Az ukrán válságról, az értelemről és a politikáról
2014. március 04. írta: aristo

Az ukrán válságról, az értelemről és a politikáról

ukrajna_valsag_aristo.jpg

„Ha tudnád, mily csekélyke ész szükséges
a világ kormányzásához!”
(Axel Gustafsson Oxenstierna)

Nyugodtan hallgathatunk Oxenstierna kancellárra, hiszen rendkívül érdemdús és tapasztalt férfiú volt ő. Meghatározó figurája volt a harmincéves háborúnak, mint Svédország első számú diplomatája, majd később a régenstanács-vezetője, az erősen egzaltált Krisztina királyné koronázásáig. Ez idő tájt Svédország még nem a gender-ideológia, hanem a protestantizmus élharcosa volt, igazi európai nagyhatalom, a Habsburg-ellenes koalíció kulcsszereplője. A svédek ekkoriban hadakkal dúlták Európát, de legalább ekkora szerepük volt – éppen Oxenstierna munkássága okán – a diplomáciában is. Arról jutott eszembe a derék kancellár megvilágosító erejű mondata, amit mostanság az ún. „demokratikus” ellenzék művel az ukrán válság kapcsán.

Képzeljük el, hogy a Kossuth téren már hónapok óta lövöldözésekkel tarkított tüntetések zajlanak a fasiszta, oligarchikus Orbán-rezsim ellen. A téren körtáncot jár a hahásokkal a Betyársereg és a Fradi B-közép; Heller Ágnes babgulyást oszt a résztvevőknek. A Jobbikot a túlságosan puhának tartott Vona Gábor után vezető Zagyva György Gyula Mesterházy Attilával együtt követeli a kormány lemondását. A jogerősen elítélt Bajnai Gordon üzenetet küld a börtönből és támogatásáról biztosítja a tüntetőket. Az eszkalálódó események hatására a kormányt lemondatják, és Kerék-Bárczy Szabolcsot nevezik ki ideiglenes államfővé. Az új kormány első intézkedéseként a Jobbik követelésére betiltják a cigány nyelv használatát és a cigány kulturális egyesületeket. Viviane Reading rózsaszín szívecskékkel díszített üdvözlőlapot küld, melyben az időközben kiszabadult Bajnait Abraham Lincolnhoz hasonlítja. Colleen Bradley Bell nagykövetasszony fütyülős barackpálinkával kínálja a tüntetőket, és biztosítja őket Amerika támogatásáról. Orbán Viktor Felcsútra menekül a megerősített szőlőbányák védelmébe. El tudják képzelni? Mert valami ilyesmi zajlik a szomszédos Ukrajnában.

Két végtelen dolog létezik, írja a kitűnő Stanislaw Lem: az egyik a világegyetem, a másik az emberi butaság. E megállapítás helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, ami a mostanában felforrósodó ukrán válság kapcsán elhangzik a legkülönbözőbb „meghatározó” és „demokratikus” körökből.

*

Mert hát mi is történik tulajdonképpen? Újabb végvonaglását látjuk a Párizs-környéki békék által elfuseráltan összetákolt Kelet-Európának. Ezek a békék – melyeket azután Jaltában és Potsdamban is megerősítettek – önmagukban is az ostoba, tudatlan agresszivitás és hozzánemértés emlékművei. Etnikailag kevert, életképtelen államok sorát hozták létre, melyek mindegyike önmagában is egy tűzfészek lett. Persze voltak, ahol látták, hogy a dolog életképtelen, ezért szépen csöndben – a demokratikus Nyugat cinkos hallgatásától kísérve – etnikailag homogenizálták az országaikat. Így irtották ki/űzték el Poroszország lakóit, a szudétanémeteket, a délvidéki magyarok egy részét és még lehetne sorolni...

Ott azonban, ahol mindez nem történt meg, ketyegő pokolgépek maradtak. A véres kommunista diktatúrák ideig-óráig elfojtották ezeket, azonban a kommunizmus bukásával lekerült a fedő a fortyogó etnikai kotyvalékokról. Tetszik, nem tetszik: az emberek bizony többnyire idegenkednek az idegenektől. És nem segít az sem, ha én éppen nem vagyok az; bőven elég ha a szomszédom az. Az emberek többsége azt szereti, ha a szomszédjuk ugyanolyan színű, vallású, nyelvű és szexuális irányultságú mint ő. A jólét képes ideig-óráig elfeledtetni ezeket az idegenkedéseket, ám a tapasztalatok szerint a történelem hullámvasút: a fölfelé tartó pályákat lejtmenetek követik, katasztrófák, gazdasági válságok; és ilyenkor felébred a legmélyebben rejlő ösztön: az önzés.

A Párizs-környéki diktátumok bukása a csehek és a szlovákok szokatlan, békés kettéválásával kezdődött, majd folytatódott a délszláv háborúval. Azt már népirtások és kegyetlenkedések követték, ahogyan az lenni szokott. Most pedig sor kerül az utolsó, nagyon vegyes etnikai képet mutató országnak, Ukrajnának a szétszakítására. Ennek bekövetkezte épp olyan törvényszerű, mint amennyire egyesek meglepődni látszanak ezen.

*

Ukrajna – az ukránok szerencsétlenségére – egy sohasem létezett ország. Beszorulva a két nagy, ősi szláv állam, Lengyelország és Oroszország közé. Röpke történelmi pillanatoktól eltekintve sohasem volt független és értelemszerűen nincsenek kialakult etnikai-történelmi határai sem. Ukrajna térképét a nagyhatalmi – elsősorban orosz – érdekek szerint rajzolták át újra és újra. Az orosz külpolitika céljai Nagy Péter óta alig változtak, és ezek közül a legfontosabb a kelet-európai szupremácia. Nagy Péter álmának legsikeresebb beteljesítője a grúz Sztálin volt. A második világháború után – mikor is Lengyelországot egy bravúros mozdulattal néhány száz kilométerrel nyugatra tolták – a meglévő vegyes ukrán-orosz lakossághoz jelentős számú lengyel kisebbség csatlakozott, ráadásul odacsapták a Kárpátalját is magyar és ruszin lakossággal. Később egy váratlan ötlettől vezérelve Hruscsov, aki maga is részben ukrán volt, a Krímet Ukrajnának ajándékozta, ahonnan még Sztálin telepítette ki a renitens tatárokat. Ennek a döntésnek hátterében az állhatott, hogy a Szovjetunión belül a határoknak semmiféle jelentősége nem volt, a „köztársaságok” a demokratikusnak feltüntetett díszletek közé tartoztak csupán – feleletlen önkényességgel lehetett húzogatni a határokat. A határok változatlanságának elvei, a nagyhatalmak egyezségei pedig addig állnak fent, amíg az egyik meg nem gondolja magát.

Az pedig, hogy pont Amerika és Anglia kapaszkodik fel az erkölcsi piedesztálra, hirdetve onnan az országok szuverenitásának szentségét, Afganisztán és Irak és még számtalan eset után, különösen mulatságos. Obama – állítólag – másfél órát beszélt Putyinnal; én csodálkoznék, ha ezt nem kapta volna meg tőle. Egyébként, ha ez valakit vigasztal, Putyinnak sincs sok választása. Az Ukrajnához hasonlóan vad nacionalistáktól hemzsegő Oroszországban egyszerűen nem teheti meg, hogy nem tesz semmit a határokon kívül élő oroszokért. Putyin – bár ezt szeretik elfelejteni – nem cár, még csak nem is örökös elnök. Megválasztották, és egyszer vagy visszavonul, vagy megbuktatják, ha nem tesz valami határozottat.

A szerencsétlen ukránok úgy járnak, mint mi '56-ban. Az EU meg az USA biztatták, hogy piszkálja csak a medvét, aztán – mikor a medve dühbe gurul – széttárják a karjukat és azt kérdezik: csak nem gondoljátok, hogy háborút kockáztatunk értetek? Látjuk: az EU gazdaságilag óriás, külpolitikailag törpe, katonailag pedig szinte láthatatlan, a NATO pedig Amerika nélkül semmi. Kötve hiszem, hogy olyasmi tudna történni, ami ráveszi az USA-t, hogy tetszőleges számú ukránért végső soron egy nukleáris háborút kockáztasson. Egy dolog bombázni Szerbiában vagy Líbiában, megmutatva, hogy ki a legerősebb; de egészen más dolog szembenézni az orosz légierővel és rakétákkal, tudván: egy ilyen háború – a történelemben először – eljutna Amerikába is.

New York romjain siratni Szevasztopolt: nem túl valószínű kép, kinek van kedve Nyugat-Európában vagy Amerikában meghalni Harkovért? Az embargó sem járható út. Európának szüksége van az orosz gázra és kőolajra, de ha mégsem, ott van Kína a maga csillapíthatatlan energia- és ásványianyag-éhségével. Épülnek az infrastrukturális kapcsolatok a szibériai lelőhelyek és Kína között is. Ha Oroszország megszállja a Krímet és Ukrajna orosz-lakta részeit, lesz majd általános sírás-rívás, handabandázó felszólalások az ENSZ-ben – mint volt a magyar ügyben egykoron –, de más semmi. Ezt mindenki tudja, talán lelke mélyén még a magyar baloldal is.

*

Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat. Sem befolyásunk, sem eszközeink nincsenek az események befolyásolására, és nem szabad elfelejtenünk, hogy Ukrajnában túszként 150-200 ezer magyar él. Amikor Bajnai megafonon követeli, hogy az oroszok azonnal vonuljanak ki a Krímből, akkor az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Az a baloldal amelynek szépreményű képviselői hirtelen vadul oroszellenessé válnak, roppant lehangoló látvány. Amint lehangoló látvány a „nagy generáció” '68 óta kielégítetlen forradalmi láza is, mely mindig lángot vet bennük, ha nem ők vannak hatalmon. Most talán – kézen fogva a Fradi B-középpel lerombolhatnák az orosz katonai emlékművet Budapesten. Megható és tanulságos pillanat lenne.

Én sajnálok mindenkit, aki ebben az értelmetlen konfliktusban életét, otthonát, vagyonát veszítette vagy fogja veszíteni; és tartok tőle: sokan lesznek. Azokat kéne odaküldeni, akik Párizsban, Jaltában és Potsdamban megrajzolták Európa új térképét. Ha a konfliktus elfajul, számíthatunk a Kárpátaljáról vagy Ukrajna más részeiről menekülő tömegekre, a mostanában divatos kifejezéssel élve: a humanitárius katasztrófára. Azonban az mit sem számít, hogy mi kit-mit sajnálunk, ahogyan az sem, hogy kinek van „igaza” ebben a konfliktusban. A nagyszerű Gaius Julius Caesar – akinél kevesen tudtak többet az erőszak és a politika összefüggéseiről – mondta, a politika azt a célt szolgálja, hogy elfedje: semmi sem számít, csak az erő. A saját érdekünkben higgyünk neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr315841505

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ukrajna – térkép 2014.03.04. 09:56:33

Ukrajna területi fejődése   Fekete vonal = jelenlegi országhatárok   Piros vonal = Ukrajna jelenlegi határai Világoszöld: Ukrajna területe a XVII. században, az Oroszország általi bekebelezés előtt Sárga: Lenin által átadva Ukrajnának (...

Trackback: Az ukrán válságról, az értelemről és a politikáról 2014.03.04. 09:39:01

Én sajnálok mindenkit, aki ebben az értelmetlen konfliktusban életét, otthonát, vagyonát veszítette vagy fogja veszíteni; és tartok tőle: sokan lesznek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yorg 2014.03.04. 16:10:40

@Alfőmérnök: A jelenleg legnépszerűbb cseh politikus, egyben pénzügyminiszter egy volt csehszlovák állambiztonságis (Andrej Babis).

Alfőmérnök 2014.03.04. 16:39:44

@jose maria padilla: Ez megúszós magyarázat. A magyar egy gyáva, szervilis birkanép. (Pontosabban azzá lett, miután felvette a kereszténységet. :)) )

Alfőmérnök 2014.03.04. 16:41:46

@Yorg: "A jogszabály elrendeli, hogy az államvédelem és a katonai kémelhárítás tisztjei, munkatársai, a volt magas kommunista funkcionáriusok, a munkásőrség vezetői stb. nem tölthetnek be magasabb tisztségeket az államigazgatás, a hadsereg, a rendőrség és néhány más testület soraiban. A lusztrációs törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette a nómenklatúra vezető rétegének a politikai túlélést. (Ellenpélda persze akadt: Miroslav Souf, az SSM központi bizottsága elnökségének tagja a törvény miatt a rendszerváltás után hivatalosan nem tölthetett be magas posztot. Milos Zeman volt miniszterelnök azonban tanácsadó testületének tagjává választotta, így Soufnak végül mégis komoly befolyása lett.)
A lusztrációs törvényhez hasonló horderejű lépés volt a Kommunizmus Bűneit Dokumentáló és Rendőri Nyomozó Hivatal, vagy ahogy a csehek emlegetik, az ÚDV létrehozása is. Az ÚDV 1995. január elsején jött létre, 2002 januárjától pedig a belügyminisztérium irányítása alatt – prágai és brünni székhelyekkel –, rendőri szervként működik. A hivatal hatásköre az olyan bűntettek utáni nyomozásra terjed ki, amelyek 1948 és 1989 között történtek, de politikai okokból nem kerültek bíróság elé, és amelyekben nem születtek jogerős ítéletek – olvasható (magyarul is ) internetes honlapjukon. "
mno.hu/velemeny/a-csehorszagi-lusztracios-torveny-es-a-nomenklatura-656058

Bell & Sebastian 2014.03.04. 16:46:50

@zorki: Logikus folytatása volt az I.VH utáni, európai békerendszernek a lengyel / bolsevik háború, ugyanis nem rendezték benne a szovjet-orosz / lengyel határt, amiről Churchill azt mondta, hogy az óriások viadala után következnek a törpék mérkőzései.

Lengyelország a Rigai békével vagy 20 évre megállította a forradalmi láng terjesztését.

Yorg 2014.03.04. 16:49:42

@Alfőmérnök: Látod, hiába ez a törvény, pénzügyminiszter, kormány erős embere simán lehet 2014-ben egy komcsi állambiztonságis. A cseh egy gyáva, szervilis birkanép??

Alfőmérnök 2014.03.04. 16:56:38

@Yorg: Biztos vannak kivételek. Ők legalább megpróbálták.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.04. 17:14:34

@Alfőmérnök: tudja nagyon jól, éppen elégszer leírtam, hogy mi a véleményem a magyarokról. a magáé, ahhoz képest, rózsaszín, buzis, simisimi :)

hajdú 2014.03.04. 17:23:02

@aristo
"A Párizs-környéki diktátumok bukása a csehek és a szlovákok szokatlan, békés kettéválásával kezdődött, majd folytatódott a délszláv háborúval."

Ez mondjuk igencsak nagy baki, ténybeli tévedés, mert időrendi hiba: Csehszlovákia szétválása 1993. január 1. (de legyen 1992, akkor egyeztek meg róla) míg a délszláv háború már 1991-ben elkezdődött.

Bell & Sebastian 2014.03.04. 19:15:38

@hajdú: Maga az elejét mondja, Aristo meg a végét gondolta. Persze maga sokkal okosabb annál, hogy azt higgadtan végiggondolja, melyik gondolkodás az életszerűbb, ugye?
Egyszerűbb a szőrt tovább metélni. -valahogy így mondják a magyarok.

Mekk Meister 2014.03.04. 19:52:23

Nagyon jol sikerult, realista bejegyzes, keruli a felesleges maszlagokat. Koszi!

zorki 2014.03.04. 19:53:28

@Bell & Sebastian: Hát, pont erről írtam.
Logikus folytatásról nem beszélhetünk, hisz Varsót majdnem elfoglalták. Többféle végkifejlet is benne volt a pakliban. Valóban igaz, amit a lengyelekről írtál.
Ez még inkább arra int, hiogy nem szabad hagyni az oroszokat, de ezt a lengyelek pl. elég jól tudják.
Mi is tudtuk, csak most kezdenek sokan felejteni.

zorki 2014.03.04. 19:54:26

@Bell & Sebastian: Hát, pont erről írtam.
Logikus folytatásról nem beszélhetünk, hisz Varsót majdnem elfoglalták. Többféle végkifejlet is benne volt a pakliban. Valóban igaz, amit a lengyelekről írtál.
Ez még inkább arra int, hiogy nem szabad hagyni az oroszokat, de ezt a lengyelek pl. elég jól tudják.
Mi is tudtuk, csak most kezdenek sokan felejteni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.04. 20:26:26

@Magnifico:

Csecsenia autonóm, kisebbségi jogok biztosítva.

J.László 2014.03.04. 20:27:12

Az 1772 után ide-oda darabolt, majd 1795-ben végleg megszüntetett Lengyelország 1918-19-ben alakult újjá és került fel ismét a térképre.

Mintegy 5 perc leforgása alatt kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusba keveredett valamennyi szomszédjával. A lengyel-szovjetorosz háború utáni béke a brit kormány által javasolt Curzon vonaltól (amely hozzávetőlegesen a mai határ) 200-300 km-re keletre húzta meg Lengyelország határait. A lengyelek ezzel egyáltalán nem voltak megelégedve, mert ők az 1772 előtti Nagy-Lengyelországot akarták helyreállítani, amely klasszikus értelemben vett nagyhatalom és egyúttal a korabeli Európa legnagyobb területű országa volt. Ennek érdekében szénné kavarták magukat Ukrajnában. Azonban ez sem elégíthette ki őket, mert a versailles-i békekonferencián közröhejt kiváltva bejelentkeztek a német gyarmatokért is.

Lengyel barátainktól nem áll messze a nagyzolás és a lélegzetelállító önáltatás. Most, hogy Ukrajnában a helyzet fokozódik, valószínűleg amerikai hátszéllel ismét beindultak az amerikából importált Sikorski irányításával. Az oroszok szemében Lengyelország 1772 óta nem tényező. A lengyelek Ukrajnában közutálatnak örvendenek. Akárcsak Oroszországban és Németországban. Nem biztos, hogy a javukra válik, ha nagyhatalmasosdit játszanak és babrálni kezdenek olyan dolgokkal, amik nem az ő kezükbe valók.

Így tessék szíves lenni példaként elénk állítani Lengyelország hősi kiállását a kijevi "forradalmárok", majd a Krím mellett. Természetesen nem a kedves szerzőre gondolok, ő egy figyelemre méltó cikket tett közzé.

tobeor 2014.03.04. 20:32:00

Ennyi eszement marhaságot, de végén elnyeri értelmét: "Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat."

Ja, hogy csak a szokásos Obersovszky-tempó... megideologizálni a sunyítást, miközben az összes Visegrádi ország kiállt rendesen, csak a mi pincsink csóválja a farkát...

Darkhorse 2014.03.04. 20:33:20

Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy csúnya dolog az agresszió, de.....
Kíváncsi lennék arra például, hogy az előttem felszólaló, OV hallgatását morális, erkölcsi, stb. stb. okokból elítélő emberkék jövő télen milyen elánnal ostoroznák a kormányt az oroszoknak való tökös beszólás miatt ami hatszorosára emelte a gáz árát, ha egyáltalán lenne gáz!

zobod 2014.03.04. 20:35:16

@J.László: Kelet-Európa két legértékesebb országa Lengyelország és Ukrajna. A kettő együtt 85 millió ember és majdnem egymillió km2, a Fekete-tengertől a Balti-tengerig terjedő övezet.

WLaci 2014.03.04. 20:36:08

A provinciális, gyáva, sunnyugó magyar fideszizmus velejét adja ez a cikk. 48, 56 hősei forognak a sírjukban. Szégyellje magát minden elsőgenerációs fideszparaszt, hogy ezt a "szellemi" irányzatot szabadította erre a szegény országra.

aszekelyek 2014.03.04. 20:40:58

@Endrődy: nagy mák , hogy nem bajnai van most hatalmon... Már régen lerohanta volna oroszországot.. de legalábbis bocsánatot kért volna a Sueztől.... ezért is... Az sírvaröhögős , valóban , tragikomikus , amit képes volt abba a hangosbemondóba kornyikálni.. MINDEN MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜLI ELŐADÁSMÓDJÁVAL .

seol 2014.03.04. 20:47:46

@Darkhorse:

Akkor ez a legújabb "indok", a 'nehogy Putyin átvágjon Ukrajnán és megbüntizze a kárpátaljai magyarokat' nincs már?

Tökös beszólás nem kell (az amúgy is csak akkor megy, amikor a környező országok idiótáit kell hergelni a helyi magyarok ellen), más 'gázérdekelt' országok vezetése valahogy tudott kulturáltan elítélni.

Na, vissza a 'védi a szentember Kárpátalját'-hoz?

seol 2014.03.04. 20:49:03

@aszekelyek:

Kihagytad, hogy még alacsony is.

vantaan2 2014.03.04. 20:49:05

@WLaci: A 48-as és az 56-os hősökhöz ezeknek semmi közük. Ezek csak rajzolják hogy magyarok!
Ezek a haza és nemzet árulók nem magyarok hanem csak magyarkodó turul tojta tikszarok. .

Balt 2014.03.04. 20:57:22

Fú, ez egészen kiváló cikk a témában! Sokat fogom még idézni. :)

Talán a vadabb hasonlat miatt én Mesterházy helyett mondjuk Vadai Ágnest küldeném Vonával a térre, MA lenne Kerék-Bárczy és a börtönből Gyurcsány üzenne, hogy egyszerre hihetőbb és abszurdabb legyen, de nem ismerem eléggé a jelen ukrán krémet a párhuzamhoz.

tobeor 2014.03.04. 21:04:59

Ha valakit érdekel hogy változtatták meg vérrel és vassal a ruszkik Krím etnikai viszonyait:

"Sztálin személyesen írja alá a tatárok Közép-Ázsiába való száműzéséről szóló – a kollaborálás vádját elfogadó és a deportáltakat becstelenséggel megbélyegző – (titkos) rendeletet. "

"A kitelepítés művelete, melyet az Államvédelmi Bizottság két tagjára, Kobulovra és Szerovra bízzák, 1944. május 18. éjszakáján kezdődik"

"Akárcsak előttük a csecsenek és az ingusok esetében, az áldozatoknak alig maradt idejük, hogy javaikat és élelmet vegyenek magukhoz. "

"A tatárokat a deportáltak által „mozgó gázkamraként” vagy „ambuláns krematóriumnak” lefestett piszkos és fojtogató bűztől áthatott marhavagonokba terelték. Ajse Sejtmuratova arról számolt be, hogy az utazás ”anélkül telt el, hogy megfelelő élelmiszert vagy orvosi segítséget kaptak volna. Még levegőt is alig kaptak, mert az ajtókat és ablakokat elreteszelték. Hosszú napokon keresztül ott feküdtek a holttestek az élők között. Csak a kazahsztáni sztyyeppékre érve nyitották ki az őrök az ajtókat, és terítették ki a sínek mentén a holttesteket.” Egy másik túlélő arról számolt be, hogy „a hermetikusan bezárt vagonokban az emberek – az éhség és a levegő hiánya miatt – úgy hulllottak, mint a legyek: sem enni, sem inni nem kaptak. /.../ Amikor a kazah sztyeppék közepén kinyitották az ajtókat, elrendelték, hogy a halottakat temetetlenül dobják ki a sínek mellé.”

Darkhorse 2014.03.04. 21:06:38

@seol:

"más 'gázérdekelt' országok vezetése valahogy tudott kulturáltan elítélni"

Mi miatt is?

hajdú 2014.03.04. 21:12:38

@Bell & Sebastian:
Nem értek egyet. 1991 volt az év, amikor Jugoszlávia - régi formájában - egyértelműen szétesett (Szlovénia és Horvátország leválása, amiből ráadásul a szlovéniai harcok gyorsan le is zárultak - a "Párizs-környéki diktátumok bukása" eseménysorozat első esemény/sorozata ez volt). Vége az csak a boszniai háborúnak volt később, de az meg jóval előbb el is kezdődött, mint a csehek és szlovákok ügye. Nekem egyértelműen furcsa volt ez az időrendiség, egyszerűen inkább nem is kellett volna sorba rakni. De persze gúnyolódjon csak. Maga beszélt indulatból, nem én.

seol 2014.03.04. 21:13:28

@Darkhorse:

Ja, semmi, semmi, ne is törődj vele, semmi gond. Mit szólsz, milyen enyhe telünk van?

Balt 2014.03.04. 21:27:34

@WinterMute: Igazi liberális cinizmus. I like it!

Kevéssé tisztelt Putyin úr!

Ezt a mérhetetlen agressziót (amiben még fel sem pofoztak senkit) határozottan visszautasítjuk! Azonnal állítsák le a civil lakosság fosztogatását és a nők szexuális inzultálását! (Felvételek dokumentálják: (a megfélemlített helyiek már az összes primőr vörös szegfűjét átadta, a nők csókkal köszöntik a katonákat.) Normális esetben, ahogy civilizált államok teszik mikor fegyverrel mennek másik országba, akkor azt használják is, ezért elfogadhatatlan az áldozatok eddigi száma!
A szabad világ nem nézheti tétlenül, amint Oroszország virágok és csókok mögé bújva veszélyezteti egész Európa békéjét azzal, hogy a történelmileg, befolyásilag és etnikailag mindig is hozzá tartozó területre úgy vonul be, hogy onnan soha ki sem vonult.

Felszólítjuk önt, hogy azonnal vonuljon vissza az Ob és az Irtisz közé, különben szörnyű haragunk lesújt és elzárjuk a gáz és olajvezetékeket, EU tagország se fűtőelemet, se atomerőművet nem vesz önöktől! Se szén, se vas, se semmi nem kell majd!

Ha nem enyhítik a feszültséget, örök sötétségbe és fagyba kényszerítjük fél Európát!

van Rompuy (vagy nincs?)

Darkhorse 2014.03.04. 21:31:01

@seol:

Ember!

Ukrajnában minden az oroszok kezén van! Minden!! Az összes gáz és olajvezeték, kőolaj finomítók, atomerőművek, vas és acélgyárak, kikötők, katonai bázisok. A jelenleg ott lévő orosz katonák nem most mentek oda, ezek eddig is ott voltak az ukránok beleegyezésével és jóváhagyásával. (Nem csoda jó kis pénzt kaszáltak ezen az eddigi ukrán vezetők Timosenko, Janukovics, stb.)
Ukrajna a jelen pillanatban életképtelen, csődben van (1-2 héten belül legalább 125 milliárd eurót kéne szereznie, hogy elkerülje a csődöt)
Ez nem tegnapról mára alakult így, ez egy szép hosszú évtizedek óta zajló folyamat eredménye. Ezt látta előre az EU, látta az USA és még sokan mások mégse tudtak, akartak tenni semmit.
Kíváncsi lennék hasonló helyzetben (az oroszok több ezer milliárdot fektettek be Ukrajnában és most ez mind veszni látszik) mit tenne az USA?
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármely független ország területének megsértésére irányuló agresszió ne lenne elítélendő dolog, de azért azt is meg kellene nézni mi vezetett a jelenlegi helyzet kialakulásához!

Balt 2014.03.04. 21:32:50

@szempontpuska: Csak a gázcsapot felejtették el a csehek elzárni. Egy remek, tárgyilagos cikk ukrán, orosz véleményekkel, benne a grafikon Európa orosz gázigényéről (Csehország 100%-on):
index.hu/kulfold/2014/03/04/krim

Balt 2014.03.04. 21:40:03

@szempontpuska: Ez cseh belpolitika:
Mégsem bővítik a Temelíni Atomerőművet?
Figyelő Online
2014.01.24 12:40

Mládek szerint a döntést 3-5 évvel kellene elhalasztani. A Hospodárské Noviny megjegyzi: nagy kérdés, hogy hajlandó lenne-e addig várni a két versenyben maradt pályázó, az amerikai Westinghouse cég, illetve a Mir.1200 orosz-cseh konzorcium. A két csoport által a cseheknek tett ajánlat 2015 júliusáig érvényes. A csoportok a vitát eddig nem kommentálták, de nyilvánvaló, hogy nincs az ínyükre."Már több tízmillió dollárt fektettünk be a Temelíni tervbe. Ha nem valósul meg, elveszítjük bizalmunkat Csehország iránt" - idézte a lap a Westinghouse meg nem nevezett képviselőjét.

figyelo.hu/cikkek/a-temelini-atomeromu-bovitesenek-elhalasztasat-merlegeli-praga

Az oroszokról nincs szó. Legfeljebb itt...:
444.hu/2013/07/30/a-cia-vagy-az-oroszok-buktattak-meg-a-cseh-kormanyt

Hmm, akkor talán mégse belpolitika...(?) Legfeljebb nem úgy kül~, ahogy látszik. :)) Ehh, de szép is ez a szabadpiac!...

burakefendi 2014.03.04. 22:00:02

Pedig egy szövetség a fradi b középpel akár kétharmadot is hozhatna a baloldalnak Volt már rá példa a történelemben...:)

Balt 2014.03.04. 22:03:32

@Alvarez: Torkához szegezett szuronnyal énekeltették az ukrán himnuszt a beregszászi presbiterrel
2014. február 28. 17:57

Balt 2014.03.04. 22:04:31

@Szindbad: "legyen bajnai a nyugatbarat"

Bárdossy Gordon. :))

szempontpuska 2014.03.04. 22:05:58

@WhyCantITouchIt?: te nem olvasol újságot?
Nézz utána!

Circus 2014.03.04. 22:06:11

Úgy tűnik, akik most nagyhirtelen az orosz medve barátságát támogatják, azok valahogy mintha elfelejtenék 1849-et, 1945-öt és 1956-ot, valamint a KGB-t (melynek Putyin megbecsült tagja volt) és az egész 40-45 évet, amikor országunkban állomásoztak ideiglenesen a Vörös Hadsereg dicső katonái, valamint azt az igazi felszabadulást, amikor végre kimentek.

Értem én, hogy a realpolitik-nak nagy a létjogosultsága, meg jóval biztonságosabb, de kompország hintapolitikáját lehet köpönyegforgatásként is értékelni.

Egyszer jó lenne már végre önállónak lennünk és nem folyton valaki (általában pont rossz) seggbe tugni a fejünket. Vagy hagyni, hogy mások beledugják a miénket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.04. 22:09:07

@Circus:
Talán nem kellene elfelejteni, hogy a nagy megszállás közepében, 1978-ban volt a legmagasabb a magyar nép létgyarapodása! Ezt a fene nagy demokrácia nem tudta elérni!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/01/az-en-igazsagom.html

billy reed 2014.03.04. 22:15:26

"Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat. Sem befolyásunk, sem eszközeink nincsenek az események befolyásolására"

Csak azok az elvek, és az értük való kiállás...az ne lenne a világban.
Érdekes, hogy a térségben mindenkinek volt mondandója az ügyről kivéve a magyar kormányt.

Persze most óriási mázli /nekik nem/, hogy lehet takarózni a kárpátaljai magyarokkal.

De mindenki tudja, miért nem szólal meg O.V. És miért lapít a magyar kormányzat.

"Most talán – kézen fogva a Fradi B-középpel – lerombolhatnák az orosz katonai emlékművet Budapesten. Megható és tanulságos pillanat lenne."

Elképesztő és szánalmas is, hogy a nagy Vlagyimir-Viktor összeborulás utáni kínos feszengést is megpróbálják Bajnaiék nyakába varrni.

Már elnézést, de eddig nem a jobboldal szemét szúrta az emlékmű? Most akkor hirtelen védeni kezdik?
Nem érez Ön ebben ellentmondást? (Nem. Kár.)
Ideje lenne, ha a kormány a nagy oroszbarátság okán visszanevezné a Moszkva teret...vagy most hogy is van ez?
Aki gyanús nem gyanús? Aki nem gyanús, az gyanús?

Mérges 1234 2014.03.04. 22:16:28

@Balt:

Abba teljesen igazad van, hogy minden Putyin oldalán áll, Eu gázfüggése, Amerikai tehetetlenséges, stb......

De akkor azt jelenti, hogy erősbb kutya baszik elv érvényesül a világpolitikában is????

Mondjuk az USA is így nyomta eddig, csak rájuk emiatt mindig kiakadtak a népek (joggal), most meg Putyin mellé állnak??

Nem csak én de ahogy látom fentebb sokan forgatjáka fejüket.

Rendben van, hogy az EU az USA érdekes csapat, aki velünk is rendesen kibaszott, ettől azonban Putyin még nem lesz jófej?

Khonsu 2014.03.04. 22:18:34

Putyinnak nem jött össze beterelni Ukrajnát a vámunióba (az épülő kis-SZU), és eldöntötte, hogy akkor ütköző állam lesz. Megmondta, hogy föderatív Ukrajnát látna szívesen és most (mivel jelenleg még mindig inkább orosz mint nyugati érdekszféra) gondoskodik róla, hogy az is legyen. Kierőszakol egy ukrán-orosz szövetségi államot, valami Boszniához hasonló kivitelben, aztán mindenki boldog. Szerintem erre megy ki a játék.
Az a Putyin aki az EU-val egyesülve létrejövő Eurázsiai Unióról mint minden tekintetben új szuperhatalomról álmodozik, nem hiszem, hogy hosszú távon magára akarja haragítani az EU-t. Azért fáj ennyire az usákoknak, mert tudják ők is mi lesz és az nekik nem jó üzlet, semmilyen téren. Egy szuperállam Európa gazdasági és az oroszok katonai erejével. Ebben a frigyben Ukrajna lesz a gyűrű, figyeljétek meg.

Mérges 1234 2014.03.04. 22:19:39

@Doomhammer:

Az nem a diktatúrának, hanem az abban teremtett létbiztonságnak volt köszönhető.

Amúgy a kádár rendszer sok szempontból emberibb volt, mint a mostani rendszer. De nem éltetem, ezek csak tények. Kevesebben fagytak meg az utcán (ha egyáltalán). Szociális háló erősebb volt, stb...

Balt 2014.03.04. 22:24:16

@Helyes Írás: Szó, mi szó: ez tényleg helyes írás.

@gonosz1hal: "54-ben sztálin kefélte ezt el"

Valószínűleg: azáltal, hogy '53-ban elpatkolt. :)

bgp 2014.03.04. 22:27:43

Janukovics nem a dácsájába menekült, hanem vissza a gazdájához. Tehát, Orbán se Felcsútra sietett volna, hanem ugyanoda ahova a másik Viktor.

Balt 2014.03.04. 22:29:41

@zorki: "Ha a magyar kisebbség helyzetét az ukrán államtól féltjük, akkor azt szövetségeseink -NATO, EU-segítségét kérve tudjuk megvédeni.
Azt nem is értem, ezt miért is Putyintól várnánk?"

Ehhez csak 2 feltételnek kell teljesülnie:
1. Hogy a NATO-nak és EU-nak nagyobb befolyása lesz mindig is Ukrajnára, mint Moszkvának.
2. Az ukrajnai orosz kisebbségnek így vagy úgy (földdel együtt) távoznia kell Ukrajnából, mert egyébként az oroszoknak legalább annyi jogot kell biztosítania a mindenkori ukrán államnak az oroszok részére, mint a kárpátaljai magyaroknak.

Krisz11 2014.03.04. 22:34:13

Nagyon jó írás egyébként.

Ha akkora egy csicska az EU mint amilyen, akkor már jobb lenne, ha hallgatna. Azzal legalább nem égetné magát.
Poén volt Nógrádi György ma reggeli interjúja. Abból tudtam meg, hogy néhány nyomoronc eurokrata megfenyegette Oroszországot, hogy vízumot vezethetnek be ellenük. Gondolom azok majd összehugyozták magukat ettől. Ez kb olyan, mint ha valaki a szádba hamuzna, aztán megfenyegeted, hogy nem adsz neki többet cigit. Szánalmas.
Mint ahogy az a fenyegetőzés is, hogy romba döntjük az orosz gazdaságot, mert majd nem veszünk tőlük gázt. Mert akkor mint csinál fél európa a gyáraival, bezárja hónapokra és lehúzza a rollót? Mintha az éhező fenyegetné a boltost, hogy nem vesz tőle kenyeret.

Balt 2014.03.04. 22:37:01

@hajdú: "míg a délszláv háború már 1991-ben elkezdődött."

Viszont legszűkebben is számolva '95 őszéig tartott, bár én ide számítanám Koszovót mindenképpen (a mai napig rendezetlen a státusza: www.kosovothanksyou.com ), ill. Montenegró kiválását, bár az kétségtelenül békés volt, de a dezintegráció része.

Darkhorse 2014.03.04. 22:40:25

@Mérges 1234:

"De akkor azt jelenti, hogy erősbb kutya baszik elv érvényesül a világpolitikában is????"

Igen ezt jelenti! Ott érvényesül csak igazán! Szerinted nem így van?

Nem láttam egyetlen hozzászólást sem ahol Putyint jó fejnek állították volna be .
Miért gond az, hogy ha egy nem mindennapi eseményt nem gondolkodás nélkül, nem zsigerből reagálunk le, bedőlve egyes, pillanatnyi politikai érdekeiktől vezérelt közszereplők lózungjainak.

Egyébként meg azt sem értem, miért mondják oly sokan, hogy nem fejezi ki a magyar vezetés az Ukrajnában folyó dolgok miatti rosszallását. Akkor ez mi?

index.hu/belfold/2014/03/04/bekerette_a_kormany_az_orosz_nagykovetet/

Jó, jó tudom most az jön, hogy megkésve, meg Putyin engedélyével, stb....

Blikknépe (törölt) 2014.03.04. 22:41:05

Nuland: Szóval mit gondolsz?

Pyatt: Azt hiszem játékban vagyunk. Klicskó a komplikált részecske itt, főleg mióta kinevezték miniszterelnök-helyettesnek.
Láthattad néhány feljegyzésemet e házasság (Klicskó-Jaszcenyuk) jelentette problémáról, tehát most minél gyorsabban meg kell tudnunk hogy áll ehhez a kérdéshez.
Szerintem következőnek őt kell felhívnod, és ugyanazokat az érveket kell felhozni neki, amiket Jaszcenyuknak is.
Amúgy örülök, hogy helyén kezeled őt és, hogy azt válaszolta, amit.

Nuland: Remek. Nem hiszem, hogy Klicskónak a kormányban lenne a helye. Nincs rá szükség, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

Pyatt: Egyetértek - nem kell a kormányba, maradjon ki belőle és csinálja csak a politikai házifeladatát. Úgy gondolom, hogy a dolgok előrehaladtával a mérsékelt demokratákat kell együtt tartanunk.
A probléma Tyahnibok (a szélsőjobb szvoboda vezére) és emberei lesznek, és biztos vagyok benne, hogy Janukovics is számol ezzel.

Nuland: Úgy vélem Jaszcenyuk az, akinek van gazdasági, vezetői tapasztalata, de Klicskót és Tyahnibokot kívül kell tartania (a kormányából), de azért heti 4x tárgyalnia kell velük. Úgy gondolom, hogy az nem működik, hogy Klicskó a Jaszcenyuk kormány tagja legyen.

Pyatt: Nem hát. Így van. Akarod, hogy következő lépésként összehozzunk vele egy telefonbeszélgetést?

Nuland: Ha jól értem, Jaszcenyuk azt ajánlotta, hogy a "3 nagy" (Klicskó, Jaszcenyuk, Tyahnibok) venne részt ezen a beszélgetésen.

Pyatt: Persze ezt javasolta, de ismerve a dolgok menetét, eddig Klicskó volt a falkavezér, tehát időbe kerül, hogy bármilyen találkozón részt vegyen, előtte egyeztetni fog a támogatóival. Ha felhívnád közvetlenül őt, az jót tenne a hiúságának és lehetőséget adna, hogy gyosan túllépjünk ezen a dolgon, mielőtt még ők külön leülnének tárgyalni és Klicskó kifejthetné miért nem tetszik ez neki.

Nuland: Jó, örülök. Miért nem lépsz vele kapcsolatba, hogy lássuk akar-e tárgyalni?

Pyatt: Ok, megteszem. Kösz.

Nuland: Mégegy dolog Geoff. Nem emlékszem, hogy már mondtam-e neked, vagy csak Washingtonnak, de amikor beszéltem Jeff Feltmannel(ENSZ főtitkár helyettes) ma reggel, említett egy új nevet az ENSZ-nél: Robert Serry-t. Megírtam ezt neked reggel?

Pyatt: Igen, meg.

Nuland: Jó. Feltman elintézte, hogy mind Serry, mint a főtitkár Ban-Ki-Mun beleegyezzenek, hogy Serry hétfőn vagy kedden talákozna velünk. Nagyszerű lenne, segítene összehozni ezt a dolgot, ráadásul ENSZ támogatással...az EU meg bassza meg.

Pyatt: Valamit tennünk kell, hogy összehozzuk ezt, mert abban biztos lehetsz, ha ez beindul, az oroszok a háttérben mindent megtesznek majd, hogy megtorpedózzák. Arra viszont még mindig nem jöttem rá, hogy Janukovics miért hagyja figyelmen kívül, hogy elindult ez a dolog. Mert közben egy Régiók Pártja frakciógyűlés van éppen, és biztos vagyok benne, hogy élénk viták folynak, de ha elég gyorsak vagyunk, akkor a vajas oldallal felfelé érhetünk földet.
Szóval hagyd, hogy dolgozzak klicskón: keríteni kell egy nemzetközileg ismert személyt, akit idehozhatunk és segítene elrendezni a dolgokat. A másik dolog kapcsolatba lépni janukoviccsal, de ezzel várjunk holnapig, nézzük meg hogy alakulnak addig a dolgok.

Nuland: Még csak annyit Geoff, hogy a feljegyzésre, amit írtam Sullivannek (amerikai elnökhelyettes nemzetbiztonsági tanácsadója), az a bizalmas válasz érkezett, hogy Biden (elnökhelyettes)meg fog dícsérni érte.

Pyatt: Nagyszerű. Kösz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.04. 22:43:23

@Mérges 1234:
"Az nem a diktatúrának, hanem az abban teremtett létbiztonságnak volt köszönhető."

No meg annak, hogy a Szovjetunió korántsem szivattyúzott annyi létjavat ki országunkból és nem vetette be ellenünk a demokráciát. A Szovjetunió is a Birodalom képviselője volt, de a létfosztásban éri el az USA szintjét.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/01/szamok-nyelven.html

Krisz11 2014.03.04. 22:43:57

@zorki: "Ha a magyar kisebbség helyzetét az ukrán államtól féltjük, akkor azt szövetségeseink -NATO, EU-segítségét kérve tudjuk megvédeni"

A nato/eu-t olyan szinten nem érdeklik a mi kéréseink, mint engem ott kint az utcán egy falevél. Benes dekrétumokkal, vagy a határon túli magyarok elleni attrocitásokkal foglalkoztak valaha is?
Mi Magyarok ezekben a szervezetekben 3-ad rangúak vagyunk. Elsők a gazdag nyugati államok, második a kisantant, és ott van még Magyarország csicskának. Már ahogyan én látom.

hajdú 2014.03.04. 22:46:00

@Balt:
Ez igaz, de a végpontok nem illenek aristo gondolatmenetébe, még egyszer: "A Párizs-környéki diktátumok bukása a csehek és a szlovákok szokatlan, békés kettéválásával kezdődött..." - nem, nem ezzel kezdődött: mire a csehek és a szlovákok búcsút mondanak egymásnak, Szlovénia és Horvátország kiválása már rég múlt idő (sőt Milosevic is azért hagyta békén a szlovénokat, hogy a többire koncentrálhasson) és javában dúl a délszláv háború a maradék feletti ellenőrzésért...

zorki 2014.03.04. 22:49:29

Csak kuncogok magamban.:DDD
A visegrádi négyek Ukrajnáért aggódnak, bekéretik az orosz nagykövetet Budapesten, ha késtünk is, de léptünk végre. Most akkor, hogy is van ez?:DDD
Mit tehet a magyar állam?
Szal, a kormány megtette, amit tennie kell.
Kérdés az, hogy az egyből megmagyarázók is megteszik-e, amit ilyenkor kell?
Hogyan lehet most akkor az ellenzéket azért bírálni, mert ugyanazt állítja mint a kormány?

"A visegrádi országok – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – kormányfői aggodalmukat fejezték ki Ukrajna területi épségének megsértése miatt. A visegrádi négyek miniszterelnökei elítélték és „súlyos eszkalációnak” nevezték, hogy az orosz parlament – az ukrán kormány akaratával szemben – felhatalmazást adott az orosz fegyveres erők bevetésére Ukrajna területén. Úgy értékelték, hogy mindez fenyegeti Ukrajna területi integritását és szuverenitását, és felszólítottak a kialakult feszültség párbeszéd útján történő enyhítésére, összhangban az 1994-es budapesti memorandumban foglaltakkal."

Darkhorse 2014.03.04. 22:49:44

@Balt:

"Ha a magyar kisebbség helyzetét az ukrán államtól féltjük, akkor azt szövetségeseink -NATO, EU-segítségét kérve tudjuk megvédeni.
Azt nem is értem, ezt miért is Putyintól várnánk?"

És azt se felejtsük el, hogy Szlovákiában és Romániában - melyek EU - NATO tagállamok - milyen szép rendben vannak a magyar kisebbség ügyes-bajos dolgai. (természetesen az EU - NATO közbenjárására) :)

Balt 2014.03.04. 22:54:04

@billy reed: "De mindenki tudja, miért nem szólal meg O.V. És miért lapít a magyar kormányzat."

Martonyi 1 hete éjjel-nappal Ukrajnával foglalkozik: Kijevben, Donyeckben, Beregszászon és Brüsszelben.
index.hu/belfold/2014/03/04/bekerette_a_kormany_az_orosz_nagykovetet
Na meg Orbán beszélt ma a V4-ekkel összehangoltan.

A többi csak kampányhabverés.

hajdú 2014.03.04. 22:54:46

@Krisz11:
Nem gondolom, hogy ez igaz lenne, hogy a "kisantant" előttünk, de valóban az a helyzet, hogy ezzel a problémával egyszerűen nem akarnak foglalkozni, több ok miatt sem, egyrészt púp a hátukon, másrészt sokaknak van a hátsó portájukon is mit rejtegetni (hadd ne soroljam), szóval mindenki a status quoban érdekelt, amíg nincs nagy balhé. A lényeg, hogy a határainkon túli magyaroknak maguknak kell kikaparni a gesztenyét, bármi változást akarnak.

Blikknépe (törölt) 2014.03.04. 22:55:47

végre egy objektív írás.

Nuland-Pyatt beszélgetésből is látszik, hogy az egész balhét az amerikaiak kezdték, ők követtek el agressziót: hisz ugye az agresszió, ha egy idegen hatalom képviselői lázadást szítanak, és megbeszélik ki legyen, és ki ne legyen a kormányban. magyarul az ukrán állam vezetőiről a fehérházban és nem a választásokon döntenek.

ami meg a 'Fuck the EU'-t illeti: az EU egy utolsó vazallus állam, aminek ez kibaszottul nem volt érdeke, elfogadta volna a status quo-t ahogy az oroszok is: éljünk és viruljunk egymás mellett, a jelenlegi helyzet minden félnek kielégítő. kivéve amerikát. nekik a vezető hely sem elég, ők kizárólagos hatalmi pólussá akarnak válni.

és hogy mi az EU esetleg nem hagyjuk jóvá, nem akarunk részt venni benne? fuck the EU.

az lesz, amit mi mondunk, ezt jelenti nuland mondata. a következményt meg tegnap el is mondta az egyik szenátor: akármibe is fáj ez, azt mi európaiak fizetjük meg. az eredmény az amerikai terjeszkedést szolgálja, de a cehhet mi álljuk.

és mi mint utolsó USA-pincsik, ugrunk és csaholunk a gazdi háta mögül, hogy megvédjük a területét. mármint amit ő annak gondol.

az EU teljes politikai és gazdasági kiszolgáltatottságban van az USA-val szemben. hosszú távon nekünk sokkal inkább egy önálló, vagy egy fehér európai EU-összorosz tengelyt kéne létrehoznunk.
vagy hagyhatjuk a következő amerikai-orosz érdekütközést is megvívni a területünkön.

mutassuk meg az oroszoknak! zárjuk el mi a gázt!
remélem a sok oroszellenes vicsorgó ma már nem netezik meg világít, nem fűt, főz stb a gonosz orosz atomból, olajból meg gázból nyert energiával.

hajrá!

jah arra sem jön ráa sok hülye európai, hogy a geopolitikai célok mellett két legyet ütnek egy csapásra: ha nem lesz emiatt déli áramlat és felmegy a gáz ára, lehet hozni az amerikai gáz hajón. ha nem épülnek meg a finn, cseh, bolgár, magyar, török atomerőművek - amit az amerikaiak is nagyon szerettek volna megépíteni - akkor mindjárt lesz piacuk ezen a téren is.

ráadásul kik ezek az EU-s vezetők? bohócok. az összes EU-s vezetőt odaadnám egy putyin-lavrov párosért.

Balt 2014.03.04. 22:59:13

@Mérges 1234: "De akkor azt jelenti, hogy erősbb kutya baszik elv érvényesül a világpolitikában is????"

Remek megfigyelés!
Persze ettől még nem kell Putyint szeretni. Üzletelni vele viszont alighanem muszáj. Ez meg valószínűleg nem fog nekünk sikerülni "erőnyerő" pozícióból.

Blikknépe (törölt) 2014.03.04. 23:00:22

amúgy az meg van, hogy a grúz sztálintól a SZU-nak 1 db orosz vezetője volt?
ukránok: Hruscsov, Brezsnyev
zsidók: Andropov, Csernyenko(ukrán)
orosz: Gorbacsov

56-ért ennyi erővel a szemét ukránokat is szídhatnánk.

a kommunizmus és a SZU legtöbb áldozata orosz volt.

Balt 2014.03.04. 23:03:13

@Krisz11: "néhány nyomoronc eurokrata megfenyegette Oroszországot, hogy vízumot vezethetnek be ellenük."

Várj! Ez egyelőre abban merül ki, hogy felfüggesztik a könnyített vízum megadásáról (7 éve...) folyó tárgyalásokat. :)

Darkhorse 2014.03.04. 23:07:23

@Balt: Hmmmm... Keményen a sarkára állt az EU!

Balt 2014.03.04. 23:08:30

@hajdú: OK, így igaz, Szlovénia elszakadása volt a legelőbb... bár nem is tudom, talán a két német állam egyesülése(?) - mint ellenkező irányú folyamat, amely szintén a párizsi békét negligálta...

Balt 2014.03.04. 23:13:47

@hajdú: Ez sajnos pontosan így van: a fentiek miatt minden status quot igyekeznek a végsőkig fenntartani, sok esetben nagyobb károkat okozva, mint az eszkaláció nélküli gyors rendezéssel. Van egy hosszú cikk Fejtőtől, amiben talán egy bekezdésben említi ezt is (a délszláv háború kapcsán), de mindenképpen tanulságos interjú egy OMM-t megélőtől, attól függetlenül, mit gondolunk egyébként róla:
beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg
(Hosszú, de érdemes elolvasni. Ezt szoktam a magyarellenesek orra alá dugni, a dotoho-ra vagy egy tucatszor beküldtem, mikor ilyen jellegű kérdés előkerült, természetesen egyszer sem jelent meg.) :))

tevevanegypupu 2014.03.04. 23:24:10

@lobaszopiatej:

Felőlem..de azért a fejét visszatehetné, már eleget volt magánál.

Khonsu 2014.03.04. 23:25:55

@Blikknépe:

Azért azt tegyük hozzá, hogy pl. Csecsenföldön az oroszok se voltak ennyire barátságosak. Ott könnyű jófejnek lenni, ahol nem akar minden 3. ember megölni. Teszem azt a helyi ukránok vagy tatárok elkezdenék ölni az oroszokat, meg a sajátjaik közül is aki nem ért velük egyet, akkor ott se így nézne ki a helyzet.

Épp ezért szerintem nem is vállalták volna be, ha egy Irak vagy Afganisztán lehetősége állna fenn. Azért mentek, mert tudták hogy valószínűleg megússzák szájkaratéval. A cél ugyanaz, érdekérvényesítés. Kierőszakolás helyett akkor mondjuk inkább, hogy kikényszerítik a föderatív Ukrajnát.

Medgar 2014.03.04. 23:29:57

Vicces olvasni a sok baloldali atomtudósból frissen átképzett geopolitikai szakértőt.

A mandinernek viszont elismerésem a posztért, csak a párizsi békét kár volt belekeverni.

zorki 2014.03.04. 23:44:51

@Krisz11: Magyarország egyetértése nélkül Ukrajnával kapcsolatban nem hozhat döntéseket az EU, ez lehetőség arra, hogy a magyar kisebbségek helyzetéről tárgyaljon velük az EU.

hajdú 2014.03.04. 23:55:42

@Balt:
Igen, a német egyesülés is előbb volt, sőt eszembe is jutott, de azzal nem érveltem, mert az nem igazán illik ebbe a logikai sorba, nagyon mesterséges kettéosztás volt, egyszerűen magától megszűnt, amint nem volt rá kényszerítő erő.

zorki 2014.03.05. 00:16:35

@Darkhorse: A Magyar Országgyűlés ratifikálta Románia csatlakozási szerződését, ott tessék reklamálni!

Tudva, hogy Szlovákia is társunk lesz az EU-ban Magyar Országgyűlés -népszavazással megerősítve- igent mondott az uniós tagságra, ott tessék reklamálni.

A csatlakozási tárgyalásokat egyébként Martonyi János külügyminiszter kezdte meg.

kvadrillio 2014.03.05. 00:25:39

...depressziós ez a blog.......

Bayer cikke sokkal derűlátóbb ! :)

"Ezek az itthoni politikai mikiegerek (co. by Antall József) pedig azt követelik a kormánytól, hogy sietve ismerje el az új ukrán kormányt. De 1.: nincs is kit és mit elismerni; 2.: ezek az új politikai erők legelőször is a nyugat-ukrajnai nemzeti kisebbségeken fognak majd bosszút állni – ruszinokon, lengyeleken, románokon, magyarokon. Hová és miért is kell rohanni az elismeréssel?

Sajnálatos és rettenetes, ami Ukrajnában és Ukrajnával történik. És egyetlen logikus és érthető momentum van benne: Oroszország viselkedése. Ami legalább annyira idegesítő és félelmetes, mint az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint Izrael viselt dolgai a Közel-Keleten.

Úgyhogy maradjon mindenki csendben. Senki nem vethet a másik szemére semmit sem. A magyar diplomácia pedig legyen fölöttébb óvatos. A kárpátaljai magyarok sorsa a tét. Akkor pedig a legkevésbé az ellenzék idiótáinak és gazembereinek óbégatása számít."

...az oroszok győzni fognak..., mert a fenekükön ott a piros pötty ! :)

zorki 2014.03.05. 00:41:47

@kvadrillio: Mindenesetre az megnyugtató, hogy szemben Bayer véleményével a visegrádi négyek miniszterelnökei -köztük Orbán Viktor- nem tartották érthetőnek Oroszország lépését, mert elítélték azt.

Circus 2014.03.05. 08:26:23

@Doomhammer: értek én sokmindent, kicsi voltam akkor (6), de anyám szerint tényleg így volt. Mindazonáltal, arról lehet beszélgetni, hogy melyik a jobb: ha lehetne, de nem szabad, vagy ha szabad, de nem lehet, illetve ha van piros váza, mint választék, amit megvehetsz a pénzedből, vagy ha van a ezereféle színű váza, de nem igazán van rá pénzed, hogy megvedd. Szerintem sem az, sem ez.

Van egy nagyon szép magyar mondás, miszerint egyik kutya, másik eb, meg egy másik, miszerint egyik 19, a másik egy híján 20 - ez jutott eszembe az USA kontra Oroszország összehasonlításról. Meg egy harmadik, amit itthon is művelnek: oszd meg, és uralkodj.

A problémám ezzel az egész helyzettel annyi (mint másoknak is), hogy kb 2 héttel ezelőttig akik teli véres szájjal szidták a szovjet/orosz birodalmat és az itthoni baloldalt többé-kevésbé jogosan minden rosszért, azok nagyhirtelen szinte teljes mellszélességgel most mellettük állnak...?!

MÁS:
gondolom, többeknek is mond valamit itt a Tom Clancy név. 1-2 'ötlete' már bejött, ez lesz a következő???
És akkor még hátra van a medve és a sárkány tusája, ami jelenleg azért messze van a valóságtól - habár, ha megnézzük, Kína mit lépett eddig, akkor el lehet gondolkodni, hogy ez az egész hajcihő kinek használ... Kinek lehet érdeke, hogy a nyugati civilizációt egymásnak ugrassza?

Balt 2014.03.05. 09:03:58

@kvadrillio: "...az oroszok győzni fognak..., mert a fenekükön ott a piros pötty ! :)"

Esetleg az orrukon. A vodkától. :) Bár ettől még tökéletesen igaza van Bayernek. Nem olvastam, kösz, hogy hoztad!

Balt 2014.03.05. 09:07:58

@zorki: @Circus: Ki áll az oroszok mellé? Kevesen. Talán. De hogy tényleg abszolút érthető és kiszámítható, amit csinálnak (és ezzel nyilván számoltak is Langleyben - ha Brüsszelben nem is), és hogy Koszovó, Irak stb. után épp az amcsiknak nincs semmi erkölcsi alapjuk ezt bírálni, az elég egyértelmű.

Balt 2014.03.05. 09:10:48

@Circus: Igen, Kína érdekes állat, és talán most dől el, hogy ki is kapja a Nagy Világversenyben az aranyérmet. Az immár bizonyos, hogy az EU a dobogóra sem állhat fel sajnos...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.05. 09:29:04

@Circus:
"Szerintem sem az, sem ez."

Az az ország, amelyik nem a saját nemzeti útját követi, úgy jár, mint Ukrajna.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/12/oh-those-russians.html

Magyarországnak is a sajátos kelet-európai útját kell követnie és olyan Birodalom védelme alá kell helyeznie magát, amelyik a legtöbbet adja. A technokütyük, a Gorenje hűtőládák kora lejárt, a nép már igazán látja, mik a valódi értékek. A víz, a termőföld, az energia. Az első kettő van nekünk, a harmadikhoz kellenek az oroszok. Természetesen kölcsönös előnyökön alapuló, egymás érdekeit és önbecsülését (!) komolyan vevő megegyezésre gondolunk. Nem akarunk többé tiszteletlenül, lenéző módon beszélő, velünk hülyegyerekként, másodrendű emberekként bánó Nyugatot. Én azt gondolom, Putyin ezt inkább megérti, mint a Nyugat.

"A problémám ezzel az egész helyzettel annyi (mint másoknak is), hogy kb 2 héttel ezelőttig akik teli véres szájjal szidták a szovjet/orosz birodalmat és az itthoni baloldalt "

Az u.n. "baloldal" lejáratta már magát ebben a történetben. Nem véletlen, hogy az orosz követ a Jobbikkal exponálja magát. Tudja, hogy ők a jövő tényezői.

gonosz1hal 2014.03.05. 10:20:15

@Balt: óbazz, oké, ez így félreérthető. a jogi aktus megtörténtekor Hruscsov elvtárs volt már a góré, de az ajándékozást még Sztálin készítette elő - nagyon kedvelt a Krímmel foglalkozni ugyanis... erről a krími tatárok például sokat mesélhetnének.

zorki 2014.03.05. 12:50:47

@Balt: Akkor ezek szerint Irak is abszolut érthető. Mind1 is.
Azért mert nekik nincs mit egymás szemére vetni, a beavatkozás nem lesz elfogadható.

Balt 2014.03.05. 15:27:55

@zorki: Persze, hogy érthető: (nagy)hatalmi logika.

Ez viszont friss. Még szerencse, hogy a többség jóoldali... :)
(Emlékeztetőül: a magam részéről nem állok senkién, max. a kárpátaljai magyarságén.)

A lehallgatott beszélgetés nagy bomba lehet
Nyilas Gergely márc. 5. 14:40

"Egyre inkább nyilvánvaló, hogy az orvlövészek mögött nem Janukovics állt, hanem valaki az új koalícióból" – mondta Catherine Ashtonnak az észt külügyminiszter annak a telefonbeszélgetésnek a során, amelyet a még Janukovicshoz hű erők hallgattak le. Urmas Paet szerint különösen aggasztó, hogy az akkor már hatalomra készülő ellenzék jelezte, hogy ebben az ügyben nem kívánnak vizsgálódni. "Érdekes, folytassa" – mondta az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa. Paet arról is beszámolt, hogy a tüntetésen nagy elismerést szerzett Olga Bogomolec főorvos olyan bizonyítékokat mutatott be, amelyek igazolták, hogy a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, vélhetően ugyanazok az emberek.

Paet szerint a nyomozás hiánya azonnal diszkreditálja az új vezetést.

A beszélgetés nagy része Paet benyomásáról szólt, arról, hogyan viszonyulnak az emberek az új koalícióhoz, amelyre sokan bizalmatlanul tekintenek. Ashton pedig elmondta, hogy az emberek valóban változást akarnak Ukrajnában és az új vezetés nem teheti kizárólag a Majdan tüntetőire építve. "Ha csak barikádokat építenek, akkor nem tudunk pénzügyi segítséget nyújtani, hiszen nekünk partnerekre van szükségünk" – mesélte Ashton Paetnek, hogy mit mondott az ellenzék vezetőinek.

calabria007 (törölt) 2014.03.05. 15:36:01

@Khonsu:

az 1940-es évek végén több SZU katona halt meg az ukrán pacifikálásban mint később Afganisztánban...

en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_Insurgent_Army#Spring_1945.E2.80.93late_1946

csak 1950 tájékán tudták felszámolni az ukrán ellenállást...

en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_Insurgent_Army#End_of_UPA_resistance

Circus 2014.03.05. 16:03:22

@Doomhammer: semmilyen szempontból nem tartom jó megoldásnak, ha betolatunk akár az USA, akár Oroszország, akár Kína szoknyája alá - egyikben sem bízom. Magam részéről megmaradnék naív európainak.

Tévedsz, ha úgy gondolod, hogy Putyin jobban megért, mint a 'nyugat'. Egyrészt, mert neki mi is nyugat vagyunk és nemcsak az égtáj miatt, másrészt ő is csak birodalmat épít, ahová kellenek alattvalók.

Emlékszel még a Szovjetunióra? Amikor szovjet katonák mászkáltak Magyarországon? Én igen, és innen a balközépről csak annyit szeretnék, hogy soha többé.

Circus 2014.03.05. 16:11:04

@Doomhammer: még egy dolgot - csak mosolygok magamban azon, ahogyan elmozdult a kormányzó magyar jobboldal az orosz kérdéssel kapcsolatban, és ha a korábbi retorikát vesszük alapul, mely szerint Oroszország=Szovjetunió, akkor jelenleg már ebben a kérdésben is inkább baloldali, mint az Összefogás bármely pártja...

Már írtam, értem én, hogy realpolitik, csak nem szeretem :)

calabria007 (törölt) 2014.03.05. 17:07:42

@Circus:

egy felettébb érdekes telefonbeszélgetés...

"Behind The Kiev Snipers It Was Somebody From The New Coalition" - A Stunning New Leak Released
www.zerohedge.com/news/2014-03-05/behind-kiev-snipers-it-was-somebody-new-coaltion-stunning-new-leak-reveals-truth

Circus 2014.03.05. 21:42:07

@calabria007: ... amit azóta cáfolt az orvos, akit beidéztek.

Megy a kavarás a háttérben. Van egy nagyon jó mondás: 'kinek használ?'. Nézdd azt, én is azt teszem.

calabria007 (törölt) 2014.03.05. 22:42:16

@Circus:

annak sincs sok értelme, hogy egy hivatalban lévő, megválasztott politikus orvlövészeket küldd - egyenes adásban (!!!) - a tüntetőkre

mondhatni __hülyeség__ az egész...

Apeiron (törölt) 2014.03.06. 00:27:48

@Zebrateve:

"Two things are infinite: the universe and human stupidity; and I'm not sure about the universe."

Általában Einsteinnek szokták tulajdonítani, a helyzet azonban ennél bonyolultabb:

quoteinvestigator.com/2010/05/04/universe-einstein/

Ugyanakkor mit is várhatunk valakitől, aki önmagát "jobboldali konzervatív"-nak tartja, miközben egy anarchista filozófust citál tudományellenes kirohanásai közben?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.06. 06:40:09

"Ami Magyarországot illeti, pontosan azt teszi, amit egy ekkora ország ilyen esetben tehet: kivár és hallgat."
Na nem, ez akkor is gyakorlatilag jóváhagyása annak, amit az előző ukrán vezetés, meg Putyin csinál.

Az összetákolt káeurópával igza van, a többivel olyan különösebben nincs. Ennyi erővel az oroszok elfoglalhatnák egész Európát, mert senki nem merne beszólni nekik a gáz miatt? Ez így sehogy nincs rendben.
Itthon max. a balfasz poltikusainkat kellene fellógatni, akik miatt még mindig az orosz gáztól függünk.
Ja, meg nem mellesleg valóban egyáltalán nem kéne az oroszokhoz dörgölőzni - már tudjuk, miyen az. Üzletelni velük, az más, de leginkább úgy, hogy mi adjuk a jó magyar terményeket, ők meg pénzt... (Nem úgy, hogy ők adnak reaktort...)

Circus 2014.03.06. 11:54:42

@calabria007: olyat azért már hallottunk, hogy a hatalom lövet mesterlövészekkel, mondjuk 1956-ban, nem?
Mondom, amúgy a hír cáfolata is kijött, csak ez megint kabátlopási ügy, mert aki magyarázkodik, az rögtön nincs jó helyzetben...

calabria007 (törölt) 2014.03.06. 12:19:36

@Circus:

1956 nem egy demokratikusan megválasztott elnökről szólt + nem _egyenes adásban_ ment a lövöldözés...

CIA-izű ez a történet...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.03.06. 12:31:33

@calabria007: Az információ forrása a Janukovics-pártiak által lehallgatott beszélgetés.
Megbízható.

És persze semmi baj, hogy lehallgatták az észt külügyminisztert és Ashtont. Akkor lett volna baj, ha az USA teszi azt.

Circus 2014.03.07. 18:13:09

@calabria007: nekem nem hihető jobban, sőt :)

Pont annyira megbízható, mint a szándékosan utómunkával kihangosított börtönt nemrég (félreértések elkerülése miatt én visszautasítottam volna, hibának tartom, hogy nem történt meg, de ne offoljunk ezzel itt), vagy mondjuk Kassa bombázása, de felhozhatnák ezer más példát, amit te is ismersz.

Messze nem személyeskedésnek szánom (veled legalább kulturáltan lehet vitatkozni, inkább általánosan a jobboldalra), de úgy marha nehéz valakivel beszélni, ha az éppen aktuális nézőpontja szerint változtatja a véleményét - ha nekem használ, akkor az árulás vagy hazugság is jó, ha nem, akkor az igazmondás is rossz... erre mondtam, hogy realpolitik, csak ezt könnyű szélkakaskodásnak meg köpönyegforgatásnak érezni, esetleg szimplán megbízhatatlanságnak. Nyilván, változhatnak a vélemények, de gyökeresen, néhány hét alatt bonyolult kérdések esetén, hát, mondjuk úgy, véleményes.
Szerintem.

calabria007 (törölt) 2014.03.07. 19:44:43

@Circus:

mióta van nekem közöm a jobboldalhoz?

picur3ka 2014.11.26. 21:41:02

Ez a remek korai írás ma is igencsak megállja a helyét.

Sőt:

"Képzeljük el, hogy a Kossuth téren már hónapok óta lövöldözésekkel tarkított tüntetések zajlanak..."

Most már nálunk szervezik.

Érdekes volt olvasni a vitán kívülről. Teljes bizonyítéka, hogy nem vagyunk nyugatiak, nem értjük a nyugatot és a politikát.

Vagy csak az intelligentsia retardált? A lakósok 2/3-a azonnal beolvasta a Nem szankciók és Nem katonai beavatkozást a konfliktusra.

Tessenek tanulmányútra enni az egyszeri józan észhez az elvi ábrándozások helyett!
süti beállítások módosítása