Egy magyar még soha nem tette le a kardját − Hoffmannsegg gróf Pest-Budája
2014. április 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Egy magyar még soha nem tette le a kardját − Hoffmannsegg gróf Pest-Budája

pest_buda.jpg

Ilyen volt Pest-Buda kétszázhúsz évvel ezelőtt, a barokk kor végén, a romantika és a klasszicizmus hajnalán: a drezdai születésű szász természetbúvár, Johann Centurius Hoffmann von Hofmannsegg gróf (1766-1849) 1793-94-ben járt Magyarországon, előbb élénken érdeklődve, majd megszeretve az országot és annak lakóit. Még évtizedekkel a reformkor és a nyelvújítás előtt járunk: a Habsburg-birodalom igencsak elmaradott és lassan elnémetesedő provinciájaként kezelt Magyarország egzotikus úticél volt a ritka külföldi látogatóknak; ezért is érdekesek a magyar nyelvet is tanuló Hofmannsegg feljegyzései a Magyar Királyság soknyelvű kettős fővárosáról.

Részletek az úti feljegyzésekből egy régi Budapesti Negyed-közlés alapján, az akkor is híres pesti kávéházaktól az álatheczig, a Duna hajóhídjától a czigányok zenéjéig, és persze a csörtető kardokig, amit a magyarok soha, még egy álarczosbál kedvéért sem tesznek le.

hoffmannsegg.jpgKét nap alatt Bécsből Budára

Buda, 1793. július 3.
Múlt hó 23-án utaztam el Bécsből. Lehetetlen jobb postai szolgálatot kívánni is, mint ebben az országban van. Többször megtörtént, hogy a lovakat hamarább felváltották, mint a mennyi idő alatt a kerekeket megkenhették és sohasem történnek, mint nálunk, késedelmezések s aztán bocsánatkérések, hogy a lovak nem voltak idehaza s több efféle. Csak ilyen intézmény mellett lehetséges két nap alatt, és pedig reggeli 5 órától esti 9-ig tartó utazás után 36 mértföldnyi utat megtenni, mert ilyen messze van Buda Bécstől, mégis a második nap este már ott voltam...

Pest idővel egy kis Berlinné nőheti ki magát

Buda, 1793. november 17.
Budán a legismeretesebb és legjobb vendégfogadóba, a Fortunába szállottam a várban... Itt van a királyi palota is, egy igen nagy, szép kinézésű épület. Leopold főherczeg, a császár fivére lakja, ki Magyarországnak nádora s így a legfőbb személy az országban, olyan helytartóféle. Hivatali testületek úgy itt, mint Pesten is vannak, valamint a nemesség is e két hely között megoszlik; ez a társaságra nézve némileg kellemetlen. A két város együtt véve sokkal nagyobb, mint Drezda és Neustadt együtt, Pest sokkal szebb is. Itt most egy rakás új ház épül és igen jó alakban, úgy hogy idővel egy kis Berlinné nőheti ki magát, olyan tágasak és szélesek utczái és terei.

A pesti kávéház a legszebb

A pesti kávéház még a legszebb, a mit e nemben idáig láttam. Egy földszint van és több szobából áll, de már az első - mindjárt a bemenetnél - valóban pompás. Ez egy kis négyszögletű terem, egy-egy oldala talán tizenöt lépés lehet, négy bolthajtással, melyek a középen négy oszlopon nyugosznak. Úgy ezek, mint az összes falak és a boltozat márványból vagy gipszből vannak; én úgy gondolom, hogy inkább különböző színű gipszösszetételből. A négy bolthajtásról négy új divatú kristály gyertyatartó függ alá ŕ l'Arabeske. Egy gazdag diszítésű ízléses kályha harmonikusan egyezik meg egy hasonló nagyságú fali órával. A teremben három billiard van. Az egyik oldalon van a buffet, a hol - mivel a négyszög egyik oldalát áttörték - mindent láthat az ember, midőn valamit készítenek, e mellett egy fülkében ül egy választékosan öltözött fiatal hölgy, egy kedves kis íróasztal van előtte és beszedi a pénzt.

Átdöfte szegény heczmestert a bika

Mivel ma vasárnap van, tehát délután állathecz is van Pesten. Oly barbárnak tetszett nekem mindig ez a szórakozásnem és mégis elhatároztam magamat, hogy életemben legalább egyszer megnézem. Az amphitheatrum, a melyben tartatni szokott, egy kerek épület, melynek közepén egy egyengetett térség szabad ég alatt van, ez körülbelől 40-50 lépés átmérőjű lehet. E fölött három sorban páholyok vannak egymás fölött, és pedig minden sorban 45, minden páholy körülbelől három rőf széles. A földszinten csupa csapóajtók vannak, melyek a vadállatokat zárják el. A közvárakozásnak legméltóbb tárgya tulajdonképpen az, midőn a heczmester egy felbőszült ökörrel viaskodik s azt egy késsel leteríti. Ezenkívül még más vadállatokat is ingereltetnek kutyákkal, de nem oly mértékben, hogy akár az állatoknak, akár a kutyáknak ártana. Először két medvét vezettek elő, melyek egy ideig együtt játszottak, majd kutyákkal ingereltették, de egymásban semmi kárt nem tettek. Némiképp komolyabban ment azután egy másik idősebb medvével, mely egynehány jókora csapást osztogatott, de mivel sem fogai, sem körmei nincsenek, ez sem tett sok kárt, s ha komolyabban menne már a dolog, a kutyákat visszahívják. Azután jött egy ökör, mit néhány vörös ruhába öltözött ember, kik a középen az ökör felett voltak felkötve, ingerelt s valahányszor az ökör a levegőben ide-oda kapkodott, ők fittyet hánytak - mit az utóvégre rossz néven vett. Ezután kutyákat bocsátanak reá, melyek igen ügyesen mindjárt fülébe kapaszkodnak és harapják, úgy hogy meg sem mozdulhat, csak keservesen bőg. Szomoru ezt nézni és hallani. Ha egy ideig hagyták, ezután eleresztik. Utána egy farkas jön, mely kutyákkal viaskodik, épen úgy a vaddisznó. A legszebb volt még egy jól megtermett tigris, illetőleg leopárd. Egy kost bocsátottak hozzá, melyet mindjárt megragadott a nyakánál fogva úgy, hogy a szegény állat a félelemtől egész néma lett s a tigris kényszeríté, hogy mellette menve, kisérje be barlangjába, hol a szegényt valószinűleg széttépte és felfalta. Végre jött a bika, melyet már arról fel lehetett ismerni, hogy szarvain két fagolyó volt, nehogy a vívót átszúrja; így csak döfhetett. Egy idő előtt egy heczmester azzal dicsekedett, hogy ő a bikát ily golyók nélkül is leteríti, a bika azonban nem ismerte a tréfát és úgy átdöfte szegény heczmestert, hogy két óra mulva belehalt - s mindez a városi közönség szemeláttára történt.

Sötétes a színház

A színház, melyet szintén ez estén látogattam meg, kicsiny, sötétes és alkalmatlan. Ama helyet, hova fiatal emberek járnak, első földszintnek hivják; de itt alig van ötven szabad hely, a többi zárt, vagy részben bérelt, részben előre megrendelt hely; különben pedig szokás, hogy egyedül nők használják.

A város a hegyen, meg a szőlőhegyek mögötte

Látogatások, ebéd, szinház, játék és vacsora - ezek nehány hét óta az én legfőbb teendőim. Azt hittem, hogy e fényűzést már el is feledtem s nem is lenne csoda, mégis meglehetősen jól megy. Sőt egy kihallgatás is a császár öccsénél, Leopold főherczeg nádornál, igen szerencsésen ütött ki. De mégis kénytelen vagyok előbb neked az itteni egész társadalom életéről egy rövid rajzot nyujtani, hogy ezzel az én helyzetemről is biztosabb képed legyen. Budát Pesttel egy hajóhíd köti össze a mely 700 lépés hosszu. Mindkét városban külön körülbelül 50 000 ember lakik, a nemesség mindkettőben szétszórva lakik, de mégis többen vannak Pesten és gazdagabbak is, igy pl. a fiatal gróf Károlyi évi jövedelme háromszázezer forintra megy. Ötvenezertől százezer forintig terjedő évi jövedelem valami nagyon közönséges. Mindkét helyen vannak országos hivatalok és még másfélék is, de a legtöbb mégis Budán van és pedig a várban, mely egymagában is egy várost tesz ki a hegyen. Hossza egy jó negyedóra járásnyi, szélessége pedig négy-öt utczányi s a többi utzák és utak által, melyek amphitheatralis alakban vannak a hegyre építve, összefügg a város többi részeivel, minők pl. rácz- vagy görögváros, Krisztinaváros, Viziváros, Ujlak stb., de melyek elég rosszul és szűken vannak építve. Ezek egy jó félóra járásnyi hosszúságban vezetnek a folyó mentében, szép kilátást nyujtanak, mivel megettök halmok és hegyek emelkednek, melyek szőlővel vannak beültetve.

Általában műveltek a nők

A nők általában véve igen műveltek és jól öltözködnek. A nemesek között sokkal több szebb és kedves asszony van mint nálunk, kivált arczaik kifejezésteljesebbek; több a barna mint a szőke. A középosztályt egymértékűnek vehetjük a mienkkel, de a köznép nálunk sokkal szebb és tisztább. Nehéz volna itt morális nevelést kivánnunk, midőn az még Bécsben is oly hátra van. Sőt Prágában is csak most kezd az a mi szomszédságunk következtében életbe lépni.

A fiatal emberek rendkívül könnyelműek

Habozás nélkül mondhatom, hogy a mi polgárleányaink jobban vannak művelve, mint az itteni hölgyek legnagyobb része s e miatt a szokásos társalgási hang eléggé szegényes. A férfiak legnagyobb részéről is kevésbbé mondhatunk jobbat, kivált a fiatal emberek rendkívül könnyelmüek. E könnyelműség azonban mégis tetszik, kivált a másod-, harmadrangú nőknek. Mint igen ritka jelenség, az is megérdemli a felemlítést, hogy a legfőbb körök legszebb és legifjabb asszonyai magok között egy szövetséget kötöttek, a melynek czélja, hogy maguk körében csak feddhetetlen szokásokat tűrjenek, becsületességet, szorgalmat és ájtatosságot gyakoroljanak. Ezek leginkább Pesten találkoznak, dolgoznak és társalognak; csak szolid, tehát igen kevés férfinak a látogatását fogadják, mert a fiatal emberek tudják, hogy itt kevés szerencséjök akad.

Két vagy három óra átkelni a Dunán

Mig a közlekedés Buda és Pest között teljes volt, addig én is elég gyakran átjöttem, de most... igen, neked tudnod kell, hogy mi szüntette meg a közlekedést. Tehát így áll a dolog: a hajóhidat az egész éven át használják egész télig, míg a jégzajlás kezdődik. Ekkor tehát el kell bontani, nehogy a jég kettészakítsa, a mi különben úgy is elég gyakran megtörténik, mint pl. ezelőtt tizennégy nappal is. Ha már egyszer a hajóhid szét van szedve, akkor csak tavaszszal állitják vissza, midőn a jégzajlás megszünt. Időközben a repülőhidat, vagyis az u. n. hidast használják, de ezt sem mindig, és ha jég van, épen nem. Ezután már csak csónakkal lehet oda vagy visszautazni. - Míg a jég gyenge, addig az utazás nagyobb csónakokkal történik; egy-egy csónakba 30-40 ember fér s rendesen négygyel közlekednek. Ha az átkelést az úszó jégdarabok nem akadályozzák, úgy öt percz alatt a másik parton lehetünk; de ha jégár van, úgy az átkelési időt épenséggel meg nem határozhatjuk. Egy óráig, sőt tovább is eltarthat, olykor a jégdarabok több száz lépésre is magukkal ragadják a csónakot a folyomon. Néha erősen megakad a csónak a jégdarabok között s csak hintázó mozgás által lehet közűlök menekűlni, mit az utasoknak közösen kell végrehajtaniok. Ha a jégzajlás még erősebb, úgy csak egészen kis csónakkal lehet átkelni, a melybe alig egy-két ember fér s ezeknek is le kell feküdniök. Ha útközben egy nagyobb jégtáblához érkeznek, kiszállnak, a csónakot a jégtáblán átvontatják s a másik oldalán ismét a vízbe eresztik, különben pedig igyekeznek a jég között úgy átvergődni, a mint csak lehet. Ez azonban eltarthat két vagy három óráig is, s hozzá, kivált még éjjel, igen kellemetlen, veszélyesnek is látszik, de alig ha lesz az, mivel szerencsétlenségről még nincs példa. Nálunk nehezen szánná reá magát valaki ily utazásra, míg itten gyakran egy bál miatt megtörténik. Végre ha megállott a zajlás és átfagyott a folyam, a jégen át járnak gyalog és kocsin úgy mint nálunk.

Pesten magyarul is játszanak

Az itteni színház elég szép, körülbelül olyan mint a drezdai, mégis valamivel kisebb. Szereplők és énekesek egészben véve középszerűek, némelyek nagyon jók, mások nagyon rosszak. Egy nap itten játszanak, másnap Pesten, de ez utóbbi helyen a színház berendezése nyomorúságos. Akkor nap, midőn Budán színművet adnak elő, Pesten magyarul játszanak.

Az ország lehető előrehaladása

A nádor igen magas, talán nyolczvan hüvelyknyi is van, karcsú és jól megtermett, de a magyar ruha jól áll rajta. Most 21 éves, kellemes arczkifejezésű, mely egy csepp zavart sem árul el. Kérdezősködött ez országban való utazásom felől, beszélgettünk az ország sajátságai, előnyei és lehető előrehaladása felől, még nővéréről, valamint a mi Antal herczegünkről is összevéve talán egy félóráig, mire én magamat ajánlottam. E fiatal ember törekvései miatt, mellyel az ország javára dolgozik, odaadásaért, mit a hivatalos ügyeknek szentel, éles belátása miatt, melylyel mindent megitélni szokott, és kitünő erkölcsi tulajdonai végett rendkívül becsülendő, de imádja is az egész nemzet.

Madagaskár kormányzónője

Legközelebb egy nővel ismerkedtem meg, ki előttem váratlan és feltünően figyelemreméltó. Egy nő, ki öt éven át nem volt kevesebb, mint Madagaskár kormányzónője. Nem olvastad még gróf Benyovszky kalandjait? ki orosz fogságban Kamcsatka félszigetére jutott, hogy ottan czoboly-menyétre vadásszon, ott megfoghatatlan ügyességgel a várat, hol őrizték, elfoglalta, azután a kikötőben egy hajót kerített hatalmába s azon a többi fogollyal Chinába menekült. Mindezt olvasnod kell, mert nagyon érdekes. Ezután Francziaországba jött s onnan ismét Madagaskár szigetére küldték. Kés villa kiestek kezemből, midőn ezt megtudtam. Ebéd után jól kikérdeztem és ő elég terjedelmesen elbeszélte sorsát.

Egy magyar még soha nem tette le a kardját

Pécs, 1794. februárban.
Volt alkalmam még két álarzos bált is megnézni, egyet Budán, a másikat Pesten. Mi sem hasonlít inkább egymáshoz, mint ilyen mulatságok; itt sem vehettem észre semmi feltűnőt, olyat, a mi nálunk is ne lenne megengedve. Mivel a sarkantyú a nemzeti viselethez tartozik, tehát az álarczosbálba is sarkantyús csizmával jönnek.Természetes tehát, hogy kivált az itteni igen heves táncz közben sok ruhát összetépnek s a nők bokáit meg-megsértik s habár belátják ennek illetlen voltát, még sem hagynak fel vele. Azonban meg kell vallanom, hogy vannak, kik részben a hosszas gyakorlat következtében annyi ügyességre már szert tettek, hogy fölfegyverzett lábaikkal sem tesznek kárt tánczosnőikben, részint - kivált a belátóbbak - oly sarkantyút viselnek, mely már alakjánál fogva sem árthat. - Kevésbbé tartom megbocsáthatónak azt a szokást, hogy fegyverrel is jönnek az álarczosbálra. Mivel a nemesnek egyedül van ama joga, hogy kardot viselhet s ettől semmiféle alkalommal sem akar megválni, tehát ekkor is élni akar jogával. Te tudod, hogy az idegenek, kik a mi zöld termünket akarják megnézni, kötelesek előbb, nehogy valamiben kárt tegyenek, oldalfegyveröket, botjaikat az előteremben letenni. Midőn gróf Zichy országbíró nehány évvel ezelőtt Drezdában volt, tőle is ezt kivánták, mire ő azt felelte, hogy egy magyar még soha nem tette le a kardját, s inkább visszament volna, ha - tekintettel állására - ezt nála meg nem engedik.

A czigányok a legjobban huzzák

De még magyar tánczot is járnak. Ez egész sajátságos táncz. A zene minden más zenétől nagyban különbözik, igen érzésteljes, gyakran lágy, majd megindító. A czigányok hiresek arról, hogy a legjobban huzzák s én mindenkor nagy gyönyörrel hallgattam.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr485842257

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy magyar még soha nem tette le a kardját − Hoffmannsegg gróf Pest-Budája 2014.04.26. 13:00:02

Ilyen volt Pest-Buda kétszázhúsz évvel ezelőtt: részletek egy úti feljegyzésből az akkor is híres pesti kávéházaktól az álatheczig, a Duna hajóhídjától a czigányok zenéjéig, és persze a csörtető kardokig.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

centenárium 2014.04.26. 15:07:48

Pest-Buda a nyugat védbástyája. S kultur imázsa.
Akik megtanították a svábokat bugyit hordani.
s a bűzös rothadó seggű franciákat mosdani. Az anglikánokat WC-t építeni.

Bell & Sebastian 2014.04.27. 01:04:05

Játék és muzsika egy percben

"... bárónő és apja, a nemesi címet pénzért vásároló, feltörekvő ... báró éppen megérkeznek új, ütött-kopott kastélyukba. Az éppen távozni készülő volt tulajdonost, az elszegényedett ... grófot komornyiknak nézik, s a férfi bele is megy a játékba, hogy a szép bárónő közelében maradhasson. Az apa a báróhoz szeretné adni a lányát a címéért, aki a komornyikba szeret bele. A férfi titkon nincstelen színházi szerző, a leány a színpadra vágyik, így cseng össze érdek és szerelem, még ha a darab teljes hossza szükséges is hozzá, hogy erre maguk is rájöjjenek. ..."

Minek a librettójából való részlet?

(Huszka Jenő: Lili bárónő /nagyoperett, 1919/)

Amikor az ember már sokadszorra nézi, a lakodalmas hangulata hirtelen temetésibe fordul amikor rájön, hogy ez bizony komoly. A csalafintaság mindent legyőz, születési előjogokat, hagyományt, szorgalmat és hősi múltat. Se kard - se sarkantyú, cigányok és bárók.

Bugyi nélkül jobb világ volt.

high up! 2014.04.27. 10:23:23

Aztán amikor 220 évvel később a Átlagsváb átugrik Magyaro-ra az Átlagmercijével, hogy egy Átlaghétvégét eltöltsön a Hiltonban meg efélékben, akkor azt látja, hogy Magyaro ugyanott tart mint 220 évvel ezelőtt: a 80%-nyi Átlaghülyemagyar semmit nem ért a világból, de az Átlaghülyeagyával rendre asziszi, hogy körülötte forog a világ, ők adják a világnak a mértéket. Miközben ugyanott tart mint 220 éve.

A 80%-nyi Átlaghülyemagyar fel nem tudja fogni, a 220 évvel ezelőtti második jobbágyságból mára, 2014-re csupán csak a HARMADIK JOBBÁGYSÁGBA jutott el.

Második jobbágyság:
A feudális társ. létezésének sajátos formája a XVI. sz.-tól Közép- és Kelet-Európában (az EIbától keletre). A gyarmatosítás és a világpiac létrejötte után a Nyugat- és Kelet-Európa közötti fejlődési különbségek még nyilvánvalóbbakká váltak. Nyugat-Európa iparcikkekkel látta el Kelet-Európát, innen pedig élő állatokat, nyersanyagokat és gabonaneműeket exportáltak.
Ezt az exportlehetőséget a földbirtokosok a maguk javára sajátították ki, s a faluközösségi földek elvételével és a jobbágytelkek megnyirbálásával kialakították, ill. kibővítették majorságukat, melyet túlnyomórészt jobbágyaik robotmunkával műveltek.
A munkaerőmegtartása érdekében a parasztokat megfosztották szabad költözködési joguktól is. A jobbágyok helyzetének ezt a nagyfokú romlását nevezzük második jobbágyságnak.

Harmadik jobbágyság, 21. század:
Orbán, Mészáros Lőrinc és az oligarchájuk teljes tulajdonjoga minden nemzeti vagyon felett
stadionépítésre elherdált nemzeti jövedelem
1 millió új közmunkás teremtése
röghöz kötött parasztok és egyetemisták
illetve a maTROLLcsizmus által totálisan leszakadó magyar gazdaság.

ob.szerver 2014.04.27. 10:28:08

"Nehéz volna itt morális nevelést kivánnunk"

És azóta sokat romlott a helyzet.

Jock Ewing 2014.04.27. 11:03:44

@high up!:

Mondtam én, hogy agyvérzést fogsz kapni 6-án hülye gyerek. Még sokkal intenzívebb módon járatod le magadat, mint eddig.

Liquid_Night 2014.04.27. 11:27:09

@enpera: Utálom ha mindenhez aktuálpolitika van hozzárendelve, de a hozzászóló szerintem jól látja. Valóban neofeudalizmus van kiépülőben. A nagy különbség az, hogy olyan 2008ig (emlékszünk? egyszer az még az euróbevezetés céldátumaként volt kitűzve) azthittük, hogy hellyel-közzel, de azért mégiscsak felzárkózás van folyamatban, most meg egyre inkább eltávolodás...

Már csak a multikat kéne kizavarni és az érdekeltségeiket átvenni, bár sztem az unióból kilépést már nem nyelné be a nép:)

Bell & Sebastian 2014.04.27. 11:32:20

Egy Koenigsegg -ért benyelné.

high up! 2014.04.27. 11:51:36

@Jock Ewing:

Az vagytok ti pirosfehérzöldbe öltöztetett fidióta bohócok az országnak, mint amik voltak az internacionalista komcsik 40 évig.

Ez a 80% Átlaghülyemagyar, akit vagy az egyik vagy a másik vezér tud évtizedeken át hecc-harcban tartani a másik vezér jobbágyai ellen.
Miközben a két vezér és körei halálra lopják maguknak a közpénzeket.

Apropó közpénzlopás 1000 milliárdos tételekben: ebben a Zorbán uraságod és oligarchája már messze megelőzte a komcsikat. Pedig azok 40 éves előnnyel indultak.

Na nem baj, az Átlaghülyemagyar majd megvédi ezeket a vívmányokat is.

Catoo 2014.04.27. 11:53:35

Mi a különbség a jelen és a múlt Magyarországa között?
Alapjában véve semmi!
Ugyan olyan elmaradott, mint évszázadokkal korábban volt. Akár az infrastruktúráját nézve, akár ez emberi fejeket és gondolkozást illetően.
Elég csak végigolvasni az itteni megjegyzéseket, amik egy jó jellemtükröt adnak erről.

Pl: mindenkinél okosabbak a magyarok...

Ha ez mind valóban igy lenne, akkor a világ legfejlettebb országa lennénk és mindenki minket másolna és velünk példálózna. DE valahogy ez, mintha másképpen volna. CSakúgy, mint 200 évvel ezelőtt....

dukeekud 2014.04.27. 12:04:40

@high up!:"Miközben ugyanott tart mint 220 éve."

Jo nagy hazugsag ilyet mondani, mikozben az atlag Magyar, a tobbszoreset keresi mint egy grof.

"igy pl. a fiatal gróf Károlyi évi jövedelme háromszázezer forintra megy."
Meg az ugy lenezett kozmunkasok is tobbet keresnek egy grofnal. Ugyhogy semmi okunk panaszra, jobban elunk mint a grofok.

HgGina 2014.04.27. 12:38:49

@Catoo: mert van annyi eszünk, hogy máshol kamatoztassuk. Hány ország legnagyobb elméi magyarok?

high up! 2014.04.27. 12:41:40

@dukeekud:

Az a baj, hogy a 80%-nyi Átlaghülyemagyarnak ha ezt leírod, akkor azok tényleg el is hiszik, hogy ez így van.

Én fogom az iróniádat és röhögök is rajta, de pontosan az a helyzet, hogy a magyar társadalom 80%-a annyira lebutított, hogy ha jön egy hordószónok és ezt bemondja, akkor ezt el is hiszik neki.

Amúgy meg tényleg ilyedsfajta siker propagandákkal hülyítik a mi kis PISA-katasztrófa népünket. Jön is rendre a választás előtt 2 percre boldoggá néptől a 2/3-ad minden erőteljesebben hazudozó hordószónoknak.

SzJ1982 2014.04.27. 14:51:19

@high up!: Te figyelj már...Fájdalmaid is vannak...?

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.27. 16:08:09

@Catoo: a fejlettsege gazdasagi, technologiai ertelemben Magyarorszagnak mar nem 200 evvel ezelotti szinten all

A tavolsag a nyugat es a magyarok kozott kb ugyanakkora, mint 200 eve
Ez pedig a gondolkodasbeli kulonbseg miatt van
Az mindig is elmaradott lesz a nyugathoz kepest, kulonutas, masokat hibaztato, kivagyi, pokgendi
Ez a neplelek, ami sokkal lassabban valtozik, mint a gazdasag es a tarsadalmi berendezkedes vagy akar az allamforma

♔bаtyu♔ 2014.04.27. 16:34:30

@high up!: Ostoba kis hülye vagy, aki azt hiszi magáról, hogy liberális, miközben képtelen szabadulni a kádár rendszer ócska provincializmusától, a többi hasonlóval együtt. Azt hittétek ez örökké tart, sőt primitív házmester szemléletetek révén azt is, hogy a többiek is élvezik.

♔bаtyu♔ 2014.04.27. 16:38:41

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Te sem sokat voltál nyugaton.

A gazdaság forrása egyrészt kurvára nem ez, másrészt ezer emberre ott talán még több ilyen jut mint itt.
Bárki előbb illeszkedik be 100%-an Mo-n, mint szinte bármelyik nyugati országban.

Poszt Olok001 2014.04.27. 20:17:09

Nem tök mindegy,h ki nyerte a välasztäsokat es milyen modszerekkel? A nyertesek tämogatoi örüljenek, a többiek meg sajnälkozzanak. Egyik oldalnak majd igaza lesz es mutogathat,h mi megmondtuk...mär ha esszel felerik a hatäsokat.

Beteg mindenki, aki ide keveri az aktuälpolitikät (meg ha felfedezni is vel bärmilyen kapcsolatot).

Ez a poszt nem erröl szol!!! Erdekes törteneti visszatekintes volt szerintem es elvezettel olvastam. Köszi

Imrebá 2015.09.30. 06:20:33

@high up!: @enpera: @Jock Ewing: @monddazigazatmar: @♔bаtyu♔: akár az ovisok.
"nem is én vagyok a hülye, hanem te"
süti beállítások módosítása