Mi 1914 és a Monarchia öröksége 2014-ben?
2014. január 13. írta: Redakció

Mi 1914 és a Monarchia öröksége 2014-ben?

1914-ben, az első világháború kitörésével sokak szerint egy világ omlott össze. De valóban így volt-e? 1914 korszakhatár mivoltáról, az Osztrák-Magyar Monarchia elmúlásáról és Magyarország tartós leszakadásának körülményeiről beszélgettünk Romsics Ignác történésszel; aki hajlik annak elfogadására, hogy az első világháborút lezáró békerendszer valójában csak egy fegyverszünetet eredményezett.

„Ma már kutatások sora bizonyítja, hogy Magyarország a 20. század elején gazdasági értelemben lényegesen közelebb állt az USA-hoz és az európai centrum-országokhoz, mint napjainkban. Akkor az egy főre jutó magyarországi nemzeti jövedelem elérte a fejlett országokban mértnek mintegy 50%- át. Az új évezred küszöbén az USA-hoz képest kevesebb, mint 30, az európai centrumhoz viszonyítva kevesebb, mint 40%-os szinten álltunk. A visszaesés érdekes módon nem Trianon után történt, a két világháború között még tudtuk tartani a háború előtti szintet. Ami persze csak első látásra meglepő, mert ha belegondolunk, hogy Trianonban a legfejletlenebb peremterületeket vesztettük el, s az új Magyarország az infrastrukturálisan, iparilag és kulturálisan fejlettebb központi területeken alakult ki, akkor nem annyira az. A nagy leszakadás 1945 után és főleg a hetvenes évektől kezdve következett be. És pozíciónk érdemben a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban sem javult.

Nagy-Magyarországot is multietnikus államalakulatként kell felfognunk. Tehát mindaz, amit a birodalmakról mondtam, ebben az esetben is érvényes. Annyiban azonban mégis más a helyzet, hogy a felbomlás mikéntje valószínűleg egész másként is alakulhatott volna. Az, hogy a Monarchia 1918 őszén felbomlott, néhány valóban a birodalomhoz kötődő társadalmi csoporton, például a katolikus kléruson, a tisztikaron, az arisztokrácia és a nagypolgárság egyes csoportjain kívül különösebb döbbenetet vagy sajnálatot nem váltott ki. A „Monarchia-tudattal” rendelkező csoportok szám szerint kisebbséget alkottak; a társadalom döntő többsége, a masszív tömegek nemzeti tudatúak voltak. Trianonnal viszont más volt a helyzet. Ez a közép-és alsóbb rétegek jelentős részét is megrázta. Részben a történelmi beidegződések miatt, részben viszont azért is, mert a fennen hirdetett nemzetiségi elvet a döntnökök ott sem tartották be, ahol minden nehézség nélkül betarthatták volna.  Trianon igazi tragédiája ez: több mint 3 millió magyar elszakítása úgy, hogy ezeknek közel fele közvetlenül az új országhatárok mellett élt. Ez sem törvényszerűnek, sem igazságosnak nem nevezhető. A felháborodás és a két világháború közötti magyar külpolitika revizionizmusa tehát nagymértékben érthető.

Kovács Péter interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr555756441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.01.14. 11:06:50

A monarchia öröksége a bárhol fellelhető, öntöttvas szennyvízfedlap. Egyelőre az Unió sem tud ennél többet felmutatni.

Tehát; a birodalmi lét lényege a kanalizáció.

Kandeláber 2014.01.14. 13:39:33

A Monarchiával kapcsolatban el kell olvasni Szekfű Gyula "Három nemzedék" című könyvét.
Minden egyéb szócséplés.

calabria007 (törölt) 2014.01.14. 16:15:45

@Kandeláber:

ezt akár linkelhetted is volna

Szekfű Gyula
Három nemzedék
mek.oszk.hu/06800/06899/

Kandeláber 2014.01.15. 08:02:27

@calabria007: Kösz, de megvan normál könyvben.
Eszembe sem jutott, hogy így is megvan.

Balt 2014.01.19. 10:11:27

Aprócska szubjektív értékítélet Fejtőtől, de ezt szoktam liberális-internáci "szocdemjeink" orra alá dörgölni:
beszelo.c3.hu/00/0910/03fejto.htm

Sapika 2014.01.28. 21:49:23

@Balt: "beszelo.c3.hu/00/0910/03fejto.htm "
Egész érdekes link, végigolvastam, kösz.
Miért alkalmas ez orr-alá-dörgölésre?

Balt 2014.01.28. 22:08:49

@Sapika: Mert némi diszkrepancia mutatkozik a jobboldalt "múltba révedő revizionistának" mutatni, mikor ennek kapcsán nemzeti minimum volt (és ma is elvárható... lenne), az Orbán iránt táplált érzelmektől függetlenül. Nem akarok hosszasan belemenni, de ezért volt orbitális hazaárulás a 2004-es "nem"-re való buzdítás, mert látjuk, Fejtő - akit aligha lehet Orbánimádattal vádolni - teljesen korrekt álláspontot képviselt a kérdésben.

Balt 2014.01.28. 22:22:41

@Balt: "mikor ennek kapcsán nemzeti minimum volt"

Ez nem egészen pontos, de most nincs érkezésem jobban megfogalmazni. Számos irodalmi vonatkozása van (legalábbis Trianonnak, végül is az OMM-től függetlenül), József Attila, a Nyugatosok stb., egyedül csak a kommunisták nem vállaltak sorsközösséget a "nemzeti gyászban" - ez talán itt furcsán magasztosan hangzik -, ellenkezőleg, a "komintern" fontosabb volt, ahogy voltaképpen Fejtő is leírja.

Voltaképpen innen levezethető ez a hiánypótló írás is, mely alapvetően jól látja a dolgokat, bár leplezetlenül kívülálló:
velemenyvezer.444.hu/2013/10/24/kik-is-azok-a-kommunistak

OK, most talán túlságosan is egyenlőségjelet tettem az OMM és a történelmi Mo. közé - ami meglehet, nem helyes -, de hát egyszerre ért véget, az meg ténykérdés, hogy a kiegyezés után Mo. soha nem látott fejlődést tudott felmutatni, ill. nemcsak Mo., hanem a Monarchia egésze Lembergtől Mostarig, Brassótól Innsbruckig.

Tehát ebben a kérdésben teljesen osztom Fejtő véleményét. Külön mulatságos, hogy az életének 3/4-ét Franciaországban töltve úgy beszél egy mo.-i Beszélő riporternek, mint egy teljesen kívülálló külföldinek. :)
süti beállítások módosítása