Fonte: Kihívást jelentenek a nemzetek fölötti szervezetek
2013. december 10. írta: Redakció

Fonte: Kihívást jelentenek a nemzetek fölötti szervezetek

A nemzetek fölötti szervezetek és a liberális demokrata nemzetállamok konfliktusáról tartott előadást John Fonte, az amerikai Hudson Institute programigazgatója Budapesten hétfőn. A John O'Sullivan által fémjelzett Danube Institute rendezvényén Fonte az egyik legősibb politikai és államelméleti kérdésre kereste a választ: ki uralkodik és kin uralkodnak?

John Fonte nem mással, mint Francis Fukuyamával és az ő elhíresült, nem túl tartósnak bizonyult elméletével kezdte az előadását. Fukuyama szerint a kommunizmus bukásával eljött a liberális demokrácia végső győzelme, a történelem véget ért. Fonte szerint ugyanakkor Fukuyama nem vette észre a globális kormányzás új kihívását. A liberális demokrácia létezett és létezik – de az egyes nemzeti államokban. Fonte könyvében a demokratikus szuverenitás mellett érvel. Szerinte a globális kormányzás egyrészt politikai mozgalom, másrészt nemzetközi, nemzetek fölötti intézmények hálózata, harmadrészt egy eszme. Előadásában úgy fogalmazott: mára komoly szerepe lett ennek az eszmének a világpolitikában, kihívást intézve a liberális demokrata nemzetállamok ellen.
Rajcsányi Gellért tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr755684857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.10. 20:56:15

Hahaha, ne féljen ez az amerikai! A nemzetállamok elkezdték bevinni a csapásokat a globalómának. Inkább féljen attól, hogy az USA is hanyatlani kezdett!

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/10/az-elso-gyozelmek.html

S=klogW 2013.12.10. 22:43:15

Czakó Gábor már 10 évvel ezelőtt írt ilyesmiről egy esszésorozatot

Magánállamok címmel.

A DunaTV-n sugárzott Beavatás című sorozata keretében is elhangzott.
Ajánlom mindenkinek.

S=klogW 2013.12.10. 22:46:24

@Doomhammer:

Amerika amerikaiaitól kb. ugyanazt lehet várni mint a Levant és környéke kereskedőnépeitől,
még ha éppen wasp-nap is címkézik magukat. Vakoló vakarék mind.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.10. 23:11:37

@S=klogW:
Méghogy vakolók! Milyen "szabadkőművesség" az olyan, ahol csak annak van szabadsága, akinek pénze is van?

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/11/csak-lancaitokat-veszthetitek.html

A többi mehet a magánbörtönökbe. Ez a valódi Amerika, nem az a hazugság, amit az SZDSZ-től mételyezett fejűek hisznek.

S=klogW 2013.12.10. 23:21:37

@Doomhammer:

nem látom különösebben ellentmondásosnak a szép új világ vakolását szép új börtönök vakolásával összekötni -

sokkal inkább szükségszerűnek

S=klogW 2013.12.10. 23:22:48

@Doomhammer:

látom a németalföldi homályban is csak meglelte az ékezeteket :)

Kandeláber 2013.12.11. 09:38:55

@S=klogW: Lehet hogy írt, de Czakó nekem nem igazán jött be.
Gyenge képességű író-utánzat.
Akkor már inkább Pozsonyi Ádám.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.11. 10:01:44

Dehogy van ilyen! Ez ilyen antidemokrata reakciós képzelgés. Egészen a mai napig számos "mértékadó" fékekésegyensúlyok fórumban mindég rendre csak azt olvastam, hogy nincs semmiféle nagy összeesküvés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.12. 16:39:50

@Doomhammer: igaza van, de ne hagyjuk ki egyetlenegy győzelmi mondatból sem Viktorunk nevét!

Viktor nélkül a globaböllérek még ma is uralkodnának rajtunk, ahogy mindannyiunk Viktora szembenézett az IMF-fel az példaértékű! még a kommunista Mandelával és Kínával is felvenné a versenyt, ha rajta múlna.

a mindannyiunkban lévő Viktort kell előhozni a Föld emberiségéből. és felemelkedik a civilizációnk, ennyi lenne csak.

jó lenne ha Fonte és Fukuyama is belépne a Fideszbe hogy egy kicsit ragadjon már rájuk a kultúra gecó
John O'Sullivan és Danube Institute is követhetné a jópéldát

renevol 2013.12.15. 03:12:30

Talán el kéne olvasni, hogy Fukuyama pontosan mit is mondott a "történelem vége"-elméletével. Semmi olyat nem állít, hogy "a kommunizmus bukásával eljött a liberális demokrácia végső győzelme, a történelem véget ért".

Ehelyett elég fontos és elgondolkoztató dolgot állít abban a könyvében. Sőt, azóta már egy másik könyvében tovább is lépett ezen és azon töpreng, hogy nem biztos, hogy a liberális demokrácia lesz a történelem vége, ha az emberi fajt biotechnológiai módszerekkel módosítjuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.15. 13:17:21

@renevol: amíg fukuyama nem lép be a fideszbe, csak egy kivakart proli marad az egész világ előtt

is 2013.12.15. 13:37:36

@tesz-vesz: :DDDDDD

ez a stílusparódia tökéletesen visszaadta a világból semmit hosszabb távon fel nem fogó, rövidtávon gombostűt rakunk a másik segge alá, és győzelmet ünneplünk, mert belelült, és fáj neki, mentalitást.

de halljunk most valami komolyat is!

Valóraváltógép 2013.12.15. 13:49:14

Nem tök mindegy, ki uralkodik? Nem te, azt érzed. Innentől le vannak szépen zongorázva a dolgok, barátkozz meg vele, és tedd magad hasznossá.
Oszt csókolom.

is 2013.12.15. 13:52:07

@poszt: ez a 'nemzetállam' mókás akkor, amikor az USA tagállamai is magukat nemzetnek hívják nem egyszer, nem egy helyen, a történelemből is tudjuk, hogy az athéni nemzet más volt, mint a spártai, a bajor, az egy szabadállam és nemzet, szemben a porosz nemzettel, és akkor a franciák különböző nemzeteiről nem is beszéltünk, de még aztán a spanyolok _alkotmányban_rögzített_ nemzeteiről pláne nem.

azt, hogy ki él egy állam fennhatósága alatt, azt ne a beszélt nyelv határozza meg, ugye nagy-magyarországosok? hanem a gazdaság, aztán meg a közös kultura.

az EU országai 70%-ban egymással kereskednek, és egyik sem él meg egymás nélkül, az EU vámuniót, szabad munkaerővándorlást és letelepedést jelent, most konkrétan milliók mennek évente másik 'nemzetállamba' lakni, dolgozni, tanulni. ez az évenkénti milliós tömeg kulturát cserél, tapasztal, egységesül. a hungarikumokat vérrel verejtékkel kizzadnunk, és elperelnünk a szomszédoktól, mert kiderült, hogy középeurópaikumok azok.

Magyarország (az új Spárta, szemben Brüsszel-Moszkva-Athénnal) önmagában politikailag nem tényező, gazdasgilag (mégha jól is lenne kormányozva) nem életképes, kulturálisan sosem volt elkülönült. De ha nagyon pattogunk, kipróbálhatjuk egyedül, nem fognak nagyon sírni utánunk. Akit érdekelnek a következmények, azok a Fehéroroszország fejezetnél olvasgassanak.

Valóraváltógép 2013.12.15. 13:58:17

@renevol: "nem biztos, hogy a liberális demokrácia lesz a történelem vége, ha az emberi fajt biotechnológiai módszerekkel módosítjuk."

Talán észrevette, hogy az ott nem igazán az emberi fajnak lett kitalálva. :)

Különben a kiborgizálás teljesen logikus lépés, ha folyamatában nézed. Küzdöttél a napi túlélésért, állítólag ezért voltál hülye mint az ólajtó. Megkaptad, hogy ne kelljen érte küzdened.
Azt hazudtad, hogy a tudás és a műveltség a kiváltságosok privilégiuma, ha hozzájutnál, te különb lennél.
Széles körben és ingyenesen elérhetővé tették, te különblevés helyett a végletekig elhülyültél és elaljasodtál.
Pontosan tudod mit kellene az erkölcs szerint csinálnod, de csak azért is mást csinálsz. Imádkoztunk hozzád évszázadokig, magyaráztunk, próbáltunk motiválni, a lelkedre hatni, büntettünk, példát statuáltunk, semmit nem ért.

Mi a teendő hát, hogy mégse kelljen bedarálni a moslékba az egész csodálatos helyi lakósságot, ha már ennyit kínlódtunk vele? Próbáljuk meg kütyükkel blokkolni a primitív funkcióit, aztán hátha. Sokat várni azért nem kell ettől sem.

Szerintem.

Mi meg legyünk magunkra büszkék. Ha valakik ennyit baszakodnak azzal a tetű fajtánkkal, valamire csak jók vagyunk. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.20. 17:33:31

@is: komolyat? hát nem elég komoly a fenyegetettség ami kishazánkra nehezedik?
miért kéne a kedved folyamatosan elrontani?
mulassunk! szórakozzunk inkább! ahogy tisztes rezsiharcosokhoz illik!
süti beállítások módosítása