Így diszkriminálják súlyosan Magyarországon az ateistákat és humanistákat!
2014. december 11. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Így diszkriminálják súlyosan Magyarországon az ateistákat és humanistákat!

ateizmus.jpg

Magyarország már megint rosszabbul teljesít. Az International Humanist and Ethical Union által elkészített, ateisták, humanisták és vallástalanok elleni diszkriminációt világszinten vizsgáló tanulmány szerint hazánk a vörös, vagyis súlyos kategóriába esik. Nálunk eszerint oly mértékben diszkriminálják a vallástalanokat, ateistákat, mint Burundiban, Ománban, Burmában, Kazahsztánban és khm, Németországban, Dániában, Izlandon?!

A nagyívű, sok száz oldalas tanulmány egy kis beleolvasás után inkább tűnik a nemzetközi jogvédő tanulmánykötetek paródiájának, mintsem egy komolyan vehető adatbázisnak.

Nézzük csak, miért is diszkrimináljuk az ateistákat! A 406. oldaltól olvashatjuk Magyarország bűneit: az állam pénzzel támogatja a történelmi egyházakat és együttműködik velük közösségi, társadalmi célok érdekében; az alkotmány szövege Szent Istvánra és a kereszténységre is kitér; büntetik a lelkiismereti és vallásszabadság korlátozóit és a holokauszt és a kommunista bűnök tagadóit; új szabályozás született az egyházakra; valamint Papp Dániel az MTVA egyik vezetője lett.

Valódi, vörös szintű ateista-diszkriminációk ezek, nem vitás!

(via valóságépítő technikum mikroblog)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr476974827

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így diszkriminálják súlyosan Magyarországon az ateistákat és humanistákat! 2014.12.11. 15:13:01

Oly mértékben diszkriminálják nálunk a vallástalanokat, ateistákat, mint Burundiban, Ománban, Burmában, Kazahsztánban és khm, Németországban, Dániában, Izlandon?!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztrelnyikov 2014.12.11. 14:07:09

Ráadásul még a Dunába se akarják lőni az ateistákat. Ez aztán a vérforraló diszkrimináció.

Virág et. 2014.12.11. 14:09:50

"valamint Papp Dániel az MTVA egyik vezetője lett."

Emiatt mondjuk minden kritikát megérdemlünk.

A dolgot meg helyén kell kezelni, ha a németekkel egy helyen szereplünk kb bármilyen listában, akkor az olyan nagyon nem baj.

Messzi Vetek 2014.12.11. 14:13:30

@Virág et.: volt, amikor az volt. kétszer is.

imres 2014.12.11. 14:28:18

A családi legendárium szerint végig üvöltöttem azt a sokak szerint fontos eseményt, amikor a karcagi református nagytemplomban keresztvíz alá tartottak.
Emlékeim szerint az volt az utolsó hivatalos utam abban a gyönyörű építményben. A többi hasonló célokból épültben is.
Tehát nyugodtan vallhatom magam ateistának.
De én eddig sosem érzékeltem sehol, hogy engem üldöztek, diszkrimináltak volna.
Sehol.

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 15:11:50

Napi pótcselekvés XLDMDMLII

szafe 2014.12.11. 15:25:20

Ateistákkal szembeni úszítással még nem találkoztam, ellenben zsidó, keresztény és moszlim fyalázással elég sűrün...

Birsalmasajt 2014.12.11. 15:31:26

Én ha ateistát látok, beráncigálom a templomba. Nem szabad?

mrZ (törölt) 2014.12.11. 15:44:46

Igen sajnos ilyenek a zsidó-keresztény propagandisták. El sem olvassák, és lazán leszólják. Közben kifelejtik hogy már az iskolában már kezdik a doktrinációt, zsidó erkölcs vagy keresztény hit, aztán felnőve tapasztalják hogy a hivatalban mindenki katolikus, a szerkesztőségben mindenki zsidó. csak az a fránya versenyszektor, az van el jól a maga libsi atheista világával, de tesznek is róla hogy ne sokáig.

pont tegnap küldted a mandiner manifeszt linket, bassza meg kihagytátok belőle a zsidó-keresztény kurzus áldásos szükségességét.

Aljasul sunyi módon mindennapi kis méreggel.

Csakhogy hiába gondolod hogy halott a liberalizmus, már beépült minden vallásba, felszívta a bigott dogmák és perverz álmok világa, és szörnyszülöttként életre kelt. Néhány év és már nem lesz elég médiakurvának lenned, szombatonként állhatsz sorba istentisztelet előtti fartúrásra, és nézhetsz a fiad szemébe hogy így van jól.

Google 2014.12.11. 16:15:59

@mrZ:

Ja, ez már a liberál totalitarizmus, ahol a demokrata humanisták embereket kínozhatnak és ölhetnek, de sebaj, kötetbe szedik és kiadják - lám, ők még ezt is megtehetik. És mindeközben emberek maradnak, gondolják. Nem kell meggyónniuk, hisz leírták, kiadták, elmondják. Feloldozni pedig magukat oldozzák fel - vannak ők már akkora istenek, hogy még ezt is megtehetik.

mrZ (törölt) 2014.12.11. 16:49:50

@Google:
Az usákok vallásosak.

A katonaság és hírszerzés pedig nagyon vallásos.
secular.org/files/mldc-ripsdemographics_0.pdf

Egyes államokban pedig kötelező istenhívőnek lenni bármilyen hivatalhoz. A vallásos embereket lehet utasítani/motiválni kínzásra és gyilkosságra,

liberálist és humanistát nemigen, nekik sokkal stabilabb az emberi tartásuk.

Hogy az usa doktrínát neoliberálisnak hívják nem jelent semmit, ez csak a liberalizmus hibás feldolgozása a csökött agyú " könyv gyermekeinél". Mint írtam a szörnyszülött életre kelt, jön a perverz papok/rabbik/imámok időszaka, meghülyül a világ, mert most éppen erre van igény. Neked is erre van igényed, a butaságod egyszerű világát felforgatta a hum-lib, és most hogy társakra találtál őrjöngsz gyilkolsz, kapsz majd puskát és menetirányt is ne aggódj.

Azért mint becsületes liberális humanistaként, el kell mondanom neked hogy végső soron örülök hogy így alakul, nem fogtok hiányozni.

iusvakandi 2014.12.11. 17:00:08

Nem csak az USÁkok hanem az Ukránoknál is sokkal jobb a helyzet mint nálunk, de megelőznek minket a rumunyok is, meg talán Elefántcsontpart? marhakomoly ez a baromság.. mennyiért hordhattak össze ennyi zöldséget?

Bell & Sebastian 2014.12.11. 17:38:17

@mrZ: A maga liberális humanizmusa tényszerűen csak radikálisan csökkentett népsűrűségnél működik; egy négyzetversztán fél ember és három medve. Így se sokáig.

mrZ (törölt) 2014.12.11. 18:00:04

@Bell & Sebastian:

ja, ja. Az a cél.
Medvéből paritás elég, meg 2000ha erdő mező és 2000 birka per család. Nem kell sem pap, sem gázvezeték, sem mandiner féle propaganda, sem bell, sem sebastian.
A lényeg a humánus élet és életkörülmények, ez a mostani nagyon nem az, és nem miattam nem az.
Hogy aztán oroszul esetleg kínaiul kell beszélni, ki nem szarja le?
Aztán miért nem működne?
Apropó, elkezdted már az orosz felfrissítését?

picur3ka 2014.12.11. 18:02:53

Hahaha.

A politikai és közélet már régóta a saját paródiája. Ez is egy ilyen, épp, mint a hazai anti-szemitizmus meg romagyűlölet. Statisztikailag mindkettőnek nulla esélye van arra, évtizedek óta, hogy származásáért megtámadják.

Akiket mindezen történetek kitalálói vegzálnak, azok meg befoghassák és szenvedhetnek meg tűrhetnek.

Jó cucc. A csicskáztató pszichológiai definíciói ezek, akik ezeket írják. Machiavelli régen elmagyarázta.

Bell & Sebastian 2014.12.11. 19:33:23

@mrZ: Да. Только теперь временно снят с повестки дня восточную дверь.
(Если это не правильно, то есть ошибка в нем, говорит русский крестьянин.)

Én elmúlok magamtól is, csak türelmesen ki kell várnia, ellenben a többi? Megnézném én azt, melyikünk hal hamarabb éhen a liberális-humanista Kánaánban?
Tud ölni?

mrZ (törölt) 2014.12.11. 20:04:49

@Bell & Sebastian:

Van már olyan hogy mobil mészáros, az oz-k rég kitalálták, már csak nem kell személyessé tenni a kapcsolatot a tartott emlősökkel, azt meg megoldja a nagyobb nyáj.

embert meg?, na ennyi fülek mellett?

A bell és sebastian a dehumanizálás eredménye, vitatkozok egy skizó pszeudóval, bammeg ez a virtuális élet egyik csúcsa. Ha elmúlik majd lepacsizunk.

Bell & Sebastian 2014.12.11. 21:27:26

@mrZ: Kutyával és gyerekkel határozottan jól jár. Mit szeretne, inkább lovakat és meztelen nőket? Kapjon el a zabban. (Jerome David Salinger)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.12.11. 22:44:30

"Next
A következő lépés az mi. Sikerületlen
Abortusz, babák árnyéka a kockakövön,
Ahogy a szülésznő mindig ugyanúgy,
Behozza őket. Fekete, fehér, igen.
Sakkozik az orvos, ha ezt most nem,
Akkor a következőt majd biztosan
Elveszi.

De ki marad neki, ez a kicsi is
Félig már az államé. Az intézet rácsos
Ágyaiban könnyű, puha újszülöttek,
A jövő kialvó neon-reklámai.

Tűnjetek el innen! Te meg
Ne csinálj úgy, mintha nem hallanál.
Veled végeztem, ürít bosszúsan.
A vécécsészén lecsúszó levekből
Zaccos jelenét próbálja,
Minél pontosabban, azaz eszköztelenül
Megjósoltatni."
kepiras.com/2014/07/jasso-judit-versei-7/

huKKK 2014.12.12. 10:42:30

Alulról jövő civil kezdeményezés.
Szervezzünk gyűjtést a mártírhalált halt ateisták, humanisták családtagjainak megsegítésére!

sztrelnyikov 2014.12.12. 11:12:32

@huKKK: Jó ötlet. Én felajánlok egy rózsafüzért. Világítósat!

picur3ka 2014.12.12. 13:12:10

@huKKK:

Sóher vagy. Nem szinglik ezek?

mrZ (törölt) 2014.12.12. 13:33:48

@picur3ka:

Szinglik? Inkább kihasználják az élettársi kapcsolatok által biztosított szabadságot a párzásra izgalmas lányok felhalmozására. Még a cigók is elsápadnak a liberális gének szaporodási rátájától.
A vallás erős versenyhátrány a szabad párválasztásban, de ki vagyok én hogy elitéljem a maradékra várókat?

huKKK 2014.12.12. 13:37:52

@picur3ka:

Szinglik???
A humanista meleg férfiak?
Példás családanyák! Átlagosan 3-4 gyermeket szülnek férjeiknek.

huKKK 2014.12.12. 13:42:51

@sztrelnyikov:
Világítósat?
Az örök világosság fényeskedjék nekik?
Mártírokkal nem gúnyolódunk!

Legyen nekik könnyű a föld.

picur3ka 2014.12.12. 13:44:20

Nagy lehet a gyermekhalálozási ráta akkor. Vagy hova lesznek? Ennyire üldözve vannak?

mrZ (törölt) 2014.12.12. 14:14:57

@huKKK:

Mióta meleg a humanista vagy a liberális? Ezek nem okoznak kárt nyitott egészséges agyakban csak a csököttekben. Liberális családban a kölyök 12-13 évesen már önkéntes szabadonválaszott igény szerinti nyitott párkapcsolatot élvez, a frusztrált tini így nem lesz a pap-tanár-rendőr-nagybácsi perverziójának játékszere. Az hogy ti nem seggbekúrva kezdtétek a fiatalkort a kommunistáknak köszönhető, rövidre vágták a keresztény buzi-pedo álmokat. De szerencsétekre a ti fiaitoknak már itt a szép új világ, mélytorkozhatják az agresszív papi hierarchiát, pont ott ahol 30 éve még szoknyák alatt dugdostam kis jézuskámat kedves meleg nedves puncikákba.

Kandeláber 2014.12.12. 14:36:59

Hurrá! Végre valamiben egy szintre kerültünk Németországgal és Dániával!
Kár, hogy csak egy idióta szervezet senkit sem érdeklő felmérésében.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 15:02:10

@mrZ: Helyzetemből adódik, hogy van rálátásom a témára. Honnan szedi ezt a baromságot? Egy bonobó szintje, ahová leránt mindenkit. Majmokon kívül nem ismer másik élőlényt? Ja, hogy azt képzeli, ettől liberális? Humanistát ezennel kihúzhatjuk, ugyebár.

huKKK 2014.12.12. 15:57:21

@mrZ:

Mióta?
Régóta.
Minden ma élő humanista meleg.
Nincs kivétel.

mrZ (törölt) 2014.12.12. 16:06:25

@Bell & Sebastian:

Uram ha ön helyzetben van akkor biztos hogy nincs rálátása, max csak felülnézete. A fiatalokhoz kapcsolatot nem lehet helyzetből felépíteni, sőt bárki aki helyzetben van, kizáródik automatikusan. A fiatalok szubkultúrája zárt, hazug istenek és még hazugabb szolgái nem érintik. Azokat a lúzereket aki nem bírja a felnövési versenyt és templomban kapja a boldogságot adó ölelést pedig ne extrapolálja hivatkozási alapként.

ne mondja hogy nem érti.

A humanizmus azt jelenti hogy a humánokért állok ki, isten birkái nincsenek abban, ők már nem az emberiséget hanem isten és az egyházat szolgálják, azért élnek, azért ölnek. ÖN IS.

Most kellene letennie a poharat, még később megbánja.

Kandeláber 2014.12.12. 17:25:29

@Bell & Sebastian: Ez az arc feltehetőleg narkós.
Narkós-liberális-humanista.
Mármint "mrZ".
Ha nem firkálgat többé, akkor beadta magának az aranylövést. :D

mrZ (törölt) 2014.12.12. 18:07:34

@Kandeláber:

Itt van az aranylövésed:
Tudsz humanista liberális szervezetről amelyik intézményesítve használta volna a fiatalokat dolgozói perverz céljaira?
Mert százával a példák ahogy a keresztények (és muszlimok is) megtették. Nem volna ott gond ha bocsi hibáztak de mi ezt nem tűrjük, már eltüzeltük őket. Ehelyett viszont ezeket kimentették a felelősségre vonás alól, és újabb és újabb helyekre küldték perverzkedni, még nagyobb pozícióba helyezték. Ha eddig hazudtak miért mondanának most igazat?

Írd föl magadnak mrZ szervezet törvényét:

Egy szervezet korruptsága az eltelt idővel és tagjai számával arányban növekszik.

Ez ugyanúgy áll multira hivatalra egyházra hadseregre sakk klubra.

huKKK 2014.12.12. 18:13:33

@huKKK:

Mielött félremagyaráznák soraimat.
A #32-esben nem azt állítottam, hogy melegek, hanem azt, hogy melegek.
Ég és föld.

huKKK 2014.12.12. 18:33:07

@mrZ:
Más értelmezésben.
Szodomában is jelen volt a liberalizmus spec. verziója v.mint a humanizmus sajátos gender variánsa.

mrZ (törölt) 2014.12.12. 19:28:50

@huKKK:

Szóval a rabszolgatartó isteneknek áldozó fartúró harci szekta ami csak a zsidókeresztény mesekönyvek mítikus gonosza, mára már történelmi valóság lett? vagy arra gondolsz hogy addig gondolkodtak rajta míg kedvet kaptak rá, és megvalósították hogy élő példát statuáljanak? Rákérdezhetek? Vatikán?

Bell & Sebastian 2014.12.12. 20:03:45

@mrZ: Már hogyne érteném, egyszer csak eljutunk a traumáig, ahol végletesen félreváltott. Egyelőre 13-14 éves kort mondanék, szinte látatlanban. Egy anyja-lehetne nőre tippelek. Azóta okos.

huKKK 2014.12.12. 20:53:22

@mrZ:
Többször átolvastam, mégsem értem.
Szabad a gazda.

mrZ (törölt) 2014.12.12. 21:40:46

@huKKK:
Mert kicsavartam. izé humoros akartam lenni, meg görény. Mit válaszoljak a szodoma liberál humanista asszociációra? Nekem ez nem megy, hiányzik valami kerék onnan.
Nálam:
szodoma = fartúró papok
vatikán = fartúró papok
erzsébet híd = fartúró papok

Stop, ellengőz, kiszálltam.

picur3ka 2014.12.12. 21:48:37

@mrZ:

Pap szerettél volna lenni?

huKKK 2014.12.13. 00:27:42

@mrZ:
Köszönöm mozdonyvezető úr.
már kezdem kapisgálni.
Szodomából hiányzik egy kerék?

huKKK 2014.12.15. 19:43:52

@Szindbad:
Végre egy spontán reakciós.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.12.15. 23:21:39

Nemszociológus, nemtanársegéd úr HolgerHartland szarházi alember szerint szakmailag értékelhetetlen cikk a témában:
www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=tartalomsor/1720

Szúnyog 2014.12.20. 15:06:42

@iusvakandi: Romániában pl. kötelező a hittanoktatás, a szülő külön kérelmére mentik fel alóla a gyereket.
süti beállítások módosítása