Kommentszűrés
’14 jún
24
13:13

Hernádi, a lengyelek és a nagy pótmagánvád-trükk

Írta: bakó.bea

ina_benzinkut.jpg

Úgy tűnik, némelyek szemében az lett a sajtószabadság fokmérője, hogy ki írta bele egy hír címébe, hogy „Orbán leszopta Putyint”, és ki nem. Pedig a lehallgatott lengyel beszélgetésben egyáltalán nem ez a legfontosabb információ, hanem, hogy – miként azt eddig is lehetett gyanítani – a Mol-vezér jól átverte a horvát igazságszolgáltatást.

Ha lehet hinni az újabb lehallgatott lengyel beszélgetés leiratának, akkor beigazolódni látszik az a régóta emlegetett gyanú, hogy Hernádi Zsolt az INA-ügyben végigvitt pótmagánvádas eljárással ügyesen bebiztosította magát az esetleges külföldi büntetőperekkel szemben. Ez itt a hír, nem az, hogy Orbán mit csinált Putyinnal.

Jacek Krawiec, a lengyel állami olajcég vezére a leirat szerint azt mondta: „Na figyelj, mondok nektek még egy ügyet. Kurva életbe, hogy különbözünk mi a magyaroktól. Elmentem ezzel Hernádihoz, mert ő nem hagyhatja el Budapestet, kérdezem tőle: és te, hány évet kapsz? És ő így mosolyogva, lazán, mondja: Figyelj, a jogászaim találtak valamit, hogy ebben a témában az ügyet bármelyik EU-s országban folytatják le és az ítélet felmentő lesz, akkor az minden EU-s országnak el kell ismernie és utazhatok Európába. Én mondom: Magyarországon lesz a per? Ő mondja: Persze. Én mondom, de tudod, hogy ez eltart két, három évig. Ő mondja: nem, áprilisban lesz ítélet. És ül mellette a jogi ügyek igazgatója, egy ilyen nagyon önelégült vendég. Ábel. És ő nevetve mondja: Ábel, mondd meg Jaceknek, ki fog engem vádolni ebben a perben Magyarországon? És Ábel mondja: a feleségem. El tudjátok képzelni ezt a helyzetet? A feleség az ügyész, az ítélet felmentő, minden elintézve. El tudjátok ezt képzelni nálunk?” (A Kapitalizmus blog fordítása)

A történetben annyi tévedés bizonyosan van, hogy „Ábel felesége”, Bánhegyi Ilona nem ügyészként, hanem pótmagánvádlóként vett részt a perben. Ami viszont bebizonyosodni látszik, az az, hogy az egész pótmagánvádas eljárást – miután az ügyész a feljelentést elutasította – azért verték át a bíróságon, hogy aztán jogerős felmentő ítéletet lobogtathassanak, ha külföldön – például Horvátországban – megint bíróság elé akarnák állítani Hernádit az INA-ügy miatt. Ennek a trükknek a lehetőségét először a Financial Times vetette fel, azonban a Hernádit védő Zamecsnik Péter akkor, és később is határozottan cáfolta a felvetést. Ami, úgy tűnik, mégis igaz lehet. A Mol a beszélgetés nyilvánosságra kerülése után annyit közölt, hogy nem kommentálnak pletykákat, a 444-nek nyilatkozó forrás szerint viszont teljesen életszerűtlen, hogy ilyesmi elhangzott volna Hernádi és Krawiec között.

A magyar bíróság május végén – egyelőre nem jogerősen – felmentette a Mol-vezért a csalás vádpontja alól, a hivatali vesztegetés vádpontban pedig az eljárást megszüntette. Mindez várható is volt, hiszen az ügyészség eleve vádat sem akart emelni, hanem elutasította a feljelentést. Ekkor lépett fel pótmagánvádlóként Bánhegyi, a Mol korábbi jogi igazgatója. A pótmagánvád lényege, hogy amennyiben az ügyész nem emel vádat, vagy ejti azt – mert például úgy gondolja, hogy nem a terhelt követte el a bűncselekményt, vagy ezt nem lehet bebizonyítani –, akkor a sértett képviselhesse a vádat, ha mindenáron ragaszkodik a bírósági eljárás lefolytatásához. Vagyis a pótmagánvád alapvetően nem arra való, hogy csavarosan, egy felmentő ítélet kiprovokálásával kihúzzuk a bajból a haverokat, hanem, hogy jól megbüntessük azt, akit az ügyész (pontosabban az ügyész indítványa hiányában a bíróság) nem hajlandó. Látható azonban, milyen leleményesen is lehet ezt az intézményt használni.

A pótmagánvádlónak egyszersmind a bűncselekmény sértettjének is kell lennie: valószínű, hogy egy bűncselekmény sértettje normális esetben egyáltalán nincs jóindulattal a feltételezett elkövető iránt. Bánhegyi sértetti minőségét azért fogadta el a bíróság, mert a korábbi jogi igazgató és Mol-részvényes arra hivatkozott, hogy a Mol részvényeinek értéke azért csökkent jelentős mértékben, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA irányítási jogához – vagyis neki ebből részvényesként anyagi hátránya származott.

A pótmagánvád alapján lefolytatott eljárásban pedig részben felmentő, részben az eljárást megszüntető határozat született, azonban újabb fordulat a történetben, hogy kiderült: a határozat nem emelkedett jogerőre, mert a pótmagánvádló fellebbezett. A Fővárosi Törvényszék megkeresésünkre közölte, hogy a pótmagánvádló a fellebbezésben a vádlott bűnösségének megállapítását és büntetés kiszabását kérte. Nyilván nem is kérhetett volna mást, de az már kétséges, hogy a valódi szándék is ez volt-e a fellebbezés mögött.

Hogy mégis miért jelentett be fellebbezést Bánhegyi, arra több magyarázat is lehet. Ha feltesszük, hogy a pótmagánvádas eljárást – az eddigi gyanúk és a Lengyelországban rögzített beszélgetés ellenére – mégsem azért verték át a bíróságon, hogy felmentse Hernádit, akkor elképzelhető, hogy a fellebbezés valóban, mármint a pótmagánvádló szándéka szerint is a büntetésre irányul. Azonban esélyesebbnek tűnik, hogy a valódi cél a vesztegetés miatti megszüntetés helyett is felmentést kiprovokálni, illetve fenntartani a látszatot, hogy a pótmagánvádló nem nyugszik bele a vádlott felmentésébe. Valószínűleg Bánhegyi nem nyújtott volna be fellebbezést, ha tudja, hogy kiszivárog az emlegetett lengyel beszélgetés, hiszen ezt azért a másodfok remélhetőleg firtatni fogja.

Abban az ügyben ugyanis, amit az egyik tagállam bírósága már jogerősen elbírált, nem lehet más tagállamban sem eljárást indítani, mivel az EU-ban alapelv egymás bírósági határozatainak kölcsönös elismerése. Tehát ha a felmentő ítélet jogerőre emelkedett volna, az könnyen tisztára moshatta volna Hernádit az egész EU-ban – mint ahogy erre„mosolyogva, lazán” utalt is Krawiecnek.

A horvátok persze nagyon igyekeznek még most is, de mivel az ügy nálunk még folyamatban van, így addig valószínűleg náluk is szünetelni fog. Utána meg a jogerős ítélet miatt (bárhogy is szóljon az) lesznek kénytelenek az eljárást megszüntetni. A horvát bíróság nem rég döntött az ügyész vádjának befogadhatóságáról, vagyis arról, hogy érdemben foglalkozik az eljárással. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy most már EU-tagállamként Horvátországnak is tiszteletben kell majd tartania a magyar jogerős ítéletet, és ha nem merül fel az eljárással kapcsolatban jogszabálysértés, akkor valószínűleg marad a magyar ítélet.

Címkék: büntetőper Lengyelország Horvátország INA Mol Hernádi Zsolt Bánhegyi Ilona Jacek Krawiec

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr676407493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Belpo 2014.06.24. 13:42:16

"hiszen ezt azért a másodfok remélhetőleg firtatni fogja."

nem fogja! megszólal a piros telefon és nem fogja firtatni senki.

vizipipa 2014.06.24. 13:49:29

Horn Gyula mentalitására gondolva: na és?

Ez egy sima korrupciós ügy. A joggal való visszaélés meg meg nem új találmány, nem is magyar.

Komolyan gondolja bárki is, hogy ez egy Sanader-Hernádi ügy? Honnan vett Hernádi 10 millió ojrót úgy hogy senki se tud róla (a cégnél)? Sanader meg abszolutista monarchia főnöke, hogy egy személyben döntött?

Mély gyökerek vannak itt mindkét félnél, csak azt nem birizgálják!

Pelso.. 2014.06.24. 13:53:30

Magyarország jobban teljesít, oszt' jónapot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.06.24. 14:00:39

A MOL érdeke a nemzet érdeke.
Egyéb kérdés?

Belpo 2014.06.24. 14:00:57

@vizipipa:
"komolyan gondolja bárki is, hogy ez egy Sanader-Hernádi ügy? Honnan vett Hernádi 10 millió ojrót úgy hogy senki se tud róla (a cégnél)?"

ezért nem sima korrupciós ügy! ez az ügy nemzetbiztonsági kockázatokat is felvet. Sanader meg 10 évet kapott első fokon. itt tartunk

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.24. 14:22:56

Ha valaki nem trágár, az már kőkemény diktatúra.

Robinzon Kurzor 2014.06.24. 14:33:54

Az lett a nagy leleplezés, hogy a MOL-igazgató felesége nem ügyészi, hanem magánvádlói minőségében képviselte a vádat férje főnöke ellen egy büntetőeljárásban?

És akkor ez így rendben van?

Legközelebb meg jön majd az, hogy a védő fog súlyosbítástért fellebbezni.
Mert a statuálás a lényeg...

Robinzon Kurzor 2014.06.24. 14:36:13

Próbáljuk alkalmazni az ún. Török Gábor-tesztet: ugyanez az eeemútnyóócévben, Gyurcsány alatt.

S=klogW 2014.06.24. 14:38:07

Csak a magyarok tudnak ilyen barmok lenni,

hogy amikor trükkösen kell érdeket védeni, akkor mindig akad a áruló idegen söpredék mellett néhány "hasznos" idióta, aki kussolás helyett kiáll látványosan hamut szórni a fejére.

Gratulálok Bejácska!

sztd 2014.06.24. 14:46:36

Ne fárasszuk egymást!

A horvát igazságszolgáltatás még annyira sem független, mint a magyar. Az egész arról szól, hogy a jelenlegi vezetés besározza az előzőt. Ezért kellett a miniszterelnököt is elítéélni, és ezért kell a MOL-t is nyúzni. (Meg persze azért, mert a MOL irányítja az INA-t.)

Azt én nem tudom megmondani, hogy valós-e a korrupció vádja, de azért elég egyértelmű, hogy ez ebben az esetben senkinek sem számít. Nyugat-Európában sem számítana, és Lengyelországban sem.

Algopirin 2014.06.24. 15:05:11

@Belpo: meg ugye az lesz a mondás, hogy holmi nem bizonyított dolgokkal hanem újságírói pletykákkal nem foglalkozhat komoly bíróság. márpedig a magyar bíróság az nagyon komoly.

vizipipa 2014.06.24. 15:29:35

@Belpo:

A "nemzetbiztonsági kockázatot" a kormány elfogadta, az országgyűlés megszavazta amikor beléptünk az eu-ba.

Ezzel jött az a könyvelési rendszer, hogy egy multi (és a MOL az) azt hoz ki amit akar. Értsd: veszteséget is kimutathat miközben degeszre keresi magát.

A 10 millió ojró tétel, még a MOLnál is. Akad itt igazgatóság, felügyelő bizottság, gazdasági igazgató, főkönyvelő, stb. Senki nem tud semmit? Szép mese!

Tudod ki az aki nem tud semmit? A NAV!

___________________________ (törölt) 2014.06.24. 16:41:40

@Robinzon Kurzor: ööö, mivel a vád szerint 2008-2009 körül követte el, tehát elmútnyóccévben, és ha igaz, akkor azért gyanús, hogy nem felsőbb jóváhagyás nélkül, mert ekkora nagyságrendű stratégiai ügy azért nem magánszorgalomból szokott történni, szóval szerintem ez abszolút közös balhé, amelyről rég megállapodtak a szinfalak mögött kormány és ellenzék.

gmihaly 2014.06.24. 17:29:15

Azért az, ahogyan a horvátok bemártották Hernádit, az se' semmi. Zamecsnik nyomán a hazai média korrekten közölte a pótmagánvádasdit, de azt csak nem lehetett nyíltan kimondani, hogy ez egy jogi trükk, ahogyan azt az FT megsejtette. Ami nem mondatik ki, az nincs. A "lengyelgate" "kiszivárogtatója" egy ottani liberó sajttermék. Ha ez az affér valahogyan mégis összekapcsolható a paksi "putyingate"-tel, akkor annak ismeretében, hogy Kalinyingrád tényleg ott van Lengyelország szomszédságában, náluk az oroszok már tényleg a spájz ajtajánál vannak, így érthető, hogy kicsit idegesebbek.

Virág et. 2014.06.24. 18:14:29

@Doomhammer: Az jól van, csak akkor ha nekünk szabad, mint külföldi elnyomó multi vesztegetni külföldön, akkor érdekes, hogy miért szabadságharcolunk más multik ellen, akik lényegében csak ugyanezt csinálják nálunk. Mert akkor ez így nem szabadságharc, hanem lényegében kemény kettős mérce és az aktuális fidesznyik szája és a segge között még optikai különbség nincs. Lehet itt reálpolitizálni, de itt most már 5. éve hangzatos elvekről meg erkölcsről papol a Nagy Vezér és a zoknibábjai.

@Hepci: Zamecsnik a védő, míg Ábel (vagy a felesége?) ex-MOL-os jogi igazgató. Tudtommal.

valaki senki 2014.06.24. 18:14:45

Jómagam is ezt tartom a lényegnek a tegnap kiszivárgott beszélgetésből. Tiszta képet ad a magyar viszonyokról. És hogy orbán tette-e a szépet putyinnak, az magánügy islehetne, csak ne a mi bukszánk/ 30 évünk bánná!

Virág et. 2014.06.24. 18:21:13

@Doomhammer: Egyébként meg a Hernádi az nem a MOL. A Hernádi kezét már rég el kellett volna engedni, a Molból kitenni és vigye el a balhét szépen egyedül. Ez egy ilyen pálya, egyik nap még Dom Pérignon folyik a bidéből is, a másik nap meg kattan a bilincs. Leül valami keveset, ő nem Sanader, nem kap tizet, kap mondjuk hármat, amiből kettőt talán leül itt nálunk kiemelt körülmények között, aztán megy mondjuk a Szerencsejátékba igazgatósági tagnak.

A MOL és ezáltal a nemzetgazdaság észre sem vette volna.

Lajos Csánó 2014.06.24. 18:33:38

Hernádi igazat mondott,tudta mi lesz az ítélet!A trükk bevált!

ex-dr. vuk 2014.06.24. 18:44:00

Kivancsi vagyok mikor basznak ki minket az EU-bol a birosag korruptsaga miatt (ami ugye kihat az egesz EU-ra, mint ebbol az ugybol is vilagosan latszik).

ColdWellEr 2014.06.24. 18:58:05

Hát, hogy az nem hír, amit Orbán csinált Putyinnal, szerintem enyhén szólva is túlzás. És most itt nem a cizelláltan kifejtett szexuális cselekvésre gondolok, bár azt értem, hogy a már a választások előttől kezdve ettől hangos (inkább ellenzéki) média miatt ez már csak kisebb meghökkenést vált ki, holott az életünket sokkalta jobban meghatározza egy közönséges (igaz, zsíros) csaló ügyében hozott ítéletnél. Az tehát azért lebegjen ott azok szeme előtt, akik ilyet leírnak, hogy a hazai össztermékünk tizede megy el erre a felesleges jobbágybizniszre, egy egész emberöltőn át. A lengyelek nem véletlenül fújnak az oroszokra, de hát sok mindent helyesebben látnak nálunk, és sok minden jobban működik ott, mint itt. Nem ártana a langyos posványban fetrengés helyett egyszer kitörölni a szemünket, hogy mi is történik körülöttünk, és hogy húz el mellettünk a világ.

De hogy a bejegyzés valódi témájára átkössek, a Hernádi-ügyben is leginkább a lengyel idézet utolsó mondatára reflektálnék: "El tudjátok ezt képzelni nálunk?" Persze, elő lehet jönni mindenféle Kelet-európai mentalitással, de valljuk meg őszintén: egy olyan országban, ahol a jogrend egyre inkább, és tartósabban az ad-hoc módon, koncepciótlanul érkező, ráadásul rövidtávú, s csupán egyénihaszon-maximalizáló politikai- és gazdasági érdekek kiszolgálására rendezkedik be (teljesen mindegy, hogy kényszerből, vagy számításból kifolyólag), addig ezt egy jelenleg jóval demokratikusabb keretek között működő, adottságaiból előnyt kovácsolni tudó (és akaró), ráadásul a régió egyre meghatározóbbá váló országában valóban igen nehezen, akár az elhangzott kifejezések által tarkítva tudják csak elképzelni.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.24. 19:24:59

Úgy sejtem, hogy a MOL ugyanúgy járt el Horvátországban, ahogy nálunk szoktak a balliberálisok által fényesre szopott német, "német" és egyéb multik.

Annyi a különbség, hogy a horvátok nem hagyják, és vádat emeltek.

Viszont úgy tűnik, nem elég ügyesek.

Nem gondoltak erre a lehetőségre, mert ha gondoltak volna, akkor ők emelnek pótmagánvádat Magyarországon.

Bell & Sebastian 2014.06.24. 20:04:22

@Hepci: Az Ábel a mozgalmi fedőneve. És még finom utalás is arra, legvégül kit nyomnak hókon.

Bell & Sebastian 2014.06.24. 20:17:23

Hogy nonnan volt H. -nak 10 Misije cihában? Mondjuk őt is megkenték hárman, fejenként néggyel és még maradt is kettő szabad felhasználásra.

Csak ne gondolja azt senki, hogy mondjuk a metrótenderen, vagy német autógyárak idetelepítése idején kisplasztikát adogattak egymásnak a könnyekig meghatott felek.

Hogy az orosz fóbiás lengyelek mit mondanak, az egy dolog. Már kezdenek ráébredni, hogy rosszul gondolják.

Tegye fel a kezét az, aki adott Orbánnak lóvét - Putyinon kívül. Mit gondolnak, miből fogják visszavásárolni az országot?

Feltűnés nélkül megveszik maguknak, hogy utána újra szétosszák. Legalábbis ez az optimista verzió.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.06.24. 20:47:18

Azért az imponáló jogi bravúr ellenére én Hernádi helyében nem nagyon utaznék a horvátországi birtokaimra. Lehet, hogy arrafelé is élnek leleményes ügyészek, akik megtalálják a módját, hogy épp annyi időre vágják be egy sötét lyukba, hogy soha többet ne tudja szarásra használni a segglyukát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.06.24. 21:15:02

@Virág et.:
"Az jól van, csak akkor ha nekünk szabad, mint külföldi elnyomó multi vesztegetni külföldön, akkor érdekes, hogy miért szabadságharcolunk más multik ellen, akik lényegében csak ugyanezt csinálják nálunk. "

Azért, mert a magyarságtól elvettek és nemzetstratégiai érdekeinket nem tudjuk másként képviselni, csak ha méltó (!) megélhetést biztosíthatunk a törzsszövetség tagjainak. Ebbe belefér a cselvetés és a fortély, ahogy honfoglaló elődeink is tették. Fehér ló, mondjak többet?

Az a lényeg, hogy nekünk, magyaroknak jó legyen. A többi üres moralizálás és jogászkodás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.06.24. 21:17:16

@Virág et.:
"A Hernádi kezét már rég el kellett volna engedni, a Molból kitenni és vigye el a balhét szépen egyedül. "

Hernádi a magyarság érdekeiért harcolt az INA megszerzésével. Tette, amit tennie kellett, mindannyiunk érdekében. Az a legkevesebb, hogy nem adunk muníciót az ellenség kezébe. Ilyet csak Idegenpárti tenne.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/09/magyarpart.html

Alvarez 2014.06.24. 21:28:04

@Doomhammer: Az Ina többségi tulajdonlása miért lenne magyar érdek? Ez elavult technológiával és működéssel rendelkező cég volt az Ina, amibe lehetett önteni a dollármilliárdokat.

Az viszont vérciki, hogy a legnagyobb magyar cég vezetője szerepel az interpol rosszfiúk listáján.

S=klogW 2014.06.24. 21:43:41

@valaki senki:

"a magyar viszonyokról" - sírjál meg forgasd a szemeidet idióta seggfej/áruló szarházi

mintha nem minden nemzet nem ugyanígy érvényesítené érdekeit az inter-nacionális viszonyaiban, sőt, azokhoz képest mi még csak most tanuljuk:
az internáci globalolibsi nekünk a "merjünk kicsik leni"-t mantrázta

miközben - érdekes módon - az internáciból globalistává, komcsiból ballibsivé vedlett, kerítésen belüli söpredék más nemzeteket sosem kárhoztat az ilyesmiért

95 év után ideje lenne már egyszer tényleg kitakarítani az udvarunkat ettől az idefújt szeméttől

Beer Monster 2014.06.24. 21:53:40

@Alvarez: Az iróniának majd mutatkozz be ;)

Beer Monster 2014.06.24. 21:55:56

@Belpo: Méghogy piros telefon, ugyanmár.

A bíroságok függetlenek, a bíróknak nincsenek politikai kötődéseik, és nincsen politikai irányultságuk. Ezt most komolyan mondom...

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.24. 22:11:05

@Doomhammer:

Igen. Ez egy korrekt, következetes álláspont: ami nekünk magyaroknak jó, az jó, ami nekünk nem jó, az pedig nem jó.

Hasonlóan következetes a balliberális álláspont is: ami nekünk magyaroknak jó, az rossz, ami nekünk rossz, az pedig jó.

Valószínűleg ezért is vált szalonképtelenné a hazaáruló oldal Magyarországon. Egyszerűen _minden_ esetben a másik oldalra állnak. Ha a magyar cég szerez pozíciót ármánnyal külföldön, akkor erkölcsi alapon ítélkeznek, ha a külföldi teszi ugyanezt Magyarországon, akkor pedig az erősebb kutya igazságát vallják.

dr Smittpálelnökúr 2014.06.24. 22:23:09

Még szerencse, hogy nem ti mondjátok meg, mi a fontos egy beszélgetésben, és mi nem az.

Az orbán leszopta putyint ugyanolyan fontos, vagy talán még fontosabb a hernádis résznél.

Hogy miért?

A nagy barát, a nagy támogató Lengyelország felébredt, rájött, hogy orbán nem az, aminek ők hitték.

És ez sokkal fontosabb, mint az, hogy egy köztörvényes bűnöző hogyan próbálja átverni egy másik ország igazságszolgáltatását.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.06.24. 22:24:33

@Alvarez:
"Az Ina többségi tulajdonlása miért lenne magyar érdek?"

A szinergiák miatt.

"Az viszont vérciki, hogy a legnagyobb magyar cég vezetője szerepel az interpol rosszfiúk listáján. "

Jellemző idegenpárti érvelés. Vérciki meg nem szalonképes meg európai értékek. Az európai érték az, hogy ami jár, az jár.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/05/eros-varunk-spiritualis-szakralitas.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.06.24. 22:27:47

@Istóczy úr:
"Hasonlóan következetes a balliberális álláspont is: ami nekünk magyaroknak jó, az rossz, ami nekünk rossz, az pedig jó."

Miért tolják az idegenek szekerét? Vagy mert elmebetegek, vagy mert megvették őket júdásezüstökért, vagy mert maguk is idegenek és ötödik hadoszlopként ékelődnek a nemzettestbe. Lehet választani.

Itt is fújtatnak, hogy Hernádi meg INA. Azt meg bezzeg elvárják, hogy benzin legyen a benzinkúton! Hát nem, benzin csak akkor lesz a benzinkúton, ha megharcolunk érte és bemosunk annak, aki el akarja venni tőlünk, mint Árpád vezér tette a pozsonyi csatában.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.24. 22:28:01

@Istóczy úr:

Na csak te ne moralizálj, Fideszgörény. Amikor Garancsi István Orbán Viktor megbízásából ellop a gáz árából 12 milliárdot és ezt elhelyezi a Kajmán-Szigeteken, ami magyar pénz volt egészen idáig, akkor lófaszt a seggetekbe, Fidesztetűk.

És ez csak a jéghegy csúcsa, ahogy Matolcsy is megmondta:

"2x2 mindig annyi, amennyi kell!"

(Giró-Szász András, Napi Gazdaság, gazdasági-számviteli szaklap)

Beer Monster 2014.06.24. 22:52:57

@Istóczy úr: Na most akkor végülis melyik a helyes, az erkölcs, vagy az erő? Erre nem jöttem rá a mondandódból.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.24. 23:02:32

@Doomhammer:

Egyértelműen idegen zsoldban állnak. Nem is titkolják.

A norvég pénzek ügyében is voltak nagy lebukásaik.

Először is, hogy csakis ők ajvékoltak: ennyire pártsemleges tehát az elosztás.

Aztán kiderült, hogy a norvég állam pénzén tüntettek a hahás-krétakörös-magyarinfós buzik a német állami (!) hírportálért.

Majd az is kiderült, hogy az állami támogatást soha el nem fogadó civil szervezetek tömkelege működik a norvég állam pénzéből, amit egyébként nem segílykébe ad, hanem a piachoz hozzáférés ellenértékeként.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.24. 23:06:39

@Beer Monster:

Ez már eléggé filozofikus kérdés. Ha gyakorlatias megközelítést akarsz, akkor általában az a helyes, ami éppen az ellentéte a hazaáruló oldal álláspontjának.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.24. 23:18:55

@Istóczy úr:

"...a norvég állam pénzén tüntettek..."

Tudod, még mindig jobb ha a norvég állam pénzén tüntetnek bárkik, mintha magyar KÖZPÉNZEN birkamenetelnek.

Milliárdokba kerül nekünk az, hogy a Fidesz a magyar emberektől ellopta és a CÖF-nek átsíbolta azokat a milliárdokat, amiből Részeg Zsóti és Fényevő Attilla, valamint Csizmadia, a "független" civil köcsög BMW X6-os, szigorúan SzlovákRendszámú terepjárókon járnak lövöldözni Semjénnel ártatlan madarakat.

Lázár meg fácánokat gyilkol, nádpálcás picsázás közepette, mint egy Döbrögi, mintha dolgozott volna egy percet is valaha a pénzéért, nem csak lopta volna, a lézerblokkoló bűnöző.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.24. 23:22:17

Jó lenne egy polgári értelemben vett baloldali párt polgári szimpatizánsokkal. A mostani balliberális hazaáruló oldal az injekciós agitátoraival még elrettentő példának sem igazán alkalmas, hiszen melyik polgár lenne hajlamos ilyenné válni?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.24. 23:37:24

ATV-n magyarázta el a TASZ nevű szélsőliberális, hungarofób heccegylet megmagyarázóembere, hogy akkor tudnak igazán függetlenek lenni, ha a magyar államtól nem, de a norvégtól elfogadják a pénzt.

Logikus, nem?

Legalábbis a hazaáruló oldalon ez biztosan azonnal világos.

www.atv.hu/videok/video-20140624-kapronczay-stefania-eb

Belpo 2014.06.24. 23:44:30

@Beer Monster:
igaz! narancs színű a telefon

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.24. 23:49:03

Annak fényében, hogy Orbám milyen büszkén visítja mostanában, hogy "Ruszkik haza!", egyszerű ez a HAZAÁRULÓ kérdés:

Aki Orbánét nyalja, a Putyinét szopja.

Mindenki döntse el, mi a hazaárulás:)

ColdWellEr 2014.06.24. 23:50:21

@Bell & Sebastian: "Csak ne gondolja azt senki, hogy mondjuk a metrótenderen, vagy német autógyárak idetelepítése idején kisplasztikát adogattak egymásnak a könnyekig meghatott felek."

Nem gondolja senki. Ott is megérte mindenki a maga pénzét. Igaz, nem ma volt, és nem is ekkora méretben, de attól még szomorú.

"Hogy az orosz fóbiás lengyelek mit mondanak, az egy dolog. Már kezdenek ráébredni, hogy rosszul gondolják."

Ezt fejtsd ki légyszi, mert nem igazán értem, mire ébrednének rá.

"Tegye fel a kezét az, aki adott Orbánnak lóvét - Putyinon kívül."

Putyin nélkül. Nem ingyenlóvét adott, hanem hitelt. Nem is kicsit, nem is rövid futamidejűt. Ráadásul devizában. Ami ellen harcol, mint az államadósság ellen. Meg az oroszok ellen. Ja, nem, az már nem aktuális. Ez kőkemény biznisz, semmi jótékonykodás. Nem csak a Vitya pippantotta le Valógya bácsit, ezt a dákeszt mind szívni fogjuk kőkeményen, csak mi jobban.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.24. 23:54:35

@ColdWellEr:

Ebből a devizahitelből egyébként is devizáért vásárolható energiát fogunk _termelni_.

A bolsik (az elvtársaid) az egyébként dupla akkora összegű devizahitelből 13. havi nyugdíjat osztogattak, kormányzati negyedet terveztek, végkielégítettek, tanulmányokat írtak.

ColdWellEr 2014.06.24. 23:55:18

@Doomhammer: Ez vagy trollkodás, vagy irónia, csak már késő van. Ha egyik sem, akkor nem ebben a században élsz. Ezzel a mentalitással (bűncselekmények nemzeti érdeknek hazudott védelmével) vagy Putyin seregében a helyed, amivel mehetsz érdekeket védeni, vagy egy iraki buszon Allah ahbart ordibálva.

ColdWellEr 2014.06.25. 00:02:47

@Doomhammer: "Jellemző idegenpárti érvelés."

Ehhez csak annyit, hogy az azeri baltás gyilkos kiadása az magyar érdek volt igaz? Szeretett Vezetőnket rögtön utána jól körbe is röhögték Bakuban. Tanulság a jobb(?)oldal számára: az ami az európai elvekkel ellentétes, még nem biztos, hogy magyar érdek.

Beer Monster 2014.06.25. 00:04:38

@Istóczy úr:

Hát ha neked az erkölcs filozófikus kérdés!

ColdWellEr 2014.06.25. 00:05:26

@Doomhammer: Egyre nagyobb a troll-gyanúm, de talán azt még meg tudod magyarázni, ha a Hernádit lecsukják, miért is nem lenne benzin a magyar kutakon?

Beer Monster 2014.06.25. 00:08:16

@Belpo: Naiv vagy, nem kell telefon ehhez.

De amint látom, itt utóbb mindenki meghibbant, ez van.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.25. 00:11:09

@Istóczy úr:

"Ebből a devizahitelből egyébként is devizáért vásárolható energiát fogunk _termelni_."

Dupla annyiba fog kerülni a Paks 2 által termelt áram, mint ugyanennek a Roszatom cégnek egy Finnországban épülő, ugyanilyen erőművéből kikerülő áram.

Erre garanciát vállalt a Roszatom.

Ez minimum érdekes. Olyan érzés, mintha nem nagyon érné meg nekünk - majd 20-30 év múlva.

Hanem mintha nagyon-nagyon megérné VALKIKNEK, mostanában.

Olyasmi, mint Garancsi, aki 12 milliárdot tárol Orbán Viktornak, mint Mészáros, mint Simicska... mintha rövidtávú egyéni haszonszerzésért VALAKIK feláldznák az ország jövőjét.

ColdWellEr 2014.06.25. 00:13:35

@Istóczy úr: "Ebből a devizahitelből egyébként is devizáért vásárolható energiát fogunk _termelni_."

Csak kissé sokkal olcsóbban, de ez már lényegtelen, ha közpénzről van szó, igaz?

"A bolsik (az elvtársaid) az egyébként dupla akkora összegű devizahitelből 13. havi nyugdíjat osztogattak, kormányzati negyedet terveztek, végkielégítettek, tanulmányokat írtak."

A bolsik, akik hatalomgyakorlás elve alapján a te elvtársaid, és jelenleg kormányon vannak, akkor ríttak is rendesen a nyugdíj miatt. Csak, mikor nem nekik kell egyensúlyt csinálni, akkor hangos a nyivákolás. Amikor meg de, akkor magánmegtakarításokat rabolnak.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.25. 01:01:17

@Beer Monster:

Te kezdtél filozofálni.

Az erő nem az erkölcs ellentéte. Az erő egy eszköz, amit lehet erkölcsös és erkölcstelen célokra is használni.

De ebbe most nem mennék bele jobban, mint írtam.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.25. 01:07:15

@ColdWellEr:

Unalmas a kmanyup-téma, de a kedvedért újra.

Akkora differencia volt a befizetések és a kifizetések között a nyugdíjalapban, ami a rendszer és az egész ország bedőlésével fenyegetett önmagában is.

Bajnai ezért előbb megszüntette az egyébként szintén az ő kormánya által bevezetett 13. havi nyugdíjat, majd megemelte a nyugdíjkorhatárt 3 évvel, amivel átlagosan 6 millió mai forint veszteséget okozott a ma dolgozójának.

Orbán ezt fejelte meg egy újabb, fejenként átlag 3 millás csomaggal, így a mai dolgozók 9 millió forintjáért egyensúlyba tettük a bolsik által elkúrt nyugdíjkasszát.

Abba most végképp nem mennék bele, hogy miféle számítások állhattak a kmanyuprendszer mögött, ha az erről szóló törvény csak a befizetés szabályairól rendelkezett, a kifizetésről nem. Szerintem bolsi átverés volt már eleve, de ez csak feltételezés ma már, még ha indokolt is.

De amiket fentebb írtam, tények, és aki rablásról beszél akár a Bajnai-féle 13. havi nyugdíjelvétel, akár a Bajnai-féle korhatáremelés, akár az Orbán-féle kmanyupmegszüntetés kapcsán, az ostoba. Egyszerűen eljött az idő, amikor kibaszott gyorsan ki kellett fizetni a bolsik számláját, nehogy azonnal beálljon az államcsőd.

Kristl 2014.06.25. 06:01:13

@Istóczy úr:

Te komoly embernek tűnsz. Lécci mond már meg, hogy a Putyinnal "jót tevés" és a "keleti szél" után mikor tervezitek lecserélni a Turult Szélkakasra?

petraeus 2014.06.25. 06:03:45

@Doomhammer:
"A MOL érdeke a nemzet érdeke.
Egyéb kérdés?"
Lenne egy:
A MOL erdeke a minnel magasabb profit illetve a minnel magasabb piaci reszesedes, a minnel alacsonyabb koltseggel, ezek szerint te azt tartod magyar erdeknek ha a MOLnak monopoliuma lenne a magyar piacon nem kene tul sokat koltenie kornyezetvedelemre es technologiai fejlesztesre es jo dragan adna a benzint?

petraeus 2014.06.25. 06:11:08

@Doomhammer:
"Az a lényeg, hogy nekünk, magyaroknak jó legyen. A többi üres moralizálás és jogászkodás. "
"Hát nem, benzin csak akkor lesz a benzinkúton, ha megharcolunk érte és bemosunk annak, aki el akarja venni tőlünk, mint Árpád vezér tette a pozsonyi csatában. "
Irod, akkor ezek szerint te tamogatod az USA osszes haborujat ami az olajert ment, hisz a benzin onnan jon, Bush megharcolt erte, mint Arpad vezer, nem gond, sot, vegre egy nagyonmagyar aki belatja, hogy az olaj ellatas biztonsaga a mi erdekunk is.

lstóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.25. 06:24:09

@Doomhammer: Hitler is némt nép érdekére hivatkozott. Truman az amerikai nép érdekére amikor ledobatta a két atombombát.

toportyánzsóti 2014.06.25. 06:26:23

Sajtószabadság ügyében szarul áltok jobber oráljobbágyok,az a fő gondotok hogy alapfogalmakkal sem vagytok tisztában,így aztán futóhomokra építkeztek.

lstóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.25. 06:27:23

@Virág et.: Ezt komolyan gondolod hogy az egybites @Doomhammer: ezt képes végiggondolni? Ő annak is tapsol h a vezér a szájába szarik, vagy megdugja a feleségét, mert az biztos az ország érdeke.

felcsutisuttyo 2014.06.25. 06:30:09

Könyörgöm , AKASSZUK FEL ( EZT IS)!

toportyánzsóti 2014.06.25. 06:30:13

@Istóczy úr: Mire föl elvtársazol vakegér,se erkölcsi se morális alapotok nincs erre jobber oráljobbágyok.

lstóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.25. 06:31:37

Különben meg azt kapjuk csak a MOL nevű multi esetén, amit mi csinálunk a multikkal. A multikat egyébként sem árt szívatni. Ja most a fasz rosszabbik oldalán állunk, de ügyesek vagyunk, mert nem vesszük a szánkba. De nem értem a horvátokat. Kell egy kétharmad és simán államosíthatják az INA-t.
Mellesleg hogy is volt amikor szarért húgyért eladtuk a MATÁVOT a dajcsetelekomnak?

lstóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.25. 06:33:46

Ha belegondolunk, Szvatoplukot is bíróság elé kellene citálni, mert egy fehér lóért elkótyavetélte ezt a kócerájt.

VT Man 2014.06.25. 08:06:06

@Doomhammer:
"A MOL érdeke a nemzet érdeke.
Egyéb kérdés? "

Igen. Grippen vesztegetés ügyben ítéltek-e el bárkit svédországban?

Még a vesztegetésben résztvevő Alfons Mensdorff-Pouilly-t is felmentették ausztriában. Ausztriában!!

www.origo.hu/itthon/20130117-felmentettek-a-gripenlobbista-grofot.html

ColdWellEr 2014.06.25. 10:04:41

@Istóczy úr: "Szerintem bolsi átverés volt már eleve, de ez csak feltételezés ma már, még ha indokolt is."

Az, hogy a szabályozói környezet nincs megfelelőképp kialakítva, nem azt jelenti, hogy valami elvből hibás. Sokkal jobb és fenntarthatóbb rendszer lett volna, csak ennek hiányában a résztvevői sem voltak motiváltak a hatékony működésben, ami hiba volt. Az efféle feltételezések meg amúgy tök fölöslegesek, mert te így gondolod, más meg nem.

"Egyszerűen eljött az idő, amikor kibaszott gyorsan ki kellett fizetni a bolsik számláját, nehogy azonnal beálljon az államcsőd."

Szerintem meg az elmúltnyolcévezés jóval unalmasabb az mnyp témánál. Szerinted hányféleképpen lehetett volna rendbe tenni a költségvetést azon kívül, hogy magánemberek megtakarításait nyúlják be? Ja, egykulcsos adóval, igaz? Nem számoltak ezek semmivel, azt hitték, elvihetik a vállalás ellenére a hiányt 7%-ig, aztán Brüsszel a végén mégis a csőrükre koppintott, hogy a vállalás az vállalás, aztán ötletük sem volt. Nem baj, legalább a stadionok épülnek milliárdokból.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.06.25. 12:57:01

mit kéne tennie hernádinak? van egy bizonyítatlan, és bizonyíthatatlan vád ellene, ami persze sanader faszát is csalánozza, de leginkább az ina orosz kézre játszásárólt szólt volna, ha nincs az ukrán ügy. vrdoljak naponta megy boszniába orosz parancsokért. hernádi csak ezt tehette, és okosan tette.

Messzi Vetek 2014.06.25. 13:15:02

@Alvarez: egészen kézenfekvőnek tűnik, hogy az Adria vezeték miatt stratégiai érdek.
(az is igaz ugyanakkor, hogy mióta az oroszokat orálisan kényeztetjük, lehet, hogy már nem is olyan fontos, hogy legyen alternatív forrásunk szénhidrogénügyben.)
whatever.

Beer Monster 2014.06.25. 13:32:52

@Istóczy úr: Ez így világos.

De ezen nem lehet túlendülni, hogy az erkölcs mért lenne filozofálás?

Van olyan, hogy erkölcsös oldal és erkölcstelen oldal?

civil polip 2014.06.25. 18:19:09

Mandiner, mandiner, ti is szopikáltok évek óta, bár időnként úgy tesztek, mintha legalább nem nyelnétek le.

Alfőmérnök91 2014.06.25. 21:38:48

@jm padilla: " akár hiszed, akár nem, nem is emlékszem már, számomra nem bírt jelentőséggel, hogy kik tartották jó ötletnek, egy mondat erejéig. nyilvánvaló, hogy ha komoly lett volna, mindenki lehülyézi gloárt."

Hazudsz!

Bloodscalp 2014.06.27. 21:12:54

@Istóczy úr: kiegészitve azzal, hogy az általatok elképzelt magyarság, kb 2 millió emberből áll,a többi meg levan szarva.