Putyin csak tesztel minket?
2014. december 01. írta: Redakció

Putyin csak tesztel minket?

nato_eu.jpg

Putyin csak kóstolgatja Európát és teszteli, hogy meddig mehet el? Az energiafüggőséggel vagy az EU keleti bővítésével rontjuk el? Kellenek-e uniós katonai csapatok? „Biztonság és védelem: Európa választásai” címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Hadtörténeti Intézetben Schöpflin György fideszes néppárti európai parlamenti képviselő szervezésében. A rendezvényen politikusok és szakértők vitatták meg, hogy mit tehet az EU és a NATO az ukrán-orosz konfliktus miatti feszült helyzetben. Tudósításunk.

Nem vettük észre, hogy a soft power-t, a „puha erőt” lehet rossz célokra is használni, pedig Oroszország most épp ezt teszi a „hibrid háborúval” – jegyezte meg Schöpflin György. Még ha Putyin nem is csak kóstolgatja a Nyugatot, hanem valóban globális hatalommá akar válni, akkor sincsenek meg ehhez az eszközei – mondta egybehangzóan több résztvevő is. Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára kifejtette: a nukleáris lehetőségeket nem lehet használni, és Putyinnak ugyan lehet egy jó hadserege, de ez nem elég. Gazdaságilag pedig egyáltalán nem erős Oroszország: egyprofilú a gazdasága, nagyon függ a gáz- és olajexporttól. Az ebből érkező bevételeket viszont nem tudja kihasználni arra, hogy átalakítsa a gazdaságát – fejtette ki Siklósi.

Bakó Bea tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr796948903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2014.12.01. 15:13:32

Drága teszt lesz ez európának és az ukránoknak is.
Eddig bukó mindkettőnknek.
A schöpflini és egyéb noname csicskák süketelés ellenére is.
Az alma és a feldolgozott hústermékek szépen ránk rohadnak és az eu kártérítési alapjait meg a dánok és hollandok lenyúlták, mire buktorék felébredtek.
Szóval ácsi, a cárral és az orosz medvével.

mrZ (törölt) 2014.12.01. 15:43:19

Az oroszok nem akarnak globális hatalommá válni, hazudik aki erről beszél, mégha ezért kapja a pénz pozíciót. Nincs meg az ipari- emberi- eszmei háttere, és ezt ők is tudják, elismerik.

Putyin nem tesztel.

Üzen: Ez már egy totális háború.

Ideje felébredni.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.12.01. 15:54:02

Oroszországot az agresszív nyugat megpróbálta sarokba szorítani. Nem jött össze, Putyin nem hagyja magát. Ezért a nyugati hisztizés.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2014.12.01. 18:40:03

Lehet, hogy Putyin teszteli a nyugatot, de legalább ennyire teszteli a nyugat Putyint! Mindössze az a különbség, hogy Oroszország nem akarja az amerikai nyersanyagokat megszerezni, ellenben az USA gazdaságának nagyon is szüksége lenne arra, hogy amerikai cégek ellenőrizzék az oroszországi nyersanyagforrásokat, s hogy az orosz piacot ne ott készült termékekkel lássák el, amelynek profitja Oroszországban marad, hanem nyugatiakkal, amelynek gyártásáról, marketingjéről, finanszírozási kérdéseiről a nyugati üzleti központokban döntenek. Látjuk ezt Magyarország példáján, hogy megy ez kicsiben. #

picur3ka 2014.12.01. 18:57:20

Ez a konferencia! Oly hűségesen nyomják az előírt szöveget, mint a kommunista nagygyűléseken.

80-as évek hangulat van. Mikor az USA a Szovjetuniót kezdte szétszedni. Ugyanazok a lépések.

Természetesen az ellenkezőjét vitatják meg folyton. Nem védekezésiből, hanem támadásiból kívánják a fegyverkezésünket, természetesen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.01. 19:18:26

persze hogy tesztel putyin, előkészíti a 3. világháborút nyilván, ha most hagyjuk ukrajnával, akkor eltipor minden élőlényt a földön.
és kiirtja az összes zsidót

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.01. 19:19:43

eltipor minden ÉRTELMES élőlényt a földön.
és kiirtja az összes zsidót

Bell & Sebastian 2014.12.01. 21:22:14

Szerintem (meg mások szerint is) ez a tesztelgetés olyan népszerű lett, hogy most éppen a szaúdiak (= gyermekházasság, rémlik?) tesztelik az összes többit, úgymond: az amerikaiakat, kanadaiakat, németeket, oroszokat, angolokat és az összes többit.

Ki bírja tovább?

Csapkodnám a tehénlepénybe azt, aki belepiszkált az egyensúlyba, miután ránk hozta a pénzpiaci válságot.

Amikor a butaság agresszivitással szövetkezik, az legalább türül!

Ez a schöpflini, megkésett óda a strázsáknak = bugyin a tapasz.

huKKK 2014.12.01. 22:50:45

"globális hatalommá akar válni"

Dehogy akar.
Minek?
Rég az.
Ujságírók mondják, pillanatnyilag ő a lgngybb htlmml bíró vezető.

picur3ka 2014.12.01. 22:59:10

Hát, az a felmérésekből biztos, hogy ma a planétán népszerűbb, mint Jézus.

huKKK 2014.12.01. 23:17:43

@huKKK:

Mért nem ad ki hanglemezeket, mint a
Beatles?
Ők is híresebb prédikátorok voltak
Jézusnál.
Bevallották.

Bell & Sebastian 2014.12.01. 23:27:23

@huKKK: Találata van, nagyszabású Bitlic -rajongó volt fiatal nulla-nulla-hetes korában.

huKKK 2014.12.01. 23:30:00

@Lajos Domokos:
A kényelemhez, hitelhez, bulizáshoz szokott népek vs. a szenvedéshez, harchoz szokott népek?

huKKK 2014.12.01. 23:46:19

@Bell & Sebastian:

Orbán úr helyében csináltatnék róla Bond-filmet j statham főszereplésével.
Állami pénzből.

huKKK 2014.12.02. 06:10:54

@Bell & Sebastian:

Örökké fekete démonokat űzöl?
Politikusokból?
Zenészekből?
Hajrá!

Virág et. 2014.12.02. 08:23:21

Istenem, ezt tényleg így gondolják egyesek, ahogy a kommentekből kitűnik? Szerintetek Oroszo. egy súlycsoport a nyugati világgal? Éppen nettó államcsődben vannak, ment a kukába a Déli Áramlat is, köszönhetően a nyugat nyomására mesterségesen alacsonyan tartott olajárnak.

A 80-as évek véget értek. Ma már egy pisztolylövés nélkül le lehet szerelni az orosz macit. Lehet ezt szeretni vagy nem, de a lényeg az, hogy remek érzékkel a mieink - mint eddig mindig - megint a veszteshez kezdtek dörgölőzni.

mrZ (törölt) 2014.12.02. 08:47:10

@Virág et.:
>>Éppen nettó államcsődben vannak,....
Részletesebben nem lehetne? Valami adat?

>>....ment a kukába a Déli Áramlat is, ....
Ha figyelt volna az úr, már régóta mondom hogy nem lesz gáz.

MERT NEM AKARJÁK ADNI.

Adják másnak. Gázpolitika.

Az olajárat nem a nyugat alakítja, hanem csak a szokásos ingadozás, minden recesszióban ez van. A fő vesztes nem az orosz hanem az eladósodott országok és kitermelők.

Feltűnhetett volna hogy két hónapja alacsonyabb az olajár, ez kb 10mrd dollár kiesés az oroszoknak, és még ennél az árnál is kereskedelmi többletük van. Az orosz olaj kitermelési költsége a 40-60 $ között volt, a rubel leértékelés miatt ez sokkal alacsonyabb lett.

Virág et. 2014.12.02. 09:09:50

@mrZ: 444.hu/2014/11/28/putyin-oroszorszaga-sokkal-gyengebb-mint-aminek-latszik/

hvg.hu/gazdasag/20141201_Ha_egy_dollarral_esik_az_olajar_70_millia

mfor.hu/cikkek/Valsagba_taszithatja_Oroszorszagot_az_alacsony_olajar.html

Ezek az első pár google találatok.

Az egy dolog, hogy nem veszteséges a kitermelési árhoz képest és egész más, hogy ELÉGGÉ nyereséges-e, hogy fedezze azokat a kiadásokat, amikkel az oroszok előre, a költségvetés elkészítésekor számoltak. Nem fedezi.

A lényeg a mi szempontunkból viszont az, hogy a Nabucco után sikerült egy másik vesztes projektbe beleugranunk. Csak ezúttal ezért annyi konfliktust vállaltunk fel, amennyi már bőven az egészséges mértéken túl volt. Most aztán láttuk az eredményét: nagy semmi. Lehet itt drága palagázzal riogatni (bár szerintem a teljes orosz nyersanyag-függőségnél semmi nem rosszabb), de a lényegen nem változtat: Putyin lőtte le a Déli Áramlatot.

mrZ (törölt) 2014.12.02. 10:24:12

@Virág et.:

A linkjeid csak a szokásos maszlag, sem önálló gondolat, sem elemzés. Ezek a portálok csak a papagájkommandó része, na jó az mfor.hu szokott értelmeset írni, időnként, tévedésből.
A google első találatok meg tényleg neked vannak kitalálva.

>>....a költségvetés elkészítésekor számoltak. Nem fedezi.
Ezt a költségvetési butaságot sokszor cáfoltam/cáfolták. 2 kavintont az úrnak, főúr!

>>Putyin lőtte le a Déli Áramlatot.
Én meg azt hittem hogy a változó körülmények.

Virág et. 2014.12.02. 11:01:40

@mrZ: Hát, inkább a "papagájkommandó", mint mrZ, a nagy szakértő. :)

A google első találatait idéztem be. Ebből nem az következik, hogy a többi 100 találat ennek ellentmondana. De tessék csak szépen bebizonyítani, hogy az alacsony olajár nem árt az orosz gazdaságnak! Én meggyőzhető vagyok.

"Én meg azt hittem hogy a változó körülmények."

A változó körülmények maximum Putyint befolyásolhatták, a döntést akkor is ő hozta meg. Ez pedig szépen megmutatja, hogy a sok dörgölőzéssel mire mentünk. Elsőnek jött az ukrán tankos pofon, aztán a déli áramlatos kiütés. Hiába fényezi az oroszokat Bayer Zsolti, ők ugyanolyan nagyhatalom, mint az USA és ugyanúgy csak a saját érdekeikkel vannak elfoglalva.

Bell & Sebastian 2014.12.02. 11:44:04

@huKKK: Jól üstökön ragadta a lényeget, mondhatni, ördöge van.

mrZ (törölt) 2014.12.02. 12:13:27

@Virág et.:

Az előbb még az orosz költségvetésről firkáltál, most meg a gazdaságról. Ami ugye különbség. Az orosz költségvetést rubelban számolják, azt pedig pontosan ellensúlyozzák a leértékeléssel. Az orosz gazdaság pedig a kieső kereskedelmi hasznot megkeresi a (szubvencionált) európai export embargójával. Már az idén megvan az 5%-os ipari bővülés, jövőre duplája. A teljes embargó&ukrán ügy 150mrd elmaradt bevétel, de közben átköltözött a 3,5millió ukrán vendégmunkás, átszállították az értékesebb/fontosabb donbaszi ipart, az oroszoknak vetélytárs ukrán ipar csődben, örményország csatlakozott a CIS-hez, a törökök lefizetve évi 20mrd m3 gázzal, krími szabadkereskedelmi övezet, lng fejlesztés, sok sok minden.

A szarban mi vagyunk. Azért megy a propaganda ezerrel. Az oroszoknál az állami propaganda tv-ben főműsoridőben szabadon vitáznak a gondokról megoldásokról.

>>... a döntést akkor is ő hozta meg.
Én meg szarni megyek, mert ha menni kell hát menni kell. Az én döntésem? A déli gázok gondjai a évek óta napirenden. Az oroszok segítik a szíreket hogy ne legyen közel-keleti gázvezeték, az únió meg blokkolja az orosz próbálkozásokat.

GAZDASÁGI HÁBORÚ.

Amit nem putyin-orbán-obama-merkel istencsászárok, hanem a kelet és a nyugat oligarchái vívnak.

>>Hát, inkább a "papagájkommandó", mint mrZ, a nagy szakértő. :)

A zshvg-zs444-zsindex csóró hülyékből élnek. Én viszont oda teszem a pénzem amit mondok.

Virág et. 2014.12.02. 12:42:18

@mrZ: A véleményeddel kb. egyedül vagy a világ ellen. Csak szólok. Le lehet söpörni a teljes magyar online médiát, csak akkor a saját okosságaidon túl valami többet is mellé kéne tenni. Nem, nem hunhirt meg kurucot, valami komolyat.

Gazdaság-költségvetés, azért csak van valami köze a kettőnek egymáshoz? Csak hat a költségvtésre a jól teljesítő gazdaság és fordítva, nem gondolod? Az inflációs politika meg kétélű fegyver, hadd ne kelljen elmagyarázni.

mrZ (törölt) 2014.12.02. 13:26:36

@Virág et.:

magyar online media, fasz-pina-izrael maszlag. A hozzászólók ezerszer értelmesebbek.

Ez nem dedó hogy hússzor le kelljen írni valamit, nem figyelt, nem tanult, nem gondolkodott, megy a levesbe.

A költségvetés egy elszámolási rend. Semmi más.

Deflációs folyamatok miatti kierőszakolt infláció. Ha az olaj ára esik, minden más is esni fog. Időben leértékelve tartható az 5-8%-os inflációs cél, 12-15% még jobb lenne nekik, besegítene az importkiváltásban, és elkerülik az exportkiesés miatti recessziót. Az elmúlt 5 évben túlértékelődött a rubel, januárban indul a vámúnió, ilyen magas árfolyammal nem lehet belekezdeni.
A kimenekülő spekulánstőke a rubelváltáson otthagyott 15-20mrd $ bukót.
Az orosz gazdaság export többlettel vonja be a működő tőkét, nem pedig pénznyomtatással és hitellel. Na ez téma megérne néhány posztot, leesne az álla a keynesi álomban élőknek.

És közben gyűjtik az aranyat két kézzel, biztos hogy arany alapú lesz a brics kompozit valuta, akkor pedig a dollár euró helyi pénz lesz.

Ez nem két hónapos folyamat, az "újságírók" korai magömlése itt nem számít, az ukrán háborút is megnyerték május óta mindennap háromszor, a maláj gépet putyin lelőtte negyvenszer, az oroszok is csődben minden héten kétszer.

IdomitottFoka 2014.12.02. 13:49:43

@mrZ: A következtetéseid szerint bombaüzlet a rubel ill. az orosz államkötvény. Bár mindenki az ellenkezőjét állítja ill. a befektetők az öntéssel igazolják, hogy ők is így gondolják.

Ha legalább tudnánk mekkora a pozíciód ezekben az eszközökben, akkor lehetne tudni, hogy mennyire veszed komolyan, amit írsz. Amúgy csak a szélsőhülyék agymenéseire emlékeztet. És tudod, ami úgy jár hápog és repül, mint...stb.

mrZ (törölt) 2014.12.02. 16:08:27

@IdomitottFoka:
Félek hogy szövegértési nehézségeid támadtak.
Ide idéznéd mi alapján gondolod úgy?

Virág et. 2014.12.02. 16:29:44

@mrZ: Ja, értelmesebbek. Ez gondolom valami vicc.

Szép, amiket leírsz, az egyetlen hiba benne csak az, hogy mai hír szerint már az orosz kormány is recesszióval számol jövőre az olajár csökkenése miatt. Szeptemberben még vaskos plusszal kalkuláltak jövőre.

De szárnyalnak és fel se veszik, mert export meg a rubel leértékelése és stb. stb. Igen.

picur3ka 2014.12.02. 16:41:01

@Virág et.:

Nyilván megnyomja őket, de nagy durranásra felesleges számítani.

Nevetségessé teszed magad ilyen kijelentésekkel, hogy "becsődölnek", akkor mi hol vagyunk szerinted, ha az oroszok a csőd szélén? A koporsóban, esetleg?

Van egy pár különbség a 90-es évekhez képest:

imgfrm.index.hu/imgfrm/6/8/9/0/THM_0012596890.jpg

Az egyik legnagyobb aranytartalékú ország, piciny adóssággal és tele nyersanyaggal.

Virág et. 2014.12.02. 16:48:49

@picur3ka: A csőd a köznyelvben fizetésképtelenséget jelent (a valóságban egészen mást, de ezt most hagyjuk). Az orosz gazdaság jövőre recesszióban lesz, a miénk -minden unortodoxia ellenére is- nem.
Fizetésképtelenné bármelyik állam válhat, még az USA-nak is voltak ilyen félelmei az emlékezetes adósságplafon-para idején.

Az olajárak tartósan alacsonyan tartása + a nemzektözi szankciók képesek megroppantani az orosz gazdaságot.

picur3ka 2014.12.02. 16:58:01

@Virág et.:

Ugyan, az a sok kozmetikázott, kölcsönre épülő nyugati növekedős büdzsé. Az USA-nak 100% fölött van az adóssága, GDP arányosan. Mi meg nem fogunk bagót se kapni az EU alapból a szankciók és az ukrán egyéb kiadások tetejébe.

Az orosz gazdaságot modernizálni kell, az teljesen igaz, de hogy mennyire képesek megroppantani, az más kérdés. Egy kölcsönökre és szolgáltatásokra épülő gazdaságot és országot könnyebb megroppantani. Vesztesként is jöhet ki a helyzetből, de hogy annak a részletei mik lennének, azt én nem tudom, viszont addigra mindazok, akikkel az USA kegyesen fizetteti az árát, sokkal rosszabbul fognak kinéznii.

huKKK 2014.12.02. 17:32:14

@mrZ:
A "déli gázok" félreérthető.
Pláne ha szólít a természet.

Virág et. 2014.12.02. 17:36:24

@picur3ka: Oroszország ereje teljesen a természeti kincsein alapul. Az ilyen országok sebezhetőek, ahogy az most is látszik. De láttuk már pl. Irán esetében is, ahol ezek a kincsek még számosabban állnak rendelkezésre, mégis nagyon megérzik az ottaniak az évtizedes szankciókat. Ezek nélkül a térség leggazdagabb országa lehetne.

picur3ka 2014.12.02. 17:42:33

@Virág et.:

Miért nem Ghanához hasonlítod mindjárt? Ez egy buta vita.

Össze fog omlani, mikor az USA reá lehel, kész. Okés, most boldog vagy?

Virág et. 2014.12.03. 06:53:51

@picur3ka: Nem fog, de megérzi és megremeg. Azt se felejtsük el, hogy egy sokkal erősebb SZU-t sem háborúval, hanem gazdasági eszközökkel vert meg a nyugati világ.

picur3ka 2014.12.03. 10:26:31

@Virág et.:

Össze is omolhat tőlem, én nem mondom, hogy minden részletét ismerem a tudnivalóknak a játékban.

Viszont azt mondom, hogy más a helyzet, mint 20 éve.

"egy sokkal erősebb SZU-t sem háborúval, hanem gazdasági eszközökkel vert meg a nyugati világ"

Meg Gorbacsov-Jelcinnel és teljes európai(világ?) hátszéllel. Ezek most mind hiányoznak. Sőt.

Egy amerikai üzletember szerint, és többen vannak ilyen véleményen még, a gazdasági ütőkártyák Putyin kezében vannak. Erre utalhat, hogy az usákok igencsak erőből nyomulnak. Vannak érvek kontra is persze, én nem vitatom.

Viszont gazdaságilag előny, a pénznyelde szovjet hadsereg a múlté és függő népek is sokkal kevesebben vannak, akiket finanszíroznia kéne.

huKKK 2014.12.03. 19:05:10

@Virág et.:
cö-cö.
A maci ereje az
olyan természeti kincseken is alapul, mint a vodka pl.
Meg a
Gurrrááá!

picur3ka 2014.12.03. 19:18:24

Meg a kaviár. Ellesznek rajta, szerintem.
süti beállítások módosítása