Itt az évtized kampánya?
2014. augusztus 27. írta: Zsigmond és Péterfy

Itt az évtized kampánya?

falus_ferenc_tarr.jpg

Ki gondolta volna, hogy a Fidesz 2010 után megismételt idei tavaszi, dupla rajt-cél győzelme után izgalmassá válhat az őszi önkormányzati választási kampány? Ugyan a három baloldali ellenzéki párt egész nyarat átívelő egyeztetgetése jól kitöltötte az uborkák szezonját, de utolsó utáni megállapodásuk és Falus Ferenc elindítása inkább csak egy megbízhatóan szürke kampány lehetőségét vetítette előre.

Ehhez képest Falus Ferenc jeges vizes, véres/taknyos kisgyerekes, csíkoszoknis-klumpás, vakarózó kutyás-lovas videója teljesen felbolydította a közvéleményt; amit Falus azóta tett, Medgyessy legszebb dadogós pillanatait idéző megszólalásai hergeltek tovább. És a fenti jelenet hosszú időre sokunk retinájába beleégett.

És mit lát a mai reggelen az egyszeri újságolvasó? Tóta W. Árpád közli, hogy akkor már inkább Tarlós Istvánra szavazna. A pécsi balos összefogás polgármesterjelölt-asszonya rózsaszínben pompázva vág bele a jeges vizes kihívásba. A háttérből hirtelen előlépő Medgyessy Péter a tíz évvel ezelőtti megpuccsolása után az Indexnek azt fejtegeti: Gyurcsány egy áruló; ellenben Orbánt dicséri. Bokros Lajos européer konzervatív mozgalma sértett közleményben tudatja Uj Péterrel, hogy Bokros Dior öltönyét lefosta egy galamb és jelenleg a tisztítóban van.

Egy igazi, váratlan húzásokkal teli, színes-szagos trash kampány a javából!

És hol vannak még az október közepi önkormányzati választások?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr716640381

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Itt az évtized kampánya? 2014.08.27. 11:00:02

Egy igazi, váratlan húzásokkal teli, színes-szagos trash kampány a javából! És hol vannak még az október közepi önkormányzati választások?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hacsaturján 2014.08.27. 11:01:27

és mindezt ti szartátok, galambocskáim!

hanta boy 2014.08.27. 12:07:59

Csak a képet nézegetve....

... nekem teljesen úgy tűnik mintha a képen Simon Gábor volna.....

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.27. 12:18:43

Ha a választások napján Bp-en lennék, Tarlósra szavaznék. Független, profi polgármester ő, alkalmas teljesen. Pártként persze nem szavaznék a Fideszre.

Falus egyébként rendes embernek néz ki, de politikusként hatalmas balek.

Helyes Írás 2014.08.27. 12:50:48

Ha úgy tekintenék a politikára, mint egy humorfesztiválra, akkor osztanám a lelkesedést és mondjuk kétfarkú kutyáékra vagy az ingyen sörösökre szavaznék. Csak hát őket eltiltotta az alkotmánybíróság, mert ennek a dolognak mégiscsak intelligens, vezetésre képes egyéniségek versengéséről kellene szólnia. Ez a Falus annyira szánalmas, hogy ettől nevetséges. De ez a nevetés nem szívből jön, mert magunkat alázzuk, akkor is ha a "másik" oldalon van.

Olyan, mintha a szomszéd bácsi indulna a választáson, akivel egyébként jót szoktunk beszélgetni a vasárnapi ebéd után, mint orvosnak, adunk is a szavára, de ha politikáról mond véleményt, csak mosolygunk magunkban, s nem azért, mert máshogy vélekedik, mint mi, hanem azért, mert dilettáns. Azoknak a hatalmas öntudatú tehetségtelen fickóknak kellene más pályára térniük, akik vajúdtak és egy dilettánst szültek.

Ha véletlenül megválasztanák, azért kellene szurkolnunk, hogy ennek a gusztustalan TótaW-nek igaza legyen és Orbánék megvonjanak a doktor úrtól minden lényeges döntési hatáskört, hogy el ne kövessen valami visszacsinálhatatlan hülyeséget.

Bell & Sebastian 2014.08.27. 13:17:12

Ha jól veszem le, ebben a gerilla videóban a Bátor Tábornak kívánt támogatókat szerezni. (élményterápia krónikusan beteg gyerekeknek)

Egyre nagyobbat kell dobni ahhoz, hogy bárki átvigye az egyszeri választó ingerküszöbét. Nem kulturáltabb lenne leülni és elbeszélgetni a főpolgármesteri teendőkről?

Ezek szerint nem. Végül is, akár a heréjét is vasaltathatta volna, ha már ezt a bugris népséget ilyesmire kondicionálják.

Veridicus76 2014.08.27. 13:36:21

"Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér."
Ott ácsorog a sárban egy klottgatyás-frottírzoknis-klumpás idősödő ember, maga a megtestesült reménytelenség, aki önmagát egy szürke, nem túl okos lóként identifikálja. Ott szerencsétlenkedik a dagonyában, majd megkéri a mellette álló nőt, hogy öntse nyakon egy vödör vízzel. És ott áll ázottan, nyomorultul, és öszefüggéstelenül motyog, miközben az előtérben egy kisgyerek keservesen sír, a háttérben pedig egy ló úgy tesz, mintha legelészne, de valójában zavartan lehajtja a fejét, mert ez az egész helyzet számára a legkínosabb.
Úgy tűnik, mégiscsak a ló a legokosabb az egész társaságban. Caligula még tudta ezt, de ma már Caligulák sincsenek, csak ázott, klottgatyás, sárban tocsogó baloldal.

annamanna 2014.08.27. 14:40:45

"Egy igazi, váratlan húzásokkal teli, színes-szagos trash kampány a javából!"
www.youtube.com/watch?v=4ADh8Fs3YdU

Helyes Írás 2014.08.27. 15:05:39

@Bell & Sebastian:

Jó, hogy mondja, van a dolognak egy szomorú vonatkozása. Nem az, hogy leöntötték, esetleg véletlenül megütötték a kisfiút, hanem az, hogy a választási kampánnyal összefüggésbe került szánalmas filmecske félresiklatott egy jó célt. Falus doktor úr a személye körül feltámadt érdeklődést kihasználva szeretett volna támogatást gyűjteni a beteg gyerekek táboroztatásához. (Bízzunk benne, hogy így van, s nem ürügyként használta egy ostoba kampányötlethez.) S ahelyett, hogy átgondolt felhívást intézett volna a támogatóihoz és szimpatizánsaihoz, annyi tellett tőle, hogy csatlakozott az ürgeöntési celebkedéshez, de azzal is felsült.

S=klogW 2014.08.27. 15:12:07

@Helyes Írás: "kétfarkú kutyáékra vagy az ingyen sörösökre szavaznék"

te is dilettáns vagy: az ingyen sör (és örök élet) a kétfarkú szövege volt

S=klogW 2014.08.27. 15:21:25

@Helyes Írás:
"Falus doktor úr a személye körül feltámadt érdeklődést kihasználva szeretett volna támogatást gyűjteni a beteg gyerekek táboroztatásához. (Bízzunk benne, hogy így van, s nem ürügyként használta egy ostoba kampányötlethez.)"

1. Meg építgetni magáról a választók szemében egy fiatalos, laza, de mégis érzékeny ember képét.

2. Minek ez a balf.szkodó finomkodás? Szervezett ez a senki bármikor bármilyen akciót betegekért? Vagy csak a HospInvestet segítette ügyködéseiben?

TrollSlayer 2014.08.27. 16:03:23

Falus Ferenc, miután belefulladt a jeges Csele-patakba. A fiatal, politikai ambíciók nélküli uralkodó-jelölt bukása után még hosszú évekig I. Tarlós ült Budapest trónján.
ripliberalisdemokracia.tumblr.com/image/95899725020

2014.08.27. 16:09:41

Tudtommal Budapesten nem csak budai úrigyerekek élnek, akik nem láttak még közelről lósegget.Ha ez a videó eljut a nem-úrigyerekekhez,nem-sznobokhoz, akkor olyan réteget tud majd megmozgatni,akik a maguk módján értékelni fogják a mutatványát. Borzasztóan nem illik hozzá a sárban szotyorgás,lehet hogy tényleg befellegzett neki-azonban politikai kampány-kísérletnek nem rossz,sőt...

Helyes Írás 2014.08.27. 17:44:24

@S=klogW:

Nem tök mindegy? Ezzel a beszólással már a 90-es választás során is éltek és szinte mindig előkerül. Úgy emlékszem ilyen tartalmú névvel is akartak már többször pártot bejegyeztetni. Az is teljesen mindegy, hogy én dilettáns vagyok-e vagy sem, mert nem vagyok főpolgármester-jelölt. Inkább az a kérdés, hogy minek minősíthető Szigetvári Viktor és Molnár Csaba, meg a többi nagyokos, akik előhúzták ezt az "ürgét", mint Jolly Jokert. Sorsoltak?

Helyes Írás 2014.08.27. 17:55:12

@S=klogW:

Inkább balfasz legyek, minthogy a nyilvánosság előtt szitkozódjak, ha az asszony nem ad vagy nincs pénzem pálinkára. Minden embernek kijár egy minimális tisztelet, hacsak nem elvetemült bűnöző. Olyanokkal pedig én nem foglalkozom, mert az a bűnüldözők dolga.

legeslegujabbkor 2014.08.27. 18:13:43

@S=klogW: Ennek a videónak nem te vagy a célközönsége. Ha Orbánról a maffiafőnök meg kovács jelmezében is el tudod hinni, hogy tud egy országot irányítani, most mi bajod egy másik jelmezzel?

unionista. (törölt) 2014.08.27. 18:29:13

budapestet senki sem fogja tudni elvezetni. hacsak nem bálint antónia.

jan 2014.08.27. 22:24:19

orulok, hogy jol mulattok, kedves mandineres csapat... ekozben persze a pszichotikus miniszterelnok altal delegalt futobolond jegybankelnok 100 milliardokat szor el ki tudja, mire; "nemzeti" oligarchaink hiznak az adoforintjainkbol; Putyin altala is megvetett csicskaiva lettunk...

ez ugy a hires "jo kormanyzas", amirol almodoztatok 2010 elott... de mindegy, nevessuk csak a balfasz ellenzeken, mintha nem lenne holnap, mert valoszinuleg tenyleg nincs...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.08.27. 22:48:22

@jan: Lehet, hogy egyes mandinereseknek titokban elegük van és már annak örülnének, ha valahol végre győzne a baloldal és így a saját pártjuk kapna egy észhez térítő fenéken billentést. Ki tudja, lehet, hogy nem is jókedvükben nevetnek a baloldalon, hanem keserűen. :)

Emlékszel rá, amikor ergé egy posztban erős és bátor nőktől várta Magyarország megmentését? Ez a szerző meg a minap Széchenyit idézgetett "a felvilágosító ellenzés" hasznáról. Már ő is...

Amúgy abban talán egyetértünk, hogy ez a ballib oldal, így, ahogy most van, a NER-nek támasza és nem komoly ellenzéke.

picur3ka 2014.08.27. 22:51:19

@Helyes Írás:

"Nem tök mindegy?"

Kezdő. Erre rutinosan így reagál, különösen a politikus alkat: nem érted a viccet baszkikám.

picur3ka 2014.08.27. 22:52:29

@jan:

Bár Putyinnak játszanánk, uram, de jó lenne!

jan 2014.08.27. 23:54:50

@Holger Hartland: nekem egyre erosodo meggyozodesem, hogy a baloldal "kampanystrategai" kozott konkretan beepitett fideszes ugynokok vannak, Szigetvari Viktor tuti az, eddig Gyurcsanyt es Bajnait "segitette" a remek tanacsaival, amugy mellesleg Navracsics volt a diplomamunkajanak a temavezetoje...

Bajnait igenis fel lehetett volna epiteni 2010 elott, de a szurrelisan szar kampanystrategia inkabb leepitette ot. Most siman meg lehetett volna fogni Tarlost Budapesten, de egy ritka szar jelolt kivalasztasaval ezt is sikerult elszurni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.08.28. 00:02:33

@jan: Nekem pedig ez régi meggyőződésem. :)

picur3ka 2014.08.28. 01:45:43

@jan:

Ez a baj. Hogy maguk ilyen retardáltak. Ebből nem lesz vacsora, hogy maguk így elsakkozgatnak, ez kibaszott lényegtelen.

Virág et. 2014.08.28. 08:40:54

Falus balfék, Tarlós meg sudribunkó. Nagy válaszék, mondhatom.

Másik napi hír, hogy befizették a reklámadó elsőféléves összegét az érintettek. 1.3 milliárd jött be, ebből 1 milliárdot az RTL-csoport fizetett, 300 milliót meg MINDENKI MÁS ÖSSZESEN. Nem RTL-adó, persze ... :)

gyalog.galopp 2014.08.28. 18:05:05

Sokáig éljen a nemzetközi hülyék forradalma, az egy és megbonthatatlan nemzetközi degenerált barátság.

Ámen!

gyalog.galopp 2014.08.28. 20:59:44

@gyalog.galopp:
bocsánat, kimaradt az" éljen és virágozzék"
a francba, má régen vót, felejtek.

2014.08.30. 05:27:33

Megérte Beneinek hazajönnie. Ugye ezt ő csinálta?

wantaan 2014.09.13. 07:37:36

Tisztelt szerzők!...... ugye az a dadogós Medgyessy D-209-es vágta Orbánt gumiszobába.

Falus az a sötét Tarlóst megenné reggelire ha nem csalná el ezt a választást is a Fidesz. ....de a fidesz csalni fog , mint mindig.
süti beállítások módosítása