A kicsukott Isten vasvesszeje − Semjén Zsolt versei
2014. március 13. írta: Zsigmond és Péterfy

A kicsukott Isten vasvesszeje − Semjén Zsolt versei

semjen_zsolt.jpg

Rég elmúltak azok az idők, amikor államférfiúink valódi polihisztorok voltak, és a kamerák előli elfutás helyett nem hogy csak a parlamentben, de akár természettudományokban, a bölcseletben vagy épp az irodalom terén is hallatták hangjukat. Gondoltuk eddig. De most véletlenül rátaláltunk egy pár éve megjelent Semjén Zsolt-kötetre, amiben a KDNP elnöke többek között saját verseit is közli.

Ha tudni akarja, milyen lírai alkat rejlik a harcos kereszténydemokrata felszín mögött, kattintson!

Vasvessző

A kicsukott Isten
vasvesszeje
az a csend lesz,
amellyel eltűri
önmagunk istenné nyilvánítását.

*

Ámentelenül

Jézus, értemvérző Arcod
Rúzsként kenem szét arcomon,
Dicsőséged dicsőségem részeként
Önmagamra aggatom.

Igent mondhatok-e Rád
Míg magamra nem mondok nemet?
A talánok közt így tördelem
Én skizofrén életemet.

*

1985. február 12. Este, hazafelé.

Egy kutya megfagy a fagyban.
Átkozott legyek mikor verset faragok!

*

Négysoros

Mezítláb ülök, gyertyafényben, egymagam.
Összekulcsolt kezemen szúnyog. Megcsíp. Hagyom.
De "gondolataitok nem az én gondolatom,
és útjaitok nem az én utam."

*

Blues

Poros grundokon
lépcsőházak
gangok és lichthofok
dzsungelében

szenilis nénik
és maszatos kisiskolások
közt keresgéllek,

Ó Rejtőzködve Közelítő!

*

(Semjén Zsolt: Egyenes úton. Barankovics Alapítvány, Budapest, 2008)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr65842902

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Semjén, a funkcionárius 2014.03.15. 05:53:07

  Semjén: "az egyes társadalmi csoportok problémáit csak a Fidesz-KDNP-szövetség oldhatja meg". Ezért jelennek meg a konfliktusok is a szövetségen belül - tette hozzá. Példaként említette a Pokorni-Hoffmann vitát, ismét megerősítve: „mi Hoffmann Róz...

Trackback: Egy nyelvet öltő, kerge költő 2014.03.14. 11:37:45

Tegnap este megint névtelen levelet kaptam. Valakit megihlettek Semjén Zsolt versei. Fűztem hozzá néhány kommentárt, és közlöm. Íme:Kedves Hartland!Én egy tehetséges, de mostanában mostohán kezelt költőnő volnék, s ha be nem rezelt, versem közölni lehe...

Trackback: A kicsukott Isten vasvesszeje − Semjén Zsolt versei 2014.03.13. 10:26:01

Ha tudni akarja, milyen lírai alkat rejlik a harcos kereszténydemokrata felszín mögött, kattintson!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2014.03.13. 10:09:06

Édes Jézus légy vendégünk..áldd meg akit adtál nékünk..:)

Steve the Great 2014.03.13. 10:18:22

"Átkozott legyek mikor verset faragok!"

Ehhez kellett volna ragaszkodnia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.13. 10:23:42

"Skizofrén életemet?"

Látogasson meg egy szakorvost, mielőtt valami jóvátehetetlen történik.
Ő skizofrén volt (van):
www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-budai-csaladirto-buntetesem-hogy-elek-2005199

Neki is büntetés az élet.

Steve the Great 2014.03.13. 10:23:51

Amúgy itt a teljes mű, ha valaki szeretne elmélyedni Semjén Zsolt gondolataiban (inkl. parlamenti felszólalásai): kdnp.hu/files/egyenes_uton.pdf

Steve the Great 2014.03.13. 10:26:21

@Steve the Great: Utóbbiak közül némi aktualitással bír "AZ OROSZ BEFOLYÁSIÖVEZET-SZERZÉSI TÖREKVÉSEKRŐL" című (kelt az Úr 2007. esztendejének március havában)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.13. 10:28:39

Egyébiránt pedig: a bloggernek a Megfúvom Fűzfa-Lantomat című gyűjteményes kötetből kellett volna tájékozódnia (már csak ezért is, mert beszerezhetetlen).
eletmod.transindex.ro/?cikk=1725

Abban talált volna (magyar!) verseket Habsburg főhercegtől is. Ahhoz képest egy Semjén ....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 10:39:15

Na, most jó, @Zsigmond és Péterfy:?!

Semjén a húszas évei elején közepesen béna verseket írt a modern katolikus költők "modorában"? Ahogy mindenki, aki számít:-) Az mindenesetre kiderült, hogy ismerte Claudelt, Mertont és, természetesen, Pilinszkyt.

Ti olvastátok valaha is Claudelt, Mertont vagy Pilinszkyt?

kerekes pereces 2014.03.13. 10:46:55

A magyar jobboldali magaskultúra.

tevevanegypupu 2014.03.13. 10:47:25

@bbjnick:

Nem olyan vészes ám mosolyogni ezeken a verseken..

wantaan 2014.03.13. 10:54:52

Na ez kemény! Ezek után ne csodálkozzon senki ,hogy ki akarta irtani az énekes madarakat!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 11:17:19

@tevevanegypupu:

Mosolyogni lehet, annál is inkább, mivel nem olyan vészes irományok ezek:-) De az semmiképp sem mosolyogni való, ahogy itt a disznók elé dobják azokat! Hogy ne tisztességes a szándékuk, mi sem bizonyítja jobban, minthogy még a kötet linkjét sem adják meg, ahol olvashatóak!

barankovics.hu/_f/letoltesek/egyenesuton.pdf

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.13. 11:17:26

Az amatőr irodalmárkodás ártalmatlan hobbi, szemben a madarak halomra lövésével, a szakdolgozat-plagizálással, vagy éppen az ország politizálás keretében történő tönkretételével. Kívánjunk még sok örömteli költést Semjén Zsoltnak! (Gyurcsány meg írjon kibaszott jó könyveket a magyar baloldalról, Orbán a fociról, Simon Gábor meg az emlékiratait. Szerintem megérné, ha még ösztöndíjat is kapnának, hogy csak ezzel foglalkozzanak.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 11:18:10

@bbjnick:

Hogy ne tisztességes=Hogy nem tisztességes

S=klogW 2014.03.13. 11:26:25

@Doomhammer:

A kereszténység kifejezetten tiltja az öngyilkosságot, lényegében azért mert isten ajándékának tartja:

Nekem úgy tűnik, maga isten az, aki nem sokra becsüli önmaga képmására alkotott teremtménye életét.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2014.03.13. 11:26:30

@Holger Hartland: valóban, ám a versek kiadattak, szerzője vállalja őket és büszke rájuk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 11:29:31

@dobray:

Nem ér ez a szardobálós kisgeciség annyit, hogy (még ezzel is) összekend magad!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.03.13. 11:33:57

@bbjnick: nekem speciel imponál, hogy van még politikus, akit nem csak a hatalom megszerzése és megtartása érdekel, és vezető szerepben is (2008-as a könyv!) vállalja a lírai, költői, érzékeny énjét - talán még most is írogat verseket maga-magának!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.13. 11:35:23

@dobray: A minőségükről nem mondtam semmit... nem is tudnék, nem értek hozzá. Mindegy is, hogy milyenek, inkább ezekre legyen büszke, mint az egyebekre.

@bbjnick: Mit van úgy kiakadva? "Semjén-verset láttam, megírom" - gondolta a szerző. Nem minősítette.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 11:43:00

@wantaan: Még maga skizofrénezik? Hányat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.13. 11:47:22

@S=klogW:
"A kereszténység kifejezetten tiltja az öngyilkosságot, lényegében azért mert isten ajándékának tartja:"

Hát akkor milyen lírai feszültség forrása az, hogy az életet büntetésnek érzi, de a hite miatt nem dobhatja el. Ebből akár A-kategóriás költemény is lehet - ha van tehetség.

Országvezetéssel, úgy általában olyasmivel, ami más emberek életére is hatással van inkább ne foglalkozzon az ilyen ember.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 11:48:18

Tényleg, olyan vicces sztori nincs Semjénről, amikor csecsszopó korában még a szobatisztasággal küszködött?

Sok mindenért neki lehetne menni Zsoltnak (mert hogy per tu) -gondolom, T. szerzők már alig várják a jobbnál rosszabb kommenteket-, de pont ezzel?

Már megint meglepően zuhan a szín vonala itten.

S=klogW 2014.03.13. 11:48:39

A kommunista diktatúrában ugyanolyan

SZABAD VOLT AZ AKARAT,

mint a kereszténységben.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 11:50:17

@Doomhammer: Maga szerint Semjén országvezetéssel foglalkozik? (Most nem kitérve a vetett logikai hengerbucskára.)

S=klogW 2014.03.13. 11:50:20

Mi a véleményük erről az állításról?

@S=klogW:

Bell & Sebastian 2014.03.13. 11:52:05

@S=klogW: Kezd nagyothallani, vagy talán más oka van az indokolatlan ordítozásának?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 11:53:22

@rajcsányi.gellért (ergé): @Holger Hartland:

Nem kell ez! Ott van a kötetben (amiben van, több, mint kétszáz oldalnyi országgyűlési felszólalás, tanulmány, cikk stb. és kb. tíz vers a kötet végén), hogy Semjén ezeket a verseket a nyolcvanas évek elején-közepén, egy egyemista katkó közösségben írta. Ehhez képest a poszt: "Rég elmúltak azok az idők, amikor államférfiúink valódi polihisztorok voltak, és a kamerák előli elfutás helyett nem hogy csak a parlamentben, de akár természettudományokban, a bölcseletben vagy épp az irodalom terén is hallatták hangjukat. Gondoltuk eddig. De most véletlenül rátaláltunk egy pár éve megjelent Semjén Zsolt-kötetre, amiben a KDNP elnöke többek között saját verseit is közli. Ha tudni akarja, milyen lírai alkat rejlik a harcos kereszténydemokrata felszín mögött, kattintson!"

Úgyhogy, a mandiner önmagáról állít ki bizonyítványt és egyre kínosabbat!

Bell & Sebastian 2014.03.13. 11:54:28

@S=klogW: Azt, hogy nem a vallásfilozófia levegőegében verdes a szárnyával, inkább a budiban hessegeti a legyeket.

wantaan 2014.03.13. 11:55:28

@Bell & Sebastian: No alighanem a Semjén -féle poétáknak mondják "Nagyszerű, hogy érdeklődik a költészet iránt, javasoljuk, olvasson sokat".

Meg amit nem tettek hozzá: "Addig sem ír."

S=klogW 2014.03.13. 12:00:55

@Bell & Sebastian:

A kommunista - vagy bármelyik másik - diktatúrában is azt gondol, mond, tesz az ember amit akar, de nyilván nem következmények nélkül.
Félreértés ne essék, nem következményességgel van problémám, hanem:

van-e jó és rossz diktatúra, s ha igen, mi különbözteti meg a kettőt egymástól?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.03.13. 12:03:07

@bbjnick: nem tudom, mivel vitatkozol? nincs semmi minősítés ebben a posztban.

én személy szerint - még egyszer hangsúlyozom - imponálónak és megbecsülendőnek tartom, ha egy mai magyar politikusról kiderül, hogy a hatalomtechnikusin kívül van egy másik énje, ami - például - érzékeny létverseket költ. Összetettebbé teszi a politikus karakterét, nekem máris módosult a Semjén-képem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.13. 12:03:33

@bbjnick: Semjén pár éve kiadatta, vagyis vállalhatónak tartotta ezeket a verseit. A Mandiner pedig közölt néhányat, minősítés nélkül. Csavarhatnánk úgy is a dolgot, hogy ezzel éppen rokonszenvesebbé akarták tenni Semjént. Ami Vona Gábornak a cicás fénykép, az Semjénnek az ifjúkori vers. Így jobb? :)

De minősítés nélkül tették ide. Akkor pedig már inkább arról szól a dolog, hogy a kommentelők mit látnak bele. (Nem bírom kihagyni a vicces lehetőséget, hogy én védjem meg magával szemben a Mandinert, s főleg ezt a szerzőjét. :))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 12:06:49

@rajcsányi.gellért (ergé):

"nem tudom, mivel vitatkozol?" --- írod.

Kérdezd meg a papodat!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.03.13. 12:11:26

@bbjnick: attól tartok, te vagy az, aki kínosnak és gyengének tartja ezeket a verseket. miért?

szerintem aki 1. verset ír 2. azt ki is adja 3. nem is civilként, hanem vezető politikusként; az nem hogy kínos tett, hanem bátor cselekedet, lázadás a közéletet uraló szellemtelenség és az általános kulturálatlanság ellen. Bár minden politikusról kiderülne, hogy egy költő vagy író veszett el bennük.

Steve the Great 2014.03.13. 12:14:23

@Steve the Great: Látom, kikerült az oroszos felszólalása, akkor ajánlok még egy érdekeset: "TIBET SZABADSÁGÁÉRT" (2008. május 5.) 90.o

Aztán három évvel később preventíve begyűjtik a rendőrök az aktivistákat a kínai kormányfő látogatásakor.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 12:19:33

@Holger Hartland: @rajcsányi.gellért (ergé):

A kötetben szerepel az információ, hogy ezek a versek "fiatalkori zsengék", a poszt viszont úgy beszél róluk, mint a harcos kereszténydemokrata politikus lírai alkatának bizonyítékairól. Maga szerint/szerinted ez rendjén van?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.13. 12:30:49

@bbjnick:
ne idegeskedjen. a mandiner tahó szerzői semjén verseket találtak, rácsudálkoztak, jé, versek, nabazmeg! közöljük!
kicsit olyan, mint vidéki kollégáim akik a titkárságra nyitott irodaajtómon keresztül meglátták a reggeli úszógatyámat száradni a radiátoron: né' gatya!

S=klogW 2014.03.13. 12:42:27

@Bell & Sebastian:

A keresztény tanítás lényege nem a szeretet, melyet hirdet, hanem az alázat, mert csak ebből tud megszületni az igazi szeretet bármely (bármilyen) két ember között. Egy örök és mindenható istenre azért van szükség, mert egy ilyen entitás az, amit fölébe lehet helyezni minden emberi nagyzásnak, és csak egy ilyen entitással szembeni relációban lehet bármelyik és bármilyen embert alázatra nevelni, indítani.

A mindenható örök isten ítélete a korbács, az örök élet a cukor az alázat és szeretet evilági gyakorlásához.

A hitbuzgalom helyett inkább oda kellene eljutni, hogy egy fölénk emelt hatalom fenyegetése nélkül is képesek legyünk az alázatra. Hisz az az egyetlen igazi, megalkuvás helyett őszinte alázat.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.13. 13:00:58

Jó versek.

Semjén rendes ember, ezt eddig is tudtam. Sajnos politikusként értéktelen.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 13:19:23

@S=klogW: Van különbség, mégpedig a cél, ami szentesíti akár az eszközt is, egy bizonyos szint felett.
Csak az képezheti vita tárgyát, kinek hol húzódik ez a határvonal. Nyilván a hierarchiában elfoglalt helyzet és rendelkezésre álló eszközök predesztinálnak, a képességek meg eldöntik.

Hol a keresztényi egyenlőség (szabadságfok) véget ér, ott kezdődik a Való Világ, a limes valahol az orrunk hegye környéke.

tevevanegypupu 2014.03.13. 13:27:47

@bbjnick:

Hát persze, a rosszindulat nyilvánvaló, de sajnos ezt Semjénnek el kell viselnie és nem is hiszem, hogy sokat törődne vele..mi se törődjünk vele, és hát tudja a rossz versek azok nem jó versek. És mi nem is vagyunk rosszindulatuak.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 13:28:56

@S=klogW: Félreérti, a kereszténység lényege azért a kiterjesztett szeretet*, mert az áramlik az Örökkévalótól és ennek szétosztásán kellene munkálkodnunk.

Fogja fel a entrópia ellenében ható erőként, ha így könnyebb megérteni.

*mivel az alapgondolat görög eredetű, ezert célszerű vagy a latin caritas, vagy még jobb, ha a görög agapé által lefedett értelemben használjuk Isten Szentlélek által közvetített erejét; a Szeretet -et

S=klogW 2014.03.13. 13:39:58

@Bell & Sebastian:

A szeretet alatt nem babusgató kedves vagy anya általi szeretetet értettem, ha esetleg így értette volna, hanem a cselekvő együttérzés szeretetét.

S=klogW 2014.03.13. 13:40:47

@Bell & Sebastian:

A szeretet alatt nem babusgató kedves vagy anya általi szeretetet értettem, ha esetleg így értette volna, hanem a cselekvő együttérzés szeretetét.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 13:45:32

@wantaan: Kíváncsi lennék én arra -ha létezne rá objektív teszt- hogy okosság metélkedőn legyőzné-e Semjént? Mit gondol, sikerülne? :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.13. 13:46:02

@bbjnick: Igen, rendjén van. Ha gyengék, akkor sincsen semmi. Hobbiból rossz verset írni nem ciki sem fiatalon, sem később.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 13:52:58

@S=klogW: Ez még mindig kevés arra, hogy leírja vele, mit értünk isteni szereteten. És milyen relációban?
Értse alatta: család / kisközösség / nemzet / emberiség /teremtett világ.

A liberalizmus égbekiáltó bűne, hogy pontosan ezekre a hálókra céloz, mindent beszippant, mint egy fekete lyuk, csak F/F lenyomatot hagy mindenből, ami egykor színes, szélesvásznú, sorround és szagos volt.

Egalizál, amiért / ezért visszalépés kollektív tudattalanba.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.13. 14:04:50

@Bell & Sebastian:
Mit tudom én, mivel foglalkozik Semjén a skizofrén életében. Logikáról szó sem volt, ezek itt költemények, nem matematikai levezetések.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 14:08:23

@Holger Hartland:

A versek minőségének semmi köze ahhoz, hogy a poszt rosszindulatú és (eufemisztikusan fogalmazva) megtévesztő.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 14:16:59

Sonetto di San Filippo Neri

Se l'Anima hà da DIO l'esser perfetto,
Sendo, com'è, creata in un'istante,
E non con mezo di cagion cotante,
Come vincer la dee mortal' oggetto?

Là vè speme, desio, gaudio, e dispetto,
La fanno tanto da se stessa errante,
Si che non veggia, (e l'hà pur sempre innante,)
Chi bear la potria sol con l'aspetto.

Come ponno le parti esser rubelle
Alla parte miglior, nè consentire,
E questa servir dee, comandar quelle?
Qual prigion la ritien, ch'indi partire
Non possa, e al fin col piè calcar le stelle,
E viver sempre in DIO, e à se morire?

...
Mily börtön rabja a lélek a földön?
Miért nem tud kitörni idelentről,
hogy lába végre csillagokon járjon,
Istennek éljen, s magának meghaljon?

Bell & Sebastian 2014.03.13. 14:26:02

@Doomhammer: Arra a megjegyzésére mutat a link, hogy olyan ne foglalkozzon emberekkel, aki büntetésnek érzi az életet, és tabunak az öngyilkosságot.

Erre fel hoztam egy szonettet a XVI. századból, avatott szakember lúdtollából. Szóval, maga is jobban járna, ha inkább más terepen virtuskodna.

unionista (törölt) 2014.03.13. 14:39:32

@Bell & Sebastian:
a szeretet, mint ellenerő. maga se szeretett még senkit (saját magán kívül).

Bell & Sebastian 2014.03.13. 14:46:24

@unionista: Ráterelné a gyanút a postásra, aki nőnemű? Vagy mit akar ezzel mondani, ó, Nagy Grafológus Effendi? Szeretetlenség ügyében inkább Almérőnél csapasson, hacsaknem végzetesen belém zúgott, mint Volga.

tevevanegypupu 2014.03.13. 14:54:22

@bbjnick:

Itt már nagyon sok rosszindulatú dolog született, persze sok igazság is volt bennük. Ha valakire szavazunk vagy szimpatikus, az nem jeneti azt, hogy nem lehet vihogni néha azon amit mondott vagy csinált. Tudja milyen lelkes rajongója vagyok Orbánnak, de amikor a művidéki parasztot alakítja az érettségizős öltönyében ami hétről-hétre jobban feszül a fenekén, akkor nagyon dühös vagyok rá, kifejezetten irritál, hogy annyira kommersz az ízlése a kultúra tekintetében.. ahogy Semjénnek is legszívesebben lekevernék egyet mikor szalonkákról ábrándozik. Ne legyünk teljesen elvakultak egy kedvelt politikus személyével kapcsolatban..:)

unionista (törölt) 2014.03.13. 15:01:58

@Bell & Sebastian:
vicces, ahogy hozza az antilberális = konzervatív idiótát.

wantaan 2014.03.13. 15:04:14

@Bell & Sebastian: Biztosan nem! Semjén egy talpig becsületes és talpig/zsebéig keresztény ember. (azért vastagtalpú cipőnél a megállapításom már nem érvényes!) Ja és okos is! ...végtelenül okos ember!

Komolyan! Ez igy igaz.

Aki nem hiszi az hitetlen gaz kutya/zsidó/kommunista/ateista/liberális/szakállasbácsi/nem fehérló.... stb, stb!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.13. 15:17:22

@Bell & Sebastian:
"Erre fel hoztam egy szonettet a XVI. századból, avatott szakember lúdtollából. "

Az avatott szakember elégette a költeményeit. Ki tudja, az a három, ami fennmaradt (ebből az egyiket idézte maga), miért menekült meg. Valószínűleg véletlenül.

Semjénnek sokkal nehezebb lesz megsemmisíteni ezeket a verseket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 15:17:30

@tevevanegypupu:

Tudja, engem Semjén teljesen hidegen hagy (szerintem tudja); engem az igazság érdekel. S az igazság az, hogy aki munkája végén megadja felhasznált forrásait, az nem plagizátor, aki (ideológiákra tekintet nélkül) szakmai álláspontjának hangot ad, az nem bűnöző és aki húszévesen verseket ír, az nem hülye:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 15:19:31

@Doomhammer:

Maga itt a trollkirály; csak szólok, lehet rá büszke!

wantaan 2014.03.13. 15:32:11

@Doomhammer: Ne hogy már megsemmisítse! Mit gondolsz? Egy Semjént?

Alfőmérnök 2014.03.13. 15:35:52

L. Simon versei jobbak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 15:56:59

@Alfőmérnök:

De @Alfi! L. Simon x kötetes költő, Semjén meg írt húszéves korában egy katkó diákkörben kb. 10 verset oszt jónapot:-)

Kandeláber 2014.03.13. 16:02:14

Mindenesetre kevésbé károsak mint Sickratman alias Paizs Miklós azon verse, amelyben az éppen hatalmon sem lévő jobboldali politikusok megölésére hívott fel.

Kandeláber 2014.03.13. 16:04:33

Egy szemelvény a remek költőtől: "fajra zsidó ez a megélhetési magyar, egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar. Hát, ilyenekből áll ez a jobboldal, menjenek a picsába, de azonnal! Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad! Élve ne hagyjad!"

Alfőmérnök 2014.03.13. 16:25:05

@Kandeláber: Már vártam, hogy melyik buta fasz fogja ezt bekopizni a kurucról.

S=klogW 2014.03.13. 16:26:01

Kedves Keresztény Kommentelők!

Állítólag a külügyünk az ENSz-ben nem képviseli Alaptörvényünk elveit. Ez futott be ma hozzám emailen:

Currently, Hungarian Delegates are involved in high level negotiations at the United Nations, Commission on the Status of Women meetings. But, Hungary, despite having strong national policies against abortion, the manner in which Hungarian Delegates are negotiating, does not reflect those policies.
Sign a petition to the Foreign Minister asking the Hungarian delegates at the UN to make a statement during the Commission on the Status of Women meeting in favor for life.
Hungarian delegates are taking the role as spectators and not advocating for policies that reflect the nation. They have a voice that they are choosing not to use! Why such silence?
As his constituent, you sincerely can make a difference. We must demand that delegates from Hungary be an active voice for the rights of the unborn.
Your URGENT Help Is needed! Sign the petition here:
www.citizengo.org/en/5395-hungary-make-statement-life

_Neville 2014.03.13. 16:34:28

Szerintem nem érdemelnek ezek a versek pellengérre állított cikizést, egyáltalán nem vészes Pilinszky-epigon. Persze semmi extra, de vállalható.

S=klogW 2014.03.13. 16:34:30

@S=klogW:

Mondjuk azt magam sem támogatnám, hogy pl. Fekete-Afrikában még több alultáplált, vitaminhiányos, pókhasú gyerek szülessen feleslegesen.

Ha Istenben is lenne annyi tisztelet az emberi élet iránt, amennyit ő maga elvár teremtményeitől, akkor ezt az emberek százmillióit nyomorba kényszerítő túlnépesedést nem engedné.

Kandeláber 2014.03.13. 16:40:56

@Alfőmérnök: Piszkosul nem talált, nagyokos.
Az Origóról szedtem.
És buta a családja.
www.origo.hu/itthon/20041103mia.html

Alfőmérnök 2014.03.13. 16:48:59

@Kandeláber: Kibaszott mindegy, hogy honnan szedted, faszkalap. Lényeg, hogy ostoba fasz vagy, mert szerinted Semjén verseit többre tartod, mint L. Simonét.
Demonstrálni szeretted volna, hogy "libsikém, neked bezzeg meg ez a költészet", csak még sunyin még nem is hozzám címezted a kommentet.

tevevanegypupu 2014.03.13. 16:50:18

@bbjnick:

Pontosan, csak meg akartam róla győződni.:)

Kandeláber 2014.03.13. 16:53:10

@Alfőmérnök: Kibaszottul nem mindegy, okoska.
A hozzád hasonló öntelt pöcsöknek a kuruc varázsszó (mint a náci, antiszemita, etc..), amivel hipp-hopp, el lehet tüntetni az ellentétes véleményen lévőket.
És nem hozzád címeztem, mert el sem olvastam a kommentjeidet.
Részemről befejeztem.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2014.03.13. 17:01:46

@bbjnick: hol lát rosszindulatot ebben a posztban? tényleg kíváncsi vagyok.

Alfőmérnök 2014.03.13. 17:02:40

@Kandeláber: Tényleg ostoba fasz vagy. Egy nicket nácizok le, mert olyanokat írt, mint a nácik szoktak, ebből azt gondolod, hogy libsi vagyok. Mert húgyagyaddal képtelen vagy felfogni, hogy attól, hogy a libsik mindenkit lenáciznak, még lehet jogosan, okkal nácizni. De jól szórakozom a magadfajta agyhalottakon, az emberi ostobaság kifogyhatatlan örömforrás a számomra.

És hogy mekkora ostoba fasz vagy, mi sem bizonyítja jobban, mint ez a hazugságod:
" És nem hozzád címeztem, mert el sem olvastam a kommentjeidet."

Nyilvánvaló, hogy erre reagáltál:
" Alfőmérnök 2014.03.13. 15:35:52
L. Simon versei jobbak. "
Ugyanis előttem senki nem említette L. Simont, bbjnick meg nem minősítette L. Simon verseit.

Alfőmérnök 2014.03.13. 17:04:30

@rajcsányi.gellért (ergé): "lírai alkat"
"harcos kereszténydemokrata"
Ez nyilvánvalóan irónia.

Kandeláber 2014.03.13. 17:08:30

@Alfőmérnök: Te orvosi eset vagy, kis pofi.
L. Simont egyetlen szóval sem említettem, a hivatkozott hozzászólásodat pedig el sem olvastam.
De szerinted én arra reagáltam.
Szerencsétlen hülye.
Gondolom, álmodban már voltál két, önmagával beszélgető macska.
Ja, ez volt az utolsó reakcióm az agymenéseidre, idióta.

Alfőmérnök 2014.03.13. 17:14:14

@Kandeláber: Valóban, az idézeted Paizs Miklóstól, nem L. Simontól származik, ezúttal tévedtem. De a szellemi képességeidet illetően nem.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 17:24:07

@Doomhammer: Alkaloidaadtán adja át a többieknek is, akik keverik a szabadságot a szabatossággal, mint például maga is. Ha politikus magánéletéből rángatunk a nyilvánosságra bármit, ezt akkor tehetjük, ha van összefüggés politikai tevékenysége és magánhobbija közt, beleértve ebbe az esetlegesen rendhagyó szexuális szokásait. Mivel itt és most ez nem áll -csak maga próbál extrapolálni- nem érzem szükségét annak, hogy megvitassuk Semjén -egyébként nem példa nélkül álló- irodalmi munkásságát.

Hogy magának az a dolga, hogy itt ezernyi alakban megjelenve ezt tegye, az a maga szocproblémája.
Szívből kell hogy jöjjön, ha mindezt egy fizetésért produkálja, hát még ha ingyen!

Hitbéli kérdésekről meg nem érdemes hosszan elnyúúúló polémiát folytatni, ebben gondolom egyetértünk, trollface.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.03.13. 17:50:27

A poroszoknak a zeneszerző-fuvolaművész Nagy Frigyes jutott, az angoloknak az Irodalmi Nobel díjas Winston, nekünk meg Deutch Tompikás falinaptár, meg Semjénzsóti kínrím-faragványai. Ja, és Hoppál Péter. Remélem, hamarosan neki is megjelenik egy CD-je: Hogyan hazudok a kálmánolgában címmel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.13. 18:07:01

@Bell & Sebastian:
Maga csak kamuzik.
Sohase tudja kitalálni, van-e több nikkem és azok melyikek. Azért nem, mert én sokkal jobban rejtôzködöm, mint ahogy maga keresni tud.

Alfőmérnök 2014.03.13. 18:08:48

@Kandeláber: Megjegyzem, többször megkörnyékeztél már faszparaszt, és megpróbáltál sutyerák módon inszinuálni, úgyhogy ne csodálkozz azon, hogy én megpróbáltam visszavágni. A korábbi kommentjeid alapján okkal feltételeztem, hogy az én kommentemre reagáltál. (A Paizs-szöveget benéztem, van ilyen.)

Buta meg azért vagy, mert csak panelekben vagy képes gondolkodni. Aki nácizik, az biztos libsi. Ha valami jobboldali/konzerv szarra azt mondják, hogy szar, azt biztos azért mondják, mert a jobboldali/konzerv üzenetet nem tudják elviselni, nem azért mert tényleg szar. (És ezt azzal próbálod igazolni, hogy valami hasonlóan szar ballib dolgot hozol fel példának.)

Bell & Sebastian 2014.03.13. 18:28:29

@Doomhammer: Ezt nem is vitattam, sőt, elvből nem taposom össze mások homokvárait. Tulajdonképpen a forma a formáért kötözködés sem zavar, maga meg végképp, hiszen már egyenesen a berendezés része, mint mondjuk egy szék vagy asztal.

Csak időnként nem árt tisztázni, hogy ki kicsoda és milyen eszmerendszert képvisel, amivel nem kell hogy feltétlenül egyetértsen.

Hol van maga a kártékony műtahógyerek mutatványaihoz képest, úgy őszintén? Hogy (maga) nem lép át egy képzeletbeli határt, azt azért díjazom, többek között. Mert egy ilyennek is kell lennie a Nagy Brehmben, szó se róla.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 18:34:13

@Alfőmérnök: Téged, gyökér, azért nehéz lerángatni a sárga földig, mert egyrészt megteszed ezt a szívességet önszántadból -az első szóra-, másrészt: egypár üdítő kivételtől eltekintve te nem kapsz levegőt a saját mocskodtól.

Kandeláber 2014.03.13. 18:43:19

@Alfőmérnök: Benézted...
De azért ugatsz és a másikat fikázod, holott egyértelműen te voltál hülye.
Mint a fölöttem olvasható kommentből (is) megállapítható, másoknak sincs igazán jó véleménye rólad.
Kevés vagy, atyus.

wantaan 2014.03.13. 18:59:33

A versek olyanok amilyenek ki ki ízlése? szerint megítéli, de ....

..... de ez nagyon erős!
" Rég elmúltak azok az idők, amikor államférfiúink valódi polihisztorok voltak, és a kamerák előli elfutás helyett nem hogy csak a parlamentben, de akár természettudományokban, a bölcseletben vagy épp az irodalom terén is hallatták hangjukat. Gondoltuk eddig. De most véletlenül rátaláltunk egy pár éve megjelent Semjén Zsolt-kötetre, amiben a KDNP elnöke többek között saját verseit is közli."

Egy copy-paliról azt állítani - sugalmazni ,hogy államférfi NO EZ AMI IGAZÁN FÖLHÁBORÍT!!

Bell & Sebastian 2014.03.13. 19:08:11

Megállapítom, hogy Semjén Zsolt költészetében tetten érhető a vascső, mint visszatérő népi motívum. Szerencsétlenségünkre keresztény kultúrkörben nevelkedett, aminek elegendő a visszataszító ereje ahhoz, hogy ne ragadja meg a kínálkozó alkalmat (és a vascsövet), hogy az összes proto-kommunista nemzetárulónak kiverje vele fejéből a protót.

A kereszténységről -ezek után- már az ENSZ / NATO / IMF sem képes lemosni, hogy fineszes, zsidó találmány a jogos indulatok féken tartására.

Aki (tehát) Semjén Zsolt politikusi tisztességében kételkedik, az vagy nem látja át világosan a helyzetet (mert buta hozzá), vagy nettó szalonkanáci, aki a holokauszt központi bevezetéséről álmodozik, ráadásul mások, befizetett egészségügyi hozzájárulásának terhére.

Miután rámutattam a jelenség valódi mozgatórugójára, ezek után már senki nem hivatkozhat arra, hogy ő nem is tudta, mert neki nem szólt senki.

Én szóltam. Igény szerint rímbe is szedem, csak annyira jól még nem fizetnek a perzsák, hogy mindig alapból színvonalas legyek.

Örményeknél milyen a bértábla? Nincs itt egy kóbor fideszes?

Alfőmérnök 2014.03.13. 19:25:38

@Kandeláber: Egyedül ennek a paranoiás nácinak van ilyen rossz véleménye rólam, mások inkább hülyének néznek. Persze az intelligensebbek nem.

Látom, ismét szövegértési problémákkal küszködsz. Megpróbálom elmagyarázni: korábbi, hozzám címzett - támadó jellegű - kommentjeidre volt reakció, amit írtam. Ha kell, előkeresem, faszkalap, hogy mikor és hogyan próbáltál belém kötni. Nem én kezdtelek téged baszkurálni. Azt meg beláttam, hogy tévedtem (mellesleg L. Simon hasonlóan alpári stílusban írt, szóval nem volt nehéz benézni, igaz, magyarellenes rasszista szövegei nem voltak), de ez a tévedésem mit sem változtat azon a korábbi kommentejeid alapján kialakított véleményemen, hogy egy faszkalap vagy.
Te viszont még mindig az elmebeteg náci véleményébe kapaszkodsz, és nem vontad vissza a durva sértésedet, miszerint " orvosi eset vagyok". Egy jellemtelen senki vagy.

hackbard.celine 2014.03.13. 20:02:32

@rajcsányi.gellért (ergé):
S mind a méla semmitmondás
Mit hord a kósza lét
Fagyott kutyákon merengve
Szókat faragnék

Jézus orczáját látom
Ragyogó narancs fényt
Lovam zabláját rántom
A sörétest betárzom

Lelki Szavannám bús Szahara
Ha beköszönt Húsvét hava
Kárpátok hágói határt
Nem jelentenek

Noé árvái ne reméljetek
Góg és Magóg fia
Az ugaron megremeg

Kackiás kalapom
Ferdén felkapom
Nevem Semjén Zsolt
Nem is tagadom

gnme 2014.03.13. 20:05:03

semjén zsó'ti és a blues

fh' ehh, tgyá'pp tyá'pp

zavart érzek az erőben

www.youtube.com/watch?v=5fIQrSLzK0Q

egysmás 2014.03.13. 20:10:55

Az a fasz sok mindenbe belekotnyeleskedett, de az irodalommal pont nem kezdett buziskodni.

Ezer éve írt néhány zsengét, lehet, hogy még ma is ír két szalonka meg egy zerge között, de ezt nem reklámozza, ebben nem nyomul.

Akkor meg miért kell felhánytorgatni?

hackbard.celine 2014.03.13. 20:19:35

@bbjnick: Semjén úgy ekézte lelkesen a szakdolijában a Rolling Stonest, hogy közben fogalma sem volt arról, hogy a dalszöveget a Mester és Margarita ihlette. Az egy dolog, hogy a klasszikus rock nincs meg neki, de hogy Bulgakovig nem jutott el?
A keresztény irodalom bővelkedik bizzarrabb könyvekben, ott az évszázadokig második legnagyobb példányszámban kiadott Malleus Maleficarum.

S=klogW 2014.03.13. 20:21:14

@Bell & Sebastian:

idézném korrábi komentemet kultúrantropológiai ismeretterjesztés céljából:

már vártam mikor kerül elő a vascső :D
végeztem némi felszínes online kutatást a vascső mint az interperszonális kontaktus metakommunikációs eszköze kultúrtörténetét illetően

"Jewish-American organized crime arose among slum kids who in pre-puberty stole from pushcarts, who as adolescents extorted money from store owners, who as young adults practiced schlamming

(wielding an iron pipe wrapped in newspaper against striking workers or against scabs) –

until as adults they joined well organized gangs involved in a wide variety of criminal enterprises boosted by Prohibition."

en.wikipedia.org/wiki/Jewish-American_organized_crime#19th_Century_.E2.80.93_early_20th_Century

gnme 2014.03.13. 20:27:05

@hackbard.celine: ők az elit (...) oly buták, mint a főd.

(a dokimnak írtam erbé kapitány munkásságáról és az erbét követő generációkról.. mondta, nem tudja ki az erbé kapitány de a műveltségének ezen részét ki fogja azonnal bővíteni)

:-)

www.youtube.com/watch?v=NIp6r8-6YLQ

Alfőmérnök 2014.03.13. 20:33:15

@hackbard.celine: Mert Semjén Pink Floyd-rajongó:

" Mert én a Pink Floydon nőttem fel.Semjén Zsolt barátomnál hallgattuk először, aki osztálytársam volt a Szilágyiban (most már két fiam is odajár, Istenem…), egy akkoriban igen menőnek számító Teslán, a Yugoton kiadásában. Az összes Pink Floyd-albumot."
www.magyarhirlap.hu/belfold/roger_waters.html

hackbard.celine 2014.03.13. 20:57:22

@Alfőmérnök: Az is egy vicc, hogy nem yugoton, hanem Jugoton. Meg nem Haire, hanem Hair. Ehh...

hackbard.celine 2014.03.13. 21:06:16

@egysmás: Talán, mert ebben is olyan középszer alatti, mint minden más minőségében? Kivéve talán a határtalan lojalitást.

De a kedvedért rittyentettem én is egy gyors keresztyén négysorost, csak lásd hogy születik a művészet:

Négysoros 2014.03.13

Epigon Narcüsszosz rekedt
Mária Országa felett
Kevélység. Hiúság. Harag.
Semjén Zsolt a neved!

gnme 2014.03.13. 21:09:07

"...nem is nagyon érdekel..."

pedig te vagy az elit zsótikám

dehát így.. nem lesz belőled éneklő szardarab sem

egysmás 2014.03.13. 21:13:07

@hackbard.celine: Az ember egész sok mindent csinál, amiben középszer alatti teljesítményt nyújt.
Ezeket általában a saját örömére műveli, kb. mint Semjén a versírást.
A saját örömére elkövetett dolgokkal meg nem illik basztatni még Semjént sem.
A "verseivel" nem nyomja magát, még az is lehet, hogy egy túlbuzgó nyalizó rakta be azokat a "kötetbe".

Mellesleg a művészet a bor és az unalom nászából születik.

S=klogW 2014.03.13. 21:13:42

@gnme:

Te már abszolváltad a szardarabságot, légy büszke rá.

gnme 2014.03.13. 21:14:37

@S=klogW: tőled tanultam

azt most szidsz? ejnye.

hackbard.celine 2014.03.13. 21:18:00

@egysmás: Nem túl népszerű, piaci körülmények között eladhatatlan könyveket leginkább pénzmosási céllal adnak ki politikusok. Nézz csak utána, hogy a végső felvásárlótól a baráti nyomdának és a jogtulajdonosnak mennyi jut vissza politikai kiadványoknál és piaci kiadványoknál. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.13. 21:31:12

@Bell & Sebastian:
"Csak időnként nem árt tisztázni, hogy ki kicsoda és milyen eszmerendszert képvisel,"

Azt hiszem, ideológiai alapjaimat már többször tisztáztam.
Én a népi baloldal (más néven nemzeti szocializmus) híve vagyok.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/07/magyar-politika-osszefoglalo-rendszere.html

Most maga jön.

S=klogW 2014.03.13. 21:39:19

@gnme:

Tőlem biztos nem. Ez nálad inkább kongenitális.

gnme 2014.03.13. 21:45:35

@S=klogW:

írd már ki lécci mi a neved és a foglalkozásod

hadd tanuljunk tőled

S=klogW 2014.03.13. 21:49:41

@gnme:

Nem tőlem kell tanulnod, hanem magadtól kellene nekilátnod. Ahhoz meg alázatosnak kellene lenned,

gnme 2014.03.13. 21:51:40

@S=klogW: olyan emberhez aki szardarabnak hív?

RÖVIDLÁTÓ 2014.03.13. 22:11:24

NÉGYSOROS
Mezítláb ülök, gyertyafényben, egymagam.
Összekulcsolt kezemen szúnyog. Megcsíp. Hagyo
elöttem ült. Az őr hamarosan hozza a vacsorám.
Tán' sose fogok má' madarakra lövöldözni.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 22:13:50

@gnme: Ne legyen büszke arra, ha megrekedt középiskolás szinten a zenei ízlése. Ómolnár (a kisgazda és kacsamagizinos) írt róla, a beatkorszak hajnala, ugyebár, majd a HBB vitte tovább a lángot. Aki bluest akar, menjen a Mississippihez, ott van, doszta.

Aki meg epigonokat, az most már talál magának különbeket. Utólag azért kiderült, mekkora egy tájidegen átbaszás az egész, amiről nem szegény Radics tehet.

Amerika házhoz jött, a beatkorszak meg menjen az anyja valagába, úgy, ahogyan van! És vigye az agymosott beatnemzedéket is magával, ez lenne a második kívánságom.

gnme 2014.03.13. 22:17:50

@Bell & Sebastian: maga mondja meg mire legyek büszke

(ilyet emberi toprongyok szoktak leírni)

Bell & Sebastian 2014.03.13. 22:28:07

@Doomhammer: Jönnék há, ha nem demoverziós lenne a kapcsolódásom, ami pont nem nyitja meg a linkjét.

Biztos valami távoli, nagyon drága helyen van a szerver, ami nem engedi be ezt a címet, ami szintén egy távoli, drága helyen van, csak történetesen az ellenkező oldalon, hogy így mondjam.

Ha maga pont annyira nemzeti szocialista, mint mondjuk Moldova, akkor nem lehetetlen, hogy szót értünk, mivel már éppen megkezdtem Kádár rehabilitációját.

Nekem ez a tolvajlós-halandzsista-dúcsizmus nem annyira jött be, mondhatni, szarok rája.

A Szent X. Piusz Papi Társaság mond magának valamit? Oda rakjon, ha éppen dobozolni tetszik.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 22:31:00

@gnme: Jobb, ha ezt tőlem tudja meg, mintha az internyúlon derül ki. Tagadja le, mert hülyére veszik.
Persze akkor, ha maga pont ezt szereti, akkor visszavonom.

gnme 2014.03.13. 22:33:17

@Bell & Sebastian: nem tudtam, hogy most ez a pártprogram: tagadd le magad.

á.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 22:38:40

@S=klogW: A téma valóban adta magát, csak ki kellett tartani, hogy valahol a csúcspont közelében süljön el.
Mert nem szabad önzőnek lenni, ha élvezkedhet más is.

(Mit reklamálsz, ha pont ugyanennyi időd volt rá neked is! -szól az örökzöld poén, amit nem árt homlokon tartani, mint farizeus az imadobozkáját.)

Bell & Sebastian 2014.03.13. 22:43:12

@gnme: A valódi blueserek korán halnak, ezért házasodjon inkább mosómedvével, -nőt csak azért nem ajánlok, mert magától azért jobbat érdemelnek!

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.03.13. 23:04:01

"Egy kutya megfagy a fagyban.
Átkozott legyek mikor verset faragok!"

Nem lehet mit hozzátenni.

Bell & Sebastian 2014.03.13. 23:21:39

@Alfőmérnök: "Egyedül ennek a paranoiás nácinak van ilyen rossz véleménye rólam, ..."

Most húzzam alá piros postairónnal a tartalmi hibákat, mint tanítónéni a gyépés nebulójának? Csak fölösleges kíntorna lenne, nem mondom, de tudod; hörcsög és üvegkalitka.

Alfőmérnök 2014.03.13. 23:44:34

@Bell & Sebastian: Te buzeráns náci, idézzél valakit még, aki olyan rágalmakat szór rám, mint te! A szintén roncsember gloire már rég bekussolt, mióta rájött, hogy nem az vagyok, akinek gondolt. Te meg még mindig nyomatod az elmebeteg hazugságaidat. A minimum, hogy mániás depressziós vagy, lehet, hogy még sajnálnálak is, ha nem engem próbálnál bemocskolni a beteges fantáziálásaiddal.
MézesRozi más tészta, őt majd a szembesítésen fogom szarrá alázni, ha az ügyészség nem ejti a vádat.

Szakura 2014.03.13. 23:48:50

@maxval a gondolkodó birca: jó vers?! Jézus arcát rúzsként szétkeni az arcán? Kicsit transzvesztita, nagyon horror. Olyan hannibalos.

wantaan 2014.03.14. 03:40:14

@Rejtett kamera Webáruház: Nem lehet mit hozzá tenni???
Persze, hogy nem. Hisz az a lüktetés, amely felveri a téli világot s látjuk lelki szemeink előtt azt a "kutyát" amely vonyítva megfagy a fagyban ....
..... s a költő még véletlenül sem használ olyan képet hogy nem fagyban fagy meg az gaz láncos kutya (mert láncos az a kutya hiszen ha nem láncos lenne akkor bemenne melegedni a jó meleg szobába), hanem meleg szobában fagyna meg.
S mily mesterien oldja meg a politikai birálatát a rendszernek? .... mindenki érzi, tudja hogy az a kutya a vad szibériai fagyban, a tajga az orosz tajga fagyában fagy, a kommunizmus fagyos lehelete az ami csont keménnyé fagyasztja a gaz láncos kutyát, kíméletlenül, könyörtelenül. De tudjuk a kutya léte és halála nem lehet más e fagyba. ....mint fagyban fagyni!
Fantasztikus és professionális!
Természetesen a keresztényi szeretet , az ember még a gaz kutya esetében is felül emelkedik a mindennapok könyörtelenségén s a csonttá fagyott kutyában is fölsejlik az ember ...... s jön a költő nem látható de kisugárzó tenni akarása amely szinte szétveti - szétfeszíti e pár szót. S a tehetetlenség, az elfogadhatatlanság föloldására megfogalmazódik az Önön maga számára kért büntetés! "átkozott legyek ...." lehet-e még ezt fokozni? Szerintem nem, nem lehet, ez a csúcs s innen már csak a költő vetheti le magát s zuhanhatna Ikarosz módjára a mélybe .... de mindannyiunk szerencséjére Ő ezt nem teszi s már örökre a Parnasszus hegyes ormairól tekint le az alant világra!
Bátran kijelenthetjük, leírhatjuk s agyunkba véshetjük ezzel Semjén Zsolt a legnagyobbak közé emelkedett!!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.14. 06:33:59

@hackbard.celine:

"Semjén úgy ekézte lelkesen a szakdolijában a Rolling Stonest, hogy közben fogalma sem volt arról, hogy a dalszöveget a Mester és Margarita ihlette..." --- írod.

A sátánistákat pedig a Biblia ihlette: ettől még a sátánizmus sátánizmus marad.

Hogy hogyan is látta magát ez a drogos ellenkultúra (ha úgy tetszik, hogy milyen volt az önképe), arról érdemes megtekintened J.-L. Godard (a korban maga is szélbalos, maoista) Szimpátia az ördöggel c. filmjét: www.youtube.com/watch?v=D8K6SUFt9Vs

tevevanegypupu 2014.03.14. 06:54:33

Hú mivé fajult itt..pedig szép az idő és hamarosan kezdődnek a forradalmi ifjusági napok..miért nem ott tobzódnak akik ultradézinek érzik magukat..szabadsajtó, szabadszappanozni..addig amíg lehet, mert április 6-tój uj diktatóra veszik kezdetét valószínüleg négy évre és Szanyi Tibor is elmegy Európába, de most még összefogdoz, élvezkedjenek..ó nem is rejtőzködve közelítők..

wantaan 2014.03.14. 07:00:59

@tevevanegypupu: Ne aggódjon elftárs! ...majd maga is előveszi a munkásőr egyenruháját s menetel a békemeneten a gazimperialisták és talpnyalóik ellen. S bátran felemeli szavát a Nyújork-telaviv-Alsómocsolád tengely ármánykodása ellen!

MézesRozi 2014.03.14. 07:22:27

A zaklatásügyében tett feljelentést a rendőrség 7 hónap nyomozás után megalapozottnak találta, az ügyet továbbította, az ügyészség köztörvényes ügyben nyomoz.

Az eljárás az @Alfőmérnök nicket használó személy ellen folyik, aki a rendőrségi nyomozás ideje alatt sem hagyott fel a zaklatással.

wantaan 2014.03.14. 07:29:46

@MézesRozi:na akkor huuu azannya. S magát zaklatta édes????

wantaan 2014.03.14. 07:33:14

@juan74: Ó az csak a módosult Semjén képről lepattogzott szrdarab? vagy mi.

juan74 2014.03.14. 07:39:54

@wantaan: akkor öblítse le, ahogy a Isten (talán Apollón?) vesszejét hiába szájára vevő átkozott rímfaragó.

tevevanegypupu 2014.03.14. 07:45:10

@wantaan:

Addig maga csörgesse láncait a tel-avivi szombati lift ritmusára.

wantaan 2014.03.14. 07:49:15

@juan74: No hogy má!! Most ez a trendi!!! ....jó lesz az még mutatni, hogy ő aztán oda van szívvel, lélekkel, nyelvvel, tettel, bátorsággal. Egy államférfiú szava akarom írni szra még sokat jelenthet.

gnme 2014.03.14. 08:03:38

@Bell & Sebastian: milyen a mosómedvékkel, jók az ágyban?

Mikor esküdtek?

Alfőmérnök 2014.03.14. 09:19:11

@MézesRozi: Az ügyészségnek kurvára elege van az ilyen ostoba libák feljelentéseiből.
A nyomozás ideje alatt küldtem EGY levelet a VALÓS emailcímedre, a VALÓS személyednek, hogy tájékoztassalak téged a tényállásról és a pofádba nyomjam, hogy hogyan vezetted félre a magyar hatóságokat.

Most pedig megint húzz vissza az odúdba úgy fél évig, te erkölcsi fogyatékos roncsember.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.14. 09:53:12

@Bell & Sebastian:
Tehat maga egy olyan katolikus, aki elveti a reneszansz ota az egyhazba furakodott bomlast? Egy igazi szakralis kereszteny?
A szakralis keresztenyek es a szakralis osmagyarok (amilyen en vagyok) mindig is megertettek egymast. Ki kell sepruzni az ujdonaszokat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.14. 11:41:04

Lazítsunk! Rossz verset szórakozásból írni jó móka, lendüljön hát a libikóka, csak vissza ne jöjjön a libi Kóka!
hartland.blog.hu/2014/03/14/egy_nyelvet_olto_kerge_kolto

S=klogW 2014.03.14. 14:14:00

@MézesRozi:

Ez úgy ahogy van, szánalmas. Maguk mind meghülyültek. Rá kellett volna hagyni Alfira az idegbaját.

Alfőmérnök 2014.03.14. 15:40:56

@S=klogW: Idegbaja a csajszinak volt, nem nekem.
Egyébként persze, hogy szánalmas. Kicsit kozmetikázniuk is kellett a tényeken az ügyvédnőjével, hogy egyáltalán komolyan vegyék a dolgot.
Én már csak arra várok, hogy az ügyészség behívjon szembesítésre és nevetségessé tegyem a ribancot.

Ja, és innen üzenem, hogy hiába kérted az adataid bizalmasan kezelését, a balfasz rendőrök egy dossziéban adták oda a személyes adataidat tartalmazó papírt a csatolt dokumentumokkal, amiket jogomban állt megtekinteni. Végigolvastam mindent, a turulékkal való szánalmas levelezgetésedet is. Tudom, hol laksz, nem egy embert ismerek az utcátokból, vannak tippjeim, hogy kiktől informálódtál rólam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 20:43:37

semjén elvtárs, mérnem vettél drágább szellemírót? micsoda egy perverz alak, azért a tematika megvolt: kdnp -> kereszténydemokrata -> istenes versek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 20:59:36

elena csaúcseszkú is hasonlóan jó verseket írt és még a tudomány területén is maradandót alkotott, hát mi van semjén elvtárs? mi lesz ezzel a páratlan reál vénával?

Jézus, értemvérző Arcod
Rúzsként kenem szét arcomon,

azért csak vigyázzon a sok rúzzsal semjén elvtárs, bár az igaz, h a 4 fal között lehet, de a keresztények még ez se nagyon szeretik

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 21:08:50

@bbjnick: semjén nem keresztény, semjén egy kommunista fattya

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 21:10:54

@rajcsányi.gellért (ergé): haha, neked az is imponál ahogy az orbán cslaád 3 generációnyira felépítette magát, de ahhoz kéne spiritusz is, hogy rájöjj hogy hogyan tették.
nem kéne kihagyni a kommunista párt segítségét egyik történetből se

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 21:13:36

@rajcsányi.gellért (ergé): érzékeny létversek :) jézus de ostobák és igénytelenek vagytok, az se biztos h ő írta ezeket a szemeteket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 21:15:59

@rajcsányi.gellért (ergé): aki 1. verset ír 2. azt ki is adja 3. nem is civilként, hanem vezető politikusként; az nem hogy kínos tett, hanem bátor cselekedet, lázadás a közéletet uraló szellemtelenség és az általános kulturálatlanság ellen. "

te hülye vagy, te teljesen ostoba vagy, most komolyan
elhűlök, h lehet ilyent leírni egy írástudó embernek...

ezt mondtad l. simonnak is? nem kínosak ezek, hanem bátrak, megáll az eszem!
hogy a fenébe lehet... nagybácsi semjén amúgy? vagy mi van?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 21:17:58

@rajcsányi.gellért (ergé): miért nem maradsz meg a fotózásnál? az a neked való munka, a dagadt ruhás gondolkodás, írás, az neked csak nyűg, és nekünk is. szégyen, hogy írhatsz ma Magyarországon.
szégyen hogy írhat semjén és l. simon, és a haverok a pártból ki is adják a szemét írásait. szégyen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 21:24:09

@hackbard.celine: 1000x jobb az összes l.simon-semjénnél

MézesRozi 2014.03.15. 08:22:23

@S=klogW:

Nem a kommentek miatt folyik ügyészségi nyomozás az @Alfőmérnök nicket használó személy ellen, hanem a nem nyilvános térben elkövetett folyamatos zaklatás miatt.

Alfőmérnök 2014.03.15. 08:50:12

@MézesRozi: Ezért kellet azt hazudnotok, hogy leválasztottad az emailedet a nickedről. Mert egy virtuális személynek küldött levél nyilván nem egy valós ember zaklatása (most is küldhetek a profilodra kattintva üzenetet az emailed ismerete nélkül).
És ezért kellett elhallgatnotok, hogy te kerestél meg engem és korábban te is több, mint 70 levelet küldtél nekem.
A valós (hivatalos, munkahelyed honlapján is megtalálható) emailedre azért (is) küldtem EGY levelet, hogy demonstráljam a síkhülye rendőröknek, hogy mi a különbség egy virtuális és egy valós személynek küldött email között.

maroz 2014.03.15. 19:43:09

@Holger Hartland: "Kívánjunk még sok örömteli költést Semjén Zsoltnak! "

Szerintem az adófizetők pénzét költeni már alapból örömteli, pláne, ha lehet sokat is. :)

Revolutionist 2014.06.04. 16:15:18

Nemzetszégyene szégyenmagyar hazaáruló orbáncsicska semjénpatkány...

Bell & Sebastian 2017.03.27. 23:42:57

Netene, pedig fogadni mertem volna, hogy írtam ide valamit. Vagy csak akartam?
süti beállítások módosítása