Miért esik az olajár és mi lesz ebből?
2014. december 18. írta: Redakció

Miért esik az olajár és mi lesz ebből?

olajar1.jpg

Több éves mélyponton van az olajár, csütörtök délelőtt 56-59 dollárba került egy hordó, holott az átlagos ár 100-115 dollár körül alakul. Oroszország nagy bajban van, a rubel is folyamatosan esik, de nem csak az oroszoknak fáj az olcsó olaj. De mi az oka a nagy árcsökkenésnek és rajtunk, fogyasztókon kívül ki jár még vele jól? Szakértőket kérdeztünk a nagy olajár-ügyről.

Megkérdeztük a szakértőktől: mi lehet a hosszabb távú következménye Oroszországra nézve az olcsó olajnak, és vannak-e más országok is, akiket ez érzékenyen érint. A kitermelő országok közül azok vannak elsősorban bajban, akiknek a bevétele, a költségvetése az olajbevételektől függ. Iránnak vagy Oroszországnak is 110-120 dolláros olajár mellett volna egyensúlyban a költségvetése, tehát a jelenlegi olajár mellett vagy nagy deficitjük lesz, vagy komoly megszorítást kell végrehajtaniuk, vagy mindkettőre szükség van – mondta Vargha Péter Simon (MOL; Guruló Hordó blog). Mint mondta, könnyen csődközeli helyzetbe kerülhetnek az oroszok, sőt, már most is egy likviditási, illetve tőkemenekítési válságban vannak. Vargha szerint az elmúlt napok pánikszerű rubelesése klasszikus valutaválság: mindenki váltja a rubelét, menekíti a pénzét, de devizaszűke van. Hozzátette: az oroszoknak komoly költségvetési megszorításokat kell végrehajtaniuk és könnyen lehet, hogy előbb-utóbb tőkekorlátozásokat vezetnek be a rubelesés megállítására, még ha ezt most ki is zárják.

A másik, névtelenséget kérő forrásunk másként látja: szerinte nem olyan rosszak az orosz gazdasági fundamentumok. Nagy devizatartaléka van az országnak, ami még akkor is elég pár évig, ha teljes mértékben abból kell finanszírozni a részben állami vállalatok és a bankrendszer lejáró devizaállományát. A jelenlegi bizonytalan világban addig rengeteg minden történhet, háromszor visszamehet az olaj ára, új szövetségeseket találhat Oroszország, vagy beállhatnak a kínaiak az oroszok mögé – tette hozzá a szakértő.

Bakó Bea riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr766995175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huKKK 2014.12.18. 18:34:33

AZ ORBÁN ÚR VITTE LE AZ OLAJ ÁRÁT.
INDIREKT MÓDON.
LESZÓLT.
CSAK SZERÉNY, EMIATT SOHA NEM FOGJA BEVALLANI.
KRISZTUSI JELLEM.

Urfang 2014.12.18. 18:55:16

Ha 300 Ft alá esne a benzin ára, akkor engem még az se zavarna ha Putyin ebbe belebukik :D

picur3ka 2014.12.18. 18:56:20

De ő föl is tudja vinni, ha akarja.

vizipipa 2014.12.18. 21:14:49

Kedves Bea!

Miért nem néztél körbe az amcsi lapokban? Nem is elsősorban a világlapokra gondolok, azok fújják a gazda nótáját.
Azokban a pl. texasi lapokban, ahol fáj az árcsökkenés. Meg azokban a középvidékiekben ahol a pala jön.

Mert jó dolog az oroszokat bedönteni, meg élénkít is az alacsony ár, csak épp a leálló termelés (olaj), meg az elmaradó beruházás gyors munkanélküliséget okoz és az olajfüggőség csökkenését se segíti, úgy igazán, pedig az nem egy rossz cél, még nekik se.

Lokális problémák lokális megoldása: több pénzt kap a Clinton ellenes kampány, elvégre fél szemmel már oda figyelnek. No meg izé, Bushék honnan is jöttek? Csak nem az olajos környékről?

Szóval egy-két apró szempont talán ezekből a lapokból is kijött volna.

Bell & Sebastian 2014.12.19. 00:54:20

Egyszerű ez, látszólag az arabok egzecíroztatják a világot, de mivel ennek hozadéka egy háborús örvény (amire az első kísérlet az ISIS volt, ez csak rásegít), nem nehéz kiókumlálni azt, hogy kik osonkodnak a paraván mögött.

Már nem elég a hegemónia, dögöljön meg hozzá a konkurencia is, mert akkor nincsen miről beszélni a továbbiakban.

Valamiért nagyon sürgős lett a második eljövetel. Túl sokan lettünk, nagyon hiányzik már egy kis népirtás a befuccsolt előrehaladáshoz.

mrZ (törölt) 2014.12.19. 09:35:25

@Bell & Sebastian:
Hogy ki egrecíroztat?
3 éve o'bamba elnökként vezette az olajár emelés elleni kampányt.
Viszont a mostani olajügynek a legnagyobb vesztesei a 7sisters országok gazdaságai. A kitermelés náluk a legköltségesebb, és ez nem vicc!!! PÉNZÜGYILEG TÁMOGATOTT!!!. Már vannak céggondok és eladások, ez mondjuk a termelést nem érinti, mert a kutak már megvannak és dolgozik az új tulajnak, most már alacsony költségen. A legtöbbet a nyugdíj és egyéb magas hozamot igérők költöttek az unconventional olajra, és a hiányzó jövedelem 2-3%-os fogyasztáscsökkenést fog jelenteni, a recesszió garantált.(amúgy is az van!!).
Hogy mi lesz a mol-lal a hitelből!! milliárd dolláros kitermelési fejlesztéseivel? Merte valaki megkérdezni?

Bell & Sebastian 2014.12.19. 09:51:11

@mrZ: Mit akar megint az Obama nevű marionett figurával? Még egy mezítlábas péknek is van annyi sütnivalója, hogy a megfelelő pillanatban eszközölt árleszállítással ki lehet nyírni a konkurenciát.

Semmi csoda nincsen ebben, aki pénzeli az ál iszlámokat, az van emögött is. (Úgy látszik, globálisan megéri.)
Na ki?

mrZ (törölt) 2014.12.19. 12:09:05

@Bell & Sebastian:

Semmit nem akarok vele. Csak mutatni akartam mennyire fontos volt az akkori 120$ olajár leverése. Sikeresen, mert azóta 100$.

Egy biztos, nem a jeruzsálemi zsidók voltak mert a gázbonanza terveiknek ez nagyon odatett, hirtelenjében senki sem akar pénzt adni a levanti gázra pedig milyen prezentációkat gyártott a zsivány média csak fizessük ki helyettük, még a végén megint meg kell támadni valakit önvédelmi okból, fogadjunk hogy olajkút irányában lesz a gonosz lelőhelye.

picur3ka 2014.12.19. 13:03:29

@huKKK:

Természetesen az ön hozzászólására reagáltam, csak az Úr Fangja közbeszólt.

picur3ka 2014.12.19. 13:04:21

"Almost no new projects in the North Sea are profitable with oil below $60 a barrel, he claims."

www.bbc.co.uk/news/business-30525539

Bell & Sebastian 2014.12.19. 14:06:13

@mrZ: Biztosra nem fogadok. A Világkormánynak az tetszene, ha jól összeverethetné valakivel az arabokat és ehhez kellene neki egy járási nehézfiú. De az nem ennyire hülye gyerek.

mrZ (törölt) 2014.12.19. 14:17:54

Mielőtt valaki az angolokkal példálózna:

Van egy összefüggés az olajárak és kitermelés között az északi tengeren. 100$ alatt erősen csökken, felette gyorsan megnő. Gondolom valamiféle biztonsági szelepnek használják, olyan mintha az európai finomítói árakat és ellátást akarnák vele stabilizálni. Nagyon közel vannak, egy-két nap alatt beérkezik az olaj a kivánt helyre, az esetleges árnövekedést meg kínálat oldali nyomással tudják lenyomni.
De ez csak az én okoskodásom, lehet szétszedni.

Az biztos hogy nem fog leállni a fejlesztés még 20$-nál sem, eddig is bújtatott állami segélyből éltek, az olaj a brit gazdaság és a font alapja, nemzetbiztonsági érdek.

Nyekeregni azért még fognak, nagyon tudnak, majd egyszer írok arról a csehektől ellopott többezer zsidó gyerekről akik ma britannia elitje.

Bell & Sebastian 2014.12.19. 19:15:29

@mrZ: Maga biztos vitézkötésbe rendezi a cipőfűzőjét is.
100 dolcsi körül van az önkőccség per gönci hordó, ugyanis majdnem egyformák, 150 liter körül vannak.

vizipipa 2014.12.19. 22:29:44

@mrZ:

hvg.hu/gazdasag/20141219_Es_meg_azt_hittuk_csak_Putyinnak_faj_az_o

Jönnek majd persze az amcsi hírek is pár nap múlva, csak széles a tenger, lassan ér ide.
De a yahooval eléjük mehet.

mrZ (törölt) 2014.12.20. 06:10:39

@vizipipa:

1., bbc-re hivatkozás,
2., arról ír mint újdonság, amit az ezzel foglalkozó bloggerek 2 hónapja kielemeztek, és értelmes gondolkozással előre tudható volt.
3., adatok nélkül. Látsz ott hivatkozásokat, vagy csak akármi munkát?
4., bla-bla, aztán a magyar olvasó meg persze hogy nem érti, és nem is értheti hiszen azért van úgy írva. hvg for suckers. Lényeg hogy UTÓLAG mindent megmagyaráznak. (Nem bocsi, a lényeg a cionista híradó.)

itt van becsületes munka, hasonlítsd össze a kettőt: www.profitcsapat.hu/

Ott van még feljebb: csődbe megy, felvásárolják, és a financiális gondoktól megszabadult részleg csinálja tovább. A vesztes már rég kiválasztott, a "smart money" hetekkel-hónapokkal ezelőtt eladta a tulajdonát a nyugdíjalapoknak, "befektetőknek", újságból tájékozódó lúzereknek.

Hogy csökkentik a létszámot valószínű, az olajipar rengeteg léhűtő parkolóhelye, miattuk meg a kreatív könyvelési megoldások miatt kellett még 100 $ árnál is adómentességgel támogatni. De leállna a nyugati gazdaság ha nem menne újabb és újabb olaj után, mert nem a flow számít hanem a területfoglalás, a figyelő katona, a saját kitermelés, a csövek ledugása, a mérnökök munkája, az hajókarbantartó, a boltos, az iskola, az útfentartó, az állam és a gazdaság összessége.

>>De a yahooval eléjük mehet.
Hírekhez a " jaj de cuki kardashian új bugyija " yahoot használni?
hírfolyam, de itt sem árt válogatni: whatreallyhappened.com/
süti beállítások módosítása