Tényleg veszélyeztetik az egyetemi autonómiát a kancellárok?
2014. szeptember 23. írta: Redakció

Tényleg veszélyeztetik az egyetemi autonómiát a kancellárok?

kancellar.jpg

Elvileg ettől a tanévtől kezdve vezetik be a kancellári rendszert az egyetemeken, bár a kinevezések egyelőre nem történtek meg, sőt, a pályázók személyéről sem lehet szinte semmit tudni. A közvetlenül a miniszterelnök által kinevezett kancellárok az egyetemek gazdálkodása mellett számos más operatív kérdést is felügyelnek majd. De valóban az egyetemi autonómiát veszélyeztetik a kormány által az intézmények „nyakára ültetett” kancellárok, vagy ellenkezőleg: ők lesznek azok, akik végre biztosítják a kiegyensúlyozott működést és az ésszerű gazdálkodást?

A magyar állami egyetemeken a kancellárokat a miniszterelnök fogja kinevezni, az egyetemeknek még a pályázók kilétéről sincs tudomása, a pályázatok pedig az elbírálásig nem nyilvánosak. Így azt sem lehet tudni, hogy nálunk vajon hány kancellár érkezik majd a minisztériumok környékéről, mindenesetre a sajtóban több találgatás is megjelent arról, hogy Fideszhez közeli emberek pályáznak kancellári tisztségekre. A pályázók kilétével és a kinevezések időpontjával kapcsolatos érdeklődésünkre az Emberi Erőforrás Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságától azt a választ kaptuk, hogy a döntés-előkészítői szakaszban nem áll módjukban tájékoztatást adni a pályázókról, a kancellárokat pedig várhatóan csak október végéig fogják kinevezni, a meghallgatások ugyanis csúsznak a nagy túljelentkezés miatt.

Bakó Bea riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr216724481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása