Ördögtől való a gyerekszámtól függő nyugdíj?
2014. szeptember 11. írta: Redakció

Ördögtől való a gyerekszámtól függő nyugdíj?

nyugdíj.jpg

Vitákat kavart az elmúlt időszakban a Népesedési Kerekasztal nyugdíjreform-javaslata, amely a felnevelt gyermekek számának függvényében emelné a szülők nyugdíját. A kritikusok a gyermektelenek büntetéseként és a családi életbe való beavatkozásként értékelték a koncepciót, a javaslattevők viszont igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjrendszerre számítanak.

A Népesedési Kerekasztal gyermekvállalást és nyugdíjjogosultságot összekapcsoló javaslatától sokáig volt hangos a sajtó. Olyan vélemények is megjelentek, miszerint „nem kap nyugdíjat, aki nem szül gyereket”, illetve, hogy ezzel büntetni akarják a gyermekteleneket, és beavatkoznak a nők magánéletébe. Valójában azonban a koncepció szerint a járulékfizetés alapján járó nyugdíjt megkapnák a gyermektelenek is, és ehhez jönnének hozzá plusz pontok azoknak, akik három vagy több gyermeket neveltek fel – méghozzá „megfelelő” színvonalon, hiszen a javaslat azt a feltételt is szabná a pluszpontokhoz, hogy a gyermek legalább valamilyen szakképzettséget szerezzen.

Bakó Bea riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr626689299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2014.09.11. 17:22:42

Nem ördögtől való.
Egyszerűen szemforgató baromság.
Ezek szerint a tízkölykös cigó, aki életében egy percet sem dolgozott, értékesebb egy olyan nőnél, akinek önhibáján kívül nem lehetett gyereke?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.09.11. 18:23:25

Nem lesz számosodás és létkövéredés, amíg megengedjük, hogy a Nyugat használja ellenünk a demokráciafegyvert.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/04/eloero.html

Szakrális vezérséggel Ukrajna sorsának elkerüléséért!

VIII. Nagyapó 2014.09.11. 18:32:42

@Kandeláber:

Hát, ha ki is taníttatja a tíz gyerekét, akkor azért érdemel valamit :-)

Másrészt akinek önhibáján kívül nem lehetett gyereke, az - önhibáján kívül - több időt is töltött a munkaerőpiacon, így vélhetően magasabb nyugdíjra számíthat.

VIII. Nagyapó 2014.09.11. 18:33:34

@Kandeláber:

Hát, ha ki is taníttatja a tíz gyerekét, kkor azért érdemel némi elismerést :-)

Másrészt akinek önhibáján kívül nem lehetett gyereke, az - önhibáján kívül - több időt is töltött a munkaerőpiacon, így vélhetően magasabb nyugdíjra számíthat.

Bell & Sebastian 2014.09.11. 18:39:55

@Kandeláber: Egyszerű a megoldás, lehessen valamelyik adónem terhére átkormányozni némi lóvét fater-muternak, és máris meg van oldva a cigókérdés.

De van még ettől is jobb ötletem, legyen egyéni számlavezetés és mindenki ossza be a magáét, ha elpatkol, egy összegben folyósítsák a maradékot.

Ugyanis jelenleg az a helyzet, hogy még nominál értéken sincs esély visszakapni a befizetéseket, nemhogy értékén, ugyan adóként működtetik a kasszákat.

Vagy a legvégső megoldás; mindenki húzzon el és Orbán oltsa le villanyt.

Kandeláber 2014.09.11. 19:02:31

@VIII. Nagyapó: Talán az általános iskola alsó tagozatát elvégezteti velük, gyerekenként tíz év alatt. :D
@Bell & Sebastian: Lehet hogy rosszul emlékszem, de nekem rémlik egy olyan elképzelés tíz-tizenöt évvel ezelőttről, miszerint az adó 1%-a felajánlható lett volna a szülők részére, hogy ne csak az elhagyott kutyák-macskák kaphassanak ebből a pénzből.
Nagyon jó ötletnek tartottam, természetesen semmi sem lett belőle.

freehckr 2014.09.11. 19:45:22

„igazságosabb és fenntarthatóbb”

Ezek a több mint két évtizedes posztkommunista szlogenek eredményezték Magyarország jelenlegi balkáni állapotait... teljesen mindegy, hogy az utódpárt Fidesz vagy a másik utódpárt MSZP van kormányon, mindkét retardált balfék társaságnak „igazságosabb és fenntarthatóbb” rendszerük volt, természetesen csak saját apparatcsikjaik szerint, aztán lásd mi lett belőle.

Az ominózus javaslat is egy tőről metszett és nem mellesleg jellemzően elmebeteg fideszes baromság, de hát sajnos ez történik, ha a suttyó iskolázatlan proli többségében olyanokra szavaz, akik a büdös életben nem dolgoztak egy percet sem a versenyszférában olyan munkahelyen, ahol az eredmények, szakértelem és a rátermettség számítottak, nem pedig a párttagság vagy családi/haveri kapcsolatok... ha az idióta fideszes pöcsöknek egy szempillantásnyi rálátásuk lenne, mi folyik az országban, nem csak ilyen felfoghatatlanul ostoba ötletezéseken nem pörögnének megszállott módon, de már legalább négy éve egészen más irányba mennének a dolgok Magyarországon.

Bell & Sebastian 2014.09.11. 20:00:46

@Kandeláber: - Szeretnék Kádár elvtárssal be...

- csak ennyit bírt a Ki nyer ma? mikrofonjába beszólni az egyszeri nyugger, amikor is a grabancánál fogva elráncigálták.

Én is hasonlóan érzek:
- Szeretnék Orbán pszichiáter-összekötőjével beszélni!

(Kurvára unjuk már a bolhacirkuszát, legfőbb ideje lenne nagyobb állatokat hozni. Lapostetű jó lesz.)

freehckr 2014.09.11. 20:08:07

...és mindeközben továbbra is ezerrel megy a fideszes rezsicsökkentés hirdetés a Mandineren... Ti is éhen döglenétek a versenyszférában, bazmeg... :)

Bell & Sebastian 2014.09.11. 20:19:33

@freehckr: Ez még talmudtsem biztos. Esernyővel álldigáló jócsajt még sosem látott? Ez a Redakció nem valami brazil keresztnév?

Kalányos Redakciót szülei várják a bejáratnál. De legalább küldje ki a jegyét az öccsének.

freehckr 2014.09.11. 20:34:57

@Bell & Sebastian: ...ha narancssárga az az esernyő akkor átmegyek az út túloldalára... megelőzendő a bajt, hogy vagy átverjenek, vagy meglopjanak, vagy mindkettőt. :)

Hidvégi Mihály 2014.09.11. 21:07:21

Tudjátok Fideszes tökfejek s hozzátok hasonlók, az a kurva nagy baj, hogy ha valamit egészen véletlenül jól is csinálnátok, ámde emellett olyan kártékony ördögei vagytok ennek a hazának, mint a búzaföldön a mezei pocok, hogy hiábavaló minden erőlködésetek: Magyarország gyorsított ütemben pusztul, hála nektek, hála Orbánnak, hála Gyurcsánynak. Így aztán lófüttyöt nektek, nem gyerek szerinti nyugdíjat!

Szegény Magyarország, szegény hazám!

Bell & Sebastian 2014.09.12. 00:56:41

@freehckr: Megértem a kínaiakat, hogy annyit köpködnek. Igazából nem a (mások által) választott kajától undorodom, hanem az étlaptól, már az egész étteremtől, de legfőképpen az amcsi főszakácstól.

Akit moslékon tartanak, az csak röfögni képes, szárnya nem nő.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.09.12. 01:28:24

Az én kérdésem az, hogy mi lesz azokkal, akik "önhibájukon kívül nem szerezhettek szakmát"? Magyarul: a fogyatékos - vagy csak annak nyilvánított - purdékkal. Merthogy jelenleg ezekért is jár az emelt családi pótlék - mekkora balhé volt, amikor valaki leleplezte, hogy a felelős cigányszülők szándékosan próbálják a terhesség alatt mindenféle módon degenerálni a gyereket -, és ha az emelt nyugdíj akkor is fog járni, ha a szegény gyermekcse rokkantsága miatt nem tanulhatott szakmát, akkor bizony tele lesz az ország hasukat öklöző terhes cigányasszonyokkal. Borsod már ma is tele van...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.12. 07:15:03

A nyugdíjrendszer fenntarthatatlan. A gyerekszámhoz kötés értelmetlen álintézkedés.

Kandeláber 2014.09.12. 08:03:02

@Molnárgörény: '91-körül olvastam az "Élet és tudományban"egy cikket a Rákócziak egyik egykori birtokának, Felsővadásznak és környékének a természeti szépségeiről.
A cikkben a szerző említést tett arról, hogy az arrafelé lakó cigányok között feltűnően sok az értelmi fogyatékos, mivel sokan közülük állítólag vérfertőző kapcsolatból származnak.
Erre az volt a magyarázat, hogy felismerték. a fogyatékos gyerek után magasabb összegű családi pótlék és egyéb támogatás jár.
Magamban gratuláltam a lapnak, mert meg merte jelentetni a cikket.
Aztán a következő számban a szerkesztőség elhatárolódott az írástól.
Nyilvánvalóan a "polkorrekt" olvasók szemét csípte az igazság, és levelekkel bombázták a szerkesztőséget az "elhatárolódás" érdekében.

Foldes Gazda 2014.09.12. 10:42:09

ez az egész onnan indítandó ,hogy csak HÁROM gyerekig kell segítséget adni mint az USÁBAN . A szingliknek egy gyerek erejéig támogatást kell adni a mesterséges megtermékenyítésre. Egy alkalommal segítséget kell adni a gyerek nemének befolyásolására a második ill harmadik gyerek esetén .A felnevelt gyerek adó% -át a felnevelők kapják ne a kóbor kutya menhely.. Vidéken földjuttatással kell segíteni a legalább 3 gyereket vállalókat ill felnevelőket . A gyereket nem vállalókat adóztatni kell , kivétel az egészségügyi alkalmatlanság .Végre helyre kell tenni mi a nyugdíj !!!!!!!!!!!!!!!!Szerintem befizetéssel szerzett jog , ezért úgy is kell kezelni .

megfigyelt 2014.09.12. 11:28:15

T. @Foldes Gazda: ""Végre helyre kell tenni mi a nyugdíj! Szerintem befizetéssel szerzett jog, ezért úgy is kell kezelni. "" A leírtakkal maximálisan egyetértve ajánlom figyelmébe a mindenkori EGOISTA SENKIHÁZI MATEMATIKAI ANALFABÉTÁKNAK akik a nyugdíj megállapítással foglalkoztak-foglalkoznak. Az öregségi nyugdíjak / nettó bér arányt illene normálisan figyelembe venni a világ átlag 60% körüli, Magyarországon a 2002-ben megállapított arány 60% körüli volt amit a BAROM Korózs és bandája 2007-re 80% -fölé tornázott és sikeresen létre hozták Magyarországon a világ legigazságtalanabb-legaránytalanabb nyugdíj rendszerét ,amit a jelenlegi kormány folytatott ,ahol nem a ledolgozott munkaviszony és a befizetett ADÓ-JÁRULÉK mértéke határozza meg a nyugdíj összegét, nagyobb befolyással van rá a nyugdíjba vonulás évének.Konkrét példa,: Fónagy János államtitkár 2002-ben ment nyugdíjba a 2013-évi havi nyugdíja 197 186 ft volt,míg az a képviselő társa aki 2013- ban hasonló feltételekkel ment nyugdíjba a havi nyugdíja több mint 340 000 ft. Normális orszgában ÉPESZŰ kormány nem hoz létre ilyen vérlázító aránytalanságot. Tudom én vagyok a tájékozatlan mert attól a kormánynak nevezett RABLÓBANDÁTÓL,aki olyan egykulcsos adót vezet be ,hogy a bruttó 220 000 ft-ot vagy azalatt keresők nettója csökken és okoz a költségvetésnek évi több mint 500 MILLIÁRD ft hiányt amit átirányít a saját és a felső tízezer zsebébe attól nem szabad értelmes dogot elvárni.. a Nyugdíjak elosztását lehetne igazságossá-fenntarthatóvá tenni ,ha a megállapításokkal nem EGOISTA HÜLYÉK foglalkoznának.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.12. 16:54:29

amely a felnevelt gyermekek számának függvényében emelné a szülők nyugdíját"

na, sorosgyuri kedvence jól járnának. persze, nem ördögtől való, csak majdnem: soros gyuri köpönyegéből

kkbk.blog.hu/2013/07/31/a_kaufman_terv

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.12. 16:59:02

@Bell & Sebastian: "lehessen valamelyik adónem terhére átkormányozni némi lóvét fater-muternak, és máris meg van oldva a cigókérdés."

ezt nem értem. lehetne részletes kifejtést igényelni?

megfigyelt 2014.09.12. 17:47:34

@Kandeláber: Teljes mértékben egyetértek a javasolt 1 % szülő segítésére,normális esetben az 1%-ból vissza lehet segíteni a rászoruló gyereket , unokát, valószínű értelmesebb a állatok dotálásánál.

Foldes Gazda 2014.09.13. 11:14:11

@tesz-vesz: Csakhogy ez az én ötletem . Légyszi nézd meg a profilomon.

Chalky White jr 2014.09.13. 13:02:54

@Kandeláber: Szigorúan az utódok által fizetett járuléknak szabad számítani, nem a számuknak.
Mondjuk a nyugdíj kiszámítására legegyszerűbb, ha 50%-a a saját befizetések alapján, 50%-a az utódok befizetéseiből származna.

2014.09.15. 06:06:48

"Brilliáns" ötlet, büntessük az idős szülőket ha esetleg a gyerekeik valami oknál fogva elbaxnák az életüket, büntessük a gyerekteleneket akik jóval produktivabbak, aztán nézzük ahogy sorban áttelepülnek Nyugatra. Egy újabb barom fidiótaság. Esetleg lehetne felpörgetni a gazdaságot, hogy az emberek normálisabb fizetéseket kapjanak és több járulékot tudjanak befizetni - vagy hogy egyáltalán legyen munkájuk. Lehetne többkulcsos adót bevezetni például, hogy több legyen a bevétel és felhagyni az elit anyagi támogatásával.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.15. 07:00:10

@földalatti:

Gyerektelen vagy, azért beszélsz így. Akinek van és nevelt/nevel gyereket, az pontosan látja az elképzelés ésszerű és méltányos voltát. És következetlen is vagy, mert ha a többkulcsos adót korrektnek tartod, akkor a gyereknevelés után járó nyugdíj-kiegészítést is annak kellene tartanod. Miben különbözik a kettő? Mindkettő utólagos belepiszkálás a "teljesítményarányos" jövedelmi viszonyokba.
süti beállítások módosítása