Kotlebát bevitte a cigány-téma – gyorselemzés a szlovákiai megyei választásokról
2013. november 24. írta: Király Zsolt (Körkép.sk)

Kotlebát bevitte a cigány-téma – gyorselemzés a szlovákiai megyei választásokról

Szlovakia_megyei_valasztasok.png

Véget értek a 2013-as megyei választások Szlovákiában, melyek sok tanulsággal szolgáltak. Ezeket szedtük össze egy gyorselemzésbe. Bónuszként a poszt végén egy link Berényi Józsefnek, az MKP elnökének a Körképnek adott első nyilatkozatára.

Besztercebánya megye:

Marián Kotleba eredménye bármilyen furcsa, egyáltalán nem meglepetés. Következmény. Az, hogy ilyen meggyőző fölénnyel nyert a teljes médiastop ellenére, a cigánykérdés megoldatlanságát jelzi. Annyiban mindenképpen megváltozik majd a légkör Szlovákiában, hogy a szélsőséges nézetek szabad teret kapnak. Kotleba ráadásul komoly legitimitással is rendelkezik, hiszen itt volt a legmagasabb választási részvétel, több mint 70 ezren szavaztak a megyefőnökre. Szlovákia egyúttal kénytelen lesz visszavenni a nagy mellényéből például Magyarországgal szemben. A Jobbikkal, Hatvannégy Vármegyével való riogatás jóval kevésbé lesz hiteles az extrémizmus megyei sikerei után.

Nyitra megye:

Tomáš Galbavý nem volt a legszerencsésebb jelölt ebben a helyzetben. Egy pártonkívüli politikusról van szó, aki szakpolitikailag elég súlytalan. A parlamentben sem tűnt ki semmivel. Valójában a ki marad a végén szituációnak köszönheti, hogy egyáltalán indulhatott, mert senki sem merte vállalni a szinte biztos vereséget. Végül egy relatív széles koalíció alakult ki mögötte, ami megmentették a komoly vereségtől. Galbavý így emelt fővel távozhat. A magyarok viszont jobban jártak volna, ha saját megyeelnököt mernek indítani. Az MKP képviselőjelölti száma (14 bejutott politikus) mutatja, hogy van itt erő. Nagyszombat megye példája mutatja, hogy egyáltalán nem lehetetlen az önálló indulás. Annyit, mint Galbavý, Berényi is tudott hozni.

Kassa megye:

Zdenko Trebuľa végül, ha nagy nehézségek árán is, de hozta a kötelezőt. Rudolf Bauer teljesítménye előtt, aki mögött a parlamenten kívüli KDS állt főleg, le a kalappal. Az MKP jó lóra tett ebben a megyében, ami könnyen lehet, hogy ismét egy megyeelnök-helyettesi posztban mutatkozik meg számukra. Ami nyugtalanító, az a riasztóan alacsony választási részvétel ebben a megyében: alig 12 százalék. Kassán ez már nem az első eset. Jó volna tudni, mi az oka ennek az agóniának és passzivitásnak.

Pozsony megye:

Szlovákiának és a jobboldalnak is jót tesz, sőt, hitet ad, hogy Pozsony-megye „megmenekült″. Pavol Frešo úgyszintén, akire azért nem titok, sokan fenték a fogukat, párton belül és kívül egyaránt. Monika elbukott, amivel lehetséges, hogy Fico eleve számolt is. Kérdéses, hogy mennyiben gyengíti ez Flašíkopá-Beňová esélyeit a közelgő EP-választásokon. A jobboldal a megyében kényelmes többséget szerzett. Az MKP-nak itt eddig alispánja is volt, kérdés, sikerül-e ezt megtartani.

Nagyszombat megye

Berényi József második helye valójában győzelem. Bárhogy is nézzük a számokat, van mire építeni. Az MKP elnöke nemcsak a saját és Nagy József szavazatait gyűjtötte be, hanem további 3300 szavazattal ezt még meg is fejelte – a magyar kártya legdurvább kijátszása ellenére. Merni kell vállalni, és ha a választó látja a munkát, értékeli azt. Ez az üzenete a megyei választásoknak Berényi esetében az MKP számára.

Trencsén, Eperjes és Zsolna megye

Kemény baloldali kézben vannak, ahol a SMER jelöltje már első körben nyert.

 

u.i.: A választások eredményeit élőben közvetítettük a Körképen, Berényi József Körképnek adott nyilatkozatát pedig itt lehet elolvasni.

u.u.i.: A második forduló eredményei (a képek nagyithatók):

final

final final

final2

(A bejegyzés az eredetileg a Körképen megjelent cikk szerkesztett változata – a Szerk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr655653393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.24. 12:20:07

Brüsszelben majd figyelmeztetik Szlovéniát.

vizipipa 2013.11.24. 13:07:31

Ez csak az első lépés. A választók egy érzékelhetően nagy csoportja megunta a liberális vonulat struccpolitikáját és beintett.

Figyelmeztető jel, de nem döntő változás. Most több éves huzavona következik. A választók újabb csoportjának kéne felismernie: egy korlátozott hatókörű megyefőnök nem tud csodát tenni.

Vagy elsöprik a lejárt szavatosságú pártokat vagy nem lesz érdemi változás. Ami persze nem azt jelenti, hogy Kotleba a megoldás, csak azt hogy régiek biztosan nem.

Kis hozzáfűzés: Egyre több a cigánygettó Csehországban
alfahir.hu/egyre_tobb_a_ciganygetto_csehorszagban

Ez ugye egy MTI hír. Csak egyesek (meg kettesek, hármasok) nem hozzák le.

Apropó, Berényi megmagyarázta már, hogy miért MKP-sok szavazzák meg a magyar gimnáziumi osztály bezárását, és miért MKP-s jelenti fel a peredi táblákat lecserélő Kétnyelvűt?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.24. 19:48:47

Szlovákia egyúttal kénytelen lesz visszavenni a nagy mellényéből például Magyarországgal szemben. A Jobbikkal, Hatvannégy Vármegyével való riogatás jóval kevésbé lesz hiteles az extrémizmus megyei sikerei után."

ezt én nemigazán értem, de szerintem a szerző sem.
az azonos pólusok taszítják egymást.
bár lehet hogy cigánykérdésben összefognának, de amúgy pont ellentétei egymásnak a szembenálló országok nackójai.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2013.11.24. 22:33:42

Magyarország nagyon gyakran negatív példaként van feltüntetve a szlovák sajtóban, politikában. A Jobbik, Gárda, Vármegye kapcsán. Nem hagynak ki egyetlen lehetőséget sem a befeketítésre, hangulatkeltésre a szlovákok előtt.

Kotleba győzelme után (retorikája sokkal keményebb, mint a fent említettek) Magyarország, mint elrettentő példa, okafogyottá vált. Otthon ugyanis sokkal nagyobb a gond.

Mr Hockey 2013.11.25. 00:36:55

Ez a Kotleba egy hitvány Lukasenko-epigon. Netán hokizni is szeret?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.25. 05:47:58

@Király Zsolt (Körkép.sk):

Édes mindegy, hogy ki és mit mond Magyarországról, sokkal érdekesebb, hogy ez a Kotleba vagy milyen nevű őrült tót, hogyan boldogul a cigányaikkal! Ha valóban képesek érdemben javítani a helyzeten, akkor el kell tanulnunk tőlük a módszereiket.

Kandeláber 2013.11.25. 09:52:02

Tanulhatunk a tótoktól a cigókérdés kezelésében.
Ők kivezényelték a hadsereget is amikor zavarogtak az orkok, és nem féltek falakat húzni a gettók körül.

Bell & Sebastian 2013.11.25. 12:03:20

@bbjnick: Majd a szlovákok is küldik őket okosodni télire, ebédjegyért-minimálbérért. Ez a végső megoldás.
süti beállítások módosítása