Amikor a Bármit Lehet véget ér
2014. december 11. írta: TuRuL_2k2

Amikor a Bármit Lehet véget ér

anything_goes.png

Három választást nyert idén a Fidesz, nagyon simán, komoly kihívó nélkül – és ebből láthatóan azt a következtetést vonta le, hogy minden úgy volt rendben, ahogy az elmúlt ciklusban történt. Hogy Bármit Lehet, sőt, most lehet csak igazán.

Az élet úgy hozta, hogy ez a következtetés könnyen tévesnek bizonyulhat. Ami tegnap még kitűnően működött, ma jobb esetben hatástalan, rosszabb esetben egyenesen kontraproduktív. A rezsicsökkentés és Gyurcsány kottája sem hat örökké. Az egyik percben még el lehet intézni mindent az ugye ti sem akarjátok, hogy Gyurcsány visszajöjjön? aduval, a másikban meg már nem. Emlékszünk még az MSZP egyik ilyen általános megoldására, a szélsőjobb veszélyre? Sokáig nagyszerűen működött, egyben lehetett vele tartani a tábort, és aktivizálni őket –aztán 2010-ben a Jobbik úgy került be a parlamentbe, hogy kis híján az MSZP-t is megverte, többek közt volt szocialista szimpatizánsok szavazataival.

A Fidesz 2010-ben annak ellenére tudta meghatározni magát az elmúlthúszévvel szemben, hogy abból négy az övé volt (ebben nyilván segített, hogy az a ciklus minden hibájával együtt is a posztszocialista időszakunk legjobb négy éve volt kormányzati szempontból). Kegyelmi állapot volt, ami talán sokáig nem adatik meg senkinek a magyar közéletben, de – úgy tűnik – nem sikerült élni vele: ma a kormányt az a veszély fenyegeti, hogy maga is az elmúlthuszonötév részévé válik a t. választópolgárok kis magánskatulyáiban. Nem befejezi a rendszerváltás, hanem betetőzi annak kudarcát.

A Fidesz ma kétségtelenül az ország, sőt talán egész Közép-Európa legerősebb politikai gépezete, amire félelemmel és értetlenséggel vegyes irigykedéssel tekintenek sokan a politikában. Viszont ez a gépezet sokkal jobban teljesít, ha kampányolni kell, és kevésbé brillíroz, amikor kormányozni. Ilyet is láttunk már: a 2002-es és a 2006-os MSZP-SZDSZ tandem is nagyszerűen tudott választást nyerni.

És a Fidesz nem veszi észre, vagy talán csak nem akarja észrevenni, hogy valami megváltozott – ahogy az ukrajnai fejlemények is drámaian változtatták meg a magyar mozgásteret orosz relációban –, pörgeti tovább a kétharmadot, mint eddig. Hogy csak akarni kell erősen, nyomni, nyomni, aztán majd menni fog. Hogy az előkészítés, a tervezés semmi, a döntés minden. Még egy adónem. Meg még egy. Néhány milliárdos kis szutyok tételek, óriási adminisztrációs terhekkel a vállalkozások és ellenőrzési költségekkel az állam oldaláról (a Mandinert kiadó kisvállalkozásnak is van szerencséje egy ilyen sikertörténethez: hiába vagyunk nagyon biztonságos távolságban az évi félmilliárdos árbevételtől, ettől még minden egyes hirdetőnknek nyilatkoznunk kell, hogy bevalljuk és megfizetjük a reklámadót).

Hiába nincsen elvileg se általános országgyűlési, se önkormányzati, se európai parlamenti választás 2018-ig, egy népszerűségében megingó kormányra igencsak bénítóan hathat egy ilyen helyzet, a közbizalom megrendülése. Az ellenzék is nekiállhat feszegetni a kormány legitimitásának kérdését, egészen kitűnő 2006-os Orbán- és Semjén-idézetekre támaszkodva.

Hogy mi a tanulság mindebből? Az, hogy soha nincs olyan, hogy valóban Bármit Lehet, akármennyire így érzi is, akinek szalad a szekere. Még a magyarnál jóval autoriterebb hatalomgyakorláshoz szokott országokban is el lehet jutni a töréspontig, ahol minden borul. A Bármit Lehet érzete azért igazán csalóka, mert a pillanatnak szól, a tovatűnő pillanat viszont később egészen más megvilágítást kaphat. Visszamenőlegesen, kamatos kamatokkal kell megfizetni a politikai árát annak, ami adott pillanatban még belefért.

A Bármit Lehet határai nem élesek, legfeljebb ha sejteni lehet őket, s csak utólag vehető észre, ha valaki túllép rajtuk. Talán már túl is lépett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr586973971

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amikor a Bármit Lehet véget ér 2014.12.11. 12:00:02

Ami tegnap még kitűnően működött, ma jobb esetben hatástalan, rosszabb esetben egyenesen kontraproduktív.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2014.12.11. 12:13:41

Persze a drogteszt ellen hőzöngők közül kussoljanak azok, akik egy kurva szót sem szóltak, amikor a futballszurkolókat ab ovo bűnözőnek kezdték tekinteni, listázni kezdték őket, a Fradi-pályán pedig bevezették a vénaszkennert, és talán a jövőben az emberek seggébe is belenéznek Kubatov verőlegényei. Akit ez nem zavar, azt a drogteszt se zavarja.

wantaan 2014.12.11. 12:24:30

Véget ért? Szerintem nem. Ma még bármit lehet ..... de holnap bármi lehet. El lehetett csalni választásokat, ki lehetett rabolni a polgárokat , szét lehetett lopni az országot.
..... de hogy mondotta Bencsik János .... a tűzzel és az ember gyerekével veszélyes (politikai) játszani.
....és innentől kezdve bármi lehet. Mert a nemzet megmaradásáról van szó!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.11. 12:28:15

@TuRuL_2k2:

Te érted ezt a posztot? Te érted, mit akart ezzel a szerző mondani? Azért téged kérdezlek, mert te írtad.:-]

brabant89 2014.12.11. 12:43:24

@bbjnick:

"És a Fidesz nem veszi észre, vagy talán csak nem akarja észrevenni, hogy valami megváltozott – ahogy az ukrajnai fejlemények is drámaian változtatták meg a magyar mozgásteret orosz relációban –, pörgeti tovább a kétharmadot, mint eddig. Hogy csak akarni kell erősen, nyomni, nyomni, aztán majd menni fog. Hogy az előkészítés, a tervezés semmi, a döntés minden."

Turul azt nem mondja, hogy a Fidesz eddigi működése, politikája hibás volt - bár a Fidesz politizálásának számos elemét bírálta pl. az Ilyen ország nincs sorozatban, és lehet, hogy ezt gondolja - de úgy véli, hogy a jelen helyzetben nem működik az, ami eddig működött.
És persze nem biztos abban, hogy a Fidesz képes változtatni.

Szerintem nem olyan nehéz értelmezni ezt a cikket, neked valószínűleg azért nem sikerült, mert nem akarod elfogadni Turul következtetését.

Sok sikert a struccpolitikához.

Pelso.. 2014.12.11. 12:47:45

@bbjnick: Mit nem értesz(nem akarsz) érteni belőle?

Urfang 2014.12.11. 12:51:45

@bbjnick: Azt akarta mondani, hogy minden rendben, jó az irány, és folytassátok.

Virág et. 2014.12.11. 12:58:48

@Veridicus76: Fradi-szurkolók ---- 12 éves kisdiákok

(Gondolkozni, gondolkozni! Írás előtt.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.11. 13:01:58

@brabant89: @Pelso..: @Urfang:

Olvassátok el még egyszer a posztot! Próbáljátok megérteni! Ne azt olvassátok, amit látni szeretnétek, hanem azt, ami oda van írva. No, mi van odaírva?

Pelso.. 2014.12.11. 13:02:05

Turul,
"A Fidesz 2010-ben annak ellenére tudta meghatározni magát az elmúlthúszévvel szemben, hogy abból négy az övé volt"

Közepes, kollektív disszociális személyiségzavar. Persze attól még kormányozni lehet, ugye?

Sir Galád 2014.12.11. 13:02:22

@bbjnick: Inkább magad miatt aggódj, mert rajtad kívül mindenki érti.

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 13:08:45

@bbjnick: "No, mi van odaírva?"

Semmi.
Ez a poszt egy kurva nagy semmi.
Csak arra jó, hogy utólag linkelni lehessen, mint "kormánykritikus" posztot.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.11. 13:14:12

@Robinzon Kurzor:

A ritka pillanatok egyike, amikor egyetértünk: ez egy se füle, se farka poszt, az égadta világon nem szól semmiről; szerzője úgy beszél, hogy közben nem mond semmit:-)

Pelso.. 2014.12.11. 13:19:13

@bbjnick: Na látod, az érthető, amennyiben valaki ne óhajt mondani semmit..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.11. 13:23:00

@Pelso..:

De hisz te néhány kommenttel fentebb még érteni vélted a mondandóját!:-D

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 13:30:38

Vajon az anything goes a Mandiner Blog számára működik-e még?

Vajon meddig?

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 13:31:52

@Hepci:

Majd ha a poszt úgy kezdődik: "Orbánnak mennie kell."

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 13:35:18

Amúgy ismerős-e a szitu?

"A közmegegyezésnek vége.

Az ország rádöbbent, hogy a hatalom nem fogja teljesíteni ígéreteit. A gazdasági hanyatlás következményei már a munkásság elitjét és a szellemi középrétegeket is elérték. A közvélemény nem hiszi többé, hogy értelme volna az újabb és újabb áldozatoknak.

A vezetés elbizonytalanodott. Nem érti, miért képtelen megfordítani a romló irányzatokat. Sejtelme sincs, mit kezdjen a hirtelen fölerősödött elégedetlenséggel. Egyre kevésbé ura a tetteinek. Megosztottságát egyre kevésbé képes leplezni.

Az apparátusok nyugtalanok. Érzékelik az indulatok gyülekezését. Tapasztalják, hogy a szokott fogásokkal már nem mindig lehet engedelmeskedésre bírni az embereket. Nem találják a bevált közvetítőket: a párton kívüli tekintélyek visszavonulnak a hivatalos politika szolgálatából, a párttagság kezelhetetlenné válik.

Az általános elégedetlenség megszemélyesíti tárgyát. Ahogy korábban a konszolidációs korszak sikereit, most a korszakvég kudarcait azonosítja az ország Kádár Jánossal. A pártfőtitkár népszerűsége gyorsabban devalválódik, mint a forint. Egyetlen dolog van, amiben ma munkástól pártkáderig mindenki egyetért:"

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 13:36:00

Jaj, elkúrtam, benne maradt a Kádár János ...

Smitht 2014.12.11. 13:43:43

@bbjnick: Valószínű lemaradt egy bekezdés a cikk végéről - ahogy szokott.

mrZ (törölt) 2014.12.11. 13:49:33

"Még egy adónem. Meg még egy. "
Az új adók a 6 éve elindult downward spiral miatt szükségesek, a gazdaság nem képes a bővített újratermelésre, a költségvetés viszont egyre nagyobb adótömeget igényel. Általában a nagyobb adóteher nagyobb termelékenységet eredményez, ebben az esetben a szomszéd országok szépen ellopták a cégeket, az eu meg a munkavállalókat, a magyar adórezsim nyertesei ők lettek. Itthon már csak különalkukkal lehet életben maradni, vagy személyes pártfogókkal. (khmm.... mandiner)

"... a közbizalom megrendülése."
Nem számít. Amíg az igazgatás teszi a dolgát. A gond akkor kezdődik amikor már a rendszerfenntartók nem végzik a feladatukat, ez pedig még nem jött el, a rezsim teljes erejében. Na jó, a repedések már látszanak a helyi és központi érdekek vonalán, de énnekem nem tűnik jelentősnek, szerintem a média fújja fel.

"...ha valaki túllép rajtuk. Talán már túl is lépett."
Csak kihasználták a lehetőségeket, az orbán mafiát az atlantisták találták ki, ők menedzselték ők fejlesztették. Őket szolgálja. MÉG MOST IS. Most letakarítják a rárakódott sallangot, az elszemtelenedett tolvajokat, a zavaró elemeket, kapnak új hívószavakat, a megzavarodott birkák és marhák újrarendeződnek és minden mehet tovább.

@csomolung:
>>jó írás

Búúú.... vagy beee....? Még választhatsz.

Helyes Írás 2014.12.11. 13:50:26

A legújabb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy igaz, amit szerkesztő úr leírt. Csak az a kérdés, hogy mitől változott meg a helyzet. Mert az "előkészítés, a tervezés semmi, a döntés minden" kezdettől fogva így volt, miért éppen most lett volna elege belőle az embereknek. Az internetadót visszavonták. A vasárnapi boltbezárás nem szakmai téma, azon nincs mit előkészíteni, színtiszta érték, azaz politikai döntés kérdése. Önmagában nem valószínű, hogy ekkora támogatói lemorzsolódást okozott volna, mert ilyen súlyú hülyeségeket korábban többször elnéztek a kormánynak. Egész biztos hozzájárult azonban az erózióhoz. Az amerikaiak korrupciós vádja olyan ügy, amit bizonyíték nélkül a támogatók valószínűleg elutasítanak. Igaz, az RTL, a HVG, az Index és a balliberális blogvilág kormányellenes háborúja egyre több embert ér el, s a média természete olyan, hogy a hazugságot is hihetővé teszi, ha sokáig szajkózza. Az is igaz, hogy a kormány eleinte ijedten és mellébeszélően reagált, s ez elbizonytalaníthatta a híveit.

Én a fordulatot mégis a politikusok vagyoni ügyeinek nyilvánosságra kerüléséhez kötném. Ilyesmibe már több kormány belebukott Magyarországon. Éppen ezért csodálkozom, hogy Orbán Viktor egy kézmozdulattal lesöpörte ezt a felvetést egy eheti interjúban.

Egy okos politikus azonnal felméreti az ilyen hirtelen bekövetkezett népszerűségvesztés okait és korrigál. Orbánnal viszont megesett már 2000 körül, hogy nem vette komolyan a választói "figyelmeztetést", s nyolc év szenvedés lett a vége.

csomolung 2014.12.11. 13:53:18

@mrZ:
>>Búúú.... vagy beee....? Még választhatsz.

??

Pelso.. 2014.12.11. 14:05:56

@bbjnick: Ne zavarodj már bele, mint KDNP a tervezett egyházügyi törvénybe...:)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2014.12.11. 14:11:32

nekem evvel bármitlehetvégetér az bajom hogy eddig se lehetett volna, bár van egy sanda gyanúm hogy még mindig a fősodor sodorja úgy hogy netessék és nelássék

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.11. 14:19:18

@Helyes Írás:

A Fidesz "népszerűségvesztésének" annyi a titka, hogy az emberek most szembesülnek vele, hogy az USA ugyanolyan latorállam, mint anno a SZU volt és hogy vele szemben az orbánrezsim is tehetetlen. Mivel a jelenlegi kormányzásnak valós alternatívája sincs, ezért egyre többen elfordulnak a politikától, a közélettől; s ez szerintem nagyon is természetes reakció. Magyarország egy európai kultúrállam, nem egy Ukrajna, itt senki nem vágyik (illetve, csak kevesek) arra, hogy egy báb-, az Orbán-kormánynál is bábabb kormány vezesse az országot amerikai, lett és grúz állampolgárságú miniszterekkel; úgyhogy, a többség most kivár.

picur3ka 2014.12.11. 17:04:53

Egy tavalyi interjúból a Nézőponttal, 2013 és 2012-ről beszél:

"A Fidesznek kétségtelenül van egy stabil bázisa. Ha nem vesszük figyelembe a határon túli szavazókat, akkor 8 millió választókorú állampolgár van Magyarországon. A tavaly júniusi 21 százalék volt a legalacsonyabb szám, amit ebben a ciklusban a nagyobbik kormánypártnak mértünk. Ezt a mintegy másfél millió szavazót nevezhetjük a Fidesz "kemény magjának", ők tűzön-vízen át kitartottak eddig. Jelenleg 29-en állnak, ez nagyjából 2,3 millió szavazó - ők körülbelül megegyeznek azzal a 31 százalékkal, amely a kormány eddigi munkáját jónak tartja."

Ennek függvényében kellene értékelni a 25%-t, mert hogy az izé újság azt írja, hogy 800 meg 900 ezer szavazót vesztett, az ugye, csak egy baromság.

Bell & Sebastian 2014.12.11. 17:16:09

Szerintem Semlyén nem zavarodott meg, elég világos az álláspontja a német törvények átvételével kapcsolatban.

Hogy csak egyetlen példát mondjak, itt mit utalnánk tartományi- vagy szövetségi hatáskörbe?

Poszt.

Orbán seggéből a legtöbb dísztollat eddig az RTL Klub és Jóbarát tépkedte ki, öt év után. (Ami azért szomorú, mert mindkettő régen megérett a kihalásra.) Nem a média, nem a civil közvélemény, nem az ellenőrző apparátus.

Ha a poszt arról szól, hogy az utóbbi három gyakorlatilag nincsen, akkor értem én a célzást. De ezt kötve hiszem, obstrukciónak (agyonbeszélésnek) hítták egykoron az ilyet.

Bujkálás a bokrok közt, hoztam is - meg nem is, bár gondosan letakarták lapulevéllel, mégis beleléptem.

Bell & Sebastian 2014.12.11. 17:52:36

Természetesen Dr. Semjén Zsolt a becsületes neve és nem l-ipszilonnal írja, bár megtehetné.

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 18:30:13

@Bell & Sebastian:

Dr? A becsületes? Sebikém ...

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 18:40:16

@Helyes Írás: "Csak az a kérdés, hogy mitől változott meg a helyzet."

A NER gazdasági, politikai, erkölcsi értelemben vett fenntarthatatlanságának kísérő jelenségei egyre több ember számára vált láthatóvá.

Konszolidációt vártak, ennek ellentéte lett a valóság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.11. 18:53:23

@Robinzon Kurzor:

"A NER gazdasági, politikai, erkölcsi értelemben vett fenntarthatatlanságának kísérő jelenségei..." --- írod.

Úgymint?

Bell & Sebastian 2014.12.11. 19:39:29

@Robinzon Kurzor: Szeméjesküdünk Semjén szakállára?

Robinzon Kurzor 2014.12.11. 23:54:54

@Bell & Sebastian:

Csak szokásod szerint semjéneskedsz ...

Robinzon Kurzor 2014.12.12. 00:04:56

@bbjnick:

Úgymint: a totális kudarc gazdaságpolitika látszólagos fenntartása újabb és újabb adóterhekkel

Úgymint: kormányzás helyett koncepció nélküli kapkodás, ennek leplezésére újabb koncepció nélküli kapkodás (vö: "terelés"), a realitásoktól való teljes elszakadás

Úgymint: lázárok, mészárosok, rogánok és társaik már a látszatra sem adó, legális jövedelmükből fedezhetetlen gazdagodása

Túl sokat drogozol, hogy ha ezek neked nem tűntek fel ...

Bell & Sebastian 2014.12.12. 00:38:22

@Robinzon Kurzor: Ha nagyobb vagy egy szalonkánál, még így sincs nagy vész, ha kitartóan ugrándozol - fáról fára.

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2014.12.12. 00:57:21

Gyurcsány Ferenc is jobban brillírozott kampányban mint kormányzásban. És az ő támagottsága is a második ciklus első őszén omlott össze, meglehetősen gyorsan. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor lame duck-ként fogja végig kinlódni és végig vergődni az elkövetkező három és fél évet. És mindeközben pártjában pedig folytatódik a kétségbeesett politikai rögtönzés és kapkodás. A narratíva igazán akkor változhat meg, ha elbukja Veszprémet...bár ez még eléggé kérdéses az ellenzék számára.

hungarianfreepress.com/2014/12/11/fidesz-support-continues-to-collapse-but-an-opposition-win-in-veszprem-is-still-a-challenge/

vajdasagi 2014.12.12. 02:09:55

@bbjnick: Én arra válaszolok Neked, amihez értek: a gazdasági részéhez.

A NER gazdaságilag fenntarthatatlan. Ti ezt azért nem látjátok, mert csak 1-1 évet néztek, az pedig nem jelent sokat. Amit most teszünk gazdaságilag, az majd 10 év múlva lesz mérhető GDP-s százalékokban. A rendszer nagy és a tehetetlensége is nagy. És amit majd a mostani tetteink hatására mérünk, az letaglózó lesz. Most meg azt mérjük, hogy nem tudom és hány éve idecsábította valaki a Mercedest. Kicsit leegyszerűsítettem a dolgot, de hidd el: a legfontosabb komponenst emeltem ki.

A NER vezetői lószart sem értenek a gazdasághoz és nagyon kártékonyak. Ebbe bele fogunk dögleni - de csak lassacskán. Csak azt nem tudom, hogy inkább tudatlanok, vagy inkább a saját és nem a hazájuk érdekei szerint cselekszenek. Gondolom, ez vegyes: van tudatlan is meg tolvaj is. Aki meg esetleg tudna is irányítani közülük, és becsületes is, azt elzavarták a kormánykerék közeléből. Szomorú és dühítő.

Niebur 2014.12.12. 04:33:58

@bbjnick: A régi vicc jut eszembe: A tudós, aki sorban kiszedi a bolha lábait és a végén megállapítja: Ha kiszedik négy lábát a bolha megsüketül.
Ki kellene venni már a kezet a biliből. Nagyon buta álláspont ez a "mindenki hibás, megint báncsák a fideszt". Ennyi hülye kormányzati lépést Amerikával magyarázni...
Dübörgünk ugye?

nu pagagyí 2014.12.12. 05:56:51

A 2014-es választás már nem fejezte ki a választók valódi akaratát, köszönhetően az össze-vissza barkácsolt választási törvénynek és a nyilvánvaló, hatalmi helyzetet felhasználó csalásoknak. Tisztességes választáson már nem nyert volna a Fidesz, most majd szembesülhet hazudozásainak és önbecsapásának következményeivel.

nu pagagyí 2014.12.12. 06:21:19

@bbjnick: Az erkölcsit talán nem kell magyarázni, hiszen te is hazudsz egyfolytában, hogy csak egyet mondjak, te sem adnád szakmunkásnak a gyerekedet. A gazdasági fenntarthatatlansághoz elég annyi, hogy ahol már az elkerülő utakra is útdíjat vezetnek be, ott elég nagy lehet a probléma. Ha a gazdaságban nem azok érvényesülnek, akik a leghatékonyabbak, ha a gazdasági szabályozás kontraszelektál, akkor törvényszerű a leszakadás. Mészáros és Mészáros nem fog világszintű versenyképes gazdálkodást folytatni, feléli a potyán kapott vagyont.

prolee 2014.12.12. 06:22:02

@Veridicus76: Engem maga a Fradi és miden fostalicska fociklub és puszta léte zavar, nem a vénaszkenner.

Taprobane 2014.12.12. 07:03:06

Én sajnos attól félek, hogy bizony bármennyire is nem akarjuk elhinni, de bizony mindent lehet. Mert hiába a z elégedetlenség és hiába mennek utcára páran, az nem változtat semmin.
Most mindenki erről írogat, hogy jaj de zuhant a népszerűség és majd most kell félni a Fidesznek. Nem kell. Ki van más? Még az elképesztő zuhanás ellenére is ők a legerősebbek. Ami azt jelenti, ha ma van választás, még mindig ők nyernek.
És bizony igenis joggal mondhatja Viktor, hogy háromszor lettem megméretve idén és mind a háromszor magasan én nyertem. Az embereknek az tetszik, amit én csinálok, vagy ha nem is az tetszik önmagában, de még mindig jobban tetszik nekik, mint bárki más. Mondjuk meg is értem, mivel akármilyen is a Fidesz, a mai úgynevezett ellenzék - pontosítok a baloldal - még mindig nagyságrendekkel szánalmasabb.
Az embereknek igenis Viktor kell, minden megmérettetés ezt mutatja. Még ma is inkább ő, mint más. És ráadásul a Fidesz tele van olyan vidéki szavazókkal, akik nem vonulnak nagy elánnal az Erzsébet hídon, csak szép csendesen minden választáson behúzzák az x-et.
Nem azért mondom, de az Erzsébet hídi vonulók kb fele is odahúzta alig 2 hónapja, csak mondom. Budapesten is Fidesz többség van.

vNHM 2014.12.12. 07:17:13

Álmodik a nyomor! Elszaporodtak az ilyen tartalmú posztok, senki sem akar lemaradni az "énmegmondtam" érzésről. Lol

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.12.12. 07:24:45

"ebben nyilván segített, hogy az a ciklus minden hibájával együtt is a posztszocialista időszakunk legjobb négy éve volt kormányzati szempontból (áthúzva, javítás: ) a szerkesztőség anyagi helyzete szempontjából" :-))

Ákos, ez így nem lesz elég. A rezsim napjai meg vannak számlálva. Napról-napra exponenciális gyorsasággal értékelődik le a kiugrás és az átállás megítélése. Ha sokat tököltök, még a végén lehet, hogy mi sem tudunk majd segíteni rajtatok. ;-)

prolee 2014.12.12. 07:43:40

@nu pagagyí: Tisztességes választáson is nyert volna, hála az ellenzék 25-éves kormányon és ellenzékben nyújtott teljesítményének.

Én is - mint sokan mások - FIDESZ szavazó voltam. Nem azért, mert birka vagyok, hanem azért, mert ezt a kényelmes váltópárti lopásra berendezkedett rendszert csak úgy lehet békés módszerrel felszámolni, ha előbb a maszopszdsz-t verjük agyon, s ha az kimúlt, akkor a FIDESZ következik.

Nagy hiba minden FIDESZ-szavazót lebirkázni.

Most minden tüntetésen ott vagyok. Nem azért, mert csalódtam a FIDESZ-ben, hanem azért, mert Horn visszatérésekor rájöttem, hogy nem volt rendszerváltás és ezt a szemét politikai elitet másképp nem lehet eltakarítani.

Két gyereket neveltem fel egyedül közszolgaként napi 10 óra robottal, nem tehettem meg, hogy kimegyek az utcára lőni. Pedig az hatékonyabb lett volna.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.12.12. 07:52:43

@bbjnick: Nem lepődünk meg azon h nem érted, a fideszesek általában funkcionális analfabéták.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.12.12. 07:53:47

@bbjnick: " No, mi van odaírva? "
Ami neked magas. Bővített mondatok.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.12.12. 07:57:11

@Robinzon Kurzor: Látod, látod, pedig Orbán Viktorra akartad cserélni. Tudat alatt simán összecseréled a kettőt. Ennyire meghasonlottál már?

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.12.12. 08:01:35

@bbjnick: "USA ugyanolyan latorállam, mint anno a SZU volt "
Jaj, haggyá má ezzel a komcsi időket idéző propagandával. Egyelőre az USA-ban választások vannak, a Szu-ban meg választhattál h kussolsz vagy a Gulag.
H lehecc ilyen hülye fasz, h a lejárt komcsi propagandát nyomod?

vajdasagi 2014.12.12. 08:03:44

@prolee: Azért engem a vénaszkenner zavar, és nem általában egy fociklub. Pl. a Real csöppet sem zavar. A Fradi, amely nem életképes, hanem csakis adóforintokból élheti túl: no az zavar. Meg a drukkerei is gyarkan zavarnak, amikor randalíroznak, de a vénaszkennert akkor sem támogatom.

mrZ (törölt) 2014.12.12. 08:40:38

@dont be such a nazi:

Ja, nagy különbség.

ezért is példaképem az usa mert olyan, olyan, ....

itt egy szép példája: www.killedbypolice.net/

Van még, majd jövök vele, jó?

prolee 2014.12.12. 09:11:17

@vajdasagi: Nem tudtam, hogy a Real magyar belpolitikával érintett csapat.

prolee 2014.12.12. 09:23:44

@dont be such a nazi: Valójában csak a világ változása miatt nehéz az összehasonítás.
Minden nagyhatalom agresszor.
Más kérdés, hogy a tömbösödött világban azt az agresszort kell szolgálni, amelyiktől több hasznot remélhetünk. (A szabadságharc netto baromság.)

Momentán úgy tűnik, hogy USA talpának nyalása hozná kedvezőbb helyzetbe ezt az országot, amelynek annyi polgára van, mint Chicagonak.

Attól még lehetsz magyar hazaffy is, meg liberális demokrata is, hogy nem vagy hülye.

dr Smittpálelnökúr 2014.12.12. 09:31:18

@vNHM: jó páran jó előre megmondtuk.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.12.12. 09:37:17

Kútra korsó addig megyen
Keresztül a mutyihegyen,
Mígnem törik össze-vissza.
Ennek levét vajh' ki issza?

Nyilvánvaló, a zemberek,
Vezérék meg illa-berek
Svájcba szöknek, ott a lóvé.
Mit mondhatnánk? Agyő O.V.!

fradyendre.blogspot.hu/
:)

sas70 2014.12.12. 10:19:54

Az embereket egy ideig el lehet ámítani sikerpropagandával, ígéretekkel, a szép jövő reményével. De aztán úgy van vele az ember, mint egy seggrészeg éjszaka után egy ismeretlen helyen, egy csúnya nővel ébredés után.
Hogy kerültem én ide?

Herr Schwarze Liste 2014.12.12. 10:26:10

drogozik a cikkíró? teszt híján nem tudjuk, valójában hol áll.

McKinney 2014.12.12. 11:10:41

@Herr Schwarze Liste: ezeket a marhákat, drogteszttel akarják kiszűrni, melyik politikus üzletel a maffiával? Nooormális? Nem is tudom mi a szomorúbb, ha ilyen hülyék vagy ha ennyire sötétnek nézik a zembereket (legalábbis a kossuthot hallgató részüket)

Helyes Írás 2014.12.12. 11:29:41

@bbjnick:

Ez elegáns gondolat, a kormány támogatóinak álma. Szerintem nem így van, mert a magyar társadalom nem szokott pártoktól külpolitikai okok miatt elfordulni. A valóság viszonylag jól közelíthetően felmérhető lenne, és nem is kerülne sokba. Valószínűleg folyik is már ilyen kutatás, de, hogy az orrunkra kötik-e annak eredményét, az nem biztos. Én a politikusok vagyoni ügyeit tekintem fordulópontnak, s ezt erősítik a kormányzati rögtönzések (a kitiltási ügy nagymellényű kezelése és a vasárnap). Ha mégis nyilvánosságra kerül valami tényfeltárás, majd beszéljük meg.

Virág et. 2014.12.12. 12:35:25

Tényleg, Turul, titeket nem akar megpisiltetni a HírTV?

picur3ka 2014.12.12. 12:53:03

@dont be such a nazi:

Áh, csak másképp taktikáznak.

Sztálin: a szavazat lényegtelen, az a lényeg, ki számolja.

USA: kell két, többnyire egyforma, kissé különböző párt, mindkettőt te irányítod és négy évenként az elégedetlenek a másikra szavazhatnak.

nevetőharmadik 2014.12.12. 13:53:41

@Helyes Írás: Szerintem még egyszerűbb a dolog. Most jutott el a Fidesz kormány agressziója és pénzbeszedése a magánélet határáig, most kezdett a közembernek fájni az eddigi bosszankodás mellé. Ebben a kezdés nem a kitiltási ügy volt, hanem a netadó, folytatás pedig a vasárnapi zárva tartás és a pisiügy (a kitiltási ügy persze rendkívül erős morális alapot ad a kormány elleni tiltakozásnak és állandó téma is marad, de az még nem vitte volna utcára az embereket ekkora tömegben). A nagy kérdés most az, hogy ez csak egy időleges hiba a Fidesz részéről, vagy trend: mert az előbbi esetben javíthatnak, az utóbbi esetben viszont egyre többen fogják elviselhetetlennek érezni a Fidesz-kormányzást - a fideszvért pedig már megízlelték, amikor mégsem lett netadó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.12. 14:34:21

@Helyes Írás:

"a magyar társadalom nem szokott pártoktól külpolitikai okok miatt elfordulni" --- írod.

Az USÁ-val való "konfliktusunknak" nincsenek külpolitikai aspektusai --- nincsenek jegyzékváltások, szankciók stb. ---, csak belpolitikai aspektusai vannak. Az USA így dolgozik, ha valamit át akar verni: belepiszkál az adott ország belügyeibe. Csak most nem Közép-Ázsiában vagy Dél-Amerikában teszi, hanem Kelet-Közép-Európában, Ukrajnában és itt, Magyarországon. 2011-2012-ben már volt egy kísérlet arra, hogy politikai eszközökkel, a politikai ellenzék támogatásával, megerősítésével, kihúzzák a talajt a jelenlegi kormány alól, sikertelenül. Most, a 2014-es választások tanulságai nyomán, mások a módszerek: ha a rendszer stabil, bizalmatlanságot, bizonytalanságot kell kelteni és a rendszer prominenseit egyenként kell lekaraktergyilkolászni. Ez folyik most. S az emberek érzik a zavart az erőben és elhúzódnak a közélettől.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 14:41:38

@bbjnick: Idetenném még a románokat, szlovákokat és lengyeleket is nagy-hirtelen, ott sem albínó ritkaságú az amcsi furkó s bot.

Bell & Sebastian 2014.12.12. 14:44:10

Meg a csehek is, sörgyári gaz Pacho.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.12. 15:01:33

@Bell & Sebastian:

Az USA most nagyon belelendült, hogy helyi érdekeltségeit érvényesítse: ha Ukrajnában odáig mentek, ameddig, itt sem hagyják egykönnyen annyiban a dolgot. Európa az övék, nem adják csak úgy át a kövérjét az oroszoknak. Nemrég beszélgettem egy (mondjuk így) agrárvállalkozó rokonommal (aki elég nagyban tolja) és azt meséli, hogy végig az agrárvonalon hatalmas a pánik a szabadkereskedelmi egyezmény miatt. És, nyilván, nem csak nálunk, de mindenütt Európában. Meg kell fircogtatni néhány túl öntudatos európai tényezőt, hogy zavarmentes legyen az ügymenet.

vNHM 2014.12.12. 15:09:57

@dr Smittpálelnökúr: Mit mondtàl meg szerencsétlen? Majd 3 és félév múlva újra elmehetsz szavazni! Látod, ez biztos, nem úgy mint ez a hablatyolás...

Bell & Sebastian 2014.12.12. 15:11:30

@bbjnick: Teljes joggal pánikolnak, ha az ukrán protektorátusban előadják a nagyüzemi, génkezelt műsorukat megfelelő mennyiségű édesvízkészletre telepedve, szépen-sorban megdöglik mindenki, aki agrikultúrából élt eddig.

Először lebontják a támogatási rendszert, majd jön a gyarmatárú, utána a szomszédból az ukrán.

A kommancsok még jól tudták, hogy az élelmiszer az igazi, stratégiai cikk, mert az aranyat nem lehet megenni, az olajat meginni.

New World Order.

Bobby Newmark 2014.12.12. 15:28:41

@Veridicus76: Szerintem a profi sportban nyugodtan legalizálni lehetne mindent, akkor legalább nem lenne ez az álszent faszkodás a doppinggal. Úgyis mindenki tolja és már rég nem a normális emberből kihozható teljesítményről van szó, hanem vegyi-biológiai "hadviselés", nem lenne sokkal egyszerűbb legálisan?

Azt meg hagyjuk, hogy miért kéne engedni nekik, hogy szétbasszák a testüket, meg kinyírják magukat 35 éves korukra, mert legyen ez az ő dolguk...

Bobby Newmark 2014.12.12. 15:44:18

@mrZ: De most akkor már el kéne dönteni, hogy legyen REND, és akkor lője le a rendőr a prizma nélküli bicikliről a cigányt, vagy ne, és akkor puffogunk, hogy hejjdeazamcsikdedurvák? Mer' a kettő együtt nem megy.

picur3ka 2014.12.12. 16:04:43

@Bobby Newmark:

El vagy tévedve.

1. mrZ liberális

2. az amcsik pártolják a cigánságot

3. a rendőri intézkedés nem lövöldözésből áll

4. az amcsiknál nem rend van, hanem anarchikus diktatúra

mrZ (törölt) 2014.12.12. 16:30:14

@Bobby Newmark:

@picur3ka:

Tudjátok ha a cigó ellopja a ciklimet akkor én azt

"társadalmi adó"(majd kibeszéljük)

-nak hívom. Mármint ha el tudja lopni. Nekem általában nincs bajom velük, amikor van pedig megoldom. És nem úgy hogy rendőrt kiáltok vagy engedélyezem hogy lelője.
A cigánykérdés nem rendőrkérdés, hanem az atlantisták keltette megosztás. És ezért nem a cigókat hibáztatom. De csak gondoljátok végig az elmúlt 25 évet, legfőképp hogyan csinálták meg a cigánykérdést és hogyan lett ez a média kedvenc uszítása, miközben ezer éve együtt élünk velük., most hirtelen főellenség lettek.

Évek óta figyelmeztetek hogy az ami rendőr általi kivégzés egy rendszer, a statáriális viszonyok alkalmazása a normál életben. Ehhez a los-angelesi lázadás óta beszállt a hadsereg is, a wapo óta pedig a nemzeti gárdák is. És most már nálunk is, nem minden eltűnt ment ki londonba mosogatni, a gladio féle death squadek itt is működnek, a nyilvános "kivégzések" pedig akármikor elkezdődhetnek, a hazai zsarukat ugyanaz a nypd oktatja és izraelben kapják a továbbképzést, amit az ottaniakat, tetszenek még emlékezni a maszkos jelöletlen rendőrökre 2006-ból?

Bell & Sebastian 2014.12.12. 19:34:44

@mrZ: Akkor extrapoláljon, kis lépés lenne magának, de nagy lépés az emberiségnek. A zsidókból vajon ki csinál utálatos szentet?

És tegye hozzá, kellenek még ehhez beavatottak, önként jelentkezők és ostoba tömegek, mindkét oldalon.

Ekkor arra fog következtetni, hogy nem létezhet egymás mellett többféle, szignifikánsan eltérő értékrend, hierarchiába kell őket rendezni a béke fenntartása érdekében, a gigaturmix, mint elképzelés nem működik.

És itt van vége a libero álomnak, a farkas csak megkóstolja a bárányt, mert ez a természete.

mrZ (törölt) 2014.12.12. 20:44:55

@Bell & Sebastian:
A liberálnak sohasincs vége, most éppen populista fasizmusban él tovább, lesz belőle populista nácizmus, aztán a háború után, jönni fog valami liberál kánaán. Mindig ez van. Tömegre minden rendszernek szüksége van, annak meg csak a liberó tud motivációt adni. A hit, pénz, hatalom csak apró csoportokat érint, de teljes populációban érdektelenségbe fullad.

A zsidók? mókuskerék, elbukik felkel próbálkozik elbukik.... Végig botladozták a 2000 évet, nehogymár most változzanak meg. Olyan mint szaros gatyában szaladgálni, nekik meleg nekünk büdös.

Most káosz időnek kell jönnie, túl sok a megoldhatatlan probléma. Már három éve készülök, felkészültem, kicsit türelmetlen vagyok, jó lenne megélni, vagy mégsem?, érzem hogy itt van valahol.

Bell & Sebastian 2014.12.13. 00:30:28

@mrZ: Nocsak, még egy Armageddon -váró. Alakíthatnánk szakkört.

Baldrick68 2014.12.14. 13:24:02

@Helyes Írás:
Látod én mint Belga teljesen máshogy látom.
Bizonyára mindenki ismeri azt a drámai pillanatot, hogy egyszercsak betelik a pohár.
Az hogy az első akciónál (talán a földrajzinév bizottség, vagy a manyup lopás? ki tudja) nem gyújtották rájuk a parlamentet és nem húzták őket karóba nem jelenti azt, hogy elégedettek voltak a "zemeberek".
Mostanra a saját szűk haveri körükön kívül nincs olyan csoport akinek ne tettek volna keresztbe valamilyen módon.
Az a sok sok kicsi sérelem pedig kezd lassan összeállni egy masszává mint amikor a T2-ben a kohóban újból összáll a folyékony fém robot.
Már évekkel korábban megjósolták a "bérrettegők" , hogy szépen gyűlik az a sok indulat és majd egy piti dolog kell amikor már túlcsordul a bilin és akkor placcs.
Mindezt az egészet még tetézi is, hogy ezek a srácok tényleg úgy viselkednek mint a lopás közben tettenért cigányok. Tudniilik ahelyett, hogy legalábblehajtott fejjel elsunnyognának vagy valami inkább nekik áll feljebb. Mint ahogy a cigányok az "Azér meg cigány vagyok heee??!!!" kártyát húzzák elő eleg a mocskok pedig a nemzetközi világösszeesküvés kártyát.
Mindkettő ugyanaz:"Én nem csináltam semmit csak pikkelnek rám...."

Szerintem ebből kezd elege lenni egyre több embernek.

dzsaszper 2015.02.23. 15:52:14

"Hogy csak akarni kell erősen, nyomni, nyomni, aztán majd menni fog. Hogy az előkészítés, a tervezés semmi, a döntés minden."

Szép lassan kiderül, hogy a 2002-es bukta után levont következtetés: mit kellenek nekünk szakemberek; igencsak téves volt. (Persze a szakemberek sem oldanak meg mindent, nem elégségesek a jó eredményhez a jó szakpolitikák. Akkor a politikusok teljességgel feleslegesek volnának. Nem elégségesek, de nagyon nem ártanak.)

Netán az derül ki, hogy a Fideszben Pokorni csinálta jól...
süti beállítások módosítása