Deutsch: Az ügyészség teszetosza, a Kuruc.info náci
2013. december 17. írta: Redakció

Deutsch: Az ügyészség teszetosza, a Kuruc.info náci

Deutsch Tamás virágnyelven is elmondja: az ügyészség teszetosza a Kuruc.infóval kapcsolatban, és szerinte erről politikusként is nyugodtan mondhat véleményt. A szélsőséges portál olvasói továbbra is hívogatják, de ez nem hatja meg, inkább sajnálja és kiröhögi őket.

„Most szándékosan nem használok olyan jelzőket, amivel stílusvitát kelthetek, mert ezt a polémiát álvitának tartom, mindenesetre tudnék olvasmányosabban is fogalmazni, de most ezt nem teszem. Irodalmian szólva az a véleményem, hogy az arra illetékes állami szervek, jelesül az ügyészség részéről elfogadhatatlan az a tétlenség, hogy nem tud eredményesen fellépni az egyértelmű törvényi rendelkezések megsértőivel szemben; holott az ügyészségnek nem csak joga, de egyben kötelessége is, hogy fellépjen egy olyan portál ellen, amely  azon túl, hogy alapvető erkölcsi és morális értékek ellen követ el mindennap merényletet – nyilvánvalóan törvénytelenül működik. Kísérteties a hasonlóság a Magyar Gárdával kapcsolatos ügyészségi teszetoszasággal: a Magyar Gárda esetében is a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy jogellenes a működése. Aztán, mikor hosszú tétlenség után az ügyészség mégis elszánta magát, hogy a korábban is létező jogszabályok alapján fellépjen, akkor megszületett a döntés, amely a Magyar Gárda működésének végett vetett.”

Bakó Bea interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr325696470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vantaan 2013.12.17. 16:53:17

S ha a Zügyészség náci? Akkor hiába tesze-tosza a Kuruc.info! ...vagy nem hanem srévizavé?

Kandeláber 2013.12.17. 17:32:50

Tompika meg egy barom. :D

gere07 2013.12.17. 17:39:55

@Kandeláber: Miért kell neked is virágnyelvet használni?:)

Kandeláber 2013.12.17. 17:45:39

@gere07: Hol van ebben a virágnyelv?
Szerintem egyértelmű.
Ja, a származására gondoltál.
A baromság szempontjából az teljesen irreleváns. :D

willdattaa 2013.12.17. 18:25:48

Tompika még nem tud róla hogy a legfőbb ügyész a fideszes Polt Péter, akit ők neveztek ki.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.12.17. 18:35:28

Kuruc.info: Az ügyészség fideszkorrupt, Deutsch zsidó.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.17. 19:42:19

Ki a faszt érdekel Dajcs, ő az a nagyhangú, hozzácsapódó típus akit azért tartanak hogy hőzöngjön. Mindenki tudja, hogy teljesen értelmetlen a kurucot üldözni. A piratebay-t is szarrá basztatták és mégis van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.18. 00:20:19

amúgy az NSA nem tudja hogy ki a kuruc? dehogynem, és kiadják az amerikaiak a magyar bábkormánynak ha azok kérik azt? naná hogy ki! akkor mi a probléma? miért tartja meg a hatalom a kurucokat, miközben szóban elítéli és szóban elpusztítaná? mert titkosszolgálati kezdeményezés? mert gyávák a posztkomcsik? vagy mert gumicsont? mégha igazságokat is mond többnyire?

kkbk.blog.hu/2013/11/22/hogyan_elt_vissza_az_nsa_a_vilag_bizalmaval

nyilván hazugságokkal nem lenne annyi követője, de így jól tud formálni egy létező ellenzéki társadalmi csoportot, mert az élére áll, ahogy állt az szdsz, mdf az élére az 90-ben az antikommunizmusnak, miközben ávósok gyerekei és besúgók vannak a pártban
a kuruc.info a legújabb zsidóhatározó? amit annak idején az indexesek csináltak, tóta árpáddal az élen.

tevevanegypupu 2013.12.18. 08:17:41

Jaj Tomi, ezzel az erővel a Népszaváról is lehetett volna pár keresetlen szót mondani..az ráadásul még mindig több személyhez szállítja a hülyeséget, de itt van a hvg is példaul.

Alfőmérnök 2013.12.18. 13:42:10

@tevevanegypupu: A Népszavával neked is volt egy kis kalandod, cica.

tevevanegypupu 2013.12.18. 17:14:45

@Alfőmérnök:

Az még antifasiszta korszakomban történt. Azóta felfejlődtem.

Alfőmérnök 2013.12.18. 17:58:12

@tevevanegypupu: Vagy akkor is olyan birka voltál, mint most.

tevevanegypupu 2013.12.18. 19:15:56

@Alfőmérnök:

Biwonyára, az ember öreg korban már nem változik.

Jack Torrance 2013.12.19. 13:41:58

Nem is teszetosza az ügyészség, Horváth András ügyében azonnal intézkedtek.

Fazakas László 2013.12.23. 06:50:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Hát igen. ez lenne a pontos megfogalmazás.

Ha itt igazi demokrácia van (lenne), akkor az ellenzék ("ellenség") hangját is meg kellene hallani, s nem lehetne mindenféle jogi kurfincokkal betiltatni!
Ezt azért a tompika is tudhatná, ha már annyira veri érte a nyálát ...
Az hogy a kuruc.infó a jelen "hivatalos" megfogalmazások szerint szélsőséges meg fasiszta-náci, fajgyűlölő rasszista és pfújjj
- de egyszer talán vissza kellene végre kérdezni rá:
- mihez képest?

Amerikában nagyon sokáig működhetett Gus Hall (1910-2000) vezetése alatt az amerikai kommunista párt (CPUSA), mert ott igenis hagyták őket (s tán még ma is működnek)
Mert ott azért tényleges és valódi demokrácia van - no meg talán az is benne van a pakliban, kormányszinten úgy voltak az egésszel
- "köhög a bolha" ...
süti beállítások módosítása