Menekültügy magyar módra: mi folyik Vámosszabadiban?
2014. július 30. írta: Redakció

Menekültügy magyar módra: mi folyik Vámosszabadiban?

vamosszabadi.jpg

2013 nyarán menedékkérőket befogadó állomás nyílt Vámosszabadiban. A helyi önkormányzat és a falu lakói egy emberként tiltakoztak a döntés ellen, mára azonban egymás ellen fordultak – miközben a menekülteket befogadó állomás tovább működik. Utánajártunk, mi állhat a községet mélyen megosztó konfliktus mögött és hogy áll jelenleg a menekültügy helyzete Magyarországon.

Amikor a falu közössége a sajtóból értesült a szomszédban létesítendő menekülttábor tervéről, még senki sem tudta, mi fog következni. A közösség épp túlesett a nagy árvíz rémületén, amely mindenki szerint közelebb hozta egymáshoz a falu lakóit. Miközben a polgárok a homokzsákokat pakolták, a Bevándorlási Hivatalt (BÁH) egy másik égető probléma foglalkoztatta: meredeken emelkedett a Magyarországon menedéket kérő külföldiek száma.

Még akkor sem volt biztos, hogy Vámosszabadi lesz a helyszín, amikor a hír végigsöpört a helyi közvéleményen. Június 14-én, a megyei közgyűlésen ugyanis csak annyi hangzott el, hogy az egykori határállomás mellett álló szürke, kihasználatlan panelépület is szóba került mint az állomás helyszíne. A falu lakóit teljesen meglepte a hír: hatástanulmányokat követeltek a BÁH-tól. Nem értették, egyáltalán hogy merülhet fel a prosperáló falu neve.

Pintér Bence riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr896559833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.07.30. 20:37:16

Cifra történet.

Akit hiányolok a nyilatkozók köréből, az a jegyző, akinek általában hármas funkciója van. A törvényesség őre, a végrehajtás feje (nem mellékesen munkáltató) és a belügyi összekötő (mindenki azt képzel ide, amit akar).

Ezekből a bulikból biztosan nem hagyták ki, hogyhogy mégis lapít a viharban?

A másik a menekültügy. Ha jól értem a többség afgán, pakisztáni és koszovói muzulmán, akik a németekhez igyekeznek falafelt enni a kifőzdébe. (A plébános itt konkrétan afrikaiakról számol be.)

Ha semmi dolgunk ezekkel, miért itt dekkolnak? Mert előírás, gondolom.

Meg van ez fizetve? Szerintem meg, mivel ebből a lóvéból fegyverkezik a rendőrség (csak tételezzük fel, hogy a rendőrség). A falu meg kialkudott egy útfelújítást Pintértől, látszólag minden oké, bűnözés alig, négy járőrkocsi kering folyamatosan.

Hogy a közösség önrendelkezését meghágták, mert béna a képviseleti demokrácia magyarokra szabott változata?

Hol fát vágnak, ott hullik a forgács.

Bell & Sebastian 2014.07.30. 20:45:55

Afganisztán, Pakisztán és Koszovó kinek a gyámsága alatt virágzott fel ennyire? Miért nem apukájukhoz télakolnak? Mi van itt, partizán lerakat nehezebb időkre?

Silcon 2014.07.30. 21:21:00

@Bell & Sebastian: "Ha semmi dolgunk ezekkel, miért itt dekkolnak?"
A befogadóállomás nem a faluban van, hanem 2-3km-el arrébb, a régi határátkelő mellett.
"2014 áprilisában 121, májusban 164, júniusban 118 menedékjogi eljárást szüntettek meg azért, mert a kérelmező időközben távozott a nyílt táborból."

Bell & Sebastian 2014.07.30. 21:54:42

@Silcon: Nekünk, mint magyaroknak, mi dolgunk az amerikai demokrácia áldozataival? Ez lett volna a kérdés.

Mondjuk ezek pont Afrikából menekültek. Pont útba esünk Krakkóba menet, vagy mi van?

Silcon 2014.07.30. 22:32:07

@Bell & Sebastian: semmi, csak útba esünk, de Vámosszabadinál jobb helyet csak Sopronban & Hegyeshalomban ismerek :)

picur3ka 2014.07.30. 23:10:56

Hogy milyen is a magyar képviseleti demokrácia arra a szerző élő példa:

"Buruzs István, a tábort ellenző civil csoport egyik hangadója"

Képviselője. Ez olyasmi, mint a terrorista-felkelő szóhasználat Ukrajnában.

Miért nem bűnöző mindjárt? Pofázni mer a szemét.

És egy másik észrevétel: behatárol, nem lehatárol.

A menekült téma: nyilván, mind dobbant, tehát nem 'eredeti menekült', azaz csaló. Ezért deportálta Kanada a magyar cigányokat. Kis különség van csak, itt 74, ott 90%-os kérvény elhanyagolásról beszélnek, ami miatt Kanada megszigorította az összes vonatkozó törvényét. És ígéri, legközelebb mindet letartóztatja.

A számok is érdekesek. Ugyanennyi, 2000-3000 között, magyar cigány rekord volt Kanadában. Sehonnan nem érkezik oda ennyi menekült. Sima ügy, a legkisebb ellenállás irányába mozdulnak el nyugat felé.

138 000 menekült van csak. Ehhez képest külföldiek mintha túl gyakran szerepelnének a rendőrségi listákon.

Az USA elegánsan még a valódi üzletembert sem engedi belépni sem, ha járt Afganisztánban, mert terrrorista gyanús helyen volt az utóbbi akármikor időben.

Bell & Sebastian 2014.07.30. 23:22:40

@picur3ka: Érdekes dolog ez képviselőség. Esküt tesznek, aztán megszegik és megy minden tovább. Először is üzleti ügyeket nem illik elpofázni, másodsorban nem parciális érdekeket képviselnek, nem utcabizalmiként csücsülnek ott, illene a közérdeket szem előtt tartani. No de, melyik közét? És mennyiért? Ezen szoktak összeveszni.

picur3ka 2014.07.30. 23:33:22

Én, ha helyi képviselő lennék, csakis a városom érdekeit nézném legelőször és mindenek fölött. A helyi választóimat.

És hiszem is, ez így működik. Nyilván, törvényes kereteken belül. De ma már az állam annyira törvényt sért és nem nézi a polgárainak érdekeit, hogy azokat a helyi képviselőket is nagyon megértem, akik a városuk érdekében mindent megtesznek, hogy egy-egy törvényt kikerüljenek.

Ezek maradnak az élhető helyek. Ahol a népek pofázni mernek.

Végül is, mitől van egy országnak vízum joga, egy városnak pedig nincs? Melyik várost pécézik ki, amikor országos engedélyt adnak?

Bell & Sebastian 2014.07.30. 23:41:32

@picur3ka: Ezzel a hozzáállással nem húzna ki egy teljes ciklust, jól meghasonulna, oszt csak kommentelne Köcsögalfi blogon naphosszat.

picur3ka 2014.07.31. 00:10:39

Ezért nem is megyek politikusnak. Még így megcsömörlök, időnként szünetelnem kell, mert kiborulok a politikától.

Éhes_ló 2014.07.31. 13:23:24

A menekültkérdésben a magyarokat ugyan úgy kihasználják, mint sok más egyéb területen évszázadok óta.
Azt mindenképpen tisztázni kell, hogy a menekültek törvényszegők, illegális határátlépők és/vagy az engedélyezettnél hosszab időt töltenek el Magyarországon.
Ezért szabálysértőként és/vagy bűnözőként kell velük bánni.
Nem ezt teszi a hatalom, holott ez jogsértés és békés többségi társadalom érdekeit is sérti.
mivel nem célország, hanem útvonal vagyunk, ezért semmi okunk nincs rá, hogy vissza ne fordítsuk őket közvetlenül a lebukásuk után, de ha ezt valamely kedves demokratikus ejrópai partnerünk vita tárgyává teszi fizetheti a hozzájuk történő exportot is.

Egy biztos: minden a menekültekre költött forint a magyar államadósságot növeli és a gyermekeink jövőjét zabálja fel az erre fenntartott végtelen étvágyú rendszer amit ép ésszel nem engedhetünk meg.

Virág et. 2014.07.31. 13:33:04

@picur3ka: "138 000 menekült van csak. Ehhez képest külföldiek mintha túl gyakran szerepelnének a rendőrségi listákon. "

Magyarországon 138 000 külföldi van, ebből tavaly 18 900 menedékkérő volt, amiből kb 2000-en kaptak végül státuszt, a többi vagy továbbállt vagy kiutasították az országból. Elhiszem, hogy a 138 000 menekült jobban hangzik, de nem ez van leírva.

Vámosszabadin 120-160 kérelmező van. 160 ember. Erről szól ez a cirkusz. Persze, senki nem akar külföldiek, cigányok meg börtön mellett lakni. Viszont külföldiek, cigányok és börtön attól még van és lesz is.

"Az USA elegánsan még a valódi üzletembert sem engedi belépni sem, ha járt Afganisztánban, mert terrrorista gyanús helyen volt az utóbbi akármikor időben. "

A vízum az más. Vízumot ezek az emberek sem kapnának, de nem is azzal érkeznek. A menekültök szinte soha nem legálisan érkeznek, okmányaik sincsenek. És: arab országba se tudsz belépni ha jártál korábban Izraelben. Ez kölcsönösen megy.

Egyébként az USA - bár külön kontinensen van - tavaly 70 000 menekültet fogadott be (nálunk ez 2000 fő Európa közepén, félúton Afrika és Ázsia között).

Virág et. 2014.07.31. 13:39:42

@Éhes_ló: "A menekültkérdésben a magyarokat ugyan úgy kihasználják, mint sok más egyéb területen évszázadok óta."

Ja, ki vagyunk használva.

Magyarországon 1965 magyarra jut egy menekült. Ennél Macedóniában, Ghánában, Szváziföldön, az USA-ban, Németországban, Angolában, Örményországban, Svájcban, Hollandiában, Angliában, Dániában, Luxemburgban, Finnországban stb. stb. is magasabb a menekültek aránya.

Elemezgesd:

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_refugee_population

picur3ka 2014.07.31. 13:50:15

@Virág et.:

"138 000 menekült van csak. Ehhez képest külföldiek mintha túl gyakran szerepelnének a rendőrségi listákon. "

Magyarországon 138 000 külföldi van, ebből tavaly 18 900 menedékkérő volt, amiből kb 2000-en kaptak végül státuszt, a többi vagy továbbállt vagy kiutasították az országból. Elhiszem, hogy a 138 000 menekült jobban hangzik, de nem ez van leírva.

--------

Elnézésedet kérem, nem jól hangzásiból írtam, hanem egyszerűen elírtam.

Újraírom akkor:

"138 ezer külföldiből" - kösz a helyesbítést.

"Egyébként az USA - bár külön kontinensen van - tavaly 70 000 menekültet fogadott be (nálunk ez 2000 fő Európa közepén, félúton Afrika és Ázsia között)."

Az szinte egész pontosan, népesség arányosan ugyanannyi. Tudjuk, honnan jöttek és milyen feltételekkel maradhatnak az USA-ban?

Éhes_ló 2014.07.31. 13:55:25

@Virág et.: nem értelek, mi közöe egy magyarnak szváziföldhöz, vagy az usa és szétesett agyú elsőszülöttje által feldúlt messzi országokhoz.
Semmi.
A menekültjeik jogsértők.
Úgy is kell bánni velük.
Egyet sem hívtunk ide, és a nem kívánt vendégnek ajtón kívül a helye.

picur3ka 2014.07.31. 14:07:01

@Virág et.:

na jó, de mi eleve tele vagyunk cigányokkal.

nekünk sokkal nagyobb teher. és a gazdasági helyzetünk sem egészen az USA-éval azonos.

nekünk van vagy 1 millió menekült jellegű lakosságunk eleve.

Virág et. 2014.07.31. 14:14:49

@picur3ka: Az USA a 10. a menekültek arányát tekintve a világlistán, mi a 78. vagyunk. Ez arányosított.

"Tudjuk, honnan jöttek és milyen feltételekkel maradhatnak az USA-ban?"

Biztos utána lehet nézni, én nem fogok.

"nekünk van vagy 1 millió menekült jellegű lakosságunk eleve. "

Feketék? Latinok? Van ott is baj elég.

@Éhes_ló: "Egyet sem hívtunk ide, és a nem kívánt vendégnek ajtón kívül a helye. "

Ahogy a magyarokat sem hívta senki pl 56-ban az USA-ban, Svájcban, Ausztráliában stb. Azok a szemetek mégsem mutattak ajtót, hanem befogadták őket és új otthont adtak nekik.

A trükk, hogy a "gazdasági menekültet" megkülönböztessük a valóditól, mint amilyenek a mieink voltak, akik az oroszok elől menekültek. Vagy amilyenek pl. a szírek egy része, akik meg a háború elől menekülnek most.

picur3ka 2014.07.31. 14:24:40

@Virág et.:

a feketéket ők hurcolták be, az teljesen más

sőt a latinokkal is voltak modernebb munkaerő ügyeik

eleve az USA bevándorlók országa, Kanada úgy szintén, sőt, Ausztrália is

---

Én se fogok, de Kanadában sokkal szigorúbb az új törvény, mint nálunk, azt hiszem, és sokkal gazdagabb ország. nekünk a meglévő polgárainkra sincs egy vasunk se.

Éhes_ló 2014.07.31. 14:31:50

@Virág et.: bocsi, de nem emlékszem arra, hogy 56-ban én küldtem volna bárkit el innen.

A szemrehányásaidat azoknak tartogasd, akik miatt negyedmilliónyian útra keltek akkor, majd félmilliónyian később.
Tudtommal egy mocsok komancs zsidó ÁVH-st se meszeltek el érte egy percre se, nem is szólva hogy még zsíros nyögdíjat is csengetünk nekik érte hálából.
Nekik ugass, mert nálam kibaszott rossz helyen kopogtatsz.

Én itthon maradtam és még pármillió kalandvágyó magamfajta magyar ezt tette, miért kellene nekem lelkiismeret furdalást okozzon, hogy a nagy felbuzdulásban a "demokratikus" "antifaszista" "szövetségesek" eladtak 45 évre rabszolgának fél kontinensnyi embert a kedves joszip barátjuknak, majd alaposan feltüzelve gyilkoltatták és kifosztották őket kéz a kézben joszippal és utódaival évtizedeken keresztül és mivel közben adósrabszolgákká is tették a világ ezen felét(is) a jövőben is, míg késői raszkolnyikovokként agyon nem verjük a zsidó uzsorásainkat.

Az irakiakkal, afgánokkal és szírekkel a zsidók és nagy haverjuk az usa bánt el, menjenek hozzájuk panaszra, közünk nincs hozzájuk és a bajukhoz sem. Tanítottuk őket, kórházakat, gyárakat, iskolákat építettünk neki (is) amíg az usa és a skitesőja rájuk nem gyújtotta a házukat.
A szart lapátolja vissza a lóba az usa, épp ideje lenne.

Én senkit nem küldtem sehová és nem is hívtam ide.
Nem emlékszek, hogy bárkit illegális határátlépőként, vagy idegenrendészeti szabálysértőként invitálnánk a hazánkba. Ez felénk jog- és törvénysértés is.

Aki pedig jogot sért mehet is haza, vagy oda tovább ahol várják és a költségeit megtérítik.
Lehetőleg már aznap, sokkal inkább, mint hogy a kenyerünket pusztítsa, lopjon, kábszerezzen, pusztítson.
Nem érted, mi?

Virág et. 2014.07.31. 14:48:03

@Éhes_ló: Az ugassig olvastam. Onnantól kiestél az emberek, de még az emberszabásúakkal közül.

Húzz vissza abba a csatornába, ahonnan előmásztál. Nem fogsz hiányozni senkinek, hidd el. Ha majd agyat növesztesz és megtanulsz kulturáltan beszélni azzal, aki normálisan szól hozzád, akkor told majd vissza a képed.

Éhes_ló 2014.07.31. 14:59:14

@Virág et.: szerintem bújj valamelyik kedvenced valagába.
Csak ne várd el mástól is hogy ilyen beteg legyen.

Bell & Sebastian 2014.07.31. 16:09:07

@Virág et.: Tényleg, elvtárs, hogyan jutott eszedbe összemosni ezt a kettőt? Úgy emlékszem, az ötvenhatosokat sem éppen kész picsa-meleg málé várta nyugaton. De mindegy is, lényeg az, hogy a génturmixba kellenek, mert akkor nem lesz több lázadás.

Itt Amerika lesz, ha beledöglünk, akkor is. Nemde?

Silcon 2014.07.31. 16:19:56

@picur3ka: "ha helyi képviselő lennék, csakis a városom érdekeit nézném"

Tapasztalatom szerint ez a demokráciaizé kizárólag kisebb településen működik úgy, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Ugyanis ott *ismerik* a kedves jelöltet a választók. Nem véletlen, hogy ezeken a helyeken jelentős a függetlenek aránya. Egy sokezres településen már csak a hírekből tud tájékozódni a jelölteket illetően az ember gyereke, azt meg pontosan tudjuk, hogy mecsoda különbség van a hír és az igazság között.

picur3ka 2014.07.31. 17:23:28

@Silcon:

Azt hittem, maga is csúfolódni fog velem. hát, kinevethetnek, de tudok ilyeneket, valóságosakat.

Silcon 2014.07.31. 18:21:06

@picur3ka: csúfolódni nem szokásom. Több tucatnyi kistelepülési polgármesterrel volt szerencsém találkozni 20 év alatt, talán erre már mondhatom, hogy van tapasztalatom. Akik emelt hangon kezdik a mondókájukat, azok is csak azért teszik, mert előtte lerázta őket az ügyfél(elhárító)szolgálat minden érdemi információ nélkül.

Bell & Sebastian 2014.07.31. 19:52:44

@Silcon: Akkor elmondom az uralkodó, belpesti véleményt (ugye, nem kell ecsetelnek, milyen egy belpesti?).

Idézem, hogy aszonygya:
- A magyar polgármesternél ostobább állat a világon nincs!

Ezt a következtetést nyilván a velük kötött üzletek végkimeneteleiből szűrték le. A megállapítás ugyan súlyosan általánosító, de azért bizonyára vannak kivételek. Saját tapasztalataim alapján (ajjaj) ötvenből egy, azaz kettő százalék. Ez csak annyit jelent, hogy a többi is jó akármiben, de pont polgármesterkedésben nem vagy csapnivaló.

Ebből is látszik, hogy csak az számít, mit hiszünk (a Nép), a valóság csak megzavar a helyes érzékelésben.

picur3ka 2014.07.31. 20:26:06

Uraim, én nem mondám, hogy sokan vannak. Meg igen, az is lehet, sok azt se tudja, mi a hatásköre, nem hogy mit kéne tenni. De én így csinálnék és tudok olyat, aki így csinál. Pl. egy rendes kis náci polgármesterlyányt (inkább, mint asszont), aki lerendezte az öregező biznicet is igen frappánsan és gyorsan a prosperáló szép kis faluban. Még mielőtt lábat vetett volna különösebben.

Persze, ismerjük be, ehhez közösség is kell.

Silcon 2014.07.31. 21:39:11

@Bell & Sebastian: nem is arról volt szó, hogy ki a nagyobb kópé, mert azok már saját zsebre is dolgoznak. Ebből kifolyólag nem elég népszerűek ahhoz, hogy a székbe kerüljenek vagy hogy ismételjenek. Játszik a sárga irigység faktor?

Törvényben előírt, kötelező szolgáltatás kapcsán akad dolgom velük, főleg akkor, amikor már valamiért kiborult a bili.

Egyébként a "belpestiek" ezek után meg min csodálkoznak, ha nem komálják őket vidéken?

Bell & Sebastian 2014.07.31. 23:03:46

@Silcon: Nem is szemrehányóan mondom. Ugyanis szereztem benyomást arról is, hogyan megy ez a birodalmi szívcsakrában. Azok is elhajtják a hetivásárra a saját anyjukat, csak nem ennyiért.

Inkább az a gond, hogy "vidéken" régen nem láttak belpestit, bizonyos események folyományaként. A Tarlós -félék általában sikeresek (konyítanak kicsit a beruházásokhoz, pénzhez) és az anyagilag független, nyakas "parasztok".

Végül is, valaha a polgármesterség egy elismert, becsületes és szorgos élet jutalma volt, nem önálló foglalkozás.

Virág et. 2014.08.01. 08:02:10

@Bell & Sebastian: Összemosni? Az 56-osok ugyanúgy menekültek voltak, mint pl. a szíriaiak vagy az afgánok. Ugyanúgy fegyveres konfliktus, a szovjet megszállás elől menekültek, mint most azok a polgárháború elől. Csak éppen nekik nem mutattak ajtót, ahogy az a nagyonmagyar tenné ott fenn, nem zárták őket börtönben, ahogy az idegenrendészeti hatóság teszi nálunk a kérelmezőkkel (zárt őrzött szállásnak nevezik, de ezek vasajtós, 6 ágyas zárkák fegyveres őrséggel).

És igen, kell a magyar példa, mert a mai önző, sz.remberek, akikkel tele lett ez az ország, nulla empátiával rendelkeznek, ha nem tudunk mellé magyar példát is rakni. Magyarokért bármit, egy külföldi szenvedését viszont lesz.rják. És erre büszkék is. Pedig összesen nem egész 5000 menekült él Magyarországon a közel 10 millió lakosból. Elenyésző, a legtöbb magyar életében nem lát menekültet, de külföldit is csak a kínai boltban. Ennek ellenére úgy picsognak, mintha legalábbis Németországban élnénk milliós török bevándorlókkal vagy Skandináviában szintén milliós iszlám bevándorlókkal.

Magyarországon nincs bevándorló kérdés, mert alig van bevándorló. Aki jön, annak is tranzitország vagyunk.

És igen, ha 100-ból 1 az igazi menekült, akkor azért az 1 emberért meg igenis tenni kell. És nem azért, mert ez nemzetközi kötelezettségünk, hanem mert valahol a végén emberek vagyunk és mi is lehetünk (ahogy voltunk is már) hasonló cipőben. Aki ezt képtelen felfogni, annak javaslom a pszichiátriát.

Bell & Sebastian 2014.08.01. 10:49:49

@Virág et.: Ez nem igaz, elvtárs! Az ötvenhatosok a rossz kutya-kommunista rendszerből menekültek a szabadság fenyveserdei szanatóriumába, a fejlett Nyugat kolbászkerítése mögé, míg ezeket a megtévesztett szerencsétleneket a tálib és alkehida propaganda kergeti a hanyatló Nyugat vasmarkába, ha valahol felüti a fejét a kukatologató -hiány.

Ugye, hogy van különbség és a kettő nem összekeverhető!

picur3ka 2014.08.01. 11:47:19

@Virág et.:

A témától függetlenül, csak vesszőparipám, kiütést kapok ettől a fals érvelési mődszertől.

"És igen, ha 100-ból 1 az igazi menekült, akkor "

"Ha csak 1 cigány is dolgozik..." stb.

Lófaszt, mama. Akkor pontosan és jogosan azt mondjuk, hogy a 'menekültek illegális opportunisták', 'a cigányok nem dolgoznak'. Amint, ha van egy hagyma a virágoskertemben, az attól még virágoskert.

Persze ettől még nyugodtan akarhat segíteni annak az egynek, vagy az összesnek is. Csak ne csúsztassunk már folyton.

Én meg vagyok olyan önző, hogy magamon szeretek először segíteni. Ez persze logikus is, a vak vezet világtalant ritkán működik.

Virág et. 2014.08.01. 14:38:57

@Bell & Sebastian: ??? Ezzel azt akarod mondani, hogy a szovjet megszállás az igazi veszély volt, de pl. a szíriai helyzet az csak propaganda, vagy mit? Tényleg nem értem. Ha ezt, akkor ők vitatkoznának veled:

www.blikk.hu/blikk_aktualis/sokkolo-video-verfurdot-rendeztek-az-iszlam-allam-terroristai-18-2272993

De már nem tudnak, mert halomra lőtték őket. Naponta van ilyen Szíriában, Irakban, Afganisztánban. És nem, nem érdekel, hogy ki miatt, a SZU miatt 56-ban, az USA miatt ma. Senkit nem érdekel.

@picur3ka: A magyar állam az elismert menekülteknek tudod, mit ad: nagy büdös semmit. Ezek azok az emberek, az a pár százalék, akikről kiderült, hogy nem kamuztak, valóban üldözés elől, az életüket féltve menekültek. Olvasd el a vonatkozó cikket, talán a mandineren is volt egy riport ezzel kapcsolatban. Megjegyzem, hogy a németek, dánok, angolok stb. mind biztosítanak valami segélyt ezeknek az embereknek, mert önerőből elég nehéz eltartanod magad egy olyan országban, ahol még a nyelvet sem beszéled és nincs se kutyád, se macskád. Nincsenek papírjaid, hiába van végzettséged (nehéz konzuli felülhitelesített diplomát magaddal hozni, amikor épp egy szál nadrágban rohansz az életedért), nincs pénzed, semmid.

Senki nem kér tőled semmit, miután nem is költünk rájuk semmit. Az eljárás végén egyszerűen szélnek eresztik a menekülteket, hogy találjanak maguknak munkát vagy amit akarnak. Sokan nem is ide indultak, csak itt fogták meg őket a rendőrök és ezért itt adták be a kérelmüket. A magyar államnak - és így neked - fillérekbe kerül az egész hazai menekültügyi rendszr. A költségek dandárját az EU és a ENSZ állja. Egy stadionból pár évtizedre megvan oldva a menekültügy hazai teljes önrésze.

"Ha csak 1 cigány is dolgozik..." stb.

Nem, nem olyan. Mert itt a választás az, hogy hazaküldjük őket, ahol agyon lövik őket vagy sem.

Azért szerencse, hogy 56-ban (igen, megint ide megyek vissza) az USA-ban, Ausztráliában vagy Svájcban más emberek döntöttek a menekülő magyarok sorsa felől. Nem, nem volt minden fenékig tejfel, de a hazai menekültügy még mindig fényévekre van a 60 évvel ezelőtti nyugatitól. Ennek ellenére sikerül emiatt is, mint minden miatt hisztizni, panaszkodni. 5000 nyomorult, akik nagy része dolgozik, munkát talált (különben el se tudná tartani magát) ekkora hisztit vált ki egy 10 milliós országban. Szánalmas és egyben szomorú.

picur3ka 2014.08.01. 16:09:37

@Virág et.:

"A magyar állam az elismert menekülteknek tudod, mit ad: nagy büdös semmit."

Azt mondom, hogy ennyit tudunk megengedni magunknak. Teljesen felesleges mindenfelé nemzetközi egyezményeket aláírnunk, amelyeket nem fogunk tudni teljesíteni. Mi nem vagyunk Luxembourg vagy Kanada.

Viszont, szimpatizálni merek a helyi lakosokkal, joguk van beleszólni, hogy mi folyik a lakóhelyükön. Aki szerint nincs, az vigye a telepet a saját udvarába.

Persze, szélnek eresztik őket, aztán ott vannak koloncnak, miért is kéne ennek a helyi lakosoknak tapsikolniuk?

-------

Csak az érvelésre mondtam, hogy olyan. De ha tényleg 100-ból egy igazi menekült, akkor ugye 99-et minden bántódás nélkül haza lehetne küldeni, nem?

Az 56-osok nem illegális gazdasági migráns törvénycsalók. Az olyanokat nyugaton most is igyekeznek nagyon keményen kiszűrni.

Milyen nagy cirkusz? Nem tud erről senki. A helyieknek biztos fáj a feje.

picur3ka 2014.08.01. 16:10:59

@Virág et.:

Ja, a dániai menekülttáborokról látott már képeket? Van, akiket Nürnbergbe küldtek hasonlóért.

Bell & Sebastian 2014.08.02. 00:30:58

@picur3ka: Mi bűzlik Dániában? Régen jártam Helsingőrben, tán újra feltűnt az őrült királyfi?

picur3ka 2014.08.02. 11:37:22

3 méteres szöges dróttal körülvett barátságos tömegszállások képeit láttam egy pár éve, nem hiszem, hogy lett vele bármi is, csak mint minden csoda, véget ért.

A bánásmódról, procedúráról is volt panaszáradat, a részleteire sajnos nem emlékszem. Valami ENSZ etc jelentésben benne van. A UK-s megoldásokról is vitáztak ennek kapcsán anno...

Nem hinném, kép nélkül sem, hogy akár Berlusconi, akár a szerbek öt csillagos szállodával zárták volna el a cigókat is a fővárosuk alatt.

Megy a rongyrázás meg a propaganda minden téren.

A UK-ben ma annyi gyerek éhezik, hogy állítólag csak egyszer ennyi, a 70-es években. Egy brit EP képviselő odavágta a tutit az okos házban: Tele vagyunk munkanélküliekkel, ahogy van. Az utolsó dolog, amire szükségünk van, bevándorlók, bárhonnan. Ez nem rasszkérdés, hanem gazdasági kérdés.

picur3ka 2014.08.02. 11:42:34

Ezt látta mán? (4.50 körültől klönösen)

www.youtube.com/watch?v=yRpeuGcg1j0

Bell & Sebastian 2014.08.02. 13:23:49

@picur3ka: Hehe, csak kissé aktualizálták a népdalt. Így is kell ezt csinálni. Átvehetnénk mi is.

Bell & Sebastian 2014.08.02. 13:27:30

@picur3ka: De bizony, rasszkérdés. Ezek szerint az a problémájuk, hogy ők akarják megmondani, melyik rassz dögöljön éhen. Hogy képzelik?

Bell & Sebastian 2014.08.02. 13:38:29

Népballada

По Дону гуляет казак молодой
..
Невеста упала, невеста упала,
Невеста упала да прямо в реку.
...

Hát az bele.

pesni.retroportal.ru/np2/30.shtml

picur3ka 2014.08.02. 15:06:30

Hát nyilván a másé, nem? Mindenki kaparjék magának.

--------

Én nagyon jót nevettem. A 'rendetlen' koncepciója milyen nemes egyszerűséggel jelenik meg.

Egy orosz srác a szomszédos helyzet vitájában: Sok kopasz fejű izraelita bohóckodik, azt hiszik, ők az ukrán kormány.

picur3ka 2014.08.02. 15:12:07

Különben náluk már lehet, hogy nem annyira rasszkérdés. Ahogy a helyi fogalmazott egy hivatalos népesség számokat vitató cikk kapcsán (ez is jó vót, valójában állítólag 80 milka Britannia lakossága): "Nem tudom, hogy ez egyáltalán mitől meglepetés. Tapasztalhatod, az ország egyes részein mérföldeket mehetsz míg találkozol egy darab brittel."

Bell & Sebastian 2014.08.03. 05:26:49

@picur3ka: Az a legjobb, hogy amikor ott zsidónácit mondanak, hozzánk csak a náci jut el - a médián keresztül. Így a felületes szemlélő még azt hiheti, beleragadtak Sztálin valagába, Pedig dehogy.

Egy pillanatra elbizonytalanodtam a tekintetben, hogy tán reformálták a kozák népviseletet, de csak nem.

Egyébként laza és jó duma. nem sír le róla a néphülyítés, amit legutóbbi köcsög bizonygatott.

Bell & Sebastian 2014.08.03. 05:32:38

@picur3ka: Esetleg a nőkről lehet leolvasni britségüket, ha már majdnem nyerít, biztos az. A hímnemű felhozatal elég tarka (sok bedolgozó lehetett), ezért könnyen lehet, nincsen igazam.

picur3ka 2014.08.03. 19:54:42

Én azt szoktam mondani, ebben az országban a férfiak szebbek, mint a nők. Csak úgy magamban.

De ettől függetlenül igen sok egyéb van.
süti beállítások módosítása