Kevés európaibb dolog van, mint a magyar néptánc és népzene
2013. november 21. írta: Redakció

Kevés európaibb dolog van, mint a magyar néptánc és népzene

Nemrég ért haza a cardiffi világzenei expóról Rosonczy-Kovács Mihály hegedűs, a Fonó Budai Zeneház négy nyelvet felsőfokon beszélő, Junior Prima-díjas művészeti vezetője, s a kultúrmissziót magára vállaló zenekar, a Kazinczy utcában szabadegyetemmel egybekötött táncházat tartó Hungarian FolkEmbassy vezetője és másodprímása. Többek közt a magyar népzene külföldi és hazai becsületéről, a nemrég indult táncházas évadról és a Fonó nem létező állami támogatásáról, valamint az év elején megjelent népdalos könyvéről is kérdeztük. Feltettük azt a kérdést is: meg lehet-e élni a népzenéből?

„Objektíve is a magyar népzenei és néptánckincs az egyik leggazdagabb Európában, más csak a számos etnikum miatt is, amelyek hozzátették a magukét. Gondoljunk bele, az egyik leghíresebb kalotaszegi táncos, a magyarvistai Mátyás István »Mundrucz« egyhuzamban állítólag nyolc órát tudott táncolni anélkül, hogy ismételte volna a figuráit! És feltételezhetjük, hogy legalább minden tizedik településnek megvolt a maga Mundrucza, akit vagy ismerünk, vagy nem, akit vagy »felgyűjtöttek«, vagy nem. Ráadásul a magyar népzene és a tánc megtartotta a különböző művészettörténeti korok lenyomatát, és úgy ötvözte azokat, hogy a rétegek biztos kézzel elkülöníthetők maradtak. A gyimesi táncrend például egy művészettörténeti panoptikum, a kosztümös filmekben látható vonulós táncoktól a polgári táncokig számos hatás kimutatható benne. Ez az, amit meg kéne lovagolni: hogy kevés európaibb dolog van, mint a magyar néptánc és népzene, kezdve a rajta kimutatható reneszánsz és barokk hatásokkal. Élő módon adhatjuk vissza Európának azt, ami az övé. Ez nem egy befele forduló, melldöngető büszkeség, hanem nyitott és befogadó. Madridtól Stockholmig mindenki büszke lehet rá. A kérdésre válaszolva: feljövőben van a tiszta, vegyítetlen kulturális kincsek iránti igény.”

Szilvay Gergely interjúját Fesztivál.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr125648244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2013.11.22. 09:02:07

Hat ez egyaltalan nem ujdonsag es regen voltak nepi egyuttesek amik jartak Europat, Amerikat..aztan penzhiany miatt megszuntek. Ugy tunik a kommunistaknak fontos volt, hogy valamilyen formaban azt mutassak, hogy milyen "nemzetiek es nyitottak"..ugyanakkor most, amikor lehetoseg lenne "nemzetinek es nyitottnak" mutatkozni, nincs ra anyagi lehetoseg..

___________________________ (törölt) 2013.11.22. 10:27:00

users.atw.hu/vorosrebek/page2.htm

Többször próbálkoztak már a rock és a népzene keverésével, de ritkán lett ennyire jó. Talán éppen azért, mert ez úgy készült, direkt, hogy néptáncra, "csinálj már egy nagyon kemény kalotaszegi koreográfiára zenét", hát jó kemény lett, mint a Tankcsapda :-)

Miért nem lettek ezek még olyan ismertek, mint a Ghymes?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.22. 17:36:16

Ideje volna, ha tudatosodna bennünk (már akiben nincs), hogy milyen kincs birtokában vagyunk! Úgy bánunk az örökségünkkel, mint az a gazda, akinek birtokában van a világ egyik legértékesebb gyümölcsöse, de ahelyett, hogy felelősen gondozná és élvezné a termését, elhanyagolja, a pusztulásra és a gyümölcs- és fatolvajokra hagyja a gazdálkodást/garázdálkodást és időnként, hülye korszerűségi felindulásában, nekiáll baltával a legértékesebb fáinak, hogy tájidegen gyomokat és génmódosított nyavalyákat telepítsen a helyükre --- még szerencse, hogy ezt is csak ötletszerűen, következetlenül.

A legkínosabb a történet(ünk)ben, hogy a kulturális romlás az elmúlt huszonegynehány ("demokratikus") évben volt a legintenzívebb. Soha nem voltunk annyira híján a felelős, kompetens, tehetséges kultúragondozóknak, soha nem érte annyi támadás, üldözés a magyar kultúra elkötelezettjeit, mint a "liberális demokráciában".

Valóraváltógép 2013.11.22. 17:43:16

@Shenpen: A ghymes mögött profi marketing van, kb. ezért. A zenei teljesítményük az én számomra valahol a hallgathatatlan és a semmilyen között mozog, de hát ezért rétegzene.

Valóraváltógép 2013.11.22. 17:44:12

@bbjnick: Gusztus dóga, nekem nem begyövős.

Valóraváltógép 2013.11.22. 17:54:14

@bbjnick: Mióta öregszem, már inkább csak a klasszikusok.

Alfőmérnök 2013.11.22. 20:10:15

@Valóraváltógép: Na, kivételesen majdnem egyetértek, csak pont nem rétegzene, és el kell ismerni, hogy tehetséges zenészek. Mikor először hallottam, még tetszett, harmadszori hallgatásra már csak a cukormázt hallottam ki belőle.
süti beállítások módosítása