Képzelt párbeszéd Krassó és Wittner között − Velünk élő rendszerváltás X.
2014. október 21. írta: Redakció

Képzelt párbeszéd Krassó és Wittner között − Velünk élő rendszerváltás X.

barikad.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.

*

 

Képzelt párbeszéd Krassó György és Wittner Mária között 2014. október 23-án

Lovas István írása.

lovas_istvan_1.jpg„Megfogadtam, ha élve kikerülök, akkor azokat az embereket, - Erdős, Vásárhelyi, Bauer, Pető, Décsi -, akik részesei és okozói voltak a letartóztatásomnak és megveretésemnek, bármilyen módon, de megölöm.” (Kiss József: ÁVO-s voltam, ÁVO-sok vertek…ISBN 0 958818479. Fairfield, N.S.W. Ausztrália. 1996. 109. oldal.)

„Itt egypárti diktatúra van.” (Naponta többször elhangzó balliberális véleményformálói és betelefonálói zsolozsma a Klubrádió nevű „világhírű” gettórádióban is.)

Azt álmodtam, hogy  feltámadt Krassó György, aki régi rabtársával, Wittner Máriával beszélget a Szabadság-téri új tényemlékmű, a német megszállás szoborkompozíciója előtt. (Fiatalabbaknak: Krassó György hat évet töltött az ’56-os  forradalom után a börtönben úgy, hogy bátorságával még ott is kitűnt rabtársai közül. Wittner Máriát azért ítélték első fokon halálra, mert részt vett e szabadságharcban, amely ellen a mai Németország ünnepelt hőse, Horn Gyula, Magyarország későbbi, szabadon választott miniszterelnöke emelte fel géppisztolyát.)

Az 1991-ben meghalt Krassó megkérdezi Wittner Máriát, hogy tart-e még az 1990-ben megkezdődött szabadság kora? „Igen”, feleli Wittner, aki két cikluson át a Fidesz országgyűlési képviselője is volt.

Krassó, rámutatva a német megszállást ábrázoló emlékműre, azt kérdezi: „Mik ezek a kövek, képek, óriástükör és feliratok a szobor körül?”

Wittner: A volt SZDSZ holdudvara tiltakozik a megszállás ábrázoló szobor ellen.

Krassó: A rendőrség nem takaríttatja el a hulladékot?

Wittner: Nem.

Krassó: Akkor most kiteszek egy molinót szembe, a szovjet felszabadítást hazudó emlékmű elé azzal a felirattal, hogy „Hétszázezer magyar deportálása felszabadítás? Le a hazugság  obeliszkjével!” Vagy az amerikai nagykövetséget körülvevő guantánamói ketrec elé egy olyan feliratot, hogy „Ne hallgassátok le a világot!”

Wittner: Gyuri ne tedd, mert Pintérék itt álló rendőrei azonnal elvisznek. Eleget voltál már rendőrségen korábban is.

Krassó: Az előbb azt mondtad, hogy szabadság van. Pintér talán kommunista, hogy ennyire védi a szovjet és az amerikai hazugságot?

Wittner: Nem. Ő a Fidesz-kormány belügyminisztere.

Krassó: Nem értem. És ezt az emberek tűrik, hogy csak főkomcsiul – mint Kádár alatt – és SZDSZ-ül lehetett pofázni? Mi van itt, diktatúra?

Wittner: Gyuri, ez bonyolult. Üljünk be kávézni itt a sarkon, a La Plazában, és ott elmagyarázok neked mindent. Persze bizalmasan.

Krassó: Jó. Egyébként mi van Bauerrel? Leszámolt vele Kiss?

Wittner: Nem, mert Magyarország jogállam. Semmi baja nem lett. Haláláig Eörsi Mátyás ügyvédi irodájának társa volt. Fia egy Demokratikus Koalíció nevű neoliberális pártban politizál. És őt is az egypártrendszerű diktatúrára emlékezteti a mai politikai berendezkedés.

Krassó: A minap a tévén láttam, hogy Bánó rákérdezett Osztolykánnál egy majdnem lincselési ügy kapcsán arra, hogy a cigánylélek ilyen-e. A médiahatóság megbünteti majd az ATV-t?

Wittner: Nem fogja.

Krassó: És ha egy jobboldali tévé Magyarország külföldi áztatásakor Heller Ágnestől hasonlóan kérdezne – mutatis mutandis?

Wittner: Akkor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság komoly pénzbüntetést szabna ki.

Krassó: Mi van itt, Mari, egypárti diktatúra?

Wittner: Gyuri, menjünk már kávézni! Tiszta Rip Van Winkle lettél: mint neki is, egy kicsit még tájékozódnod kell ahhoz, hogy megértsd, mi történik ma egy olyan hosszú alvás után, mint a tied!

Krassó: Mari, azért már két hete felébredtem. El is repültem külföldre, ahol éppen Fischer Iván Vörös tehén című operáját adták elő arról, hogy a magyarok – így, a magyarok – milyen antiszemiták. Fischer és zenekara a szabad piacról fedezi a működését?

Wittner: Nem, Gyuri, több száz milliót kap ő és zenekara a kormánytól.

Krassó: Én azt hittem, az ilyen operák vagy Kertész Ákos „moslékzabáló magyarjai”, a Klubrádió műsoraiban a magyarok óránként többszöri kollektív alázása önmagukban és bármely más néphez viszonyítva olyan rasszista, egy egész népet megbélyegző szövegek, ami miatt nemhogy dotálnák a fajgyalázókat, ingyen adnak frekvenciákat, de letartóztatnak embereket. Onnan gondoltam ezt, hogy most, a napokban letartóztattak és kitoloncoltak egy amerikait, akiről még nem is tudták, mit fog mondani egy Budapestre tervezett, de betiltott konferencián. Most akkor itt egypárti diktatúra van vagy nincs?

Wittner: Gyurikám, most már tényleg menjünk kávézni!

Krassó: Mondd, Mari, visszatekintve, megérte, hogy ennyit szenvedtünk? Egyik diktatúrából a másikba kerültünk?

Wittner: Ismerlek. Tudom, hogy te sem a haszonelvűség elve alapján döntesz, most sem. Ha mindezt már akkor tudtuk volna, ugyanazt tennénk. Éljen a szabadság!

Krassó: Azért, hogy az tényleg éljen, a kávézás után kiteszem a molinókat. Ha ’56-ban nem féltem, most végleg nem fogok!

Deus ex machina, égi hangként: Gyuri, ne tedd!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr456787511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tableno 2014.10.21. 07:13:43

Lovas már megkapta az áhított zsíros állást Putyintól?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.21. 09:19:27

Kevés a pozitívuma a Fidesznek, de az egyik kétségtelen pozitívuma: megtörte a ballib konszenzust, mely 2 évtizedig terrorban tartotta az országot.

Jean Sol Partre 2014.10.21. 09:42:44

Krassó talán az egyetlen hiteles ember a rendszerváltás idejéből. Lovas jobban tenné, ha a szájára se venné a nevét.

Veridicus76 2014.10.21. 09:55:01

Sajnos Lovas tökéletesen látja a helyzetet. A magyar állam továbbra is kitömi pénzzel a hazaáruló ellenséget, miközben keresztény, magyar szellemi műhelyek szűnnek meg bármiféle segítség híján - sőt, gyakran kormányzati körökből érkező fúrás miatt.

hacsaturján 2014.10.21. 10:01:07

mostan majd előkapom az iróniaméteremet, oszt úgy leköpöm, mint a pinty.

Virág et. 2014.10.21. 10:39:11

A szovjet emlékmű viszonossági alapon áll ott, ahol. Ha elvisszük, annak diplomáciai következményei lesznek - ezt Putyinék már rég (még Putyin előtt) világossá tették. A német megszállási emlékművet senki nem kérte, hogy rakjuk oda, saját ötlet volt. Egy kényes emlékműre egy másik kényes emlékmű nem válasz. A németek nem várták ezt el tőlünk, sőt. Az oroszok a másikat elvárják. Engem nem bánt annyira a megszállási emlékmű, de felesleges konfliktus-generálás volt.

Gitmózni meg szánalmas. Lehallgatásokkal kapcsolatosan meg annyit, hogy ha valaki a XXI. században azon meglepődik, hogy egy ország kémkedik, az még szánalmasabb. Pár hónapja német kémeket fogtak az USA-ban, azelőtt pár évvel a rendkívül csinos orosz kémnőt utasították ki, kínait meg hetente fognak kb mindenhol. Sokkoló, hogy működnek a titkosszolgálatok. Aki komolyan azt hiszi, hogy csak az USA hallgat le külföldieket, az veszélyes mértékben hülye.

Az NMHH melyik jobboldali tévét bírságolta szét? Nekem egyelőre annyi tűnt föl, hogy piacot takarítottak a Classnak és 3 évig nyírták a Klubrádiót. Ja, és hetente bírságolják az RTL-t.

Végül: én érzem csak a sértődöttséget Lovason?

marko11 2014.10.21. 10:42:31

@Jean Sol Partre: Igyekeztek is Krassótól megszabadulni az szdsz-es "barátai"!
Egyébként ezért sem jó a Lovas írás alapvetése, mert Krassó annyira kívül, sőt, felül állt mindenféle rendszeren, kormányzaton, hatalmi struktúrán!

Az pedig, hogy Lovas összekeveri Kertész Ákost és Kertész Imrét...hát, finoman szólva is elég kínos. (Vszleg jobban tenné ő is, ha íróktól nem nyilatkozatokat, hanem műveket olvasna.)

TG69 2014.10.21. 10:44:44

Nem Kertész Imre moslékmagyarozott, hanem Kertész Ákos. Az írás kb ezen a szellemi szinten mozog.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.21. 12:57:47

Ez itt az - átmenetileg - állását vesztett mélymagyar sajtómunkás siráma?

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.21. 13:17:18

bazmeg pista, de gyenge lett.

és a rendszerváltás története nem érdekes. a világ működése talán:

-haló, andré, adom a gazdát!
-szervusz viktor!
-szervusz andré, tudnátok nekem segíteni?
-miben? és persze.
-tudjátok, hogy ki akarom csinálni a simicskát, meg az adóhatóságát.
-tudjuk
-na most már ki fogom csinálni a simicskát, a századvéget, habonyt, meg a többieket. látod, szóltatok nekünk, hogy korrupció, erre mit csinálnak ezek a faszok, a napi gazdaságban fenyegetnek titeket, hogy akkor adóhatósági vizsgálat, satöbbi.
-értem, de mit tegyünk?
-dimenzió váltás, nemzetközi helyzet fokozás. tiltsatok ki néhány embert. és akkor mi odacsapunk.
-értem. jó terv. ezt a beszélgetést gyűrjük össze, égessük el.
-rendben
-család?
-minden ok

vizipipa 2014.10.21. 13:37:53

@Virág et.: A szovjet emlékmű viszonossági alapon áll ott, ahol.

Kifejtenéd?

@TG69: Kétségtelen, hiba. Na és a többi?

Dub hadnagy 2014.10.21. 14:08:50

@jm padilla: Engem is jobban érdekelne egy poszt erről a témáról, csak még bizonyára aristónak nem mondták meg a véleményét

Virág et. 2014.10.21. 14:22:11

@vizipipa: Nem vagyok google-helyettesítő, de ám legyen.

alfahir.hu/fenntartott_itelet_a_szabadsag_teri_emlekmu_uegyeben-20120523

"(...) mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció közötti kölcsönös, viszonosságra épülő nemzetközi szabályok, egyezmények egyértelműen kötelezik Magyarországot az itteni szovjet hadisírok és kegyeleti emlékhelyek gondozására, változtatás is csak a két ország közti kölcsönös megállapodás alapján lehetséges."

Ez idézet az ítéletből, ami pontosan erről az emlékműről szól Budaházy ügyébe. Asszem az első találat volt google-n.

Nincs mit.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.10.21. 14:42:52

Krassónak meg a földbuta Wittnernek nyilván marha sok közös témája lenne.

PaksII-ről pl biztos jót dumálnának.

capacete 2014.10.21. 14:58:27

Putyin kutyája Krassó szájába adja hagymázas elképzeléseit? Szégyen...

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.21. 15:32:07

"1 Áder János francia FIDESZ
2 Balsai István PALLAS (német) MDF
3 Bányász Rezső B"NAI-BRIT (USA) MSZP
4 Baráth Etele PALLAS (német) MSZP Kámzsás
5 Bauer Tamás B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
6 Bokros Lajos PALLAS (német) MSZP
7 Bolgár György B"NAI-BRIT (USA) MSZP
8 Boross Péter PALLAS (német) MDF KGB utódja
9 Dávid Ibolya B"NAI-BRIT (USA) MDF
10 Demján Sándor B"NAI-BRIT (USA) Trigránit
11 Demszky Gábor B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
12 Donáth Ferenc PALLAS (német) MSZP Evangélikus Lelkész
13 Elek István PALLAS (német) MDF
14 Eörsi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
15 Eötvös Pál PALLAS (német) MSZP Népszabadság
16 Eszterházy Péter francia SZDSZ
17 Farkasházy Tivadar B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
18 Füzesi Tibor francia KDSZ
19 Glatz Ferenc PALLAS (német) MTA
20 Horn Gyula PALLAS (német) MSZP
21 Isépy Tamás francia KDSZ
22 Jancsó Miklós (francia) B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
23 Jeszenszky Géza B"NAI-BRIT (USA) MDF
24 Kapolyi László B"NAI-BRIT (USA) MSZDP
25 Keleti György PALLAS (német) MSZP MOSZAD
26 Keleti Györgyné PALLAS (német) MSZP MOSZAD
27 Kerényi Imre PALLAS (német) SZDSZ
28 Kiss János B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
29 Konrád György PALLAS (német) SZDSZ
30 Kónya Imre PALLAS (német) MDNP
31 Kóródi Mária PALLAS (német) SZDSZ
32 Kosáry Domokos PALLAS (német) MTA
33 Kovács László francia MSZP
34 Kőszeg Ferenc PALLAS (német) SZDSZ
35 Kukorelly István PALLAS (német) MSZP
36 Kupa Mihály PALLAS (német) CENTRUM
37 Lengyel László PALLAS (német) MSZP
38 Liebmann Katalin PALLAS (német) FkgP
39 Lovas István B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ
40 Mádl Ferenc francia KE
41 Magyar Bálint B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
42 Makovecz Imre PALLAS (német) MDF
43 Martonyi János francia FIDESZ
44 Márványi Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ Riporter
45 Medgyessy Péter francia ME
46 Németh Sándor B"NAI-BRIT (USA) HIT
47 Orbán Viktor B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ
48 Paskai László PALLAS (német) Pacific Biboros
49 Pető Iván B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
50 Pintér Dezső B"NAI-BRIT (USA) TV-2
51 Pokorni Zoltán francia FIDESZ
52 Popper Péter PALLAS (német) SZDSZ
53 Pusztai Erzsébet PALLAS (német) MDNP
54 Smidt Pál francia NOB
55 Sólyom László PALLAS (német) AJ
56 Suchmann Tamás B"NAI-BRIT (USA) MSZP Rabbi
57 Sugár György B"NAI-BRIT (USA)
58 Surányi György B"NAI-BRIT (USA) MNB
59 Surján László PALLAS (német) KDSZ
60 Szabad György PALLAS (német) MDF
61 Szabó Iván PALLAS (német) MDNP
62 Szájer József PALLAS (német) FIDESZ
63 Székely Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
64 Szentiványi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
65 Szörényi Levente PALLAS (német) MDF
66 Timár György PALLAS (német) FkgP
67 Torgyán József francia FkgP
68 Varga László B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ CIA
69 Vértes Csaba PALLAS (német) GKI
70 Vizy E. Szilveszter PALLAS (német) MTA
71 Zwack Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
72 Tamás Gáspár Miklós B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ"
www.deres.tv/content/szabadkomuvesek-kezen-az-orszag

vizipipa 2014.10.21. 18:08:26

@Virág et.:

Azt hiszem eltévedtél. Tudom hogy a szovjet emlékművet miért nem lehet szabadon lebontani vagy áthelyezni. De mi az, hogy: "viszonossági alapon áll ott"?

Mi állítottunk náluk valamit, amiért ők ezt?

Azért áll ott mert védi egy kétoldalú megállapodás, aminek részét képezik a hadisírok, meg sok egyéb. Amely egyezmény a múlt itt maradt kövülete, sajnálatos módon csomagban kezelve össze nem tartozó dolgokat. Ez az emlékmű nem hadisír, sosem voltak ott holttestek. Bár Krausz-félék nem egyszer hazudtak ilyet, de ezen már túl vagyunk. Jó pár éve.

wantaan 2014.10.21. 18:23:29

Wittner egy áruló Krassó szóba sem állna vele.

Virág et. 2014.10.21. 20:11:42

@vizipipa: Szó szerint idéztem a "viszonosságot" az ítéletből. És nem, ez nem hadi sír, hanem kegyeleti hely, az elhunyt szovjet katonák emlékére (ahogy írja is, szintén az ítélet). És igen, van ennek párja a ruszkiknál is, ezért a viszonossági alap. Kegyeleti hely nem feltételezi, hogy sírok lennének alatta, ilyet ma már senki nem is állít.

Most tényleg lemegyünk ilyen szintre? Nehéz elismerni, hogy kötekedni akartál, nem jött be, ez van?

vizipipa 2014.10.22. 15:16:56

@Virág et.:

Tekintheted kötekedésnek is, ha neked ez a szimpatikus, nem bánom.

A hadisírok ápolásáról szóló egyezmények persze viszonossági alapon születnek. Azonban az ehhez hasonló emlékművek nem képezik a részét. Kivéve ezt.

Tehát ebben az ügyben viszonosságot emlegetni nevetséges. Kényszerhelyzetet, azt lehetne.

Tudomásul veszem, hogy SZERINTED ez viszonossági alapon áll ott, ahol. Vállald nyugodtan.
süti beállítások módosítása