Pozsgay Imre: az ember, aki csak tette a dolgát
2013. november 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Pozsgay Imre: az ember, aki csak tette a dolgát

pozsgay_imre.jpg

„Azt hiszem, hogy én csak tettem mindig a dolgomat,
s igyekeztem felismerni azokat a történelmi fordulópontokat,
amelyeken lépni érdemes.”
(Pozsgay Imre, Magyar Nemzet)

1933: Pozsgay Imre megszületik Kónyon.

1950: Pozsgay Imre belép a Magyar Dolgozók Pártjába.

1956: Pozsgay Imre belép az MSZMP-be.

1957: Pozsgay Imre diplomázik a Lenin Intézetben.

1957: Pozsgay Imre az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a megyei bizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1969-ig annak titkára.

1976: Pozsgay Imre kulturális miniszter.

1988: Pozsgay Imre az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter.

1989: Pozsgay Imre '56-ot népfelkelésnek nevezi.

1990: Pozsgay Imre MSZP-alelnök és frakcióvezető.

1998: Pozsgay Imre az MDF képviselőjelöltje.

2005: Pozsgay Imre a Nemzeti Konzultációs Testület tagja.

2010: Pozsgay Imre részt vesz az új alkotmány kidolgozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr585657530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

funfun 2013.11.26. 20:30:04

@Boka1: Igen, igen, önkritikát gyakorlok. Szűrös Mátyás elvtársat a második helyen készültek meggyilkolni. Jó lesz így?

Boka1 2013.11.26. 20:34:36

@funfun: mindjárt más. Utálom, ha valaki érdemtelenül tiszteletlen ilyen NAGY SZEMÉLYISÉG előtt. Külön kiemelném, milyen példás APA volt. A fia jó magaviseletért szabadult. :)))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.26. 21:16:07

@BelAmi:

Ez csúsztatás. A történészbizottság önállóan nem mondhatott semmit, ehhez egyes magasrangú ember kellett, aki elviszi a balhét. Pozsgay ezt tette, s ezt utólag negatív fényben feltüntetni abszurdum. Pozsgay igenis pozitív szerepet játszott a 80-as években.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.26. 21:18:55

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ez hülyeség. Még az újkádáristák (Grósz) is rendszerváltást akart. A vezetésben nem volt olyan ember, aki ne akart volna rendszerváltozást, ilyen csak alacsonyabb pozíciókban fordult elő.

A harc azon ment, hogy milyen legyen a rendszerváltozás. Ebben volt 3 fő csoport, az egyik pozsgayé.

anyadmajma 2013.11.26. 21:27:49

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Bezzeg a pintér meg a matolcsy! azok ám az antikomcsik, 3/3asként nem is lehettek mások, mi kisköcsög? Nem baj, jövőre talán betöltöd a 18-at tavaszig, és akkor mehetsz szavazni akire akarsz, csak majd ne felejtsd el levenni a szaros pelenkát a seggedről, mer azért a felnőttek világába már bizony kinevetnek érte.

BelAmi 2013.11.26. 21:27:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Erre Berend T. Iván másképp emlékezett!

anyadmajma 2013.11.26. 21:29:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Na de mégis csak egy komcsi! Akkor mit keres a fideszben? Ja, hogy ott jelen pillanatban több a komcsi, mint az egész baloldalon?
Hja kérem elvtársak, tetszettek volna forradalmat csinálni.......

komissarlajos 2013.11.26. 21:38:27

Még egy janicsár aki életében még nem dolgozott egy napot sem! Mint az új főnöke! Nem érdekes?

komissarlajos 2013.11.26. 21:41:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Jól emlékszel: Grósz a csepeli nagygyűlésen annyira reformista volt, hogy a tömegbe lövést sem vetette el. Amikor a fehér-terrort vizionálta.

zorki 2013.11.26. 21:52:55

Ő volt-e az első a múltrendszer politikusai közül aki 1956 eseményeit népfelkelésnek nevezte?
Bizonyosan nem.
Kádár János 1956. november 1-én a rádióban népünk dícsőséges felkelésének nevezte a forradalmat!
Az újságban is megjelent a szöveg. Igaz az utána vagy 33 éven át halandó embernek nem igazán volt elérhető ez a szöveg, és valahogy mindenki hallgatott róla.
Szőval Pozsgainak majd 33 év kellett ahhoz, hogy elhiggye, amit Kádár 1956-ban mondott!:DDD

Azt lehet boncolgatni, hogy mennyire támogatta a változásokat a nyolcvanas évektől.
Azt nem lehet megmagyarázni, hogy egy jobboldali.kereszténydemokrata szövetség miért ölelte keblére.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.26. 21:54:14

@komissarlajos:

Grósz kínai típusú reformokat akart: kapitalizmus + diktatúra.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2013.11.26. 21:54:29

jó lenne már ezeket az arcokat végleg elfelejteni, akik minden rendszerben ott ültek a döntéshozók között.

anyadmajma 2013.11.26. 22:01:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ja, pont mint az orbán. Na, akkor már értem, hogy fért be közéjük ez a pozsgay. Mer a skiccpali csak egy senkiházi seggnyaló volt világ életében, ma sem csinál mást. De ezek a köpönyegforgató hazug hazaáruló fideszesek erősen hányingert keltenek bennem az erkölcsük és hazaszeretetük nem létezésével.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:03:22

@Bloodscalp: "Egy konzekvenziát nem mernek levonni, aztán majd biszkuznak és komcsiznak ezerrel a jövőhéten. Ez a mandiner. "

én most már kezdem azt gondolni hogy tudják, ennyire nem lehetnek zizik agyilag, hisz figyelik a közéletet, lolának egyszer írtam is privátba, hogy megkérdezzem mit tud a fideszes komcsikról, mert még ő tűnik a borászatával a legőszintébbnek :) de nem írt vissza

de vagy nem írhatják le, vagy nem zavarja őket annyira, mivel fideszes családból jönnek a papa is párttag volt, persze nemzeti volt és bomlasztott! :)

ergé írta mondjuk ezt is vagy két éve:
" Orbán nagyapja egy darab sózsákkal a hátán érkezett Felcsútra, letelepedve a falu szélén. OV apja már befolyásos ember lett a környéken. Fiát már pesti egyetemre tudta adni, aki elnyert egy oxfordi ösztöndíjat is. Ma pedig Magyarország szinte teljhatalmú ura lett. A faluszéli szegény ember unokája.

Tanult, dolgozott, kitartott. Nem hivatkozott a körülményekre meg a társadalomra."

innen indultak, de értelmes ember nem lehet ennyire fogyatékos, hogy ergé nem maradhatott ilyen hülye.

imádom hoplita válaszát ergé kommentjére :D
"Muhahahahahahahahahahahahahahahaha......!!!!!!!!

Ebből a sztoriból valahogy kimaradt a piszkos nagy piroskönyv, amivel befolyásos emberré vált orbán győző.....meg a gyorstalpalós pedagógus anyuci, akinek még a tanítás is büdös volt és inkább főállású pártmunkás lett a helyi bizottságnál...
Azon emlegetett piroskönyv nélkül a falu szélén nyalná a t*knyát, a fiacskája meg egy jó kis tyúkperes ügyvéd lehetne jelenleg...maximum, és nem sorospapa kiválasztottja, te majom.:))
Ilyen sztorikat, mivel vidéki, kisvárosi vagyok, tucatszám tudok mesélni.
De ehhez a nagy "felemelkedéshez" az esetek nagy részében pártunk-kormányunk, valamint jó gyomor szükségeltetett..te méretes hólyag"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:15:17

@Robinzon Kurzor: milyen ciki az már, hogy mi, a kortársak tudjuk kikvoltak pozsgaiék, orbánék, kövérék, bajnaiék, de nem mi írjuk a történelmet, hanem a győztesek, a gazdagok, akik ha horngyuszkóból nem is (de simán lehet), de pozsgaiból, meg szűrösből, meg antallból, meg hóbagolyból simán hősöket csinálhatnak, lehet az utókor nem is fogja tudni, amit mi tudunk

ezért szoktam mondani a kedvenc példámat, az ősmagyarok az ősvallásukkal is lázadoztak 2-300 évig szent istván után, el lettek nyomva, ki lettek irtva, azt annyi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:20:20

@Bell & Sebastian: hol lehet venni horthymiklósos hűtőmágnest? :D

anyadmajma 2013.11.26. 22:23:15

@tesz-vesz: Kurucinfón próbáltad már?:)

anyadmajma 2013.11.26. 22:28:58

@tesz-vesz: Kurucinfón próbáltad már?:)
Végül is labancbérencet hol lehetne máshol megtalálni?:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:30:50

@Bell & Sebastian: jaja, jó fej volt pozsgai, most is asszisztál a mezőgazdaság szétveréséhez, mosolyogva, gazdagon, pedig -szerinted- korábban olyan jól végezte a munkáját a mezőgazdaságban is.
ha ezt tette volna, nem mosolyogna most a romokon, mintha ma minden rendben lenne, márpedig ő ezt csinálja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:31:53

@anyadmajma: ha az lett volna visszaengedte volna a tacskót aki átadta a hatalmat károlyiéknak

anyadmajma 2013.11.26. 22:36:47

@tesz-vesz: Pedig az volt. komoly európai nyomás miatt nem adott menedékjogot a Habsburg családnak. Csak ezt valahogy mindig elfelejtik róla. Meg azt is, hogy szó nélkül írta alá a zsidótörvényeket. Szóval nem hiszem, hogy nemzeti hőst kéne csinálni belőle. Majd pár száz év múlva, esetleg. De még erősen érződik a tetteinek hatása....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:44:07

@anyadmajma: szerintem akkor se engedte volna vissza a habsburgokat, ha megtehette volna.

szó nélkül írta alá a numerus clausust? és miért is?
nem ezért?
kkbk.blog.hu/2013/10/21/martonyi_es_a_nemzet

amúgy meg, portugáliában zsidók tartották el, vajon miért?
kkbk.blog.hu/2013/11/05/a_horthy-szobor

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:49:59

@Boka1: :) mi van szűrös fiával? nem találok semmit a neten róla

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:51:15

@Boka1: ez?

"Szűrösnek csak egyszer volt igazán tele a gatyája...nem, nem mostanában.
Hanem a 80-as évek elején, amikor a fia megpattant és beállt az Idegenlégióba....Na, akkor igen és nagyon....mert hajszálon függött a politikai karrierje.
Kedves marxistacionista szokás szerint nem csak az apák bűnét a fiakon, hanem a fiak bűnét az apákon is kultiválta a Párt.:)

Olvastam a gyerek könyvét...nem is volt rossz, esti unaloműzőnek elment...asszem még a seregben 89 környékén, a szabaccság hajnalán.:DDD "

mandiner.blog.hu/2012/04/13/szuros_es_pozsgay_a_kommunizmus_uldozottjei_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxxviii#c16372063

bioLarzen 2013.11.26. 22:53:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem az MSZP-n belüli útra gondoltam, hanem a demokratikus átrendeződésbe, úgy az egész országban. Magyarán, felmérte/tudta, hogy nemsokára azok lesznek hatalmon, akik szerint 56-ban népfelkelés volt - ezért ezt gyorsan ki is mondta.

bio

bioLarzen 2013.11.26. 22:54:19

@Admiral General Aladeen: Pedig ilyenek sajons mindig voltak/vannak/lesznek - rendszertől függetlenül.

bio

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.26. 23:09:13

@tesz-vesz: Erre a könyvre én is emlékszem, ifj. Szűrös a légióban ejtőernyős akart lenni, de az alapkiképzés után gépíró tanfolyamra küldték, ami persze nem tetszett neki, nem azért állt be oda, hogy írnok legyen, így végül megpattant.

Boka1 2013.11.26. 23:10:40

@tesz-vesz: akinek nincs múltja, annak előélete van, ahogy a bölcs mondja :)

Bloodscalp 2013.11.26. 23:10:57

@tesz-vesz: Jaj:) Lolita...olyan kérdésekről persze nem tud elmélkedni hogy teszem azt miért nem az elöző fides kormány vitte bíróság elé (kampányidőszakban) biszkut? Egy percet nem fog börtönben tölteni, de kirakatpernek szép volt jó volt ez is.

Félelmetes mennyi marginális hülyeséget összetudnak hordani kommunizmussal kapcsolatban, de a velük egy asztalnál ülő komcsit nem nevezik meg. Ennyi erővel gellértke kitehette volna a wiki pozsgay szócikkét és kész, még az is beszédesebb lett volna. A lustaság nagy úr. A szervilizmus még nagyobb.

Boka1 2013.11.26. 23:13:55

@tesz-vesz: fegyverkereskedelem és egyéb apróságok. Nem tudom, hány évet ült, de a kedves apuka kitagadta, amikor kiderült és elitélték. Ez a 90-es évek végén volt.

tcom 2013.11.26. 23:15:21

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Ezt kerestem én is. Köszönet érte. Kíváncsian várom a fideszesek magyarázatát! Segítek: nem is gondolta komolyan, vagy ez hamarosan a nyer-ben is benne lesz? Legyen béke és egyetértés és diktatúra?

Nesze neked proletár forradalom. És még ez az ember vesz részt az alkotmány létrehozásában?!
Ennyit kibaszott kommunista Fideszről. Hajrá Viktor, lehetsz még te is Kádár elvtárs! Az államosítás, a nép butítás, a vezér kultusz már meg van. Oszt legyen elég nyugdíjas 30 év múlva az építőiparban, az egészségügyben. Mert a fiatalok elhúznak.

Szánalmas Fidesznyikek!

salitis 2013.11.26. 23:31:44

Lehet, hogy Pozsgay szélkakas volt, és ügyesen lavírozott, de azt a történelmi tényt, hogy 1989 januárjában kimondta (ott, a TOP10-ben!), hogy 1956-ban népfelkelés volt, annak a történelmi érdemét nem kellene elvitatni tőle. Ma már könnyű azt mondani, hogy ezt mindig is tudtuk, de amikor ezért még bevittek, az nem olyan egyszerű eset volt akkor, és ott, mint most. Mert amikor ezt ki lehetett mondani, és nem váltották le, nem vitték el, szóval egy haja szála sem görbült, ekkor fogta fel 10 millió kisember, hogy vége: tovarisi, konyec. Itt dőlt el minden: innentől evidens volt, hogy Nagy Imrééket megilleti a végtisztesség, hogy 90-ben szabad választások lesznek. Addig csak elégedetlenség volt meg morgolódás, onnantól célok, jövőkép (és nem álom!) : a demokratikus állam. Nem csak az elit számára egyértelműen és világosan, hanem a kis emberek számára is. És a rendszerváltáshoz ez utóbbi volt a döntő. Hiába tudta Kornai, vagy Kis János, hogy addig az a szocializmus nevű valami reménytelen volt, nincs jövője, amíg ezt nem látták át tömegek, vállalva a véleményüket (mint Pozsgay, mert látták, hogy ez nem lehetetlen), addig az csak egy marginális vélemény volt, abból sosem lett volna rendszerváltás. Ahhoz tömeg igény kellett, és ezt engedte ki a palackból Pozsgay. Azzal az egy mondattal.

tcom 2013.11.26. 23:42:22

@salitis:

Persze, lehet hogy látta a helye utat, belátta, hogy tévedett. De 26 évesen megírt egy cikket, amiért az " antikommunista Fidesz" ha ha ha, tűzzel irtaná.
Vajon hogy fér meg Wittner Mária Pozsgayval egy helyen?
Wittner! Te ezt csendben hagyod? Te is csak olyan vagy, mint Imre. Egy szerencsétlen megélhetési, elvtelen politikus.

glinolid 2013.11.26. 23:45:04

@salitis: 56 hős, ő is. Látom, megy a szerecsen mosdatás, ezerrel.

Szúnyog 2013.11.27. 00:35:30

@tcom: No ennél az élet sokkal bonyolultabb.

laci_52 2013.11.27. 00:54:11

Igazi köpönyegforgató! Egyetlen okos húzása az volt, hogy 1989 januárjában kimondta, hogy 1956-ban népfelkelés volt.

Mi volt a tipikus karrier XX. század közepén?

Beállt az ember fiatalon '44-ben nyilasnak, a kommunista hatalomátvételkor ávósnak(a kisnyilasokat nem bántották a komcsik, szükségük volt rájuk!), '56-ban széttépte a párttagsági könyvét - ez utóbbi tettét később sikerült eltitkolnia - majd beállt pufajkásnak Kádárhoz. Ezután következett a tipikus kommunista karrier a párt hátszelével. Mire a rendszerváltás eljött, addigra meggazdagodott és nagyon jó nyugdíjat kapott.

Ha még él, a rendszerváltáskor potom pénzért megvásárolt rózsadombi vagy gellérthegyi szuperkéglijében dekkol, amit annak idején a párttól ingyen kapott, mint bérlakást. Eközben röhög a sok szerencsétlen lúzeren, akik nem tudták mindezt elérni egész életükben...

nu pagagyí 2013.11.27. 06:46:58

A népet szolgálta a nép ellenére. Mára összeért, ami összetartozik.

2013.11.27. 06:58:58

Igazi hős és ellenálló, netán még partizán is volt ez a Pozsgay, miként Szűrös is. Volt kitől tanulniuk, hiszen Viktor és barátai is hatalmas és gigantikus harcot vivtak. Csatáztak, párnacsatáztak, hol részegen hol józanul, hol másnaposan. Annyira el voltak nyomva és ők is így lettek hős ellenállók, mint a takonygerincű Pozsgay és Szűrös elvtársak.
Az ilyenek igazi hősök, mint az egykori partizánok, akik azért lettek kitüntetve, mert itatás közben a csendőr lova tökön rúgta őket.
De vannak ám itt ilyen hős fazonok, akik ellenálók voltak, harcoltak a kommunizmus ellen--ami soha nem volt-- mert lassabban vezényelték a zenekart egy ünnepségen, vagy 10 percet várakoztatták a vonatot az állomáson.
Ezek a képmutató és gerinctelen senkik. Ilyen a Pozsgay, Szűrös féle vonal is.
De vajon mikor fogják őket kitüntetni, egy Széchenyi dijjal vagy egy tiszti kerszttel ? Vagy mikor fognak nekik megszavazni életjáradékot, mondjuk havi 2 milliót ? Mert most ez jön ?!
Ezekhez képest --mint valaki már írta a kommentekben---Biszku valóban egy elvhű, úriember volt.

igazi Ténytár 2013.11.27. 07:02:46

@ Ha mar 1989 külön ki van emelve, hogy népfelkelésnek nevezi 56-ot, akkor miért nincs benne, hogy :

1957-ben, a kivégzések alatt meg HÁNYINGERT KELTŐ ELLENFORRADALOMNAK nevezte?

www.lakatospal.hu/index.php?page=kategorizalt&kat_id=11&id=797&regi-idok-nagy-tanui--a-petofi-nepeben-jelent-meg-kecskemeten-1957-december-15-en

"Lehetett-e nálunk forradalom 1956. októberében? Hová vezethet nálunk a termelési viszonyok megváltoztatása és az uralkodó osztály megdöntése? – (Mondjuk, hogy a forradalom ezt jelenti.) Ilyen lépés nálunk csakis visszafelé, a kapitalista viszonyok és a burzsoá uralom visszaállításához vezethetett és vezetne ma is. Ez viszont színtiszta, steril ELLENFORRADALOM

Miért kellett mégis forradalomnak álcázni azt, ami annak éppen az ellenkezője volt?

Nagyon egyszerű ennek a magyarázata. Tudjuk jól, hogy a szocializmus vívmányai, minden elkövetett hiba ellenére, mély nyomokat hagytak a dolgozó nép gondolkodásában. A magyar munkásosztályt és a parasztságot nem lehetett volna nyílt rábeszéléssel a gyárak, vagy a föld visszaadására rávenni. Ez ellenforradalom, először szociális demagógiával, félrevezetéssel, hatalomra akart kerülni és ebből a hatalmi pozícióból aztán fellépett volna a dolgozó milliók érdeke ellen.

Kinyújtotta volna a kezét a földért, a gyárért. Az ellenforradalmi porhintést elősegítették a párton belüli árulók és revizionisták is. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött több úri bitanggal, megcsinálta az "Első Hazai Nemzeti Forradalmat". Hogy mégis nem "Nemzeti Szocialistának" keresztelték vivmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek.A „nemzeti Forradalom” olyan nevezetesen renegátot sorolhatott „vezetői” közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehér-terror napjaiban. "

igazi Ténytár 2013.11.27. 07:08:17

@Bloodscalp: "Olyan érzésem volt hogy az élete kockáztatásával a nemzeti Magyarország eljöveteléért MÁR '88 ban ezért dolgozott!"

Pozsgay meg 1989-ben is a KOMMUNISTA PÁRT és a SZU érdekeit védte a népfelkelésezéssel is!

_________________
Pozsgay a PB 1989. február 7-i ülésén világosan kifejtette saját és pártja motívumait.

Szerinte A NÉPFELKELÉS a népfelkelés szó azért különösen jó, mert „NEM HORDOZ SZOVJETELLENES tartalmat, de antisztálinista és kielégíti jelen pillanatban azokat is, akik egyébként ezt túlhajtó, másik variációt dédelgetnek magukban, a forradalom, nemzeti forradalom és függetlenségi háború, függetlenségi harc gondolatát.

[...E]z az összefüggés az, ami véleményem szerint a pártot kisegíti egy aktuálpolitikai kényszerből született fogalom fogságából anélkül, hogy teljes identitását és önbecsülését aláásná, anélkül, hogy az egész párttal szembenézve kellene itt valami különleges számonkérést és elszámoltatást véghez vinni. [...]

Tehát nem arról van szó, hogy szakítani az ellenforradalom kategóriájával, hanem arról is, hogy NEHOGY újra FORRADALOM LEGYEN A NEVE egyértelműen.”
_________

igazi Ténytár 2013.11.27. 07:12:21

@tcom: "De 26 évesen megírt egy cikket, amiért az " antikommunista Fidesz" ha ha ha, tűzzel irtaná.
"

Nem az ellenforradalmazás benne a borzalmas, hanem hogy éppen Mindszenthy kiszabadítójának KIVÉGZÉSEKOR GYALÁZTA a tettét, Mindszenthyt stb.

Ez az ami mocskos, gusztustalan!

Ki tudja miket irt a pártnak Nagy Imre kivégzésekor akit szinten gyalázott az említett cikkben.

"Pozsgai Imre: Forradalom vagy ellenforradalom?"
Kecskeméti Petőfi Népe - 1957. december 15.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.27. 07:25:43

@ténytár:

Te hol voltál újságíró a szocializmus idején és miket írtál, amiket fedezni szeretnél ezzel a túljátszott felháborodással?:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.27. 07:37:58

@bbjnick: Sokan nem voltak újságírók a szocializmus idején. Pozsgayt se fegyverrel kényszerítették, hogy a Petőfi Népébe írogasson, meg hogy a Lenin Intézetben tanulja a bolsevizmust.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.27. 07:48:10

@Counter:

Ez így van. Például én sem voltam újságíró a szocializmus idején --- elég korán nyilvánvalóvá tették számomra, hogy amíg az a rendszer regnál, nem is leszek:-) De hogy @ténytár az volt (vagy valami olyasmi), arra elég sok korsó sörbe mernék fogadni!:-)

nemecsek ernő áruló 2013.11.27. 07:50:13

@camilló: Pozsgay nem váltogatta a meggyőződését, akkor is az aktuális kommunista platform része volt, és most is az.

kentauri 2013.11.27. 08:20:34

@Bell & Sebastian: Csőrcsíl egy nagyon gerinces ember volt....de iszonyatosan buta.....

vantaan 2013.11.27. 08:20:35

@liebend:" Azért mert következetes, ne tekintsük erénynek, ha következetességének anyaga a hóhérkodás"
.... olvasd el Pozsgay 1957-es nyilatkozatait, ugyan olyan potenciális hóhér volt mint Biszku.
S gondolj bele ha Biszku nem lett volna következetes most lehet,hogy Kövér vagy Orbán mint a democsokrácia nagy öregje emlegetnénk.
.....s azok a besúgók akik ma pl a Fidesz frakcióban ülnek vajh mennyi embert "öltek" meg, tettek tönkre s sőt örökítették át a módszereket a mai államgépezetbe úgy, hogy elvették a jövőjüket?
Gondolkodj! Mennyi politikai kinevezett, párt csinovnyik bassza szét a magyar jövőt. Lásd KLIK, trafik mutyi, föld mutyi , stb, stb.....

vantaan 2013.11.27. 08:24:05

@vantaan: helyesen: .....s azok a besúgók akik ma pl a Fidesz frakcióban ülnek vajh mennyi embert "öltek" meg, tettek tönkre úgy, hogy elvették a jövőjüket? ..... sőt, örökítették át a módszereket a mai államgépezetbe
Gondolkodj!

bolá 2013.11.27. 08:27:54

@bbjnick:
A Petőfi Népében, ő volt a főcenzor.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.27. 08:31:07

@bolá:

:-D

Úgy beszél. Neked is föltűnt?

jogalany 2013.11.27. 08:35:24

"Eszközei, kezében toll, fejében egy kis józan paraszti ész, vagy urbánusan, egy kis civil kurázsi, háta mögött senki, vele szemben a világ egyik legnagyobb hadserege Biszkunak öltözve."
@gyalog.galopp:
Az életútjából egy nem kis lépés limaradt: belép a Moszad-ba, tehát a háta mögött senki, sántít. A vele szemben szintén.

uud 2013.11.27. 08:35:51

magyar ország ennek a típusnak kánaán. de csak ennek a típusnak.

jogalany 2013.11.27. 08:38:57

"s azok a besúgók akik ma pl a Fidesz frakcióban ülnek vajh mennyi embert "öltek" meg, tettek tönkre úgy, hogy elvették a jövőjüket? ..... sőt, örökítették át a módszereket a mai államgépezetbe"
@vantaan:
Az lehet, hogy úgy kezdték, mint besúgók, aztán feljebb léptek, ügynökök lettek.

vantaan 2013.11.27. 08:46:06

@jogalany: no igen egy keresztény-népnemzeti-kisgazda-CÖFös (volt komcsi) biztos állás! Ügynök!

A házmesterség örök!

nu pagagyí 2013.11.27. 08:54:18

Nemzeti Hazafias Népfront.

blah 2013.11.27. 08:54:26

ehhez az életpályához nincs mit hozzáfűzni, a csattanó a végén nem is lehetne jobb

♔batyu♔ 2013.11.27. 09:00:51

Pozsgai szerintem is kurvagáz, de azok még nagyobb gáz, akik meg is maradtak vörösnek. A libernyákok pedig még nagyobb gáz. Szellemi őseiket nemrég Pozsgaiék, Lendvaiék üldözték (nem szellemi örököseik, hanem ők maguk), nyomorították meg őket lelkileg (szinte az összes régi liberális Lendvaiék besúgója volt).

Azzal együtt a nép azt akarta, hogy ezek ússzák meg, OK, megúszták. Pozsgai személye kifejezetten a régi . de normálisabb MSZMP-sek számára csali.

De azért az akkor is ciki, amikor Lendvaiék náciznak, az MSZP-s nagy arccal magyarázza a kamerák előtt, hogy ő mely pártokkal képzeli a demokráciát.

dr Smittpálelnökúr 2013.11.27. 09:02:29

@bbjnick: igen, akiknek nem tetszik egy kommunista csökevény, azok cenzorok voltak. Mekkora tudathasadás kell ahhoz, hogy ne köpjétek magatokat arcon, amikor egy mocskot csak azért mentegettek, mert a felcsúti bugris seggét nyalja éppen?

dr Smittpálelnökúr 2013.11.27. 09:04:42

@♔batyu♔: nem a nép akarta, hanem a szeretett vezetőd, csak ti annyira hülyék vagytok, hogy ezt elfogadjátok tőle.

vantaan 2013.11.27. 09:14:19

@♔batyu♔:Pozsgay kurvagáz. S az aki ezt a "kurvagázt" porondon tartja? Az nem gáz? Orbán vagy Kövér nem gáz? S Te nem bűzlesz , mert műszerek kén-hidrogént mutatnak?

No jegyzetelsz?

blah 2013.11.27. 09:17:27

@♔batyu♔: a legjobban meg az gáz, hogy a vérkommunista fidesz hívői még mindig a seggükben hordják a fejüket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.27. 09:20:26

@bbjnick: No látja, akkor tehát a maga idolja mégiscsak önként és dalolva, netán a párton belüli előmenetel reményében csillogtatta retorikai képességeit a hasított körmökről és tépett szájakról.

Tette a dolgát.

gyalog.galopp 2013.11.27. 09:24:11

@jogalany:
A 80-as évek elején magyar vállalatok valami konzervgyárat vagy mit építettek Líbiában, azaz, hogy csak építettek volna, ha az egész építkezést el nem lopták volna. Nem a líbiaiak lopták el....
A több mint 100 millió dolláros bukás elérte a magyar állami szervek ingerküszöbét is, kiküldtek valakit, hogy vizsgálódjon.A valakit kivitték a sivatagba, mutattak neki tevéket, délibábot, de a szerencsétlen csak nem látott gyárat, ekkor megmutatták neki a családjáról készült felvételeket, közötük intim helyzeteket is, és láss csodát a valaki megpillantotta a gyárat.

A történet vége a városi legenda ( vagy nem ) de az elejét HVG is megírta, felelőst nem találtak.

Az is városi legenda, hogy egy aott állam titkosszolgálatába egy másik állam polgára csak úgy belép, az beszervezni szokás. Az önként jelentkezők eleve gyanúsak, marad a kényszer, fenyegetés zsarolás.

gyalog.galopp 2013.11.27. 09:31:06

@jogalany:
Jut eszembe, már nem tudom hanyadik maszat ügynök merül fel mostanában. Ez lesz az új divat? A KGB, CIA már nem releváns, a növekvő antiszemitizmusban jót tesz egy kis moszadozás?

jogalany 2013.11.27. 09:50:00

@gyalog.galopp:
Az is jusson eszedbe, hogy mennyi az annyi?
Pl.: M.o-on a CIA kb 2000 ügynököt tartott nyilván, a KGB szintén ekörül, a világ harmadikja a Moszad szerinted mennyit?
Aki sokkalja a magyar besúgok volt 40 000 főt, ma 23.000 főt, az ne feledje, hogy az FBI kémleháritás 2.000.000 főt a kékcédulásokat foglalkoztatja.
Mig a CIA a techinikát, a KGB a minőséget addig a moszad a mennyiséget jelenti a szakmában.

jogalany 2013.11.27. 09:54:58

@gyalog.galopp:
A szelepet a 80 -as évek elején nyították ki, több értelemben. Hiba volt az egyéni harács útját lehetővé tenni, én azt mondtam volna, akarsz igazgató lenni? Van jó ötleted, légy akkor a vállalat igazgatója amit rád alapítunk. És ment volna, mindez kizsákmányolástól nem mentesen, de állami felügyelettel.
Látom sokat nem tudsz a titkos szolgálatokról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.27. 10:07:21

@Bloodscalp: ez így van, tényleg beszédesebb:

1990-ben rövid ideig az MSZP alelnöke.
1991-ben Bíró Zoltánnal, az MDF első (ügyvezető) elnökével megalakította a Nemzeti Demokrata Szövetséget, melynek ügyvivője, majd elnöke lett

1997-ben az MDF szakértője lett, a párt képviselőjelöltje az 1998-as országgyűlési választáson. A politikai szintéren 2005-ben jelent meg újra, amikor az Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagja lett. Emellett 1995 és 2000 között a Szent László Akadémia rektora, illetve 1996-tól 2001-ig az MVSZ elnökségi tagja volt. A 2010-es országgyűlési választás után Orbán Viktor többek között Pozsgayt is felkérte az új alkotmány kidolgozására.

2003-ban a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója egyetemi tanári beosztásban

2013.11.27. 10:23:13

@salitis: Ha igazán tökös lett volna, nem azt mondja ki, hogy népfelkelés volt, mert ugye ez olyan langyos dolog, nem csípi a szovjet szemét, mert el lehet magyarázni, hogy a nép, a plebs felkelése volt, véletlenül sem forradalom. Miért nem merte kijelenteni, hogy forradalom volt? talán csak nem azért, mert nem akart rendszerváltást? Mert reformban gondolkozott, a kádárizmus elsöprésében, de maradva a szocializmusban??? Csakúgy, mint Német Miklós, Horn, Grósz, stb. Mind Kádár félreállításában gondolkodtak, és nem többen.

2013.11.27. 10:25:32

@♔batyu♔: Pedig igazán te vagy a gáz. Miért próbálod relativizálni Pozsgay elvtársat? Ja, tudom, a mi kommunistánk jó kommunista!

gyalog.galopp 2013.11.27. 10:31:11

@jogalany:
Látom te is a keleti nyitás híve vagy.:)

Hál istennek jóformán semmit nem tudok a titkosszolgálatokról.
A moszaddal kapcsolatban, csupán az egyszerű paraszti eszemre hagyatkozva, azt gondolom, hogy a diaszpóra miatt adott a jó merítési lehetőség. Azt sem tartom kizártnak, hogy az egyes szolgálatok egy személyben találkoznak időnként:)

Agyalap 2013.11.27. 10:42:46

@Veridicus76: Huszonévesen belépett az MSZMP-be. Ifjúi botlás. 32 évvel később az MSZMP KB tagja. Gondolom így nézett szembe a hibáival.
Egy évvel később már népfelkelésnek nevezi '56-ot.

Én ezt egyszerűen csak gerinctelen köpönyegforgatásnak hívom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.27. 10:56:24

@dr Smittpálelnökúr:

Hogy jön ide a felcsúti bugris? Ismerem @ténytár fajtáját, sok ilyen arccal volt dolgom a médiában, felismerem őket a szövegeikről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.27. 10:58:01

@Counter:

"...a maga idolja..." --- írja.

Ja, persze, az én idolom! Maga sem lesz már hülyébb, mint amilyen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.27. 11:04:33

@bbjnick: Hát akkor nem az idolja, egye fene, de ettől még "mégiscsak önként és dalolva, netán a párton belüli előmenetel reményében csillogtatta retorikai képességeit a hasított körmökről és tépett szájakról.

Tette a dolgát."

Most jobb?

déjá vu39 2013.11.27. 11:08:36

@Veridicus76: "Ez a cinikus kronologikus felsorolás semmit nem árul el Pozsgay Imréről. Csak a prekoncepciózus szerzőről. "

Egy kronologikus felsorolás nem lehet cinikus. Az igaz, hogy nem árul el mindent Pozsgayról, csak sok mindent - különösen, ha az ember (az olvasó) még emlékszik a Hazafias Népfrontra, meg P.I megszólalásaira.

Abban egyetértek, hogy kell megbocsájtás (de nem feltétlen és nem korlátlan) , meg abban is, hogy az ember formálódik, alakul - de azért nem mindegy, hogy mekkorát és hogy hogyan.

Hadd tegyem hozzá, hogy a megbocsájtás annak is megjár, aki nem csatlakozik a "mi" bandánkhoz.

Pozsgay és Szűrős pályájának alakulásában sorsforduló volt, hogy nem lehettek köztársasági elnökök (Az ideiglenes elnöki kinevezést hagyjuk ki - Mátyás is többre vágyott). Pozsgaynak a rendszerváltás támogatásáért ez ígérték - akár azt is lehetne mondani, hogy ezzel vesztegették meg... Ettől kezdve oda sodródtak, ahonnét kaptak egy kis vállveregetést, ahonnét jött egy kis biztatás, egy kis szimbolikus elismerés ("Gyere, Imre, írj egy pár sort a mi kis sziklaszilárdságú alaptörvényünkbe").

Ami a mai "rendben" sok embert irritál, az az, hogy vannak jó kommunisták és vannak rossz kommunisták. Aki "hozzánk" dörgölődzik, az jó kommunista, akiben egy kicsit több a tartás, és nem simul, az rossz, az marad elvtárs.

herut 2013.11.27. 11:10:15

Pozsgay?Szűrös? Reform kommunisták? Értelmezhetetlen kifejezés.
Mindkét delikvens a hatalomhoz való ragaszkodás,az abból való részesülés reményében tettek,tesznek kijelentéseket .Utólag mindegyik az " én már akkor megmondtam ..!" teremtmény. Egyszerűen hazudnak. Akkor és azt amit érdekük diktál.

liebend 2013.11.27. 12:35:56

@vantaan: Pozsgay egy gerinctelen féreg, az nem kérdés. Hogy exponálta magát 56 után, az sem az. De Biszkupapa belügyminiszterként közvetlen és tényleges befolyással volt az 56-osok életére és a fennmaradt dokumentumok szerint a legkegyetlenebb módon a begyűjtésben, a perekben és az ítéletekben is ténylegesen és mindig az embertelenség irányába érvényesítette hatalmát és befolyását. Kádárnak Biszku egyre kényelmetlenebb lett pont a kegyetlensége okán, mikor emiatt Béla a konszolidáció utjába került, s főként mikor balról előzni próbálta egy belső ellenzék finom gründolásával, lapátra is tette. Az a Kádár, akit egyébiránt felelősnek és árulónak tartok 56 kapcsán. Ami a FIDESZ-t illeti, igen erős túlzásokba visz párhuzamot állítani az akkori világ és a mai közé, különös tekintettel ezen rendszerek demokratikus vagy antidemokratikus vonásait és metódusait illetően. Több objektivitást!

vantaan 2013.11.27. 12:56:59

@liebend: Többet! Ja. Több objektivitást ..... kivel szemben?
A III/ akárhányasokkal szemben?
Kérdezz meg egy Kaposvár környéki volt Növényvédelmi állomáson dolgozót, lát-e különbséget pl az 56 utáni mellőzés mitől volt más vagy más lehetett-e mint a 80-as évek beli besúgás miatt mellőzöttségtől ..... vagy a mai , a mostani mellőzöttségtől ami simán politikai indíttatásból történt. Pl. a KLIK csinovnyik serege ,amely sokak szerint csak fityisz-prostik , fityisz-seggvégek serege. Térségi tanfelügyelők, iskola igazgatók .... (lásd pl. az Igazgatói pályázatok hasonlósága - egymástól copyzásának tömegessége)

Kandeláber 2013.11.27. 15:10:29

Pozsgay még mindig elfogadhatóbb, mint a cionista hazaáruló Göncz.

camilló 2013.11.27. 16:22:30

@nemecsek ernő áruló: Ha ezt gondolod, szerintem nem tudod definiálni a kommunista fogalmát.

nemecsek ernő áruló 2013.11.27. 16:36:30

@camilló: Én hogyne tudnám? Olvastam a kommunista kiálltványt - veled ellentétben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.27. 20:45:17

@Bloodscalp: miért nem az elöző fides kormány vitte bíróság elé (kampányidőszakban) biszkut?"

nem értem, egyszerűen nem értem miért ilyen buta lola
csak egy magyarázat van rá, a rossz gének, mármint a rossz családi hatás, rossz családi tudás, és rossz tapasztalat, ennyire nem lehet buta vki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.27. 20:47:55

@salitis: kb olyan a rendszerváltáskor kikiáltani a népfelkelést, mint egy visszavonuló hadsereg mögé hirtelen a pajtából kiugorva civil mezítlábas parasztként kiabálni, hogy győztünk, megvertünk titeket, kb ekkora bátorság. 56-ba kellett volna ezt írni, akkor hol volt pozsgai? horn mellett?

camilló 2013.11.28. 16:12:43

@nemecsek ernő áruló: Olvastam én is, de lehet Te másként értelmezed? Nem árt ha Lenintől is olvasol ezt-azt:)

nemecsek ernő áruló 2013.11.28. 16:25:39

@camilló: Ezesetben örülök, hogy végre a mandiner közössége is eljutott a felismerésig, hogy itt sosem volt kommunizmus. Akkor innentől a troll üzemmódot a te esetedben kikapcsolom. :)

Szamiz67 2013.11.28. 18:03:36

@salitis: Az én szubjektív véleményem, személyes emlékeim szerint a rendszerváltás (illetve, hogy így ebben a formában nincs tovább) elkerülhetetlen módon közeledett a 80-as évek közepétől és 1956, illetve az ezzel kapcsolatos igazságok kimondása csak formai, morális szempontból voltak érdekesek, de nem ez volt a lényeg, a változások mozgatóereje.
A rendszer gazdaságilag vált lehetetlenné és került zsákutcába. Reagen hidegháborús költekezése elintézte a Szovjetuniót anyagilag, ők meg nem bírták tovább olcsó energiával, nyersanyaggal fenntartani a mesterséges árakkal működő KGST országokat. A Kádár rendszer rászoktatta a magyarokat a fogyasztásra, de a KGST szétesése után nyugati exportból kellett volna megoldani a nyugati fogyasztási importot, erre alkalmas nagy volumenű magyar termék pedig nem volt a mezőgazdaságon kívül. Hogy Pozsgay-nak mekkora bátorság kellett 1989 januárjában nem tudom pontosan megítélni, de 1988-ban elfogadásra került az új gazdasági társaságokra vonatkozó törvény, amely tulajdonképpen a magántulajdonra épülő kapitalizmushoz adott törvényi kereteket.
A cégnél ahol dolgoztam 1986-ban már nagyon cikinek számított, amikor egy huszonéves munkatársunk rányomult a párttagságra a karrierje érdekében, gyakorlatilag elszigetelődött a cégen belül a korábbi haveri körtől.
Nem akarom Pozsgay-t elítélni és ráhúzni a Kádár rendszer összes bűnét, de a Kádár rendszer minden vezető tisztségviselője részese volt egy elnyomó rendszernek, a részvételük ennek az alap működési elvnek az elfogadását jelentette, ezért az 1989 utáni időszakban vissza kellett volna vonulniuk a közéletből, saját belátás alapján...

camilló 2013.11.29. 05:32:13

@nemecsek ernő áruló: Ha nem csal az emlékezetem, a kommunizmusban nincs állam. Elhal. A kapitalizmusból, a kommunizmusba való átmenet idején van az államnak szerepe. Kádár a szocializmusra is azt mondta, hogy először szülessen meg a gyerek, aztán adunk nevet neki. A rendszer ugyan azt deklarálta, hogy szocialista (bár, nem Magyar Szocialista Köztársaság volt ugye a megnevezés) de vannak kétségeim. Mindazonáltal minden hibájával együtt, igazságosabb volt, mint bármelyik polgári demokrácia. Lehet ezt vitatni, de nem volt éhezés, volt viszont munka, nem kellett a holnap miatt aggódni. Aki gazdasági oldalról támadja, annak csak azt tudom mondani, hogy nem az embereknek kell a gazdaságért dolgozni, hanem a gazdaságnak kell az emberekért működni. Amíg nincs kellő "öntudat" a gazdaság normális működéséhez, addig lehet az egyéneket motiválni másként is. Erre kísérlet a Kínai gazdaság. Részemről nem tartom azt a rendszert sem szocialistának (főleg nem kommunistának), egyfajta kísérlet inkább.

Agyalap 2013.11.29. 09:23:04

@Kandeláber: Normális-e vagy? Vagy a cionista, vagy a hazaáruló szó jelentésével nem vagy tisztában (vagy egyszerű fidesznyik kiszólás volt csupán).
Nem ismerem Göncz munkásságát, de az biztos, hogy nem volt MSZMP KB tag és nem jött rá a megvilágosodás 10 perc alatt 89-ben.
Pozsgainál még az "őskommunista" Thürmer is elfogadhatóbb, mert legalább folyamatosan ismétli a hülyeségeit (néha még jókat is mond), nem forog a parlamenti széllel. Tudom hová tenni, és ott is marad.
Mondjuk Pozsgait is tudom hová tenni - még mindig féreg.
süti beállítások módosítása