Amikor Putyin Oroszországa még „nagyon fejlett demokrácia” volt
2014. március 05. írta: dobray

Amikor Putyin Oroszországa még „nagyon fejlett demokrácia” volt

Gyurcsany_Ferenc_Vlagyimir_Putyin_2006.jpg

A manapság az Oroszország, az orosz befolyás ellen megafonokkal és kurucos kardcsörtetéssel támadó Összefogás nagy visszatérője, Gyurcsány Ferenc a maga részéről 2008-2009-ben lazán összerúgta a port az EU-val a Nabucco versus Déli Áramlat ügyében, melyről praktikusan csak annyi volt a véleménye: „önök gyorsabbak voltak”. Hogy is szólt akkor az MTI híre?

„»Önök gyorsabbak voltak, mint a Nabucco«(a tervezett közös európai gázvezeték) – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfőnek csütörtökön Moszkvában, a Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszáról való megállapodás aláírása előtt orosz hírügynökségi jelentés szerint. A magyar kormányfő egyetértett abban Putyinnal, hogy az energetika fontos szerepet játszik az orosz-magyar együttműködésben. Gyurcsány Ferenc azt mondta az aláíráskor, hogy Magyarország kész támogatni a Nabucco vezetéket, de úgy véli, a Déli áramlat előbb épül meg.”

Persze az EU bénázott a Nabuccóval, Gyurcsány játszotta a Kállai-kettőst, az Unió pedig megorrolt rá emiatt. Egy Kállai-kettősnél a győztes fél fogja megbocsátani a kétkulacsos politikát, aki hoppon marad, az meg morog (az EU jelentős államai is különösebb szívbaj nélkül üzletelnek az oroszokkal, elég, ha csak a volt német miniszterelnök, Gazprom-Gerd esetére gondolunk, aki egyenesen hibátlan demokratának nevezte Putyint).

Gyurcsány mindezt azokban az időkben tette, amikor már túl voltunk Oroszország grúziai hadműveletein (ezt nevezte Orbán Viktor nyers erőpolitikának és birodalmi szemléletnek, ugye), és amikor Ukrajna nagy gázár-vitákba keveredett a Gazprommal, s azt számolgattuk, mekkora tartalékunk van, ha esetleg a ruszkik elzárják a csapot (ami aztán egy éven belül be is következett). 2009-ben Putyin felszólította az EU-t, hogy nyújtson segítséget Ukrajnának, tulajdonképpen fizesse ki Kijev gázszámláit. Ekkoriban a New York Times arról cikkezett, hogy Magyarország egyre jobban függ Moszkvától, Gyurcsány és Medvegyev pedig a kapcsolatok még szorosabbra fűzéséről beszélgetett. Gyurcsány már 2007-ben azt mondta Putyinnak Moszkvában, hogy Oroszország „nagyon fejlett demokrácia”. Ennek a találkozónak a kapcsán az orosz lapok imádták a miniszterelnököt, a nyugati sajtó viszont az EU közös energiapolitikájának elárulásával vádolta őt.

Gyurcsány Ferenc 2008-ban azt mondta: a Déli Áramlatról szóló magyar-orosz megállapodás ügyében a Fidesz régi keletű oroszellenességének ad hangot, közben pedig túljátssza az Amerika-barát szerepet, ezzel kompenzálva a 2001 szeptemberében a Fidesz és az Egyesült Államok között megroppant viszonyt. Miniszterelnökként Bajnai Gordon is arról beszélt a Déli Áramlat szerződéseinek aláírásakor, hogy a Gazprom-féle újabb gázvezeték az egyik reális és komoly lehetősége a magyar energiaellátás diverzifikálásának, ami körülbelül annyira meggyőző, mint hogy Paks orosz bővítése növelni fogja Magyarország energiafüggetlenségét.

A magyar kormányok Kelet-Nyugat viszonylatban folytatott Kállai-kettősei azóta is folytatódnak, ahogy az egyes pártok vezetői is nagyon másként beszélnek és cselekszenek orosz-ügyben, attól függően, hogy éppen kormányon vagy ellenzékben vannak-e (sőt, egy adott kormányzati cikluson belül is változhat a hozzáállás, gondoljunk csak arra, hogy a magyar állam 2011-ben kiszorította a nem feltétlenül baráti szándékú orosz olajcéget a Molból). Hol az olaj, hol a gáz, hol az atom témája kerül elő – függésünk mindenesetre tagadhatatlan marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr835843856

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bárdossy szent háborút hirdet 2014.03.05. 17:46:53

Bajnai Bárdossy Gordon ünnepélyesen bejelenti a szent háborút a barbár oroszok ellen. Oroszország budapesti nagykövetsége előtt, 2014. március 2. (forrás: index)

Trackback: Amikor Putyin Oroszországa még „nagyon fejlett demokrácia” volt 2014.03.05. 13:00:03

Az orosz befolyás ellen most megafonokkal és kurucos kardcsörtetéssel támadó Összefogás nagy visszatérője, Gyurcsány Ferenc pár éve még azt mondta Putyinnak Moszkvában: Oroszország „nagyon fejlett demokrácia”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.03.05. 12:22:36

deaszocikis - pipa
főnök felmentve - pipa

Lesz másik bejegyzés is? Erre egy komment is elég lett volna.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.05. 12:53:48

kíváncsi vagyok, a szerző, mikor ül valamelyik rom/kat/ kocsmában, hogyan simfeli a főnök új és okos oroszpolitikáját, a majompofájú műkonzi elvtársaival, megadjákkal és egyéb konzervatóriumos homunkuluszokkal egyetemben.

Robinzon Kurzor 2014.03.05. 12:58:05

Ja, hát ha a Gyurcsány is, akkor minden rendben van, akkor Orbán is jól csinálta.

A Mandiner összes szerzője egyekén fog ide kiállni, felköpni és aláállni?

Vagy ez csak kiválasztottaknak van fenntartva?
És jutalom vagy büntetés?

vizipipa 2014.03.05. 13:07:30

"Persze az EU bénázott a Nabuccóval"

Hiányzott ugyan a gáz amit a túlvégen belenyomnak, meg vagy 20 év garancia az egészhez, ami a gazdasági ésszerűséghez (=profit) kell, de EU pénzből (=ingyen) azért megépítették volna.

Ahol mindez megvolt, azt úgy hívják Északi Áramlat, és üzemel is.

Azon is lehet nyugodtan morfondírozni, a jelenlegi helyzetben különösen aktuális, hogy a Déli Áramlat annak ellenére hogy szintén orosz gázt hoz, javítja-e az ellátásbiztonságunkat.

Urfang 2014.03.05. 13:26:00

Ez még akkoriban volt, amikor Orbán még puccsnak nevezte a Déli Áramlatot és az orosz befolyás kelet-európai expanziójával riogatta a híveit?

Akkor most megint kiderült, hogy Gyurcsány az igazi Orbán és Orbán az igazi Gyurcsány?

tarackos 2014.03.05. 13:53:44

"A magyar kormányok Kelet-Nyugat viszonylatban folytatott Kállai-kettősei azóta is folytatódnak..."

Biztos a KISZ-ben tanulták...;)

Bloodscalp 2014.03.05. 13:58:10

@Urfang: akkor, azután nem sokkal hogy az orosz követ igencsak helyretette az akkor épp ellenzéki jelölt(bár ez nem von le a dolog értékéből)orbánt. Merthogy nem volt képben a világgal kapcsolatban, főleg orosszal, meg kínával, és úgy általában.

Mindenapi fletózásunkat add meg nekünk ma!

Bloodscalp 2014.03.05. 14:00:08

@jose maria padilla: és/vagy ép rettegnek gyurcsány f. visszatérésétől!

Urfang 2014.03.05. 14:05:43

@Bloodscalp: Azért dobray becsületére szóljon az, hogy a teljes elobersovszkysodást megpróbálta elkerülni azzal, hogy az utolsó bekezdésben halvány utalást tett rá, hogy a két elvtelen szélkakas mégis csak hasonlít egymásra egy picit.

De persze az előző öt bekezdés mégis csak a fletózás jegyében telt, bár ugyanennyi felülírt Orbán idézetet is találhatott volna ha akar, csak ugye nem szokás abba a kézbe harapni amitől az ételt kapja.

vantaan2 2014.03.05. 14:11:47

Gyurcsány az etalon????? Orbán most bebújik Gyurcsány mögé s onnan védi a védhetetlent?
Orbán nem azért hazaáruló mert üzletel Putyinnal ,hanem azért AHOGY üzletel!!! ....hogy sutba dobva a magyar érdekeket eladósítja az országot az orosz felé! .... csak azért mert így tud Simicskának és Mészáros Lőrincnek és a többi oligarchának ezer milliárdokat a zsebébe tömni!
Ha tisztességes a nemzet érdekeit szemelőtt tartó versenytárgyaláson nyernek az oroszok, ha a finanszírozást elválasztják a szállítótól és azt is versenyeztetik ..... vagy ha magát az energia forrásokat is átláthatóan (atomot, a palagázzal, a geotermikus energiával stb.) No akkor elfogadható lenne a szerződés kötés.
De így csak az biztos hogy itt bizony sokat fognak LOPNI! ....ahogy anno Illés Zoltán mondotta a beruházással kapcsolatba!

Urfang 2014.03.05. 14:21:27

@vantaan2:

Én sem értettem ezt a módszert, Paks ügyben is ezzel jött a fideszmédia, hogy de hát a Gyurcsány is ezt mondta régen. Mi van??? Azért tapsoljanak a jobberek, mert a Gyurcsány is ezt akarta? Akkor azt kéne pont elkerülni nem?

Hát ide jutott a jobboldal, azt akarják amit Gyurcsány régen akart, és az ellen lázadnak amit Orbán akart régen. Talán mégsem kell már olyan sokat várni, hogy összeomoljon a kiüresedett és meghasonlott Orbán-Gyurcsány korszak.

vantaan2 2014.03.05. 14:29:30

@Urfang: Paks a haza- és nemzetárulás szinonimája! Itt nem a magyar érdekek vezérlik Orbánt hanem a nemzet a haza kifosztásának a lehetősége. S mindazok akik megszavazták ezt a gyalázatot azok haza és nemzetárulók! Láthattuk ,hogy lett a szóban orosz ellenes Jobbik az egyik napról a másikra Putyin rajongó. Talán ez a legdöbbenetesebb, hogy az a párt amely szóban a magyar radikalizmus képviselője volt pár kopejkáért milyen könnyen és olcsón támadt a saját népére. (persze egy csillagszemű Vonától mi mást várhatna el az ember? .... esetleg még egy nyilvános comming outot!)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2014.03.05. 14:53:29

@Urfang:
Az első 5 bekezdésen is van Orbán-idézet. Ahogy legitim Orbánt szembesíteni korábbi megnyilvánulásaival, ugyanúgy helye van ennek a szembesítésnek a demokratikus élcsapat vonatkozásában is, legyen szó az MSZP-ről, Bajnairól vagy Gyurcsányról.

vantaan2 2014.03.05. 15:15:58

@TuRuL_2k2: @Urfang: Hallgassátok meg a Pa-Dö-Dö legújabb Háj, Háj Szása című művét! Fantasztikus!
...és egy kevés humort visz ebbe a gyalázatba! S jól kiröhöghetjük saját magunkat ....hogy csak ilyen vezetőkre telik. Sírva vigad a magyar.

Samott 2014.03.05. 15:22:38

Csodas, tehat most bebizonyitottad, hogy Gyurcsany is olyan gerinctelen senki mint Orban. Mintha eddig ez barkinek kerdeses lett volna.

bkkzol 2014.03.05. 15:25:51

k...ra elegünk van az úgynevezett "demokráciából"! Ez azt jelent az EU-ban, hogy az erősebb gazdaságú ország megveszi, gyarmatosítja ( ha elkopotatott is a szó) a szegényebb országokat. Brüsszelben egy csomó korrupt (elnézést lobbista) adja-veszi az országokat, piacokat , hogy azutan a Kajmán szigeteki cejeik vigyek el a beruhazasokat. Ehez képpest Putyin csakn a kertégét kerítette be.

kentersturz 2014.03.05. 15:37:32

Nem véletlen, hogy Bajnai ugat leghangosabban Ukrajna/Paks témában, Gyurcsány meg csak néha vakkant egyet.
www.origo.hu/itthon/20110901-wikileaks-gyurcsany-ferenc-es-putyin-amerikai-elemzes-magyarorszag-kelet-kapcsolatairol.html

Gordon meg ha így folytatja, előadást tarthat a Tuskó Hopkins szabadegyetemen, 'hogyan rúgjunk alá a nagy orosz medvének, avagy merjünk nagyot álmodni' címmel.

vantaan2 2014.03.05. 15:39:46

@bkkzol: Neked eleged lehet! Mindig is takony gerincű volt az átlag magyarok tömege.
56 októbere és az azt követő megtorlások tömegbe lövetések után 57 május 1-én 300 ezer új pufajkás-magyar hazafi éltette Kádár Jánost! A köztelevízió első kültéri közvetítésének szpíkere Szepesi György a magyar foci mérkőzések közvetítője. Egyesek szerint mindenkori besúgó aki kiszolgálta az összes rezsimet.

Urfang 2014.03.05. 15:47:16

@TuRuL_2k2: Én is azt mondom, hogy legitim mindkettejüket szembesíteni a korábbi önmagukkal, hisz olyan tökéletesen átolvadtak egymásba az álláspontok, de ha kizárólag ezt a cikket olvastam volna csak, akkor azt kéne hinnem hogy itt tulajdonképp csak az Újgyurcsány olvadt át Régiorbánba és ez itt a lényeg.

Pedig hát tényleg ez itt a lényeg? Ki is ez a Gyurcsány? Aki kapott az ellenzék listáján fél tucat helyet? Az se számít most mit mond, az még kevésbé, hogy régen mit mondott, mégis rajta megy a pörgés, miközben Orbán a jelenlegi miniszterelnök, az ő felelőssége kezelni a helyzetet, az számít hogy ő mit mond vagy mit nem mond most, meg hogy ő mit mondott akkor, mert ennek van most jelentősége nem az amúgy is rém uncsi fletózásnak.

Valóban, az utolsó bekezdésen kívül van még Orbánról is egy zárójeles félmondat, de ez akkor is csak egy krími válságba bújtatott fletózás. Mi értelme van? Ha Gyurcsány azt mondta régen, hogy Oroszország fejlett demokrácia, akkor most mindenki tapsoljon a Krím megszállásának? Vagy mégis mi ennek a mondanivalója?

Tulipánfa I. 2014.03.05. 15:49:51

@vantaan2: Nagyon értékelem a véleményét, fején találta a szöget. Jó olvasni azt, mikor nem csak gyűlölködve poénkodnak, köpködnek, hanem helyére teszik a dolgot.
A témához talán még az is hozzátartozik, hogy szakértők szerint az egész üzlet kb. tíz év múlva lenne aktuális egészen más technikai és anyagi feltételek mellett.
A gázvezeték, és a Paks története egyáltalán nem hasonlítható össze.

Mikka-Makka 2014.03.05. 15:51:33

tudom, jönnek a választások, de ebben például Gy.nak igaza volt -a nagyon fejlett demokráciát leszámítva-
miért kellett volna összerúgnunk a port az oroszokkal ha nem muszáj?
abba inkább nem is mennék bele h a nabucconak mekkora realitása volt

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2014.03.05. 15:52:44

@Robinzon Kurzor: részünkről kritizáltuk eleget OV-jét oroszbarátságát. Pusztán annyit akartam, hogy ha már mindig OV orra alá dörgöljük előző álláspontjait, akkor tegyük ezt meg GYF-fel is. Önnyi.

szonár 2014.03.05. 15:53:10

@Mikka-Makka: Ma miben más a helyzet?
Miért kellene összerúgnunk a port az oroszokkal, amikor érdekünk az együttműködés?

ben2 2014.03.05. 15:54:45

@Samott:

Nem csak Gyurcsány, hanem Bajnai is:
" Miniszterelnökként Bajnai Gordon is arról beszélt a Déli Áramlat szerződéseinek aláírásakor, hogy a Gazprom-féle újabb gázvezeték az egyik reális és komoly lehetősége a magyar energiaellátás diverzifikálásának"

Mesterházy csak azért nem nyalt be annak idején Putyinnak, mert akkoriban még nem osztottak neki lapot.

Természetesen az, hogy a "másik is csinálja" senkit nem ment fel semmi alól.
A post ugyanakkor nem mentegeti Orbánt, hanem arra az érdekes dilemmára keresi a megoldást, hogy a ballibek vajon azért utálják-e Orbánt, mert üzletel Putyinnal, vagy azért utálják Putyint, mert üzletel Orbánnal.
Márpedig a baloldali ellenzék prominensei egészen a kampány kezdetéig túlságosan is szívélyes viszonyt tartottak fenn Oroszországgal ahhoz, hogy ne az utóbbi verziót tartsuk valószínűbbnek.

Ad Dio 2014.03.05. 15:59:43

Istenem, küld legalább egy-két következetes politikust a kelet-európai régióba. Igény mutatkozna rá. Előre is köszönöm :-).

civil polip 2014.03.05. 16:00:06

Most tényleg nekiálltok bizonygatni, hogy Gyurcsány semmivel sem jobb Orbánnál? Gondoltátok volna négy éve?

Pelso.. 2014.03.05. 16:02:36

@dobray: Amennyiben szerintetek GyF még mindig olyan súllyal/aktuális célfelülettel rendelkezik ez esetben is, akkor ok.

vantaan2 2014.03.05. 16:06:26

@Tulipánfa I.: Köszönöm. S bízom abban ,hogy egyre többen elgondolkodnak s nem bégető birka módjára követik a vezér ürüt!
Legyen az Gyurcsány vagy Orbán!
Itt tényleg a nemzet , a haza jövőjéről, sorsáról van szó! Sokkal de sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnunk ,éreznünk utódaink és hazánk jövője iránt. S emberi és nemzeti kötelességünk is rámutatni a nyilvánvaló hazugságokra Paks ügyében.

Occam beretvája 2014.03.05. 16:14:00

@Ad Dio: A "következetes politikus" egy oximoron.
Illetve minél kisebb a hatalma, ereje, érdekérvényesítő képessége annál inkább következetlen.Mondjuk ha a
mindenkori regnáló miniszterelnöknek lenne lehetősége mozgósítania a Magyar Királyi Haditengerészet 6.földközi-tengeri flottáját akkor talán.

Urfang 2014.03.05. 16:16:22

Sosem értettem ezt a fajta érvelést. Javít az bármit Orbán elvtelenségén, ha bebizonyítjuk, hogy Gyurcsány is ugyanolyan mint ő?

Nem inkább megalázó mindkettejükre nézve, hogy ugyanolyanok?

J.László 2014.03.05. 16:21:27

Nekem különösen tetszik, amikor az 1998 óta monomániásan orbánozók kibuknak egy gyurcsányozáson.

Samott 2014.03.05. 16:27:48

@ben2: igazsagszerint az a lenyeg, hogy Gyurcsanyrol (es slepjerol Bajnaistol, Mesterhazystol) eddig is tudtuk, allitottuk hogy gerinctelen (igy nem hirerteku) mig most Orban is csatlakozott hozzajuk, nem is akarmilyen antreval. Nem meglepo hogy a szocik uzleteltek Putyinnal, de nagyonis meglepo ahogy Orban is lefekudt neki.

vantaan2 2014.03.05. 16:28:42

@J.László: Nekem különösen tetszik, amikor az 1998 (2004) óta monomániásan gyurcsányozók (orbánozók) kibuknak egy (gyurcsányozáson) orbánozáson.

No???????????????

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.03.05. 16:32:23

Felesleges hisztiznetek, az orosz blokkhoz való közeledés elengedhetetlen és szükségszerű lépés. Ha most Gyurbán Virenc lenne kormányon, ő is így tenne – vajon akkor is itt lamentálnátok mindenféle posztokban?

Ha már szóba került a gázvezeték, azt elmeséltem már, amikor anno a Szovjetunióban (az azóta Mocskoviába olvadt Birkovisztánban) jómagam is a vezetéket építő munkások keserű kenyerét ettem? Teljesen fárasztó volt a napi 18 óra munka, beérve a barakkba a priccsre ledőlve alig maradt 7 óra szellemi tevékenységre. Mindemellett folyamatosan napi 2-3 órát aludtam, gondolhatjátok, pár év alatt teljesen kiégtem.

Egyetlen szellemi tevékenységként az maradt, hogy Bolgária történetét papírra vessem (az egyetlen máig hitelesnek tekinthető forrás, bár Maxmov Rábaszov: Њжвкьфтихпэ munkáját szokták annak tekinteni, de az tele van történelmi csúsztatásokkal, ami felett a gyakorlatlan és tudatlan elme botor módon könnyen átsiklik). Ezen a linken találjátok (utólag fordítottam magyarra, az eredeti román nyelvről):

http:\maxel.töri.bulgárország.roviditett.xml

Kiemelném a 178. oldal utolsó bekezdését, amelyben leírom, hogy Magyarország 1376. és 1666. között Bolgáriával alkotott Personal Uniot, közös királyukká 1857-ben pedig I. Orbanovot koronázták a magyar rendek. Na, ebből aztán lett rettentő konfliktus a két ország, Kanada és Tajvan között, ha van rá igény, zanzásítva összefoglalhatom.

turulpina 2014.03.05. 16:40:10

Figyelemreméltó, hogy akárcsak a hazaáruló kormány tagjai, a blog ótvar hazaáruló szerzői is ugyanolyan rongyemberek.

Ugyanolyan elvtelen mocskok, akik a relativizáláson és az állami csecsen lógáson kívül semmilyen érdemi teljesítményt nem tudnak felmutatni.

A szüleitek, akik még tudták mi történt 56-ban, szégyellnek titeket, aljadékok.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.05. 16:43:22

Akkor Gyurcsány Orbán elvtársa? Így már világos, miért alakult úgy a választási rendszer, ahogy, különben szegény Gyurcsány elsüllyedt volna örökre.

Bloodscalp 2014.03.05. 16:48:45

@dobray: így van, nem is kell felhozni a témát többet(orbán-orosz viszony), viszont úgy érzem Gyurcsány méltatlanul keveset szerepel a mandiner oldalán, pozicíójánál és a jövőben várható szerepénél fogva több figyelmet érdemelne!

@Urfang: az utsó bekezdés rúg mindenkibe-bajnaiba is ennyiből:) - viszont majd kihozhatják hogy orbán egy pragmatikus államférfi. Nem lenne újszerű a dolog, az ellenség hazudik és gonosz, úgyanez ideát-pragmatikus és briliáns diplomata.

"a Kállai-kettőst, az Unió pedig megorrolt rá emiatt. Egy Kállai-kettősnél a győztes fél fogja megbocsátani a kétkulacsos politikát, aki hoppon marad, az meg morog"

A szerző szűklátókőébe ajánlom:a Kállai-kettőst anno nagyon megfizettük, elöbb a németek által, majd a történelem végett a ruszkik képében. Józan ésszel beláttható hogy sok jóra nem vezet. Ráadásul a győztes fél már akkor is gyanakvóan nézett ránk a ezdetektől.

Kevesebb szolgalelküséget!

ben2 2014.03.05. 16:56:58

@Samott:

A kormány kötött egy szerinte előnyös üzletet az oroszokkal. (Az üzlet szükségességével kapcsolatban ráadásul előzőleg 4/5-ös elvi egyetértés volt a politikai pártok között.)
Na most azon lehet rugózni, hogy tényleg előnyös-e a paksi szerződés vagy nem. Ez egy legitim politikai vita.
Viszont magát a tényt, hogy Orbán az oroszokkal kötött szerződést barokkos szóvirágokkal támadni agyrém. (És kontraproduktív, de ez legyen a ballib hőbörgők baja.)
Orbán azzal az országgal kössön szerződést, amivel a legjobb tudása szerint a legjobb üzletet tudja megkötni.
Ha Orbán mondjuk a franciákkal kötött volna szerződést, akkor nem ugyanezen érvek állnának fel Paks kapcsán pro és kontra?
Dehogynem.
Akkor is meglennének az "atomenergia vagy nem megújuló", "most vagy 20 év múlva", "piaci kamat vagy IMF kölcsön" stb., stb. dilemmák.
Ha a franciák bővítenék Paksot, akkor is gerinctelen hazaáruló lenne Orbán?
Na itt bukik ki az ultrabéna ballib kampányhiszti.

Thomas Dantes 2014.03.05. 17:08:16

Probléma egy száll se. Pártdroidoknak főleg nem. Ha tavaly még Orbán űzte ki az oroszokat, akkor az úgy volt, ma meg már ha ők a legjobb barátaink az úgy van. Ha holnap ismét ellenforradalmárok lesznek az 56-osok, az is úgy lesz.
Ha Fidesz oroszellenes akkor az MSZP oroszbarát, ha meg a Fidesz oroszbarát,az MSZP lesz orosz ellenes.

Bár...én valahogy akkor is azt mondtam, nem szabad orosz ellenesnek lenni, kapcsolat kell, kereskedni kell velük, nem lehet orosz ellenesnek lenni meg 56-on lovagolni, meg kikergetni őket-Orbán módra. De és itt van egy nagy DE! nem szabad lefeküdni se az oroszoknak függésbe kerülni, azért tartani kell a távolságot, és nem oroszország legjobb barátaivá válni-Orbán módra.

De ezzel nem csak Orbán ellen beszélek, a baloldal is idióta, nem azért kell orosz ellenesnek lenni ,mert Orbán orosz barát, sőt nem is kell orosz ellenesnek lenni, de és megint csak nagy DE! az elmúlt napok eseményeit el kel ítélni és tartani a távolságot, de azért kapcsolatban maradni az oroszokkal. Csak a baloldal ismét bizonyítja hozzánemértését, a megfelelő poltikához és kampányhoz, mondom ezt úgy hogy inkább lennék baloldali mint Fideszes, de hát bénáznak és hülyék is. De hát ügye...eh, sok pártdroid, úgyse értik.

hackbard.celine 2014.03.05. 17:43:12

@dobray: Tehát csak a napi 5 perc gyűlölet rituálé.
Vett Gyurcsány versenyeztetés nélkül atomerőművet Putyintól?
Tudtommal nem.
Vett Orbán IMF hitelből alsó hangon 200 Mrd Ft bukóval MOL papírt a Szurguttól?
Nyilatkozott Orbán 2008-ban teljesen ellentétesen a mai álláspontjával az oroszokról és a gazdasági függöségről? Hogyne.
Orbánt Gyurcsányozzátok vagy Gyurcsányt Orbánozzátok? Ez a blogbejegyzés szvsz félrement, hacsak nem az volt a szándék, hogy bebizonyítsa: Orbán még Gyurcsánynál is mélyebben nyalt be a ruszkiknak és a 25 évvel korábbi tavarisi konyec csak egy vicc volt.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.05. 17:45:20

A szerzo lathatoan azt hiszi hogy az orbant kritazalok vitorlajabol ugy lehet kifogni a szelet, ha talalunk ra peldat hogy gyurcsany is csinalt hasonlot a multban. Persze egy fideszes/jobbikos fejeben aki nem veluk az gyurcsannyal :-)

Fideszesek fekete feher vilaga, pont mint a gyerekek.

JohnHenry 2014.03.05. 17:55:14

@Virág et.: "deaszocikis - pipa
főnök felmentve - pipa"

+1 :(

Észmegálló 2014.03.05. 17:58:18

2007-ben, tehát nyolc éve minősítette Gyurcsány Ferenc fejlett demokráciának Putyin Oroszországát. Nyolc éve, amikor Putyin - a jelenhez viszonyítva - még csak ízlelgette a hatalom ízét.

Nincs ebben semmi ellentmondás. Én - ugyan egyre haloványabban, de - még emlékszem arra az időre, amikor Orbán Viktorra is ráillett a demokrata jelző.

Észmegálló 2014.03.05. 17:59:26

@Észmegálló: bocsánat: helyesen 7 éve, lassan elfelejtek számolni :)

Occam beretvája 2014.03.05. 18:00:30

@turulpina: Bizonyára sokunk szülei ha még élnek emlékeznek a forradalomra. S beszélnek is róla.
Gondolom neked is.
Nicknév választásod és alpári fröcsögésedből következtetve bizonyára a jó édes anyád párás szemmel
meséli hogy a papa milyen fess legény volt.
Milyen jól állt neki a pufajka és milyen keményen lőtte a csőcseléket a dobtáras davajgitárral.
Nem méltánytalanul kapta meg a Munkás Paraszt Hatalomért kitüntetést. Így vehettek fel valami főiskolára valamilyen könyvtár-ruhatár szakra mint Ferenc testvért, ahol ha jó modorra nem is de legalább írni olvasni megtanítottak.

vantaan2 2014.03.05. 18:12:01

@Occam beretvája: ...hát ha jól tudom konkrétan a Kövér Lacának nem kellett felvételiznie az egyetemre mert az egyik őse a Szoc. Hazáért kitüntetést kapta még 1967-ben (az 56-os ellenforradalom leverésében szerzett érdemeiért ... ha hiteles a forrás) a másik őse a nagypapija meg 19-es vöröskatona volt!

Tehát a Ferenc testvéres megjegyzésed hamis!!!

Urfang 2014.03.05. 18:15:17

@Occam beretvája: A legújabb ideológiai fejlemények szerint akkor az oroszok megmentettek minket a gyarmatosító nyugat rabigájától, akik csak piacot akartak tőlünk a kapitalista multibankjaiknak, pont mint most Ukrajnában.

56-ot Washingtonból pénzelte Hillary Clinton nagyapja, a lefizetett puccsista fasiszta söpredékkel döntötték meg a törvényes hatalmat, pont mint most Kijevben.

Az oroszok csak visszavették ami az övék volt, pont mint a Krímben.

Te nem követed a legújabb ideológiai fejleményeket?

vantaan2 2014.03.05. 18:22:24

@Occam beretvája: A Szocialista Hazáért Érdemrend a magyar pártállam egyik legmagasabb állami kitüntetése volt.
1966-ban alapította az Elnöki Tanács. Összesen egy alkalommal adományozták, 1967. május 1-jén, amikor 9516-an kapták meg
A kitüntettek több kedvezményben részesültek, illetve családjuk (Munkás-paraszt Hatalomért emlékérem kitüntetteihez hasonlóan), mint a kiemelt nyugdíj, automatikus egyetemi felvétel stb.

RÖVIDLÁTÓ 2014.03.05. 18:22:30

@ dobray:
A különbség:
Nézd meg a fényképeteken, hogy tárgyal a két partner.
Nézd meg az Egyenlítő blog fényképét, ahol Putyin - miután felálltak az "oktatást" követően - azt magyarázza partnerének:
- De, Elnök úr! Mi az a barna folt a széken?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.05. 18:22:41

@Pelso..: "Amennyiben szerintetek GyF még mindig olyan súllyal/aktuális célfelülettel rendelkezik ez esetben is, akkor ok. "

Ferenc testvér újfent a honi baloldal egyik legfőbb zászlóvivője, mióta a DK a megfelelő zsarolási pontenciállal házon belülre került. Közben Bajnairól az egyszeri ballib honpolgár számára is napnál világosabban kiderült, hogy politikusnak balfasz, karizmája pedig a nulla felé konvergál, ergo jelentéktelen figura azon a térfélen. Mesterházy pedig feltűnően a háttérben mocorog (állítólag Werber késlelteti a személyes kampány beindítását a Simon-ügy miatt), bár ő sem az a försztklassz médiaképes arc, akivel csatát lehetne nyerni, legnagyobb érdeme is talán az volt, hogy tisztes helytállásssal egyben tudta tartani az MSZP-t. Szóval itt van a baloldal poggyásza, régi-új üdvöskéje (akinek a DK amúgy csak egy hatékony eszköz, ugródeszka, akármi), pörög, mocorog, exponálja magát mindenfelé, lassan egy személyben testesíti meg az egész baller kampányt, szóval nem lehet nem észre venni és bármennyire szeretnétek, nem lehet levegőnek nézni.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.05. 18:22:44

@Urfang: a szojetunio mindig a szovetsegesunk volt, orokke az usaval alltunk hadban :-)

2014.03.05. 18:25:34

Bizony, még bennem is élénken él, amikor Fletó saját otthonában látta vendégül barátját, Putyint, sőt, még az is, amikor a 2006-os tüntetések kellős közepén elutazott Oroszországba tárgyalni vele. Vajon miről lehetett szó? :-) Közben meg Orbán putyinozott, az oroszoknak úgy kellett leállítani.

Ez a bejegyzés nekem csak egy dologról szól: ellenzékben felelőtlenül bármit lehet fröcsögni, míg ha kormányra kerül az ember, olyanokkal kell egy ágyba feküdni, akivel önszántából nem tenné meg az ember. Talán a magyar politika akkor lépne egy normálisabb útra, ha a mindenkori ellenzék felelősen állna a dolgokhoz és nem csak a kormány támadására használna fel minden alkalmat. Persze a populizmusból egyik oldal sem fog feladni semmit, szóval kár is ezen gondolkozni .

zobod 2014.03.05. 18:27:59

Konklúzió: mindegy ki van hatalmon, az oroszok pont olyan fontosak Magyarországnak, mint az atlanti övezet.

Samott 2014.03.05. 18:30:29

@ben2: „nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak, hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket, és pontosan milyen gazdasági számítások alapján várhatjuk Magyarország felemelkedését vagy éppen meggyengülését.”

"Na most azon lehet rugózni, hogy tényleg előnyös-e a paksi szerződés vagy nem" - nem, nem lehet rugozni, mert nem tudjuk mi van benne.

Mindig forditsd meg az esemenyeket: ugyanez lenne a velemenyed, ha Gyurcsany kotott volna Paks2-rol egy evtizedre titkositott szerzodest a ruszkikkal? Vagy a franciakkal, koreaiakkal, amcsikkal?

Egy csomo kerdest felvet az atomeromu epites, kell-e most kell-e, a ruszkiktol kell-e, de azt szerintem ep esszel nem lehet vitatni, hogy (bar nyilvan akkor is sokat lopnak) az ilyesmit gondos kivalasztas utan szoktak meglepni. Tisztara mint a Grippen beszerzes, csak ez nehany nagysagrenddel nagyobb tetel.

Mikka-Makka 2014.03.05. 18:36:13

@szonár: nem írtam sehol h ma más lenne a helyzet
a krími bevonulás miatt erkölcsi kötelességünk tiltakozni, ha erre gondolsz

Ad Dio 2014.03.05. 18:39:14

@Occam beretvája:

A következetesség úgy is elérhető, ha az ember nem megy el mindig a falig mindenben. Úgy hitelesebben tud lavírozni. Hosszú távon ez a verzió talán még jobban is működik.

Pelso.. 2014.03.05. 19:04:59

@tauglich: Elgondolkodtatónak tartom, hogy személye még mindig s valószínű még sokáig-, a fideszes kampány stratégia egyik fő eleme. Siralmas bizonyítvány ez, oda-vissza.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.05. 19:08:30

@Pelso..:
nem érti, maga buzi, hogy ferenc az ellenzék vezére? mégis mire épülne -részben- a fidesz kampánya. persze az is nyilvánvaló, hogy gyurcsány fidesz ügynök.

Blikknépe (törölt) 2014.03.05. 19:13:26

Gyurcsány Ferenc Parlament 2009 február :"szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük - ha mindezeket megtesszük, akkor Magyarország a régióban olyan ország lesz, amelynek nem kell attól rettegnie, hogy ha valahol baj van az energetikai rendszerben, akkor nem tudunk fűteni, vagy le kell kapcsolni a villanyt, hanem olyan ország lesz, amely, ha kell, akkor a legrosszabb körülmények között is meg tudja védeni saját érdekét, esetleg segíteni még másoknak is."

vantaan2 2014.03.05. 19:15:02

@Pelso..: Ferenc testvért a Fidesz hozza vissza .... és látva Orbánék orbitális tehetségtelenségét és alkalmatlanságát az ország vezetésére , lassan odajutunk hogy vissza kívánjuk a Gyurcsányi kormányzást!
.... mert bezzeg Gyurcsány idejében jobban éltünk! ....mert bezzeg Gyurcsány idejében tudtuk fizetni a hiteleinket.
..... mert bezzeg Gyurcsány idejében volt államilag támogatott jogász képzés!
..... mert bezzeg Gyurcsány idejében nem volt 3-4 hónapos várólista a kórházban!
..... mert bezzeg , meg még bezzeg! pl nem voltunk orosz gyarmat és a többi, stb.

De hajrá fijjuk csak így tovább s megváltóként ünnepli majd Gyurcsányt a plebsz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.03.05. 19:30:41

@Pelso..: "Elgondolkodtatónak tartom, hogy személye még mindig s valószínű még sokáig-, a fideszes kampány stratégia egyik fő eleme. "

Fő elem lenne? Konkrét példa? (a "fő elem"-re, természetesen)

"Siralmas bizonyítvány ez, oda-vissza."

Értem. Tehát Gyurcsány létezése minimum felerészt ugyancsak a Fidesz sara. :)

_most_ 2014.03.05. 19:43:03

Orbán és Gyurcsány között sokkal több a hasonlóság, mint a különbség, és bármelyikükre is csak az igazán birkák szavaznak, Oroszországgal meg nem árt óvatosnak lenni.

♔bаtyu♔ 2014.03.05. 19:48:31

@_most_: Innen is látszik, hogy te mennyire Ostoba is vagy. Orbán és Gyurcsány között az a hasonlóság, hogy mindkettő egy alternatív megoldásban gondolkodott.

Honnan a faszból vették volna a gázt, Izraeltől?

vantaan2 2014.03.05. 20:06:46

@♔bаtyu♔:...csak amíg Gyurcsány egy meglehetősen erős gazdasági konzorcium tagjaként vett volna gázt (hiszen az új vezetéket 5-6 állam építette volna) addig Orbán súlytalanul bújt az orosz medve karjaiba!
S ha a későbbiekben vita lesz már pedig lesz (lásd pl a Szocsi-i Téli-olimpia vagy a bolgár atomerőmű ktsg alakulását!) Orbán nyüszítő kis pincsiként kénytelen majd pitizni az orosz medvének!

Jack Torrance 2014.03.05. 20:09:30

@dobray: " részünkről kritizáltuk eleget OV-jét oroszbarátságát"

LOL

Chalky White 2014.03.05. 20:10:18

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

Aki érti annak nem kell magyarázni, aki meg nem érti annak hiába magyaráznám.

_most_ 2014.03.05. 20:10:28

@♔bаtyu♔: te csak szopjad tovább Putyin faszát, addig se kell gondolkodnod :D

Blikknépe (törölt) 2014.03.05. 20:22:02

@_most_: oroszországgal?
nem amerikai gazdáid csinálták már meg megint a balhét?
az oroszok ugyanúgy ellennének békében mint mi euerópaiak, ha nem basztatják őket.

Blikknépe (törölt) 2014.03.05. 20:23:31

@_most_: szóval te inkább a néger faszt kamázod?
ez a 2 alternatíva lehetséges a világnézeted alapján...

tisztességes, gondolkodó európai ember sokkal inkább áll a putyini oroszország, mint az USA mellé.

Occam beretvája 2014.03.05. 20:28:54

Drága Uraim.
Mi ez a homoerotikus orális fixáció.
Azért ez mégsem az ámerikai népszaga. :-)

_most_ 2014.03.05. 20:30:44

@Blikknépe: nekem nincsen bajom a négerekkel, viszont az kifejezetten nem tetszett, hogy az oroszok negyven évig megszállva tartották az országot, és egészen biztos hogy a gyűlölettől elborult agyú jobbikosokon kívül minden normális ember ezerszer inkább az USA-t választaná, mint Oroszországot.

Kandeláber 2014.03.05. 20:31:17

És csak úgy dagadtak a baller keblek a büszkeségtől, hogy lám az ő bálványuk együtt költi el az estebédet Putyinnal.
Egyébként a böszme-idióta a Moszkva tér visszakeresztelésekor kijelentette, hogy most aztán az oroszok úgy meg lettek sértve hogy csak na, és hogy olyan súlyos következményei lesznek a dolognak, amilyet még nem látott senki.
Ha veszít az összefosás, azt kizárólag ennek az uborkafára felkapaszkodott kisvárosi proliivadéknak köszönheti.

vantaan2 2014.03.05. 20:31:31

@Blikknépe: Apád vagy a nagyapád volt a Vörös-hadsereg kazah katonája?

Sapika 2014.03.05. 20:47:45

Nézzük a dolgok mókásabbik oldalát is. (Melyről már kommenteltem egy elnéptelenedett folyamban, bocs az ismétlésért, ha vki netán olvasta volna).
Volt pár napja egy roppant vicces hír:
444.hu/2014/03/02/karpatalja-visszavetelerol-elmelkednek-szeles-gabor-csatornajan/

Eszerint a Táncsics díjjal kitüntetett kiváló Szaniszló Ferenc az Echo TV-ben ilyesmit mondott:
Magyarországnak fel kell készülnie, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját.
Ha az oroszok kész tények elé állítanak bennünket, és felkínálják, hogy visszavegyük, ami a miénk volt sok évszázadon át, vajon mit felelünk?

Érdekes módon, voltak, akik ezt bevették. Az uszodában például, ahová járok, az úri középosztály szaunázó tagjai megvoltak győződve, hogy az önálló Ukrajna megszüntetéséről, és területének más országok közötti fölosztásáról volt szó, csak sajnos az amerikaiak valahogy megakadályozták ezt.
=============

Egy apró kis adalék a Táncsics díjas úr korábbi nézeteiről a témakörben:
Amikor a Metro c. újság még nem volt Simicska lap, néha belenéztem. 2006. november 7-én a következő meglepő mondatot találtam ott Szaniszló László tollából:

"Az, hogy 56-ban nem győztünk, még betudható a jaltai átokkal, az orosz túlerővel, Amerika közönyével. De nem csak ezzel. Ha egységesebb a nemzet, ha tömegesen fegyvert fog hazájáért, nem pedig menekül, ha a magyar néphadsereg szembefordul az agresszorral, másként alakulhatott volna. Így közel négy évtizedes késéssel jött meg, pontosabban hullott ölünkbe a szabadság, ..."
A cikk alatt így voltak feltüntetve szerző a titulusai:
"SZANISZLÓ FERENC újságíró, a Duna TV Híradó és a Közbeszéd című műsor főszerkesztője"

Elképzeltem, amint a magyar néphadsereg népfelkelőkkel kiegészítve 1956-ban péppé veri a földkerekség akkori leghatalmasabb hadseregét, és gyorsan elküldtem az idézetet az ÉS humoristáinak, hátha ők is olyan viccesnek tartják, mint én. De nem reagáltak rá. Nekem viszont megmaradt az akkori email levelem másolata, innen idézem most ezt.

Occam beretvája 2014.03.05. 20:50:52

@vantaan2: Mé pont kazah?
És ha birobidzsáni jevrej?
Az más lenne? :-)

Geo_ 2014.03.05. 20:56:53

@TuRuL_2k2:
Lehet.

1. "Ezzel a látogatással több üzlet és kevesebb ideológia került a kapcsolatokba"

2. hu.wikipedia.org/wiki/Orosz%E2%80%93gr%C3%BAz_h%C3%A1bor%C3%BA

Sapika 2014.03.05. 20:58:37

@maxell az okoskodó birka: "ha van rá igény, zanzásítva összefoglalhatom. "
Van rá igény, legalábbis én szívesen olvasnám ;-)

Blikknépe (törölt) 2014.03.05. 20:59:21

@_most_: "az oroszok negyven évig megszállva tartották az országot"

az oroszok? nem a szovjetek?

"s egészen biztos hogy a gyűlölettől elborult agyú jobbikosokon kívül minden normális ember ezerszer inkább az USA-t választaná"
ilyen sok jobbikos lenne a világon? :D

éljen az USA, hagy gyilkoljon le még pármillió embert, hagy csináljon háborút a szomszédban...

@vantaan2: apám szovjeteket ölt 56-ban. nem a tiédet véletlenül?

vantaan2 2014.03.05. 21:00:15

@Occam beretvája: Állítólag a kazahokat is valami turultojta! a birobidzsáni jevrej az meg askenázi!

vantaan2 2014.03.05. 21:04:22

@Blikknépe: A kazah ha ivott sokszor lőtt a sajátjaira is , akkor apádat lecsukták a szovjetek??? (ugye nem orosz volt?)

Az Én apám igaz keresztény és igaz magyar ember volt aki sohasem kedvelte sem az oroszt és sem a szovjetet!

Blikknépe (törölt) 2014.03.05. 21:08:44

"Az Én apám igaz keresztény és igaz magyar ember "

képzelem :D

Occam beretvája 2014.03.05. 21:10:07

@vantaan2: Ilyen volt a munkásőr szomszédom is.
Igazi magyar és keresztény volt. Zölderdő elvtársnak hítták. Aszonta hogy még Mária Teréziától kapta a
nemességet és vele Zölderdő uradalmát.
Lehet hogy ő is füllentett?

Robinzon Kurzor 2014.03.05. 21:10:42

@dobray:

Hát persze, minden bizonnyal pontosan így történt.

vantaan2 2014.03.05. 21:13:03

@Occam beretvája: Nekem sem rokonom sem ismerősöm nem volt munkásőr! ..... sőt még a szomszédom sem.

Occam beretvája 2014.03.05. 21:20:25

Hát rokonom nekem se.
Viszont az egyik munkatársam mondta hogy ahol tuti nem lesz mókásőr a szomszédod na az újlipócia.
Ott nincs egy megveszekedett mókásőr csak ávosok
meg a "mértékadó értelmiség" vegyesen.
Biztos jó helyen lakhattál.
Csak így történhetett.

Lipaz 2014.03.05. 21:36:37

Szélkakas itt minden politikus, és aki ezt nem veszi/vette még észre, az egy töketlen barom:

youtu.be/u6xxFSXQTF0

hackbard.celine 2014.03.05. 22:18:50

@TuRuL_2k2: A korábban enyhén ukrán náthát kapott külügyér a rezsicsökkentés keretében ma azt találta mondani ahogy hallom a közrádióban, hogy a gáztározók fel vannak töltve, minden a legnagyobb rendben, nincs ok az aggodalomra.
Na most akkor mivan, ezzel nem kéne foglalkozni?
mandiner.hu/cikk/20100831_rakunk_el_gazt_telire
Ekkor még a gonosz multi kezelte a gáztartalékot és 85% (a mandi szerint októberre 100%) volt a gáztározókban.
Ehhez képest ma mi a helyzet? Eladták? Megvették? Offshore cicák, esetleg cuki vizslák jártak arra?
Mert hogy gáz már nincs a tárolókban, a rendszernyomás fenntartásáig alig elég. Vagy inkább lehet, hogy gáz van és csak az enyhe tél volt a hátszél a NER-hez?
Megannyi kérdés.

béla a görög (törölt) 2014.03.05. 22:20:01

Érdekes, én őgy tudtam, ma 2014 van, Orbán Viktor a miniszterelnök egy 2/3-os kormánnyal.

(értsd a kérdést: hogy a pi...ba jön ide Gyurcsány és 2007/2008)

Értem én, hogy Pavlov is trenirozta a kutyáját, de attól még a helyztet az ez: 2014 van Orbán a miniszterelnök és ő a felelős azokért a szerződésekért amiket az oroszokkal aláír.
És ha ez ezért a választok kést raknak a nyakához akkor mosolyogva vágja el a torkát! Ennyi!

is 2014.03.05. 22:39:39

@dobray: ezzel akkor felhoztad Orbátn GyF szintjére? szerinted miért van az, hogyha te is ilyen jól kimutattad, hogy ezek teljesen egyformák, akkor az egyik népszerű, a másik meg népszerűtlen? mit gondolsz a saját posztod fényében azokról, akik Orbánnal szimpatizálnak, miközben a Gyurcsánnyal szimpatizálókat mind agyalágyultnak tartjátok?

zorki 2014.03.05. 23:17:24

"A magyar kormányok Kelet-Nyugat viszonylatban folytatott Kállai-kettősei azóta is folytatódnak, ahogy az egyes pártok vezetői is nagyon másként beszélnek és cselekszenek orosz-ügyben, attól függően, hogy éppen kormányon vagy ellenzékben vannak-e (sőt, egy adott kormányzati cikluson belül is változhat a hozzáállás,..."

Nos innen kezdődhetett volna a bejegyzés, mindkét megállapítás -belpolitikai, külpolitikai- nagyon igaz.
Ennek megvitatásával érdemes tölteni az időt.

Az említett az ügyekben lejáratódott politikai pártok ügyeivel foglalkozni időpocséklás, ez mára kiderült.
Egyik nagy párt sem képes megújulni. Választásról-választásra cipelik változatlan nomenklaturájukat, politikájuk lényege, a kormányzás lehetőségének megszerzése és megtartása, ami végül is a kormányzó és ellenzéki oldalon főállásban dolgozó politikai elit és az őket mozgató-támogató gazdasági erőcsoportok céljait szolgálja.

A magyar külpolitika amúgy gyakran nem volt a magyar állam erőssége. Jellemző volt rá a nagyobb hatalmak közti lavírozás. A hosszú Habsburg időszakban meg nem volt (önálló)külpolitikánk. Az a birodalmi érdekeket a magyar érdekek fölé helyezte. Ebből következett, hogy befelé fordultunk, önmagunkkal foglalkoztunk. (Amiből rengeteg egyéb baj is származott)
A közelmúltat tekintve, a nyolcvanas évek végétől nagyjából kétezerig úgy tűnt megszakíthatjuk ezt a rossz külpolitikai folyamatot, és világos értékválasztással képesek leszünk a nemzetközi színtéren is jól szolgálni az államot, de visszasüppedtünk korábbi világunkba.

zorki 2014.03.05. 23:22:08

Elnézést, de azt kifelejtettem, hogy a magyar külpolitika többnyire 1948 után sem volt önálló, bár volt saját külügyünk.

Pelso.. 2014.03.06. 10:39:28

@tauglich: Lapozgasd az elmúlt évek médiáját, találsz majd.
Nem állítottam, hogy sara lenne, ugyanakkor személye nem kis ajándék, ugyebár.
süti beállítások módosítása