Együtt külön, együtt külön
2014. július 02. írta: Zsigmond és Péterfy

Együtt külön, együtt külön

miskolc.jpg

Nem elég, hogy az Együttet egykor ernyőszervezetként indították, hogy majd minden antiorbánista erő felsorakozzon Bajnai Gordon mögé; nem elég hogy ennek bukása, a szép elmélet valósággal történő találkozása után kényszerből párttá kezdték szervezni az Együttet; nem elég, hogy a közben hozzá csapódott Szolidaritást és Párbeszéd Magyarországot sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják, miközben azok sem tudják eldönteni, hogy akkor most pártok, mozgalmak vagy platformok akarnak lenni; nem elég, hogy a párt arcáról, Bajnai Gordonról kiderült, hogy tényleg csak arc akar lenni és semmi más, és bár minden választáson odarakták a lista élére, de nem akar se itthon, se Brüsszelben képviselő lenni.

Mert úgy tűnik, most már az Együtten belül se tudják, hogy akkor épp együtt vagy külön vannak. Vagy nem tudja a fej, hogy mit csinál a talp. A talpasok. Ma bejelentették, hogy a baloldal Pásztor Albertet, a borsodi, miskolci cigányokkal és bűnözéssel kapcsolatos 2009-es kijelentéseivel Budapesten botrányt, Miskolcon viszont szimpátiatüntetést kiváltó volt rendőrkapitányt indítja polgármesterjelöltként Miskolcon. Pásztort a sajtótájékoztató szerint támogatja az MSZP, a DK és az Együtt is.

Igen ám, de nem sokkal később jött már az Együtt-főhadiszállás közleménye: Szigetvári Viktor közölte, az Együtt nem támogatja, hogy Pásztor Albert induljon a miskolci polgármesteri címéért. Szigetvári azt mondta, a párt elnökségi ülésén hozott hivatalos döntés a miskolci sajtótájékoztatóval egy időben született meg.

Szabó Tímea a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke egy korábbi sajtótájékoztatón azt mondta, Pásztor Albertet nem tartják elfogadható jelöltnek, ezért nem is állnak ki mellette. Arról nem esett szó, hogy a miskolci szavazók szerintük milyen jelöltet tarthatnak elfogadhatónak.

További jó egyensúlyozást kívánunk az együtteseknek a homlokegyenest ellentmondó bejelentések, üzenetek, stratégiai döntések között; és sok sikert kívánunk ahhoz a bravúrhoz, hogy egyszerre feleljenek meg egy átlag miskolci szavazó és a körútonbelüliértelmiség elvárásainak!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr176468183

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Együtt külön, együtt külön 2014.07.02. 18:13:02

Sok sikert kívánunk ahhoz a bravúrhoz, hogy az Együtt politikusai egyszerre feleljenek meg egy átlag miskolci szavazó és a körútonbelüliértelmiség elvárásainak!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.02. 19:00:10

Bajnai kilépett már, most már csak lélegeztetőgépen vegetál az Együtt. Vége, mert sosem kellett. A két ballib erő az MSZP és a DK, míg az Együttre nincs szükség.

Vörös Rocktóber 2014.07.02. 19:55:27

Majd a kávéházi Konrád javasol a miskolciaknak egy megfelelő polgármestert ;)

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.03. 01:34:04

Szánalmas gittegylet.

A libatolvaj, mint címerállat, a kendermagos, aki hol lemond, hol szerepel, a rendőrnyugger, aki kint is van, bent is? Aztán ott a szadeszos testvérpárt a két Szabó Sipánkával, meg az Ara-Kovács és a Kálmán, akik kiléptek, mert túl nemzeti nekik a Párt. Na meg a Pityinger és a Váradi.

Nem baj, egy próbát megért!

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.03. 01:35:39

A végén igaza lesz Bayer Zsoltnak, és nem a Bajnait hívják majd meg Bilderbergék, hanem a Korózs Lajost.

semmiextra 2014.07.03. 15:12:11

Ugyan ezt a jobb oldalnak viszont kívánom...
Amellett balfaszok...
süti beállítások módosítása