Jobbik-válságrégiók, baloldalibb nagyvárosok – a választási eredmények tanulságai
2014. május 05. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Jobbik-válságrégiók, baloldalibb nagyvárosok – a választási eredmények tanulságai

valasztas_2014_megyek.jpg

Alapos elemzésben számol be az áprilisi országgyűlési választás érdekesebb folyamatairól a Republikon Intézet. A választások mindenki által ismert – és előzetesen is meglehetősen kiszámítható  végeredménye sajátos választási jelenségekből állt össze, amiket az egyes pártoknak figyelembe kell venniük az új ciklusbéli politizálásuk során.

Emlékezetes: a Fidesz-KDNP nagy többséggel nyerte meg a választásokat, ami az új rendszerben ismételt kétharmadot jelentett számukra. Viszont a kormányerő több százezer szavazót vesztett 2010-hez képest, és összesen a szavazatok 44,87 százalékát szerezte meg, vagyis az összes szavazó többsége nem a végül kétharmados parlamenti arányt szerző kormánypártokra voksolt – de a baloldali és a radikális jobboldali ellenzék, valamint az LMP kölcsönös összefogás-képtelensége miatt ennek nagyrészt csak elvi jelentősége van. A Fidesz-KDNP két helyen szorult vissza jelentős mértékben az előző választásokhoz képest: Budapesten és a Dél-Dunántúlon. Budapesten a baloldal erősödött vissza a kormánypártok mellé: a fővárosban a jobboldal 38,5%-ot, a Kormányváltók 36,7%-ot szereztek, a fővárosi egyéni körzetekben 10:8 volt a jobboldali és baloldali győzelmek aránya. A Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy, Zala) viszont a kormánypártok gyengülése a Dunántúlon eddig alig látható Jobbik erősödésével járt: a Kelet-Magyarországhoz hasonlóan kiterjedt válságrégiókkal rendelkező Dél-Dunántúlon is meg tudta vetni a lábát a jobboldali radikális párt.

A Fidesz alapvetően megkérdőjelezhetetlen országos első helye mögött jóval izgalmasabb téma az országos második helyezés kérdése. A szavazatok száma szempontjából a baloldal bőven megelőzte a Jobbikot, s ahogy a Republikon felhívja a figyelmet: „Az országos előny és a területi különbségek együttesen eredményezték azt, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok jelöltje nem csak több helyen, de több esetben nagyobb különbséggel végzett a Jobbik indulója előtt, mint fordítva”. A választási térképeken ugyanakkor jól látszik, hogy erős területi megosztottság választja szét a baloldal és a radikális jobboldal bázisait. A baloldal a nagyvárosokba (elsősorban Budapestre és a megyeszékhelyekre) és a jobban teljesítő vidéki területekre szorult vissza; míg a Jobbik lassan az összes magyarországi válságrégióban átvette a második erő szerepét.

Ebből kiindulva az látszik: a baloldalnak így nem hogy a választási győzelem, de már a biztos második erővé válás érdekében is ki kell törnie a mostani kereteiből, amihez drasztikus szervezeti, személyzeti átalakításokra és belső szellemi rendszerváltásra is szüksége van. A Jobbiknak pedig azzal kell szembenéznie, hogy – mint ahogy egyes kelet-magyarországi 2010-es és 2014-es választási eredményeiből is látszik – elérhette a lehetőségei, a támogatottsága határait; hogy ugyan a válságos területeken erős (de nem győztes) politikai erő tud lenni, a jól teljesítő vidékeken viszont nem kérnek belőlük a választók. És ha Magyarországon elindul egy biztos gazdasági kibontakozás, az a Jobbik meggyengülésével járhat majd együtt.

Visszatérve a Republikon elemzésére, az kitér az LMP eredményeire is: az elmúlt években széthasadt pártot a nagyvárosi, fővárosi szavazók húzták fel a küszöb fölé, de 2010-nél jóval kevesebb szavazatot szereztek, és 2010-zel szemben még a fővárosban is megelőzte őket a Jobbik. Az LMP gyengeségét mutatja, hogy amint a Republikon elemzésében olvashatjuk: „a többi parlamentbe jutott párthoz, pártszövetséghez képest az LMP-szavazók között jelentős a szavazatmegosztók aránya: a párt listájára mintegy tíz százalékkal többen szavaztak, mint ahányan az egyéni jelöltjeire voksoltak. Emögött vélhetően az a szándék húzódott, hogy a listás szavazattal segítsék a párt parlamentbe jutását, ám az egyéni jelöltek esetén más szempontot is érvényesítettek”. Az LMP végül becsusszant a parlamentbe, de a szavazatok 5 százalékával a parlamenti helyek mindössze 2 százalékát, összesen 5 képviselői helyet szereztek. És mivel a külhoni szavazók csekély kivételtől eltekintve egy emberként a Fidesz-KDNP-re szavaztak, ez szélsőséges esetben az LMP kieséséhez vezethetett volna: „az LMP 5,47%-os belföldi eredménye 5,34%-ra csökkent a határon túli szavazatok megszámolása után, mivel a külhoni magyaroknak alig 0,5 százaléka szavazott a pártra”.

A Republikon kiemeli: „a két új szabály, a győzteskompenzáció és a határon túliak szavazati jogának megadása segítette a Fidesz-KDNP jobb mandátumarányát: a győzteskompenzáció nélkül hattal kevesebb, a határon túli szavazatok nélkül pedig további egy mandátummal kevesebbet kapott volna az országos listáról (az egyéni győzelmek számát egyik sem befolyásolja). Az intézet végül leszögezi: „A 2014-es választásokon a Fidesz-KDNP olyan eredménnyel végzett, ami minden – nem tisztán arányos – választási rendszerben többséget eredményezett volna. Az 1990-2010 között működő magyar választási rendszerben ugyanakkor ez az eredmény nem jelentett volna kétharmadot, ahhoz a választási szabályok tudatos megváltoztatására volt szükség. A győzteskompenzáció nélkül vagy a határon túliak szavazati jogának hiányában a Fidesz-KDNP csak egyszerű parlamenti többséghez jutott volna”.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr426119851

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tetten ért szavak 2014.05.05. 21:07:17

Kampánytémák dinamikája a médiában   - Nem is oly rég, itt még kampány folyt!- Tényleg? Észre sem vettem.   Mi azért odafigyeltünk. Sőt kutakodtunk. A következőkben ezért többrészes sorozatunk második darabjával folytatjuk annak bemutatását, hogy m...

Trackback: Jobbik-válságrégiók, baloldalibb nagyvárosok – a választási eredmények tanulságai 2014.05.05. 12:52:01

A választások mindenki által ismert – és előzetesen is meglehetősen kiszámítható – végeredménye sajátos választási jelenségekből állt össze, amiket az egyes pártoknak figyelembe kell venniük az új ciklusbéli politizálásuk során.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.05. 12:48:37

@poszt: "a baloldalnak így nem hogy a választási győzelem, de már a biztos második erővé válás érdekében is ki kell törnie a mostani kereteiből, amihez drasztikus szervezeti, személyzeti átalakításokra és belső szellemi rendszerváltásra is szüksége van"

Nem értesz te ehhez. :) A Fidesz sem drasztikus szervezeti, személyi átalakításokkal és belső szellemi rendszerváltással érte el a választási sikereit. Lojális ügyészség, médiamonopólium és pár száz milliárd forint lenyúlható közpénz bőven elég a sikerhez.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.05.05. 13:15:31

@Kettes: "A Fidesz sem drasztikus szervezeti, személyi átalakításokkal és belső szellemi rendszerváltással érte el a választási sikereit."

dehogynem: 1994-98 között (liberális kispártból a mérsékelt jobboldali nagypártig), 2002-től 2010-ig ("telefonrögzítős pártból' a polgári körök hullámán és választókerületi szervezetrendszeren át a néppártosodásig, stb) többször is minden téren megreformálta magát a Fidesz, fő célként természetesen a választási győzelemmel.

peterd127 2014.05.05. 13:33:14

@Kettes: médiamonopólium? Ezt mikor álmodtad?

Cogito.t 2014.05.05. 13:45:22

Hogy még mindig ez a töketlen, ostoba picsogás megy!?!? Tisztára mint az óvodában "jujjj óvónéni a kovács peti nagyobb kakaóscsigát kapott, brühühühühü..."
Bezzeg ha a "kormányváltók" nyertek volna - ezzel a győzteskompenzációt is megkapva -, akkor nem lenne a sírás-rívás. Mindenhol azt bizonygatnák, hogy milyen überf@sza választási rendszerünk!!
Tessék megnyerni a választásokat!
(Na most majd jön megint az "nekiklejtettapályamédiatúlsúlyelnyomásterrorvolt" féle ostobaság. Erre csak annyit mondok, hogy csak vissza kellett volna kérni egy kis pénzt/támogatást a 2002-2010 között felhízlalt/jóllakatott vállalkozói rétegtől. 1-2 tized százalék is milliárdokat jelent, úgyhogy telt volna miből akár új rádióra/tv-re/újságra is, és hát a törvények se tiltják "balbékemenet" szervezését, ... Ugye??
Csak hát az ostoba picsogáshoz van merszük, a saját olgarcháiktól visszakérni, ahhoz nincs!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.05.05. 13:55:52

Az LMP szerepléséhez annyit: a 2010-nél gyengébb eredménybe számoljuk bele, hogy az akkori LMP-szavazók egy része a PM-esekkel tartva most a "Kormányváltókra" szavazott. Érdekes, hogy az LMP nem ugrotta volna meg az 5%-ot, ha csak azok szavaznak rá listán, akik egyéniben is: listán 269 ezer szavazatot kaptak, miközben egyéniben csak 244 ezret, a küszöb pedig 252 ezernél volt. Az LMP-t négy éve a csalódott SZDSZ-szavazók segítették, most valószínűleg a csalódott fideszesek, egy részük megosztott szavazattal.

Balt 2014.05.05. 14:15:24

Jó meglátás, melyből rögtön kiviláglik, hogy a Böszmefogás (inkluzíve Gyurcsány + "Együtt 2014" és Párbeszéd a Mandátumért) fillérre annyi szavazatot kapott, mint 2010-ben az MSZPSZDSZ+MDF+1/3xLMP. Ha az akkori LMP-t ennél nagyvonalúbban csapjuk a PM-hez, akkor kevesebbet...

sztd 2014.05.05. 14:41:43

Most ez a Mandiner, vagy a Republikon cikke. Ha a Republikoné, akkor hol marad a Mandineré?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.05. 14:41:59

@rajcsányi.gellért (ergé): A polgári körök ma már nem léteznek, és amikor léteztek, akkor sem volt szerepük a Fidesz választókerületi szervezetrendszerének kiépülésében. Szervezetfejlesztési innovációként az adatbázis-építést és a Békemenetet elfogadom.

Személyi rendszerváltás? Kire gondolsz: az MMA-vonalra, a Hoppál-Zsigó-Pelczné utánpótlásra, a régi MSZMP-sek reaktiválására? Belső szellemi rendszerváltás? A kötcsei beszéd? A folyamatos ideológiai helybenpörgés?

Orbán sok mindennel próbálkozott az elmúlt húsz évben, de láthatóan nem azok a dolgok hozták el neki a sikert, amit te most a baloldalnak javasolsz. Azokban a dolgokban a Fidesz pont nem nagyon változott, vagy ha változott is, nem látszik, hogy bármi jelentősége lenne. Persze tök jó lenne, ha a magyar baloldal olyan lenne, mint egy átlagos svéd család egy Volvo-katalógusban, de attól még nem nyernék meg a választást.

vizipipa 2014.05.05. 15:40:04

"az LMP kölcsönös összefogás-képtelensége miatt "

Annak ellenére, hogy nem akart összefogni az "elmúlt 8 évvel", nem is fogott össze. Szerintem ez egyszerűen egy baromi nagy Republicon szemellenző, nem egyéb.

"És ha Magyarországon elindul egy biztos gazdasági kibontakozás, az a Jobbik meggyengülésével járhat majd együtt."

A gazdasági fellendülés a kormánypártok támogatója, és így az ellenzék gyengítője. Persze lehet, hogy Republiconéknál ez csak a Jobbik. Ami lehet nemkívánatos elszólás is, a délelőtti meg a délutáni műszakra gondolva.

"A Jobbiknak pedig azzal kell szembenéznie, hogy ... elérhette a lehetőségei, a támogatottsága határait"

Ezt semmi sem támasztja alá, egy sima vélemény, passzol a szemellenzőhöz. Meg lehetne nézni a 2011-2013 közötti anyagaikat, hányszor mondták már ezt.
Hát nem jött be.

A pintéri rend (lesz 2 hét múlva) témaköre továbbra is aktuális, jobban mint 2010-ben. Nem rendpártiság kell ide, csak szimpla jogállam. A törvényt be kell tartatni. A 2-3 ezer fős településeken 1-2 nap alatt mindenki értesül arról amikor a rendőrség mindenféle kifogásokkal ki akar bújni egy feljelentés megtétele elől, aztán jön a határozott segítség és az mégis megtörténik.
Vajh miért szorul vissza az MSZP&Co. a nagyobb településekbe?

Ceglédi Zoltán (Republikon) 2014.05.05. 16:33:23

@vizipipa: Csak a hitelesség kedvéért, a fent kifogásolt idézetek NEM a Republikon anyagából származnak, hanem a cikk szerzőjének megállapításai. Az anyagunkból vett idézeteket dőlt betűvel különböztette meg a szerző (akinek egyébként köszönet a részletes feldolgozásért).

Robinzon Kurzor 2014.05.05. 17:02:39

@Kettes:

A Fidesz alapvető szervezeti változtatása szerintem az volt, hogy a szervezeten belüli felemelkedéshez az eredményes "külső" szereplés kell, de legalábbis nem válik el teljesen a pártkarrier a választási szerepléstől.

Abból lesz választókerületi elnök és képviselő(jelölt), aki hozni tudja a választáson a szavazatokat, és korábban önkormányzati képviselőként, polgármesterként bizonyította ezt.

Ellenben az MSZP-nél még mindig a belső kamarilla harcok, különalkuk és kiszorítósdik döntenek, lényegében még az elnök személyéről is. Aztán kurva nagy a csodálkozás, hogy nem nyernek a választásokon.

Félreértés ne essék: a Fidesz módszere nem (sem) az emberi minőségre optimalizált, ezért lehet a fél frakció igazi sudribunkó.
De ettől még a körülményekhez ők alkalmazkodtak jobban, evolúciós alapon jelenleg ők a nyerők.

vizipipa 2014.05.05. 17:04:36

@Ceglédi Zoltán (Republikon): vettem, OK.

Bár nekem címezted, de akkor ez rgnek és persze mindenkinek szól.

Azért úgy gondolom a harmadik észrevételben a Republicon is érintett.

hoplita 2014.05.05. 17:06:12

@Balt:
Nyalogasd meg a köcsög ergé golyóit, meghálálja,
10 sorral előrébb menetelhecc a következő birkameneten, faszfejgeci.:)

Robinzon Kurzor 2014.05.05. 17:08:53

@rajcsányi.gellért (ergé): "dehogynem: 1994-98 között (liberális kispártból a mérsékelt jobboldali nagypártig)"

Először a választás abszolút esélyeséből liberális kispárt lett, 8 hónap alatt.

Aztán jött Wermer és a Fideszből -- egy kiváló stratégiával -- egy professzionális, piacvezető pártot csinált. Orbánból meg miniszterelnököt.

hoplita 2014.05.05. 17:10:41

"....A Jobbiknak pedig azzal kell szembenéznie, hogy – mint ahogy egyes kelet-magyarországi 2010-es és 2014-es választási eredményeiből is látszik – elérhette a lehetőségei, a támogatottsága határait..."

ja-ja...ezt már ötödik éve hallom, csak a valóság mindig rácáfol, seggdugasz.

Találj mán ki magadtól valamit, te fasz.

turista a saját országában 2014.05.05. 18:40:44

"A baloldal a nagyvárosokba (elsősorban Budapestre és a megyeszékhelyekre) és a jobban teljesítő vidéki területekre szorult "

Meglátszik, hogy hol az ész.

hanta boy 2014.05.05. 19:09:58

Hát igen....

Baloldalibb nagyvárosok....

Hogyis alakult ez ki?

Először is tereljük a parasztot a panelbe, csináljunk belőle panel-prolit....
(mikor eszik a panelproli?.....ha adnak neki!)

A paraszt azt eszi amit termel, őt nem tudták soha zsarolni......

Másodszor a budapesti, (nagyvárosi) nyugger panel-prolival hitessük el, hogy az ő megváltójuk a ballibsi értelmiség, magyarul a Kormányváltók!

Harmadszor, mindegy ki indul a ballibsi Kormányváltók jelöltjeként a nagyvárosi nyugger panelproli őket úgyis megválasztja....

Negyedszer, ilyen alapon lett egyéni képviselő az összes ballibsi (Kormányváltók) jelöltje....

ötödször, ilyen alapon a ballibsi jelöltek helyett akár a házmester kutyája (Caligula lova) is lehetne országgyűlési képviselő....

Sztavrosz_ (törölt) 2014.05.05. 19:10:57

@Cogito.t: Azért érdemes szemmel tartani a "picsogókat" ugyanis 1989-ben is megsokszorozódott azok száma akik saját bevallásuk szerint már a rendszer alatt is "picsog"-tak.

no_successful2 2014.05.05. 19:21:27

@turista a saját országában:

Egyszer elmentem egy szoci majálisba, (kb. mint a turista az állatkertbe)
hol röhögtem, hol szánakoztam.
Már önmagában érdekes, az, hogy vannak emberek akik ilyen gárdának akik a szocik gerincét képezik, bármit elhisznek. (Ez még a sörsátras Qrcsány beszédes időszakban volt.)
Mert nem a zsidó származásúak az érdekesek, (akiknek túlnyomó többsége valamilyen vélt, vagy valós kötelességtudatból, vagy egyszerűen csak félelemből) a ballibre szavaz, és ilyen szempontból nekik tök mindegy milyen arcok állnak a zászló alatt, nem.
Sokkal érdekesebbek azok az egyébként magyar identitású emberek, akik masszívan kitartanak vak, és tegyük hozzá, a ballib részéről sugallt Orbán gyűlöletük mellett, és a majálisokon vadul tapsolják pl. Qrcsányt.

Bell & Sebastian 2014.05.05. 19:25:10

Az előző kétharmaddal is sokra mentünk, ezzel sem lesz másként. Négy évig lehet ezt csócsálni, mint az üvegezőgittet, majd kiköpni.

Felettébb érdekesnek találom a szisztémát, amivel törvényesen felmentették magukat a féltörvényes lopás vádja alól, tisztára moshatják a szajrét és legálisan hitelezhetnek az államnak.

Azaz: az állami körforgásból szelíd erőszakkal kivett lóvét kikölcsönzik jó kamatra az államnak. Szerződést kötnek saját magukkal, hogy boldogságban-jólétben teljen életük hátralevő része, aranyeső a családjukra, jaaj!

Ez tisztára olyan, mintha hitbizományba kaptak volna minden ingóságot, ingatlant, földet, terményt, marhát, erdő vadjait, folyók halait és végül a rongyos életünket.

Mind egy szupermulti, ami mindent einstandol, annyit hagy csak, amennyi máról holnapra kell. Vagy egy nemkeresztény uzsorás, aki egyetlen rossz húzásért végül viszi mindenedet.

Az állam nem én vagyok. Én csak adófizető-szavazó vagyok. A tökéletes hatalommegosztás az, amikor másnak járni jár, csak nem jut.

A Fidesz elsősorban vállalkozás, másodsorban politikai csoportosulás. A Fidesz sikeresen ugrasztja össze a magyarokat a zsidókkal, cigányokkal, Unióval, Államokkal és Orosszal.

A Fidesz eddig sikeresen kavarta a szart. Mármint a saját szempontjából. A tettei elférnek egy söralátéten.

És igen, aki rámozdult a répára, annak az LMP vagy Jobbik maradt. Hátha. Hát, ha volt akkora marha és elhiszi még, amit ebben a bábszínházban mutogatnak.

no_successful2 2014.05.05. 19:29:42

@hanta boy:

Olvastam itt talán két hónapja valami (a dumája alapján sztem.) ballib kommentelőtől, hogy a panelprolik emelik fel a Fideszt.
Ez a poszt meg.......
Na, most akkor hogy is van ez ?

Fogadok most jön majd a vidéki bunkózás.

Bell & Sebastian 2014.05.05. 19:36:10

@no_successful2: Asszem a messiásvárók emelik föl, ilyen szempontból már sikeresen megzsidult a nép.

hanta boy 2014.05.05. 19:42:11

NÉZZETEK A TÁBLÁRA! - szólt az újpesti rigmus...

Nézzetek a térképre! - mondom én.

Na hol győzött a ballibsi koalíció!

CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A NYUGGER PANELPROLIK LAKTA NAGYVÁROSDOKBAN!

Ennyi.

ob.szerver 2014.05.05. 20:11:33

Ha össze lehetne vetni a 2010-14 közötti jövedelem változásokat jövedelmi decilisenként a párttámogatás- változási ábra ugyanezen decilisekre eső értékeivel, akkor tendenciaként azt az eredményt kapnánk, hogy a legmagasabb jövedelmű decilisek, tehát rezsim legnagyobb kedvezményezettjei fordultak el tőle a legnagyobb mértékben, míg a legalsók a legkevésbé. Ez látszik az ábra Bp oszlopában, ill. azon is, hogy a kő fideszes II. és XII kerületben a fidesz-jobbik 52-53% kapott, ami az egykulcsos, a végtörlesztés, meg a rezsiharc után egészen meglepő.

A különféle társadalmi szegmensek tehát látványosan szavaztak saját érdekeik ellen, ha a felső decilisek esetében ezt kizárólag az anyagiakra szűkítjük, ami persze nem lenne helytálló. Az alsó decilisek esetében, ahol az önérdek és az anyagi érdek között teljes az átfedés, a szavazatok racionális leadást eredményesen tudta befolyásolni az egy korábbi kommentben már megemlített ügyészség, a média meg az a kevéske pártcélokra felhasznált közpénz.

_most_ 2014.05.05. 20:11:38

szerintem abban nincs semmi meglepetés, hogy a nehéz helyzetű régiókban szavaznak inkább a jobbikra, hisz tényleg rendkívül elkeseredettnek kell ahhoz lenni, hogy valaki a jobbikra szavazzon. A fidesz áldásos tevékenységének köszönhetően sajnos egyre több lesz a válságövezet az országban, de a jobbiknak ott lenne igazán esélye nyerni, ahol sok a cigány, csak ügye a cigányok is szavaznak, őket meg meg megvette a fidesz. Budapest meg egy világváros, így nyilván soha nem lesz jobboldali, főleg hogy Orbán vidékiként érezhetően utálja a budapestieket, amit azért meg tudok érteni :D

Bell & Sebastian 2014.05.05. 20:13:03

@hanta boy: Magyarán a buzi akvaristák közt népszerűek Nyerencék, akik aranyhal-menóriája nem terjed odáig, hogy a nyugdíjbékeharc terén az összefosottak eddig mindig többet ígértek, Tarisznyádi-Zsákos Frodóék pedig többet tettek.

vvvv15 2014.05.05. 20:57:48

@_most_:
Budapest soha nem lesz jobboldali város? Most is nyert a jobboldal. Ha a Fidesz 38%-át és a Jobbik 12%-át összeadjuk, akkor az 50% szemben a Baloldal 36%-os eredményével.

A jövő szempontjából pedig nem elhanyagolható tény, hogy Budapesten is nagyrészt idősek szavaznak a baloldali pártokra.

A Jobbik szereplése kifejezetten érdekes ebből a szempontból, ugyanis míg a hagyományosan jobboldali budai kerületekben csak 6-7%-ot ért el, addig a legjobb eredményüket Csepelen érték el (19%) ami régen talán a legerősebb baloldali fellegvár volt Budapesten. Azt gondolom, hogy sok baloldali szavazó átállhatott a Jobbikhoz. Szerintem Angyalföld az egyetlen kerület ami tényleg reménytelen, a többiben van esélye a jobboldalnak.

zobod 2014.05.05. 21:01:16

@_most_: "Budapest meg egy világváros" - a XX. sz. elején volt az... még ma is annak az időszaknak az emlékéiből él.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.05. 21:03:03

@rajcsányi.gellért (ergé): megreformálta magát :)

csuhások térdre, imára -> reform -> engedjétek hozzám a gyermekeiteket

elvtársak, kifelé -> reform -> biszku-film és más semmi

dübörögni fog az elszámoltatás -> reform -> én nem gondoltam volna, hogy ez még mindig ilyen erősen dolgozik ez emberekben

ügyfélszolgálatos 2014.05.05. 21:04:11

Vicces, hogy megy itt a panelprolizás, közben meg az áldott vezéretekre 650.000 -rel kevesebben szavaztak. Azt nem értitek meg ti hülye barmok, hogy kurva sokan nem mentek el szavazni és a szánalmas kétharmad amit kapott a fidesz az kb a szavazók 44%-át jelenti. Ti hülye faszok.

Bell & Sebastian 2014.05.05. 21:37:45

@ügyfélszolgálatos: Maga nem érti, aki nagyobb tavat ásik, annak terem benne a legtöbb béka. Alapvetően nem a béka a hibás, mert a béka nem lát ki a saját feneke alól. Nulladik Viktor is csak a nagy, tóásó elődök utóda.

Bell & Sebastian 2014.05.05. 21:53:59

Elméletileg az a párt nyerő, amelyik a szegényeket képviselve kifosztja gazdagokat és az aprót a nép közé szórja.

A Nyolcadik Szabad Művészet az lehet, amikor egy párt gazdagodást ígérve bejut a szegények hátán, majd jól kifosztva ezeket zsinórban még el is hiteti, hogy nem is ő volt, hanem a Rontom-Bontom Manó.

Az a kibaszott, zsi-gó ravaszság, mi?

Elég a grammatica, retorica, dialectica, mert a másik négyhez úgyis hülye mindenki. Hasonlóan a mestereikhez.

Bloodscalp 2014.05.05. 22:25:56

@Holger Hartland: én nem hiszem hogy ex-szdsz szavazóktól jött volna össze az lmp 250.e voksa.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.05.05. 22:30:18

@Bloodscalp: Én sem. :) A kommentem lehetne szövegértés-feladat a magyarérettségin? :)

is 2014.05.05. 23:34:57

@poszt: "És ha Magyarországon elindul egy biztos gazdasági kibontakozás, az a Jobbik meggyengülésével járhat majd együtt."

Ha pedig a nagymamának kereke lesz, ő lesz a miskolci gyors. Kb. egyformán bekövetkező események a FIDESZ alatt. A FIDESZnek ugyanis MUSZÁJ minden életerőt kiszívnia a gazdaságból ebben a politikai konstellációban. Egyetlen forint nem maradhat Orbán/Simicska ellenőrzése nélkül, azaz mindent államosítani kell (vagy jogilag, vagy a maffia által). A totális államosítás eredményét pedig már ismerjük a Kádár-rendszerből. Lecsúszás. Lesz még rengeteg győzelmi jelentés, megnyerjük a gázcsatát, a vízcsatát, odacsapunk az imprlista Brüsszelnek, lesz új lodenkabát is, meg óvodaátadás is. Csak valahogy nemhogy az osztrákokhoz, de már a szlovákokhoz sem fogunk tudni felzárkózni, hanem csak maradunk lefelé, évről-évre.

is 2014.05.05. 23:47:07

@Balt: ja, random összevágott számokból én is tetszőleges eredményt kihozok. miért nem 5567/9352 LMP? ja, mert úgy nem jönne ki.

is 2014.05.05. 23:49:28

@Holger Hartland: "Az LMP-t négy éve a csalódott SZDSZ-szavazók segítették, most valószínűleg a csalódott fideszesek, egy részük megosztott szavazattal. "

Szó nincs róla, most csalódott Bajnaisaok szavaztak az LMP-re. Bajnainak volt 15%-a 2012-ben bemérve, csak sokan beszopták a FIDESZ Gyurcsányra tolókampányát, meg nem értették meg, hogy nincs azonosulás Gyurcsánnyal, a Kormányváltók csak a választási matematika miatt álltak össze.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.05. 23:57:22

@Robinzon Kurzor: "Abból lesz választókerületi elnök és képviselő(jelölt), aki hozni tudja a választáson a szavazatokat, és korábban önkormányzati képviselőként, polgármesterként bizonyította ezt."

Először képviselőjelöltnek kell lenni, hogy valaki hozni tudja a választáson a szavazatokat, nem? :-)

Nem ismerem a Fidesz (kontra-)szelekciós mechanizmusait. Számomra eleve felfoghatatlan, hogy miért szavaznak emberek titkos választáson a helyi maffiózóra (Lázár, Kósa, Rogán, Zsigó, de végül is bármelyiket említhetném), de tény, hogy aki él a lehetőséggel, az még több lehetőséget kap Orbántól. Van szervezeti visszacsatolás, és ez a legelvetemültebb gazemberek kiválasztódását eredményezi.

Szerintem ennek az országnak nem a gyenge baloldal a problémája, hanem hogy a jobboldalt elfoglalta egy bűnözőcsoport. Rajcsányinak is inkább emiatt kellene aggódnia, ha kedves az élete.

Bell & Sebastian 2014.05.06. 00:12:46

A jobboldalon alig kóvályog valaki, ezek max. tömörülnek a semleges mezőn. Arról nem beszélve, hogy ez a felosztás teljesen értelmetlen, csak már nagyon megszoktuk. Birodalmi kreálmány az összes majompofa, csak páran belelógnak a szomszéd birodalomba. Fagin mestert kell először agyoncsapni, ha valakinek nem teccik a renccer.

"receiver of stolen goods", "merry old gentleman", "Jew", ha ez segít

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.05.06. 00:23:50

@is: Bajnainak egyszer mértek 15%-ot: amikor épp megalakult a pártja. Emlékeim szerint akkor is kissé gyanús módszertannal.

De a dolgot átgondolva el kell ismerni, hogy amíg nincs valami komolyabb matek, addig a mostani LMP-szavazótábor összetételét illetően csak találgatunk, az előítéleteinkból, az ismerőseinkból vagy magunkból kiindulva.

@Kettes: Nem arról van szó, hogy erkölcsös-e vagy hogy az ország szempontjából jó-e a Fidesz hátország-építése, hanem hogy a hatalom megszerzése és megtartása szempontjából hatékony-e. És az. Nyilván vannak szervezeti elemei, és ne becsüld le a polgári körös dolgot sem, amit ergé írt. Utóbbit nem tudom szépen elmagyarázni, de a Fidesz ad valamit a híveinek, amit a baloldal nem. Én leginkább "hazug, de szép és kedves illúziók"-nak nevezném.

"Számomra eleve felfoghatatlan, hogy miért szavaznak emberek titkos választáson a helyi maffiózóra" - hát nem érdekes, hogy neked, akinek pedig van esze, felfoghatatlan? Láthatóan a baloldalnak is az. Ez az egyik problémájuk. A másik, hogy a mostani jobbikos közönség nagy része, az bizony egy 2002-es pártstruktúrában lehet, hogy szoci lett volna, most viszont nem az, a nevezetes "technikai koalícióra" pedig az ellenzék nem volt képes.

Az utolsó bekezdésed igaz, kivéve, hogy ergének nem az életéért kell aggódnia, hanem a lelkiismeretéért.

Bloodscalp 2014.05.06. 00:35:02

@Holger Hartland: nem bonyolult tényleg, lusta voltam rendesen válaszolni. Mi köze (volt) az lmp-nek az szdsz-hez? Semmi. Mégis ment az összemosás. Nem hinném hogy a PM-esek érdemben vittek volna szavazatot az olajfába, sokan inkább abban csalodhadtak hogy az lmp az egyetlen akinek nincsennek korrupciós botrányai és felmutat gyengén valami víziót, de nyíltan rámutat a korrupt szar rendszer hibáira-úgy hogy nem pr haszonszerzésre csiholnak minden sajtótájékozatót és médiamegjelenést- maga a szakadás okozott inkább csalodást. Megjelent egy relatíve normális nem hatalomért könyörgő párt, és első ciklusában szét is ment. Jöhetett a fidesztől is pár csalodótt, de onnan ment a jobbikhoz is. Ebből 4 éve mekkora hepaj volt hogy az mszp szavazók átmentek a jobbikhoz, most erről a vándorlásról kuss van.

vizipipa 2014.05.06. 00:57:05

@Bloodscalp: az lmp az egyetlen akinek nincsennek korrupciós botrányai

És a napelem pályázatok? Két szálon is érintve voltak. Egyikük most is ott csücsül a vezetésben.

Az hogy Lézer Jani törölte a bulit csak egy pech számukra. Ők benne voltak nyakig.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.06. 00:57:38

@Holger Hartland: Persze, szerintem senki, még ergé sem erkölcsi alapon próbált tanácsokat adni a baloldalnak, kizárólag hatalomtechnikai alapon. Csak azt nem tudom, hogy ebben neki mi az okossága. Úgy értem: mennyi. :-D

Szerintem a Fidesz legfontosabb szervezeti innovációja a mozgósítási adatbázis. Ezzel gyűjtik kopogtatókat, ezzel szervezik a helyi csápoló/fütyülő tömegeket, a békemeneteket, ezzel fordították meg majdnem a 2002-es választást, ezzel keltik az Imponáló/Nyomasztó Többség benyomását. Nem azt mondom, hogy ez önmagában elég, de ez olyan a Fidesz számára, mint Hitlernek a páncéloshadosztályok.

Ami engem illet, rossz stratégiának tartom, hogy a baloldal a Jobbikhoz elszédelegett szavazóknak puncsoljon. Az egykulcsos adó kibaszott a harmadik jövedelmi decilistől lefelé nagyjából mindenkivel, innen kellene inkább bizonytalan szavazókra vadászni.

egyetmondok 2014.05.06. 09:41:11

Nem lehetne inkább, hogy aggódunk egy kicsit a magyar jobboldalért ? Akadnak itt is bajok ugyanis.
Nekem eléggé unalmas, hogy jobboldalról akarnak olyan sokan a baloldal anyukája lenni. Majd megoldják ők maguk, ha tudják, vagy ha nem, akkor annyi.

Robinzon Kurzor 2014.05.06. 09:57:55

@Kettes: "Először képviselőjelöltnek kell lenni, hogy valaki hozni tudja a választáson a szavazatokat, nem? :-)"

Először a kampánystábban, aktivistaként kell bizonyítani, aztán jöhet az önkori képviselőség.
Aki azt hozni tudja, azzal csináltatnak valami disznóságot, jól dokumentálják és elteszik a választókerületi elnök széfjébe.
Innen mehet az önkormányzati karrier, bizottság, esetleg alpolgármesterség. Az akta persze kötelezően vastagodik, meg kell küzdeni a riválisokkal is (bármilyen módszerrel), építeni kell a saját kegyenceket (és az aktáikat), de leginkább hozni a szavazatokat, bármi áron.

Egy ilyen karrier vége lehet egy képviselőjelöltség, és mehet ugyanez nagyban. Az akta is már egy másik széfben pihen ilyenkor ...

Robinzon Kurzor 2014.05.06. 10:01:46

@Kettes: " Számomra eleve felfoghatatlan, hogy miért szavaznak emberek titkos választáson a helyi maffiózóra (Lázár, Kósa, Rogán, Zsigó, de végül is bármelyiket említhetném)"

Mert a választásokon megjelenők többsége szerint ők "jó" polgármesterek és/vagy képviselők.
Épül-szépül a város (kerület), tehát jól végzik a dolgukat.

Lokális piacvezetők. Ők "a" képviselők (polgármesterek), tehát logikus, hogy őket választják, hiszen nem lennének azok, ha lenne náluk jobb. Nem igaz?

Bloodscalp 2014.05.06. 12:34:33

@vizipipa: ok, nem úgy értem hogy 0%-ig korrupciómentesek. Nyilván nem mert ilyen nincs, de az mszp-fideszhez képest sehol nincsennek, és még a jobbikhoz képest is elmaradnak.

Bloodscalp 2014.05.06. 12:43:15

@Robinzon Kurzor: @Kettes: kistelepüléseken és vidéken általában függnek az emberek az államtól, 2006 óta oszdmeg és uralkodj elv megy abszolút módon. Választási csalás ha egy "megbízható" közmunkás hazavihet egy akármilyen önkormányzati gépet amire neki szüksége van a háznál 1 napra? Nem, polgármester úr megengedte(ilyet konkrétan tudok, és nem mostani időszakra vonatkozik). Azt meg hogy mivel hálálja meg a derék közmunkást mindezt mindenki tudja.

Robinzon Kurzor 2014.05.06. 13:00:22

@Bloodscalp:

Ez a mi polgármesterünk egy rendes ember, szívén viseli a nép gondját-baját.
Természetesen rá szavazunk, és ezt akár nyíltan is vállaljuk.

Bloodscalp 2014.05.06. 14:01:31

@Robinzon Kurzor: az volt már '89 előtt is, az volt a Somogyért Pártban, az volt az mszpvel is mint most a fidesszel így kívűlről, és korábban a Kisgazdákkal is jól kijött. Vannak ilyen barátságos emberek akik a politikában mindenkivel megtalálják a megfelelő hangot.

Bloodscalp 2014.05.06. 14:05:17

@Robinzon Kurzor: természetesen ebben az a lényeg hogy az ilyen szíveségeket csak a jó munkásembereknek lehet. Hogy ez összefügésben van-e azzal hogy x(baráti kör) számú szavazat elég egy újraválasztáshoz, és y ember meg le van szarva azt már döntse el a kedves olvasó.
süti beállítások módosítása