Kifelé a magyarokkal az országból! – az UEFA jóváhagyásával
2014. november 01. írta: TuRuL_2k2

Kifelé a magyarokkal az országból! – az UEFA jóváhagyásával

bukarest_roman_magyar_zaszloegetes.png

„Afară, afară cu ungurii din ţară!”
(Ősi román rigmus)

Többszöri halogatás után megszületett az UEFA fegyelmi döntése a 2014. október 11-i Románia–Magyarország mérkőzésről: az európai szövetség mind a román, mind a magyar csapatot pénzbüntetésre, valamint részleges stadionbezárásra ítélte. A döntés első pillantásra salamoninak tűnhet, de ha kicsit jobban megnézzük, kiderül, hogy kifejezetten távol áll attól, hiszen a magyarok cigányozását és románozását keményen szankcionálták, míg a románok magyarellenes rigmusaiért nem járt büntetés (hogy az MTI, és így a magyar online sajtó nagy részének hírében miért szerepel ennek ellenkezője, azt nem tudom, az UEFA közleménye teljesen egyértelműen fogalmaz).

Pedig lett volna miért büntetni, az „Afară, afară cu ungurii din ţară!” („Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból!”) többször is felhangzott a meccs folyamán a stadionban, ami jól hallható például ezen a felvételen:

De már a meccs előtt is zúgott:

És persze a román alkotmányból(!) vett idézetet („România este stat naţional, suveran şi independent, unitar şi indivizibil”, azaz „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”) hirdető óriásdrapéria sem az ország népességének 6,5 százalékát kitevő romániai magyarság iránti jóindulatból volt kifeszítve a stadionban.

Mindezek ellenére az UEFA Fegyelmi Szabályzatának 14., az emberi méltóságon esett sérelmeket büntető pontjának megsértéséért csak Magyarországot szankcionálták. A 14. pont első két bekezdése így szól:

„(1) Any person under the scope of Article 3 who insults the human dignity of a person or group of persons by whatever means, including on the grounds of skin colour, race, religion or ethnic origin, incurs a suspension lasting at least ten matches or a specified period of time, or any other appropriate sanction.

(2) If one or more of a member association or club’s supporters engage in the behaviour described in paragraph 1, the member association or club responsible is punished with a minimum of a partial stadium closure.”

Az elsőre hasonlónak tűnő büntetésekkel is a magyar szövetség járt rosszabbul, a románoknak kétezer euróval többet kell ugyan fizetniük, de a magyarokra vonatkozó részleges stadionbezárási szankció jóval szigorúbb, mint a románoké. A következő hazai válogatott meccsen, a finnek ellen legalább 2.500 fő befogadóképességű részét kell bezárni a 22.000 férőhelyes Fradi-stadionnak, ami tíz százalék feletti nézőszám-csökkentést jelent, míg a románoknál csak a 122. szektort zárták be az Észak-Írország elleni mérkőzésre – egyet a 125 szektorból:

bukarest_nemzeti_stadion_122_szektor.png

Ráadásul mindenki emlékszik a Magyarország–Izrael barátságos (!) meccs miatti fegyelmi döntésre, amikor az izraeli himnusz kifütyülése és a mocskos zsidózás miatt a magyar válogatottnak zárt kapuk előtt kellett lejátszania a következő vb-selejtezőjét – történetesen épp a Románia ellenit. Igaz, azt a döntést nem az UEFA, hanem a FIFA fegyelmi testülete hozta.

*

(Nyitóillusztráció: ultrasliberi.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr936853479

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifelé a magyarokkal az országból! – az UEFA jóváhagyásával 2014.11.01. 19:52:01

A magyarok cigányozását és románozását keményen szankcionálták, míg a románok magyarellenes rigmusaiért nem járt büntetés.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[-_-] 2014.11.01. 16:08:41

Hogy a zsidóknak mindent lehet, az régóta nyílt titok. De hogy már a koszos mócoknak is, az egyszerűen elképesztő!

czeppelin 2014.11.01. 16:25:02

nagyon nem meglepő. a magyar sportdiplomácia pont olyan szánalmasan szerencsétlen, mint a magyar külpolitika. a románok meg mindig értettek hozzá, hogy érvényesítsék a saját érdekeiket.

Google 2014.11.01. 17:02:21

Steffano Bottoni mindent elmondott a románok érdekérvényesítő képességéről, no meg ez a kijárat a Fekete tengerhez is...

Az ... óriási információs erőfölénye nem fair ugyan, de olyan adottság, amivel együtt kell élni. Az egymást követő egyre erősebb kisiklásokat dőreség bagatellizálni - írta itt egy szerző pár napja.

Őt parafrazeáltam, a pontok helyére pedig UEFA, FIFA, Unió, USA, bármi betehető.

wallenberg8805 2014.11.01. 17:37:28

Meg kell jegyezni hogy az UEFA ellenör német volt, a németeket pedig a második világháború óta agymossák, vagyis beléjük lett nevelve hogy a régi fegyverbarátaik a magyarok rosszak, tehát azokkal szemben elfogultnak kell lenni.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.11.01. 17:51:01

teljesen nyilvánvaló, hogy a náci orbán miatt ütnek minket! :)

wallenberg8805 2014.11.01. 18:12:49

@jm padilla:

Náci Orbán miatt ártatlanokat is büntetni ráadásul igazságtalanul az feltűnően liberálisdemokratikus dolog.

Bell & Sebastian 2014.11.01. 19:11:17

Nézők nélkül -szerencsére- mind éhen halnának (kivéve a fejlett demokráciákat, ahol még focizhatnak / szurkolhatnak /menedzselhetnek közmunkásként az állam pénzén), ezért nem feszíthetik túl a húrt. Egy számunkra kedvezőbb döntés kicsikarása feltételezhetően több kenőpénzbe fájt volna, mint az ezzel okozott kár.

A mordori döntetlen még így sem rossz

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.01. 19:15:54

Románia hányadik az UEFA klubtáblázatán? 15. És Magyarország? 31.
www.uefa.com/memberassociations/uefarankings/country/index.html

Ne játszuk már az agyunkat! Természetes, hogy nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak egy olyan fontos fociéllovasra, mint Románia és egy leszakadó focisereghajtóra, mint Magyarország!

Bell & Sebastian 2014.11.01. 19:44:53

@Doomhammer: Jól értem, elismeri a cenzus létjogosultságát liberális-demokrata, coubertini környezetben?

Maga egy illiberális persona non gratis.

picur3ka 2014.11.01. 19:51:21

@wallenberg8805:

Mer mi a faszt vártál ezektől? Asziszed demokráciaja terjesztésben utaznak? Vegyél be gyógyszert akkor.

Ilyes Balazs 2014.11.01. 19:53:47

Mit vartatok? Egy nemet aki innen ment el. Nem hallotta azt sem,hogy a magyar himnusz alatt egyfolytaban futyultek a romanok'de nagyon jol latta,hogy a magyarok visszadobaltak a roman p[etardakat.nemet szar,roman gane.

picur3ka 2014.11.01. 19:55:38

A posztot meg nem is értem. Megint magyaralázni van kedve a szerzőnek ebben az országban élvén? Vagy ez mi másért téma egyáltalán?

Mikor tett a szerző bármit ez ellen, hogy a hozzájáruló aktív magyarellenens megnyilvánulásait ne említsük.

Nyilván, egy cigány szurkoló, tehát megünnepli ezt a történést, amelyet más észre sem venne.

faeke 2014.11.01. 20:22:35

bezzeg ha zsidóztak volna... 5 évig nem focizhatnának

Kandeláber 2014.11.01. 21:10:15

FIFA, UEFA maffia. Anno eladták az ukránoknak az EB-t, a lengyelekkel együtt rendezték, a 2018-as VB-t meg az araboknak, hogy az 50 fokban rendezzék a meccseket.
Platini, Blatter, két szarházi.
A legkorruptabb két szervezet.
A rohadt nyuscsuk meg röhögnek a markukba.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.01. 21:26:31

@Bell & Sebastian:
Miféle cenzust vízionál maga itten? Van a két kapu meg a pálya közben, azon lehet játszani. A győztesek megmondhatják, a veszteseknek meg kuss. Nincs ennél demokratikusabb játéktér.

A magyarok a stadionépítésben brillíroznak, a románok a focijátékban. A stadionok nem játszanak, amikor az UEFA döntést hoz. A mi döntésünk volt, mibe invesztálunk, hagyjuk már a rinyálást.

Bell & Sebastian 2014.11.01. 21:52:07

@Doomhammer: Ezek szerint egy válogatott megítélése csak attól függ, hanyadik a világranglistán és nem attól, mennyi nylonharisnyát és karórát képes becsempészni belügyes igazolványa segítségével a csapat?

Hol van itt a fékek és ellensúlyok rendszere? Itt a demokrácia súlyos deficitben leledzik, a gyengébbet nem büntetni kell, hanem kiemelt juttatásokkal támogatni, hogy szaporodjon, mint a nyúlbogyó a Zsiguli csomagtartójában, olasz kamionra leadás után. Vagyis fel-.

Hogy aztán keményre száradva, minden kanyarban csapágygolyókként gurgulázhassanak ide-oda a koffertérben, az őrületbe kergetve az elnyűhetetlen, szovjet technika vájt fülű szerelmeseit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.01. 22:04:20

@Bell & Sebastian:
A nylonharisnya-csempészés képessége lehet lokálisan értékes képesség, de helyesen mondta, a focijátékban a gólok számítanak, azokon keresztül pedig a ranglistán elért helyezés.

Remélem, ezzel nem mondtam újat.

Fékekre és ellensúlyokra pedig azért nincs szükség, mert a focijáték következményei szigorúan a pályára korlátozódnak, tehát pl. melyik csapat híveit lehet büntetlenül kardlapozni és ócsárolni. Aki olyan hülye, hogy egy lényegesen gyengébb csapatnak szurkol, az meg is érdemli a kardlapozást.

Azt mondja, Olaszországban jól megy a nyúl? Esetleg az aranyhörcsögöt is megennék azok az olaszok? Volna egy nagyobb szállítmányom, akár már jövő héten. 5-10 cm-es állatok, pont amikor legzsengébb a húsuk.

petraeus 2014.11.02. 08:06:47

Undorito egy dontes, teljesen elfogadhatatlan, az MLSZ bemutatta a bizonyitekokat es azok kozul csak a molinot fogadtak el, a magyarellenes skandalasokat, zaszloegetest nem.
Remelem fellebezunk, ezt nem szabad ennyiben hagyni, ezek szerint az UEFA nal OK ha etnikai tisztogatasra szolitanak fel a stadionokban?

Ezek utan nagyon durva lesz a pesti visszavago, eddig is ugy gondoltam, hogy ugy is kizarnak minket a magyar-roman utan de ezek utan valszeg a dunabol szedik majd ki a roman ultrak hullait, mar ha tuleljuk a magyar-orosz baratsagos meccset, boritekolhato, hogy jobboldali barataink Novorosszia zaszlokkal fognak keszulni...

Pelso.. 2014.11.02. 09:03:26

@Doomhammer: Pedig újat mondtál, meg is lepett, nálunk már nagyon rég nem a gólok számítanak.
Anno meg pl farmernadrágot is felettébb gazdaságos volt csempészni, s még operett focistának sem kellett lenni hozzá.

Szikamor 2014.11.02. 09:10:42

Ez is bevétel a nemzetközi szervezetnek . "Óvási díj "

csilisav 2014.11.02. 09:34:28

Rendesen eltértek a hozzászólok a cikktől,én is eltérek,de a magyar román viszonyról illetve diplomáciánkról szólok.Az MTV TXT-n olvastam az alábbi Basescu -remélem jól írtam-kijelentést.A lényeg ,ha eljön az idő és a moldovai ill. a romániai románok úgy akarják,akkor a két ország egyesül,mert minden népnek joga van egy országban élni.Kérdem,ha ezt egy magyar politikus mondja mit kapnánk? Aztán diplomáciánk bénaságát jelzi,hogy ezt a magas-labdát,szuper Péterünk miért nem ütötte le.Ezen az alapon minden magyarnak joga van egy országban, egyesüléssel élni,azaz vissza.........mindent!!!

Szindbad 2014.11.02. 10:48:42

@csilisav: Hát ja. Londont ideje lenne visszacsatolni.

Bell & Sebastian 2014.11.02. 10:59:17

@Doomhammer: Az aranyhörcsögöt tudtommal Dél-Amerikában eszik és Guineában, amint ezt a neve is mutatja. Amennyire hígul Sforza Italia, elképzelhető, hogy komoly, piaci rés nyílott ezen, haszontalan állatkák importja számára. Mennyi az ÁFA egy ilyen maréknyi húson?

Gondolja, hogy számunkra népegészségügyileg kedvezőbb lenne, ha labdarúgókat fogyasztanánk a cigánypecsenye mintájára. Zene nélkül mit érek én? És szotyolázás nélkül, Ő?

vezér01 2014.11.02. 11:02:14

@Doomhammer: Ezt úgy értsem,hogy ha meglenne még az "aranycsapat",akár zsidózhatnánk is egy jót ?

Józsi01 2014.11.02. 11:20:03

Nyugalom emberek. most már papírunk van az UEFA-tól, hogy a kifelé a ............ (ide bármit be lehet tenni) rigmust szabad, sőt tolerálandó. Ezért a következő meccsen már mehet is aki szeretné.

Gábor Jonás 2014.11.02. 11:28:00

@jm padilla: Szerintem a náci K anyád miat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.02. 11:32:32

@Pelso..:
Unortodox magyar útra adott ötletet most. Elég volt a versengés sporteszményeket megrontó áfiumából, a magyar focit nem gólra játszák! Hanem mondjuk leosztja a gólokat egy állami hivatal, a meccsen pedig mindenki annyit rúghat, amennyi engedélyezve van. De azt kötelező is berúgnia.

Szijjártónak meg kiadjuk a feladatot, hogy nemzetközi kommunikációs offenzívával fogadtassa el a magyar utat.

Majd csodálkoznak a románok, mire mennek a hülye góljaikkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.02. 11:34:45

@vezér01:
Az aranycsapat veresége miatt utcai zavargások is kitörtek és több ezres tüntetések voltak (1954-ben!). A győzteseknek sok mindent szabad.
www.hetek.hu/interju/200407/az_aranycsapat_dramaja

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.02. 11:44:19

@Bell & Sebastian:
Maga nem kisállattenyésztő, nem is tudom, milyen alapon hivatkozott maga nyúlszarra. Mit tud maga a nyúlszarról meg a magyarság heroikus harcáról a nyúlfronton folytatott túlélésért? Semmit nem tud, maga egy haszontalan skribler, magának az se számít, ha nyúl helyett aranyhörcsög kerül a tányérjára.

Az aranyhörcsög, mint neve mutatja, szíriai állat.

Egy növendékhörcsög kb. 10 deka, amiből legalább 6 deka színhús. Ez nem tűnik soknak, azonban mivel díszállat, lehet hivatkozni arra, hogy a tenyésztése nem üzletszerűen történik. Ilyenkor az adótartalom 0%. Felkeltettem az érdeklődését?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.02. 11:45:30

@Bell & Sebastian:
Mennyi színhús van egy ilyen labdarúgón? És mennyi az ÁFÁ-ja a tenyésztésüknek?

Google 2014.11.02. 11:45:56

@Doomhammer:

Csak egy megjegyzés: stadionok Romániában is épültek. Kolozsváron is, Bukarestben is. Másutt is.
Marad az erősebb kutya demokráciája, mint ok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.02. 11:51:58

@Google:
Egész pontosan három stadion épült Romániában az elmúlt 5 évben, ebből csak egy számít nagynak.
en.wikipedia.org/wiki/List_of_football_stadiums_in_Romania

Minálunk meg egész stadionépítési láz van.

mikka 2014.11.02. 12:43:23

A hazátlan , magyarokra panaszkodó baloldali retardáltak miatt tehetik amit tesznek velünk nyugaton.
Eljön majd az idő amikor tényleg le kell velük számolni..

bölcsbagoly 2014.11.02. 12:55:24

@Doomhammer: te tényleg ennyire marha vagy, vagy csak élvezkedsz?
Amúgy:
1. focizni az erdélyi magyarok tanitották meg az oláhokat, a 70-es évekig a válogatottjuk tele volt magyarokkal (még ha el is torzitották a nevüket);
2. ma már nemcsak a név , maguk az új generációk is elvannak torzitva etnikailag (ld. Chiriches, Keseru, Puscas, Bicfalvi, Papp, Antal, s társaik);
3. a legjobb 16 közé mikor került be román csapata utoljára a Bl-be vagy EL-ban? Onnantól kezdődik a foci, addig főleg a szerencsés sorsolás dönt.
4. Tudod hány új stadion épült az utóbbi években r Romániában és hányat akarnak még épiteni?

bölcsbagoly 2014.11.02. 12:56:53

@Doomhammer: te idióta, a kolozsvári és a ploiesti miért nem elég nagy neked?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.02. 13:02:34

@bölcsbagoly:
Látom, fáj, hogy a vesztesek közé tartozol, azért gyalázkodsz.

"Onnantól kezdődik a foci, addig főleg a szerencsés sorsolás dönt."

Jó, hogy nem a kapufa kerek vagy szögletes kialakításától. Nézd meg az UEFA táblázatot, ott az igazság. A románok éllovasok, a magyarok sereghajtók. A románoknál három stadion épült az elmúlt 5 évben, a magyaroknál csak 2014-ben legalább három (a debreceni, az FTC és a felcsúti). Talán nem véletlen az egybeesés. Van, aki a futballra költ és van, aki stadionokra.

huKKK 2014.11.02. 17:18:23

Stadionjaink kiválóan alkalmasak elárasztásra.
Tengeri ütközeteinket fogják újrajátszatni,
dicső ellentengernagyunk emlékére.

Bell & Sebastian 2014.11.02. 18:07:22

@huKKK: Ne is mondja, osztályozóvizsgán is felbukkant ez a marhaság (római amfiteátrumok elárasztása >>> népfürdő), erre a forrás nyomába eredtek. Ott ért véget a pedagógusi pályája, de azért még érdemes alapozni a gyermeki hiszékenységre.

Bell & Sebastian 2014.11.02. 18:17:14

@Doomhammer: Addig igaza van, hogy személyesen csak 2 db, osztrák vérnyulat ismerek, minden, félreérthető mozdulatra támadnak, kutya vagy macska, ezeknek egyre megy, megkergetik még a lovat is.

A magyar lenyúl-nyúl gyökeresen más természetű, az beosztásán keresztül ráruházott hatalmával visszaélve ÁFÁ -ra megy és nem kell még attól sem tartania, hogy üldözőbe veszi egy másik nyúl.

Nyúl a nyúlra mellső lábat nem emel.

Még hogy én ne lennék a nyúlbogyó szakértője? Mit gondol, mit eszik, ha Francia Drazséval kínálják a szánakozó gyerekek a parkban?

huKKK 2014.11.02. 20:15:00

@Bell & Sebastian:
Fogatversenyhez is kitűnőek.
Árpádunk a (eü.okokból!) körülmetélése után,álnéven,így győzött le egy rómait.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.11.02. 21:25:01

Érdekes az UEFA hozzáállása. Ha én lennék a külügyminiszter, ezerrel rámennék, tiltakozásból kiléptetném az országot belőle, és hatalmas zajt csapnék emiatt az egész világon, nem kímélve a sajtópénzt.

Kilépni amúgy se járna semmilyen veszteséggel, legalább a gyengécske NB I-es focistáink kipihenhetnék magukat a nyáron, nem kéne a "jobb" csapatoknak kiesésre menő selejtezőket játszaniuk mindenféle belorusz meg hasonló focióriásokkal. Az EB-re se jutnánk ki, úgyhogy a kilépés nem járna veszteséggel.

huKKK 2014.11.02. 22:46:08

@Molnárgörény:

Tiltsuk meg a beutazást a vezetőiknek, leplezzük le dolgaikat wikilíx módra.
Velünk nem lehet kukoricázni.

Tehéntőgy 2014.11.03. 08:52:38

@Molnárgörény: És miről szólna a világon a zajcsapás? Hogy az UEFA kettősmércézett, mert a románokat csak azért büntette meg, mert aszonták kuki, bezzeg a magyarokat a kukizásért meg a kakizásért is, pedig a románok is kakiztak? Biztos rettentően megdöbbenne mindenki, cool story, bro'.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.11.03. 09:51:45

@Tehéntőgy: Ha tényleg annyira ostoba vagy, hogy nem érted meg: amikor az ilyen megkülönböztetéseket szó nélkül eltűrjük, akkor ezzel bátorítjuk is azokat, akkor nincs miért érvelni. Ha maga az érintett viseli el a diszkriminációt szó nélkül, akkor abból mindenkinek az jön le, hogy vagy bűntudata van, vagy alacsonyabbrendűnek tartja magát, így a diszkrimináció helyénvaló.

Például Koszovóban lehetett a függetlenségről amerikai támogatással népszavazni, sőt, például a hülye és harmatgyenge magyar diplomáciával elismertették a koszovói rablóbandák "államát" rögtön. A magyar diplomácia pedig nem kért nyilvános garanciát az USA-tól arra, hogy az erdélyi tömbmagyarság esetében ugyanezt az önrendelkezési jogot ugyanígy támogatnák, ha eljön az ideje. Nos, az ilyen önmagunkat farkcsóválva alárendelő lépések miatt tart a magyar diplomácia ott, ahol.

Meg az ilyen ostobák miatt, mint te. Tűrj csak, de az nem tehéntőgy, hanem bircaman, neked kéne ezt a nicket viselned. Sőt, köszönd meg, amikor a románok belénk törölgetik a szaros lábukat.

bölcsbagoly 2014.11.03. 13:36:14

@Doomhammer: te idióta, annyit értesz Romániához is mint a focihoz! Romániában 3 majd 50 ezres stadion épült, mig itthon két 20 ezres és egy 3 ezres!
Igaz sokan játszanak külföldön , de legtöbb a kispadot koptatja, vagy úgy váltja a csapatait mint más az alsóneműjét. Az utánpótlásuk helyzete cseppet sem jobb mint nálunk, a vezetőik meg élen járnak a csalásban, hamisitásban. Most is féltucatnyian ülnek börtönben (Becali - 3 is - Borcea, Copos, Padureanu, stb).
A csapataik csak az előző évtizedekben szerzett pontszámuknak köszönhetően ússzák meg az előselejtezőket s kerülnek kedvező helyzetbe a sorsolásnál ( s nem mindegy, hogy már juliusban játszol, pihenés nélkül az előző szezon után, vagy csak agusztusban kapcsolódsz be!). Az ottani NB1 szinvonala meg semmivel sem magasabb mint az itteni.

bölcsbagoly 2014.11.03. 13:38:16

Nem elfeledni, hogy Mircea Sandu a levitézlett román szövetségi elnök Platini jóbarátja és az UEFA felső vezetésének tagja! Mutyi?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.11.03. 23:40:40

@bölcsbagoly: Hagyd el, ő abszolút mindenhez jobban ért, mint a polkorrekt agyatlanok általában. Nézd meg, hogy a cigánybűnözés tagadására hány ezer hülyeséget firkált már össze egy poszthoz, miközben talán sose volt még fogdában, ahol én munka közben annak idején hetente megfordultam. Azt hiszi a szerencsétlen, hogy ötezer tudálékos ostoba komment elrejt ötvenezer cigányt a fogdákból...

Az effélék még a szimpla fasisztáknál vagy bolsevikoknál is visszataszítóbbak. Értelmesen képtelen beszélni, saját félhülye ironizálási kényszerének a rabja, és mindenről mindet tud legalábbis azt hiszi). Nagy valószínűséggel sose fordult meg éjszaka a Mátyás téren, vagy hasonló helyen, és nem is tervezi odamenni, hacsak tüntetésben nem (de akkor is a tömeg közepén, hogy ha a zsaruk keményítenének, még el tudjon iszkolni).

Kár szóbaállni vele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.04. 00:17:21

@bölcsbagoly:
"Romániában 3 majd 50 ezres stadion épült, "

Melyikek?

bölcsbagoly 2014.11.04. 05:19:00

@Doomhammer: Bukarest,Kolozsvár, Ploiesti.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.11.04. 09:33:11

@bölcsbagoly:
Ploiesti stadion: 15500 fő befogadó kapacitás, 2011-ben adták át, egy 1937-ben épült stadion helyén.

Kolozsvár stadion, 30335 fő befogadó kapacitás, 2011-ben adták át azt is, egyébként többcélú, koncerteket és rögbimeccseket is rendeznek ott.

Bukarest stadion, na ez egy 50000-es, egyébként ez is 2011-ből.

Tehát hol a három 50 ezres stadion?
süti beállítások módosítása