Kommentszűrés
’14 már
2
13:01

Kidőlt Leninek, rabló fegyveresek: ilyen ma Ukrajna testközelből

Írta: Redakció

ukran_valsag.jpg

Az osztrák katolikus szeretetszolgálat segélyszállítmányát kísérte el Kijevbe Hámori Péter társadalomtörténész, egyetemi oktató, aki tapasztalatairól és élményeiről mesélt a Mandinernek. Látta egy Lenin-szobor ledöntését, megállították fegyveresek, akik kirámolták őket. Hámori mesél arról is, milyen ma Kijev és mihez hasonlítaná az ukrán eseményeket.

„Kijevtől ötven kilométerre tanúja volt egy Lenin-szobor ledöntésének. Elmesélné?

Zsitomirban ledöntötték két teherautóval a Lenin-szobrot, amin aztán ukrán fiatalok ugrándoztak. Kiderült megint az is, hogy magyarok mindenütt vannak: miközben a velünk lévő román stáb vette a jelenetet, egy bácsika, valószínűleg nem is sejtve, hogy magyarok (is) vannak köztünk, nagyot sercintett, és azt dörmögte: »B...tok meg, legalább alátettetek volna valamit; tisztára összetörte a követ, ezt most ki a szar fogja kijavítani?!«

Gond nélkül eljutottak Kijevbe?

Nem, épp itt, Zsitomirnál ismeretlen fegyveresek, félig egyenruhában kirámoltak minket, elvéve telefont, kamerát, mindent, érdekes és érthetetlen módon a pénzt nem – de nem csak a személyi vagyonunkat sarcolták meg. A minket megállító fegyveresek követelték, hogy mindent pakoljunk le náluk, »majd ők célba juttatják«. Az osztrákok elküldték őket melegebb éghajlatra, aztán hosszas telefonálás kezdődött mindkét oldalon, végül abban maradtunk, hogy Odesszába visszük az egész szállítmányt (közben többször gépkarabélyt fogtak a leghangosabb sofőrre). Végül elindultunk délnek, de Beli Monasztirnál visszakanyarodtunk a főút és Kijev felé.”

Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

Címkék: interjú külföld Oroszország Ukrajna Kijev ukrán válság Hámori Péter

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr665839523

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.03. 10:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Visszanyalt a fagylalt 2014.03.02. 13:28:59

A pár oroszellenes ukrán oligarcha által irányított kijevi puccs kezd kifulladni. A kezdeti lelkes nyugati támogatás, mely elsősorban magánalapítványokon keresztül történt, de a puccs győzelme után azonnal nyílt kormányzati támogatassá alakult, most ke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bell & Sebastian 2014.03.02. 13:19:22

A külföldit lelejmoló rendőr sosem volt tájidegen elem Ukrajnában. A belvárosi épületkárokról készített fényképekről meg lehetne mondani, hogy rosszul manőverező páncélos okozta, vagy gépágyúval döngették szét. A lokális lincseléseken sem szabad meglepődni, az efféle leszámolások természetes velejárói minden felfordulásnak, még akkor is, ha a híradókból kimaradnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 13:33:24

örülök neki, hogy cenzúrázzátok még a káromkodást, üdítő ilyet látni ebben a médiaposványban ezekkel a korcsokkal

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 13:36:25

ugyanis fel akartam jelenteni a médiahatóságnál az indexet emiatt,
index.hu/kultur/2014/01/24/semmi_baszakodas_csak_a_jo_bulik/

dehát nem lehet ebben a fideszes, naagy "nemzeti keresztény erkölcsiségű" gittegyletben, mert űrlapot kell kitölteni, hivatalból nem indíthatnak eljárást, kár, hogy régen elég volt egy email.

lehet ilyet csinálni, csak akkor minek a médiatörvény?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 13:39:39

papír alapon, kézzel írt feljelentést fogadnak ma már el, emailt már nem, ahogy korábban

Bell & Sebastian 2014.03.02. 14:04:03

@tesz-vesz: Én megírnám nekik, hogy baszódjatok meg!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 14:10:00

@Bell & Sebasti: már megírtam, hogy akkor semmi értelme ennek a gittegyletnek, erre még nem válaszoltak.

Bell & Sebastian 2014.03.02. 14:18:18

@tesz-vesz: Mert bizonyára még keresgélik a válaszhoz illő szavakat.

S=klogW 2014.03.02. 15:28:26

Nagykapostól
Técsőig

vissza kell venni Kárpátaljából a Kárpátok előterét.

Sajnos Ungvár 110ezer lakosából talán már 10% sincs a magyarság aránya, de pl. Munkácsot meg lehetne osztani a Latorca mentén.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.03.02. 15:45:52

@S=klogW:
most, hogy kiderült, moszkva pénzelte a lázadást, hogy megszerezze a krimet, talán még az is lehet, hogy az atomüzlet keretében még kárpátalját is hozzánk vágják :)

Urfang 2014.03.02. 15:52:50

@S=klogW:

Munkácson is hasonló az arány, mint Ungváron. Az egyetlen magyar többségű város Beregszász, de az is inkább fele-fele arány.

S=klogW 2014.03.02. 16:17:27

@Urfang:

Azért egy kicsit jobb az arány. Pláne ha a most rejtőzködőket is számításba vesszük. És nem egész Munkácsról lenne szó, hanem "csak" (már az is nagy dolog lenne) a Latorca bal partjáról, ott van a vár is.

S=klogW 2014.03.02. 16:18:46

@jose maria padilla:

ahhoz minimum valami kezdeményezőkészséget, proaktív mentalitást fel kellene mutatni
ennyi sok sz.r hazaárulóval amennyi itt kitenyészett az elmúlt 100 évben nehéz ez

Bell & Sebastian 2014.03.02. 19:03:42

@S=klogW: Mit akar noch dazu, egy számjegyű sorszámunk van, becsúszhatunk a lengyelekkel.

S=klogW 2014.03.02. 19:33:20

@Bell & Sebastian:

Innen a Kárpátok alól nem úgy tűnik, mintha a lengyelek annyira örülnének a fejleményeknek és mondjuk a lengyel-magyar határ visszaállítása megfordulna a fejükben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 21:20:42

@Bell & Sebastia: akkor nyertem egy kis időt. még a végén kihozhatom döntetlenre