Döntött a Mazsihisz: bojkottálja a Holokauszt 2014 emlékévet – egyelőre. Hogy milyen súlyos következményekkel jár a zsidó hitközségek szinte egyhangúan meghozott döntése, arról ergé már írt a napokban, most csak a három vitatott ügyről, a felek igazságáról írnám le a saját gondolataimat.

A német megszállás Szabadság téri emlékműve

Ebben a kérdésben érthetetlen a váratlanság, az időzítés és a sietség, abszurd a kiemelt nemzetgazdasági jelentőség, az emlékmű konkrét koncepciója pedig – ahogy tauglich is írta A sas leszáll – kortárs köztéri abszurd című posztjában – elfogadhatatlan. Egyedül az az alapötlet értékelhető (ez nekem sem esett le első hallásra), hogy ezzel a tér szovjet felszabadítási emlékművének értelme is megváltozna: az elliptikus tér egyik gyújtópontjában a náci, a másikban a szovjet megszállás mementója állna. (Hogy ehhez mit szólnának újdonsült orosz barátaink, nem tudom.) 

Ez az emlékmű a ki nem kényszerített politikai hiba gyönyörű példája, hiszen senkinek nem hiányzott, senki nem követelt efféle emlékművet, azt meg pláne nem, hogy már '14 márciusában odakerüljön a térre. Bár egyesek azt mondják, hogy ez a Jobbik-szavazók felé tett gesztus, szerintem ez is hülyeség, ezt a szobrot senki sem fogja igazán magáénak érezni, annyira meg pláne nem, hogy a Jobbik helyett a Fideszre szavazzon érte.

A Sorsok Háza

A Józsefvárosi Pályaudvaron megvalósuló, a holokauszt gyermekáldozataira emlékező múzeum kapcsán a Mazsihisz a következőket írja közleményében: „A közgyűlés kéri Magyarország Miniszterelnökét, állítsa le a józsefvárosi projektet (Sorsok Háza), mert történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel.″

Ezzel szemben a Sorsok Háza néhány napja közzétette egy december 3-i találkozó összefoglalóját, ahol tájékoztatták a Mazsihisz vezetőit, akik elismerőssel nyilatkoztak az elképzelésekről:

Kívülállóként úgy tűnik, itt elsősorban a Mazsihisz és Schmidt Mária közti személyes ellentétekről van szó. Vagy a kormány azért hozna létre még egy, kifejezetten gyerekekről és gyerekeknek szóló emlékhelyet a Páva utcában található Holokauszt Emlékközpont mellé, hogy elhallgassa a holokausztot? Ennek nem sok értelme van, ráadásul hogy a múzeum megvalósításával szavazatokat sem fognak szerezni, az is egészen biztos. Hasonlóképpen érthetetlen számomra a névválasztás miatti aggály, miszerint a Sorsok Háza elnevezés nem arról szól, hogy emberi sorsokat fog bemutatni, hanem arról, hogy a zsidók elkerülhetetlen sorsa volt a halál. Meglehetősen erőltetett értelmezés, nem?

Szakály Sándor és Kamenyec-Podolszk

„Közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz alkalmatlannak tartja a »Veritas« élére kinevezett Szakály Sándort az Intézet vezetésére, ezért kéri felmentését.″ – áll a Mazsihisz közgyűlési határozatában. Közéleti-szakmai megnyilvánulásokon alighanem elsősorban Szakály januári MTI-interjúját értik, amiben a Veritas Történetkutató Intézet vezetője idegenrendészeti eljárásnak nevezte a '41-es kárpátaljai deportálásokat – a deportáltak jelentős részével aztán végeztek a nácik Kamenyec-Podolszkban. Ahogy már akkor is írtam, a fejlemények fényében hazug és embertelen dolog ennyivel elintézni a deportált, nagyrészt magyar zsidók sorsát.

Az első ügyben tehát egyértelműen a Mazsihisznek van igaza, míg a másodikban egyáltalán nincs. A harmadikban talán kérdés, hogy Szakály lemondása arányos elvárás-e, de mindenképpen inkább a Mazsihisz álláspontja felé hajlik a mérleg nyelve.

Mindebből az is következik, hogy a kormánynak érdemes lenne engednie a Szabadság téri megszállási emlékmű, a Mazsihisznek pedig a Sorsok Háza kérdésében. Jobb lett volna ugyan ezt a kompromisszumot a vasárnapi Mazsihisz-döntés nélkül megkötni – ehhez a kormánynak kellett volna időben engednie –, de még most sem késő. Már így is vesztes helyzetbe került mindkét fél, de ha marad a bojkott, a veszteségek még nagyobbak lesznek. Beláthatatlanul nagyok.