Ki a paraszt?
2014. augusztus 19. írta: Redakció

Ki a paraszt?

paraszt.jpg

Vendégszerzőnk, Kardos Gábor filozófus írása. Fotó: Fortepan.

Az urbanizációt hosszú ideje a fejlődés netovábbjának tartják, az ipari forradalom óta a modernizáció szinonimája lett, viszont a mai globális válság szépen megmutatja, hogy nem csak ökológiailag, de energetikailag, gazdaságilag és sok más szempontból is fenntarthatatlan modernizációs modell. Legfőképpen önfenntartó képessége, jobban mondva képtelensége miatt bizonyul zsákutcának gazdaságilag és − mint némi kifejtéssel beláthatjuk − kulturálisan is.

A global village ökológiai, gazdasági és kulturális probléma.

A mi civilizációnkban az önfenntartásra épülő közösségeket (a fenntartható településeket) hagyományosan falunak neveztük, melyek a környező földek megművelésével saját megélhetésükön túl többnyire némi többletet is megtermeltek. Ezáltal az önfenntartó életükhöz legszükségesebb eszközöket is meg tudták vásárolni a terménytöbbletért cserébe. A faluban lakó önfenntartó embert parasztnak hívták, aki nem csak a családjának szükséges élelmet tudta megtermelni a föld művelésével, hanem gazdaságilag és kulturálisan is önellátó volt, aminek a népi kultúra tárgyi és szellemi megnyilvánulásai (épületek, bútorok, ruhák, eszközök, dalok, mesék, stb.) ékes bizonyítékai. Ma már többnyire skanzenekben, múzeumokban őrizzük az önfenntartásra képes emberek és közösségeik, azaz a fenntartható kultúra emlékét.

Mi történt, hogy muzeálissá vált, rezervátumokba került az önfenntartás kultúrája? Nagyon röviden: az ipari forradalommal elszabaduló urbanizáció és modernizáció propagandája elképesztően durva agymosással elhitette mindenkivel, hogy a parasztság pejoratív, nagyjából műveletlenséget, kifinomulatlanságot, bunkóságot jelent. Ehelyett a városi ficsúrt jelenítette meg ideálként, aki ugyan semmiben nem képes önfenntartásra, de pont ezért el lehet neki adni bármit, amit az egyre több termelést és profitot célzó ipar előállított. Innen az is szépen kiderül: kinek lehetett érdeke, hogy így legyen és ki volt ennek a modernizációs propagandának a fő megrendelője.

*

Először arra vették rá a parasztot, hogy költözzön városba és legyen gyári munkás vagy cseléd; de hamar kiderült, hogy az így létrehozott proletariátus még megőrzött annyit közösségteremtő paraszti kultúrájából, hogy sztrájkokat és szakszervezetet szervezve jelentősen gátolja a korlátlan profitszerzést. A globális kapitalizmusban az addigra nagyjából harmadik generáció óta falusi gyökereit végképp elvesztő prolikból sikerült létrehozni a globalizált tudatú nagyvárosi fogyasztót, a totális függőségben élő, „modern”, urbanizált embert.

Ma már falun is ilyenek élnek, akik talán még termelnek ezt-azt a kiskertben, de életük, megélhetésük javát és legfőképp kultúrájukat már a multiktól, az államtól, illetve a tévéből és a netről veszik. Ezekkel már olajozottan lehet működtetni a fogyasztói társadalom egész manipulációs gépezetét, a „jóléti” demokráciát, mert információjukat, tudásukat sem maguknak termelik, hanem tömegként passzívan fogyasztják a nekik gyártott híreket, reklámokat − bennük a politikai kommunikáció termékeivel (pártok, választási kampányok, stb.) Ez sajnos pont ilyen egyszerű. Az önellátó közösségekből így lettek totálisan függő, önállóan legelni sem képes birkák. Ilyenek lettünk mi mind, kedves olvasó.

Akkor most, ki a paraszt? És ki tartja majd el a „net népét”, aki már látványosan képtelen az önellátás és önálló gondokodás legapróbb megnyilvánulására is? És vajon meddig lehet fenntartani ezt az önfenntartás gazdaságát és kultúráját felszámoló modernizációt?

Talán nem kellett volna pejorálni a paraszti létet, évtizedeken át azzal hülyíteni a tömegeket, hogy a földet izzadva művelni lúzerség és városba kell költözni. Így most ugyanolyan masszává idiotizált tévénézők, okosmobil- és netroidok élnek falun is mint a nagyvárosokban. Nincs már paraszt, aki tudná művelni a földet és a társadalmat − mert a nagyvárosi ember nemcsak az agri-kultúrát nem tudja művelni, hanem a valódi közösségteremtő, társadalmilag termékeny talajt képző kultúrát sem.

Hogy miért? Mert alapjaiban már nem autonóm lény, sem élelmezni, sem művelni nem tudja magát, csak fogyaszt; és a szellemi nyomoráért cserébe azzal kompenzál, hogy a világ királyának haluzza magát. Mint egy drogos. Szóval, se agri, se kultúra, de van helyette szponzorkultúra, Big Brother által "művelt" global village.

*

Ugyanez a problémakör a most újra „divatos” parlagfű szindróma tükrében: az állam bünteti a parlagfüvet, illetve az irtását támogatja... a művelés helyett. Régen miért nem volt parlagfű? Mert minden tenyérnyi földet műveltek, boldogan, hogy egyáltalán lehetett. Most meg tájsebekben mérjük a kultúránkat, urbanizáljuk a vidéket és erőgépekkel barmoljuk szét mindenütt az évszázadok öko-kultúrájával kialakult termőtalajt, hogy parkosítsanak, modernizációnak címkézve urbanizáljanak, monokultúrát nyomassanak, és így tovább. Amikor meg jönne a parlagfű (az Ambrosia ! artemisiifolia nevű gyógynövény!) pionírként begyógyítani a tájsebeket, akkor meg azt tömegpusztítjuk.

Bárhova nézel és bármibe belegondolsz, ugyanezt a környezetét gépiesen romboló, önfenntartási kultúráját és erőforrásait globálisan felélő barbárságot találod. A művelést nem csupán az elhanyagolt falusi területeken, hanem legbenső kertjeinkben kellene kezdeni, ha van még ott regenerálható talaj.

Ugyanakkor, no para: pont az eddig leírtak miatt simán megtörténhet egyszer, hogy az egykori szántóföldek és gyümölcsösök helyén felhúzott, városba vándorló parasztok által felépített pesti belvárosban is újra szántóföldek lesznek a romkocsmák helyén.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr146613269

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki a paraszt? 2014.08.19. 07:26:02

Talán nem kellett volna pejorálni a paraszti létet, évtizedeken át azzal hülyíteni a tömegeket, hogy a földet izzadva művelni lúzerség és városba kell költözni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.19. 12:48:01

Rosszul sikerült írás,buta katyvasz lett ... írt volna külön a parasztságról,amely mint osztály,feloldódott,megszűnt// vagy írt volna a fenntartható gazdaságról,amelyben a parasztság helyett tanult gazdák,vagy hivatásuk,szakmájuk mellett földművelést,gazdálkodást folytató, ökológiailag tudatos polgárok vesznek részt.

Bbogas 2014.08.19. 12:56:40

Nagyon jó írás, a benne foglaltak teljesen összhangban vannak Fekete István Zsellérek című regényével.

tikk 2014.08.19. 12:59:34

Az emberiség hajnala óta rabszolgák vagyunk. Kezdetben a természet rabszolgái ( hideg, éhség ) és jó régóta már intézmények rabszolgái. Azonban nem minden rabszolgaság ugyanaz. Ehhez a felismeréshez pedig a megkülönböztetés képessége viszi el az embert. Nekem például nem megfelelő rabszolgaság a negyedik emeleten élni, és minden felmerülő szükségletemet közvetett úton kielégíteni. Ezért van az, hogy most arattam le 5 hektár búzát amit értékesítettem , de marad belőle hízók, nyulak, tyúkok egyebek felnevelésére egész évre.Így ha megéhezik a család vágok két nyulat, felszedem a krumplit, befőzöm a gyümölcsöt. Ha eljön a tél a 2 hektáros erdőmből származó fával befűtök. Nem várok gázszámlára. Ez nem „tökéletes” önellátás , csak egy csipetnyi „szabadság” -vagy annak az illúziója- nekem. Amíg engedik . Filozófia nem érdekel.

Csuti Ördögüző 2014.08.19. 13:01:38

@Forintos: 'Viszont ez a multi-proletár-zsellér jobban él mint 100 éve a legnagyobbak. Orvosi ellátás, közlekedés, oktatás, közbiztonság, várható élettartam stb. tekintetében.
Önálló gondolkodás az is, ha valaki önállóan úgy dönt, a tv-vel mosatja az agyát mindennap.'

Legalábbis a multik TVje ezt mondja neki. De prioritás kérdése, kinek mi a jó élet. A jobb levegő, a sok szabadidő, vagy a sok meló-sok pénz nagy TV...:)))

@calabria02: Még mindig nem. Az idézet nem jelenti, hogy a városon kívül nincs szabadság és a városban mindenki szabad.

Csuti Ördögüző 2014.08.19. 13:03:42

@calabria02: Persze hogy Budapestre ömlik a nép, mert ott van több lehetőség. mondjuk a napi ingázó az éppen nem polgár, hanem proli. Ő a munkahelyére dolgozni megy, nem tulajdonosa mások munkahelyének.

Bell & Sebastian 2014.08.19. 13:21:51

Hát ez jó, mint piaci legyek a döglött kutyára.

Miközben a "fejlett Nyugat" változó szinten és váltakozó eredményességgel majd megfeszül, hogy hogy megtartsa a falvait / funkciót adjon a vidéki életnek, mint a Hagyomány hordozójának és megmaradás zálogának, itt, ebben az országban csupán annyi a probléma, hogy a mezőgazdasági kistermelő kiváltja-e a parasztot?

Jó kis írás, részleteibe bele lehetne kötni, de még érvényes a régi nóta, a nagy érzelmektől jókat lehet publikálni.

Az itt (alant) megszólaló (alantas) többség létezésének annyi haszna sincs, mint az általa termelt fekália. Legalábbis egy paraszthoz képest.

Őgy látszik, be kellene vezetni a művelten ostoba- / egyoldalúan fejlett agyú kommentelő fogalmát.

Tudományos libsiszmus elvtársai, hess a picsába!

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2014.08.19. 13:28:32

@Csuti Ördögüző: ...De prioritás kérdése, kinek mi a jó élet. A jobb levegő, a sok szabadidő, vagy a sok meló-sok pénz nagy TV...

régen voltál falun, a levegő ott legalább olyan rossz de inkább rosszabb lehet, mint a székesfővárosban, mert szénnel, fával valamint az 'élelmesek' műanyag hulladékkal fűtenek.

Sok szabadidő?
Te sem voltál parasztok/földművelők közelében. korán kelés, sok munka (átlagban napi 8 óránál több, nincs túlórapénz ;) ) szabadidő esetleg vasárnap

panelburzsuj 2014.08.19. 13:34:31

@kjapp:
"szabadidő esetleg vasárnap"

Persze, a tikok böjtöléssel ünneplik a szent napot...

béla a görög (törölt) 2014.08.19. 13:38:07

CTRL+F (keresés) 'munkamegosztás' - nincs találat

akkor meg felelsleges volt ennyit írni.
de
hagyni kéne már ezt a történelmi romantikát.
egyrészről nincs is annyi föld amennyit művelni lehetne ennyi embernek. Másrészről ha lenne sem venném bérbe fideszes heréktől.
harmadrészt nem azért tanultam annyit, amennyit hogy földet túrjak (rosszindulat nélkül) hanem azért, hogy a XXI. századdal legyek kompatibilis.
negyedrészt a paraszt is ki van szolgáltatva csak a természetnek.
Ötödrészt a 'net népe' majd megveszi a kaját a neten, meg kitalálták már a nagyüzemi árutermelő mezőgazdaságot, az egymásra épülő mezőgazdaságot - lehet nem egészséges, de kaja.
hatodrészt van természetes mozgás - van aki visszamegy parasztnak (nem pejoratív) azt termel.
hetedrészt a paraszt egy csomó dolgot használ amit nem ő talál ki és gyárt, tehát kell más is - tudod társadalmi munkamegosztás.
hirtelen ennyi. lehet, hogy nem tökéletes a mai rendszer de 1) nem te vagy a jelenlegi kormány fogja megoldani 2) annyira nem is tökéletlen, hogy visszaszaladjunk a feudalizmusba vagy az őskorba.

panelburzsuj 2014.08.19. 13:40:17

@Bell & Sebastian:

Eza az sírás azért bősen silány, mert a methetelen ostobaságaival egyenesen felkínálkozik a defenzívába szorult tudományos libsizmusnak.

Kardos az ócskaságával a konzervativizmus/fenntarthatóság árulója, sírásója, meggyalázója.

UFF!

panelburzsuj 2014.08.19. 13:41:26

@panelburzsuj:
Ugyanez magyarul:

Ez az írás azért bűnösen silány, mert a menthetetlen ostobaságaival egyenesen felkínálkozik a defenzívába szorult tudományos libsizmusnak.

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2014.08.19. 13:42:45

Látom mindenki ért a témához, mintha legalábbis foci vagy politika lenne :D

Vegyük alapul a csupasz tényeket, a többi az csak szócséplés.
A parasztromantika nem légből kapott. Komoly és nagy létszámú társadalmi réteg élt nagyjából olyan színvonalon és kultúrában, amit ma sosemvolt parasztromantikának neveznek. Nem a középkor kisemmizett, röghöz kötött adósrabszolgáira gondolok, de az 1800-as évek vége felé már bőven megvolt az az életszínvonal, amit ma sokan légből kapottnak minősítenek. Dolgozni kellett vele, az tényleg nem volt romantikus. De működött.

A parlagfű gyógynövény. A '20-as években, mikor állítólag megjelent, a világon elsőként már gyógyszert készítettek belőle, mégpedig szénanátha ellen. Ezt manapság pollenallergiának nevezik, tévesen. Ugyanis nem kifejezetten a pollen az allergén, hanem a pollen felületén megkötődött, égett kőolaj-származék, másként kipufogógáz.
A parlagfű eredeti latin neve az ambrózia, amely a mitológiában az istenek eledele volt. A latin nevek akkoriban "beszélő nevek" voltak.

A mai urbanizált népsség teljes egészében fogyasztó. Fogyasztja az ipari szabványoknak megfelelő élelmiszer-termékeket, fogyasztja a médiát.
Önálló gondolkodásra, mérlegelésre, öngondoskodásra szinte semmi képessége nincs, mert élete során soha semmilyen szempontból nem volt szükséges, hogy legyen. K.rva kellemetlen ezzel szembesülni, de hát jobb későn, mint soha. Elvonatkoztatva a földtúrástól, melyik panelhuszár lenne képes akár egy fatüzelésű kályhát úgy megrakni, hogy azt a fűtési szezon teljes időtartama alatt használni tudja, elkerülve a co-mérgezést, bármilyen időjárás esetén? 10-ből 1. Talán.

Nagyszüleim generációja pár ezer négyzetméteren megoldotta az éves élelmiszerigény 90%-át a vörös húson kívül, és jutott eladásra, piacra is belőle bőségesen. Persze minden másért fizetni kellett, szóval több földet műveltek, jövedelemért.
100 emberből ma hány tudná ellátni magát zöldséggel, gyümölccsel, tojással, hússal, ha nem lenne más, csak egy 2000 m2-es kert? Annak idején ez a szám 100 volt. Ma inkább az egyhez van közelebb.
Ez nem baj, ma már nincs erre szükség, szóval nem kell érteni hozzá.
De a régi emberek ennyivel többek voltak. Ma meg a monitor túloldalán ülnek a "megmondom a tutit" arcok, és hajtogatják a sületlenségeiket. Amiket mások mondtak nekik.

De nagyon egyszerű az információszerzés, ki kell próbálni a dolgokat, utána osztani a bölcsességeket meg a tutit. Ez utóbbi persze a cikkíróra (és természetesen rám) is igaz.

panelburzsuj 2014.08.19. 13:44:49

@panelburzsuj:
Kivonatolva:

Kardos a konzik szadesze.

(És nincs egyedül - ó be jó....)

panelburzsuj 2014.08.19. 13:52:15

@Vinitor:
Köszönöm szépen: tökéletes időzítéssel jöttél, hogy megmutasd, mi a "kardosizmus" következő fázisa.

lxt 2014.08.19. 13:53:11

Nagyjából 200 éve, a népesség több mint 90%-a volt képes (akár minden család, önállóan is) szimbiózisban élni természetes környezetével; amely tömegek, nem mellékesen akkor is ALKALMASAK lettek volna az önfenntartásra, ha soha nem lépték volna át falujuk, földjeik határát (ez esetben, nem termeltek volna felesleget) – mint ahogyan még ma is léteznek az Amazonas őserdeiben ilyen törzsek.

Ebben az értelemben tehát (akár más emberi közösségektől is függetlenül) SZABADON, saját
kulturális környezetükben létezhettek – volna, ha természetünk okán, nem törekednénk a saját szükségleteinket meghaladóan birtokolni és fogyasztani, amitől nem függetlenül, folytonos, kényszeres igényünkké vált a khm… környéklakók irányítása. Ezért maradt elméleti annak lehetősége, hogy a 'civilizációnk' (technológiai fejlettségünk stb) független legyen a tulajdoni-elosztási viszonyoktól.

Ma, a népesség több mint 90%-a lenne képtelen egy családban, maximum egy falunyi közösségbe szerveződve, de izoláltan létezni, néhány napnál-hétnél tovább életben maradni – az egyébiránt természetes környezetében. Mert akként fejlődtünk idáig, hogy (majdnem) tökéletesen függetlenül létezünk a természetes, de már teljes mértékben függünk a mesterséges környezetünktől.

A génmanipulált haszonnövények termései (magvai) nem alkalmasan a növény reprodukciójára. Rövidesen megszűnik az információ papíralapú tárolása. Az 'előállított', exponenciálisan gyarapodó információk tárolására/feldolgozására, segédeszközök használata nélkül ugyanúgy képtelenek vagyunk, mint emberi erővel a növénytermesztésre, a szerszám-és gépgyártásra, mert hamarosan minden (alkotó)munkát robotizálunk… és én tényleg nagyon örülök, meg minden, de 200 év múlva, mi a retket fog csinálni az ember? Milyen szerepet tölt be az önfenntartás folyamatában – vagy egyáltalán. Fogyaszt napestig? És ha éppen nem, akkor gondol valamire? Ki az ember?:-)

Bell & Sebastian 2014.08.19. 13:57:28

@panelburzsuj: Rögös és göröngyös az útja a slágerszerzőnek. Kell egy ilyen is, hadd dúdolják csak a népek. Muff!

calabria02 (törölt) 2014.08.19. 13:58:47

@Counter:

a röghöz kötés a hiperinflációs epizódot és ahhoz kötődő gazdasági összeomlást követte

en.wikipedia.org/wiki/Crisis_of_the_Third_Century#Economic_impact

a rövid távú "gyógyír" pedig hosszú távon a setét középkor felé vezetett

calabria02 (törölt) 2014.08.19. 14:00:03

@lxt:

a mondókád lényegében zöldbe csomagolt neomarxista bullshit...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.08.19. 14:03:31

@Vinitor: "az 1800-as évek vége felé már bőven megvolt az az életszínvonal, amit ma sokan légből kapottnak minősítenek"

Ha mást fantáziálsz, mint amit a szerző, attól még a fantáziád nem lesz *igaz*.

"A parlagfű eredeti latin neve az ambrózia, amely a mitológiában az istenek eledele volt. A latin nevek akkoriban "beszélő nevek" voltak."

:-D
Annyit mondok, rattus norvegicus.

@panelburzsuj: Van ebben némi igazság, bár, tekintve hogy személyről van szó, Kardos nem a szadesz, hanem a szadeszes.
Békéssel együtt.

Kb. a ló túloldala, leszámítva, hogy amin ezek lovagolnak, az inkább egy csacsi.

panelburzsuj 2014.08.19. 14:04:53

@Bell & Sebastian:
Hát, néha már-már én is megkívánom azt az eltökélt romlottságot, amivel a kedves törzsasztaltársaság itt dödörészik...

Ha nem lenne könnyebb, aligha csinálnátok.

Eks!

calabria02 (törölt) 2014.08.19. 14:05:17

@Vinitor:

"Ma meg a monitor túloldalán ülnek a "megmondom a tutit" arcok"

akiknek 99%-a vmi totálisan önkényes és persze erőszakkal megvalósítandó utópiát próbál mások számára felvázolni

és még véletlenül sem hisz abban, hogy az egészet az érintettekre kéne bízni...

pedig milyen egyszerű lenne

aki filozófia diplomával földet akar túrni az posztolás és utópiagyártás helyett egyszerűen elmegy földet túrni...

oszt kész...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.08.19. 14:05:23

@calabria02: Az erőből megvalósított rövid távú gyógyír ("tiltsuk be a politikánkra adott számunkra kellemetlen autonóm válaszokat") mindig hosszú távú károkkal jár, ámde roppant vonzó.

panelburzsuj 2014.08.19. 14:07:07

@Counter:
Oké, nem gömbölygettem elég kerekre - de a jel szerint a lényeg azért ilyen sorjásan is átmegy.

calabria02 (törölt) 2014.08.19. 14:08:34

@Csuti Ördögüző:

de jóval nagyobb választási szabadsága van mintha vmi törpefaluban élne a Cserehátban

lxt 2014.08.19. 14:19:26

@calabria02:
1,2,3
Ezek pedig természetes számok.
Már akkor léteztek, amikor még nem ekként neveztük.

Bell & Sebastian 2014.08.19. 14:44:36

@panelburzsuj: Ugyan már, mit kell ezen túlspílázni? Majd akkor, ha valaki letesz ide egy normális esszét a Kurultájról, Darwinról vagy a finnugrásról, hogy a kétfelvonásos világháborút már ne is említsem, majd akkor ráérünk itt conservative szépelegni, fanyalogni.

Addig buli van és vascső, halálhörgésre sátáni kacaj.

panelburzsuj 2014.08.19. 14:49:58

@Bell & Sebastian:
Ja, ja, szívósan várjuk a Godototot.

Forintos 2014.08.19. 14:58:25

@kjapp: Pontosan ezt akartam írni.

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2014.08.19. 15:00:22

@panelburzsuj:
Szívesen, de majd ha elmúlt a "de keményen beszóltam, és még vicces is vagyok, jájj" életérzésed, olvasd el ezt még egyszer a kommentem végén:

"De nagyon egyszerű az információszerzés, ki kell próbálni a dolgokat, utána osztani a bölcsességeket meg a tutit. Ez utóbbi persze a cikkíróra (és természetesen rám) is igaz."

A tény az, hogy bár én mutatok valamit (szavaidból arra következtetek, hogy ez köszönőviszonyban sincs azzal, ami a szemeid előtt megjelenik), azonban a befogadó az, aki lát. Márpedig az ember azt látja, amit akar. Ha te izmusokat akarsz látni, akkor azt fogsz. Jó szórakozást hozzá, felőlem nyugodtan.

Neked már van egy véleményed. Ha minden ettől különböző szerinted h.lyeség, csak írd le nyugodtan, és akkor nem címzek neked több kommentet. A kutyámmal sem állok le beszélgetni, mert minek. Ugyanígy aki nem akarja hallani vagy látni más nézőpontját, azzal sem fogom megosztani a sajátom, mert minek.

@Counter:

Szerencsére nem kell fantáziálnom, elég volt meghallgatni a felmenőim generációit, mikor elmesélték, hogy milyen volt az élet akkoriban.
Nekem az igazabb, mint a netes agymenés. De természetesen semmi baj nincs azzal, ha szerinted nem. Még azzal sincs baj, hogy én normális mederben beszélek, te meg arcoskodsz. Felőlem. Csak az arctól még szintén senkinek sem lett igaza.

Hm, rattus norvegicus? Találtál egy nevet, ami amúgy beszélő, de közben hazudik? Ez tényleg porba taszítja a többi ezret, tízezret, amelyik pontosan azt mondja, amit a tárgya mutat.

@calabria02:

Tévedés. Ahogy burzsuj koma, úgy te is inkább azt látod, amit szeretnél. Ami nem baj, csak így nehéz észrevenni azt, ami esetleg működhetne.
Ha te azt akarod látni, hogy ide az emberek 99%-a azért jár, hogy másokra erőszakolja a kényszerképzeteit (mert a véleményed ez, és hát kellemetlen lenne a tévedéseddel szembesülni), akkor ezt is fogod látni, semmi mást. Csak akkor meg minek ide jönni?
Én leírtam, hogy a cikkben bár van bőven ferdítés, megvannak az igazság elemei, és egyes részei bizonyíthatóan működhetnének. Akkor is ha egy bölcsész írta le azokat, meg akkor is, ha közgazdászok seregének egy évi munkája lenne mögötte.

Csak vannak, akik meglátják azt, hogy bölcsész, és fikamester üzemmódba kapcsol az agyuk. Nincs ezzel baj, csak haladás nem lesz a dologból.

Forintos 2014.08.19. 15:06:00

@kjapp: Pontosan ezt akartam írni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.08.19. 15:12:45

@lxt: Pont a *számok* önjogú létezése egy még egyáltalán nem eldöntött kérdés.

@Vinitor: Tessék statisztikákat, szociográfiákat, történeti forrásokat stb. is olvasgatni. A szájhagyomány torzíthat, megszépíthet ezt-azt, és teljes képet sehogy se adhat se egy országról, se egy életmódról.

Az ambrosiák nemében a parlagfű csak egy faj; az összes többi ambrosia is gyógynövény? Ezt az érvelést igen nehéz komolyan venni.

Forintos 2014.08.19. 15:19:38

@Counter: a rozsomák és a szarvas pedig két más dolog összekeveréséből keletkezik :-D

panelburzsuj 2014.08.19. 15:31:52

@Vinitor:
"Neked már van egy véleményed."

Az Ambrosia-fajokról?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.08.19. 15:33:06

@Forintos: Gesztenyefélék:
en.wikipedia.org/wiki/Aesculus
latin.oszk.hu/cgi-bin3/index.cgi?function=index

"aesculus, i, nn.

tölgyfa, Jupiternek szentelve, gyümölcsét megették; alkalmasint az édesmakkú tölgyfa, Quercus esculus L."

Ehető makkot jelent. A fajok egy részének a termése, bár technikailag ehető, de mérgező is egyben. Pl.: en.wikipedia.org/wiki/Aesculus_glabra

Irgalmatlan bárgyúság ez :-)

Forintos 2014.08.19. 15:35:29

@Counter: majszolni kell hozzá egy kis ambróziát, akkor nem mérgez. :-D

panelburzsuj 2014.08.19. 15:40:52

@panelburzsuj:
Perzse hogy van véleményem: a parlagfüvet (Ambrosia elatior) például kifejezetten rühellem. Mert ugyan valami csoda folytán az amúgy szépen fejlett allergiám előcsalogatásában pont ennek derék növénynek viszonylag szerény szerep jut - a kigazolásával viszont veszkődtem már annyit, hogy ismerjem mind a fenofázisait, mint a "tépdesési technológiáját", azaz az elkövethető hibákat és bevethető praktikákat.

Ennyi a tapasztalat, meg a vélemény.

Az ismeret ezen fölül. De ahhoz neked már nem sok affinitásod van.

Bell & Sebastian 2014.08.19. 15:48:57

@panelburzsuj: Túrót a vágy villamosa. Minden, urbanizált köcsög szereti megideologizálni, miért jár neki több? Mert csak, és kész Az nem jut eszébe, hogy mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszerárak híján az aranyát vagy Audiját nem tudja megzabálni. Csak az, Liedl híján nincsen banánt.

Azért az szégyen (mindenkori elitünkre nézve), hogy a többszörösen lerabolt vidéken '89 -óta megállt az idő, hogy rágjon a vasfoga. Unió és lokálpatrióta, helyi befektetők híján az egész már régen csak a dózert várná.

Régi ügy ez és még csak éppen hogy beszélni kezdtünk róla. Hol vannak még ide a tettek?

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2014.08.19. 16:01:59

@Counter: azokra a statisztikákra gondolsz, amelyek szerint ma az átlagfizetés 250ezer huf körül mozog, a gazdaságunk meg dübörög? Ne viccelj már.
Olvasok ilyent eleget, de azért a saját szűrőimet ráteszem.

Az ambróziák nemzetsége valóban sokszínű, azonban a nevüket a parlagfűről kapták.

@panelburzsuj: nem konkrétan. Hanem pl. erről:
"Az ismeret ezen fölül. De ahhoz neked már nem sok affinitásod van."
Egy ilyen fantáziálás után hadd ne vegyelek komolyan. Megállapítasz rólam valamit úgy, hogy nem is ismersz? Most ez komoly? Ezek után én vegyek figyelembe bármit is, amit mondasz? Te tényleg elhiszed, hogy ez így működni fog? Ha esetleg a te kis világodban ez normális, az oké, de azért a szubjektív meg az objektív valóság az nem ugyanaz ám, többek között ezért is más a neve a kettőnek.
De szerinted ez így rendben van. Oké, legyen. Ki vagyok én ahhoz, hogy mások valóságába beleszóljak. De ki vagy te ahhoz, hogy a saját valóságodat rám erőltesd? Költői kérdés, ne válaszolj.
Érted már, hogy mit is mondtam, amikor leírtam, hogy neked már megvan a saját véleményed?

cenzuratroll bosszanto 2014.08.19. 16:02:50

@unionista.:

Ja. Ősmagyar római. 1800-as években még állt a római őrtorony.

@calabria02:

De jobban együtt tudtak élni vele.

unionista. (törölt) 2014.08.19. 16:10:03

@cenzuratroll bosszanto:
a magyarok a szíriuszról jöttek. és fénylények irányítanak bennünket a hold túloldaláról. nem tudtad? ejnye.

♔bаtyu♔ 2014.08.19. 16:15:19

Van már másik pejoratív jelző helyette: Libsi.

Nem is írnám le, mindenki pontosan körbe tudja írni, legalábbis helytelen használatát én még nem hallottam.

♔bаtyu♔ 2014.08.19. 16:15:55

@unionista.: Persze. Dehogyis Bibiék Izraelből.

panelburzsuj 2014.08.19. 18:24:04

@Bell & Sebastian:
Nagy öröm az a vidéknek, hogy ilyen jeles protektorai akadnak.

panelburzsuj 2014.08.19. 18:32:56

@Vinitor:
Minden ember elegeníthetetlen joga, hogy ambrózián tálalt kőolajszármazékkormoktól eltelve prüsszögjön. (Lám, ammyi más mellet ez is kimaradt abból az őslibsi fércmű-nyilatkozatból...)

Mér szólnék én ebbe bele?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.19. 18:46:20

Látom, ma volt büdös proliéknál a placcra szarás napja: ideürítette mind, ami tévhit, gyűlölet és irigység már jó ideje dunsztolódott benne:-(

Bell & Sebastian 2014.08.19. 20:16:34

@panelburzsuj: Erre van igény. Ha színvonalra is lenne, akkor az Orbán által eltérített transzferereket is említették volna, mint célba nem találó, szubvenciós fegyvert.

Éppenséggel ott tartunk, hogy uniós direktívák mentén kármentünk, saját elképzelés és forrás híján. Ha lebontják a mez.gaz. támogatásokat, mert le fogják, amelyeknek csak egy része táplálja most a falut, akkor mi lesz?

Ébresztőt fújni sosem késő.

Bell & Sebastian 2014.08.19. 20:26:21

@bbjnick: Ahogyan Pisti mondta nekem, a vasvellás fiúnak a fülkében (szénával megrakva jöttünk a mezőről, amikor a kereszteződésben támadt némi vita egy részeg agrimókussal az elsőbbséget illetően), csak akkor jöjjön szembe az ilyen, amikor éppen a traktorban ülök, előbb üsse ki az egytonnás első hidat, aztán pofázhat, ha még tud.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.19. 20:32:55

@Bell & Sebastian:

Ettől az Index népés fostengertől itt a kommentsorban én is "megerősödtem" egy kicsit, nekem is pofonosztós hangulatom támadt:-)

Bell & Sebastian 2014.08.19. 20:38:32

@bbjnick: Annyit nem ér a bőrük, mint egy ürgéé. Kár a vizet pazarolni, locsolkodásra.

panelburzsuj 2014.08.19. 21:39:19

@Bell & Sebastian:
Két alapdolgot sosem láttam fekete-fehéren leírva:

1. A "vidéki háztartások" fogyasztásának mekkora hányada olyan, amit "hagyományos vidéki önellátás" útján is elő lehetne állítani - és ha "a vidék" netán erre kényszerülne, akkor nem törne ki parasztlázadás. (Pl: ruházat, módi, menőség a szoft oldalról - gyógyászat a hard oldalról... )

2. Egy magyar "nemvidéki" fogyasztó a jövedelmének mekkor hányadát hajlandó önként a - nemzeti! - "hagyományos vidéki árutermelés" produktumaira fordítani. (prerenciák: Nix IKEA, nix Cola - hokedli van és málnaszörp)

Átnevelő táborokról persze bármely "eszmekör", a teljes "ideológia paletta" radikálisai ábrándozhatnak. Hogyan csábítsunk mindenkit legalább négy neművé - hogyan szorítsunk mindenkit csendőrcsizma alá.

Hajrá magyarok!

Bell & Sebastian 2014.08.19. 22:43:11

@panelburzsuj: A felszínt karmolni most azért könnyű, mert ez egy negyedszázados út vége, egy emberöltő. Az út pedig mindig olyan, hogy vissza is lehet fordulni rajta. Ha a magyaroknak ez már szinte minden tekintetben sikerült, miért pont ezzel ne birkóznának meg?

Átnevelő táborokat rossz ómen emlegetni akkor, amikor egynek éppen a kellős közepében csücsülünk.

Vagy az RTL speciálisan magyarokra szabott szellemiségét siratja? Ezt azért nem hinném.

Majd leszokik az IKEÁ -ról, ha macskásodik tőle a dereka, majd kiköpi a kólát ha mutatnak neki valami papírt, amiben az áll, hogy a kólába a mai napig kevernek -de ötvenezer tonnaszám- agyzsibbasztó kokalevelet és génpancsolt répacukrot.

panelburzsuj 2014.08.19. 23:10:15

@Bell & Sebastian:
Na, hát valahol itt válik el az út, hogy a tényleges tapasztalati parasztokért, vagy az eszmei vidék ürügyén durrogunk, úgyhogy köszönöm a mértéktartó kioktatást - én tovább arra.

Bell & Sebastian 2014.08.20. 03:56:14

@panelburzsuj: - How do you render coca leaves into a usable product?

- Cocaine is rendered from coca leaves through a process of mashing them into a paste, and then cooking it until it turns to powder.

(The Coca-Cola formula is The Coca-Cola Company's secret recipe for Coca-Cola syrup that bottlers combine with carbonated water to create its line of cola soft drinks. As a publicity, marketing, and intellectual property protection strategy started by Robert W. Woodruff, the company presents the formula as a closely held trade secret known only to a few employees.)

To this day, Coca-Cola still imports coca leaves which are used to manufacture cocaine in the United States

www.naturalnews.com/032658_Coca-Cola_cocaine.html

GMO Compass -

Bell & Sebastian 2014.08.20. 04:01:55

GMO Compass - GM Crops
The Big Four: Soybean, Maize, Rapeseed and Cotton

www.gmo-compass.org/eng/grocery_shopping/crops/

Maize

Maize is the only GM crop that is grown commercially in the EU. For the most part, maize is used for feeding livestock and as raw material for the starch industry. Starch, however, forms the basis of many foods and food additives.

www.gmo-compass.org/eng/grocery_shopping/crops/18.genetically_modified_maize_eu.html

Sugar beet

Commercial planting of a genetically modified herbicide-tolerant sugar beet began in the USA in 2008. This is expected to make weed management simpler and more effective. This sugar beet is approved for import into the EU, as well as for food and feed processing; however, it is not yet authorised for cultivation.

www.gmo-compass.org/eng/grocery_shopping/crops/20.sugar_beet.html

wantaan 2014.08.20. 07:47:49

No ha a hülyeségtől nőne a szerző akkor ma este ülve enné a McDonalds zsemléket amit a tűzijáték alkalmával fellőnek az égbe.

unionista. (törölt) 2014.08.20. 09:18:39

@panelburzsuj:
nagyanyám még nem vett "bóti" tésztát. kézzel gyúrta ameddig bírta. ma már mindenki a "peniből" veszi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.20. 11:21:07

@unionista.:

A hetvenes-nyolcvanas években egy falusi lakos, munka mellett (!), a háztájiból, kitermelte élelmiszerszükséglete min. 2/3-át. A ház körüli kertből kikerült a zöldség, gyümölcs, a háztáji földből a krumpli, kukorica, napraforgó (emberi és állati élelmezésre, takarmányozásra), a ház körül tartott állatok biztosították a család tej, tojás, hús szükségletének nagyobb részét. A tágabb családon belül rendszeresen megajándékozták egymást esetleges többlettermésükkel, voltak, akik részben specializálódtak bizonyos növények és állatok háztáji termesztésére, tartására (amit az állami "begyűjtőrendszeren" keresztül értékesítettek). Lehettek szűkösebb évek, de falun éhezni nem lehetett.

Amíg élt az a generáció, ahol az asszony még háztartásbeli volt, amit lehetett, otthon készítettek: volt házikenyér, házitészta, otthon feldolgozott tej- és hústermékek. Boltból csak azt szerezték be, amit másként nem lehetett. Meg se nagyon ették a bolti kaját, mert vacaknak tartották, csak ha muszáj volt.

calabria02 (törölt) 2014.08.20. 11:25:11

@panelburzsuj:

ha a "hagyományos vidéki önellátás" dominánssá válna, akkor kb. a lakosság 80% __éhen halna__

a maradék döntő többsége meg elképesztő __nyomorban__ és __mocsokban, szennyben__ élne...

kb. a 200 évvel ezelőtti szintre térnénk vissza...

www.bbc.co.uk/schools/gcsebitesize/geography/images/pop_005.gif

calabria02 (törölt) 2014.08.20. 11:29:03

@panelburzsuj:

a "radikálisok" 90%-a pusztán __pénzt__ és __hatalmat__ akar...

kilóra meg lehet őket venni...

+ az un. "jóléti" állam körül szőtt kollektivista álmok mindössze egy irányba vezetnek

a nemzetközi integráció irányába...

a jobbikot is beleértve végül az összes kollektivista párt fel fog sorakozni az európai integráció elmélyítése mellett

az un. "jóléti" államot csak így lehet hosszabb távra átmenteni...

calabria02 (törölt) 2014.08.20. 11:30:59

@Bell & Sebastian:

"Vagy az RTL speciálisan magyarokra szabott szellemiségét siratja? Ezt azért nem hinném."

az általános lakossági "igényszínt" 146 év tankötelezettséggel fűszerezett közoktatását dicséri

ott képezték ezeket a médiafogyasztókat

calabria02 (törölt) 2014.08.20. 11:34:04

@Bell & Sebastian:

a koka-fogyasztás kapcsán inkább az a cuki, hogy amíg legális volt addig túlnyomórészt 1-2%-os koncentrátumban fogyasztották __enyhe serkentő__ szerként

amióta pedig, bizonyos kontra-produktív törvények miatt, illegalitásba kényszerült a 100%-os koncentrátum hódít...

Bell & Sebastian 2014.08.20. 11:47:53

@calabria02: Mi a lényeg? Hogy az egységsugarú médiafogyasztó megegyen minden szart. Legújabban ez már szó szerint értendő.

Hogy a mai napig tesznek kokaint a kólába és génmódosított cukorrépából készült cukor helyett valami még elborzasztóbb szart (Magyarországon), az csak egy pici tény, amit nem feltétlenül kötnek az orrunkra.

Az élelmezési (nagyrészt) önellátásra vidéken egyetlen év alatt vissza lehet állni. Szándék vagy kényszer híján ez nem megy. A paraszt is tud számolni, ha az ő kiskertjét nem támogatják, inkább megveszi a Liedl -ben a Nyugat szemetét, mert beadták neki, hogy ez így a jó és üdvös.

panelburzsuj 2014.08.20. 11:55:18

@unionista.:
Nem gondolom, hogy emészhetetlenül bonyolult az két szempont, amit leírtam. De kísérletezzünk további egyszerűsítéssel:

1. A paraszt nem csak zabagép. "Hagyományos" kivitelben sem.

(Példa: kalocsai hímzés. Akkor ugrott meg igazán, amikor megjelentek a szintetikus festékkel sokféle árnyalatban színezett, "bóti" fonalak. És nem parancsra vetették magukat bela az asszonyok, hanem résznem eladásra, részben az egymásra licitálás hjatotta a folyamatot. Mint évtizedekkel később a "kriptamánia". Na: ezt szedd ki "talpasztalati parasztból": a "kivagyiság" génjét, mémjét. De maradéktalanul, utolsó "áttétig", mert különben újra beindul valahol a spirál.)

2. A "nemvidéki" fogyasztás esetén hiba volt "idegen" terméket szembeállítanom a "hazaival". Akoor átfomáloma kérdést: a "nemparaszti" szükségletel mekkor a körét tudja lefedni a paraszti háziipar? Mondjuk: épülettechnikában?

calabria02 (törölt) 2014.08.20. 12:08:05

@Bell & Sebastian:

prémium élelmiszer a hipermarketben is van

csak nagyon drága...

a nép azért vesz gyenge minőségű élelmiszert mert _szegény_

nem olyan nagy művészet megtalálni a Tesco-ban a pármai sonkát...

a kólához meg annyit, hogy igya aki akarja... én jól elvagyok e nélkül is...

ellenben az eredeti - 1904 - előtti terméket szívesen megkóstolnám:)

calabria02 (törölt) 2014.08.20. 12:41:11

@Vinitor:

nem hiszek a társadalom mérnökösködésben

a filozófus kolléga pedig csak ehhez gyárt muníciót

Bell & Sebastian 2014.08.20. 13:16:37

@panelburzsuj: Azt kellene észrevenni, hogy a cserearányok mesterségesen manipuláltak. Mondjuk az élelmiszer : ipari termékek -viszonylatában.

Ami többnyire jó, mert hajtja az innovációt, fogyasztást és fejlődést, távlatot ad a gazdaságnak, míg élelmiszerből véges a megehető adag és politikai kérdés is, ne éhezzen senki.

Azaz, ez kettő, egymásra mutató vektor. Ami a lényeg, e helyes arányokat illene eltalálni, mert urbanizált, ipari létezés nincsen falu, élelmiszer és valamiféle kapcsolódás nélkül (a Hagyományhoz).

Minden akadémikus(an ostoba) száz "paraszt" vállán áll.

unionista. (törölt) 2014.08.20. 13:39:19

@panelburzsuj:
nem állítom, hogy nincsenek átfedések, de ez a két kultúra teljes egészében nem csereszabatos. szerintem sohasem volt az. amikor óvodásként először maradtam faluhelyen a nagyszülőknél, akkor nagyanyám megkérdezte: mi legyen ebédre? én mondtam, hogy főzze azt, amit szokott. nagyanyám magyarázta, hogy bármit kívánhatok. egy ideig szabadkoztam, majd ezt mondtam: a kedvencem bélszínroló a sült krumplival (szándékosan nem azt mondtam, hogy "pomfrit"). mire nagyanyám azt kérdezte: ti a "városon" ilyen "rollókat" esztek? igen, habrolót például. de a "puderes macska" is nagyon fincsi. és toltam egyet az arcomba, hogy lássa: jó gyerek vagyok. mire azt mondta: na, a nagyapáddal a maradék töltött káposztát húzzátok fel a kútból, de aztán, bele ne essél. éreztem, hogy megsértettem a paraszti büszkeségét. egy kicsit szégyelltem magam és nem volt kedvem elmagyarázni, hogy tulajdonképpen a töltött káposzta is "rolló".

amit te "kivagyiságnak" mondasz az kevés őstől való származás. ebből fakad, hogy egyes emberek ragaszkodnak a múlthoz.

panelburzsuj 2014.08.20. 14:01:43

@Bell & Sebastian:
De ezek az akadémikus-paraszt arányok csak az "átmenet idején" igazak. Amely átmenet speciálisan Magyarországon időben rendkívül "összetorlódott".

(Egyik nagyapám "paraszt" volt: húsz hold, tehenek - a tej volt az "árutermelés". De - árutermelésre azért is volt szükség, hogy az öccse orvosi képzését fizesse, mert az voot a "deal", hogy "én földet öröklök"-"te tanulsz". De: "paraszt-nagyapám" kiállításokon díjazott teheneket tartott, katalógusokat bújt, meg cséplőgépkört szervezett, meg Bibliakört is vezetett, meg "idegen szóra" is kiadta a lányait sváb gazdákhoz, cserealapon.

A Kardos "parasztja" ilyen?)

Bell & Sebastian 2014.08.20. 14:13:44

@panelburzsuj: Én nem haragszom erre a Kardosra, mert feltehetően nem ez ütötte el kutyát.

Két, mostani parasztot ismerek jól (a többi meghalt), mindkettő diplomás, igaz, velejükig gyaurok.

Van még a kisparaszt (bérbe adja földjét vagy nem foglalkozik tárolással, feldolgozással, csak lábon elad) és hobbiparaszt (erdőgazdálkodás) meg a kertészkedők.

Létszám (és tudás) még csak-csak lenne, csak hát ugye az egész értelme (és az "értelme") az kevéske.

Szóval, arccal a paraszt felé, mert városi fajankóból már így is több van a kelleténél.

Tehéntőgy 2014.08.20. 16:46:44

@bbjnick: Ez már csak így volt a hetvenes-nyolcvanas években falun. Nem szorultak senkire. Ablak kellett? Készített a gazda a kert végi üveghutában. Új aratókasza? Összeütötték seperc alatt a fészerben az üllőn, még jó, hogy volt kis kohó az egykori agyagnyerőben berendezve, ahol kiolvaszthatták a vasércet. Permetlevet kikeverték a nyárikonyha laborjában. Lépfenés lett a tehén? Ott volt az antibiotikum házilag köpülve. Így volt, bizony. Bakancsát, csizmáját ki-ki maga szabta, talpalta, szegecselte. Bezony.
A fentiektől eltekintve, a parasztot igazából épphogy a posztoló nézi ostobának, akit valami ravasz összeesküvés keretei közt rávesznek a tudjukkik meg a gaz modernitás, hogy ipari munkásként dolgozzon/cseléd legyen/parasztpolgárrá váljon/ horribile dictu: taníttassa a gyerekeit... hiszen az lehetetlen, hogy a régi szép önnfenntartó kultúra hordozója maga akarjon máshogyan élni. Úgyhogy jön is a nagy összeesküvés, hogy elbutuljon,és konzumidióta legyen. Ennek keretei közt a csúnya modern állam elérte, hogy a parasztok (meg a gonosz prolik) tudjanak pl. írni-olvasni. Ravasz, nagyon ravasz.

Bell & Sebastian 2014.08.20. 17:03:09

@Tehéntőgy: Figyu, nőnemű marha-himbilimbi, azt senki nem mondta, hogy atomot az iparra. Csak ledobták a falura és a városi tahókat ez kurvára hidegen hagyja. Ezt voltunk oly bátrak megreklamálni.

Vehetnél példát Erdélyből, ott mit szenvednek össze a megmaradásért. Na ja, azok még nagyban hasonlítanak egy magyar magyarra, míg te ott csak egy felfújt gumikesztyű lennél.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.20. 17:09:49

@Tehéntőgy: @Bell & Sebastian:

Majd ha egy pár cipőt fognak adni öt tojásért vagy egy télikabátot negyedkiló juhsajtért a @Tehéntőgyök, akkor meg fogják érteni, miről is beszélünk. Volt már ilyen s lesz ilyen még.

Tehéntőgy 2014.08.20. 17:16:35

@Bell & Sebastian: A szentimentalizmuson túl valami érv azért elkelne, nem?
Engem inkább az érdekelne, miből gondolod, hogy a GMO-cukorrépából kinyert szacharóz bármiben is különbözik a nem-GMO cukorrépából kinyerttől. (Amúgy természetesen tökugyanolyan.)

Tehéntőgy 2014.08.20. 17:26:48

@bbjnick: Ha ennyire súlyos élelmiszerhiány és nyomor lesz Magyarországon (gondolom háború, vagy valami hasonló krízis miatt), azon mit segít, hogy számszerűen hányan tudnak szőlőt kapálni? A mezőgazdaság termelékenysége azért egy ideje már nem elsősorban attól függ, hány ember dolgozik benne.

Bell & Sebastian 2014.08.20. 18:37:50

@Tehéntőgy: Mitől lenne ugyanolyan? Az első probléma a géntechnológia pontatlansága, a második maga a hibrid, a harmadik a belőle készült termékre adott esetleges immunreakció. A gyártási technológia természetesen nem eredményez 100% -os tisztaságú cukrot.

Vagy antibébi tablettát lehúzni a WC -n olyan kiváló ötletnek bizonyult?

Ha nagyon érdekli, keressen rá maga, meg fog döbbenni, milyen keveset tud arról, hogy milyen ipari hulladékkal etetik?

panelburzsuj 2014.08.20. 19:13:12

@bbjnick:
Ez a te bölcsességed.

A színtisztán pusztai cselédekből leszármazott barátomé meg az, hogy amióta minden marha stílt, traktort, permetezőt vehet és használhat, azóta nincs biztonságban senki.

És mutasd meg nekem azokat a "parasztokat", akik "elvből" megtartóztatják magukat az említett ördögi masinériáktól. (Elvből, és nem savanyú a szőlő alapon...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.20. 19:13:58

@Tehéntőgy:

"Ha ennyire súlyos élelmiszerhiány és nyomor lesz Magyarországon (gondolom háború, vagy valami hasonló krízis miatt), azon mit segít, hogy számszerűen hányan tudnak szőlőt kapálni?" --- kérdezed.

Akkor mi segít? A repülőgébről ledobott amerikai élelmiszersegély? Ne legyen úgy, de könnyen megeshet, hogy fogod még te értékelni az én mezőgazdasági "szaktudásomat" és annak eredményeit... Az a pár szem fagyoskrumpli száz szónál is szebben fog beszélni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.20. 19:18:56

@bbjnick:

repülőgébről=repülőgépről

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.20. 19:22:02

@panelburzsuj:

Ez csak halandzsa.

panelburzsuj 2014.08.20. 19:26:50

@bbjnick:

Ez csak halandzsa, hogy az csak halandzsa.

(Míves magyar párbeszéd indul...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.20. 19:30:14

@bbjnick:
Vagy ezer tojást egy metszőollóért.

@panelburzsuj:
Agrodurnyogonc.

Bell & Sebastian 2014.08.20. 19:40:27

@Hepci: Itt vannak az ollók, 10-15 lepedő darabja.

www.larixkertigepek.hu/kunde_metszoollok_es_kesek

Maga mennyivel szoroz? Remélem, legalább öttel! :D

Bell & Sebastian 2014.08.20. 19:56:09

@panelburzsuj: A maga barátja egy lúzer, mert a rázógépek a vízválasztó. 1980 körül kerültek be az első darabok, az olasz koppintások után jöttek amcsi eredetiben, no erre szétszaladtak az érzékenyebb lelkületűek.

Most már van szőlőkombájn és paprikafelszedő, dióverő robot és önjáró, hidraulikus metszőgép, ami csak szem-szájnak ingere. De ez még mind semmi. Ámerikában az áfonyát motorcsónakkal terelik össze, az elárasztott völgyben le-fel rohangálva, a hajócsavar-örvénylésével.

Hol vagyunk mi ettől, balga, magyar parasztok?

panelburzsuj 2014.08.20. 20:06:31

@Bell & Sebastian:
Na, most megvilágosodtam.

Kár, hogy valaha egyenesen egy Dimény nevűtől hallottam ezekről a herkentyűkről, sőt gyakorlaton még meg is mutogatta őket, mégsőtebb olyikkal még sk is barbárkodhattunk.

A többeszám itt és most pl. Hepci kollégára mutat! ... :)

panelburzsuj 2014.08.20. 20:16:14

@Bell & Sebastian:
A barátomat meg nem ér lelúzerezni, mert a hetedíziglen meztélábas ganajtúró ősökből egy lépcsőben kertésztechnikussá lódult, és amellet, hogy nagyon pöpecül tud bánni mindenféle gazzal, még olvas is tonnaszám, sőt még értelmezni is tudja. Egyik felől a ganajtúró-örökséggel, másik felől természetes eszével, harmadik felől meg a "több forrrás többet mond" okos alkalmazásával.

Szóval ha lúzer, akkor csak annyiban, hogy a "parasztlétet" egy lendülettel simán átugrotta ugyan - de az árok innenső partján se huppant rögtön kárpitozott kanapéra. (Hét gyerek három feleségtől program után persze az is szép, hogy saját kis házikóban nyugdíjaskodik...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.20. 21:31:34

@Bell & Sebastian:
Írtam már BBJ-nek, hogy min. öttel. :D

Azért szólok, hogy amiket linkel, azok már nem csodaollók, hanem szarok. A Kundét bő 10 éve megvette egy befektető (K. Jung), és azonnal kitelepítette a gyártást. Már csak az iroda van Németországban, meg az árak, a minőség alsó-gyarmati.

Bell & Sebastian 2014.08.20. 23:21:47

@Hepci: Így múlik, pontosan. Azért kösz, a posztcsau dizánj és ergonómia minimum gyanús.

Bell & Sebastian 2014.08.20. 23:31:17

@panelburzsuj: Azért lett volna egy nagy előnyünk, az öntözhetőség, ami Kaliforniában már csak álom.
Ha el nem játsszuk, akkor.

Az is elég, ha annyi átment 20 db szóváltás után, hogy nem természetes folyamatok alakították így, még csak nem is istencsapása terítette le a mezőgazdaságot, hanem a saját, unió-szervilis, köcsög elitünk, from Antall to Orbán. Ezért rohadjanak meg.

panelburzsuj 2014.08.21. 00:23:41

@Bell & Sebastian:
Annyiban - óvatoan - egyetértek, hogy a "magyar mezőgazdság" újra meg újra ideológiák "áldozatául esett".

De hogy még ezt is milyen csámpásan tette, arra hirtelen kiragadott példa mondjuk a Dalmandi ÁG esete, amit egy-az-egyben átemelt Esterházy-birtokból formáztak - de olyannyira egy-az-egyben, hogy a megye két sarkában fekvő két nagyobb birtoktestet (egyik Újdombóvár, majd Dalmand; a másik Tengelic és tágabb környéke) kizárólag a vezérigazgató elvtárs felséges személye és közvetlen udvartartása kötötte össze.

A privatizációs barkácsolás aztán nem egyszerűen ezt a negyven évig "idiótán kétkerekű" fellállást választotta széjjel, hanem egészen bizarr káoszt teremtett. Pl. hosszú évekig "egyéni gazdálkodók" százai működtek - papíron, mert így pár ezer forinttal rövidebb volt az összadó, mintha simán visszabéreltették volna a kárpótlással/részaránnyal kihasogatott darabkáikat. És persze aza ÁG-maradvány irodistái gyártották le a "gazdák" könyvelését, maguk a "gazdák" csak aláírni meg pénztfölvenni méltóztattak Dalmandon megjelenni. (A teljes kép persze ennél is cifrább, káeftékkel, többszázhektáros "valódi családi" gazdaságokkal színezve.)

panelburzsuj 2014.08.21. 00:26:25

@panelburzsuj:
(Az ÁG "törzsének" tulajdoni hányattatásai meg egy külön rémmese.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.21. 11:39:05

@Bell & Sebastian:
Hát, ezek klasszikus formák kovácsolt acélból, zéró ergonómia, de vannak sokan, akiknek még bejön az ilyen olló és valószínűleg a jövőben is eladható lesz.
A Jung-Kundénél az anyag és a megmunkálás a probléma - ezek ma pont olyanok, mint az 1-2 ezer forintos ún. spanyol ollóké.

pocaklakó minimanó 2014.08.21. 13:59:09

„Mihályi Péter: Az oktatással kapcsolatban sincs a racionalizációnak alternatívája. Ne zárjuk be az iskolákat a kistelepüléseken? Az orvosi rendelőket is be kell zárni, a postát is. A biztosítók és a bankok már elvonultak onnan. A társadalmi dinamizmus a városiasodásból vagy a járásokká alakulásból áll. Az állam feladata, hogy arra ösztönözze az embereket, mozduljanak el onnét, ahol vannak. Ha falun maradnak, a gyermekeik helyzetét rontják, mert a kistelepüléseken nem lesz rendes egészségügy, rendes közlekedés. Aki a kistelepülések érdekeit védi, valójában az ott élők és azok gyermekei ellen beszél.
Lányi András: A hatvanas években óriási erővel folyt a kistelepülések felszámolása, hatalmas embertömeget hajszoltak a városokba, akiket egy gazdaságtalanul működő ipar fel tudott szívni. Ma senki nem tudna megfelelő munkát kínálni a számukra, ellenben jó megoldást jelentene a mezőgazdasági tevékenység, amelyre a kistelepüléseken igenis volna lehetőség, a városokban pedig felvevőpiac – ha az elhibázott agrárpolitika nem a hatalmas latifundiumoknak, feldolgozóipari monopóliumoknak, bevásárlóközpont-láncolatoknak kedvezne, hanem a fenntartható vidékfejlesztésnek adna esélyt és hitelt. A kistérségekben gondolkozó Európában a kistelepülés, hála a közlekedési feltételek és a kommunikáció javulásának, nagyon is életképes. Kivéve, ha minden közszolgáltatást elviszünk onnan. Bizonyított, hogy az a falu, ahol az iskolát bezárják, megszűnik – ugyanis a szülőkorú felnőtt lakosság tíz éven belül elköltözik.
Mihályi Péter: Költözzön el.
Magyar Nemzet: Szűnjön meg a falu?
Mihályi Péter: Persze. Középkori hagyomány, miért kéne fenntartani? Egész Nyugat-Európában nincs falu. A magyar települések többsége háromszáz fősnél kisebb, életképtelen.”

panelburzsuj 2014.08.21. 14:12:54

@pocaklakó minimanó:
A gyerekeimmel elmókáztunk azzal, hogy a Gent-Brüsszel-Antwerpen háromszöget pauszra másolva ugyanolyan léptékű Magyarország térképen toligattuk. Milyen városokra jön ki az alakzat?

Neked is ajánlom, többet megértesz belőle, mint a Lányi kontra Mihályi blablából.

pocaklakó minimanó 2014.09.24. 11:15:57

@panelburzsuj:

Bár tudnám, miről írtál. Talán szedd össze a gondolataidat először. :)

Kiss Ati ex odds king 2015.04.26. 15:07:52

Hello--szerintem az a helyzet hogy meglehet mindent oldani...nem kell itt a parasztokat védeni!!hogy ki a paraszt?fogalmad sincs hogy kik a parasztok "betyárok meg ez meg az...a parsztokat nevelni kellet...sokszor kaptak 25 :)miért?mert nem hiába mondták hogy nyer..barbárok vázzeg...én tanyán lakom...a parasztok lopnak az állam földjéről igen igen jól olvasátok...mig a cigány azért lop....mert éhes..stb..addig a paraszt...azért hogy megetese az állatait.....mindegyik ilyen nevelbi kell őjet ha már magukat nem művelik...megoldás:rossz emberek...rossz emberekel műveltetni a földeket...rossz emberej mindig lesznek...börtönök- mennyi pénzbe kerül a rabok tartása közpéézzekbű hmm?sokba!nem lenne 1szerűbb kivinni a ravokat a földre?öko börtönöket épìteni?szalmával ..egyébb gyomokkal belehetne tűzelni..nekik a dutyiba télre..nem?akkor kapálnának...gyomírtó vegyszerek csőő..bio lenne minden...kártevőj ellen ...kitanulnák hogy milyen növény tartja távol a kártevő rovarokat ...van annyi nyomkövetős lábpánt vagy mi...megtérülne minden ..öko dutyit! A parasztokAT MEG ELKÜLDENÉNK ISKOLÁBA...HOGY MEGMŰVELJÉK MAGUKAT!!VALAMELYIK...PFF OLYAN RONDÁN BESZÉL...FUJ!!GONDOLKOZUNK EMBEREK ELSŐNEK A HŰTŐBE NÉZÜNK BE...HOGY MI HIÁNYZIK...AZTÁN A PÉNZTÁLCÁBA!!SOKAT ELLOPNAK A MAGYAR FÖLDTŐL...KI ÁLLÍTJA MEG ŐKET?A MEZŐ ŐRÖK:) A AGÁR MÉRNÖKÖK??AKIK BENNE VANNAK??A SUSMUSBA??A PARASZTOK MINDIG IS LOPTAK...SEMMI URBANIZÁCIÓRÓL NINCS SZÓ...MI A KÜLÖNBSÉG A PARASZT ÉS A ROSSZ POLIRIKUS KÖZT??SEMMI MINEGYIK LOP...CSAK ANNYI HOGY A PARASZTRA RÁLEHET MONDANI HOGY TANULATLAN...NA KI A PARASZT?? A PARASZT AKI FÖLDETTÚRR ÉS AZ AKI LOP..LEGYEN ÖLTÖNYÖS TANULT VAGY SUTA PARÉJ!!EZ A KÉT VÁLTOZAT VAN!!!
süti beállítások módosítása