Kommentszűrés
’14 júl
29
07:01

Sírva sír az éjszakában − Veszélyben a közel-keleti keresztények

Írta: dobray

mosul.jpg

„Milyen magányosan ül a város, amely tele volt néppel!
Olyan lett, mint az özvegy, pedig nagy volt a nemzetek között,
úrnő a tartományok között, mégis robotmunkássá lett!

Sírva sír az éjszakában, és könnye csorog az arcán.
Nincs senki, aki vigasztalja azok közül, akik szerették.
Barátai mind cserbenhagyták, ellenségeivé lettek.”
(Jeremiás siralmai)

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) katonái elüldözték a kétezer éve ott élő keresztények maradékait az iraki Moszul városából. A moszuli szír-katolikus érsekségi palotát a szélsőséges iszlamisták felgyújtották. Moszulban most már nincsenek keresztények. Nemrég még ott volt egy tucat család, de pénteken nekik is menekülniük kellett, így szűnt meg végleg a 25 ezres közösség. Mindenüket elrabolták, inzultálták őket és minden vagyonuk, ingóságuk nélkül ott hagyták őket a sivatag kellős közepén. Szemtanúk elmondása szerint a Moszult elfoglaló és Iszlám Állam néven kalifátust kikiáltó Iraki és Levantei Iszlám Állam szunnita terrorszervezet a muzulmán mecsetek hangszóróin és röplapokon keresztül szólította fel a keresztényeket, hogy szombatig hagyják el a várost vagy térjenek át az iszlám hitre és fizessenek különadót. Az egyik röplapon az olvasható, hogy amennyiben vonakodnak megtenni mindezt, „semmi mást nem kínálhatnak nekik, csak a kardot”. Korábban az ILIÁ (alias ISIS) nyolc keresztényt feszített keresztre Szíriában az iszlám hit elhagyásáért.

A várost taxival és autókkal elhagyóknak később az ellenőrzőpontokon le kellett adniuk minden pénzüket és ékszereiket. Az Iraki és Levantei Iszlám Állam nyilatkozatai alapján az elmenekülő keresztények házai is a szélsőségesek kezére kerülnek. Szemtanúk és a katolikus érsek is arról számolt be, hogy az Iraki és Levantei Iszlám Állam harcosai az elmúlt napokban N betűvel jelölték meg a keresztények házait. A Koránban ugyanis a naszara szóval jelölik a názáreti Jézus követőit.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam múlt hónapban egy villámhadjárat során elfoglalta Irak északi és nyugati területeit, köztük az ország második legnagyobb városát, Moszult. Az iszlamisták, akik fél Európára kiterjedőleg újjá akarják alakítani a kalifátust ami egyszer a mienk volt valaha, oda visszamegyünk! felkiáltással, még a muzulmán lakosságot sem kímélik. Például azt tervezik, hogy megcsonkítják a nőket, nehogy maguk is élvezzék a hitvesükkel való együttlétet.

Szudánban, amiről nemrég szakadt le a keresztény többségű Dél-Szudán, nemrég ítéltek halálra egy keresztény nőt, Meriam Ibrahimot, mondván, házasságot tört és hitehagyott (amiért az iszlámban halál jár), holott születésétől fogva keresztény volt és keresztény házasságban élt. A börtönben szülte meg gyermekét. Végül elengedték, majd mikor távozott volna az országból, a reptérről újra a börtönbe vitték őt. Most diplomáciai tárgyalásoknak köszönhetően kiengedték az országból, csütörtökön fogadta Ferenc pápa, nemsokára utazik New Yorkba, mivel a férje amerikai állampolgár.

Szíriában rakétatámadás ért egy ferences kolostort. A szíriai rezsim nem volt demokratikus, de viszonylagos béke honolt az országban, amíg a muzulmán felkelők ki nem találták, hogy megcsinálják a maguk arab tavaszát − nem csoda hát, hogy a keresztények inkább az eddigi rezsimet választanák.

*

Núri al-Máliki, Irak miniszterelnöke bűntettnek minősítette a keresztények üldözését, szavai szerint az ISIS-akció kétségkívül felfedte a fegyveresek terrorista természetét. Máliki felszólította a világot, hogy lépjen fel egységesen ellenük.

Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) előtti beszédében aggodalmát fejezte ki vasárnap az iraki keresztények helyzete miatt, és a béke megteremtését szorgalmazta a világ konfliktus sújtotta övezeteiben.

Képzeljük el: misére, istentiszteletre igyekszünk a templomba egy muzulmán ország muzulmán városában. A templomban másfél éve fejeződött be a restauráció, miután egy ugyanilyen istentiszteleten robbantottak szélsőséges iszlám alakulatok. Lehet, hogy ott voltunk, csak hátrébb álltunk, és lehet, hogy több barátunk, családtagunk is odaveszett. Jó esetben felismerhető volt a holttestük és el tudtuk őket temetni. Bár a temetés alatt is tarthattunk attól, hogy egy újabb akció miatt már nem megyünk haza a temetőből. A karácsonyi, húsvéti istentiszteleten nagyobb az esélye a robbantásnak. Egy körmenet is bármikor az utolsó lehet az életünkben.

Kevésbé problémás helyen, mondjuk Egyiptomban élve pusztán csak packáznak velünk a hatóságok, nem adnak engedélyt templomépítésre, majd mégis − aztán visszavonják. Lehet, hogy a muzulmán többségű és kultúrájú ország vezetése nincs ellenünk, esetleg a lakosság többségének sincs velünk baja, sőt jól megvagyunk velük, egymás áruit vásároljuk a piacon, üzletelünk, esetleg még barátaink is vannak köztük, elmegyünk egymás esküvőjére. És mégis, kiszámíthatatlan, láthatatlan csoportok próbálják ellehetetleníteni az életet, így folyamatosan fel vagyunk készülve rá, hogy bármi megtörténhet. Lehet, hogy már bele is nyugodtunk ebbe és lelki béke uralkodik bennünk. Vagy ha nem, akkor dühöt és dacot érzünk. Csak azért is elmegyünk a templomba, csak azért is ünneplünk, kiállunk magunkért.

*

Jeruzsálem, Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia – az első századokban a kereszténység öt patriarchátusából négy keleten jött létre – az ötödik volt Róma (a pápa egyik, XVI. Benedek által nem használt címe „a Nyugat pátriárkája”). Ma egyik sem a „keresztény” világ része. Még leginkább Konstaninápolyban, azaz Isztambulban honol béke, bár a patriarkátus egykori székhelye, a Haia Sophia múzeum lett, de csak mert az atatürki szekularizáció a város elfoglalása után mecsetté alakított szentélyt múzeummá alakította. Jeruzsálemben nem nyomják el a keresztényeket, pusztán az izraeli-palesztin-konfliktus miatt szenvednek ők is. Alexandria egyiptomi kikötőváros, itt már több bajuk van Krisztus követőinek, de Egyiptom még mindig viszonylag tűrhető hely a számukra. Antiochia ma Antakya néven egy százezres város a török riviérán. Az ősi alapításokon kívül azonban még van pár patriarchátus: 1553-ban alapították a babiloni káld patriarkátust, amelynek székhelye Bagdad volt. 1742-ben az örményt, Bejrútban. 1886-ban a kelet-indiait, Goában. A lisszaboni érsekség 1716-ban lett patriarkátus. Az Ezeregyéjszaka egykor fényes Bagdadjában most félnek a keresztények.

Pedig a Közel-keleten a keresztények nem jött-mentek, nem jövevények és nem is bevándorlók, hanem őslakosok. 632-ben, az iszlámot megalapító Mohamed halálakor Egyiptom, Palesztina, Szíria, Kis-Ázsia, Észak-Afrika mind keresztény területek voltak. A keresztes hadjáratok védelmében már korábban írtunk, és Máthé Áron áprilisban emelte fel szavát a Mandiner blogon a közel-keleti, azon belül is a szíriai keresztényekért.

Ma a közel-keleti keresztények a térség lakosságának 5 százalékát teszik ki, holott a huszadik század elején még 20 százalék volt az arányuk – a csökkenés pedig nem csak a muszlimok szaporaságának köszönhető. Az egyiptomi koptok − akik hamarabb ott voltak, mint a muzulmánok, és még látták az ősi egyiptomi vallás haláltusáját − 6-11 millióan vannak, míg a libanoni maroniták 1,1-1,2 milliót tesznek ki. Az arab nemzetiségű keresztények, akik többnyire görög ortodoxok, illetve kisebb protestáns felekezetek tagjai, félmillióan vannak, ahogy félmillió a száma a melkita keresztényeknek is. Bahreinben ezer, Kuwaitban négyszáz „bennszülött” keresztény él, utóbbi államban azonban ott lakik 450 ezer bevándorló keresztény is. Az asszír, avagy káld keresztények 2-3 millióan vannak Irak, Törökország és Szíria vidékén. Közülük az ország 2003-as amerikai lerohanása előtt 1,4 millióan éltek Irakban, ma már csak 250-300 ezren vannak. Az örmény keresztények félmilióan vannak, ebből 250 ezren Libanonban élnek. Daniel Pipes becslése szerint, ha így folynak tovább a dolgok, 2020-ra hatmillió közel-keleti keresztény marad.

Írországi katolikus, valamint francia keresztény, muzulmán, zsidó és buddhista vezetők közösen emelik fel szavukat a keresztényekért, imára és segítségre szólítanak fel. A Szent Egyed közösség imaestet szervez.

*

„Kedves barátaim, a világ összes embere, tegyetek valamit legalább a jogok védelme érdekében! Mondjátok mindenkinek, hogy kössenek békét, hagyják abba a fegyverkereskedelmet! Hallottuk, hogy a gerillák között több mint kétezren Európából jöttek! Bérencek, akik Európából érkeztek! Ez is nagyon fájdalmas számunkra és meglepő! Hogy létezik, hogy egy belga vagy egy svájci idejön? Kétezren jönnek, hogy harcot indítsanak az ártatlan keresztények ellen… Mi azért mindenkiért imádkozunk, imádkozunk a békéért, és mindenkit arra kérünk, hogy imádkozzon ezeknek az embereknek a biztonságáért, akik víz, áram nélkül élnek. Szükségük van mindenki segítségére” – mondta Warduni bagdadi káld segédpüspök.

Joseph III. Younan szír katolikus pátriárka pedig úgy fogalmazott: „Azt kérjük a nemzetközi közösségtől, hogy legyen hű az emberi jogok, a vallásszabadság, a lelkiismereti szabadság alapelveihez. Mi, keresztények jelen vagyunk Irakban, Szíriában és Libanonban: nem importáltak bennünket, hanem már évezredek óta itt élünk, tehát jogunk van ahhoz, hogy emberként és ezeknek az országoknak az állampolgáraiként bánjanak velünk. Vallásuk nevében üldöznek minket és nem állnak meg a fenyegetőzésnél: valóra is váltják azokat: gyújtogatnak és öldökölnek”. 

A keresztény nyugat sosem üldözte úgy az iszlámot, ahogy most a szélsőséges iszlám mozgalmak üldözik a keresztényeket. Az iszlám vallás elméletileg tisztelettel tekint a kereszténységreí. Jézust prófétának nevezi és tiszteletben tartja a keresztények (és zsidók) vallásgyakorlatát. A muzulmánok számára bizonyára nagy trauma volt, amikor megszűnt a hatalmas kalifátus. Akár még helyre is lehetne állítani. De nem hinném, hogy ez kötelezően együtt jár a keresztények üldözésével, elvégre az egykori kalifák is békén tudták hagyni a birodalmukban élő keresztényeket.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam ellen az iraki miniszterelnök is felemelte szavát, céljai és eszközei nem találkoznak a muzulmán lakosság szimpátiájával sem. Egy katonai beavatkozás tehát bizony nem lenne imperialista támadás az iszlám világ ellen. Kétséges, hogy az USA 2003 óta zajló katonai beavatkozása meghozta-e gyümölcsét Irakban. Ám ez nem jelenti azt, hogy minden nyugati katonai beavatkozás eleve elítélendő. Lehet, hogy az akkori hibát most újabb katonai akcióval lehetne helyre hozni. Akár a NATO, az USA és a mérsékeltebb közel-keleti államok összefogásával. Félre a pacifizmussal, a puhánysággal, itt most keményebb fellépésre van szükség, hiszen az aggódó közleményekből nem értenek a ILIÁ-sok. Ez nem támadó, hanem lényegét tekintve egy ágostoni védekező háború volna! Vagy később még bocsánatot sem lesz kérni kitől, amiért elmaradt a segítség.

A bagdadi káld segédpüspök azt kérdezi a Nyugattól: „Miért hallgattok? Miért nem beszéltek? Hol van Európa? Hol van Amerika?”

Címkék: vallás iszlám háború kereszténység Irak ISIS Vatikán Szíria Közel-Kelet Ferenc pápa ILIÁ kalifátus Moszul

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr606543673

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sírva sír az éjszakában − Veszélyben a közel-keleti keresztények 2014.07.29. 07:26:01

A keresztény nyugat sosem üldözte úgy az iszlámot, ahogy most a szélsőséges iszlám mozgalmak üldözik a keresztényeket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

S=klogW 2014.07.29. 08:23:37

Az az igazság, hogy a katolikus és az "óprotestáns" keresztények mint vallási közösség - már elnézést - a legpuhapöcsűbb (legpuhább pöcsű?): még a karmatisztogató buddhisták is tökösebbek (agresszívebbek) náluk, ha közösségük túlélésében fenyegetve van.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 08:24:56

"Antiochia ma Antakya néven egy százezres város a török riviérán."

Az antiochiai patriarchátus (mind az 5!) évszázadok óta nincs Antiochiában. 3 darab Damaszkuszban van, 2 pedig Libanonban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 08:27:12

"Az ősi alapításokon kívül azonban még van pár patriarchátus: 1553-ban alapították a babiloni káld patriarkátust, amelynek székhelye Bagdad volt. 1742-ben az örményt, Bejrútban. 1886-ban a kelet-indiait, Goában. A lisszaboni érsekség 1716-ban lett patriarkátus."

Sokkal több van.

Te csak a katolikusokat írtad le, megfeledkezve az ortodox (khalkedóni ortodox és nem-khalkedóni ortodox) és asszír patriarchátusokról.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 08:32:22

Alexandria

Jelenleg 3 egyház tartja magát az ősi alexandriai patriarchátus utódjának.

A legnagyobb a nem-khalkedóni ortodox alexandriai pápa (a kopt pápa) alá tartozó egyház – a Kopt Ortodox Egyház – tagsága kb. 16 millió fő, ebből kb. 12 millió Egyiptomban van, így tehát Egyiptom lakosságának kb. 15 %-a kopt keresztény. A tagság többi része Afrika más országaiban található (a kopt pápának a nem-khalkedóni ortodox irányzaton belül kizárólagos joghatósága van egész Afrikára, Etiópiát és Eritreát leszámítva), valamint az – elsősorban észak-amerikai – kopt diaszpórában. De van komoly missziós tevékenység is, pl. az egyre erősebb Brit Ortodox Egyház is ide tartozik.

A második legnagyobb egyház a khalkedóni ortodox alexandriai pápa alá tartozó egyház – az Alexandriai Görög Ortodox Egyház – tagsága kb. 1,5 millió fő, ebből kb. 300 ezer fő él Egyiptomban. A tagság itt is elsősorban helyi (Egyiptomban tehát arab), azonban Egyiptomban a tagság közel harmada mind a mai napig görög nemzetiségű.

A khalkedóni ortodox irányzaton belül az egyháznak kizárólagos joghatósága van egész Afrikára, ez az egyetlen kontinens, ahol a khalkedóni ortodoxok képesek voltak egymással megállapodni e tekintetben.

A legkisebb egyház a katolikus. A katolikus alexandriai pápa alá tartozó egyház – a Kopt Katolikus Egyház – tagsága kb. 150 ezer fő. A tagság itt is elsősorban arab anyanyelvű, az egyház is elsősorban az arab nyelvet használja istentiszteli nyelvként.

A két ortodox egyház központja mind a mai napig Alexandriában van, a katolikus koptok székhelye pedig Kairó.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 08:33:53

Antiochia

Jelenleg 5 darab antiókiai pátriárkát sorolhatunk fel, ezek mind az eredeti patriarchátus jogutódjánka tekintik magukat,.

Legtöbb híve a nem-khalkedóni ortodox (“szír”) antiókiai pátriárka egyházának – Szír Ortodox Egyház – van, a hívek száma kb. 6 millió. A mai Szíria lakosságának kb. 10 %-a keresztény, a keresztények 80 %-a ehhez az egyházhoz tartozik. Jelentős tagság van emellett Indiában is – 1 millió fő körül – az antiókiai szír pátriárka alá tartozó Szír Malankara Ortodox Egyházban, mely a Szír Ortodox Egyház autónóm része.

A khalkedóni ortodox (“görög”) antiókiai pátriárka egyházának – Antiókiai Görög Ortodox Egyház – kb. 1 millió tagja van. Szírián és a környező országokon kívül jelentős tagsága van az USÁ-ban is. Az Antiókiai Amerikai Ortodox Érsekség fontos missziós tevékenységet folytat ott.

Mindkét ortodox egyház központja immár évszázadok óta nem – az időközben teljesen muszlim várossá vált – Antiókiában, hanem Damaszkuszban van.

Végül jöjjön a három katolikus antiókiai pátriárka. Mindhárom egyház ma már teljesen arab nyelvű, már istentiszteleti nyelvként még használják az asszír-arámi-szír nyelvet is, a melkiták pedig az asszír helyett a görögöt.

Legjelentősebb a Maronita Egyház, 3,5 millió taggal. Központja Bkerkében van, néhány kilométerre Bejrúttól. Libanon lakossága kb. fele-fele arányban muszlim és a keresztény. A libanoni keresztények között a maronita a legnagyobb felekezet, a libanoni keresztények közel fele maronita (a többi libanoni keresztény 20 %-a khalkedóni ortodox, további 20 %-a egyén – nem-maronita – katolikus, 10 %-a pedig egyéb keresztény, elsősorban nem-khalkedóni ortodox és nesztoriánus).

A katolikus Melkita Egyház tagsága kb. 1,3 millió fő, központja Damaszkuszban van.

Legkisebb a Szír Katolikus Egyház, Bejrút központtal és kb. 150 ezer tagsággal.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 08:34:33

Jeruzsálem

Legnagyobb a khalkedóni ortodox jeruzsálemi pátriárka egyháza – a Jeruzsálemi Görög Ortodox Egyház -, a hívek száma kb. 130 ezer. Ma már a hívek zöme arab, azonban a főpapság körében mind a mai napig a görögök dominálnak. A hivatalos görög istentiszteleti nyelv mellett az egyház ma már elsősorban az arabot használja.

A nem-khalkedóni ortodox Jeruzsálemi Örmény Egyház tagsága kb. 20 ezer, szinte kizárólag az izraeli és palesztínai örmény kisebbség tagjaiból kerül ki.

Legkisebb a katolikus jeruzsálemi latin pátriárka alá tartozó hívek száma, kb. 10 ezer a létszámuk. Sokáig a Vatikán idegeneket nevezett ki a pátriárkai székbe, 1987 óta azonban arab nemzetiségű papot nevez ki, mivel ma már a hívek túlnyomó többsége is arab, a jelenlegi latin pátriárka is jordániai arab.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.29. 08:38:53

Szintén érdekes megnézni történelmileg ki a TÉNYLEGES jogutód.

Jeruzsálemben mindenképpen a khalkedóni ortodoxok a jogutódok. Az nem-khalkedóni ortodox és a katolikus irányzat későbbi csinálmány.

Ezzel szemben Antiochiában és Alexandriában a nem-khalkedóni ortodox irányzat a tényleges jogutód. A khalkedóni ortodox itt másodlagos volt, és a katolikus irányzat pedig későbbi csinálmány.

S=klogW 2014.07.29. 09:10:15

Pár nappal azelőtt, hogy az ISIL valóban kiűzta a keresztényeket Moszulból, megjelent egy cikk a NYT-ban. Van benne egy érdekes félmondatnyi infó:

"Since 2003, when Saddam Hussein was ousted, Mosul’s Christians, one of the oldest communities of its kind in the world, had seen their numbers dwindle from over 30,000 to just a few thousand, ..."

Tehát ez az állítólag oly keresztény USA, ahol még ifj. Bush maga is használta a kereszteshadjárat szót
( en.wikipedia.org/wiki/Tenth_Crusade#Crusade )

Bell & Sebastian 2014.07.29. 09:33:04

Térkép parseundparse.files.wordpress.com/2013/03/dwo-christenverfolg.jpg

A Kirche In Not ...
de.wikipedia.org/wiki/Kirche_in_Not
... pápai alapítású, nemzetközi szervezet bécsi kirendeltsége

KIRCHE IN NOT
Hernalser Hauptstraße 55/1/8
1172 Wien

Telefon: +43 (1) 405 25 53
Fax: +43 (1) 405 54 62-75
E-Mail: kin@kircheinnot.at
Website: www.kircheinnot.at

www.christenverfolgung.org/tags/naher-osten

Magyar rezidens: ft. dr. Tempfli Imre,
a németországi Kirche in Not/Ostpriesterhilfe katolikus nemzetközi segélyszervezet osztályvezetője, a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség plébánosa,

aki talán Csíksomlyóról ismerős lehet néhányunknak

S=klogW 2014.07.29. 09:38:19

Pár nappal azelőtt, hogy az ISIL valóban kiűzta a keresztényeket Moszulból, megjelent egy cikk a NYT-ban.

Van benne egy érdekes félmondatnyi infó:

"Since 2003, when Saddam Hussein was ousted, Mosul’s Christians, one of the oldest communities of its kind in the world, had seen their numbers dwindle from over 30,000 to just a few thousand, ..."

Tehát az állítólag oly keresztény USA, ahol még ifj. Bush maga is használta a kereszteshadjárat szót 9/11 után
( en.wikipedia.org/wiki/Tenth_Crusade#Crusade ),
ami tökéletes volt arra, hogy még a mérsékeltebb araboknál is felpiszkálja akeresztényekkel szembeni antipátiát,
valójában kiknek is akarja a pusztulását?

Bell & Sebastian 2014.07.29. 09:41:49

Dobray helyében felhívnám (felhívtam volna) telefonon, de én nem vagyok hobbiújságíró.

Bell & Sebastian 2014.07.29. 09:44:03

@S=klogW: Ugye, ez csak szónoki kérdés volt?

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.07.29. 11:21:01

Tessék mondani, a polgári körök összefogva a kétmilliós Békemenettel már szervezik a keresztényüldözés elleni elementáris erejű felháborodás kiváltotta tüntetést (üldözött keresztények melletti szimpátiatüntetést, ahogy tetszik) az iraki nagykövetség elé? Vagy csak marginális hallgatottságú rétegrádiók lehetetlen időpontban az éterbe böfögő műsorvezetői jelentenek halálos fenyegetést a kereszténységre?

U.i.: Segítek, a cím: 1021 Budapest, Bölöni György u. 3.

S=klogW 2014.07.29. 11:33:32

@Bell & Sebastian:

Részemről igen:

nekem megvan a magam konkrét válasza a kérdésre.

S=klogW 2014.07.29. 11:36:15

@Bell & Sebastian:

Részemről igen:

nekem megvan a magam konkrét válasza a kérdésre.

S=klogW 2014.07.29. 11:36:43

@Bell & Sebastian:

Részemről igen:

nekem megvan a magam konkrét válasza a kérdésre.

picur3ka 2014.07.29. 11:37:46

Amikor Európában is üldözik a keresztényeket, akkor nincs min meglepődni.

S=klogW 2014.07.29. 12:00:52

Azt a fontos kiegészítést se felejtsük el, hogy:

1. az ISIL szíriai elődformációit a Nyugat/USA aktívan támogatta Assad ellen.

2. az ISIL hogy, hogy nem, rendszeresen sikeresen zsákmányol az amerikaiak által az iraki kormánynak hátrahagyott fegyverarzenálból, valahogy SOSEM SIKERÜL MEGSEMMISÍTENI A KÉSZLETEKET egy-egy helyőrség, bázis, támaszpont feladásakor - pedig ŐSZINTÉN ELLENSÉGES FELEK KÖZÖTT EZ LENNE VÁRHATÓ - erre szerintem silány magyarázat, hogy az ISIL infiltrálta a kormányerőket: inkább kettős játszmát játszik a kormány és a hadsereg, legalábbis a vezetők egy része.

picur3ka 2014.07.29. 12:08:56

@S=klogW:

Hah! Elég hasonlóan működik az ukrán háború is.

Mondjuk, a legapróbb részleteket egyiknél sem imerem, de ha belegondol, hogy az egész NATO meglepődött, mikor a Krím elúszott, akkor nem kell feltétlenül szándékosságot látni a pancserségben.

Bell & Sebastian 2014.07.29. 12:23:03

@S=klogW: Nekem is megvan, mindegyik mögött egy csókra álló szájú icely -medvét látok.

Robinzon Kurzor 2014.07.29. 13:23:02

A többség ott mohamedán, nem?

Akkor mi ez a liberális picsogás?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.29. 13:27:00

@dobray:

"Egy katonai beavatkozás tehát bizony nem lenne imperialista támadás az iszlám világ ellen. Kétséges, hogy az USA 2003 óta zajló katonai beavatkozása meghozta-e gyümölcsét Irakban. Ám ez nem jelenti azt, hogy minden nyugati katonai beavatkozás eleve elítélendő. Lehet, hogy az akkori hibát most újabb katonai akcióval lehetne helyre hozni. Akár a NATO, az USA és a mérsékeltebb közel-keleti államok összefogásával. Félre a pacifizmussal, a puhánysággal, itt most keményebb fellépésre van szükség, hiszen az aggódó közleményekből nem értenek a ILIÁ-sok. Ez nem támadó, hanem lényegét tekintve egy ágostoni védekező háború volna! Vagy később még bocsánatot sem lesz kérni kitől, amiért elmaradt a segítség." --- írod.

Már miért lépne föl a Nyugat az ILIÁ-sokkal szemben, amikor ő fegyverezte fel?

csi 2014.07.29. 13:37:22

A keresztényekkel szembeni iszlám fellépés alapját a Nyugat (elsősorban USA) állandósított támadásai (két iraki háború és az afganisztáni), és Izrael támogatása teremtette meg. Az ő szemükben az USA keresztény állam (amin mi jót nevetünk). Ártatlanokon verik el a port, ahogy az már lenni szokott.

vizipipa 2014.07.29. 13:45:23

Remélem senki sem akarja kétségbe vonni az USA sikeres világcsendőri szerepét?

Robinzon Kurzor 2014.07.29. 13:50:39

@bbjnick:

Ez -- mármint hogy korábban ő fegyverezte fel őket -- eddig sem volt kizáró akadály.

A felfegyverzés, akár csak meztelenül beugrani a kaktuszok közé, pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.29. 13:57:12

@csi:

A Nyugat számára a radikális iszlám sakkbábu hatalmi és gazdasági játszmáiban: nem tudnék most olyan radikális iszlám csoportot mondani, amely nem azért erősödött volna meg, mert a britek, a franciák vagy az amerikaiak ne találták volna jó ötletnek támogatni valamely velük nem elégségesen készséges helyi hatalommal szemben.

Robinzon Kurzor 2014.07.29. 14:14:06

@bbjnick:

Elvégzik a piszkos munkát, amihez a nyugat nem akarja a nevét és/vagy a hullazsákjait adni.

Nem eleve hülyeség ez, csak kicsit előre kellene gondolkodni.

Charlie Wilson háborúja megvolt?
www.youtube.com/watch?v=Rrocmicn8SQ

S=klogW 2014.07.29. 14:30:59

@vizipipa:

Ez a világcsendőri szerep - vagy inkább pozíció, ugyanis több nemzetközi felhatalmazással is rendelkezik az USA e tekintetben - önmagában nem felesleges vagy rossz dolog, csak épp nem kellene visszaélni vele.

Az, hogy a Perzsa-öböl menti, a világ legjobb minőségű, legbővebb és legkönnyebben kitermelhető olajkincséből az egész világ FOLYAMATOSAN, AZONOS és nagyjából ÁLLANDÓ ÁRON részesülhet, jelentős részben az évtizedek óta ott állomásozó USA haderőnek köszönhető.

vizipipa 2014.07.29. 14:52:12

@S=klogW: ÁLLANDÓ ÁRON

Ennek azért nézz utána! Mintha nálunk is okozott volna - máig ható - kalamajkát. Már a 70-es években (is).

Egyébként sem kéne összekeverni a beavatkozást, meg az együttműködést. Sokszor ugyan csak apró részletekben különböznek, csak ugye a lényeg pont ott van.

Bell & Sebastian 2014.07.29. 15:35:33

@vizipipa: Jó gondolat, az afgán mákmezők ellenőrzése óta felment az USA ópiumfogyasztása. Ebből az következik, hogy eleve ezt akarták.
Hogy a nehéz- és nemesfémekkel mi a helyzet, bevallom, arról fogalmam sincsen.

S=klogW 2014.07.29. 16:23:02

@vizipipa:

A 73 decembere és 84 decembere közti időszakot leszámítva az olaj ára a 2. vh végétől 60 évig nem lépte át a 40 dollárt:

inflationdata.com/Inflation/Inflation_Rate/Historical_Oil_Prices_Chart.asp

Ami azóta zajlik hullámvasút, azt igazából magam a globálissá váló elektronikus kereskedés megnyitotta, a gazdaság minden területén globális méretűvé dagadó pénzügyi spekuláció következményének tartom:

még akár az a kérdés is felmerülhet, hogy vannak-e még egyáltalán természetes úton szerveződő, kereslet-kínálat alapú gazdasági folyamataink.

Amíg a bangladesi centeket kap azért a ruháért, amit egy óceánnal arrébb százszoros áron adnak el, ott nem hiszem, hogy van természetes gazdaság.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.29. 19:58:39

Beszarás ennyi farizeus műkeresztény lejárt szavatosságú konzerv egyrakáson! Ez már nem rakás, hanem kupac. Keresztények tényleges üldöztetése kapcsán a legfőbb gondotok az USA basztatása.

Bell & Sebastian 2014.07.29. 20:12:30

@biboldó: Szomália, Eritrea, Mali (eddig Afrika), Arab -öböl környéke és Indokína a legfrekventáltabb helyek.

Találós kérdés: - Mi a közös ezekben, Alfi? Nem lennék meglepve, ha Amerika patájának gondolnák a derék muzulmánok az ezeken a helyeken éldöglődő keresztényeket.

Ne fáraszd magad válasszal, ó, Nagy Szakértő.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.29. 20:18:07

@Bell & Sebastian: Ettől még üldözik a keresztényeket pusztán a hitük miatt. Még akkor is, ha szerinted hozzád képest csak "éldöglődő" páriák. Na menj gyónni, már ha érted egyáltalán, miért kéne.

Bell & Sebastian 2014.07.29. 20:28:33

@biboldó: Mellékapcsoltál. Keresd ki az érvelési hibádat magadnak.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.29. 20:30:14

@Bell & Sebastian: Ahh, minő helyretétel. Csak mert te mondád, ugye?
Menj gyónni!

Bell & Sebastian 2014.07.29. 20:39:50

@biboldó: Osztán mit követtem el? Elhajtottam a szeretetlenség koldusát a halál faszára? Csak napi jó cselekedetem. Rutineljárás.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.29. 20:44:14

@Bell & Sebastian: "éldöglődőknek" tituláltad a valóban üldözött keresztényeket.
A velem szembeni felsőbbrendűségi komplexusodat magasról szarom le, szánalmas érvpótló kibúvó csupán. Sőt szórakoztat a vergődésed.

Bell & Sebastian 2014.07.29. 20:57:09

@biboldó: Kapaszkodsz, Malvin? Nem jön kanyar.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.29. 21:01:28

@Bell & Sebastian: Most akkor mi a helyzet a hitük miatt üldözött keresztényekkel? Le vagynak szarva, mert csak "éldöglődők"? A zsidó Jézuskád vajh mit szól eme kevélységedhez?
Merthogy ez a topik témája, nem pedig malvin kanyarja.

bozon 2014.07.29. 22:33:00

E poszt valójában arról szól, hogy dobray is tudja, milyen az illiberalizmus a másik vége felől nézve. Már nem tetszik neki, megnyugodhatunk.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.29. 22:34:00

Vége a loki meccsnek (is), akkor egy kis összegzés. Az ostoba farizeusok szerint, helyes cselekedet a "derék muszlimok" részéről, hogy üldözik a kis csóró éldöglődő keresztényeket pusztán a hitük miatt, merthogy az USA féle judeokereszténylibrálbolsikat képviselik.
Margíttt, nórmális?

vizipipa 2014.07.29. 23:47:37

Csak az érdekesség kedvéért, egy bahreini lap szerint az ISIS-t a brit-amerikai-izraeli hírszerzés találta ki. Darázsfészek Akció. Mind ezt Snowdenre hivatkozva.

Persze nem biztos, hogy így igaz, de sajnos simán belefér napjainkba, ismereteimbe.

www.gulf-daily-news.com/NewsDetails.aspx?storyid=381153

www.gulf-daily-news.com/source/XXXVII/117/pdf/page01.pdf

♔batyu♔ 2014.07.30. 09:22:03

"Megerősítették Snowden szenzációs leleplezését: Izrael is támogatta a kereszténygyilkos takfiri terroristákat"

nemzeti.net/l.php?u=2274653

♔batyu♔ 2014.07.30. 09:24:30

@biboldó: Dehogy is. Az USA neve mindenhol tiszta véletlenül bukkan fel. Pedig "ottsemvót".

pocaklakó minimanó 2014.07.30. 09:56:36

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Tessék mondani, a chartákat aláírók, a demokráciáért aggódók szervezik már az aláírásokat a keresztényüldözések láttán, vagy a védelem csak egyé csoportoknak jár, mert bár minden szenvedés egyenlő, egyes szenvedések egyenlőbbek a többinél?

pocaklakó minimanó 2014.07.30. 09:57:25

@Robinzon Kurzor:

A többség itt nem. De mégis picsogsz.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.30. 10:11:09

Ölik a zsidók a keresztényeket??? Hiszen ez undorító!!! Miért nem teszünk ellene????

oszt jónapot 2014.07.30. 10:15:36

Nem baj, azért ti csak szopjátok tovább az arabok faszát.

I_Isti 2014.07.30. 10:52:25

Az usa-ban is üldözik a keresztényeket, de legalább ott nem fizikailag feszítik keresztre öket, csak szellemileg...

_most_ 2014.07.30. 11:04:26

tényleg ironikus, mikor a jobbikosok a keresztényüldöző arabokat imádják, persze a hatalmas intelligenciájukkal levezetik, hogy ezért is az USA a hibás :D

Plumper_ 2014.07.30. 12:34:21

@Robinzon Kurzor: miért nincs keresztény "picsogás", amikor a keresztényeket üldözik és ölik a muzulmán országokban? Mit keres a Jobbik az iszlamisták oldalán?

J.László 2014.07.30. 13:09:43

Az egész világon üldözik a keresztényeket. Leginkább a liberális őrületben már már egészen elmerült Európában.

tarackos 2014.07.30. 13:16:28

Talán ott a bibi, hogy nyugati szemmel úgy néz ki, hogy arrafelé mindent írtanak. Így a keresztényeket is.

burakefendi 2014.07.30. 13:34:19

Az Isten adta Bagdad...

BelAmi 2014.07.30. 13:35:40

@J.László: "Az egész világon üldözik a keresztényeket. Leginkább a liberális őrületben már már egészen elmerült Európában."
Konkrét tényeket, ha lehetne!

picur3ka 2014.07.30. 13:44:35

@BelAmi:

Olvassa az újságot, BelAmi!

I_Isti 2014.07.30. 13:52:05

@picur3ka: Mondjuk menj el a Londonban a Hide Parkba, állj föl egy sámlira, és fennhangon olvasd fel a Bibliából a Róma levél első fejezetét, mondjuk a 18-tól, aztán szólj, ha mehetünk meglátogatni téged a fogdában...

picur3ka 2014.07.30. 14:57:35

@I_Isti:

Maga miről beszél? Össze-vissza? A Hyde Parkra gondolt, annyi érthető.

Az USA-ban legalább nem feszítik őket keresztre, írja közben.

Most maga tényleg azt hiszi, hogy Európában kevésbé üldözik a keresztényeket, mint az USA-ban? Vagy mit mond?

Mért pont Britanniával példálózik egyáltalán, amely szakított a pápával és államvallásként a keresztény anglikán egyházat vezette be?

Church of Englandnek hívják. És történelmileg utálják a katolikus íreket. A katolikus skót Máriát meg jól lefejezték, vagy mi. Meg a protestáns Cromwellel is voltak bajok.

Papíron lehet lenni mindennek ma már, annyi igaz. Vagy nem. A közelmúltban tiltották meg a kereszt nyakláncon viselését egy cégnél a dolgozóknak a UK-ben, amivel Strasbourgba mentek.

Ha esetleg álmai lennének a Speakers Cornerről:

" A myth has built up that you can say anything you want with immunity from arrest, this is not the case"

www.londontoolkit.com/blog/visiting/minor/speakers-corner-hyde-park/

Volt letartóztatás is, a nem rég múltban, ottani okoskodásért. Talán a Bibliából még lehet olvasni, bár az előbbiek fényében, valószínűleg nem mindegy, melyik részt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.30. 15:00:27

@BelAmi:

„2009-ben a gyűlölet-bűncselekmények 29 százaléka vallási meggyőződés ellen irányult. Skóciában a skót kormány 2011. novemberi felmérése alapján a vallási erőszak 95 százaléka a keresztények ellen irányult, Franciaországban ugyanez a szám 84 százalék.” (mandiner.hu/cikk/20120329_gudrun_veronika_kugler_az_europai_keresztenyellenessegrol_intoleranssa_valtak_a_tolerancia_hirdetoi)

Bell & Sebastian 2014.07.30. 15:04:01

@picur3ka: Valószínűleg az első kötettel próbálkoznék inkább, ha én angol, vándorpróféta lennék. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.30. 15:19:29

@BelAmi:

„(...) The campaign for the legalisation of gay marriage does not simply represent a claim for a right; it also represents a demand for the institutionalisation of new moral and cultural values. This attitude was clearly expressed last weekend by Trevor Phillips, chairman of the UK Equality and Human Rights Commission. He argued that Christians, particularly evangelical ones, are more troublesome than Muslims in their attitudes towards mainstream views. In particular he warned that ‘an old-time religion incompatible with modern society’ was driving Christians to clash with mainstream views, especially on gay issues. Incidentally, by ‘mainstream’ he of course means views which he endorses. (...)” (www.spiked-online.com/index.php/site/article/10646/)

picur3ka 2014.07.30. 16:45:00

Bell,

Hehehe, azt tuti, lehet. Az védett listán van.

Gondoltam, megnézem mán mi van ebben a Rómaiakhoz 18. levélben, osz csak 16 van, aszongya. Akkor azt is lehet, nyugodtan.

I_Isti 2014.07.31. 11:17:16

@picur3ka: "levél első fejezetét, mondjuk a 18-tól," :

18. Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
19. Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
20. Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
21. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
22. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
23. És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24. Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
25. Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, aki mind örökké áldott. Ámen.
26. Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
27. Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
28. És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
29. Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
30. Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,
31. Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
32. Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek.
...

picur3ka 2014.07.31. 11:33:44

@I_Isti:

Tudom, épp észrevettem, lefekvés előtt, csak már késő volt, mea culpa. Az első fejezet kimaradt nekem.

Bocs.

picur3ka 2014.07.31. 11:35:20

Nem lehet felolvasni, a 27. kisebbséget sért.

Bell & Sebastian 2014.07.31. 11:43:28

@picur3ka: Elég világos. A buzik kihalnak, azok is akik támogatják őket meg azok is, akik nem szólnak ellenük.

Innen kezdve nem éppen csak a maguk baja a kihalás, hanem mindenkié.

Robinzon Kurzor 2014.07.31. 12:03:57

@pocaklakó minimanó:

Inged volt, magadra vetted ... picsogj tovább önfeledten!

Bell & Sebastian 2014.08.07. 13:06:56

kuruc.info/r/6/131360/

>>>
... az iraki keresztények és síiták körében vérengzéseket végrehajtó ILIÁ vezére, Abu Bakr al-Baghdadi, zsidó származású és a Moszad ügynöke.
<<<

Erre mondják; ördöge van! Vagyis, hogy látatlanban kitaláltuk.

picur3ka 2014.08.07. 13:42:28

Mer mindig konteóznak!

picur3ka 2014.08.07. 19:33:22

Várom Isti, satöbbik meg a szellemes konteós cikkíró reflektációit.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.07. 21:17:14

@Bell & Sebastian:
"Egyes független hírforrások Edward Snowden információira hivatkozva arról adtak hírt (pl. itt vagy itt), hogy az iraki "
Mindez a kurucfingóról.

Basszus, kiderült. No nem az igazság, hanem, hogy honnan a túróból szerzed a megdönthetetlen érvkészleted:)

Bell & Sebastian 2014.08.07. 22:53:49

@biboldó: Lebuktam. Ijgum-bujgum szameg.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.08. 20:35:19

@Bell & Sebastian:
" Muszlimokat kérdeztünk arról, hogy mi állhat a szervezet mögött, mi mozgatja, és mennyiben képviseli a valódi iszlámot. "

Ajvé, az alfahír muszlimokat kérdezett. Homokszem került a sivatagba.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 20:55:44

@biboldó: Nem releváns válasz. A csillagokat az égről is letagadnád, csak hogy szó ne érje a Ház elejét. Ez vagy.
Nem mondom, hogy vagytok. Mert csak pár ezer ilyen van, nagy kár lenne általánosítani.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.08. 20:58:57

@Bell & Sebastian: Rendben, ilyen vagyok. De nem gondolod komolyan, hogy ilyen "egy olvasónk szerint" kezdetű szarrágások bármiben relevánsok lehetnek? Ha mégis, nem a Ház hibája.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 21:06:25

@biboldó: A szarkeverők mindig ugyanazok. Elég régóta és mindenhol, ezt még egy óvodás is tudja. Ilyesmiről épeszű nem nyit vitát, de nem is száll be megvitatni.

Ez van.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.08. 21:10:55

@Bell & Sebastian: Hát ez az. Egyszerű világkép, semmi szükség gondolkozásra, mert megmondják a vezetők vagy úgyis tudjuk, kik állnak minden dolog mögött.
Ez masszív bástya, tényleg nincs értelme vitába szállni.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 21:35:18

@biboldó: Biztosan vannak kivételek is. Meg ahogyan mondtam, a zsidóságot sem célszerű egy nyájnak tekinteni. Vannak pásztorai, kolomposai, terelőkutyái és barátai, nyíró emberei és gyapjúkereskedői, ugyanabból a Házból. Juhból is sok fajta van, fekete, fehér, tarka.

Jó előre szóltak, hogy a papjaik és kereskedőik (azaz vallási vezetők és üzletemberek, bankárok) ha nem paríroznak a reformoknak (Jézus), Isten legelsőre az ő nyakukat tekeri ki, majd a maradék többségét.

Eddig lehet pattogni és nem tovább. Ez a rossz hír. A jó pedig az, hogy még mindig lehet pattogni.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.08. 21:39:40

@Bell & Sebastian: Jézuska azt nem mondta valahol, hogy álságos dolog úgy zsidózni, hogy ha nem jól sül el, akkor jöhet a "nem minden zsidóra vonatkozik" kibúvó?

Merthogy kicsit ellentmondás rejlik masszív bástya szegletében.

Bell & Sebastian 2014.08.08. 21:52:09

@biboldó: Elég közismert és változatlan az álláspontom, szinte fennállásom óta: nincsen kollektív bűnösség. Pontosabban nem itt és nem mi döntjük el.

Jó közelítéssel mindenfajta népség egyhetede ilyen-olyan vezetőnek minősül (így születünk), azokat már lehet egy kalap alá venni.

(Most szólok másodszor, hogy az ellenség alábecsülése nem hiba, hanem bűn.)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.08. 21:55:01

@Bell & Sebastian: De akkor eleve nem lehet jó a "tudjukkik" érvelés. Merthogy az olyan kollektívos.

Bell & Sebastian 2014.08.09. 00:01:35

@biboldó: Ha Sátántól megszállottakat mondanék, az se lenne jobb, mert még magukra veszik. Kíváncsi lennék én arra a baromra, aki ha zsidózik, beleérti apraját-nagyját, from California to the New York Island.

picur3ka 2014.08.09. 06:43:43

Összefoglalom: csak bibikére vonatkozik.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.09. 21:54:09

@Bell & Sebastian:
"Ha Sátántól megszállottakat mondanék, az se lenne jobb, mert még magukra veszik. Kíváncsi lennék én arra a baromra, aki ha zsidózik, beleérti apraját-nagyját, from California to the New York Island."

Soha nem vettük magunkra, minden esetben kedélyes kínvallatások kíséretében ránktukmálták.

Példának okáért azok a barmok is, kik ószövetségi idézeteket, példákat hoznak a zsidók eredendő gonoszságára bizonyságul, mondván, aprajától nagyjáig ezen szocializálódtak.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.09. 22:01:53

Lehet okostojáskodni arról, hogy ki pénzeli az ISIS-t, milyen fegyverekkel apellál, kiknek az érdekében. De, hogy tulajdonképpen az iszlám üldözi a kereszténységet, arról mintha kukk sem esett volna. Fel sem merem tételezni, hogy mindez azért, mert a keresztény tesók le vagynak szarva, lényeg, hogy fröcsögni lehessen kicsinykét.

Bell & Sebastian 2014.08.09. 23:25:28

Ezen elmerenghetsz, kicsi kereszténygyűlölőcske.

southsidepride.com/wp-content/uploads/2014/08/palestine_land_map.jpg

Ez volt az eredeti téma, nem az, hogy hányszor köpöd le napjában a feszületet, fixált.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.08.10. 09:00:16

"Izraeli katonai szolgálatra köteleznék a palesztin keresztényeket

2014. április 2. szerda 11:29

A Knesszet – az izraeli parlament – törvénytervezete különbséget kíván tenni keresztény és muzulmán palesztinok között, amely szerint a keresztény palesztinok Izraelben nem számítanak palesztinoknak, így katonai szolgálatra kötelezettek. A Vatikáni Rádió tudósítása.

Az izraeli politikusok elsősorban arra a tényre hivatkoznak, hogy a keresztény palesztinok nem arabok, és nem részei a palesztin népnek. Ezt emelték ki abban a kampányban is, amelyet azért folytattak, hogy a keresztény palesztinok katonai szolgálatot végezzenek. A törvénytervezetet Jariv Levin, a Knesszet egyik tagja indítványozta.

A szentföldi katolikus püspökök tanácsa dokumentumot hagyott jóvá, amelyet a Iustitia et Pax Bizottság készített, utalással a törvényjavaslatra. Az izraeli helyi katolikus egyház vezetői ebben nyomatékosítják, hogy az izraeli polgári hatóságoknak sem joga, sem kötelessége, hogy meghatározzák az izraeli katolikusok önazonosságát. Az izraeli hívek nagy része valójában palesztin arab. Ők egyben Izrael Állam állampolgárai. Nem látnak tehát ellentmondást abban a meghatározásban, hogy egy keresztény palesztin arab, és ugyanakkor izraeli állampolgár is.

A szentföldi katolikus vezetők felhívással fordulnak a keresztény palesztinokhoz mind Izraelben, mind Palesztinában, továbbá az egész világon. Bárhol is éljenek, mindannyian keresztény palesztinok és állampolgárok – hangsúlyozzák.

Valójában vannak olyan keresztények Izraelben – egy elenyésző kisebbség –, amely érdekből, félelemből vagy a teljes egyenlőség álma miatt támogatja a Knesszet kampányát, amely újra akarja definiálni a keresztények identitását. Ők azonban nem tekinthetik magukat az Izraelben élő keresztény palesztinok szóvivőinek. Ennek a földnek a lakói: zsidók, keresztények, muzulmánok és drúzok évszázadokig itt éltek különböző kormányok alatt. Keresztények, muzulmánok és drúzok (valamint egyes zsidók, akik mindig is itt éltek) együttesen hangsúlyozzák, hogy közös identitásuk, amely az évszázadok során fejlődött ki, palesztin.

Ez a kampány tehát nyilvánvalóan olyan terv, amely meg akarja osztani a keresztényeket és muzulmán honfitársaikat. Ez azért is veszélyes, mert a keresztények egymás közötti megosztásával fenyeget.

Ha a Knesszet az izraeli állampolgárok javán munkálkodik, akkor tegyen meg minden szükséges erőfeszítést, hogy olyan törvényeket hozzon, amelyek véget vetnek a diszkriminációnak. Egy olyan társadalom megteremtése, amely egyenlőségben egyesíti állampolgárait, az igazságosságért és a békéért dolgozik, nem hagy teret az emberek közötti félelemnek. Izraeliek és palesztinok, keresztények, muzulmánok és drúzok együtt tudnak élni kölcsönös tiszteletben és méltóságban, továbbá együtt tudnak dolgozni egy jobb jövő építéséért – mutat rá a szentföldi katolikus püspökök Iustitia et Pax Bizottsága."

magyarkurir.hu/hirek/izraeli-katonai-szolgalatre-koteleznek-a-palesztin-keresztenyeket

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.08.10. 21:25:49

@Bell & Sebastian: Túrót! A post témája a keresztény tesóid üldöztetése. A feszületet ne tőlem féltsd, neked jut mindenről a velük szolidaritás helyett a gyűlölhetnék az eszedbe, te hozol szégyent rá.
Menj gyónni!

picur3ka 2014.08.10. 22:15:05

@bbjnick:

Ez érdekes, hiszen, a részletekre persze nem emlékszem, de a drúzok sem szolgálhatnak csak úgy.

Csak a palesztínokat akarják megosztani inkább, gondolnám.