Baán: A múzeumi negyeddel felkerül Budapest a világtérképre
2014. január 02. írta: Redakció

Baán: A múzeumi negyeddel felkerül Budapest a világtérképre

Világszínvonalú fejlesztésnek tartja a Liget Budapest és a múzeumi negyed koncepcióját Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti főigazgatója, aki szerint egyedülálló kulturális és szabadidő-komplexum jöhet létre a Városligetben. A múzeumi vezetőt a negyed víziójáról, a részletesebb tervekről és a pénzügyi háttérről is kérdeztük, és Baán László a múzeumi negyedet ért kritikákra is reagált.

„Az a cél, hogy a múzeumi negyed – a régi, száz éves intézményekkel és az új, nemzetközi tervpályázat útján megvalósuló, reményeink szerint landmark erejű múzeumépületekkel – beágyazódjon a Városliget színes és unikális intézményi szövetébe, s ennek révén a Liget Budapest egy új, hatékony turisztikai vonzerővé váljon a főváros és az ország számára. Az emberek a piacon ugyanis alapvetően két dolgot vásárolnak: az olcsó árukat és a brandeket. Ez minden termékre vonatkozik: Budapestet is el kell adni a városok versenyében. Az a szomorú tény, hogy ma feleannyi, harmadannyi turista jön Budapestre, mint Bécsbe, Prágába, Amszterdamba, Barcelonába. Pedig Budapestnek ezekkel a városokkal összemérve is versenyképes adottságai vannak, hisz potenciálisan az egyik legvonzóbb európai metropolisz. Amit a romkocsmák előre nem tervezetten megvalósítottak a maguk piacán, a »melyik a jobb partiváros« versenyben, vagyis hogy általuk létrejött a város javára egy világhírű brand; nos ezt a Liget Budapest projekttel tudatosan is felépíthetjük. Az európai nagyvárosokba irányuló city breakek óriási piacán kell helyt állnia és előre kell lépnie Budapestnek. Ha – ahogy erre volt javaslat – a városban szétszórva, »decentralizálva«, foghíjtelkek beépítésével, a Rákosrendezőn, netán a Népliget szélén – s még sorolhatnám az ötleteket – húznánk fel öt új múzeumot, az nem vonzana ide többletturistát. Nagyon sok pénzt költenénk el úgy, hogy egy egyedülálló lehetőséget megint elszalasztanánk. El kell ismernem, hogy ebben azért fantasztikus praxisunk van: az elmúlt negyedszázadban, azaz a rendszerváltás óta elszalasztott lehetőségek terén Budapest vitathatatlanul a piacvezető európai fővárosok közé tartozik.”

Rajcsányi Gellért interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr765721394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.02. 14:49:51

Ha kirugjuk az Orban-kormanyt akkor vege a projektnek? Mert szerintem mar csak a muzeumi negyed megtorpedozasa is eleg ok a kormany levaltasara.

Kandeláber 2014.01.02. 15:36:53

Miért, eddig a Mars térképén volt feltüntetve?

Kandeláber 2014.01.02. 15:49:59

@bbjnick: Ahol bőgatyás genetikailag alattvaló bennszülöttek isszák a barackpálinkát.
Legalábbis egyesek szerint. :D

vizipipa 2014.01.02. 17:01:07

150 milliárd az érintett pár ezernek. Szeretném látni, hogy a stadionellenesek ehhez mit szólnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.02. 17:58:33

Az arc az megvan, van-e teljesítés mögötte? ez még csak egy vízió, batukán
azt hittem amúgy ez is csak egy nagy pénzlopás lesz teljesítés nélkül, ahogy a kormányzati negyed, dehát lehet ebből is lesz még vmi, nemcsak lopás

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.02. 18:02:13

honnan lesz erre pénz? tessék mondani, ez most már a konjuktúra ?
most már hogy simicska és csányi kulák lett, most már be is tesznek a közösbe, nemcsak kivesznek?

kunzoo 2014.01.02. 18:57:42

Anno milliárdokat költöttünk a gyógyfürdőkre hogy majd mi leszünk ebben a vezetők európában. Most meg üresen konganak. Remélem ezt jobban felmérik. Mármint az igényt rá.

Geczy őrvezető 2014.01.02. 19:02:00

@kunzoo: Nem rossz ötlet, „igényfelmérésre” is ki lehet baszni pár milliárdot az ablakon. Persze azon az ablakon, amelyik alatt véletlenül pont az egyik haver áll.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.02. 21:28:02

@kunzoo:
Mindjárt mondok is két igényt.
1. A Városligetből egy négyzetmétert se építsenek be.
2. A Liget környékén ne romoljon tovább az amúgy is nyomorúságos parkolási helyzet.

Ja, hogy úgy nem lehet megvalósítani a koncepciót? Akkor volnának szívesek visszamenni a tervezőasztalhoz és letenni egy új koncepciót, mielőtt pénzért kuncsorognának.

die nadel 2014.01.03. 08:37:29

Van szerencsétlenségem emlékezni még arra az időkre, mikor Baán úr mint önkormányzati tisztségviselőcske a színházakhoz értett pont ennyire mint most a városrendezéshez. Az üzenet egyébként kiváló: dögöljön meg a paraszt, aki röfögni, fűben heverészni, kölköt legeltetni jár a Ligetbe, erre nem adunk egy petákot se, na de bezzeg, ha turistarezervátumot csinálhatunk az élőhelyéből, az mingyá' más, az majd termeli az extra gdp-t, a turista özönleni fog az Építészeti Múzeumba, és az esetleges közbiztonsági és köztisztasági problémák megoldásának is egyetlen módozata a közpark beépítése.
Baán úr egyébként régen elérte a saját inkompetenciaszintjét (Peter-elv). Közgazdászból előbb értő művészettörténész lett, majd az építészet szakértője, az urbanisztika felkent papja, a tájépítészet és kertészet szakavatott ismerője, egyben turisztikai szakember, de úgy látom az interjúból, hogy tulképp az összes létező és majdan felépülő múzeum kiállításait is ő szeretné rendezni, hogy a cirkuszművészet aktuális trendjeiről már ne is beszéljünk. Az utolsó ilyen polihisztor Révai József (nem a klasszika-filológus) volt a magyar történelemben. Nagy áldás ő nekünk.

Kandeláber 2014.01.03. 10:09:25

@tesz-vesz: Olyan lesz ez is, mint a kormányzati negyed.
Csókos cég "hatástanulmányért", esetleg valami terv-vázlatért fölmarkol pár milliárdocskát, aztán ágyesz-bugyesz.

Kandeláber 2014.01.03. 10:14:37

@kunzoo: Figyusz, azt honnan veszed hogy konganak az ürességtől a fürdők?
Gondolom, mert jól hangzik.
Itt egy link a témáról:
www.trademagazin.hu/horeca/a-magyar-furdok-arbevetele-es-latogatoforgalma-is-nott-tavaly.html

tommybravo 2014.01.03. 10:25:10

@Kandeláber: Az átlag és az összesen értékek jól elfedik, hogy magyar és még inkább EU-s adófizetők pénzéből számos olyan fürdő épült, amit nem használnak elegen,

termalonline.hu/termal-hirek/termalfurdok-cunamija
magyarnarancs.hu/gazdasag/a-nagy-termalbiznisz-79084

Kandeláber 2014.01.03. 10:36:30

@tommybravo: Valószínű, hogy sok fürdőben nem nyomják ki a látogatók a vizet a medencékből, de (állítólag) ez is üzlet. Egyik jobban megy, a másik kevésbé és feltehetően olyan is akad amelyik egyáltalán nem megy.
Az, hogy számos fürdő nem megy jól, nem jelenti azt hogy "a" fürdők - így, általánosítva - konganak az ürességtől.

tommybravo 2014.01.03. 10:39:07

@Kandeláber: Egy netes hozzászólásban nem mindig csiszolja az ember brilliáns pontosságúra a véleményét, szerintem ebbe kár belelátni többet a kelleténél. Az biztos viszont, hogy rengeteg pénz ment el hiábavaló fürdőépítésekre, ami pénzt sokkal jobb célokra, hosszú távon is megtérülő, munkahelyet teremtő beruházásokra lehetett volna költeni.

kunzoo 2014.01.03. 13:39:38

@Kandeláber:
Azok a fürdők mennek jól elsősorban amik már amúgy is léteztek korábban, pl. Sárvár, Hévíz, Gyula.

Egyik nap olvastam a pápai Várkert fürdőről hogy már nagy terhet ró az önkormányzatra a fenntartása, részlegesen bezárják (uszoda)

Dunaújvárosban is viszi a pénzt és sok más helyen is. Nem tudom Hódmezővásárhelyen többen járnak -e ott is milliárdokat tapsoltak el. Nemrég jártam ott, egyszer sem ütötte meg a fülemet idegen szó.

Az csak egy kamu forgalom ha a nyugdíjasok az állam pénzéből hédereznek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.03. 13:50:18

@Kandeláber: hát nekem is ez a tippem.
"A zöldek tiltakozása miatt nem lehetünk európa ékszeresdoboza, pedig a tervek már el is készültek, van mögötte teljesítés, jött a pénz, van terv (egyszerű ez mint a honlapgondozói pályáztatás), és majdnem sikerült is"
és már meg is van az újabb gumicsont, mocskos zöldek! mind zsidó!

Jack Torrance 2014.01.03. 19:15:39

A múzeumok a ligetben lennének, de a raktáraik a Szabolcs utcában a régi kórház helyén. Ez önmagában elmebeteg dolog, ha minden műtárgyat csak speciális költöztetéssel lehet a kiállítótér és a raktár között utaztatni (drága és veszélyes mutatvány).

Mi értelme van ennek? Sok.

1. Van Fidesz közeli cég ami ilyen szállításokkal foglalkozik, neki hosszú távra biztosítva a megélhetés.

2. A Szabolcs utcai telek Pintér Sándor érdekeltségébe tartozik. Az egy hajdan lápos talajra épült rész, nehéz a hasznosítása, valami wellness-spa-fürdő komplexumnak jó lenne. Mivel manapság csak EU-s pénzeket lehet lenyúlni (más már nincs), az EU pedig momentán nem támogat ilyesmit, kézenfekvő volt, hogy legyen ott a raktár. A telek folytatása Demján érdekeltség, beosztják egymás közt majd valahogy, ki honnan mennyit kaszál. Ráadásul mivel az alapterület nem elég nagy, lefelé akarnak építkezni, ami korlátlanul növeli az elkölthető összeget, nem gond, hogy a teljes támogatást a saját zsebükbe tömjék.

3. A másik fő célja a projektnek, hogy végre felszabaduljon a Vár, ahová Orbán egyre türelmetlenebbül vágyik. Ezért vonták össze a Szépművészetivel a Nemzeti Galériát és költöztetik a ligetbe.

4. A többi ide kerülő múzeum is mind értékes ingatlanban lakik, nyilván a Fidesz szeretné ezeket saját hatáskörben elosztani. Tehát duplán jól járnak, az eredeti ingatlan hasznosításából is telik a zsebük, meg a projektből lenyúlható pénzekkel is.

Az, hogy közben nincs egy épeszű koncepció sem egyik múzeumra se, se művészetileg, se építészetileg, se sehogy, és hogy nagy valószínűséggel évtizedekkel veti vissza a múzeumi szakmát, nem számít.

Kandeláber 2014.01.04. 12:43:22

@kunzoo: Hát a nem létező fürdők nehezen tudnának "menni".
@Jack Torrance: Milyen hülyék voltak, akik "hajdan lápos talajra" építették a kórházat:
A kórház jogelődje a Pesti Izraelita Kórház a Gyár utcában ( ma Jókai utcában) elhelyezkedő Zsidókórház, a Nagykörút a milleneumi építkezések miatt megszűnő épülete helyett a Pesti Izraelita Hitközség tervpályázata és a zsidóság adományai alapján neobarokk stílusban épült az Osztrák-Magyar Monarchia elismert építésze, Freud Vilmos tervei alapján.

Amúgy állítólag az egyik legjobb kórház volt az országban.

Jack Torrance 2014.01.04. 13:05:14

@Kandeláber: Látom, felfogtad a lényeget...

Nem, nem voltak hülyék. Alacsony épületek voltak a felszínen. Most viszont azt tervezik, a föld alatt lesz több szint mély a raktár. Szintenként expoenciálisan növekszik az építési ár, ha a minél nagyobb költség a cél, ideális. És persze elég kockázatos is az ország legnagyobb műkincs készletét ide helyezni.

(Tényleg jó kórház volt amúgy. Nagyapám ott halt meg.)

Kandeláber 2014.01.04. 13:53:44

@Jack Torrance: A lényeg az volt, hogy a Monarchia idején épült, egy ismert építész tervei alapján.
Ha a református Bethesda Kórházról lett volna szó, akkor azt tettem volna be.
Egyébként az idézet egy, a kórház történetéről szóló weblapról való.
süti beállítások módosítása