A baloldal utolsó nyögései
2014. október 02. írta: pinter.bence

A baloldal utolsó nyögései

bokros_falus.jpg

Nem kéjesen, inkább szomorúan figyeljük a tulajdonképpen nem okos, csetlő-botló, de legalább baloldalinak mondható jelöltjét feltehetően ok nélkül egy jobboldalinak mondott bajuszmesterre cserélő balos pártok utolsó rúgásait. A Bokros mögé csak részben (darabokban) felsorakozó ellenzéki pártokra mi már egy sarki kioszk elvezetését sem bíznánk rá nyugodt szívvel. Íme, a Szigetvári Viktorral szólva megújult, új lendületet vett baloldali kampány legjobb pillanatai.

Minden mindegy, csak szavazz ránk

tumblr_nctlrlOfqx1qzezsko1_500.jpg

Kit érdekel, hogy támogatja-e valaki? Szavazz rá!

3.JPG

DIKTATÚRA! DIKTATÚRA!44!! HÖRR!

4.JPG

 

FASISZTÁK! BARNA ESŐ! SZAVAZZ RÁNK!

5.JPG

Falus Ferenc utolsó megkísértése

A baloldal korábbi főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc azért még bevitt egy gyomrost a kampánynak, mikor a Hír24-nek elárulta, hogy egy egyszerű közvélemény-kutatás elvégzésére sem volt keret:

„...valóban tény: senki nem fektet ma már a balba. Ön szerint miért?

Mert ennek az oldalnak a teljesítménye az utóbbi időben nem adott okot arra, hogy pénzt fektessenek bele. Oda-visszajáték: pénz akkor van, ha van teljesítmény, és teljesítmény akkor van, ha van pénz.

Tudja, mit mond erre Hahn? „Ha meg tényleg nincs ennyijük sem, akkor valóban lehúzhatják a rolót. Modern politika nincs kutatás nélkül.” Roló lehúzva?

Roló lehúzva.”

Mindezek után bejelenti hogy van politikai ambíciója, csak azért, hogy pár kérdés múlva kijelentse: az ő korosztálya már leszerepelt. Klasszik Falus!

Ja hogy a visszalépés után is maradt politikai ambíciója?

Pártpolitikai ambícióm nem volt, szakpolitikai annál inkább. Ma kijelenthetem: vannak politikai ambícióim.

Immár pártpolitikai is?

Politika valószínűleg nincs pártok nélkül.

Az önkormányzati választás után előlép valamelyik párt színeiben?

Korai arról beszélni, hogy hol fogok föltűnni.

Hát ön mondja.

Nem én vagyok a lényeg, hanem az, hogy színre lépjen egy új politikus nemzedék. Az én politikusnemzedékem sajnos lejáratta magát.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr696753417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2014.10.02. 17:01:43

Engem pedig szórakoztat az előadás.

Kétségtelen, hogy őszintébb lenne a mosolyom, ha közben nem a Roszatom legvidámabb barakkja épülne zavartalanul a NER égisze és (többek között) a Mandiner (néha kelletlenül előadott) támogatása mellett, de mégis megpróbálom a produkciót magát értékelni és élvezni.

Rákóczis first foot 2014.10.02. 18:32:04

Most komolyan azért ne szavazzak Bokros Lajosra, mert Ben Binderstein azt mondja? (KÉPZAVAR RULEZ!)

toportyánzsóti 2014.10.02. 18:44:31

Álmodik a nyomor a jobber oldalon,azt képzelik elég valamit sokszor mondani és akkor az úgy lesz,miközben választási csalássorozat nélkül necces lett volna a választás nem kicsit,azért kell minden fillérjét elvenni annak akinek kicsit is eltér a véleménye a csuti orálmuzsik aktuális agymenésétől,pedig az a szerencsétlen jószerével azt sem tudja kinek mit hazudjon.Növekedést még a világgazdaság kegyelmi állapotában sem tud összehozni,csak a böszme által idecsábított jó multik eredményeivel virít miközben saját kitalációi csak veszteséget veszteségre halmoznak.

nagykerek 2014.10.02. 22:00:00

Azért jó, hogy a mandi mutat ilyeneket, mert én bizony hanyagolom az fb-t. Sok persze nem kell, egy-egy ilyen ízelítő elég.

Egyébként vicces hogy, az fb-n nyomják a sódert annak a korcsoportnak amelyik legkevésbé aktív a választáskor. Tudom hogy olcsó. Csak a hatásfok is olyan.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.10.02. 22:19:21

@toportyánzsóti: Mi van, anyád nem adott flódnit, ezért vagy ideges?

Bell & Sebastian 2014.10.02. 23:19:40

@Mr Falafel: Az valóban nagy probléma, ha csak egyvalaki esik be afterpartiból hazafelé tévedésből ráikszelni a papírra, érvényes a nyálasztás.

Mondjuk ez az első, amelyik okoz is némi izgalmat, heroikus küzdelem várható vidéken a polgármesteri javadalomért, akkora a córesz.

Legfőbb ideje lenne levágni ezt a dagadtra hizlalt, önkormányzatisági tehenet is, mert nincsen nekünk erre pénzünk. De sajnos pályázók nélkül megakad a verkli, mert mit ér a királyság alattvalók nélkül?

Ki foglalkoztatná akkor a rekordszámú foglalkoztatottakat? A magyar vállalkozások biztosan nem. A róka, igaz, némi gondolkodás után, inkább lerágná a saját lábát - szabadulása érdekében.

Fux nevezetű turboújmagyar sehol nem indul? Arra érdemes lenne szavazni, hátha...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.03. 00:12:07

Azért a vitát még bevállalhatná Tarlós úr Falusi úr ellen. Így lenne demokratikus.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.03. 00:20:53

Riporter: Jó estét kívánok!
Vendég: Jó estét kívánok Önnek és a kedves nézőknek is!

Nagyon debil ez a szokás.

toportyánzsóti 2014.10.03. 06:15:39

@Mr Falafel: Mi van te vagy KGBéla akinek nem volt anyja?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.03. 08:39:34

A ballibák éppen hattúdalukat készülnek elgágogni. Ez kifejezetten pozitív fejlemény.

DFK 2014.10.03. 10:06:05

@toportyánzsóti: hát, tudjuk, a -6,8 % az több, mint a 3 %.

toportyánzsóti 2014.10.03. 10:24:07

@DFK: a társadalom talpköve nem a király, nem a miniszterelnök, hanem -- a hóhér.

toportyánzsóti 2014.10.03. 10:26:45

@maxval a bircaman: Veszélyes kórban szenvedl homofób putinbirca,ideje beiratkoznod 1 felhőcskerajzoló kurzusra,talán ráébredsz nem a világok legjobbika ahol 4 rubelből 3-nak nyoma vész.

sztd 2014.10.03. 12:55:42

Nem szeretem a pusztulást látni, akkor sem, ha az entitást világ életemben elutasítottam, néha utáltam.

Ennek ellenére a tegnapi Medián eredmény után nem maradt másra erőm, mint a csendes őszi nevetésre.

nnnnnnnn 2014.10.03. 13:03:07

"Nem kéjesen, inkább szomorúan figyeljük a ... balos pártok utolsó rúgásait."

te lehet, hogy szomorkodsz, de minden normális ember csak örülni tud ennek.

Steppenwolf 2014.10.03. 13:19:01

@toportyánzsóti: A "választási csalássorozatról" csak annyit, hogy nézd meg, hogy áprilisban hány egyéni körzetben nyert a baloldal. Ott nincs matek meg ilyen-olyan lista, egyszerű többség dönt-helyzet.
90%-uk kompenzációs listán ül bent a parlamentben.

Ha angolszász választási rendszer lenne, akkor még frakciót sem tudnának alapítani.

"Növekedést még a világgazdaság kegyelmi állapotában sem tud összehozni"

Jelenleg Románia után nálunk a legnagyobb a gazdasági növekedés az EU-ban az Eurostat szerint, de ez ne zavarjon meg a kis alternatív világodban, ahol minden a valóság ellentéte. :)

A "világgazdaság kegyelmi" állapota pedig szintén vicces, főleg az EU-orosz embargó kellős közepén, és amikor sok EU-s országban még mindig meredeken csökken a GDP.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.10.03. 13:21:27

@$$$=$$$:

Ezzel egyetértek.. A Fideszt csak úgy lehet leválltani, ha a baloldal kipicsázza maguk közül Gyurcsányt meg a többi MSZMP-ből ittragadt kádert.

Addig hitelességük nem lesz fikarcnyival se nagyobb.
Illetve még akkor is nyerhetnek, ha a Fidesz jobban elkúrja, ami fizikai képtelesnég.

Netuddki. 2014.10.03. 13:30:17

"Nem kéjesen, inkább szomorúan figyeljük a tulajdonképpen nem okos, csetlő-botló, de legalább baloldalinak mondható jelöltjét feltehetően ok nélkül egy jobboldalinak mondott bajuszmesterre cserélő balos pártok utolsó rúgásait."

Mármint úgy érted, hogy a döglött cicába még párat belerugdosol? Ejnye, ez nem éppen egy úriemberhez illő cselekedet!
Muhaha!

Netuddki. 2014.10.03. 13:33:44

@Trompf: "Ezzel egyetértek.. A Fideszt csak úgy lehet leválltani, ha a baloldal kipicsázza maguk közül Gyurcsányt meg a többi MSZMP-ből ittragadt kádert."

Nyehehe! Az mszmp-ből a káderek jó része átigazolt a fideszbe, vagy már eleve fideszes is volt. Azért arra kíváncsi lennék a gyurcsány helyett kit találna magának a fidesz akit ennyire jól lehet karaktergyilkolászni? Szóval ha a fideszen múlik akkor a gyurcsány minél tovább fog maradni. Szerintem össze is játszik a fidesszel.
Valami közpénzből fizetett fideszes "elemző" azt találta mondani, hogy a gyurcsány keveri a lapokat. Szerintem meg az orbán és a volt kollégiumi szobatárs haverjai...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.03. 13:39:03

@toportyánzsóti:

Úgy döntöttem, hikimori leszek és Bajnaira szavazok a főpolgármester-választáson. Be fogom írni a nevét a szavazólapra és beikszelem. Mert a nép Bajnait akarja, minden más adat Orbán manipulációja.

Krutzifix 2014.10.03. 13:42:14

@Steppenwolf: inkább arról mesélj, hogy miből adódik ez a hatalmas növekedés, ne a kormányzati habonyhablatyot nyomd! Az egész egy felfújt, de sajnos nem rizs, mert azt legalább meg lehetne enni!
Mint tudjuk, szegénység és nélkülözés sincs Magyarországon, amióta a jelenlegi kurzus dugja el a pénzt, legalábbis is a KSH - érdekes módon - az erről szóló, szeptemberre ütemezett jelentését majd csak novemberben hozza nyilvánosságra... No, vajon miért, fidesztrollok?

Steppenwolf 2014.10.03. 13:43:46

@IGAZI_kovi1970: "Azért arra kíváncsi lennék a gyurcsány helyett kit találna magának a fidesz akit ennyire jól lehet karaktergyilkolászni?"

Az még hagyján, de gondolj bele, milyen kegyelemdöfés lenne az amúgy is döglődő baloldalnak, ha történetesen Orbán vonulna vissza pár éven belül?
Kivel lehetne riogatni, kire lehetne felépíteni a patásördög, demokrácia és szabadság legnagyobb ellensége - figurát, amivel rá lehet uszítani a világ összes liberálisát?

Netuddki. 2014.10.03. 13:46:01

@Steppenwolf: Patásördög? Na ne túlozzunk kérem! Inkább egy darab szar. Az összes mutyijával, arroganciájával, kicsinyes bosszúállásával, gátlástalanságával együtt...

Netuddki. 2014.10.03. 13:47:00

@Steppenwolf: Ja, és bottal se piszkálnám. Mindannyiunknak jobb lenne ha eltakarodna végre a közéletből.

Steppenwolf 2014.10.03. 13:49:23

@Krutzifix: Én csak a tényeket írtam le, amit te sem cáfoltál, helyette tereltél.
A gazdasági növekedés és csökkenés és a szegénység között rövid távon még nincs szoros összefüggés, ehhez nem kell Nobel-díjas közgazdásznak lenned, hogy aggyal felmérd, kedves MSZP-Együttpéem-DK-troll. :)

Fejesrob 2014.10.03. 13:52:20

Imádom, ahogy a ballibsik most "szeretik" Lajost. Egyenesen főpolgármester-jelölt. Azt hittem, Feri után már nem jöhet számukra rosszabb, szerencsére tévedtem. Öröm volt hallani ma a TV-ben.

Fejesrob 2014.10.03. 13:54:09

@Steppenwolf: 2018-ban remélhetőleg a "ballib" egy totálisan jelentéktelen kategória lesz valahol az elkúrás és a hazaárulás között.

A választókért pedig nemzeti pártok fognak harcolni.

program készítő 2014.10.03. 13:55:17

Modern Magyarország-ugyan már,megbokrosodott a lovam.

Tidal Wave 2014.10.03. 14:04:00

Október 12-e után itt lenne az idő a fiatal baloldali, liberális, illetve zöld gondolkodású fiatal értelmiségiek számára, hogy nekiálljanak a semmiből valami új baloldalt szervezni, ezeket a Gyurcsány-Bajnai-Bokros, stb. figurákat meg el kellene végre már felejteni.

Van még három és fél év, addig össze lehet hozni valamit.

1986/87-ben sem gondolták volna túl sokan, hogy 1990-ben az Országgyűlés két legnagyobb pártját úgy fogják majd hívni, hogy MDF meg SZDSZ.

Nyerni ugyan 2018-ban sem nyernének alapesetben, de 2022-re már elérhetik a váltópárti státuszt...

Fejesrob 2014.10.03. 14:09:35

@maxval a bircaman: Bajnainak én is csak gratulálni tudok.

Ahogy 4 év alatt elköltötték talán húszan Sorosék 1 milliárdját, úgy, hogy mindössze pár ostoba átkúrt ballibsit tudtak felmutatni, zseniális. Vérbeli libsi tempó.

Sajnálom, hogy kiszállt a politikából, gondolom, Soros "ajánlhatta" neki ezt nagyon melegen.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.10.03. 15:42:56

@Bell & Sebastian: Sokkal inkább izgalmas téma, hogy mire enged következtetni, a panamai szabó csatasorba állítása. Amint a spioncsávó nyári megmérgezése óta köztudott, Panamában ott tobzódik a világ összes titkosszolgálata. Ez a Welsz is állítólag emiatt mérgeződött meg. Na, most a mi Bokrosunk éppen Panamában diplomázott, vagy mit tudom én, mit csinált.

Lacdelo 2014.10.03. 15:48:45

A baloldalt lehet szidni joggal, de mindenki aki a Fideszt èlteti az a seggèben hordja a fejèt vagy elvtelen.

Az Mszp mèg a legrosszabb èv èvben is 1000-szer hozzàèrtőbben kormànyozta az orszàgot, mint ez a vègtelenül dilettàns ès korrupt Fidesz.

Tudományos libsizmus 2014.10.03. 16:41:25

Nagy "baloldali" megújulás: megint Bokros az istenkirálycsászár:)

bölcsbagoly 2014.10.03. 18:12:31

@Lacdelo: te tényleg ennyre hülye vagy, vagy csak megjátszod? Ugyanis ezt még Fletódék sem állitják! Ld. Öszöd...

toportyánzsóti 2014.10.03. 20:56:56

@maxval a bircaman: Maradj a képnézegetésnél az a te műfajod az iróniát hagyjad másra hikikomori.

toportyánzsóti 2014.10.03. 21:00:38

@Fejesrob: Szép csata lesz a falafelesek és a putinpincsik között,majd putin eldönti melyik szája kedvesebb neki.

picur3ka 2014.10.03. 21:03:27

@Lacdelo:

Ez biztosan azért van, mert azoknak a lopáson meg a 70 éves náci történetükön kívül semmi politikai programjuk soha nem volt.

toportyánzsóti 2014.10.03. 21:03:32

@bölcsbagoly: Barokkos tulzás ezt a jelenlegi káoszgyártást kormányzásnak nevezni,nincs aminek nem kellett akár 5-ször is nekifutni,a kőccségvetés meg egyenesen vicckategóri,úgy elszámolja az unortodox matekanalfabéta.

toportyánzsóti 2014.10.03. 21:17:55

@Steppenwolf: Alkotmányban van rögzítve a jelöltek esélyegyenlősége,van ahol 97 % volt a narancsbarmok plakátfelülete...Hol élsz Móriczka,csak 1 fociszurkoló erkölcsi szintjén?

picur3ka 2014.10.03. 21:34:20

@toportyánzsóti: Harc lesz a legnagyobb baloldali párt pozícióért, jelenleg:

6-6-4-3 %-on állnak.

toportyánzsóti 2014.10.03. 21:47:34

@picur3ka: Kire gondolsz,narancsbolsikákra vagy a zombikok nemzeti szocialistákra,más baller nincsen,bár a kivülről zöldek belül vörösök is valami baller elfajzottak.

picur3ka 2014.10.03. 22:00:18

@toportyánzsóti:

Leninre gondolok, meg-megállva. Ennyit ő is kapna.

2014.10.04. 05:36:13

Go Rikárdó Dávid, Go!

Budapesti ballerjei, egyesüljetek :D

2014.10.11. 03:10:31

"A legrosszabb Bokros is jobb, mint a legjobb Tarlós"

A Pojáca (2014 októbere)
süti beállítások módosítása