Kommentszűrés
’14 okt
22
10:01

Huszonöt évünk elszelelt − Velünk élő rendszerváltás XI.

Írta: Redakció

rendszervaltas_13.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.

*

Huszonöt évünk elszelelt

Pákozdi Imre írása.

pakozdi_imre.jpg A Mandiner megtisztelő felkérésére nehéz nem közhelyektől hemzsegő cikket írni. Egyetlen biztos módszer lenne erre, mégpedig a pozitívumok hangsúlyozása. Ezt ugyanis senki nem teszi, ilyet magyar publicista nem csinál, ez nemzetkarakterológiai nonszensz volna. Búsulós, kárálós, dühösködő, keseredésre hajló nép vagyunk, lételemünk a panaszkodás, dagonyánk a mélakór. Mégis, ha belegondolunk, vannak komoly eredményeink, úgyhogy belevágok, témám a gazdaság.

Jól indultunk, mert bár 1990-ben szinte leállt a magyar ipar és megroppant a mezőgazdaság, az Antall-kormány időszakában több működő tőke jött hozzánk, mint a többi, volt szocialista országba együttvéve. A működő tőke nagy része azonban nem zöldmezős beruházásra, hanem privatizációra ment: a privatizációs hányad 1994-re elérte az 50 százalékot. Ennek oka egyrészt az akkori kormány illúziókkal teli gazdaságpolitikája, a régi vállalatvezetők iránti bizalma, másrészt e vállalatvezetők kontraszelektált, tehetségtelen és korrupt hada volt.

*

A mából visszatekintve úgy tűnik, hogy elmulasztották a politikailag determinált, kivételes pillanatot, amikor − elsősorban a németekkel − a magyar ipar többségét megmentő együttműködési szerződések lettek volna köthetők. Például a MOM a Carl Zeiss-szel, az Ikarus a MAN-nal, a Danuvia a Festoval, a Medicor a Siemenssel vagy a Philips-szel, netán a Thomsonnal, az óbudai Hajógyár a kínaiakkal egyezkedhetett volna a siker reményében. Csepel, Dunaújváros, Ózd, Kazincbarcika nehezebb eset volt, évtizede veszteséges romhalmazokról lévén szó, de az ő sorsuk sem volt teljesen reménytelen: lám, a kassai acélmű is megtalálta a US Steelt.

Ez itthon nem sikerült, az ideális, kisebbségi részvény-eladással, tehát a tulajdon megőrzésével, egyszersmind feltőkésítéssel megtámogatott kooperációt többnyire az aktuális menedzsment hitszegő árulása helyettesítette. A céget először átvitték veszteségesbe, majd az így logikusnak tűnő, alacsony áron eladták, jattért vagy még néhány évi menedzsment tagságért cserébe. Sárközi professzor híres 1988. évi VI. törvénye tehát nem az egyetlen kiskapu volt a gátlástalan privatizációra; azt az Antall-kormány, rögtön hivatalba lépése után, amúgy is becsukta − sajnos már későn.

Nullára devalvált gazdaságunkban azonban − meglepő módon − egészséges vér, azaz értékálló forint lüktetett. Bár a keményvalutában beáramló külföldi tőke forint-igénye valamelyest magyarázza, máig nem világos, hogy miképpen maradhatott erős a magyar fizetőeszköz − pláne 1995 után, amikor Bokros Lajos pénzügyminiszterként két egymást követő évben az államháztartás segítségéül hívta az inflációt. Ekkoriban esett néhány év alatt 19%-kal a nyugdíjasok vásárlóereje és ekkor dőlt be a Postabank − ám, mindez, meglepő módon, meg sem rendítette a magyar pénz árfolyamát. Az járt jól, aki 1991 és 1998 között (majd tovább, egészen 2008-ig) forintban tartotta a megtakarításait.

*

1998-ban jött az első Fidesz-kormány, és ne kerteljünk, csodát művelt. A GDP-arányos költségvetési adósság két év alatt 61 százalékról 52 százalékra csökkent, egyensúlyba került a költségvetés, beindult a forint alapú, kedvezményes kamatú lakáshitelezés és lecsökkent az infláció.

Jó okunk van feltételezni, hogy ha 2002-ben nem veszi vissza a kormányrudat az MSZP és az SZDSZ, akkor Magyarország most régiónk éllovasa lenne. De visszavette, még ha ocsmány eszközökkel, köztük harmincegynehány hazug feljelentéssel is, amelyek kétharmadát − már a szoci kormányzati éra idején − a rendőrség, egyharmadát az ügyészség utasította el megalapozatlanság miatt. Persze, hibázott a Fidesz is: ez volt a hőn vágyott „polgári Magyarország” sulykolásának időszaka.

Sajnos azonban a falusi és külvárosi, mélyszegény magyar egyet sem talált magára érvényesnek a polgári lét hangzatos és nem egyszer fellengzősen deklamált ismérvei közül, úgyhogy azt gondolta, ezek a polgárok valahol, jóval magasabb régiókban tenyésznek és nyilván az ő vérét szívják a maguk kenetteljes nemzeti módján. Akkoriban bukó szlogen volt a polgárosodásé, mi tagadás.

*

Közben, a Medgyessy-féle demagóg béremelési ígérgetések és azok ostobán időzített beváltása után − ami megalapozta az évtized eladósodását − megérkezett Gyurcsány, aki gazdasági téren csúcsot döntött. Egyszerre növelte a privatizációs hányadot, a költségvetés és az önkormányzatok adósságát, tette általánossá a devizában történő, hosszú távú lakossági eladósodást és csökkentette a gazdaság növekedési ütemét. Ráadásul beütött a 2008-2010 es gazdasági világválság, amelynek mi már a hajnalán, 2008 októberében eljutottunk a csőd-fázisába. Ekkor a csőd dominó-effektusától félő Nyugat segítsége nélkül nagyon nagy baj támadt volna.

2010-ben elsöprő győzelmet aratott a Fidesz, amelynek vezetője azonnal Barrosóhoz fordult, segítene már az EU, néhány átmeneti hónapra vagy évre a kilábalásban. Barroso és az EU azonban elkövette a legnagyobb hibát, amit elkövethetett: nyersen és üres kézzel hazaküldte Orbánt, mintha ő lett volna az a balfácán, aki az elmúlt nyolc évben tönkretette a magyar nemzetgazdaságot − miközben pedig éppen Orbán és kormánya volt, aki 1998 és 2002 között rendbehozta azt. Barroso és a mögötte álló európai hatalmak – nem mentség, hogy bizonyára a kibontakozó görög válság pszichózisában − a fennhéjázó ostobaság európai léptékű példáját statuálták, ezzel tartósan elidegenítették Orbán Viktort és a magyar politikai vezető réteget az Uniótól.

Az unortodoxia 2010 és 2014 közötti időszakát a kormányzati dac, tehát az egyezkedni képtelen, csak a vereségek nyomán, sziszegve igazodni tudó kül- és gazdaságpolitika jellemezte. Belföldön viszont nagy dolgok történtek a szociálpolitika terén: a rezsicsökkentés és a devizahitelek konszolidálása, valamint a roma- és szegénypolitika, a közmunkaprogram és az oktatási rendszer szigora komoly eredményeket hozott. Ám az ágyazó és eltartó keretrendszer − amely csak a profitorientált gazdaság lehet − stagnált: 2010 és 2013 között a GDP átlagosan mindössze évi 0,5 százalékkal nőtt, ami helyben járást jelent. Ezért nem csoda, hogy a szegénység − szakszóval a material deprivation (azoknak a hányada, akiknek az átlagjövedelem 60 százalékánál kevesebb jut) − tovább nőtt.

Legújabban a gazdaság makrómutatói látványosan nekirugaszkodtak, a dolgot megmagyarázó okok azonban homályosak. Az a gyanúnk, hogy a 3 százalék körülire várt idei növekedés egyrészt a kivételesen kedvező télnek, másrészt az állami beruházásoknak, harmadrészt a négy nagy autógyár és azok holdudvara fokozott teljesítményének köszönhető. De legalább köszönhető, legalább valós, legalább elmozdulást jelent a null komma Josef szintjéről. Ami csapolni valónak jó, növekedésnek viszont csapnivaló.

Címkék: gazdaság történelem 1989 társadalom rendszerváltás privatizáció Velünk élő rendszerváltás Pákozdi Imre

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr936795283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.22. 10:31:58

Hát, a gazdasági résznek kevés köze van a valósághoz. A lassú zuhanás 2000-ben kezdődött, éppen a Fidesz alatt.

marko11 2014.10.22. 12:46:41

A rendszerváltást követő gazdasági "sikereink", ha jól értem, az Antall-kormány ostobaságaival kezdődtek és folytatódtak a Horn/Bokros csomaggal.
Mindezeket megelőzte a Németh-kormány, eufemisztikusan, spontán privatizációnak nevezett szabad rablása.
Majd, hab a tortán, Gyurcsányék ámokfutása.

Miközben az un. rendszerváltás idején mindenki azt várta (külföldi elemzők is), hogy továbbra is Magyarország lesz a régió legsikeresebb országa.

Gyóni Gábor 2014.10.22. 13:22:48

Ez sajnos éppenhogy közhelyes cikk. Csupa csupa vitatható közhely.
Amivel elsősorban vitatkoznék, hogy a Fidesz-kormány 1998 után csodát tett. A Fidesz-kormány 1998 és 2002 között semmi különöset nem csinált. Haladt tovább a horni úton. Persze közben igyekezett kiépíteni a saját klientúrarendszerét, de alapvetően belesimult a rendszerbe.
Az se mondja senki, hogy Magyarország gondjai azért keletkeztek, mert Medgyessy 50 %-kal megemelte az ápolónők és a tanárok bérét.
És mi van a korrupciós csatornákon elfolyó pénzekkel?

látens liberális 2014.10.22. 13:52:38

" Egyetlen biztos módszer lenne erre, mégpedig a pozitívumok hangsúlyozása. "
Hát valóban próbál a szerző optimista csengésű irományt tálalni erről a szomorú történetről, de azért ez mégis csak egy szomorú történet. A legszomorúbb, hogy ezt mi meg is éltük.Még szomorúbb, hogy ez nem is fog megváltozni.

h.kovacs 2014.10.22. 17:06:34

ez még egy hívőtöl is ritka elfogult írás , de az írója boldog lehet orbán már örökre a nyakunkon marad és sok-sok csodát tehet

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.10.22. 18:08:24

Ehhez a faszihoz képest még GFG is egy megátalkodott rendszerkritikus.

Kandeláber 2014.10.22. 18:37:39

Az szdsz-nél kártékonyabb, magyarellenesebb párt talán csak a Rákosi-féle MDP volt.

BRAAJEN 2014.10.22. 19:08:42

ez egy idióta seggnyaló, és átaludta ezt a 25 évet...
melyik országban él...

Hidvégi Mihály 2014.10.23. 08:42:25

Még nem olvastam végig a cikket, de előtte megjegyzem:

nem valószínű, sőt lehetetlen, hogy 2002-ben ha nem a szocik nyernek, sokkal előrébb lenne az ország.

Miért?

Orbán személye miatt, akkor ő lett volna továbbra is a miniszterelnök.

Nos, egy olyan ember, akiben szikrányi bátorság, szikrányi emberség, szikrányi becsület, szikrányi erkölcs sincs viszont ennyire hazudó-képes, az soha a büdös életben nem lesz jó szakember s így jó politikus sem.

Magyarul: kutyából nem lesz szalonna, Orbánból soha semmilyen körülmények között államférfi.

hoplita 2014.10.23. 12:22:40

Lófaszt.
Ugyanott lennénk, ahol most.
A teljes gengszterváltó politikai elit, a madöftől a maszopon át a fityiszig bezárólag, köztörvényes tolvajok gyülekezete.
Csak neked imikém már túl mélyen van a fejed az egyik oldal seggében hosszú ideje és ez bizony kissé gátolja a tisztánlátást.
Nem mintha megcsapna a releváció szele, ha esetleg haladva a korszellemmel és a divattal, popót váltanál
Meg ugye a seggnyalás elég kifizetődő tevékenység bármely oldalon kies hazánkban, sokan űzik ezt a sportot, elég a fejlécre nézni, ami alatt korszakos gondolataidat boncolgatod.:)

KissGecihuszár 2014.10.28. 13:36:37

ÁMEN! Ez van, anno '90-'92 közt ezt elkúrtuk, nem kicsit; NAGYGYON! Ezen nincs mit szépíteni, megmagyarázni, s főként elrelativizálni, hogy az akkoriban dettó RENSZERVÁLTÓ Visegrádi "barátainkhoz" képest mi ezt nagygyon benéztük, próbáltuk elhinni, hogy a tegnap még rettegett bigott komcsi(zsidó) moszkovita, (ex)ÁVÓ-s, III/III-as, munkásőr elvtársainkból egy csapásra finom Urak lehetnek, akik mivel eddig is ott voltak a "művek" élén, ezért hát minden bizonnyal mindenkinél jobban is értenek az adott gyár igazgatásához, a dettó ott sertepertélő ex párt, illetve függetlenített sz.b. titkár elvtárs(nő)vel egyetemben. Elringattuk magunkat a "legvidámabb barakkban felszolgált gulyáskommunizmus" romantikájával, ohne zsanér beszopva, hogy ezt a késő kádári nettó axióma parádét majd szinte 1 az 1-ben átkonvertálhatjuk piacgazdasági környezetbe! A legszomorúbb ebben az volt, hogy ezt a múzeumigazgató-könyvtáros antall és dettó tökkelütött mdf-je is elhitte, sőt még rá is tett 1-2 lapáttal, elfogadva Európa messze legszigorúbb csődtörvényét, ezzel megágyazva az írásban is megemlített "magyarosch" privatizációnak, de ha még ez sem lett volna elég, akkor (hathatós szdsz-es közbeugatásra) elzavarta az akkor dübörgő NSZK-t, aki "csak" a feléjük fennálló (nem pite) államadósságunk !50%nak! elengedését, a másik 50% átütemezését, könnyítését ajánlotta fel, hálául az NDK-sokkal való '89-es bánásmódért. De ugyanígy lepattintotta "legendás" antallunk '91-ben tett Japán látogatásán az 1% USD kamat mellett 10MRD USD hitelt nyújtani óhajtó Japán bankokat, illetve a további értékes gazdasági segítséget nyújtani óhajtó Japán kormányt is! És persze kijelentettük, hogy na mi aztán az "utolsó fillérig" visszacsengetjük a menetrend szerint lejáró adósságainkat, mert majd megláthatja minden "okoskodó", hogy hová jut az a Lengyelország, mely a szerintük nem legitim előző éra által felvett hitelekért nem szavatolva, azok 1/3-át egész egyszerűen annuláltatta, a fennmaradó 2/3-ad több, mint 50%-át átütemeztette és passz! Ezen döntésekkel '93-ra gyakorlatilag eldőlt Hazánk sorsa, ami ezután következett, nos az már csak egy sebzett vad haláltusája közbeni ide-oda mardosása, ide-odakapása volt, hiszen a társadalom normális működésének alapját képező valós, érték előállító munka helyszíneit, azaz a gyárakat, TSZ-eket rombolták porig, helyüket felégették, beszántották, majd szórták be sóval, azaz szétverték az alapokat! Kérdem én, mi lesz egy olyan építménnyel, melynek egy 10Kg-os kalapáccsal elkezdik szétverni az alapjait? Nincs több kérdésem...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.14. 14:55:04

És hát persze hazudott a Mandíner:
"Belföldön viszont nagy dolgok történtek a szociálpolitika terén: a rezsicsökkentés"

444.hu/2018/02/14/mar-a-nagy-valasztasi-rezsicsokkenteskor-is-olcsobb-volt-a-gaz-mint-amennyiert-a-lakossag-kapta