Seres Mária: Ma nem működik a politika civil kontrollja
2014. január 31. írta: Redakció

Seres Mária: Ma nem működik a politika civil kontrollja

Az állampolgárok és a politikusok felelősségérzetét erősítené a 2010 előtt aláírásgyűjtésével és civil mozgalmával közéleti hírnevet szerző Seres Mária. A 2010 óta Mátraverebély község polgármestereként tevékenykedő Seres most SMS (Seres Mária Szövetségesei) nevű szervezetével és „jó emberekkel” lépne be újra az országos politikába, és meglepetést ígér. Közéleti indíttatásáról és újra tornyosuló terveiről kérdeztük a most is fáradhatatlannak tűnő mozgalmárt.

„Melyek a fő eredményei polgármesterként?

Nagyon fontos, hogy oldjam a feszültséget a falu cigány és nem cigány lakói között. A főút kettévágja a települést: egyik oldalon laknak a cigányok, a másikon a nem cigányok. Ráadásul nagyon különböző az értékrendjük. A falu jövője azon múlik, hogy a cigányság hogyan tud megfelelni az elvárásoknak. Most 50% az arányuk, de hamarosan jóval többen lesznek – az iskolában és az óvodában szinte csak cigány gyerek van. A közfoglalkoztatás, mint az egyetlen gyors vidékfejlesztési lehetőség nálunk maximálisan ki lett használva. A 2000 fős faluban az aktív korú lakosság több mint fele munkanélküli. Kötelességünknek éreztük, hogy minél nagyobb számban bevonjuk őket a munkába. Most is 140 ember dolgozik ebben. Hiszünk a kreatív és értékteremtő munka személyiségformáló erejében. Vesszőfonás, kerámiázás, áramfejlesztő bicikli, napelemes aszaló, állattenyésztés, fóliázás, gombatermesztés – sok mindet csinálunk. A hagyományos felnőttoktatási programokon túl szerveztünk jobb agyféltekés rajz- és írástréningeket. Be tudjuk mutatni, hogy milyen változásokat lehet elérni akár néhány nap alatt is. Reményvesztett emberek fordítottak annyit a gondolkodásukon, hogy ma már azt mondják: ide nekem a világot! Persze mindez nem egy gyors folyamat, nincs szó a tömegek megváltásáról. Impulzusokat kell adni nekik, hogy ők nem púp a társadalom hátán! Fontos és hasznos tagjai ennek a közösségnek. A térségben nem beszélhetünk munkaerőpiacról. Közmunkán kívül nincs más lehetőség. Persze eljárhatnának dolgozni Hatvanba és Budapestre, mint régen, de most egy 100 km-es utazási bérlet 70 ezer forint. Sokan ott maradnak a faluban, s ha nincs közmunka, ki lehet találni, mi az egyetlen lehetőség, amivel fenn tudnak maradni.

Alapvetően támogatta a kormány közmunkaprogramját?

Örültünk a lehetőségnek, és maximálisan ki is használtuk. Ugyanakkor látjuk a rendszer hibáit is. A vezetés a legnagyobb gond – főleg a kistelepüléseken. A napi feladatkiosztás és az ellenőrzés. Nincs munkatárs, nincs plusz forrás és plusz munkaóra erre. A legjobb közmunkásokat vezetővé nevezhetem ki, de a tehetséges embereknek valódi munkahely járna. És mi van, ha ő elmegy? Sok polgármester reggel 6-kor kezd és ő osztja ki a szerszámokat, a napi munkát. Tudom, hogy sok településvezető megírta a tapasztalatait a minisztérium felé, és felajánlották a segítségüket is, de erre még sem mutatkozik igény. És sajnos félreértik a szándékunkat is. Politikai támadásként értékelik. Pedig nem erről van szó! És borzasztóan veszélyes a társadalom felé az az üzenet, hogy »aki ellentmond, aki kritizálni mer, az majd megnézheti magát«. Nagyon messze kerültünk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának gondolataitól. Pedig igazi együttműködésre lenne szükség cigányok és nem cigányok, vidékiek és városiak, jól képzettek és alulképzettek, no meg a kormányzók és a kormányzottak között is. Hogy a társadalomban érezzük, valóban vannak társaink. 

Mit tervez 2014-re a politikában?

Bízom abban, hogy a választáson induló szövetségünk, az SMS meglepetést fog okozni. Nem hasonlítunk senkihez. Nem programot írunk, hanem a társadalmat leginkább érintő 106 témával fogunk előjönni, amiről a honlapomon lehet többet megtudni. A dolog komolyságát és súlyát természetesen az fogja megadni, ha a jelöltjein összegyűjtik választókerületenként az 500 aláírást. Jelenleg a 106 jelöltünkre koncentrálunk. 

A 106 pont bemutatása nem fér bele az interjúba, de mi az SMS legfontosabb üzenete a választók számára?

Az, hogy ma nem működik a civil kontroll. Papíron létezik csak a népszavazás, mint kontrolleszköz. A mindenkori kétharmadnak nem szabad úgy működni, hogy este megálmodnak valamit, másnapra meg be is terjesztik a parlament elé. Ez hazárdírozás. Ne a pártfegyelem diktáljon, hanem a választókért érzett felelősség és a szakmaiság. Svájc nagyon jó minta. Célunk a közvetlen demokrácia erősítése. Ne csak négyévente dönthessünk: kezdjük el érezni, hogy minden nap felelősségünk van. A napokban múltam 48 éves, nekem nincsenek négy éveim arra, hogy továbbra is félrevezessenek. A pártok közötti hatalmi harc, a közélet stílusa is tarthatatlan. Láttam választási kampányokat skandináv és dél-amerikai országban is. Nem tudom elfogadni, hogy a miénknek ilyen alacsony a színvonala. A pártok közötti kölcsönös gyűlölködés kizárja még az együttműködés lehetőségét is. Az SMS szeretne mediátorként működni, és a valódi párbeszédet, a valódi vitákat erősíteni. Jó embereket kerestünk jelölteknek, akik helyben teszik a dolgukat. És aki valamiért megdolgozott, akinek van mit felmutatnia, azt nem kell óriásplakátokon mutogatni. A választók tudni fogják, hogy ez egy jó ember. És áprilisban dönthetnek: a jó emberekre, vagy a pártokra és a politikusokra akarnak-e szavazni.”

Rajcsányi Gellért interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr505791364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ego55 2014.01.31. 16:04:22

"egyik oldalon laknak a cigányok, a másikon a nem cigányok"
Azok kik? Ruszinok? Lengyelek?

Bell & Sebastian 2014.01.31. 18:31:07

Nem a fenét, tegyenek mikrofont a tévékre és hallgassák a kommenteket a stúdióban.

toportyánzsóti 2014.01.31. 19:02:04

70-30 mutyinagykoala szépen lekoccolta a népszavazási kezdeményezést!Könyörgöm akasszuk fel őket...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.31. 19:31:23

@Ego55: az ország lakosai is állnak cigányokból és nem cigányokból, mostantól így pc. így korrekt.

már azzal leleplezte magát seress marcsi, hogy a makovecz volt az egyik példaképe

Kandeláber 2014.02.01. 11:16:24

@tesz-vesz: Ez civil?
Kábé annyira, mint az ex-szadeszes Tétényi, aki anno Zuglóban Weinek Leonárdnak adott "tanácsokat" jó pénzért.
Az ún. "civilek" mind ballibsik, leszámítva a békemenetes idiótákat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.01. 11:34:50

@Kandeláber: tétényit én még nem raknám seres marcsi polcára

Kandeláber 2014.02.01. 12:07:33

@tesz-vesz: Mondjuk az igaz.
De szintén kriptoszadszes.

bömböcz 2014.02.02. 17:14:20

Majd besegít neki a bodoky.
süti beállítások módosítása