Pilvaker '14: Szavak forradalma forradalom nélkül
2014. március 17. írta: Szelli

Pilvaker '14: Szavak forradalma forradalom nélkül

pilvaker.jpg

Március 15, rap, slam, színház és költészet, mi az? A Pilvaker megálmodói két évvel ezelőtt egy olyan ünnepi műsort hoztak össze, amely irtó ritkán sikerül: egyszerre volt menő és közvetített értéket, a néző valódi gondolatokat kapott egyedien tálalva egy bárki számára élvezhető, forradalmi verseny köré fűzve. Idén ez nagyon csúnyán nem jött össze: a 2014-es rendezvény annyira volt forradalmi, mint egy utolsó utáni Sas-kabaré felvételről a Duna TV-n egy kora tavaszi vasárnap délután. Kár érte.

Verseny helyett színházi előadást rendeztek szombat este 1848 nézővel az Erkel Színházban, melyet a köztévé és a Petőfi Rádió élőben közvetített. Sejthető volt, hogy bizonyos domesztikációt el fog várni az MTVA és kevesebb lehet a bazmeg, azonban a közéleti (és nem pártpolitikai!) szövegek teljes cenzúrázása derékba vágta a korábbi műsortervet: a felkért tizenegy slammer visszamondta a szereplést. „Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről, a helyzet feloldására azonban valóban nem volt más mód” – olvasható a nyilatkozatukban. Közülük egyedül Süveg Márk Saiid állt színpadra végül, ám ő sem slammelt, hanem a rapper-csapatot erősítette. A Mandinernek elmondta: azért maradt benne a produkcióban, hogy ezzel jelezze és le tudja nyilatkozni: vélhetően nem a Red Bull volt a cenzor.

Aktuálpolitika nem, közhelyek igen

Akkor legyen slam poetry-est slam poetry nélkül? Nem baj, csináljunk egy humoros, bomba kis revüműsort olyan csecse, villódzó fényekkel meg minden; észre se' fogják venni a turpisságot! Az előadásban a hazafiság fiatalos lendülete a BP-pólókra felhúzott bocskaiban merült ki. A bő egy óra centiről centire, az utolsó apró gesztusig meg volt koreografálva, ám ez a megtervezettség a Pilvaker esetében többnyire nem profizmust jelentett – kivétel ez alól Sena Dagadu és a Punnany Massif-os Wolfie kettőse, illetve a Random Trip mindig remek zenészei, akiken aztán tényleg nem múlt semmi –; hanem többnyire műsorkitöltő erőlködést, néhol már-már fájdalmasan kínos vicceskedést és láthatóan feszengő, magukat kényelmetlenül érző rappereket Fluor Tomitól Sub Bass Monsterig.

Mire is gondolok? Arra, amikor Kautzky Armand és Szervét Tibor kitartóan maifiatalozik, vagy hogy Kiss Ádám szerint még mindig rém mulatságos a Petőfi Facebookon szervez forradalmat-felvetés („S a kis szobába toppanék / Röpűlt felém anyám / Lőttem is egy szelfit / És posztoltam a falán”) és a Pilvax-Starbucks párhuzam. És arra, hogy az est Mariana-árok mélységű pontjába fejjel fúródó Földes Eszter álfeminista monológjában folyamatosan lehülyézi a közönséget („én vagyok itt az egyetlen intelligens ember?”), valamint irodalomtörténeti köntösbe bújtatva kitartóan pufogtatja el sorra a női sztereotípiákat. Van az az érzés, amikor egy rossz film alatt az ember lefelé süllyed a székben, mert már neki is kínos, ami a vásznon történik: a művésznőt jóformán megalázó volt nőként végighallgatni. A dolog pikantériája, hogy a fiatal színészek slam helyett last minute összedobott szövegét, így feltehetően Földesét is a rendező Szente Vajk írta.

Farkas Izsák nevét ajánlott megjegyezni.

Egy kis mondandó, az de jó volna, tényleg!

A produkcióval nem az volt a legnagyobb probléma, hogy a szervezők nagyravágyásuktól hajtva és a két évvel ezelőtti zajos sikert felülmúlni igyekezvén mainstream keretek közé emelték azt; hanem hogy a Pilvakerből pontosan az maradt ki, ami miatt szerethető és eredeti volt: a szellem. A tartalom. Az eredetiség, a spontaneitás, a lendület, az aktualitás és hát igen, a szabadság. Nem adott semmit, a néző kokárdája alatti hiányérzettel távozott; ez tényleg ennyi volt?

„C: – Tudod te egyáltalán, hogy mi kell egy forradalomhoz?
B: – Szobor kell, nagy – ledönthetős és újraönthetős.
A: – Meg macskakő, botok, kiegyenesített kaszák.
C: – Meg 1842 M. típusú, Augustin-rendszerű, elöltöltő gyutacsos gyalogsági puskák.
B: – És kell hozzájuk döfő- és vágószurony egyaránt, meg szablya.
A: – És kell lovasság, tüzérség és rádiós a műszaki alakulatba.
C: – És kell zavartalan mobilhálózat.
B: – Meg kell Molotov-koktél és kémelhárítás.
A: – Meg emberek, emberek: a tömeg, ami a tereket ellepi.
A-B-C: – Meg tévészékház is fog kelleni!”

– Részlet az el nem hangzott slamszövegből, forrás: Pion István

A megírt, de el nem mondhatott szövegek a tervek szerint április 2-án el fognak hangozni. Talán jobb is, hogy végül nem az Erkel és az állami tévé színpadán, hanem mondjuk egy sötét kis klubhelyiségben, az ilyesmi úgyis jobban passzol a szavak forradalmához.

Horváth Kristóf (Színész Bob) 2012-es győztes Pilvaker-szövege.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr845864597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.17. 11:10:13

Szerintem nagy hiba ilyen kultuszt csinalni a forradalom korul, amikor jol ismert, hogy a forradalmak a pusztito vilagero muvei.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/03/vilagvege-forradalmak.html

S=klogW 2014.03.17. 11:15:17

szlöm poetri az, libsi szemét

Kandeláber 2014.03.17. 12:58:35

A rap nigger szar.
Nem véletlen, hogy nálunk a rejtett erőforrások műfaja.

pocaklakó minimanó 2014.03.17. 13:56:22

Azért valahol kínos, hogy ezeknél a lúzereknél (slam poetry - slap poultry) még Coelho is nívósabb szövegeket képes magából okádni. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.17. 17:26:41

a szlem poetry egy szemét.

a repperek olyan ostobák, hogy még két könyvet nem olvastak végig egész életükbe, a kezdet fiai olyan igénytelen és primkó, a költészet ma is ami régen volt: értelmes, kifinomult, olvasott, művelt szellem a művészetről ír, érzéseiről, számára fontos dolgokról, erre a koszos repperek képtelenek, mert alkatilag senkiháziak, jelzem amikor kis hülye voltam, még mi is repperek voltunk én azóta felnőttem, elolvastam jópár könyvet, sokan meg maradtak az igénytelenség mocsarában, szellemileg leginkább, ismerem ezt a közeget.
vannak jó repperek, pl run dmc, outcast, de ez soha nem lesz költészet, soha nem lesz művészet, csak esetleges is egy könnyed sláger, egy olcsó dal. a slampoetrytől is kiráz a hideg, olyan primkók mindig. és nemcsak a félművelt ostobák bénák benne, hanem az olyan méltatlanul sztárolt senkiháziak is, mint kemény zsófi. vagy mi a neve.

a művészet egy kifinomult intelligencia, a proli nem igényli a szép festményt (Siralomház, Lady Godiva), a szép verset (pl Szeptember végén, Nem tudhatom, Mint a bika és a Májusi zápor Adytól), nem tudja értékelni, nem akarom elítélni őket, rendes emberek lehetnek, de nem kellenek nekik ezek.
nem művészet pl egy fekete négyzet fekete háttérrel, hiába lel benne a proli "okos" dolgot (számára lehet hogy az, valójában ez egy kontraszelketált, belterjes világ, tehát amely mondatba sok idegenszót rakunk, az még nem lesz okos, nem kell nekik bedőlni, amikor egy kortárs festényt magyaráznak sznobok). azok csak neki, a sznob agyának okosak, nem az emberi fajnak, amely Vörösmarty óta tudjuk, félig isten, félig állat.
nem művészet igénytelenül, szókincs nélkül, tudás nélkül makogni egy mikrofonba. ha tudsz nekem mutatni egy ilyen reppert, megemelem a kalapomat, de nekem nehogy a kezdet fiait meg a masszív punamit mutogasd, mert az nem tartozik a fenti kategóriába, nem okos, neked lehet értelmes, nekem nem (már a névválasztásuk is mutatja sznobságukat, jó hogy nem cserélnek le minden i-t a nevükben y-ra). márpedig a művész a legértelmesebbek számára is maradandót alkot, nemcsak a prolinak. ez nemcsak ízlés tehát.

"Isten a káosz felett tökéletes világot álmodott, de álma a beteljesülésben eltorzult. Ami kimaradt a beteljesülésben, azt a művészet hozta bele az ember számára."

a repperek olyan buták, hogy még két könyvet nem olvastak végig egész életükbe, hogy akarnak így egy egész társadalomhoz szólni?
a rap kötött egy énekféle beszédmódhoz, idióta ritmushoz, ami elég béna, míg a vers, az igazi szavalók nem éneklésre vannak kitalálva, hanem artikulált beszédre, ütemhangsúly? hexameter? időmérték? retorika? ismerős szavak? hallgass Latinovitsot sokat, a legjobb magyar versmondó.
képzeld el Latinovitsot reppelve, olyan lenne mint egy majom, mint a repperek nagytöbbsége. tisztelet a jó kivételnek, a run dmc-t szeretem, meg az outkastat, ja és a belga nagyon kreatív néha, de ez korántsem művészet. sőt.

Bell & Sebastian 2014.03.17. 18:03:55

A komics is retardáltaknak való szemét. Mozgóképben is.

S=klogW 2014.03.17. 18:34:21

@Bell & Sebastian:

Ebben nincs teljesen igaza.

www.ustream.tv/recorded/3371638

S=klogW 2014.03.17. 18:35:08

@Bell & Sebastian:

Ebben nincs teljesen igaza.

www.ustream.tv/recorded/3371638

Bell & Sebastian 2014.03.17. 18:41:10

Ívning megnézem, hát ha.

S=klogW 2014.03.17. 19:02:45

@Bell & Sebastian: Képben sajnos nem a legjobb minőség. Godolom torrenten is van, ott talán még szinkronos is. Ha onnan szerzi be, nézzen utána ennek is:
en.wikipedia.org/wiki/Ghost_in_the_Shell_(film)

Bell & Sebastian 2014.03.17. 19:40:00

@S=klogW: Itten aszonygyák, hogy a Mátrix előképe. Asszem Bébéjének lesz igaza, aki semmit sem tud az ausztrál filmgyártásról és ez fáj nekije. Nos, én pont így vagyok az összes többivel, talán Jurop kivételével.

Belemacskásodtunk ebbe a kontinensbe, ide ömlik az amerikai szar. De holnaptól mindez másként lesz.

S=klogW 2014.03.17. 20:27:49

@Bell & Sebastian: Miben lesz igaza bbjnek?

Veridicus76 2014.03.17. 20:30:51

Mi ez a rapszerű kreténség???
Ezt a szart tényleg adta a közmédia?
Úgy látszik, mindig van lejjebb.
Nagyon tüpische, hogy miközben a belpesti cinikus-puhakezű beltenyészet nem szűnik meg gúnyolódni a ballib gettókaputól jobbra élő fűzfapoétákat, politikai bökversfaragókat, addig ugyanez a beltenyészet (és ennek az állítólagosan jobboldali sajtóba beszüremkedő nyúlványa) oda-vissza hozsannázza a slam poetrynek nevezett ugyancsak igénytelen politikai bökversikézést. Szánalmas, igénytelen, gagyi fos.

Veridicus76 2014.03.17. 20:31:47

Ez az egész nem más, mint néhány idióta által fősodratú művészetté hazudott rap.
Rakás szar.

Bell & Sebastian 2014.03.17. 20:34:04

@S=klogW: Abban, hogy azt esszük, amit elénk raknak. A filmnél maradva, mi azt csak (rosszul) hisszük, hogy az osztogatott Oscaroknak köze van a minőséghez.

Ez az alapigazság tetszés szerint alkalmazható az élet bármely területére.

S=klogW 2014.03.17. 20:43:24

@Bell & Sebastian: Miben lesz igaza bbjnek?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.03.17. 21:35:00

@tesz-vesz: A slam poetry szemét? - és te tényleg értesz a vershez? Komoly kétségem ébredt a kompetenciádat illetően. A slam poetry előzménye a világ legnagyobb költője, József Attila. Aki ezt nem tudja, az lehet, hogy nem egy judeobolsevik féreg, de mindenképpen egy agyatlan balfasz. Hogy a slam poetryt is igyekszik eluralni a judeobolsevik ivadékfalka, még nem jelenti azt, hogy a műfaj szemét. S nemhogy nem szemét, de kifejezetten gyöngyszem, az emberi kultúra túlélésének egyik záloga. Ha ezt nem érted, akkor inkább működtess zöldséges blogot.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.03.17. 21:40:28

@pocaklakó minimanó: Inkább az kínos, hogy te magyarnak vallod magad. Nem lehetne, hogy a judeobolsevikok és ti, - legyetek akármik - egyszerre dögöljetek meg?

S=klogW 2014.03.17. 21:46:56

@Mr Falafel:

JA kiállt a pl. Teleki téren vagy a Duna parton vakerolni?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.03.17. 21:52:19

@S=klogW: Te vagy még egy fafej, te nyomorult. Olyan érzéked van a vershez, mint nekem a ritmikus sportgimnasztika buzogánygyakorlathoz. Megnézni sem bírom, nemhogy megcsinálni.

S=klogW 2014.03.17. 21:57:16

@Mr Falafel: Maga szerencsétlen hülye!

Már maga az elnevezés (a költészet illetve szavalat átnevezése és a szavalás vakerrá silányítása) egy marketingtrükk a kulturális beszivárgás és a tudati térhódítás elősegítésére.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.03.17. 22:07:45

@S=klogW: Hiába magázódsz, oktalan féreg, akkor sem értesz ehhez.

pocaklakó minimanó 2014.03.18. 09:21:59

@Mr Falafel:

Engem nem zavar, hogy te - fölöslegesen - magyarnak vallod magad. Kicsit mulatok rajta és a buzgalmadon, osztjónapot! :)

kerekes pereces 2014.03.18. 14:12:21

Megy itt a prolizás, a savazás stb.

A lényeg: aki Magyarországon nem proli, az sznob.

pocaklakó minimanó 2014.03.19. 17:23:14

@kerekes pereces:

Aki meg nem sznob, akkor proli?

Ha ez így van, akkor inkább leszek sznob. :)

Bell & Sebastian 2014.03.19. 18:05:08

@S=klogW: Ötödikes szintre átfogalmazva, abban lesz igaza, hogy nem látunk tovább az orrunk hegyénél.

Történések nemcsak euroatlanti viszonylatban vannak, akárhogyan is verik rá a libsik a ceglédi kannát.
süti beállítások módosítása