Pert vesztett az érpataki polgármester a Mandinerrel szemben
2014. november 05. írta: Redakció

Pert vesztett az érpataki polgármester a Mandinerrel szemben

erpatak.jpg

Elutasította Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármesternek a Mandiner elleni keresetét a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Az érpataki polgármester sajtó-helyreigazítási pert indított a Mandiner ellen lapunk egyik őt kritizáló véleménycikke miatt, de a bíróság nem adott neki igazat.

A Mandiner 2014. augusztus 4-én közölte Rajcsányi Gellért főszerkesztő-helyettes véleménycikkét Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester akkori akciójáról „Érpatak: modell helyett gumiszobát” címmel. A kelet-magyarországi község polgármestere augusztus 2-ára tiltakozást szervezett Érpatakra „Tiltakozás az izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása ellen” címmel. A tiltakozás keretében háborús bűnösnek nevezett izraeli állami vezetőket, majd megtaposott egy olyan táblát, melynek mintája és színvilága – fehér alapon alul-felül egy-egy kék sáv – megegyezik az izraeli zászlóval, azzal a különbséggel, hogy ennek közepén a hatágú csillag helyett körző, vonalzó és G betű – a szabadkőművesség egyik elterjedt jelképe – került elhelyezésre.

Orosz Mihály Zoltán a Mandiner véleménycikke kapcsán helyreigazítást követelt a laptól. Szerinte a Mandiner „félrevezette és megtévesztette az olvasó közönséget”, mert szerinte „valótlan, illetva a valóságot hamis színben feltüntető tényállításokat” jelentetett meg a lap azzal, hogy a cikk azt állította: Orosz Mihály Zoltán „atavisztikus performansszal tapossa a szabadkőműves jelképpel dúsított izraeli zászlót”. Az érpataki polgármester szerint ez „valótlan”, „az olvasó közönséget szándékosan megtévesztő és félrevezető, sérelmes állítás” volt, és elnézéskérést követelt a Mandinertől.

A Mandiner nem közölte a polgármester helyreigazítási kérelmét. A szerkesztőség szerint a véleménycikk pontosan, tényszerűen fogalmazott, és a szabadkőműves jelképpel dúsított, átalakított izraeli zászló tényleg egy szabadkőműves jelképpel dúsított, átalakított zászló volt, nem volt tehát mit helyreigazítani.

Az érpataki polgármester ezután sajtó-helyreigazítási pert indított a Mandiner ellen. A tárgyalásra 2014. október 1-jén került sor a Fővárosi Törvényszéken. A felperes részéről senki, sem a polgármester, sem annak jogi képviselője nem vett részt a tárgyaláson, az alperest dr. Kárpáti József jogtanácsos és a cikkszerző Rajcsányi Gellért képviselte.

A tárgyaláson a bíró megtekintette az érpataki polgármester tiltakozó akcióját, a helyreigazítás tárgyát képező, megtaposott táblát és mintáját.

Mindezek alapján a bíróság ítéletet hozott: elutasította a felperes polgármester keresetét, mivel az nem volt megalapozott; az alperes Mandiner pedig a bíróság szerint nem állított valótlanságot.

A pernyertesnek nem volt perköltségi igénye. A bíróság a pervesztest 36 ezer forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte.

*

Fotó: Móricz Csaba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr226865293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.11.05. 09:16:20

Gumiszoba régóta járna ennek és fajtabelijeinek akiknek csak addig jó a véleményszabadság míg hatalomra nem kerülnek azután már demokratikussaká avanzsálnak le a pöcegödörbe.

Bell & Sebastian 2014.11.05. 11:04:40

Ettől még több igazság volt a mutatványában (ha már a többség vizuális típusnak született), mint bármelyik ausztriai, magyar tematikájú művészeti eseményben.

Mindig elcsodálkozom azon, hogy egyeseknek sokkal jobban fáj a cionisták ekézése, mint például nemzeti jelképeink kifigurázása.

Hagyjuk most a kettős mércét, mert inkább az a kérdés, mennyiért korpásodik az a haj? Hacsaknem meggyőződésből, amit még mentegetni is tereh.

Ez a jóember elbukta a saját pénzét? De ettől még RG nem lett se több, se jobb. Legfeljebb világlátottabb, hogy úgy mondjam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.05. 11:20:56

@Redakció:

Mitől atavisztikus az érpataki polgármester performansza?

Robinzon Kurzor 2014.11.05. 12:02:15

@bbjnick:

A torkánál ragadta meg a kérdést, Pelikán elvtárs!

Bell & Sebastian 2014.11.05. 12:25:25

@bbjnick: Freud szólt ki szerzőből. Csak el van nyomva.

Bell & Sebastian 2014.11.05. 12:31:58

@bbjnick: Izé, ööö, nem vogymuk tisztában a szó jelentésével, a Kakadémia szerint az elavult és túlhaladott is szinonimái, amikor szerintem inkább a "genetikusan rögzült" a helyénvalóbb, mint az ősi.

A kiscsibék és a héja árnyékának esete. _Ez_ az atavisztikus.

Gyorgy Nagy 2014.11.05. 16:09:19

Ez a szerencsétlenröl beszélik hogy a városban csak rejszolos misinek hivják mert gyerekkorábban azzal dicsekedett hogy naponta tőbbszőr kőnyitett magàn.

bgp 2014.11.05. 19:33:39

"A pernyertesnek nem volt perköltségi igénye."

Itt b*tátok el. Kellett volna. Akkor legközelebb meggondolja, hogy pereljen.

Bell & Sebastian 2014.11.05. 20:16:05

@bgp: Mielőtt még belelovalná magát négy kosárnyi euróba, pontosan szabályozva vagyon, mit kérhet perköltség címén az alperes. Jelen esetben egy metró- és villamosjegy árát, amit helyben kifizetnek a pénztárban, majd lenyúznak a felperesről . Ennyi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.06. 07:48:29

@Bell & Sebastian:

"a "genetikusan rögzült" a helyénvalóbb, mint az ősi." --- írja.

Hát ez az! Ezért kérdezem a szerzőket, hogy mitől atavisztikus az érpataki polgárjenő performansza?! Talán a moslékzabáló, genetikusan alattvaló voltára céloznak?

gyalog.galopp 2014.11.06. 08:58:52

@bbjnick: @Bell & Sebastian:

"„atavisztikus performansszal tapossa a szabadkőműves jelképpel dúsított izraeli zászlót”. "

Az idézett mondat úgy jogi, mint filológiai szempontból izgalmas lehet értelmiségi körökben, de józan paraszti ésszel megáldott nagyapám erre azt mondaná, hogy hülye képzavar.

Atavizmus, visszaütés az őrökre, ami a biológiában pl. az emberen megjelenő 3-4 pár mellbimbó, kinyúló farokcsont és egyebek. Atavisztikus performanszként talán talán az állatbőrbe bújt izéket tudom elképzelni.

Nyelvtani szempontból sokkal problémásabb a " dúsított" kifejezés használata. Nagyapám értelmező szótára szerint dúsitani azt szokás, amiből már van valami, namost az izraeli zászlóban az ismereteim szerint nincs egy fikarcnyi vakolókanál se, a polgi tábláján meg nincs egy fikarcnyi dávid csillag se.
Namost, ha ez a tábla ezek ellenére is dúsítás, akkor kérem szépen az USA zászlója egy csillagokkal dúsított nyilas zászló, vagy fordítva, vagy a tököm tudja.

Egy biztos, nagy az Isten állatkertje, alacsony a kerítés, egy bolond meg százat csinál.

huKKK 2014.11.09. 08:31:21

@Gyorgy Nagy:

Mi köze a polgi gyermekkorának és az ön bunkóságnak a témához?

A polgi politizálni próbált.
Ön pletykálni

huKKK 2014.11.09. 08:35:55

@Gyorgy Nagy:

A cél nem szentesíti az eszközt!
süti beállítások módosítása