Kommentszűrés
’14 sze
23
11:51

Egy tankönyv védelmében: tényleg eltérhetnek a fiúk és lányok képességei

Írta: dobray

Louann_Brizendine.jpg

A fél Facebook azon háborgott a minap − miután egy feminista csoport kiposztolta a hatodikos tankönyv egyik oldalát −, hogy „az új állami biológia tankönyv szerint „a fiúk és a lányok bizonyos szellemi képességekben különbözőek”. Gondolom, szerintük a fideszes tankönyvszerzők bizonyára vissza akarják küldeni a nőket a konyhába, és persze tudománytalanok. Pedig két amerikai tudós, Anne Moir és Louann Brizendine (a képen) neuropszichológusok inkább a hatodikos tankönyv pártján volnának. Igen, ők mindketten nők, és nem a konyha a fő tartózkodási helyük. Hanem az egyetemi katedra és a klinika.

„A fiúk és lányok között már kisgyermekkorban megfigyelhetünk különbségeket. A különbségek főleg viselkedésben nyilvánulnak meg. A viselkedés különbözőségét a környezet (család, iskola, öltözködés) is megerősíti. A kisgyermek, a kisiskolás szívesen utánozza a felnőtteket, a lányok jól érzik magukat anyaszerepben, a fiúk pedig apaszerepben, a férj szerepében. A szerepjátékok felkészítik őket a felnőtt életre. (…) A serdülőkorban a férfit és nőt megkülönböztető, nemekre jellemző, másodlagos nemi tulajdonságok: például nőknél a mellek növekedése, a férfiaknál az erősebb izomzat kialakulása.

A fiúk és lányok bizonyos testi adottságokban, szellemi képességekben különbözőek. A kutatások szerint például a fiúk erősebbek, bizonyos sportágakban sokkal jobbak a lányoknál, mert izomzatuk erősebb. A lányok viszont a kifinomultabb, nagy kézügyességek kívánó tevékenységekben jeleskednek jobban. A lányok állítólag könnyebben tanulnak meg olvasni, mint a fiúk többsége, de matematikában inkább a fiúk ügyesebbek. A lányok másképpen nyilvánítják ki érzelmeiket, mint a fiúk. A nemek közti különbségeknek biológiai, történelmi különbségei vannak.”

Nos, első olvasásra semmi kifogásolnivaló nincs a fenti megállapításokkal. A túlérzékeny baloldal azonban rácuppant az idézetre, mint a nőket a konyhába visszaküldeni akaró, heteronormatív, hímsoviniszta kormány kudarcos tankönyvpolitikájának újabb, emblematikus példájára.

A 444 témaérzékeny munkatársa például azzal érvel, hogy a kiadványban „Vannak példák is, hogy a gyerekek nehogy úgy érezzék, hogy a könyvben mindenféle alap nélkül írnak le ostobaságokat.” Az érvrendszer ökle a matek problematikájának kipécézése: „A fiúk és a lányok matematikai képességei közötti különbséggel több kutatás is foglalkozott. Meg fognak lepődni, de egyáltalán nem az jött ki, hogy a fiúk ügyesebbek matematikában. Van olyan teszt, amin jobban teljesítenek, de ennek kb. egymillió oka lehet a biológián kívül.”

És akkor ebből levonják a következtetés: „Az egyik például az, hogy a világon sok helyen a lányok már egész kiskoruktól azt hallgatják, hogy ők matekból gyengébbek. És hát az egész könyvvel pont ez a probléma. Az egyetemekre több lány (pl) kerül be, mint fiú, a gazdaságban, vagy a közéletben mégis a férfi vezetők vannak többségben. Részben pont azért, mert a lányok önbizalmát nem hogy erősíti, hanem durván gyengíti az oktatási rendszer. Aki kiskorától azt hallja, hogy neki különböző szellemi képességei vannak, és hogy hát például matekban is a fiúk ügyesebbek, abból kevésbé valószínű, hogy felsővezető lesz egy banknál. Vagy bárhol.”

Nos, ebből is látszik, hogy matek ide, matek oda, a fő probléma nem a matek, hanem az egész állításhalmaz, miszerint a férfiak és nők viselkedésében és szellemi képességeiben vannak különbségek. Erről egyébként, mint az „inkább” és „többsége” kifejezések mutatják, a kötet szerzői is erősen érvényesülő tendenciaként beszélnek, nem pedig bebetonozott tényként. Nos, az oktatási rendszerrel kapcsolatos 444-es megjegyzés legalábbis féligazság.

Az egész ügy azzal indult, hogy Dr. D. Weschel amerikai tudós intelligencia-teszteket kezdett kitöltetni nőkkel és férfiakkal. Kétségbeesve tapasztalta, hogy bizonyos feladatokat rendre a nők, másokat pedig rendre a férfiak oldanak meg jobban. Majd jött az ötlet, hogy a gyermek pszichoszexuális értelemben semlegesnek születik, és amiért más lesz a két nem, azért a társadalmat kell okolni (ennek egyik fő ideológusa volt John Money).

Ismerik Anna Moirt? Persze, hogy nem. Itthon egy kötete jelent meg, David Jessel újságíróval közösen, a címe Agyszex (1992), a Mandiner is összefoglalta, időnként mantraszerűen idézzük mantraszerűen előadott balos marhaságokra válaszul. Anne Moir genetikából doktorált az Oxfordi Egyetemen, nemzetközileg elismert neuropszichológus. Az Agyszexben azt állítja az iskoláról, hogy az iskola első évei szinte szervezett összeesküvést jelentenek a fiúk hajlamai és képességei ellen. Aztán egyes előnyöket a fiúk behoznak, másokat nem, és egy időben a lányoknak lesz kedvezőtlen az oktatási stílus.

Mint azt többször idéztük, a szerző rámutat: a férfi és a női szerepek már az anyaméhben eldőlnek. A gének gondoskodnak róla, hogy férfiak vagy nők legyünk szexuálisan, a fogantatás után hat-hét héttel pedig az agy is követi ezt (rendellenes esetben nem követi). A gének és a hormonok elvégzik az agy férfi- vagy női huzalozását. A csecsemő agya már a méhben nemileg elkötelezett. A lányok már néhány órás korukban érzékenyebbek az érintésre,és születésüktől fogva szívesebben teremtenek kapcsolatot az emberekkel. A fiúk tevékenyebbek és többet vannak ébren. A lányok többsége négy hónapos korában felismeri a fényképen látott arcot, a fiúk nem. Már újszülöttként jobb a fiúk térérzékelése, a lányoknak pedig a beszédkészsége.

Ilyenkor jön az az ellenvetés, hogy ettől még át lehetne nevelni a gyermeket, csak az anya direkt a nemi sztereotípiák szerint cselekszik. Csakhogy ez nem így van, nem az anya manipulálja a gyereket, hanem az anya válaszol a csecsemő igényeire. „A legtöbb gyermek szellemileg alkalmazkodik a nemi sztereotípiákhoz, de nem azokhoz, amelyet a liberális társadalom szab meg. Saját belső világára, sugallataira hallgat.” Pár éves korban tovább erősödnek ezek a készségek: a lányok szeretnek beszélni, szeretnek hallgatni másokat, világosabban fejezik ki magukat és személyekhez vonzódnak. A fiúk pedig a „dolgokhoz” vonzódnak, felfedezik a világot. A lányok kapcsolatteremtési érzéküket csiszolják, a fiúk térérzékelésüket. Az iskolában a lányok hamarabb tanulnak meg olvasni, mert az a hallási készségekhez kapcsolódik, és ők jobban a hallásban. A fiúknak viszont a vizuális készségeik jobbak (olvasni viszont nem így tanul az ember, minden hiedelem ellenére).

Egyes izraeli kibucokban egy időben megpróbálták teljesen egyenlően nevelni a lányokat és fiúkat, egyfajta unisex módon, így a lányokat is megpróbálták fiús tevékenységekre fogni, születésüktől fogva így nevelve őket. A gyereket a kommuna neveli, közösen végzik a háztartási teendőket, felcserélhető szerepeket kapnak. Azt remélték, pár nemzedék múlva eltűnnek a különbségek. Azonban az így neveltek három-négy nemzedék után is ragaszkodnak nemi szerepeikhez: a nők szülni akarnak, anyák lennének, nem érdeklik őket a kibuc gazdasági ügyei, és a nők 90 százaléka visszatér a „női munkákhoz”.

Ott vannak aztán Louann Brizendine bestsellerei: A női agy (2006) és folytatása, A férfi agy (2010) című könyv, ami nem riad vissza a biokémiai alapú különbségek bemutatásától sem. Louann a Berkeley-n tanult neuropszichológiát, majd tanulmányait a Yale School of Medicine-en és a Harvard Medical School-ban folytatta. A Harvardon tanított is, jelenleg a San Francisco University tanára. Neuropszichológusként egyszerre folytat klinikai praxist és kutatásokat. Louann központi tézise, hogy a női agy egyrészt más „architektúrával” rendelkezik, mint a férfiaké, másrészt eltérő hormonok hatnak rá. Természetesen a kötet „ellentmondásos” kritikákat kapott, az akadémiai feministák például nem örültek neki.

Visszatérve a 444 cikkére: a portál kifogásolt egy nem állami, hatodikos természetismeret tankönyvet is, ami csupán annyit ír, hogy „a férfiak határozottabbak, erőszakosabbak”. Anne Moir kutatásai viszont megerősítik: „az agresszivitás férfivonás, és imigyen nem magyarázható a társadalom kondicionáló hatásával” .

Úgy látszik, hogy az egyformaság szószólói számára nem képzelhető el a nők és férfiak képességei között valamiféle eltérés; még akkor sem, ha a tudomány is igazolja azt az alapvető, józan paraszti ésszel kétségbe nem vonható, egyetemes emberi tapasztalatot, hogy igen, férfiak és nők viselkedése és szellemi képességei különböznek.

Végül tekintsünk meg egy részletet Mark Gungor kiváló előadásából  a férfiak és nők agyának különbözőségeiről: 

 

Címkék: oktatás férfi biológia gender társadalom feminizmus egyenlőség Louann Brizendine Mark Gungor Agyszex Anne Moir

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr196694581

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki a felelős a szexista tankönyvért? 2014.09.26. 15:49:07

(Segítség balliberális értelmiségieknek)Aki nem tudná, mostanában botrányt kavart egy hatodikos általános iskolai tankönyv, amely szerint "a lányok állítólag könnyebben tanulnak meg olvasni, mint a fiúk többsége, de matematikában inkább a fiúk ügyesebb...

Trackback: Egy tankönyv védelmében: tényleg eltérhetnek a fiúk és lányok képességei 2014.09.23. 12:13:01

Úgy látszik, hogy az egyformaság szószólói számára nem képzelhető el a nők és férfiak képességei között valamiféle eltérés.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bell & Sebastian 2014.09.25. 16:05:17

@Robinzon Kurzor: Mi ez a genealógia, főnök? Megugrott a zsenge kecs? Állítsd bele rubberboots.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.25. 16:19:55

@Robinzon Kurzor:

Még provokátornak is szánalmas vagy:-)

Bell & Sebastian 2014.09.25. 16:23:27

@bbjnick: Ez egy rohatt rászista, jelentsük föl Doomnál, az majd ellátja a baját.

Kvikveg 2014.09.25. 16:40:50

@bölcsbagoly:

"1. Én felnőttként éltem meg ezt a fél évszázadot és tudom azt is, hogy mi volt előtte, ergo le tudom mérni a különbségeket is s nemcsak halomásból/mások leírásából."
Ha csak a sajat eletedbol itelsz, a sajat igenyeiddel es a sajat kornyezeteddel, az edeskeves. Ha az 50-es evek elotti tarsadalomrol "tudod, hogy mi volt elotte" akkor te is hallomasbol es masok leirasabol ismered. Ha nem, akkor mondd meg honnan, mert engem is erdekelne.

"2. Mivel az ember anatómiája és élettana is szakmai területem, pontosan tudom, hogy a női érzékszervek (valamennyi!) alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkeznek mint a férfiaknál (persze egyéni eltérések léteznek). Ez különösen érvényes pl. a szaglásra és fájdalomra, tapintásra, nyomásérzékelésre, de az íz-szín-hang-, egyensúly érzékelés tekintetében is."
OK, nem szakteruletem, ez lehet, hogy igaz.
A szinerzekelesrol kapasbol annyit tudok, hogy ferfiaknal tobb a szinteveszto.
Amde ha veletlenszeruen keresek valami cikket errol, akkor kb ilyeneket talalok:
time.com/2811585/how-men-and-women-feel-pain-differently/
... ami kb azt tartalmazza, hogy meg nem tudjak.
Az, hogy te kijelented, hogy marpedig ez igaz, az edeskeves nekem. (En is mondhatnam igy nevtelenul, hogy nekem is szakteruletem, es nem igaz.) Adjal valami kutatasi eredmenyt, cikket, statisztikat, akarmit. Mar csak azert is, mert ezen a vitan tul is erdekelne.

"3. az csak pszichomókusi feltételezés hogy a sorban állásnál mindenki minden adottságból egyformán részesült s így bárkiből bármi is lehet csak szorgalom és fejlesztés kell hozzá. (Persze, ezt a fejlesztést maguk a pszichomókusok végeznék jó pénzért!)."
Ezt nem allitottam. En csak es kizarolag azt allitom, hogy nokben is megvannak a kepessegek, hogy ugyanolyan jo szakemberek legyenek, mint a ferfiak, azt nem allitottam, hogy mindenki kepes erre!
Valamiert te nagyon kirugsz a pszichologusokra. Miert?

"4. hogy sok nő ma már nem tűri a neméhez kötődő feladatok végzését az tényleg már a mai kor eredménye s a feminizmus átka. Egyrészt régen a beilleszkedni nem akarókat vayg a családjuk/közösségük zárta ki, vagy önmaguktól elvonultak (pl. zárdákba, szerzetes rendekbe) , másrészt ma a jogaikra hivatkozva utasítják el a kötelességek teljesítését. Jó libsi módra. S ehhez asszisztál a társadalom egyrésze és a főleg nőkből álló igazságszolgáltatás is."
Aha, tehat anno ha nem akartam a klasszikus fiatalon hazasodos, 8gyereknevelos stilust, akkor irany a zarda (nekem, mint nem vallasosnak ez kulonosen vicces). Hat, tenyleg, nem vagyom vissza. Igen, jogom van nem hazasodni, ugy donteni, hogy nem szeretnek gyereket. Szivem joga. Szivem joga ugy donteni is, hogy hazasodni akarok, gyereket szeretnek stb. A feminimus aldasa, hogy valaszthatok sokkal tobb minden kozul. Lehet szakmam, mehetek valasztani es elvalhatok.
Te milyen kotelessegre gondoltal pontosan?

"4. száz évesnek száz éves, de a tapasztalatok sok ezer évesek és felelhetők az írásos dokumentumokban és szóbeszédekben."
Minel regebbre megyunk vissza, annal kevesbe megbizhatoak a forrasok. Raadasul a haziasszonyok depresszioja nem hinnem, hogy barmilyen kor fo temaja lett volna. A forras viszont erdekel.

"5. persze, szokás szerint csak én értelmezhetem rosszul azt amit a matriárchátusról írtál. Mindig csak más téved, ti soha. Ismert szöveg. Olyan libsis ez is."
Vonatkoztasd ezt magadra is. Azt arra irtam, hogy ertelmezhetetlen a szovegbol, hogy mi az a tarsadalmi berendezkedes ami elvileg jobb. Lehet, hogy felreertheto volt, de attol meg kell rogton tamadni.

"6. Szerinted mégis ki fityfenének kellene szabályoznia pl. az abortuszt, ha nem a törvényalkotóknak a szakemberek segitségével? Ahogy tapasztalom a vallásos nőknek hasonló a véleménye a férfiakéval, ergo ha nem 50%-ban nők alkotknák meg a törvényt akkor sem biztos, hogy a te szabados elképzelésed valósulna meg. Akkor kit hibáztatnál?"
A vallasos noknek - csakhogy a mai lakossag jo resze nem vallasos klasszikus ertelemben. A torvenyalkotok nagy resze pedig nem no. Torvenyt nyilvan torvenyalkotok alkotnak. En annyit irtam, hogy jo lenne, ha mar a noket alapvetoen erinto kerdesrol van szo, akkor a torvenyalkotoknak is megfelelo szazaleka no legyen. Az en velemenyemet pedig nem ismered, foleg mert az abortusz bonyolult kerdes es nem mentem bele, mar csak azert sem, mert tudom, hogy nem ismerem minden aspektusat (nem veletlenul nem vallalnam be torveny kidolgozasat).

"6. Milyen statisztikát kérsz a luxus prostikra meg a firfia prostikra? Hol élsz, melyik bolygón, saját szemed, meglátásod nincs a témában?"
Statisztikat azert kerek, mert az en kornyzetembol baromi nehez lenne atfogo kepet kapni az egesz prostitualt agazatrol.

"Akkor meg minek vitatkozol, csak , mert azért."
Ez itt egy blog hozzaszolas resze. Itt szokas vitatkozni.

"Amúgy látom a rátok jellemző feminnáci jelzőt is rá, aggatnád.Észnél vagy? "
Kire aggatnam? Es nem, nem aggatnam senkire.
Szemelyeskedsz. "Feminaci" meg "libsi". Adjal adatokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.25. 16:42:28

@Bell & Sebastian:

Egy szerencsétlen balfék provokátor, aki már a szerepéből is ki-kiesik.

Kvikveg 2014.09.25. 16:47:50

@bölcsbagoly:

"azt mivel magyarázod, hogy ma már akár az első összeszólalkozás után szétválnak a párok? S a kezdeményező az esetek túlnyomó többségében a női fél! Nem pont a jogok túltengése az oka (a kötelességek ellenében) , no meg az intolerancia piedesztálra emelése libsi körökben? (pont a sokat hangoztatott szabad vélemény- és szólásszabadság és a nagy tolerancia szlogenek fedezékében!). "
Megint kernek valami adatot, kulonben csak maganvelemeny. Sok ismerosom hazas gyerekkel, erdekes, ok nem valtak szet... en nem tudom te milyen korokben forogsz, de eleg pocsek merites lehet a tarsadalombol.

Robinzon Kurzor 2014.09.25. 16:50:16

@bbjnick: @Bell & Sebastian:

Kissé undorító ez a férfiak közötti nyalakodás, csináljátok a négy fal között!

Kvikveg 2014.09.25. 16:57:07

@bölcsbagoly:
"A nők tudatlansága , hogy nem veszik tudomásul, hogy a férfiak szexualitása más mint az övék!"
Ezt forditva is lehetne mondani...

"Ergo, ha nagypapinak erre volt szüksége, akkor a nagymaminak is volt szája és elmondhatta volna neki legalább kezdetben, hogy nem úgy megy az hékás, tessék előbb engem is felingerelni, hogy legyen hozzá kedvem!"
Te a Holdon elsz.

@szamarhegy: ne haragudj, itt hagylak veluk, mert el leszek foglalva a kozeljovoben. Koszi a beirasokat, erdekesek. :)

bölcsbagoly 2014.09.25. 18:10:41

@Kvikveg: forditva nem, mivel minden férfi tudja, hogy a nőnek peteérési l és menstruációs ciklusuk van. kénytelenek tudni! De ti láthatóan nem akartok tudomást venni a férfiak szexualitásának jellegeiről.
Nem, én itt élek, viszont a női gondolkodásmód jellegzetessége, hogy elvárja a férfiaktól, hogy gondolatolvasók legyenek és kitalálják szavak nélkül is, hogy mit akarnak tőlük a nők! Erre jó példa pl. a nők testbeszéde! Annak a férfinak van náluk sikere aki érti, mert egy nő valamikor megtanította rá.
A másik hozzászólásod ismét jó példája a kivételek hangoztatásának, azzal való érvelésnek. Nos, jómagam több mint 50 éve élek ugyanabban a házasságban, de az utóbbi húsz évben az rokonaim/ismerőseim által alapított párkapcsolatok javarésze felbomlott! S ez tudható a médiából is. Tagadni lehet, de minek?

Bell & Sebastian 2014.09.25. 18:26:04

@Robinzon Kurzor: És még csak csütörtök van. Ráérsz Pénteken, Robinson?

@bbjnick: Azért egyenetlen Kurzor teljesítménye, mert képtelen egyszerre értelmi és érzelmi reakciót mutatni.
Vérszegény lehet. Az ilyenek szoktak puccéran csalánba ugrani.

bölcsbagoly 2014.09.25. 18:35:53

@Kvikveg:
1. azért írtam, hogy én megéltem, mert te erre a fél évszázadra hivatkoztál hogy nem történtek változások a mentalitásban/életvitelben! S mivel ezt már felnőttként éltem meg, valamivel előbb is születhettem, nemde?
2, miért kellene neked mindre link, statisztika? te fejeddel a felhőkben járkálsz? Köztudomású, hogy mennyire érzékenyek a nők a szagokra. Az sem titok, hogy a sokkal vékonyabb kültakaró miatt a bőr érzékszervek ingerlékenyebbek Minden anatómia/élettan szakkönyvben benne van, el kellene olvasni vitatkozás helyett.
3. Igen , a nőkben is meglehetnek azok az adottságok, képességek, amelyek a férfiakban, csak a nők agyéának eltérő felépítése és működése, valamint a hormonháztartásuk ezek kibontakozását jócskán befolyásolják. Például a koncentrációképességük eleve sokkal kisebb, ami szintén a sok százezerévnyi szelekciónak köszönhető! A logikájuk meg másképpen működik. Ez nem fog pár ezer/száz év alatt megváltozni!
4. Miből gondolod, hogy az ókori görög/római tudósok nem figyelték meg az ember i tevékenységet? Többek közt a vércsoportok létét is megállapították, igaz helytelenül magyarázták az okát.
5. a vallásosság nem okvetlenül jelent bigott hitet! Elég ha valaki elfogadja a kereszténység/zsidóság erkölcsi kódexét és aszerint is éli az életét. Hiszen ez a cél! ezt sok templomba nem járó/nem is imádkozó ember betartja. No persze, megint előjön a feminnácik követelése a kvórumról. Nem az a fontos, hogy a törvényalkotók milyen szabályokat hoznak, hanem hogy milyen neműek?
6. Eléggé megalapozottnak tartod-e a magyarországi prostik érdekvédő szervezete elnöknőjének a véleményét? Ő éppen elégszer kifejtette ezt a médiában. Keress utána a neten. Utálom a linkelést és azt ha folyvást kétségbevonják az állitásaimat,. csak mert nem dokumentálom is őket. Tessék megcáfolni! Nem dolgozom senki helyett.

Robinzon Kurzor 2014.09.25. 21:27:48

@Bell & Sebastian:

Sebikém, ez nagyon langyi.

Bell & Sebastian 2014.09.25. 22:46:33

@Robinzon Kurzor: Háát, nem késztetsz agresszióra, több rákkendrolt, molylepke!

Robinzon Kurzor 2014.09.25. 23:04:40

@Bell & Sebastian:

mak-mak

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.09.26. 15:50:17

Ki a felelős a szexista tankönyvért?
(Segítség balliberális értelmiségieknek)
hartland.blog.hu/2014/09/26/ki_a_felelos_a_szexista_tankonyvert

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.09.26. 20:32:56

Tokajban az aszúszemeket asszonyokkal gyűjtetik össze.
HAJRÁ FEMINISTÁK, LEHET HISZTÉRIÁZNI!

Mr. Waszabi 2014.09.26. 21:24:27

@panelburzsuj: mindent elveszít, ami igazán fontos volna. Mert legelébb önmagát, önmaga igazi valóját veszíti el. S ebből kifolyólag minden mást is, ami abból fakadhatna élete során. Az élete nagy E-vel érendő - ami nem a munkája, karrierje. Férfinak sem, jegyzem meg mellesleg.
Meg kell nézni, miért mennek tönkre a családok. Házasság elsősorban, de ahol nem lesz válás, ott a gyerekek akkor is megsínylik. Az megvolt, hogy miért csapja rá az ajtót szüleire az elvileg ideális családban nevelkedett gyermek 18-20 éves korában szó nélkül? Hát azért, mert a szülók képmutató, hamis életet teremtettek, éltek, és a gyerek, mint ártatlanságra, igaziságra törekvő, nem tudott ezzel azonosulni.
A magyar házasságok, családok 80%-áról beszélünk.
A médiában mit olvasol erről? Hogy pedig milyen szépen éltek, meg hogy celeb család volt, meg hasonló marhaságokat. A szumma azonban az, hogy semmi képmutatás nem tudja meghazudtolni a valóságot.
Nagyjából ennyi, dióhéjban. A nő akarjon csak nő lenni, ne férfi. A férfiak is bajban vannak itt régóta, a tőlük sablonok mentén elvártak okán, hát még a nők.
Hülyének lenni alapvető emberi jog, de ne éljünk vissza ezzel, ez is alapvető jogunk.

panelburzsuj 2014.09.26. 21:44:20

@Mr. Waszabi:
Nehéz ezt átéreznem, mert én aztán minden voltam, csak sablonos nem.

A környezetemben azért nagyjából látom, hogy miről beszélsz. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ha nem foglalnák le magukat ennyire "talmi" dolgokkal - akkor kapásból meg tudnák tölteni az üresen maradt helyet érdemibb, emberibb tartalmakkal.

Akár "a" nők - akár "a" férfiak.

Robinzon Kurzor 2014.09.26. 22:22:45

@picur3ka:

Már megint a buzulás jutott eszedbe?
Akkor magadba kellene nézned ...

picur3ka 2014.09.27. 00:36:35

@Robinzon Kurzor:

Igen vérszegény re-poszt. Szaladjon neki újra!

bölcsbagoly 2014.09.27. 17:41:36

@Jean Sol Partre: ha te mondod.....hiszen okosokat csak kizárólag a ballibsik tudnak. Szerintetek. Na menj te is francba a társaiddal együtt...

Jean Sol Partre 2014.09.28. 02:21:14

@bölcsbagoly: ej Móricka, neked mindig csak az jut az eszedbe? Ha valaki nem ért veled egyet, akkor az mindjárt ballibsi? Ennyit tudsz csak ahelyett, hogy érvelnél?

bölcsbagoly 2014.09.28. 11:15:25

@Jean Sol Partre: az a madár amely hápog és totyog az minden valószinüség szerint pont olyan kacsa mint a többi, s nem pedig sas ahogy elszeretné magáról hitetni!

Jean Sol Partre 2014.09.28. 11:54:16

@bölcsbagoly: és mivel te birtokában vagy az abszolut igazságnak, aki vitatkozik veled az hápog és totyog. Egyszerű kis bagoly vagy te :)

bölcsbagoly 2014.09.28. 12:00:21

@Jean Sol Partre: nem, de attól bölcsebb a bagoly a kacsánál, mert nagyobb a feje s ergo az agya is!

Jean Sol Partre 2014.09.28. 12:43:34

@bölcsbagoly: frappáns érvelés, kár, hogy középső csoport után már nem működik :)

bölcsbagoly 2014.09.28. 12:57:56

@Jean Sol Partre: de te még a kis csoportban vagy, úgyhogy ácsi!-:))

Robinzon Kurzor 2014.09.28. 14:55:40

@picur3ka:

Túl sokat képzelsz magadról.
Gondolj inkább megint a buzulásra.

picur3ka 2014.09.28. 18:39:39

@Robinzon Kurzor:

Nekem akkora fantáziám nincsen.

Kvikveg 2014.09.29. 03:32:36

@bölcsbagoly:
1. Mikor mondtam en, hogy nem tortentek valtozasok? De elvarni, hogy 50 ev alatt a meg mindig elegge ferfikozpontu tarsadalomban hirtelen szarnyalni kezdjenek a nok es ugyanazt a teljesitmenyt a semmibol felmutassak, sot tobbet, irrealis. A valtozasok elott is voltak olyan kiveteles es szerencses helyzetu nok akik bebizonyitottak, hogy kiemelkedo tehetseguk van. Ma viszont nem mas kegyebol jutnak el egyaltalan a lehetoseghez.

En azt latom rajtad, hogy tokmindegy ki mit mutat fel a nok kozul, az neked soha nem lenne eleg.

2, Fajdalomrol volt szo, en adtam linket, adjal ellenpeldat. A te szakteruleted.

3. Ez egyszeruen nem igaz. Semmi olyan eredmenyrol nem tudok ami azt mutatta volna ki, hogy a ferfiak agya tobbre kepes, foleg sokkal tobbre. Annal tobbet, ami kimutatta, hogy mennyire befolyasolhatok a tesztalanyok.
en.wikipedia.org/wiki/Sex_differences_in_psychology szinten semmi ilyen durva kijelentest nem tesz, mint amit te most.

4. Nem valaszoltal erdemben. A vercsoportokat meg 1901 ota ismeri a tudomany, de ha adsz forrast (haha) akkor erdekelne. En nem talaltam semmit.

5.a Ki mondta, hogy bigott? A tobbseg betartja - de mit is? A tizparancsolatot sem? Es a vallasosak elvrendszeret ne emeld az enyem fole, csak azert mert vallasosak. Na ezt peldaul ki nem allhatom. Nem tudhatod mennyire terne el a torveny az en elkepzeleseimtol, mert nem ismered az elkepzeleseimet.
En vallasosnak akkor emelek ki valakit, ha tenyleg az. Egyebkent ertelmetlen, mert nalunk a tobbseg a kereszteny kulturkorben nott fol, kb azonos ertekrendszerrel, akkor is, ha nem jart templomba.

5.b Itt a nezetkulonbsegunk elintezheto azzal, hogy te ugy latod, hogy egy teljesen ferfiakbol allo szakerto csoport ugyanolyan jo torvenyt tud hozni egy tulnyomoreszt noket erinto temarol, mint egy olyan szakertocsoport, ahol kb fele nokbol all.
Szerintem nem. Ezt gyerekkoromban meg elhittem volna, mert voltam olyan naiv, hogy ugy gondoljam, hogy az emberek tapintatosak, tajekozottak, es tekintettel vannak masokra, foleg ilyen kerdesekben.

Ne feminacizz.

6. "Eléggé megalapozottnak tartod-e a magyarországi prostik érdekvédő szervezete elnöknőjének a véleményét? Ő éppen elégszer kifejtette ezt a médiában. Keress utána a neten. Utálom a linkelést és azt ha folyvást kétségbevonják az állitásaimat,. csak mert nem dokumentálom is őket. Tessék megcáfolni! Nem dolgozom senki helyett."
Te allitottal valamit, te indokold adatokkal ha kerem. Foldi Agnessel nem talaltam semmi interjut ahol ezt allitja.
www.nlcafe.hu/ezvan/20140423/magyar-prostitualtak-zurichben/
"A legtöbben egyértelműen a nyomor elől menekülnek"
444.hu/2014/07/01/emberek-vagyunk-nem-penznyelo-automatak/
"Az egyesület pedig kifejezetten azokat a szerencsés helyzetben lévő nőket képviseli, akiket nem futtatnak és nem fenyegetés vagy bántalmazás hatására válnak prostituálttá."
"Két dolgot ugyanakkor fontosnak tartottak a résztvevők megemlíteni. ... Másrészt, hogy nem szerencsés, ha valaki ezt a szakmát végcélnak tekinti."

Kapasbol ezeket talaltam, es pontosan osszhangban van azzal, amit fentebb irtam.

Szoval erre kene nekem kokemeny adat: "persze, vannak esetek ma is amikor erőszakkal válnak prostivá a nők, de az esetek többségében önszántukból". Annak a "tobbseg"-nek a bizonyitasa erdekelne, aki nem fizikai vagy gazdasagi kenyszer miatt lesz elkenyeztetett(penzben _es_ lelkileg) "luxuskurva".
(A gazdasagi kenyszert nem emlitetted, de az szamomra nem "onkent".)

Osszessegeben elvitazgathatunk itt reszleteken, de tulajdonkeppen kikerem magamnak, hogy barmi ideologia menten megszabjad, hogy mit nem szabad csinalnom.
Ha alaposan bizonyitott tenyeket sorolnal arrol, hogy a ferfiak es nok miben ternek el _tenylegesen_ biologiai felepitesukbol kifolyolag, es utana szabadon engedned a dontest, az OK lenne. Szinteveszto ferfiak ma sem mennek festonek, gyenge fizikumu nok/ferfiak meg nem mennek banyaba dolgozni, es a nok vigyaznak a felfazassal, ez mar ma is mukodik. A zsenialis a mai tudomanyban az, hogy eltorol egy rakas olyan sztereotipiat, amikrol kiderul, hogy egyszeruen nem igazak.

bölcsbagoly 2014.09.29. 05:43:57

@Kvikveg: neked mind írhatom a tényeket, mert vagy linkeket követelsz (miből gondolod, hogy hazudok és miért nem tudod elképzelni, hogy valaki fél évszázados szakmai tapasztalat alapján egy sor mindent tudhat, link nélkül is?) vagy lesöpröd őket, mert nem hiszed el vagy mást is találtál.
Hogy mit kérsz ki magadnak az cseppet sem érdekel, a többi feminista marhaságról nem is beszélve. Nincs kedvem a falra borsót szórni....ásit...

közösperonos átszállás 2014.09.29. 15:25:39

@bölcsbagoly: "Utálom a linkelést"

Egy kutató, aki utálja a hivatkozásokat. Aztakurva.

(Mindezt saját bevallása szerint "az ország legjobb egyetemén" műveli, ugye jól emlékszem? Ehhez megint tudnék linkelni amúgy... :-) )

Jean Sol Partre 2014.09.29. 23:15:21

@bölcsbagoly: wow, ez már űberelhetetlen, feladom

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.09.30. 07:26:49

Ezt védd meg, Mandiner:
444.hu/2014/09/29/dobbenetes-elmeny-volt-kezbe-venni-a-tanaroknak-keszult-ugynevezett-matematika-konyvet/

Vagy inkább szégyelld magad a gazdáid helyett is. Mert ez már nem szexizmusos műbalhé, hanem egyértelműen elrontott könyv.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.30. 07:57:57

@Holger Hartland:

Maga büszke az eszére és a tisztánlátására mégis hagyta magát heccelni!:-) Ez egy tankönyv egy ganéj módon összeollózott, összecsapott munka, ebből származnak a hibák. Idáig rendben is vagyunk. Csakhogy a cikkíró tanár itt nem áll meg, ha megállna, igaza lenne, és nem tudja visszafogni magát, hogy ne próbálja megvillantani intellektuális fölényét: amikor a halmazokkal kapcsolatos fogalmak és a halmazműveletek definícióin rugózik, akkor olyan definíciókon rugózik, amiket már a nyolcvanas évek elején is tanítottak az iskolákban (s ezt nyilván a tanár is tudja). Így csinál az emberből hülyét a gyűlölet.

panelburzsuj 2014.09.30. 08:17:59

@bbjnick:
Hö...

Te érted azokat a kifogásolt definíciókat? Megnézted a példákat? El tudnád mondani részeltesen, mit kifogásolt ez az intellektuális fölényét villantgató - és konkrétan, matekul, halmazul pontosan miben téved ő, a "kritikus", azaz melyek a "mondvacsinált" hibák a definíciókban?

Egyébként még az is belefér, hogy akár a nyolcvanas évek végétől pont ugyanilyen slendriánul megfogalmazott definíciók szerepelnek egyes tankönyvekben. Sőt - talán pont ugyezek is. De ettől egy csipetnyivel se válnak "helyesebbé" - ez nem olyan téma, ahol az "újabb hagyomány" bármi korábbit fölülírhat vagy szentesíthet.

(Nem vagyok képzett matekos, csakis "fogyasztó". Éppezért nem állok neki kivesézni, mert olyan blődnek tűnnek a hibák, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyeneket egy matektankönyvben szakember elkövethet. Szóval most speciel jobban örülnék, ha én bizonyulnék hülyének. Úgyhogy lássuk a profikat... )

bölcsbagoly 2014.09.30. 12:19:03

@közösperonos átszállás: bizony, az a kutató, akinek főleg saját gondolatai, szellemi termékei vannak, az csak annyiban támaszkodik másokra, hogy tudja hogy azok mit csináltak, mit értek el!
A folyamatos hivatkozás a produktív s nem kreatív kutatók sajátja. Csak hát ők valójában nem is kutatók, hiszen csak végrehajtják mások gondolatait, elképzeléseit. Az úttörők a kreatívok, ők a valódi kutatók/tudósok. csak sokszor a szélhámosságban kreatívok ellopják az ötleteiket, felfedezéseiket s sütkéreznek a megnemérdemelt dicsőségben.

bölcsbagoly 2014.09.30. 12:36:28

@panelburzsuj: tankönyvírásra nem a tudósok szoktak vállalkozni, pláne nem iskolai tankönyvekre, mivel fontosabb dolguk is van annál. iskolai tankönyveket rendszerint tanárok, ritkábban egyetemi oktatók írnak. Az utóbbiak azért ritkábban, mert a saját kutatásterületük amit tényléegesen jól ismernek, csak kis részt vagy semennyi helyet sem kap a tankönyvben. Ergo, ugyanott van az oktató is mint a szaktanár, azt ír bele a könyvbe a tanterv szerint, amit tud, illetve amihez könyvészet alapján hozzájut. De egy témában sem tud igazából elémélyedni s így azt sem felfedezni, hogy a forrásai már elavultak, vagy hogy a tényként kezelt adatok már nem aktuálisak! Ugyanis nagyon hosszú út vezet valamilyen tudományos felfedezés tankönyvbe kerüléséig. Ráadásul a tankönyvekben nincsenek hivatkozások, s azt sem lehet tudni, hogy a tankönyvíró honnan szedte azt amit beleírt. Ezért azután míg az irodalom és történelem tankönyvek szövege hemzseg a szubjektivizmustól , a természettudományosok meg tele vannak elavult elméletekkel, illetve új de még vitatott eredményekkel, szintén a tankönyvíró szelektív hozzáállása alapján.
Biológia könyvekben pl. tényként kezelik az ember afrikai eredetét, a madarak dinoszauruszokból való származását, a globális kihalások létét, folyvást használják az élőlényeknél az alkalmazkodás vagy adaptáció kifejezést, stb, stb, stb.

közösperonos átszállás 2014.09.30. 13:08:56

@bölcsbagoly: "bizony, az a kutató, akinek főleg saját gondolatai, szellemi termékei vannak, az csak annyiban támaszkodik másokra, hogy tudja hogy azok mit csináltak, mit értek el! "

Minden kutató ilyen, és hát a "csak" szó az valami vicc, ugye? Akár egy kavicsot, akár egy kurva nagy kőtömböt teszel hozzá a piramishoz, azért nem igazán kérdés, melyik a több, vagy hogy sokkal-e (persze hogy sokkal).

Ha nagy dolog jutott eszedbe, az nem onnan látszik, hogy te alig hivatkozol valakire (az inkább azt szokta sejttetni, hogy senkit nem ismersz, és épp a spanyolviaszt vezeted elő), hanem onnan, hogy rád hivatkoznak.

"Csak hát ők valójában nem is kutatók, hiszen csak végrehajtják mások gondolatait, elképzeléseit. "

A fuzzysok pl. arról híresek (én is úgy találtam), hogy szünet nélkül definiálnak egy rakat új dolgot, amiknek a töredékét tudja aztán használni bárki is valamire. Én nem érzem azt, hogy használhatatlan fogalmak kifundálása olyan nagy érdem lenne, bár valóban egész eredeti. :-)

Meg tegyük az egészet kontextusba. Te itt azt állítod magadról, hogy tudós vagy, de tudjuk jól, hogy mi noném nickek nickek vagyunk és ennyi. Namost mikor egy nick azt állítja, hogy én majd tudom, mi merre meddig, hagyjál már a hivatkozásaiddal, akkor az olvasók előtt nem egy Eredetien Gondolkodó Zseni Tudós képe villan fel, hanem az autópályás vicc.

panelburzsuj 2014.09.30. 13:19:48

@bölcsbagoly:
Rizsa. Még tőled is szokatlan áradatban. Mindenről orrba-szájba lafatyolsz - kivéve a halmazműveletek definícióit.

Ennek egyetlen oka lehet: vélhetőleg annál is nagyobb a baj velük, mint laikusként gondoltam.

bölcsbagoly 2014.09.30. 13:49:39

@közösperonos átszállás: ne hülyülj, a kutatók közt az igazán kreatív, akik előreviszik a tudományágat igen kis részt tesz ki. A többiek csak finomítgatják a már felfedezetteket, reprodukálnak. Akik megkérdőjelezik azta mit írtam, nyilván a sértett reproduktivok közé tartoznak.
Amúgy, sok százra rúg a független hivatkozások száma a munkáimra.

bölcsbagoly 2014.09.30. 13:51:27

@panelburzsuj: esetleg cáfolnád is a rizsát, vagy érvelnél ellene? Kapásból elutasítani minden bunkó képes. Bármit.

bölcsbagoly 2014.09.30. 14:01:51

@közösperonos átszállás: amúgy, nem ártana különbséáget tenni a őublikációk jelege közt! Egy eredeti , új elképezést/eredményeket közlőben csak az előzményekre és a saját tevékenységgel közvetlenül kapcsolatos más munkákra hivatkozik az ember, mig pl. egy leltár szerű monográfiában mindenre ami a témával kapcsolatos. csináltam már ilyent jómagam is, 538 forrásmunkára való hivatkozásokkal. Ha egy elméleti kérdésben vitázik írásban az ember, akkor szintén minden lehető ellenérvet felsoroló publikáció bekerül a könyvészetbe. de amikor egy alig érintett/feldolgozott témáról van szó, akkor miért kellene nagyobb legyen a köret mint a pecsenye? Csak mert divat?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.09.30. 14:16:26

@bbjnick: Pontosan az zavar, amit maga is mond: hogy "ganéj módon összeollózott, összecsapott munka". S ilyenként nagyon jellemző a Fidesz kormányzására. Zavar a hülyeség, még a "demokráciadeficitnél" is jobban (bármi is legyen az :)). Sokkal jobban. Hülyék.

bölcsbagoly 2014.09.30. 14:23:05

@közösperonos átszállás: mellesleg, az "utálom a linkelést" arra vonatkozott, hogy itt a blogon követeli bármelyik suttyó, hogy arra is kapjon linket, hogy a lónak négy lába van, mert mivel nem látott még lovat, a bemondásomra nem hiszi el! capisci?

bölcsbagoly 2014.09.30. 14:24:20

@Holger Hartland: te meg a többi demokratával együtt az észlény vagy! értjük Móricka!

bölcsbagoly 2014.09.30. 14:26:11

@bbjnick: láttál már életedben jó matek könyvet? Egyáltalán lehet ilyent írni? Mert olyant amiből tanulni lehet diákként, olyant nem!

panelburzsuj 2014.09.30. 14:36:04

@bölcsbagoly:
Pont attól rizsa, hogy terelési célú.

És pont hülye, aki terelődik is neked.

Még mindig ott tartunk, hogy egy matektanár előszámlált pár hibát egy matek tankönyvből, és senki sem mutatta ki matekul, hogy ő tévedett, a tankönyv igenis helyesen/hibátlanul definiálja a halmazműveleteket.

De a rizsahegyek - azok púpozódnak.

bölcsbagoly 2014.09.30. 15:02:14

@panelburzsuj: minden hülyeségre miért kellene reagálni? A Magyar(nyelv) Tanárok Egyesülete (gittegylete) meg kikelt az általuk 70 éve indexre tett jobboldali írók műveinek tanítása ellen, a történelemtanárok hasonló gittegylete meg tagadja pl. a német megszállást és annak következményeit, stb.
Az szdsz-es oktatásbűvészek nem nyugszanak, mindent kifogásolnak.

bölcsbagoly 2014.09.30. 15:03:31

@panelburzsuj: hogy ennek a blognak a témájáról se feledkezzünk már meg! Ezt a tankönyvet is kik támadják?

közösperonos átszállás 2014.09.30. 15:08:40

@bölcsbagoly: "mellesleg, az "utálom a linkelést" arra vonatkozott, hogy itt a blogon követeli bármelyik suttyó, hogy arra is kapjon linket, hogy a lónak négy lába van, mert mivel nem látott még lovat, a bemondásomra nem hiszi el!"

Hát, nem egészen így történt, volt itt pár link (hivatkozás, you name it), amit a többiek hoztak, te meg aszondtad, lárifári! majd én tudom!

Mondom, erről a népek az autópályás viccre asszociálnak, ha szeretnéd, belinkelhetem. :-)

közösperonos átszállás 2014.09.30. 15:09:47

@bölcsbagoly: "Ezt a tankönyvet is kik támadják? "

Akik értenek a matematikához?

Mondd, te értesz hozzá?

közösperonos átszállás 2014.09.30. 15:14:54

@bölcsbagoly: "ne hülyülj, a kutatók közt az igazán kreatív, akik előreviszik a tudományágat igen kis részt tesz ki."

Yeah, so? (A többiek is előreviszik a tudományágat, amúgy.)

"A többiek csak finomítgatják a már felfedezetteket, reprodukálnak."

Lassítsunk, az előbb még az volt, hogy ők nem is kutatók, nem? :-)

"Akik megkérdőjelezik azta mit írtam, nyilván a sértett reproduktivok közé tartoznak."

Nyilván. Vagy csak nem hisznek el bármit bemondásra egy nagyszájú nicktől. :-)

"Amúgy, sok százra rúg a független hivatkozások száma a munkáimra. "

Ez ismét nagyszerű, bár nem értem igazán, mit bizonyít. Ha én azt mondom, hogy nekem több ezerre, akkor visszamenőleg nekem lesz igazam? :-)

közösperonos átszállás 2014.09.30. 15:15:30

@bölcsbagoly: "Amúgy, sok százra rúg a független hivatkozások száma a munkáimra."

Meg amúgy is, az ő szavuk nem számít, hiszen nem is igazi kutatók, nem? :-)

bölcsbagoly 2014.09.30. 15:27:05

@közösperonos átszállás: ne kötözködj, ha érdemi érved van, akkor közöld. Utálom az aféle csimbókokat mint te.
Amúgy, a produktivak nem előreviszik, hanem fenntartják a tudomány aktuális állását. Az hogy egy kisérleti patkány füléből kimutat valaki valami tényleg újszerű, eddig nem ismert információt az kreativitás. Az viszont már nem az, hogy az orrából, farkából, lábából is kimutatják mások. Az már csak utánzás, maximum a felfedezés megerősitése. Ha egy paleontológus felfedez és leír valahonnan egy új fajt az az ő érdeme, de hogy tíz másik ugyanezt a fajt felfedezi a már máshonnan begyűjtött anyagokból, van éppen más lelőhelyről az megint csak az első jelzés megerősitése, de nem egyenlő értékű vele!
Amúgy, nem az számit hogy ki mondta, hanem hogy mit mondott. S az a hülye aki azért nem fogad el információkat, mert azt olyan mondta aki neki nem szimpatikus.
Értem én , hogy véded a váradat, hiszen nyilvánvaló, hogy a magadféle képtelen meglátni a kavicsban a gyémántot és félre rúgja az útjából. Viszont végtelenül gyűlöli és irigyli azt aki felveszi és megcsiszolva brilliánsot hoz elő belőle! Vigasztalásként: sokan vagytok így ezzel. részvétem...

bölcsbagoly 2014.09.30. 15:45:12

@közösperonos átszállás: a link követelés azokra az álértelmiségiekre jellemző,a kik eleve tagadják a lexikális ismeretek hasznos voltát! Szerintük erre nincs szükség, elég ha van könyvtár/internet és gondolkozó fejünk! Ergo, elé sem tudják képzelni, hogy létezhetnek tényleg művelt, hatalmas tudással rendelkező embertársaik is.
Akinek a védelmében beleköptél a levesbe, az pont egy ilyen linkekhez ragaszkodó lény, aki az eszét a laptopjában hordja. Feltehetően te sem lehetsz más, ha ezt védelmedbe veszed. sorry...

közösperonos átszállás 2014.09.30. 15:56:23

@bölcsbagoly: Volt ott még egy kérdés (illetve hát kettő), azokat is válaszold már meg légyszi. :-) Én most elszaladok oktatni.

panelburzsuj 2014.09.30. 16:04:58

@bölcsbagoly:
Hogy állsz a halmazműveletekkel?

Alakul a kritika szakmai cáfolata?

bölcsbagoly 2014.09.30. 16:05:23

@közösperonos átszállás: minek,,,,,s főleg kinek?
Remélem, hogy nem a linkelés szükségességét fogod erőltetni a kurzusodon...Az agyatokra ment a scientográfia....szegény Schmitt-től is azt követeltétek ami '92-ben nem volt még kötelező.

bölcsbagoly 2014.09.30. 16:08:16

@panelburzsuj: mi a franc közöm van nekem, a matekhez? Biológus vagyok. De mivel világéletemben kedveltem a matekot, röhejesnek tartom, hogy egy szennylap mint a 4444444.....nekimegy egy tankönyvnek, csak mert most adták ki.

panelburzsuj 2014.09.30. 16:25:39

@bölcsbagoly:
Tehát annyira hülye vagy hozzá, hogy csakis a politikai pártállás alapján tudod megítélni? De azt aztán teli pofával ítéled?

Hogy is mondják ezt helyi mandi-dialektusban: mak-mak?

bölcsbagoly 2014.09.30. 17:17:52

@panelburzsuj: persze, persze, ebben az országban kizárólag ti lehettek okosak/szépek/ügyesek, stb.

panelburzsuj 2014.09.30. 17:31:10

@bölcsbagoly:
Akkor "mi" tankönyvhibák észlelésekor lapítanánk, mint szar a gazban. Mert "mi" úgyis tudjuk - "ti" meg csak hadd mételyezzétek vele a kölkeiteket.

Ócska egy rongy vagyol, bagó kollega.

Nincs kedved szakmában köszörülni a csorbát (meg a nyelved)? A matekos bulit csak leközölte a 444, de ezt a tökedelmet saját erőből hányta össze:

444.hu/2014/09/30/amit-a-tokrol-nem-feltetlenul-kell-tudnod-de-azert-jo-ha-tudod/

bölcsbagoly 2014.09.30. 18:01:28

@panelburzsuj: csak hát ti képtelenek vagytok rá, hogy lapitsatok! A folyamatos pofázásotokról vagytok nevezetesek. Ez a topic is jó példa rá!

közösperonos átszállás 2014.09.30. 18:13:13

@bölcsbagoly: "minek,,,,,s főleg kinek? "

Az ún. vitapartnernek, mert megkérdezte. :-)

Most ugye odáig jutottunk, hogy te hülye vagy a matekhoz, de tutibiztos vagy benne, hogy az obligát matekkönyvvel mindenkinek csak ideológiai baja lehet. Minősítsem, vagy menni fog magadtól is? :-)

"szegény Schmitt-től is azt követeltétek ami '92-ben nem volt még kötelező. "

'92-ben nem volt kötelező az önálló munka? Mivan?

(Meg hát persze, mi, velem az élen.)

panelburzsuj 2014.09.30. 18:16:07

@bölcsbagoly:
Ez a topic valóban ékes példa.

Az éktelen lármázás annyira kifáraszt téged, hogy érdemi szakmai! kritikára már nem fussa. Pedig tálcán hozom a marcangnak valót.

Ejnyebejnye.

bölcsbagoly 2014.09.30. 18:21:15

@közösperonos átszállás:
nos, tudatlanka:
1. az akkori TE doktori szabályzatának 1. pontja kétféle feltételt szab a kisdoktori megszerzéshez:
a/ a disszertáció eredeti, önálló s értékes szellemi terméket hozzon létre; VAGY:
b/ a társadalom számára hasznos művet!
SP dolgozata az utóbbi feltételt teljesítette! Tehát?

bölcsbagoly 2014.09.30. 18:46:59

@közösperonos átszállás: Nem hiszem, hogy tudnál nekem olyan iskolai tankönyvet mutatni, de akár 20 évnél korábbi egyetemi jegyzetet is, amelyben szövegközti hivatkozások, vagy lábjegyzetek lennének! Jobb esetben a végén szerepelnek a forrásmunkák a könyvészetben. Ez nem volt másként '92-ben sem. DE mindenki azon acsarkodott, hogy SP dolgozatában miért nem a mostani elvárások szerint vannak. Az sem érdekelt senkit sem, hogy a szereplő dátumok/helyszínek/sportágak/versenyzők neve/érmesek/eredmények közismertek, senkinek nem képezik a kizárólagos tulajdonát, nem jogvédettek, ergo nem is lehet plagizálni őket! A Georgijev által írt kézirat hasonló cipőben járt, ráadásul ugyanabból a forrásanyagból és a NOB tulajdona volt nem a szerzőé!
Jellemzően, a MTA egyes tagjaitól egy sor MTA doktoron és más lószemüveges illetőn keresztűl, ezek a tények senkit sem érdekeltek,. csak szövegelték a hülye plágium vádjukat, beleesve a HVG csapdájába!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.01. 08:51:41

Tankönyves műhiszti helyett ilyenekről írhatna a Mandiner:
hvg.hu/plazs/20141001_zold_beka_tanarur_interju
Pl. milyen lenne, ha Gellért elmenne velük egy kirándulásra és írna egy riportot. (Sajnos már nem kirándulnak, annak is vége.)

közösperonos átszállás 2014.10.01. 13:19:05

@bölcsbagoly: "SP dolgozata az utóbbi feltételt teljesítette! Tehát?"

Szeretem, hogy ennyi frontot nyitsz egyszerre. :-) Talán át kéne gondolnod, mire válaszolsz, nem?

És a második pont nem "a társadalom számára hasznos művet" tartalmaz, hanem "a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás". (Ha legyűröd linkekkel szembeni ellenszenved, akkor forrás: www.fdsz.hu/sites/default/files/20120327schmitt_bizottsag.pdf ) Ki hasznosította a gyakorlatban, és egyáltalán, mivan? Ez pl. egy új(! a plagizált cucc nem új), hatékony, kipróbált edzésmódszer kidolgozása lehetne, de hát Schmitt nem azzal pályázott.

Szerintem nyugodj le. :-)

közösperonos átszállás 2014.10.01. 13:56:13

@bölcsbagoly: "Nem hiszem, hogy tudnál nekem olyan iskolai tankönyvet mutatni, de akár 20 évnél korábbi egyetemi jegyzetet is, amelyben szövegközti hivatkozások, vagy lábjegyzetek lennének! "

Ellenben én azt állítottam, hogy az általános iskolai tankönyvekben... ó, tudod mit, felejtsd el, kár tovább égetned magad. :-) (Bírom én az öniróniát, még ha nickválasztásban nyilvánul is meg.)

"Az sem érdekelt senkit sem, hogy a szereplő dátumok/helyszínek/sportágak/versenyzők neve/érmesek/eredmények közismertek, senkinek nem képezik a kizárólagos tulajdonát, nem jogvédettek, ergo nem is lehet plagizálni őket!"

El kéne dönteni, hogy ezek összeszedése újdonság-e vagy nem. Ha nem az, nem lehet belőle még ilyen kisdoktorit se barkácsolni; ha meg az, akkor lehet plagizálni is.

Amúgy direktbe' (és nem megjelölve) ábrát átfénymásolni mekkora ciki már, nem? Vagy az is belefér?

közösperonos átszállás 2014.10.01. 16:26:36

@bölcsbagoly: Amúgy itt egy cikk, csak olyan nyolcezren hivatkoztak rá (de mostanában már fölösleges, úgyis tudja mindenki, miről van szó), az ötlet is elég eredeti: www.csee.wvu.edu/~xinl/library/papers/math/statistics/Kullback_Leibler_1951.pdf . Húsz hivatkozás van benne, főleg az Introductionban, ahol elhelyezik ezt az egészet a terület aktuális állásában. Persze játszhatnának spanyolviaszkosat is, de úgy látszik, a tényleg nagyoknak ez mégse szokásuk.

bölcsbagoly 2014.10.01. 19:29:31

@közösperonos átszállás: okoska, te tudsz magyarul? beirtam, hogy mi volt a TE doktori szabályzata! Olvasd vissza!
Amúgy az illető adatok közismertek voltak, még a laikusok előtt is.
Milyen féánymásolt ábráról hadoválsz? Az volt a porbléma a HVG cikkel, hogy nem at z eredeti szövegelet hasonlitották össze, hanem valamiféle digitalizált tákolmányokat, ráadásul a francia szövegben benne felejtve a magyar szöveg megfelelő számozásának felsorolását zárójelben! Ergo, szerintük Georgijev 1987-ben tudta hogy 1992-ben mit fog tőle másolni SP! S ezt a magyar tudományos világ egyrésze bevette!
Tudományos publikációkban már a XIX. sz-ban is használták a szövegközti hivatkozásokat, sőt a lábjegyzeteket is. De mindig a dolgozat témája szabja meg, hogy mire kell okvetlenül hivatkoznia a szerzőnek. A hivatkozás ugyanis nem cél (bár a scientográfia lassan azzá teszi!), hanem eszköz!

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.10.01. 19:32:42

@bbjnick: Halmazelméletet egyáltalán nem kéne tanítani. Főként nem általános iskolában.

bölcsbagoly 2014.10.01. 19:32:49

@közösperonos átszállás: a disszertáció a TE-men és a MOB-ban került hasznositásra, oktatási és dokumentációs célból. Akkor a legátfogóbb és legteljesebb magyar nyelvű munka volt a témában.
Nem a SOTE doktori bizottságáról van szó, hanem a Testnevelési Egyeteméről, nemde?

bölcsbagoly 2014.10.01. 20:01:32

@közösperonos átszállás: ez az "ezren hivatkoztak rá" is mutatja a scientográfia imádat veszélyeit! Ez a szám nem azt mutatja hogy milyen kiváló mű lenne a publikáció, hanem csak azt, hogy hány szakembernek volt róla véleménye. Pozitív vagy negatív, vagy semleges. S máris ott vagyunk Gábor Zsazsa örökértékű mondásánál: "Nem számít, hogy mit írnak rólam, csak írjanak!"

bölcsbagoly 2014.10.01. 20:28:37

örökértékű=örökérvényű

közösperonos átszállás 2014.10.02. 11:18:59

@bölcsbagoly: " beirtam, hogy mi volt a TE doktori szabályzata! "

Nem írtad be, pontatlanul összefoglaltad. Én meg beidéztem, megadtam az ún. forrást is.

"Milyen féánymásolt ábráról hadoválsz?"

Le vagy maradva egy brossúrával? :-) index.hu/assets/documents/belfold/dr_fluck_kulonvelemeny.pdf 5.4.7-es pont.

Ez ugye nem a hvg.hu, hanem a dolgozatot vizsgáló bizottság egyik tagja.

közösperonos átszállás 2014.10.02. 11:21:16

@bölcsbagoly: Megintcsak az van, hogy nem figyelsz. Ez egy 1) kurva eredeti, 2) kurva hasznos dolog, amit 3) nyolcezernél sokkal többször használtak (de hát már írtam is). Ha valakik, akkor ők tényleg nagy koponyák, mégis, a cikkükben elrejtettek húsz hivatkozást, pedig téged követve talán az egy is sok lett volna (esetleg ha önhivatkozás, akkor nem). De ezt mind le is írtam.

közösperonos átszállás 2014.10.02. 11:22:25

@bölcsbagoly: "a disszertáció a TE-men és a MOB-ban került hasznositásra, oktatási és dokumentációs célból."

A doktori cím megadása előtt, ugye? Ja, hogy nem.

Elég gyanús, hogy nem is érted, amiről szó van. Nem is tudom, mi lenne a kínosabb: ha bölcsész lennél, vagy ha természettudós...

bölcsbagoly 2014.10.02. 14:35:06

@közösperonos átszállás: normális vagy? hogy a a francba lehet hasznosítani valamit, ami még nem lett publikálva?
A DB feladata hogy megállapítsa a disszertációról, hogy az hasznos lehet-e vagy nem! Ugyan úgy azt is, hogy eredeti, új szellemi termékről van -e szó. DE ezt csak a védésnél teheti, te észkombájn, s nem előtte!
Doktoráltál te egyáltalán? Voltál témavezető, doktori bizottság tagja? Mert ha lettél volna,, nem írogatnál ilyen marhaságokat!

bölcsbagoly 2014.10.02. 14:51:56

@közösperonos átszállás: az Fluck Ákos meglehetősen szubjektiv véleménye. Az tény, hogy a hivatkozásokat nem a mai módszertani elvárásoknak megfelelően alkalmazta, s az hogy követhette a G kézirat szerkezetét, vagy felhasználta a diagramokat, de ennyi!
1. G is a NOB dokumentációt használta s nem az ujjából szopta az adatait. Ergo akkor maga is plagizált!
2. A kézirata egyetlen példányban készült és az a Laussane-i NOB központban található. A német példány másolat és ki tudja hogy került oda.
3. Ha száz ember készít kivonatot a témában a NOB dokumentumokból nem igen lesz/lehet nagy eltérés köztük.
4. Minden megvédett és elfogadott szakdolgozat/doktori disszertáció tartalmáért és annak a szabályzatban rögzített feltételekkel való megfeleléséért a témavezető, az opponensek és a doktori bizottság felel! Ugyanis a jelöltnek nincs rá lehetősége hogy olyasmit erőltessen rájuk, amivel nem értenek egyet! Fluck Ákos ezt nem hajlandó tudomásul venni!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2014.10.12. 11:42:15

@bölcsbagoly: Nem tagadok semmit. Azt mondom csupán, hogy pusztán azért mert valaki nő vagy férfi, nincs predesztinálva arra hogy az egyedek tekintetében valamiben jobb vagy rosszabb legyen készségszinten. Valószínűleg nagyobb statisztikai mintáknál értelmezhető a különbség, de egy biológia könyvtől meredek leírni egy ilyen ostobaságot.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2014.10.12. 11:46:51

@bbjnick: szó nem esett a nemi szerep tudatosításáról, én ilyenről nem írtam, ez a te félelmed, és szokásos vesszőparipád. Arról volt szó hogy az egyedek sokfélék, és nem állítható hogy szignifikáns készségbeli különbség van közöttük. Egy család életében ahol az anyuka kézügyessége jobb, és az apuka jobban főz, még teljesen egészséges és boldog gyermekek élhetnek. A minták attól még működhetnek. Nem értem mit nem lehet ezen érteni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.12. 14:49:46

@Legelő Őse:

De én írtam a nemi szerep tudatosításáról: A nem nem csak biológiai, hanem társadalmi státusz is --- nemi szerepek nélkül nincs társadalom.

Nem értem, mit nem lehet érteni.

Bell & Sebastian 2014.10.12. 19:53:24

Szakállas nőre (röviden: buzi) is lesz kvóta, előbb a rádiókban, majd a szakszervezetben, végül az EP -ben.

És ettől majd sokkal jobb lesz mindenkinek, vagy ha nem, legalább a buziknak. (Mondjuk agresszív buzihoz még nem volt szerencsém, ezért a szakállas nő -jelenségben sem hiszek, biznisz bűze van és reklámértéke, amit először a politikusköcsögök vettek észre.)

bölcsbagoly 2014.10.13. 11:01:18

@Legelő Őse: a készségeket kialakítjuk a képességeink és hajlamaink alapján. Ami nincs azt nem lehet fejleszteni! A hajlamok és képességek viszont predesztináltak genetikailag. A tankönyvekbe az kerülhet bele ami tudományosan bizonyított és tény. Legalább is a természettudományok terén. Márpedig a férfi/női agy közti anatómiai és élettani különbségek bizonyítottak. Ergo, van helyük a tankönyvekben, még ha ezt a feminnácik sérelmezik is.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2014.10.19. 20:51:00

@bölcsbagoly: így van. Tudományosan bizonyított tény, hogy különbözőek vagyunk. De az is tudományosan bizonyított hogy az egyedek közötti variancia alapján a genetikailag megalapozott készségek terén nagyobb a változatosság mintha a nemek közötti eltérésekből indulnánk ki, ezért ezen tények alapján ebben a könyvben leírtak csak részben, vagy félig igazak. Ez az oldboys klub felfogás visszataszító, különösen ha ezzel érvelsz. Használd az internetet, és angol nyelven tudományosan alátámasztva mindezt megtalálod "millió" példányban.
Vagyis nem egyedi nemi "fejlesztés"áll a háttérben, hanem egyedileg eltérő genetikai adottságok, melyeket a nemi hovatartozás csak részben határoz meg.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2014.10.19. 20:53:48

@bbjnick: ez teljesen így van. De ennek akkor mi köze van a biológiához, és a könyvben leírt féligazságokhoz? De komolyan. A nők kevesebbet keresnek ugyanazon munkával mint a férfiak. Ez is igaz, még sincs köze ehhez a vitához... magyarul, nem akarom megismételni az apa főz, anyuka barkácsol példámat, mert szerintem értetted. A társadalmi szerepüket ez nem érinti....ha szerinted igen, akkor nem érted a kifejezést.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.19. 21:55:36

@Legelő Őse:

A tankönyv egyetlen kategorikus megállapítást tartalmaz, mégpedig azt, hogy a fiúk és a lányok különbözőek. Valamennyi konkrét kijelentés előtt ott áll, hogy "kutatások szerint" és/vagy "állítólag", tehát még azt sem lehet a tankönyvszerzők szemére vetni, hogy "sulykolnak". A tankönyv szerzőinek a tanuló életkori sajátosságaihoz igazodva kell megfogalmaznia a könyv szövegét. Az idézett szövegrészek a megcélzott korosztálynak megfelelően beszélnek a kérdésről.

Jean Sol Partre 2014.10.20. 12:24:17

@bbjnick: nyilván a hatodikos diákok pontosan érzékelik a különbséget, hogy a tankönyv az "állítólag" és a "kutatások szerint" kifejezéseket használja, és maguk a konkrét példák sem befolyásolják őket semmilyen irányba.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.20. 17:21:49

@Jean Sol Partre:

A hatodikos diákok pontosan érzékelik a különbséget a fiúk és a lányok között és ahogy növekednek egyre intenzívebben fogják érzékelni:-) Nem tudom, egy tankönyv néhány közkeletű, általános fordulata milyen irányba tud befolyásolni gyerekeket, de ha arra gondolsz, hogy hatásukra a fiúk, mintegy varázsütésre, megizmosodnak, a lányok kézügyessége pedig soha nem tapasztalt mértékben fejlődni kezd, azt valószínűtlennek tartom:-)

Jean Sol Partre 2014.10.21. 09:46:40

@bbjnick: hé, nem ezt hívod te trollkodásnak? :)