Barcsay Tamás: A románok legalább visszaadtak valamit, Magyarország nem
2014. március 09. írta: Redakció

Barcsay Tamás: A románok legalább visszaadtak valamit, Magyarország nem

barcsay_tamas.jpg

Csak a sztálinista propaganda terjesztette, hogy a nemesek elnyomták a parasztokat. A román földreform nem volt annyira szörnyű, mint azt gondoljuk, és a román visszaszolgáltatási törvény is nagyvonalúbb, mint a magyar kárpótlási törvény volt, mivel az nem adott vissza semmit – mondja Barcsay Tamás, Barcsay Ákos erdélyi fejedelem leszármazottja, a torontói Ryerson Egyetem propagandatörténet professzora. A Kolozsvártól nem messze található, több száz éves gyalui kastély tulajdonosával a család viszontagságairól, arisztokráciáról, kommunizmusról és az erdélyi románok regionális identitásáról beszélgettünk.

„Gondolta volna valaha, hogy egyszer visszakap valamit a családi örökségből?

Én mindig azt gondoltam, hogy a kommunista rendszer egyszer össze fog omlani. Földrajzilag, gazdaságilag, történelmileg abszurdum volt az egész. És reméltem, hogy ha összeomlik, lesz valamiféle visszarendeződés, legalábbis kompenzáció. De Magyarországon nem így történt! A kárpótlási jegy vicc volt, Antall talán nem volt elég erős, hogy rendesen megcsinálja a visszaszolgáltatást. A törvény egyébként Csehországban sem ad vissza 1948 előtti javakat, mert akkor hárommillió német visszakapta volna a vagyonát...

Ön viszont többször járt Gyalun. Hogy engedték be oda a kommunista időkben?

Úgy, hogy nem tudták, ki vagyok. Először 1968-ban voltam ott, oxfordi egyetemi társaimmal mentünk látogatóba a Szovjetunióba, és visszafelé elvittem őket Gyalura. Akkor még viszonylag liberális volt a rendszer. Gyalun sok minden megvolt, és nem volt rossz állapotban sem a kert, sem a kastély. Az igazgató fogadott és kedvesen körbevitt minket. Egy kucsmás parasztot rendeltek mellém, én azt kérdeztem tőle: tényleg borzalmasak voltak ezek az elnyomó, feudális urak? És akkor ő apámról abszolút pozitívan nyilatkozott. Majdnem elsírtam magamat. A sztálinista propaganda arzenálja terjesztette, hogy a nemesek elnyomták a parasztokat, de ezt már komoly marxista történészek sem írták így le a rendszer vége felé. A magyar baloldali politikusoknál azt látom sokszor, hogy nem progresszívek, hanem néha visszakanyarodnak a régi jó sztálinista szlogenekhez, feudalizmust emlegetve. Néha úgy tűnik, hogy egyes politikusok szellemi fejlődése megállt 1952-nél.

Nehezen tudta visszaszerezni a családi javakat a román restitúciós törvény elfogadása után?

Sokat szidjak egyes magyarok a románokat, román ide, román oda, de egyet azért had jegyezzek meg: a románok legalább visszaadtak valamit, Magyarország nem. Ez az igazság! Anyai nagyanyámnak volt egy háza Gödöllőn, valaha Blaha Lujza lakott benne, majd Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója. Abból mi soha semmit nem kaptunk vissza! Nagyanyám kertjét felosztották, és igazán kedvesen elnevezték róla az utcát Ligeti Juliska utcának. Szóval felesleges azt hangoztatni állandóan, hogy milyen nehézkes a román adminisztráció. Magyarországon sem Esterházy herceg, sem például a Károlyiak vagy a Hatvany, Kornfeld és Weisz családok sem kaptak vissza semmit. Senki sem akarja visszaállítani a nagybirtok-rendszert, de hogy mindent elvegyenek, lakást, bútort, alsógatyáig, mégiscsak túlzás! Ha ráadásul egyszer elkezdték a gyűlölködést, nem volt vége: kezdték az arisztokratákkal, folytatták a „kulákokkal”, a húsz és ötvenholdas, szorgalmas kisbirtokosokkal.”

Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr25850930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.09. 10:45:40

propagandatörténet professzor. meg az anyja picsáját.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.03.09. 18:59:48

Mindenesetre igen jó hír, hogy az erdélyi arisztokráciának vannak maradékai, s azok közül valaki vissza is kapott valamit. Nem úgy, mint nálunk, ugyebár. Remélem elégedett, és szívósan gondozza az éppen bimbózó román-magyar újbarátság hamvas szirmait.
Az interjú nagyon tanulságos, olvassa el alaposan mindenki, akit érdekel.
Az én honfiúi szívemet különösképpen ezen mondatok dobogtatták meg:
"Egyszer véletlenül azt mondtam egy román taxisofőrnek Kolozsváron, hogy itt sokkal hidegebb van, mint Bukarestben, és azt válaszolta: kit érdekel Bukarest? Majd idézhetetlen szavakkal minősítette a fővárost. Egy román hölgy pedig végigkérdezte, hogy merre jártam Erdélyben, és az nem érdekelte, hogy a Regátban voltam-e. Pedig valljuk be, ott is vannak szép és látnivaló dolgok."
Lássuk be, lélekmelengető dolgok ezek.

Alfőmérnök 2014.03.09. 19:38:33

Különösen szépek Kolozsváron a román nemzeti színű padok és kukák. Vagy azokat már átfestették?

S=klogW 2014.03.09. 21:36:38

@Mihint:
Azért azt megjegyezném, hogy 2/3-os területi veszteség után (és az így kieső "regálék" nélkül) - plusz egyebek, mondhatni "Száz év szopás" után - nehéz lenne méltányos anyagi kárpótlást biztosítani.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.03.09. 21:48:11

@S=klogW: Ha már... láthatóan nem világos Magának, hogy a keserű gúny a hozzászólásomban minek is szól, hát többek között ennek is, amit ír. És ha él valódi, eredeti, igazi, stb. arisztokrata még ma a régiek közül, éppen ezért hányja le keserű epével eme interjút. Mit gondol, él még "arisztokrata", aki kárpótlásra ácsingózik, avagy még relációkat is épít az alamizsnával kapcsolatban, amit "kapott"? No, mondtam én, hogy gondolkozzon :)

S=klogW 2014.03.09. 22:40:28

@Mihint: Nézze, azért az "újbarátság" elég egyértelmű volt. Tovább nem kifejezetten a kommentje tartalmának csupán a ténynek, hogy idéz is a posztból, illetve elsősorban magának a posztnak szántam a kommentet.
A cím kapcsán először eléggé egyértelmű kommentet akartam írni az emberi pofátlanságot emlegetve, aztán elolvastam a címbeli mondat tágabb szövegkörnyezetét is, és így már kevésbé találtam pofátlannak az illető szavait. Valamint abban pedig valóban elbizonytalanodtam, hogy mennyire szánta gúnyosnak a kommentje második felét:
Az a tény, hogy az erdélyi románnak vannak ellenérzései bukaresttel az esetleg még jó is lehet a magyarnak. Bár talán jobb lenne mégis fordítva, akkor talán elszivárognának Erdélyből.
Mindenesetre, ha a legalább Székelyföld önállóságát nem sikerül elérni Erdélyen belül Marosvásárhely központtal, akkor mg egy évezredet nem fog megérni magyarként Magyarország. (Így is már vagy száz éve két nemzet él itt, és polgárháborúnk nem volt még.)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.03.09. 22:52:47

@S=klogW: Azonfelül, hogy most nem fárasztom azzal, hogy fogalmi vitákba bonyolódok Magával, leszögezném azt, hogy ez a megjegyzése:
"Az a tény, hogy az erdélyi románnak vannak ellenérzései bukaresttel az esetleg még jó is lehet a magyarnak. Bár talán jobb lenne mégis fordítva, akkor talán elszivárognának Erdélyből."
semmilyen formában nem volna jó, főként további megállapításai. Egyáltalán, úgy tűnik, valami általánosan elfogadott dolog lett az, hogy itt a Kárpát-medencében "nemzetek" meg ilyenek élnek, és ezek közül valamelyik - történetesen a "magyar nemzet" (mely kifejezéssel csúfosan visszaéltek eddig, és most is) hegemóniával állhat elő, és majd - mint okosabb nemzet - jól megmondja a frankót, és vezeti a többi szintén "nemzetet". Vegye észre, hogy ez az el...rontott elképzelés adott ideológiai fegyvereket mindenféle mai napi mihaszna számára.
Kérem, vegye tudomásul azt, hogy egyáltalán nem jó hír az, ha közvetlen környezetünk tagjai egymás ellen fenekednek, avagy egymást lenézik, továbbá, hogy ezúttal sem volt igaza ;-)

Bell & Sebastian 2014.03.09. 23:31:35

Valakitől csak el kell tanulni a nemesség csínját-bínját.
Erről a Family Frost hiteles története jut az eszembe, magyar cég végezte a terítést, a fogyasztók feltérképezését, az útvonalak kidolgozását, egyebeket, majd a munka dandárjának elvégzése után kilökték a magyart, inkább saját flottával aratták le más vetését.
A borászat trendivé válása is pontosan így történt.

Hogy ne beszéljek rébuszokban, újgazdagék speciális problémája, hogy mit kezdjenek a töménytelen pénzükkel? A magyar elit Erdélyben terjeszkedik, földet, uradalmat, vagy éppen kastélyt vásárol és tanulja, mit kell vele kezdeni?

Ehhez hasznos segítség egypár, sokadik generációs ivadék, aki tán még emlékszik arra, melyik szobában terítettek, hogyan volt egy bál, kit kell meghívni és a többi.

Nem utolsó sorban strómannak sem elvetendő egy ilyen, jól szituált öregúr, csak ne legyenek leszármazottai, megelőzendő mindenféle problémákat.

Szóval, nem akarom eldönteni, sem minősíteni vele, hogy ez akkor most jó vagy rossz? Annak ellenére, hogy természetesen van véleményem, méghozzá igen karakteres.

S=klogW 2014.03.09. 23:40:46

@Mihint: Nem vindikálom magamnak holmi orákulum :) szerepét, csupán véleményt fogalmazok meg.
Amennyiben kommentjével arra kíván célozni, hogy a medence és környéke népeinek nacionalizmusai a 19. századi machinációk egyik eredménye, ebben egyet tudunk érteni. Nem hegemóniáról írtam. Azonban van egy elég jól meghúzató nyelvhatár és ez nem esik egybe jelenlegi határainkkal. Amíg ez így van s amíg szomszédaink ennek ellenére nemzetállami érzület mentén cselekszenek, addig érdekünknek látszik, hogy belső viszályokban megosztva legyenek.

S=klogW 2014.03.09. 23:45:29

@Bell & Sebastian: "melyik szobában terítettek, hogyan volt egy bál, kit kell meghívni és a többi"
Ha ebben merül ki a nemesség, jó uram, akár ebeknek harmincadjára is juthatnék az jószág, sokkal nagyobb kárt akkor se vallanánk.

Bell & Sebastian 2014.03.09. 23:52:00

@S=klogW: Én sem putriból katapultáltam, ne nekem magyarázza.
Mindig a legéhesebb sakál rágja bele a legmélyebben magát a dög belsejébe.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.03.10. 00:01:03

@Bell & Sebastian: Meglehet, a magam karakteres véleménye nagymértékben egybeesik a Magáéval, de hát nolite iudicare, ut non iudicemini. Mit tudhatunk mi erről, mire jó :)
@S=klogW:
"Azonban van egy elég jól meghúzató nyelvhatár és ez nem esik egybe jelenlegi határainkkal. Amíg ez így van s amíg szomszédaink ennek ellenére nemzetállami érzület mentén cselekszenek, addig érdekünknek látszik, hogy belső viszályokban megosztva legyenek."
Nem, még csak nem is látszik érdekünknek az, hogy megosztva legyenek. Meg nyelvhatárok? Hát tényleg nem tanult semmit? :)

Bell & Sebastian 2014.03.10. 00:34:31

@Mihint: A mindenkori nemes az adott kultúra végterméke, generációk tapasztalata manifesztálódik benne (majd utódaiban), így és ezért egy zárt klub, bele lehet születni, vagy (esetleg) ki lehet érdemelni.

De hogy bevásárolni, nos, olyanról is halottam már, csak az nem annyira jött be. Annál is inkább, mert a nemesség nemzetközi és nemzetek felett álló. Viszont a legnemzetibb minden intézmény közül, ami valaha is létezett.

Én azt értem, hogy első generációs értelmisi (vagy még az se) valaki, ezért oda neki az oroszlánt is, de mivel a szolgálat generációkon átnyúló és pillanatnyilag nincsen mellé rendelve a fenntartásához szükséges intézményrendszer, hamvában holt, úrhatnámságból fakadó, született prolik tempója csak az egész, családi címerestől, zászlófelvonásostól, kastélyostól, héthatárra szóló megyebálosdival.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.03.10. 00:41:43

@Bell & Sebastian: Magyarán, címet vásárolni lehet, észt és belátást hozzá pedig nem. Szóval, ott vagyunk, ahol voltunk: egyetértek :)
p.s. persze nem az intézményrendszer az, ahol ez bukik, hanem az indiviidum, de hát ez van. Amit legjobban akar, az fordul leginkább ellene :) mint Winnetou végrendelete ugye.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.03.10. 00:42:41

@Bell & Sebastian: szokás szerint

S=klogW 2014.03.10. 08:52:48

@Mihint: Értem én, hogy nem ért egyet, de mi az alternatívája? Egy petit entente-tel körbevéve nem engedhetjük meg magunknak azt az előzékenységet, hogy egyoldalúan lemondjunk a nemzetben és nemzetállamban gondolkodásról.
Még a végén kiderül magáról, hogy intenacionalista. :)

S=klogW 2014.03.10. 09:26:29

@jose maria padilla: @Mihint:

Ezt nem Barcsay egykori magyar nemes, hanem Barkszéj american professor kapta vissza. És ettől még se Erdélybe, se Mo-ra nem fog visszatelepülni a család.Nem itt fog dolgozni, adózni, ha a nagypapi elpatkol az amcsi identitású unokák majd eladják valami másik úrhatnám amcsinak.
Ilyeneknek kár is lenne bármilyen kárpótlást adni: lényegében csak az USAnak adnánk át még több vagyont.

S=klogW 2014.03.14. 21:17:19

@Mihint:
Most akkor akar valamit a jó Mihint úr vagy nem? Felcsigáz aztán eltűnik mint szürke szamara a ködben. Én két helyen is üzentem.

Érdekvédelmi Egyesülete Kisemmizettek 2016.11.15. 14:35:19

Egyesületünk, a Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete magyarországi, budapesti székhelyű, 1990-ben alapított civil szervezet, és alapcélja az eddig még Magyarországon elmaradt restitúciós, azaz vagyonvisszaadási törvények meghozatala.
Ami meg ezt a cikket illeti, melyet egy kisemmizett írt. Teljes mértékben igaza van abban, hogy a románok legalább visszaadtak valamit, Magyarország nem. Mi ezt a tényt mi folyamatosan, évtizedek óta hangoztatjuk, hogy Magyarország az egyetlen az európai ún. „volt szocialista” országok közül ahol nem történt restitúció, azaz vagyonvisszaadás, az összes többiben igen, ott hoztak ilyen törvényeket.
Álláspontunk az, hogy itt sem lehet ezt, mármint restitúciós törvények meghozatalát a végtelenségig halogatni, több okból sem. Terjedelem okok miatt, csak országunk ratifikált nemzetközi alapdokumentumait, és a tulajdoni igények el nem évülését említjük, de erről elég sokat lehetne írni. A honlapunkon erről több infót talál a tisztelt olvasó.
www.kisemmizettek.hu
süti beállítások módosítása