mrZ:

A magyar kapitalizmusnak pont az a legnagyobb problémája, hogy a 80-as évek géemkás-cimmerferis-kisszövetkezetes világa az előképe.

A hiánygazdaság torzszülte "megoldjukokosba" mentalitása. (A néhány zseniális műszaki alkotás nem emiatt, hanem ennek ellenére jött létre közben.)

A többi ex-KGST államban, ahol a rendszerváltás után pont ugyanúgy 40 év agymosás után indultak, ezt tiszta lappal tehették. Náluk jobban is működik a kapitalizmus.

Donald kacat 2015.01.01. 21:50:01

@Robinzon Kurzor:
"Az antarktiszi jegesmedve pedig minden jelentéktelenségével együtt egy gyöngyszem. "

:-)

A szerző valószínűleg arra akart finoman utalni ezzel, hogy saját gondolatai is a mindenfelé áradó hülyeség részét képezik, csak direktbe megmondani túl proli dolog lett volna :-)

huKKK 2015.01.01. 21:54:14

@huKKK:

Nem az a baj, hogy rolexe van egy magyar politikusnak.
A baj az, ha ezt nagy dolognak tartja a tulajdonosa, vagy a róla szóló média.
A gáz inkább az, hogy nincs 1 milliárdosunk sem.
Itt még a tehetősebb réteg is csóró.
Ezidő szerint Gattyán György a leggazdagabb magyar, de egyelőre mégcsak fel sem kerülhet arra a listára amin billgécc vezet.
Tudomásul kéne venni végre, hogy nem hozzánk, nem a HUF -hoz mérik a világot.
Elég gyalázatos dolog valakit 1 mrd dolláros/eurós/fontos vagyon alatt úrizálónak nevezni.
Ez bénaság, nyomor a köbön.

Mérges 1234 2015.01.01. 21:59:05

@huKKK:

Nem ez a valődi baj, hanem úgy van rolexe, vagy 170 milliós villája, hogy valójában a politikán kivül életében nem dolgozott, sőt hivatalosa v agyonából nem is futná ezekre, na ez a baj.

Lopott vagyonnal ékeskedni ugyanis elég gáz.

huKKK 2015.01.01. 22:01:18

@Bell & Sebastian:

Mérges 1234 2015.01.01. 22:05:00

@Bell & Sebastian:

Csak elfoglalta Krimet, meg jelenleg is háború zajlik.

Mondjuk az tény, hogy a dolog legalább nem terjedt ki, de ezt a Krími dolgot csak ő kezdte.

mrZ (törölt) 2015.01.01. 22:09:43

@Robinzon Kurzor:

Szerintem csak nem érted a kapitalizmust és legfőképp nem érted a mostani adósság alapú pénzpiaci kapitalizmust. Legfőképp nem érted a nyolcvanas éveket, mert az még nem a "megoldjukokosba" időszak, 87-ig nem volt áfa, szja, 10% és 15% volt a tb, nem volt apeh csak pénzügyminisztérium adózási főosztálya, nem volt nyugtaadási kötelezettség, meg sokaknak kivetett adó volt tevékenységi körök és alkalmazottak szerint számolva, na meg olyan könyvelés ahol minden költség volt a kútgűrűtől a jugó konyakig, és a gyerek jégpálya bérlete taxival oda vissza.

De nem fogok a 30 évvel ezelőtti énemmel vitatkozni, mert már megpróbáltam veled azt becsülettel, süketek párbeszéde lett belőle. Mert én közben százezer oldalnyi gazdaság tudománnyal vagyok odább, és 20 év külföldi tapasztalattal, így másképp látom a kapitalista gazdaságtan propagandát.
Azért továbbra is írkálj marhaságokat, majd a távoli jövőben a fejedhez vágom.

Robinzon Kurzor 2015.01.01. 22:32:45

@mrZ:

Ha csak tized annyira okos lennél, mint amilyennek hiszed magad, már nem írnál le egy ilyen kommentet.

Már csak az hiányzott belőle, hogy apukád kamionos, és ő mondta.

Trivialitásokat sorolsz, mintha bárki állította volna az ellenkezőjüket ... miközben pont arra érvek, amiket én mondtam, és amiket cáfolni akarsz velük.

Robinzon Kurzor 2015.01.01. 22:36:43

@mrZ: "De nem fogok a 30 évvel ezelőtti énemmel vitatkozni"

Pedig -- ezek szerint -- azt teszed.
De ehhez én nem kellek.

vizipipa 2015.01.01. 22:52:41

Csak a tájékoztatás végett. Az átlagbér manapság 245 eFt körül van. A miniszterek kapnak 1,1-1,2 milliót (+költségtérítés), ami bruttó, lejön cirka az egyharmada.

Hogy is volt ez az 50-es és 60-as években? (a 60-as években ebből 3% nyugdíjjárulékot vontak, meg persze a szakszervezeti tagdíjat).

"A mindenkori hatalmi elit az anyagi juttatások terén saját magának - társadalmi rendszerektől úgyszólván függetlenül - mindig privilegizált helyzetet biztosított. Az establishmentet körülvevő luxus különösen az 1950-es években váltott ki visszatetszést, jogos felháborodást, mivel az átlagember naponta szembesült a bosszantó hiánycikkek véget nem érő listájával, a fogyasztási javak csapnivaló minőségével, a boltok előtt kígyózó hosszú sorokkal, a családok százezreit súlyos nélkülözésbe taszító alacsony jövedelmekkel. A legfelső kommunista párt- és állami vezetők maroknyi csoportja az akkori viszonyokhoz képest valóban fényűzőnek számító életmódját - amennyire egyáltalán lehetett - igyekezett elrejteni, szigorúan titokban tartani. A Rákosi- és a Kádár-rendszer elitje elzárt és szigorúan őrzött villákban lakott, az 50-es években lefüggönyözött autókban közlekedett, csak a számukra fenntartott üzletekben, üdülőkben, kórházakban vásárolt, pihent és gyógyíttatta magát.

A Politikai Bizottság tagjainak a fizetése és egyéb juttatása 1963-ig nagyságrendileg megegyezett a miniszterek havi jövedelmével. A tárcák vezetői 1950 januárjában 3850 Ft illetményt kaptak, ami 3000 Ft elszámolás alá nem eső, tehát teljesen szabadon elkölthető reprezentációs költségkerettel egészült ki. Az államtitkárok ugyanekkor 3300 Ft-ot kerestek. (MOL M-KS 276. f. 53. cs. 43. ő. e. A Politikai Bizottság 1950. január 12-i ülésének jegyzőkönyve.) A legfelső politikai és állami vezetők fizetése és költségtérítése több mint tízszeresét tette ki a bérből és fizetésből élők 1950. évi 652 Ft-os, és közel tizenhétszeresét a legrosszabbul kereső mezőgazdasági munkások és alkalmazottak 406 Ft-os havi átlagkeresetének. (MOL M-KS 276. f. 53. cs.180. ő. e. A Politikai Bizottság 1954. június 9-i ülésének jegyzőkönyve.)
Az Országos Tervhivatal elnöke, Vas Zoltán 1952 szeptemberében 5275 Ft-ot vihetett haza. (MOL XIX-A-16-f. 1. doboz. Feljegyzés Vas Zoltán elvtárs részére, 1952. szeptember 30.) E mellett a Magyarországra delegált szovjet szakértők egy része is miniszteri javadalmazásban részesült. Vjacseszlav Kornyilovics Bacsin részére pl. - aki 1953. október 8-án érkezett egy évre tanácsadóként az Országos Tervhivatalba - Szalai Béla, az akkori OT elnök havi 5700 Ft-os szakértői díjat javasolt. (MOL XIX-A-16-f. 33. doboz. Szalai Béla 1953. október 15-i levele a Külügyminisztérium Nemzetközi Gazdasági és Pénzügyi osztálya részére.) A miniszteri fizetéseknek megfelelően kapták az MDP Központi Vezetősége 1953. június 27-28-i ülésén megválasztott PB-tagok is 5750 Ft-os havi apanázsukat. (MOL M-KS 276. f. 53. cs. 131. ő. e. A Politikai Bizottság 1953. augusztus 12-i ülésének jegyzőkönyve.) 1953 szeptemberéig ugyanennyit vehettek át fizetési borítékjaikban a legfelsőbb állami vezetők is. Olt Károly pénzügyminiszter 1953. szeptember 8-i előterjesztésében azt javasolta az MDP KV Politikai Bizottságának, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és a Minisztertanács elnökének a fizetését havi 7500 Ft-ra, a miniszterelnök-helyettesekét havi 6500 Ft-ra emeljék. A PB azonban csak a kollektív államfői testület elnökének fizetésemeléséhez járult hozzá, a kormányfő és helyetteseinek a javadalmazása változatlan maradt."

folyt.

vizipipa 2015.01.01. 22:58:08

folyt.

"Az MSZMP Politikai Bizottsága 1963 végén Nyers Rezső KB titkár tájékoztatója alapján elfogadta az Államgazdasági Bizottság javaslatát, és a legfelsőbb párt- és állami vezetők fizetését - tekintettel nagyobb felelősségükre és társadalmi kötelezettségükre - a minisztereknél magasabb összegben állapította meg. A párt első titkára ettől kezdve 13 500 Ft, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke 13 000 Ft, a Minisztertanács elnöke 12 500 Ft-ot keresett havonta, a miniszterelnök-helyettesi funkcióval havi 11 000 Ft járt. (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 323. ő. e. A Politikai Bizottság 1963. december 21-i ülésének jegyzőkönyve.)

A pártállami nómenklatúra elitjét a miniszteri fizetésen túl számos külön juttatás is megillette. Az 1950-es években a Politikai Bizottság tagjainak és a KV titkárainak minden felmerülő költségeit az élelmezéstől a lakbérig és a tüzelőig, a közüzemi díjaktól a háztartási alkalmazottak fizetéséig, a költöztetéstől a lakás berendezéséig és tatarozásáig a párt illetve az állam fedezte. A legfelsőbb vezetők az 1960-as években a budavidéki, a gemenci, a gödöllői, a gyarmatpusztai és a gyulai állami vadgazdaság területén évente egy-egy szarvasbikát, dámát, őzet, egy-két erősebb vadkant, két muflont, társasvadászatok alkalmával két-három db apróvadat lőhettek úgy, hogy az elejtőt a trófea ingyen megillette, fizetni csak a nagyvad húsáért, bőréért kellett. Természetesen az elvtársak a vadászházakban jutányos áron kaptak szállást és étkezést, sőt még töltényt is. (MOL XIX-A-16-j. 27. doboz. Tájékoztató az állami vadgazdaságok területén folyó vadászatok rendjéről, 1964. október 21.) Éjjel-nappal személyes használatú autó állt a rendelkezésükre, kedvezményesen üdülhettek a hazai és testvérországi párt- és állami üdülőkben, betegség esetén családtagjaikkal együtt a Kútvölgyi Állami Kórházban gyógyították őket, az orvosi konzílium rendszeres egészségügyi szűrővizsgálat alapján döntött esetlegeses gyógykezelésükről, illetve a szokásos pihenőnapokon túli egészségügyi szabadságuk mértékéről. (MOL XIX-A-16-f. Elnöki iktatatlan iratok 58. doboz.)
A pártállam busásan gondoskodott a hatalmi elit nyugállományba kerülő tagjairól is. Kádár János mellett a forradalom leverésétől mindvégig szilárdan kitartó Münnich Ferenc miniszterelnököt - megromlott egészségi állapotára való tekintettel - 1965 nyarán helyezték nyugállományba. Münnich havi 7700 Ft-os nyugdíja mellé betegsége miatt további 3400 Ft segélyt, állandó ápolói felügyeletet és szolgálati gépkocsit kapott. Münnich elvált feleségének havi 1600 Ft kegydíjat állapítottak meg. (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 372. ő. e. A PB 1965. augusztus 17-én tartott ülése.)
A kommunista elit kiváltságait szigorúan titkos párt- és állami határozatok, rendeletek szabályozták. Az itt közölt első előterjesztés az MDP Politikai Bizottságának 1953. augusztus 12-i ülésére készült, amelyben a KV apparátusa a nevezetes június 27-28-i KV ülésen megválasztott PB tagjainak, póttagjainak, az MDP KV titkárainak, illetve a PB-ből ekkor kikerülő volt tagoknak a juttatásaira nézve tett javaslatot."

Ez ugye a hivatalos jövedelem, a lopás más kategória. Nem tudok ilyenről az 50-es évekből (ami nem jelenti azt, hogy nem volt), a 60-as és főleg a 70-es évekből már vannak ismert esetek a drasztikus cenzúra ellenére is. Talán legismertebb ügy a Czinege villa, amihez saját bekötőút is épült (leágazás egy benzinkúttól).

Herr Schwarze Liste 2015.01.01. 23:15:17

@Kettes: ha úgy vesszük, hogy az új elit kvázi teljes egésze 89-ben szadesztól fideszig az mszmp-kisz-soros háromszög köpönyege alól bújt ki, még stimmel is. sikersztori!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.01. 23:20:15

@Herr Schwarze Liste: Az azóta eltelt időben az FSZB hozzájárulását is élvezhetjük.

Gazz 2015.01.01. 23:35:34

aristo írásai folyamatosan bayer és gfodor éthoszai között pattognak, időnként gellert kapnak, de kitörni nem tudnak.
És ez - valljuk be- azért elég korlátozott terep.

huKKK 2015.01.01. 23:49:40

@Mérges 1234:
Nem kéne irígykedni párszáz millióra amit a szüleitől kapott.
Pláne nem kéne lopással vádolni, alaptalanul.
Megdolgoztak érte.
A szülei.
Ejnye-bejnye.
Nem tehet róla, hogy a szülei tudják támogatni.
Ez nem bűncselekmény.
Azazhogy dehogyisnem.
Rágalmazás.
Plusz irígység.
Nem az itt a bibi, hogy neki van, hanem az, hogy Önnek nincs ennyi.
A szőlő cukortartalma alacsony - szokták mondani.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.01.01. 23:57:06

@Counter:
Csssss, fogja már be a száját! Ez nemzetstratégiai kérdés!

Bell & Sebastian 2015.01.01. 23:59:03

@vizipipa: Éppenséggel kül9n csoport foglalkozott a belbiztonságnál a fekete kassza feltöltésével, aminek a szétosztásáról a legszűkebb pártelit volt hivatva dönteni.

Lényegében mindent vittek, ami csak megtetszett. A luxuskurvák (páran közülük átvedlettek mára úgynevezett celebekké) egy külön leágazása az elvtársi, mindenre kiterjedő gondoskodásnak.

Még hogy nem loptak? Dehogynem, csak előbb bevontatták hat ökörrel a közösbe, onnan már könnyen ment.

Jé, érzek itt némi, rendszereken átívelő, megszakítatlan folytonosságot.

Bell & Sebastian 2015.01.02. 00:03:55

@Mérges 1234: Ja, befogták neki a satuba, rágyújtották a fészert és adtak neki egy kést. Meg se köszönte, a hálátlan.

annamanna 2015.01.02. 02:51:51

@huKKK: Lk 12,15 Monda azért nékik: Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete.
Mt 19,21-24. Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Mt 6,24 Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
Préd 5,10 A ki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és a ki szereti a sokaságot nem telik be jövedelemmel. Ez is hiábavalóság.
Lk 16,14 Hallák pedig mindezeket a farizeusok is, kik pénzszeretők valának; és csúfolák őt.
2Tim 3,2 Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
1Tim 6,10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

Ezt írja a Biblia. Nem tévedtem veled kapcsolatban. Sajnos igazam volt.

@Bell & Sebastian: "Amit velünk szocializmusnak hívattak, az is csak génkezelt kapitalizmus volt. Ivartalanított, inkább."
Igen, ez egészen konkrétan és pontosan így van, hiszen a wiki ezt írja: "Az eredeti tőkefelhalmozás az a folyamat, amelyben a kisárutermelő parasztokat és kézműveseket a termeléshez, létfenntartáshoz szükséges eszközeitől megfosztják. Ezzel párhuzamosan mások kezében felhalmozódik ez a termelőeszköz vagy az annak megvásárlásához szükséges pénzösszeg." Ez utóbbi az állam volt. A kommunizmus alatt gyakorlatilag mindent elvettek. Nem csupán a nagy gyárakat és nagy földbirtokokat, hanem mindent. Pl. szimpla kovácsműhelyt az utolsó szögig, természetesen ebbe beleértve a családi házat is. Vagy akármilyen családi házat, ami épp megtetszett. (Ehhez hasonlót te is írtál:
"Lényegében mindent vittek, ami csak megtetszett.") Minden földet. Az égvilágon minden termelőeszköztől meg lett fosztva a nép. A tőkés, a kapitalista, akinek a kezén a termelőeszközök felhalmozódtak, az volt az állam, a folyamat tehát egészen konkrétan és pontosan lefedi az eredeti tőkefelhalmozás és államkapitalizmus fogalmát. Hogy mit kezdett az elrekvirált termelőeszközökkel az állam és miképp ment csődbe, az nem változtat a tényen, hogy maga a folyamat megfelel az eredeti tőkefelhalmozás definíciójának.

@vizipipa: ovis koromban ismertem az egyik ilyen hihetetlenül nagyember nőtestvérét. Öreg nénike volt már, özvegyen élt egy egyszobás albérletben. Egyháztag volt (onnan ismerték a nagyszüleim) és az elesett náci katonák sírját gondozta, meg folyton hímzett. A fivére olyan nagyember volt, hogy utólag szinte el sem hiszem, hogy a komcsi ideológiának a néni életében egy icipici nyoma sem volt. A szobája volt egyben a konyha is, házi gyógycukrot főzött, és nekem ovisként nagyon tetszett a cukorillatú szoba. Volt sok gyertyatartója is. Majdnem olyan zsúfolt volt a szobácska, mint Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál meséjében. Egyszerűen el sem hiszem, hogy a testvére a legbelsőbb komcsi elit tagja volt. A mai eszemmel úgy kerülném, mint a pestisest.

huKKK 2015.01.02. 03:55:05

@annamanna:
Nem ez az egyetlen és nem is az utolsó tévedése.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.02. 06:16:02

@Pelso..:

Jó, hát akkor nincs más hátra, mint előre: ha elsőre nem sikerült, fuss neki még egyszer, hátha második nekifutásra sikerül megértened, miről beszél Burke:

"(...) Valójában a körülmények (...) adják meg minden politikai elv sajátos színezetét, megkülönbözető jegyét. A körülmények alakítanak minden polgári és politikai rendszert az emberiség számára hasznossá vagy kártékonnyá. (...)"

bontottcsirke 2015.01.02. 08:20:00

Proletárokból 25 év alatt nem lesz polgár. Ahhoz kellene pár száz év, de arra meg idő nincs. Én már annak is örülnék, ha csak normális parasztokkal lennék körülvéve.

Déli sarki példa magyarázata: holland jólét, a pénz másra is fordítható. Pl pingvineknek időkapszula.

Aki úgy akar gazdag lenni, hogy elveszi másét=kommunista, mint például fidesz, rákosi.

Szindbad 2015.01.02. 08:31:51

@bbjnick: én sem értem hogy ez mitől lenne a konzervativizmus esszenciája.

luis5 2015.01.02. 08:32:11

2 tevedes feltunt: a) Deli sarkon nem él jegesmedve. B) eg felmeres szerint az emberiseg átlag I Q-ja sok evtizefes emelkrdes utan elkezdett csökkenni.
amugy a poszt vallalhato. Vannak itt 100x rosszabbak is

Herr Schwarze Liste 2015.01.02. 09:01:23

@Counter: uggggyan... az fszb oldschool polóniumos teafőzde, mi itt a cia-nál karaktergyilkolunk a xxi sz.-i követelményeknek megfelelően. éppen a tompika kokósorgiafotóit lapozgatjuk, majdnem olyan jó, mint ráhelke leánybúcsúja, vagy szanyi gangbang partija. a háttérben a master of puppets lágy dallamai szólnak.

we got ya by the ballz, goulaschfukkaz!

Pelso.. 2015.01.02. 09:30:06

@bbjnick:Hát az emberek alkotta körülmények, nem az időjárásiak. Esetleg tudsz példát, hogy miféle emberi cselekedetektől független körülmények alakítanak politikai ideológiákat, rendszereket?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.02. 09:49:12

@Herr Schwarze Liste: Lemaradtál róla, hogy már a magyarországi kommunizmust és szocializmust is a CIA ütötte nyélbe. Bizony.

huKKK 2015.01.02. 10:10:06

@bbjnick:
Tiszteletem.
Nem
értek egyet
Burke - kel.
Körülményeim?
Alakíthatom őket.
A hatásfokom, erőm, hatalmam függvényében.
Sorsom, életérzésem?
Amilyen a beszédem.
Hiába voltam intelligens, szent asszony, ha elkezdek kurvaként beszélni, előbb utóbb mindenki kurvaként fog kezelni, még az atyaúristen is.
Jogosan.
A beszédem is elárul engem.
Tudok uralkodni a körülményeim fölött bizonyos mértékben. Nem vagyok a körülményeim áldozata.

Netán nem szereztem meg a körülmények fölött uralkodáshoz a tudást, erőt,hatalmat?
Ezért nem a tiéd a felelősség.
Nekem ugyanúgy 24 óra minden nap mint neked, aki megtanultad hogyan uralkodj a körülményeiden.
Rászántad az időt, hogy nemcsak tudásod legyen,
hanem ami fontosabb
jellemes emberré válj.
Van erkölcsi, szellemi fedezete a szavaidnak ha kifizetted az árát.
Ha valóban kifizetted, hatalmat kaptál.
Akkor holnap elő tudod csalogatni azt is, ami ma még láthatatlan.
Vagy akár már ma is.
Let's go barby!

jog-ász 2015.01.02. 10:15:36

hud de rossz írás kedvem lett volna hozzászólni hosszabban, de elment..

a rendszerhiba az a 40 év volt, ami az addigi magyar fejlődésbe bekerült.
90 után a 45 előtt rendszer folytatása éledt újjá, kis kádári nosztalgiával, kb azon a szinten gondolkodunk, olvass korabeli irodalmat, újságot.

a világ liberálisok egységesítésével kapcsolatos szitkozódás meg kár, mert a világ egységesül, globalizációnak hívják, és hiába visítunk ellene nem fog visszafordulni senki kedvéért.
ezt onnan tudod hogy szeretnél valami igazán olaszt hozni délitáliából de csak kínai sziciliai hűtőmágnest találsz, a boltokban pedig ugyanazt veszed itt is ott is. nyilván egy atomháború után, mindenki azt árul majd a piacon amit meg tud termelni, és akkor a svéd fáért cserébe a lehet majd kapni olasz paradicsomot, de ahhoz el kell pusztulnia ennek a világnak.

jött a csősz és mindenkit hazazavart 2015.01.02. 10:34:13

@Szindbad:
na látja. a maga értetlensége is felér egy antarktiszi jegesmedvével.

a hír valódi:
hvg.hu/shake/20141209_eltraktorozott_a_deli_sarkig_holland_no/

huKKK 2015.01.02. 11:04:17

@jog-ász:
Tiszteletem.
Úgy tűnik,
ahogy Mr.Burke, úgy ön sem tudja egyelőre átlépni a saját árnyékát.
Krlmöüéenyk?
Rencerhiba?

Ön hisz az elvont, ember nélküli körülményekben, rendszerhibákban?

Herr Schwarze Liste 2015.01.02. 11:49:40

@Counter: ahogy mondod. ezek a magyarkák ugyan a 2. vh utáni első választáson nem kértek a kommonistákból, meg 56-ban is ugráltak ellenük, de ha mi egyszer jaltán odaígértük a jóságos joe bácsinak a kuplerájt, akkor who the fuck cares? oszt a német szomszédjaiktól tanácsot kérő lengyelek és csehek 89-ben ki is penderítették a régi elvtársakat, szerencsére az ugorisztába kihelyezett elemzőink tudták, hogy a látens horthyfasiszta restaurációt csakis az ávóscsemeték és jókomancsok kimosdatásával gründolt demokráciával lehet megakadályozni. követelt volna a reakciós mdf holmi bundestagos arányos választási rendszert, helyette kaptak angolszászos többségit, ahol a prájm miniszter a góré és önmérséklete az egyetlen fékellensúly. két kamara? ugyan, náciság. közvetlenül választott elnök? torgyáni hülyeség. lusztráció? árpi bácsi szerencsére megakasztotta. pompásan be is jött a terv... na jó, nem egészen, de mégse lehet a palmer-scheppli duó életművét szidni és konrád bácsi is megaszondta, hogy a tuti recept a ti tekertek, mi kormányzunk! csak hát a 10 milla nyulasházmester ezt nem akarja megérteni.

Marques 2015.01.02. 11:57:05

@mrZ:

A kapitalista gazdaságtan áll, mint a cövek és működőképes.

Az emberi tulajdonságokkal van a probléma, mert az emberek irigyek és kapzsik. Amint ez megszűnik, úgy működik a világ. De ugye ez nem lehetséges egyelőre.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.02. 11:57:54

@Herr Schwarze Liste: Két szálon is kell erre válaszolni.

1. A magyarországi szovjeturalom természetesen a CIA és a nk. libsikapitalizmus műve. Hogy mást ne mondjak, megszállattak minket a németekkel, nehogy román módra elárulhassuk a fegyverbarátságot. Mert porig akarták rombolni Judapestet, azért. Ezek ilyen rafkósak.
Aztán direkt fellázítottak minket ellenük, bujtogattak a Szabad Európán, holott esély kínálkozott a nemzeti érzelmű szocializmusra (ami a szívcsakra államának természetes kormányzati formája volna).

2. Szerencsére, miután megsemmisítettük a Soros-Palmer-Scheppele-féle kommancs ármányalkotmányt, amelyben egyes egyedül az egykamarás parlamentet választotta a nép és kétharmados hatalomnak nem volt semmi korlátja, megalkottuk a lelkünkhöz illőt, amelyben egyes egyedül az egykamarás parlamentet választja a nép és a kétharmados hatalomnak nincs semmi korlátja.

Huh. Csak lett it demokrácia!

Herr Schwarze Liste 2015.01.02. 12:17:26

@Counter:

1. ismétlem: jalta, 45, 56... amikor nem kellett a népnek a komonizmus, nem segített az usa, amikor most meg javarészt önként bolseviktatúrázna, hirtelen megszabadítana tőle. hát ki érti eztet? :D
2. na ugye, látod ilyen harmatgyenge a schepplista őskotmány, az első gyüttment felcsúti simán kijátszotta, még csak nem is kellett sokat faragni rajta

sebaj, valahogy vissza kéne juttatni a tutiba ugyanazokat az éceszgébereket, akik már 89-ben is egy kódolt csődtömeget matekoztak össze, meg 2002-2010 közt is olyan ajrópaian és lopstoposan regnáltak, hogy páratlanul megszilárdulhatott a demokratikus szociális piacgazdaság, senki sem tart igényt finesszes populizmusra és manapság törpepárt a dzsobbik féle radijobb... vagy nem.

mrZ (törölt) 2015.01.02. 12:33:46

@Marques:

Uram, ön mondja a tételeket én pedig bemutatom hogy még elméletben sem igaz sem működőképes.
Még az irigység és kapzsiság faktor nélkül sem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.01.02. 12:34:09

@Herr Schwarze Liste:
1. Hát mondom én, hogy a komonizmust is az usákok csinálták, a komonisták rabigája alatt senyvedő oroszokra terelve közben a gyanút. Diabolikusan.

2. Természetesen aki a Fideszt nem állhatja, ámde nem jobbikos, az telivér ballibsi és minden este a '89-es alkotmányt felolvasó Mécs Imre hangjára alszik el.

Marques 2015.01.02. 12:42:12

@mrZ:

Idealista rendszer csak az állatvilágban létezik. Human körülmények között nem.

A maga módján működhetne a kapitalizmus és a kommunizmus illetve a szocializmus is, ha nem emberek "csinálnák".

huKKK 2015.01.02. 12:46:54

@raczsandor:
Ez az.
A kétszavas mellébeszélése egyelőre szakértővé tette önt.
Így nehéz is háromszavas mellébeszélést produkálni.

Herr Schwarze Liste 2015.01.02. 12:50:50

@Counter: emmég sasjóskához képest is kevés, maga alulmarad a versenykapitalista humorpiacon

medium size devil 2015.01.02. 12:54:15

Szar iras, a blogger feluletessege meg hatartalan. A csecsen az jellemzoen hegyirablo, a holland no aki passziobol kitraktorozik a vilag vegere meg csakis hulye lehet mint mindenki aki olyat csinal ami SZERINTE hulyeseget csinal. Igazi feluletes, cimkezos, fikazos magyaros attitud.

Bell & Sebastian 2015.01.02. 12:58:45

@Marques: Ebben nem lennék ilyen nagyon biztos, a gazdasági darwinizmus önmagában oda vezet, hogy kifejlődik a szuper-faj, ami mindent fölzabál.

Alapvetően alantas ösztönökre apellál, akárhogyan is csűrjük-csavarjuk. De önmagában a szociális piac sem értelmezhető, mert kell hozzá kopasztható, tollas jószág is.

Az a fölállás, ahol sok a rászoruló, kevés a szolidáris egyed, a nagyok nem hajlandók adót fizetni, csak a támogatásokat nyelik, az elit pedig mindent lop, ami mozdítható, nem éppen a siker receptje.

Különösen akkor, ha más államalakulatok kirablása más államalakulatok kirabolói által tiltva vagyon.

Mit lehet itt tenni? Végigmenni taxatíve a felsoroltakon, ha van rá késztetés. Ha nincs, már megint így jártunk.

Bell & Sebastian 2015.01.02. 13:01:32

@medium size devil: Ördögöd, van bazmeg. Ez -ezek szerint- nem neked szól, állhatsz tovább egy lukkal.

huKKK 2015.01.02. 13:12:23

@medium size devil:
Azt, hogy mijó minem, könnyű megmondani, még a hülegyerek is rájön, ha olvassa, utánozza az okosabbakat.
Megoldani, ahhoz kell a tudomány.

huKKK 2015.01.02. 13:13:46

@Bell & Sebastian:
Szebben tessen káromkodni a ..életbe!

huKKK 2015.01.02. 13:16:13

@Bell & Sebastian:
Árulja már el urambátyám, mért nem kékül el a nikkneve már sorozatosssan?

Szindbad 2015.01.02. 13:18:20

@Bell & Sebastian: "Alapvetően alantas ösztönökre apellál, akárhogyan is csűrjük-csavarjuk."

Erre kíváncsi lennék. Milyen alantas ösztönökről van szó?

Bell & Sebastian 2015.01.02. 13:22:53

@huKKK: Az ampersand logogram miatt. Azért van ott. :)

Bell & Sebastian 2015.01.02. 13:25:08

@Szindbad: Nekem a zsidó, sátáni miszticizmusból (alias Marx tökéből) ez jött le. Uralkodás, szerzés, felhalmozás..., ilyesmi.

Szindbad 2015.01.02. 13:46:56

@Bell & Sebastian: Ez nem úgy van, hogy az uralkodást a politika csinálja, a felhalmozást meg a kapitalizmus, és akkor van gond, ha a kettő összefolyik?

huKKK 2015.01.02. 13:51:16

A kommenlopkodó manót lekötöztem. Ha valakinek gondja támad vele, forduljon hozzám.

Bell & Sebastian 2015.01.02. 13:54:18

@Szindbad: Valóban, a Microsoft is azt szokta gondolni, hogy minden hardverhez ingyen jár egy operációs rendszer.

Ha esetleg nem lenne világos; a választott keretrendszer (tőke -alapú szemlélet), nem nyújt arra garabonciát, hogy a hétfejű sárkány többé nem eszik lovagot.

huKKK 2015.01.02. 14:00:12

t.
Most meg a karakterlopkodó manó jött elő.
Ennyi manó egy helyen...
A befenyítőmanó meg rá akar venni, hogy két komment elküldése között várjak néhány percet.
Egy magyar emberrel nem lehet kukoricázni!

huKKK 2015.01.02. 14:05:05

@Bell & Sebastian:
Epp az előbb ( @huKKK: ) szóltam,
ne ká rom kod jon..

Ha nem lép egyszerre, nem kap rétest!

huKKK 2015.01.02. 14:08:19

A 14:05:05-öst a 13:22:53-asra írtam.

Bell & Sebastian 2015.01.02. 14:14:20

@huKKK: A maga megjegyzései olyanok, mint egy kupica pálinka. Egyszer bírtam tizenhatig, majd elvitt a Kék Vőlegény. További nehezítő elem, hogy tesz bele ürömöt, ami tiltott adalék az unióban.

Örömöt bele, sok rákkendlollal, golylepke!

Marques 2015.01.02. 14:17:04

@Bell & Sebastian:

Szerintem megint így jártunk.

Az az igazság, hogy nincs igazság.

huKKK 2015.01.02. 14:30:38

@Marques:
Csak a saját nevébe fiam!
(Hátha leesik egy jó zsíros trafik...)

huKKK 2015.01.02. 14:57:34

@medium size devil:
(12:54:15)
magyaros attitűd...
Még szerencse, hogy a maga respektáláson alapuló kommentje ellenpontozza jellembeli silányságainkat.
Megtiszteltetés, hogy korrigálni tetszik bennünket tanárúr!

medium size devil 2015.01.02. 15:36:17

@Bell & Sebastian:

Bazd meg te, szofisztikalt testverem. Peldaul a jotanacsaidait amig nem kerem ki oket.

medium size devil 2015.01.02. 15:47:12

@huKKK: Ha nem inge, ne vegye magara. Pont.

medium size devil 2015.01.02. 16:08:29

Ugy latom csucsra van itt jaratva az elmeleti megkozelites. Kiegeszitenem egy kis gyakorlati tapasztalattal. Ugy tunik itt sokaknak egzotikus az a lehetoseg, hogy az ember kitartoan hajt, dolgozik, vallalkozik, jol kezeli a penzugyeit, es mindennek eredmenyekeppen ha nem is azonnal es nem is magnas de elobb-utob kifejezetten gazdag lesz.
En kiprobaltam, foallas mellett vallalkozokent palyaztam munkakra egyre jobb eredmennyel. Mar ott tartottam, hogy a kapott munkakbol tovabb is tudtam adni es kezdett korvonalazodni egy stabil gazdagodas lehetosege.
Aztan szoltak hogy tul jok az araim a konkurrens haverceghez kepest (akik ki voltak tapetazva ejtoernyosokkel, stb.). Illetve ha nekem eleg ennyi akkor a "szokasos" arszint alatti kulonbozetet "leadhatom", ugyis jo. Hat ez nem tetszett es hirtelen ki is kerultem a "minositett rendszerbol".
Ez a jelen magyar tarsadalom egy gej patkanycsorda, se jellem, se attitud, se szocialis erzek, csak napokra berendezkedett tulelok amorf hordaja.

huKKK 2015.01.02. 17:09:33

@medium size devil:
Naidefigyeljen drága Inge lányom.
Eddig én igyekeztem szépen beszélni magával.
Isten lássa lelkemet, végsőkig próbáltam uralkodni magamon.
De mindennek van határa.
Egy bakfis ne merjen pontot tenni a végemre!

huKKK 2015.01.02. 17:29:59

@medium size devil:

A magukfajták maguk miatt tartatnak ott ahol.
Ki hallott már a mai világba ollan élhetetlen vállalkozóról, hogy az elveiből akar megélni?
Maivilágba úgy kell, mint az okos lyány a kerállal:
Adott is valamit meg nemis.
Szebb jövőt!

fonak71 2015.01.02. 18:29:15

Aristo szerint Lázár, Szíjjártó stb - kapitalisták?
Semmi közük a kapitalizmushoz, az ő esetük olyan, mint Torgyáné volt a villával: nem tudják megmagyarázni, honnan lett pénzük rá, és aki nem teljesen szédült hívő, annak világos, hogy csak korrupcióból lehet. Családi segítség, na persze, kb. annyira hihető, mint Cseh Mária operettprimadonnaként keresett sokmilliói.
A ballibsi elit, amelyik állami vagyont privatizált magának gombokért, csókosként puszira kapott banki hitelért/garanciáért a rendszerváltáskor, az más eset, ők valóban "kapitalisták", mint például Apró Piroska veje. :)

huKKK 2015.01.02. 18:58:30

@medium size devil:

"Ez a jelen magyar tarsadalom egy gej patkanycsorda, se jellem, se attitud, se szocialis erzek, csak napokra berendezkedett tulelok amorf hordaja."

Világért sem szeretném megserteni magát, de nincsenek önértékelési zavarai?
Mintha alulértékelnee magát. Ezzel indirekt módon az eeleteerzeeseet is lerontja önkéntes alapon. Nem kéne.
Miből gondolom?
Belehelyezte magát egy olyan halmazba amelyet leértékel (szerintem ok nélkül, de ezt egyelőre ne vesézzük ki, térjünk vissza rá később.)
Általánosít, "túlítél".

Vannak akik részei a "magyar társadalom"-nak, akikkel önhöz hasonlóan elbántak a Helyzet Urai, akiket most (ha akaratlanul is) leminősített.
Keserűségei miatt sötétebbnek látja a helyzetet annál amilyen.
Nem a "magyar társadalom " gej volta hozta önt lehetetlen helyzetbe, hanem 1-2 néven nevezhető ember, vagy egy, estleg több konkrét, jól behatarolhato erdekcsoport. Ezt On tudja jobban.
Lapozzon. Lépjen ki tegnapi önmagából es enekeljen: "Never give up"
A meccs nincs még lejatszva, Ön az, aki megfordíthatja.
Intelligens ember, megvannak önben azok a képességek amikkel meg tudja oldani a problémát.
Új impulzus, új motiváció:

Youtube
John Cena Soha Ne Add Fel | NEVER GIVE UP SPEECH | Hungarian subtitle

huKKK 2015.01.02. 19:44:45

Árulás történt.
medium size devil nickneve jelent meg a kommentdobozom fölött.
Ez nem vicces.

huKKK 2015.01.02. 19:51:30

Krekker úrnak üzenem, 3 hatósági tanú is látta az ön által előidézett "természetfeletti" jelenséget.
örökké senki sem bujkálhat, egyszer mindenki lelepleződik.
Leleplező algoritmus aktiválva.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2015.01.02. 21:26:59

@huKKK:
Ha a kijelentésem igazolására szólított volna fel, azt még értettem volna. Így viszont csak egy ócska szofizmust sikerült produkálnia.

annamanna 2015.01.03. 01:32:52

@huKKK: naná hogy tévedés, hiszen a Biblia azt írja, hogyaszongya:
"Nem az a baj, hogy rolexe van egy magyar politikusnak.
A baj az, ha ezt nagy dolognak tartja a tulajdonosa, vagy a róla szóló média.
A gáz inkább az, hogy nincs 1 milliárdosunk sem.
Itt még a tehetősebb réteg is csóró.
Ezidő szerint Gattyán György a leggazdagabb magyar, de egyelőre mégcsak fel sem kerülhet arra a listára amin billgécc vezet.
Tudomásul kéne venni végre, hogy nem hozzánk, nem a HUF -hoz mérik a világot.
Elég gyalázatos dolog valakit 1 mrd dolláros/eurós/fontos vagyon alatt úrizálónak nevezni.
Ez bénaság, nyomor a köbön."
Ezt írja a Szent Biblia, dicsértessék, ámmmmen!!!

Vagy mégse?
Mi a pénz?
Épp mostanra kristálytisztán tudjuk, hogy semmi. Csupán a hatalom szimbóluma. És a hatalom annak ad belőle, akinek akar, annyit ad, amennyit akar. Milyen hatalom is teszi ezt?
"És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom; Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz."

Ki lesz részese a hatalomnak (pénznek)?
Aki imádja a hatalmat (pénzt).
"Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma."
Mi ez a bélyeg? Pénz. Ki kap belőle? Aki imádja a fenevadat.

"És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.
És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,
Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;
És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.
Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!"
"a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. "
"A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő árúikat immár senki nem veszi;"
"Ezeknek árosai, a kik meggazdagodtak ő tőle, távol állanak az ő kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván,"
"hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság!"
" Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában! "
"a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek."

(Nem árt megfigyelni a jézusi toleranciát és szeretetet!!)

A pénz megmutatja a dolgok értékét? NEM.
A pénz megmutatja a dolgok hatalomtól való függésének mértékét.
Ezért egy kiló kukorica 70 ft, egy félkilós homártáska pedig 700 ezer.
Házimunka, gyereknevelés, szerelem, és még sok egyéb érték ingyenes.

Lézerjani mondatának értelme - mindenki annyit ér, amennyi hatalma van.
Mivel mindenki kapja a pénzt, ezért a hatalmat is kapja. Vajon kitől?

Persze huKKK Bibliájában más áll:

"Nem kéne irígykedni párszáz millióra amit a szüleitől kapott.
Pláne nem kéne lopással vádolni, alaptalanul.
Megdolgoztak érte.
A szülei.
Ejnye-bejnye.
Nem tehet róla, hogy a szülei tudják támogatni.
Ez nem bűncselekmény.
Azazhogy dehogyisnem.
Rágalmazás.
Plusz irígység.
Nem az itt a bibi, hogy neki van, hanem az, hogy Önnek nincs ennyi.
A szőlő cukortartalma alacsony - szokták mondani."

huKKK 2015.01.03. 05:44:31

@raczsandor:
Ez is egy megközelítés.
De miért ne lehetne hálás azért, hogy leócskázhatta a szofizmusom?

huKKK 2015.01.03. 05:51:28

@annamanna:
Tudja miért nem mer teljes, tényfeltáró vallomást tenni internetes produkciójáról a lelkészének?
Mert érzi, hogy olyan tanácsot kapna, ami nem tetszene Önnek.

huKKK 2015.01.03. 06:12:37

@annamanna:
"Mi a pénz?
Épp mostanra kristálytisztán tudjuk, hogy semmi."

Tisztelettel megkérem,
hatalmazzon fel rá,
hogy megszabadítsam ettől a "semmi"-ségtől,
nem mintha szükségem lenne az ön pénzére,
pusztán testvéri szeretetből,
hogy örömöt szerezhessek Önnek azzal, hogy érezze végre mennyire jó,
amikor igaza van.

wantaan 2015.01.03. 06:51:07

@huKKK: "A korrupcióval és szervezett bűnözéssel foglalkozó szervezet, az OCCRP idén is megválasztotta az év emberét, amely egyben a legkorruptabb politikust is jelenti. A címet Vlagyimir Putyin orosz elnök kapta, ahogy már tavaly is. Viszont ami Magyarországot sokkal jobban érinti: a második helyen Orbán Viktor kormányfő végzett, holtversenyben a montenegrói miniszterelnökkel, Milo Djukanoviccsal."
Minket irigyel a fejlett nyugat! ....de miért csak a második s az i s csak holtversenyben? Magyarország jobbat érdemel és tiszteletet..... meg jobban teljesít ..... meg Hajrá magyarok.
EZT IS MEGÉRTÜK!

huKKK 2015.01.03. 07:08:03

@wantaan:

De meg ám!
Végre híresek lettünk.
És kinek köszönhetjük?
Ez a produkció nem jött volna létre,
ha nincs Ő.

mrZ (törölt) 2015.01.03. 08:44:55

@wantaan:

No komment, csak kiegészítés:

OCCRP is made possible by:

www.opensocietyfoundations.org

www.usaid.gov/

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2015.01.03. 11:04:16

@huKKK:
Mert nem okozott számomra örömöt!

annamanna 2015.01.03. 15:11:21

@huKKK: az ítélet napján javasolni fogom Istennek, hogy minden elkárhozottnak utaljon ki tricsilliárd dollárnyi illetményt. Egy fillérrel se kevesebbet. Mit fognak vele kezdeni a kárhozottak?
Ahogy az öreg dakota mondta: ha az utolsó fát is kivágtátok, rá fogtok jönni, hogy a pénz nem ehető.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.03. 16:21:13

@Counter: Most is kikérem. De nem azért, mert a konzervativizmus hülyeség, hanem mert nem vagyok az.
Az Aristo-féle pojácakonzervativizmustól viszont tényleg hányingerem van. (Ami nem jelenti azt, hogy bizonyos kérdésekben nem lehet igaza. Pölö a magyar "elit" tényleg egy söpredék. De ezt már 100 éve kibeszéltük, a tirpákon ki is figurázták, mikor még tölgy, Loxon, Doomhammer, ManyiBéci, gloire együtt söröztek.)

huKKK 2015.01.03. 18:15:39

@annamanna:

... s amint kimondá,"a pénz nem ehető",ujjával írá a porba:
"De a fa igen.
Indirekte:
Fa-papír$ok-bölény.
Uff"

annamanna 2015.01.03. 21:42:02

@huKKK: Az egész sorozat jó (természetesen már láttam) www.youtube.com/watch?v=SjNo8uZk31E&list=PLDF637E887BCCF595

Gondolod, a dakoták csak azóta esznek, hogy megnyitották az első hambibüfét? Addig meg imádkoztak esőistenhez, hogy fújja át McDonalds-ot az óceánon, mert ő majd megeteti őket?

huKKK 2015.01.03. 22:13:45

@nanaanna!
A dakoták jobban bántak a pénzzel mint maga.
Tudták, nem a pénz a gond, hanem a pénz szerelme.
Ég és föld.

annamanna 2015.01.04. 03:29:55

@huKKK: Mégis, ki vert náluk pénzt? Ki adott értéket minden árunak? A törzsekben nincs pénzgazdálkodás. Mert a törzs nem állam.
Az államnak van pénze, az állam ad értéket az áruknak. Államhatalom nélkül nincs pénz. Az állam hatalmának gyakorlati megtestesülése a pénz. Minden pénzbe kerül, ami fölött az állam hatalmat tud gyakorolni. Ami ingyen van, az nincs az állam hatalmában.
Pénzre pont akkora szükségünk van, mint államra. Szükségünk van államra? Az állam elnyomó szervezet. Szükségünk van elnyomásra?
Egyelőre sajnos IGEN.

Egy okos ember azt mondta, addig van szükségünk a szenvedésre, amíg rá nem jövünk, hogy nincs szükségünk rá.

huKKK 2015.01.04. 06:28:35

@toportyánzsóti:
"Oldalankért 470 000-ért kicsit többet kéne mutatni "
Ön nincsen tisztában a minőségi papír és a minőségi munka árával.

2015.01.04. 06:31:13

Kár, hogy az Oli bácsi Párizsban dőzsöl pedig megírná:

"-Menjetek már a picsába, de tényleg."

Sajnos érvényes lett a Fidoxra is 5 év uralkodás után.

toportyánzsóti 2015.01.04. 06:44:53

@huKKK: Nem is arról van szó jól látható,a századvég csak 1 nokiás doboz alteregó,ahogy az ifjúkonzik is csak erkölcs és morál nélküli prostik.

huKKK 2015.01.04. 06:46:52

@annamanna:
Úgy érzem, az Ön megtérése érdekében fontos lenne személyesen találkoznunk nyolcszemközt a férje és a lelkésze jelenlétében. Hajlandó világosságra hozni előttük is internetes megnyilvánulásait?
Mindet?

huKKK 2015.01.04. 07:00:44

@toportyánzsóti:
Matematikai alapon nem értek egyet az általánosításokkal, mert már egyetlen kivétel is cáfolja létjogosultságukat.
Úgy érzem, mintha egy szent cél érdekében önmagát is hajlandó lenne becsapni, miközben nevesíteni tudna olyan kivételeket, akikkel cáfolhatná saját általánosításának értelmét.

toportyánzsóti 2015.01.04. 08:01:38

@huKKK: Matek szerint ezek 500-szoros pénzeket nyalnak fel mióta teljhatalmuk van plebejus farizeusként.

huKKK 2015.01.04. 08:42:26

@toportyánzsóti:
Értem én, de ön is értse meg, hogy
nem
egy konkrét matematikai fogalom az
"ezek".
Nyilvánvaló, hogy a tettekért a felelősséget előbb-utóbb vállalni kell, de név nélkül?
Név nélkül, érzelmi alapon, konkrét bizonyítékok híján börtönözzenek be embereket?

huKKK 2015.01.04. 12:47:07

@toportyánzsóti:
Végre egy konkrét név!
Tessék beperelni Tudjukkik-ot.

annamanna 2015.01.05. 03:26:14

@huKKK: Látod, pont te vétesz a netikett ellen. A tegeződés nem szegi meg a fórumozás szabályait, de egy idő óta kikacsintasz a fórumból. A neten mindenki annyi, amennyit megoszt magáról, és nem több. Te meg olyasmikre vagy kíváncsi, amit nem írok le. Csakhogy megnyugodj, elküldöm a legutóbbi szelfimet: www.szekelyhon.ro/pictures/print/csikihirlap/2011/094/mumiak_04_b.jpg

huKKK 2015.01.05. 11:55:12

@annamanna:

@huKKK: !
Konkrét iđőpontot, helyszínt ide kérek:
menny@freemail.hu
Utána kommunikálok Önnel, de nem helyette!

Ruprecht. 2015.01.11. 00:58:18

@jött a csősz és mindenkit hazazavart: OFF
betyár, neked nem MAK a férjed véletlenül? Mert azt tudom, hogy a férjedet Molnár Attilának hívják és nem messze lakik a Gercse templomtól, ahol MAK néha a kutyáit szokta sétáltatni.
Persze lehet, hogy véletlen a név- és térbeli egybeesés, csak kérdezem.

Ruprecht. 2015.01.27. 08:43:40

@jött a csősz és mindenkit hazazavart: Mondjuk ha MAK felesége vagy, el tudom képzelni, hogy volt némi családi viszály, amikor bevallottad, hogy te kezdtél ki velem.
Meg azt is megértem, hogy Illyés Editet "provokátornak" kellett minősítened és el kellett zavarnod a jósdáról, mikor kiderült, hogy MAK nem feltétlenül ártatlan Semjén-ügyben.
Így, vagy úgy, hihetetlenül tróger szar alak vagy. És még te pereskedsz, bazmeg.

Bell & Sebastian 2015.01.27. 12:20:51

Ávéhás hajlamú ügynökünket olvashatták, ugyanott körömápolás és csőharangozás.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.01.28. 07:28:20

@Bell & Sebastian: Buta vagy, náci.
Ki jelentget föl kit? Ezen gondolkozzál el az egybites agyaddal, mielőtt egy fajilag teljesen gáz ember véletlenségből kitiporja a beledet.

Bell & Sebastian 2015.01.28. 12:37:54

@Disznóvári: Ni csak, ki röfög itt? És még csodálkozol.

picur3ka 2015.01.29. 20:50:30

Ezt a sok kommentet nem nézem mind meg most, szóval lehet, hogy már írták.

Mintha összemosódna a mi politikusaink képe a kapitalista üzletemberével...

Az emberek pedig hülyülnek, ez hivatalos orvosszakértői és egyéb, különösen nálunk. Ez azt is jelentheti, hogy itt nem nehéz tündökleni, átlag megteszi. Vakok közt...

De minimum jelenti, hogy az olló nagyon természetesen is nyílni fog, vagyoni helyzettől függetlenül is. Kasztosodás szinte.

" Az 1990-es népszámlálás iskolázottsági adatai már szinte előre jelezték, hogy ezen a területen komoly nehézségekkel kell számolnunk. Eszerint ugyanis a magyar felnőtt lakosság 20,6 százaléka nem végezte el a nyolcosztályos általános iskolát, és 36,8 százalékának csak nyolcosztályos iskolai végzettsége volt. Jól érzékelhető műveltségi törésvonal húzódott az 57,4 százalék aluliskolázott és a 42,6 százalék szakmunkás, középiskolai és felsőfokú végzettségű társadalmi réteg között."

index.hu/belfold/funkci0705/

saetta26 2016.03.03. 23:05:15

@mrZ (törölt):
Esküszöm, a cikk olvasása közben nem gondoltam, hogy pont ehhez a kommenthez szólok majd hozzá...

Én 88-ban (igaz Amerikában a rokonoknál) PC-t és PC juniort használtam, a helyi plébánosnak pedig 1 MB-os talán 386-osa is volt.... (vagy csak 286?)

Két évvel később a PC Juniort haza akarták küldeni ajándékba, mert már elavult, de a vámon összetörték :-)

Persze ettől még fogalmam sincs arról, hogy itthon mit gyártottak anno Szélesék...
süti beállítások módosítása