Horthyról és a közmegegyezés lehetetlenségéről
2013. november 13. írta: aristo

Horthyról és a közmegegyezés lehetetlenségéről

horthy2.jpg

„...nem lehetetlen, és nem is nehéz uralkodni az embereken, csak érteni kell hozzá.”
(Xenophon Anabaszisz)

Xenophon írja a fent idézett Anabasziszban: a perzsáknál a gyermekek számára a legfontosabb dolog, amit tanítanak, az az igazság, amit úgy tanulnak, mint a görög gyerekek a betűvetést. Azt is írja továbbá, hogy bűncselekmény a hálátlanság is, a hálátlanság, amely oly sok viszályt, dühöt és gyűlöletet okoz az emberek között. A perzsáknál bizony súlyos büntetésre számíthatott az, akiről kiderült, hogy nem rótta le háláját, pedig módjában lett volna.

Nos, nálunk az igazságot nem nagyon tanítják, mi több, még a létezését is divat kétségbe vonni. Más lapra tartozik viszont a hála, arról talán mindenkinek van valamiféle elképzelése. A nemzet hálájának kifejeződése, szokásos módon, a köztéri szobor, utcanév, múzeum és pozitív emlegetés a történelemkönyvekben. Aki szobrot állítana Horthy Miklósnak, a nemzet háláját mutatná ki, ám a szobor körüli viták mutatják: komoly kérdés, hogy van-e okunk a hálára. Ez azután tovább vezet egy meta-kérdéshez, jelesül ahhoz, hogy vajon mennyire vagyunk képesek – itt és most – eldönteni, hogy tartozunk vagy nem tartozunk hálával a boldogult kormányzónak. Tartok tőle, hogy nem vagyunk képesek.

Normális esetben, ha egy közösség hálás akar lenni valakinek és ezt szoborállítással akarja kifejezni, annak semmi akadálya nincs: megteszik és kész. A többieket meg – akik nem éreznek hálát – nem érdekli a dolog, ők legfeljebb nem koszorúznak. Vannak azonban olyan magyar történelmi figurák, akiknek esetében ez nem ilyen egyszerű.

A történelmi korszaknak – amit Horthy-korszaknak szokás nevezni – nagyszüleink személyesen tanúi, elszenvedői voltak, így az számunkra nem történelem, hanem genealógia, családtörténet, amit a magyar családoknál nagyon különbözőképpen alakult. Különbözőképpen, méghozzá azért, mert a háború után hatalomra került rezsim – bevallottan – pontosan a feje tetejére akarta állítani a társadalmi piramist, hirdetvén: akik eddig alul voltak, legyenek felül ezután. Persze a piramist nem lehet a feje tetejére állítani, mert akkor felborul; nem történt hát más, mint elitcsere. Az elitcserének feltétele volt azonban, hogy a régi elitet el kellett takarítani az útból. Ami meg is történt, tűzzel-vassal, ahogyan az lenni szokott.

Valójában az állami berendezkedést – az állam technikai irányítását – nem nagyon változtatták meg, ezért aztán nagyjából ugyanannyi új „arisztokratára”, helyi kiskirályra volt szükség, mint régebben. Tejesen nyilvánvaló, hogy ezek az emberek homlokegyenest ellenkező módon látják a történteket, köztük a Horthy-korszakot is, mint azok, akiket elűztek. Akik akkor voltak „hatalmon”, vagy legalábbis a középosztályhoz tartoztak, boldog korszakként emlékeznek rá, míg az újaknak – már csak hatalmuk megalapozásaként is – ennek az ellenkezőjét kell gondolniuk.

A megosztottságot tovább fokozta az, ami a zsidósággal történt. A háború alatt és az ötvenes évek elején történtek – úgy tűnik – betemethetetlen szakadékot téptek a Magyarországon élő zsidók és nem zsidók, kommunista-szimpatizánsok és antikommunisták között.

Az új, kommunista elit uralmának erkölcsi alapját az előző rendszer bűnös volta képezte. Horthyt – és a nevével fémjelzett időszakot – több irányból is támadták, hogy bizonyítsák: velejéig romlott és alkalmatlan volt. Mert ha így volt, szükségszerű, hogy újak jöjjenek helyettük.

Az egyik támadási irány a sztálini propaganda által sulykolt antifasizmuson alapult. Ennek értelmében a fasizmus a burzsoázia uralkodásának szükségszerűen megjelenő formája, és minden, ami kapitalista, az a fasizmus előkészítője egyben. A fasizmus terjedésének egyedül a dicső Szovjetunió állított gátat, a lengyelországi és finnországi háborút a feledés jótékony homálya burkolta. Ügyesen használták ki azt az ellenérzést, amelyet a megszálló német csapatok kegyetlenségei váltottak ki. De hogy milyen a megszálló csapatok igazi kegyetlensége, azt azok az országok tudták meg igazán, amelyeket az oroszok szálltak meg. A propagandaszólamok mögött egy teljesen elnagyolt és a valósághoz nem sok affinitással rendelkező fasizmuskép húzódott meg. Szó sem esett másról, mint arról, hogy milyen irtózatosan elnyomták a diktátorok a szerencsétlen népeiket, mert másképpen nem tudták már kizsákmányolni azokat. Tipikus bagoly mondja a verébnek szituáció. Hogy az antifasiszta narratíva érv lehessen, Horthyt és az akkori Magyarországot fasisztának kellett titulálni. Miután Horthy rendszere sem az olasz típusú fasizmussal, sem pedig a nácizmussal nem nagyon mutatott rokonságot, az antiszemitizmust kezdték hangoztatni, mint a „fasizmus” általános jellemzőjét. Ez ugyan egyáltalán nem volt igaz – Mussolini és rendszere például nem volt antiszemita, ellentétben mondjuk a sztálini Szovjetunióval –, ám ez senkit sem zavart.

Az „antifasizmus” a rendszer talpkövévé vált és máig tovább él, a kissé már röhejes Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségében. Az antifasizmus egyben biztos és jól fizető egzisztencia is lett: aki egyszer bekerült, az egy életre megszerzett mindenféle előjogokat. Azt, hogy hogyan és milyen érdemek alapján lehetett bekerülni, meglehetős homály fedi, mindenesetre az ötvenes évek végére már annyian lettek, hogy ha ezt tudták volna '56-ban, akkor maguk is leverhették volna a forradalmat.

A másik irány a történetileg a háború után Európában mindenütt bekövetkező változások kisajátítása lett. Saját érdemként mutatták be az iparosodást és a városiasodást. A nem gépesített mezőgazdaság kemény viszonyai után a városokba özönlő tömegek jókora része az életminőség javulásaként élte meg a város nyújtotta sokkal nagyobb kényelmet. Ez a folyamat persze szerte Európában lezajlott, csak lassabban és kevésbé erőszakosan, jóval kevesebb vérrel és könnyel. A „nép” többsége azonban mit sem tudott erről, hiszen hermetikusan elzárták, nehogy megfertőzze őket az imperialista propaganda, és a mai napig sokan meg vannak győződve róla, hogy a szocializmus „modernizálta” az országot.

A háború utáni változások győztesei és vesztesei a rendszerváltozás során és után egyaránt utat találtak a politikába. Ám ami az egyik fél számára győzedelmes visszatérésnek tűnt, a másik számára visszavonulásnak és vereségnek. Az állampárt nagy túlélői – a rendszerváltozás győztesei – úgy gondolták, bizton számíthatnak a negyven évi masszív agymosás eredményeire. Ezért ott folytatták, ahol abba sem hagyták az antiszemitázást és fasisztázást. Tévedtek. A történelemtanítást és a propagandát felülírta a kommunizmus veszteseinek kollektív, családi emlékezete, szép magyar szóval az oral history, amely inkább elveszett aranykorként emlékezett a Horthy-rendszerre. Az emlékezet megőrizte az oroszok barbár viselkedését és az elrabolt házakat, birtokokat, kis- és nagyüzemeket – az egzisztenciák összeomlását és az új urak pöffeszkedő bárdolatlanságát. Ezen családok gyerekeinek hiába meséltek bármit a történelemórákon, amikor a szüleik megmutatták nekik, hogy melyik volt régen a házuk és ki lakik most benne.

Mint mondtam, mindkét csoport utat talált a politikába; és a politika – miután napjaink Magyarországán mindent áthat – ez egész társadalmat, de legalábbis a véleménnyel bíró részét, rákényszerítette, hogy állást foglaljon, ha akarta, ha nem. Alapvetően e két politikai erőtér létezik: ha az egyiket választod, tagadod a másikat. Tertium non datur. Ez az oka a radikális, kompromisszumokra képtelen szembenállásnak. Természetesen mindkét oldal tovább árnyalt és különböző mértékben radikális. Annak oka, hogy mostanában a – jobb híján – „bal”-nak nevezett oldalon belül látható több törésvonal, különös módon a megnyugvás: annak bizonyossága, hogy a rablott javakat már sohasem kell visszaadni. Ennek tudata megszüntette a közös bűn összetartó erejét és lehetővé teszi a vitát az eltérő érdekek mentén.

Véleményem szerint ezért nem dönthető el közmegegyezéssel, hogy mennyire jogos Horthynak szobrot állítani. Vannak, akik hálásak lennének neki, és vannak, akiknek identitásuk múlik azon, hogy gonosz fasiszta volt. Nem megoldás a „hagyjuk a fenébe az egészet” mentalitás sem, mert a fenébe hagyás a jelképes hála hiánya, tehát a másik fél győzelme. Még teoretikusan sem létezik kompromisszum a két fél között. Az, hogy tulajdonképpen milyen ember és milyen államférfi volt a nevezett, az az adott körülmények között közmegelégedésre nem dönthető el.

A szembenállás logikája szerint a szoborállítás az egyik fél számára győzelem, a másik számára vereség; és a szoborállítás megakadályozása pedig ugyanaz fordítva. Hogy a dolog mennyire nem Horthyról szól, emlékezzünk csak a Turul-szobrok nagyon is hasonló esetére. Horthyt csak a kor teljes kontextusának rekonstruálásával tudnánk megérteni és megismerni – ez azonban igazából senkit sem érdekel. A történelem megértése, legyen az családtörténet vagy korok leírása, az emberek többsége számára a szimbólumok segítségével a legegyszerűbb. Ilyen szimbólum Horthy is: nem a valós történelmi figura vagy az egykor élt ember, hanem a fejünkben, a permanens jelenben létező jelképe annak, hogy hová tartozunk és hová igyekezünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr35620971

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Horthyról és a közmegegyezés lehetetlenségéről 2013.11.13. 14:52:01

Az, hogy tulajdonképpen milyen ember és milyen államférfi volt a nevezett, az az adott körülmények között közmegelégedésre nem dönthető el.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 21:03:52

@biboldó:

"Merthogy ezek szerint szerinted a magyarság ellentéte a zsidó. Ez a felfogás maga az identitászavarral." --- írod.

Ez nem az én állításom: ez a magyarországi zsidók egy részének állítása. Akik, amikor jogokért kell sorbaállni, akkor magyarok, amikor viszont számonkérnek bármit is rajtuk, nyomban zsidóellenes támadást kiáltanak.

No, ez a felfogás maga az identitászavar!

Alfőmérnök 2013.11.17. 21:14:11

@bbjnick: És ez szerinted összefüggésben van azzal, amit a Bibliából idéztél? (itt: bbjnick · bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 18:45:56 )

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 21:31:32

@bbjnick: Basszus, nem tudsz leszakadni a zsidó mivolt vélt elemzéséről, ahhoz való viszonyításról.
Ki a túró kér számon valamit a zsidóságon? Mit? Milyen alapon?

Alfőmérnök 2013.11.17. 21:36:45

@biboldó: Szerintem te félreérted bbjnicket. Ő ugyanis nem antiszemita. Akkor gondolkodna úgy a zsidókról, ahogy vélelmezed, ha antiszemita lenne. De nem az.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 21:41:11

@biboldó:

Te voltál, aki az identitáskérdést összekapcsoltad a zsidóságkérdéssel --- háromszor is:

" biboldó · menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 17:53:41
@Alfőmérnök: Magyar szeretne lenni. Nem tud, mert az a kényszerképzete, hogy vagy-vagy. Rossz a viszonyítási alap, marad az identitászavar.

biboldó · menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 19:00:41
@bbjnick: Már megint egy zsidóra hivatkozol.
Ettől lennél magyar?

biboldó · menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 20:45:02
@bbjnick: Mindezt arra, hogy te hivatkoztál a
"Egy valamennyire is normális zsidó pedig azt tekinti zsidónak, aki annak vallja magát?
Tehát, ha én holnaptól zsidónak vallom magam, akkor minden valamennyire is normális zsidónak zsidónak kell engem tekintenie? "
butyuta viszonyítási alapra.

Merthogy ezek szerint szerinted a magyarság ellentéte a zsidó.
Ez a felfogás maga az identitászavarral."

Úgyhogy, felesleges a púder, felesleges a vaker, ne a tükröt hibáztasd, ha torz az ábrázatod!

Alfőmérnök 2013.11.17. 21:45:21

@bbjnick: Szórakoztató kis véglény vagy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 21:48:44

@Alfőmérnök:

A jézuskorabeli farizeizmusból fejlődött ki a rabbinizus, a talmudizmus, s ezek alapkövei (több más mellett) az európai antikrisztiánus racionalizmusnak és folyományainak.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 21:50:50

@bbjnick: A kiindulásról ismét bölcsen hallgatsz.

"Egy valamennyire is normális zsidó pedig azt tekinti zsidónak, aki annak vallja magát?
Tehát, ha én holnaptól zsidónak vallom magam, akkor minden valamennyire is normális zsidónak zsidónak kell engem tekintenie? "

Ez egyenesben te voltál, még csak nem is a tükröd.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 21:50:50

@Alfőmérnök:

Tudom, @Alfi, hogy rajongsz értem és egy rajongójának sokmindent elnéz az ember:-)

Alfőmérnök 2013.11.17. 21:56:47

@bbjnick: A gyűlöleted okát ismét ostobaságokban és hazugságokban vélted megtalálni.
Nem rajongok érted, mint már mondtam. Nincs érzelmi viszonyulásom hozzád. Vizsgállak, pipettás csészében.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 22:02:05

@biboldó:

Olvasd vissza a kommentsort:-)

" Geo_ 2013.11.16. 22:17:57
@picur3ka:
www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papat-az-50-legtekintelyesebb-zsido-szemely-soraba-emeltek-videoval

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2013.11.16. 22:31:12
@Geo_:

Figyelj, @Geo_:, mert fogas kérdés következik!:-)

Ha a zsidók megválaszthatják, hogy kit tekintenek zsidónak és kit nem, akkor a magyarok is megválaszthatják, hogy kit tekintenek magyarnak és kit nem?

Geo_ 2013.11.17. 00:47:26
@bbjnick: ez egy fogatlan és hülye kérdés. A zsidó felekezetek joga, hogy döntsenek vallási kérdésekben, a zsidó állam határozza meg, hogy ki lehet az állampolgára.
Hasonló, bár nem azonos módon, de a Magyarországon működő egyházak határozzák meg, hogy ki lehet a tagjuk, s a magyar állam határozza meg, hogy ki lehet az állampolgára.
Egy valamennyire is normális magyar pedig azt tekinti magyarnak, aki annak vallja magát.

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 16:29:55
@Geo_:

"Egy valamennyire is normális magyar pedig azt tekinti magyarnak, aki annak vallja magát." --- írod.

Egy valamennyire is normális zsidó pedig azt tekinti zsidónak, aki annak vallja magát?

Tehát, ha én holnaptól zsidónak vallom magam, akkor minden valamennyire is normális zsidónak zsidónak kell engem tekintenie?"

Kérdésem logikus reakció @Geo_ egy zavaros válaszára, amelyre (ú. é. kérdésemre) újólag egy zavaros "körülmetélős" választ adott.

Kettőnk párbeszédébe a zsidótémát te emelted be, miután az identitászavaros-kommentedre adott válaszomra (amelyben több opciót adtam meg)

mandiner.blog.hu/2013/11/13/horthyrol_es_a_kozmegegyezes_lehetetlensegerol/fullcommentlist/1#c21039387

így reagáltál:

" biboldó · menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 19:00:41
@bbjnick: Már megint egy zsidóra hivatkozol.
Ettől lennél magyar?"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 22:03:00

@Alfőmérnök:

Nem tudsz állításommal vitába szállni, @Alfi!:-)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 22:16:14

@bbjnick: Rendben, visszaolvastam. Ezek szerint itt kezdődött:
"bbjnick · bbjnick.blog.hu 2013.11.16. 22:31:12
@Geo_:

Figyelj, @Geo_:, mert fogas kérdés következik!:-)

Ha a zsidók megválaszthatják, hogy kit tekintenek zsidónak és kit nem, akkor a magyarok is megválaszthatják, hogy kit tekintenek magyarnak és kit nem?"
Még egyértelműbb, hogy a magyarság lehetőségeit a zsidók lehetőségeinek viszonylatában értelmezed.
Nem sokkal, de így egy kicsit mélyebb az identitászavarod.

Alfőmérnök 2013.11.17. 22:16:26

@bbjnick: Ahhoz előbb meg kéne alapoznod az állításaidat. Legalább a forrást add meg, amire az állításaidat alapozod.

(Emlékeztetőül, az állításaid:

1. A jézuskorabeli farizeizmusból fejlődött ki a rabbinizus, a talmudizmus
2. ezek alapkövei (több más mellett) az európai antikrisztiánus racionalizmusnak és folyományainak

Ezenkívül azt is meg kéne indokolnod, hogy ez a két állítás milyen összefüggésben van azzal, hogy
"a magyarországi zsidók egy része (...) amikor jogokért kell sorbaállni, akkor magyarok, amikor viszont számonkérnek bármit is rajtuk, nyomban zsidóellenes támadást kiáltanak.")

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 22:26:37

@biboldó:

:-)

Látod, @biboldó:, ez a különbség közöttünk: engem az igazság érdekel, téged pedig az, hogy (bármi áron) igazad legyen:-) Nem mellesleg, többek között, erről beszél Jézus is!

Én visszapörgettem a vitát @Geo_ és @picur3ka között, mielőtt @Geo_ linkjére reagáltam: te nem tetted meg, mielőtt olyasmivel "vádolsz", amit nem "követtem el":-)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 22:36:27

@bbjnick: Te hívtad fel a figyelmem, hogy meddig menjek vissza. Megtettem, de ne kérd, hogy picurkánál kezdjem a gondolatmenetet:-)

Tényleg nem óhajtok odáig visszaolvasni, már az is jellemző, hogy abba folytál bele....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 22:47:34

@Alfőmérnök:

1) A forrás: @bbjnick, több, mint négy évtizedes tudásanyaga:-)

2) Több, mint ezer év európai művelődéstörténetét egy kommentbe sűríteni, erre, még a te kedvedért sem vállalkoznék, @Alfi!:-)

3) Naivan azt gondoltam, hogy a két állítás közötti összefüggés még a te számodra is nyilvánvaló. Az európai zsidók kettős identitása speciális helyzetük következménye: ők kimaradtak az európai nemzeti kultúrák fejlődéséből, csodarabbijaik hókuszpókuszait és rabulisztikáit (történeti léptékkel mérve) egyik napról a másikra cserélték fel a nacionalizmusra és modern ateista messianizmusokra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 22:53:43

@biboldó:

Nem folytam bele @Geo_ és @picur3ka vitájába, @Geo_ egy linkjére reagáltam (rákérdezve arra, amire ő érvként hozta föl a linket):-)

Nézd, ha neked most az a célod, hogy minden állításomat többszörösen igazold, én nem vagyok ellene, de közlöm veled, hogy feleslegesnek tartom, mert igazammal --- a konkrét esetben --- abszolút mértékben tisztában vagyok:-)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 22:54:36

@bbjnick: Nem akarok kettőtök vitájába belefolyni, de honnan ismét ez a zsidó lélekelemzés szakavatottnak vélt, valójában idióta aspektusa? Netán csak nem valami identitászavarból adódó viszonyítási kényszer?

Alfőmérnök 2013.11.17. 22:55:08

@bbjnick: Ha olyan nagy a tudásanyagod, legalább négy forrást (könyvet) adjál meg, amiből az első két állításodra következtettél, suttyó paraszt!

Valóraváltógép 2013.11.17. 22:56:13

Tulajdonképpen most lett egy olyan érzésem, hogy maguk itt mind, kivétel nélkül őrültek.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 22:59:01

@bbjnick: Semmi kétségem nem volt, hogy a magad igazában cseppnyi kételyed sincs. Más kérdés, hogy kibaszottul magányos vagy ez ügyben.

Alfőmérnök 2013.11.17. 22:59:14

@Valóraváltógép: Rosszul ítéled meg a szituációt. Senki se őrült, még te sem. Bbjnick sem - ő egy jellemtelen, gyűlöletbeteg, ostoba szarházi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 22:59:15

@Valóraváltógép:

@Alfőmérnök és @biboldó valóban sanszos, hogy az vagy valami olyasmi. (De, úgy emlékszem, egyszer én már ezt jeleztem neked!)

Geo_ 2013.11.17. 23:04:59

@bbjnick: döntsd el végre: most zsidó akarsz lenni vagy sem? Mert a téma láthatóan izgat. Tudom, nehéz döntés, identitás-zavar lép(het) fel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 23:05:23

@biboldó: @Alfőmérnök:

Van még valami gondolat- vagy érvféléje az uraknak a tarsolyában? Mert az üres mocskolódás és személyeskedés teljesen hidegen hagy.

Alfőmérnök 2013.11.17. 23:07:06

@bbjnick: Ha olyan nagy a tudásanyagod, legalább négy forrást (könyvet) adjál meg, amiből az első két állításodra következtettél, suttyó paraszt!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 23:09:12

@Alfőmérnök:

Majd gondolkodom rajta, @Alfi, hogy melyek azok a művek, amelyek befogadása számodra is lehetségesek.

Alfőmérnök 2013.11.17. 23:10:25

@bbjnick: Ha olyan nagy a tudásanyagod, legalább négy forrást (könyvet) adjál meg, amiből az első két állításodra következtettél, suttyó paraszt!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 23:17:54

@bbjnick: Világos, a személyeskedés idegen tőled. (mondjuk a gyakorlat nem ezt igazolja, de mindegy) Sokkal könnyebbnek véled kollektív zsidó ármány hangoztatásával, azzal egyetértő bégető nyáj mögül a viszonyítgatást.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 23:28:57

@biboldó:

"Sokkal könnyebbnek véled kollektív zsidó ármány hangoztatásával, azzal egyetértő bégető nyáj mögül a viszonyítgatást." --- írod.

Hol is hangoztattam én kollektív zsidó ármányt, azzal egyetértő bégető nyáj mögül (vagy anélkül)?:-)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.17. 23:53:27

@bbjnick: Pl. mikor viszonyítasz., viszonyítással próbálod igazolni identitásodat.
Mielőtt visszakérdeznél, csak szólok, mások szarba tiprása jottányit sem emel a saját minőségen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 00:20:54

@biboldó:

Az én identitásom, köszöni szépen, jól van. Földszagú parasztok nevelték belém és sokszáz, ha nem -ezer kötetnyi magyarnyelvű irodalom erősítette meg az.

Feleslegesnek tartom huszonharmadszor is megismételni, hogy ebbe az identitásvitába a zsidóelemet te hoztad be (többször hivatkoztam már rá, hogy hol). S én azt is pontosan tudom, hogy miért! De igen jó volna már, ha egyszer és mindenkorra megértené, mindenki, akiben ilyesféle késztetések élnek, hogy ezt nem játsszuk! Vagy tiszteletben tartjuk egymás identitását vagy szabad a vásár és csak a Jóisten tudja, hol áll meg a móka!

Ne én, a vén különc (klerikál)fasiszta, magyarázzam el, hogy mit jelent a tolerancia!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.18. 00:32:49

@bbjnick: Nebassz má! Magasról nem érdekelne az identitásod, ha nem a zsidókhoz viszonyítva akartad volna meghatározni. Kínodban már picurkáig is vissza akartál menni, hogy mentsd a menthetetlent. Hogy értsd, semmi gond, ha azt mondod, hogy pl faszamagyargyerek vagyok, mert nyereg alatt puhítom a menyecskémet. Viszont, ha azt akarod bizonygatni, hogy a zsidók töketlenebbek nálad, attól még puhapöcs maradsz.
Szorri, én a viszonyítgatásra szóltam be, nem én kezdtem a témát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 01:02:08

@biboldó:

No, látod, csak kibújt a szög a zsákból! Egy végtelenül primitív és nevetségesen agresszív judeonáczi f*szparasznya vagy, akinek viszketni kezd a pucér makkja, ha szembesítik a fajtáját egy (vagy több) kínos következetlenségével (vagy, ha lehet valami még kínosabb, egy nyomorúságos provokátor) és (aki) ha néhány ócska, mára teljesen átlátszóvá koptatott rabulisztikus retorikai fogással nem ért célt, nyomban üres hencegésbe kezd:-)

Vicces --- nem kicsit, nagyon.

Alfőmérnök 2013.11.18. 06:36:50

@bbjnick: Még szerencse, hogy nem vagy antiszemita és a személyeskedés távol áll tőled.

vantaan 2013.11.18. 08:18:32

Ne bántsd a bb...-t! Megküzd Ő azzal ,hogy sikeresen kiírja magát a gondolkodni képes emberek közösségéből.
Kádár seggéből a népnemzetikeresztényiség lófszán át az itt engem üldöznek mert csak ....

..... s kitudhatja milyen állomásai vannak még az egyedfejlődésnek?

Bell & Sebastian 2013.11.18. 12:20:59

Mi hát itt a probléma?
A gazdag zsidók szerették Horthyt -ami abból is látszik, hogy nem citálták Nürnbergbe-, szemben a nem gazdagokkal, akiknek akkorra már nem volt módja véleménynyilvánításra.

Azt Aristo is megjegyezte, hogy magyar közgondolkodásban ugyan jelen volt a nemzeti-szocializmus, fasizmus és falangizmus, mégsem jellemezhető egyikkel sem a magyar bel- vagy külpolitika. Revizionista volt, akárcsak alapjaikban a német törekvések.

Magyarországnak az jutott, ami mindig is, az ütközőzóna szerepével járó viszonylagos önállóság és semlegesség. Szívesség ide - engedmény oda, hátha ismét régiós középhatalommá válhatunk.

De mégsem váltunk szirtté a szláv tengerben és ez nem Horthyn múlott. Nem is hirdettek győztest az orosz / német /frank / kelta metélkedőn.

Az amerikai dollár nyert, ahogyan most is. Vitéz Kenderessynek vagy Furfangos Felcsútinak itt lapot nem osztottak.

Hogy melyikük játszotta be jobban a pályát (az elődből vagy utódból lett jelentősebb tényező?), azt a kérdést még feltenni sem érdemes.

Hogy a maroknyi antifasiszta melyik karmester intésére ajvékol, nos, az teljesen érdektelen körülmény.

De hogy a büdös tolvajokat Horthy többnyire a bármelyik oldali felforgatók mellé csukatta, az tényszerűen állítható.
Most meg tort ülhetnek a médiában - az is.

panelburzsuj 2013.11.18. 12:55:57

@bbjnick:
Mert a "tökfilkón" nem lehetne ennyit huzakodni.

Alfőmérnök 2013.11.18. 12:56:05

@bbjnick: Nem állítottam, hogy az vagy.
Azt állítottam, hogy egy jellemtelen, gyűlöletbeteg, ostoba szarházi vagy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 13:09:02

@Alfőmérnök:

Ez a "gyűlöletbeteg" ez bájos:-) Erősen emlékeztet a "reformátori kényszerképzetek"-re --- a Szovjetunióban, a brezsnyevi időkben, bevett gyakorlat volt, hogy a hatalom a neki nem tetszően nyilatkozókat "reformátori kényszerképzetek" diagnózissal vetett alá pszichiátriai kényszergyógykezelésnek és tartott bezárva elmegyógyintézetekben. És ha ők valakit egyszer megkényszergyógykezeltek, annak nemhogy "reformátori kényszerképzetei", de, úgy általában, képzetei sem igen voltak a továbbiakban:-[

Alfőmérnök 2013.11.18. 13:13:50

@bbjnick: Szerintem rajtad egy vascső is segítene.

vantaan 2013.11.18. 13:14:24

@Bell & Sebastian: Horthy hogy szerette vagy sem a zsidókat az egy dolog. De sajnos utálta a magyarokat s ez a főgond.
Horthy egy tehetségtelen magyargyűlölő volt aki hatalmi ambicióit csak Magyarországon tudta kiélni megvalósítani a magyarok szerencsétlenségére.
A trianoni trauma előidézőjeként nagyban hozzájárult ahhoz ,hogy 20 év múlva egy újabb tragikus folyamat induljon el , mely eredményeként több mint 40 éves orosz megszállás lett.
Horthy még magyarul sem tudott tisztességesen. A magyar történelem legnegatívabb szereplője. Ország csonkolás, népesség fogyás, gazdasági romhalmaz ami jellemezte ténykedésének eredményességét.

Bell & Sebastian 2013.11.18. 13:37:44

@vantaan: A globális felmelegedést és a japán bálnavadászatot kifelejtette.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.11.18. 17:36:04

@Bell & Sebastian: Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok történész. Úgy beletekintenék a nürnbergi per irataiba! Valóban érdekelne, hogy a Sztálinnak oly' engedékeny nyugat miért mentette ki Horthyt. Sőt, maga a nagy antifasiszta diktátor sem kérte Horthy bíróság elé állítását. Biztos, hogy vannak erről feljegyzések, levelezések és jegyzőkönyvek. Sajnos a magyar történészek mind bolsevikok, vagy a szüleik és családjuk volt az, így az ő elbeszéléseiket én nem tartom hitelesnek.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.18. 17:44:36

@bbjnick: Rendben, parasznya vagyok. Sőt, értetlen is. Továbbra sem értem:
1.) Honnan a királyi többes, amivel a "magyarok" önmeghatározásáról próbálsz kinyilatkozni.

2.) mi köze az magyarok önmeghatározásához annak, hogy a zsidóknál mik a kritériumok. Azaz miért a zsidó formula az etalon?

Azaz értem: fóbia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 19:03:19

@biboldó:

1) Ha én nem beszélhetek a magyarok nevében, akkor te hogyan beszélhetsz a zsidók nevében?

2) Mi köze a zsidók önmeghatározásának ahhoz, hogy a magyaroknál mik a kritériumok? Ha a zsidók rendre beledumálhatnak a magyarok önmeghatározásába, akkor a magyarok miért nem kérdezhetnek vissza?

Értem én, hogy annyi a meszédzs, hogy aki nem igazodik a te elképzeléseidhez és elvárásaidhoz, az identitászavaros és fóbiái vannak. Hát hogyne!:-) Nem egy bonyolult üzenet, de tőled már ez is egy értékelhető teljesítmény!

Valóraváltógép 2013.11.18. 19:56:31

@bbjnick: Nekem nem csak ők tűnnek úgy. Tulajdonképpen a kivételeket könnyebb lenne nevesíteni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 20:14:26

@Valóraváltógép:

Akarod mondani, itt mindenki bolond, csak te vagy normális?:-)

Alfőmérnök 2013.11.18. 20:14:36

@vantaan: bbj-t nagyon is valóságos dolgok miatt üldözik. Konkrétan: a jellemtelensége, az ostobasága és a morális analfabetizmusa - amit bigott katolicizmussal igyekszik leplezni - miatt.
Mondok egy példát: nincs kedvem előkeresni, de egyszer írta, hogy valami rádióban dolgozott, ahol valami neki nem tetsző dolgokat tapasztalt a munkatársai körében. Ezt megírta egy helyi újságba. Magyarán: beköpte a munkatársait. Ezért - nagyon helyesen - a főnöke kibaszta a munkahelyéről, mint macskát szarni. Az ostoba parasztja persze azért sír, hogy őt üldözik, pedig ő a hős, aki az igazság nevében harcol.
Miközben annyi történt, hogy megszegett egy minden normális munkahelyen bevett etikai normát. De az is lehet, hogy munkaszerződést szegett.
Ilyen kis (balfaszságokból és erkölcsi szabályok megszegéséből adódó) "sérelmekből" áll össze a bbjnick-i kisemberek világképe.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 20:44:31

@Alfőmérnök:

Pedig előkereshetnéd, agyrokkant troll, mert engem is kíváncsivá tettél! Mivel én ilyet sehol nem írtam, megemelem a kalapom előtted, ha linkelni tudod:-)

Valóraváltógép 2013.11.18. 20:45:32

@bbjnick: Nem, velem kapcsolatban ilyen fel sem merül. Normális ésszel nem blogol valaki annyit, mint én.

Alfőmérnök 2013.11.18. 20:51:53

@bbjnick: Megígérem, hogy előkeresem, de nem most (nyugodtan figyelmeztess rá a későbbiekben).

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.18. 20:55:14

@bbjnick: Visszavonom a "fóbiát". Túl enyhe.

Balfaszságod igazolására kitalálsz valami agyrémet, aztán megideologizálod, hogy csak viszonozod a zsidók hozzáállását.

Úgyhogy nem a zsidókhoz viszonyítod magad, csupán a kényszerképzeteidhez.

Mellesleg ehhez a riposztodhoz ha hozzátetted volna, hogy be-be-be, nagycsoportba léphetnél.

Csá!

Alfőmérnök 2013.11.18. 21:08:25

@bbjnick: Ilyesmit, ehhez hasonlót sem írtál?

Valóraváltógép 2013.11.18. 21:38:21

@bbjnick: Téged valamiért nem szeretnek itt.

Alfőmérnök 2013.11.18. 22:15:10

@Valóraváltógép: Nyilván, mert mindenki zsidó, ő meg magyar.

picur3ka 2013.11.18. 22:16:51

@vantaan:

Maga suket propagandat beszel, bellek meg okosak.

picur3ka 2013.11.18. 22:17:52

@Alfőmérnök:

Lol. Ez egy lehetsegesen jo megfejtes.

picur3ka 2013.11.18. 22:20:22

@bbjnick:

Ilyet mar irt mas nick is.

picur3ka 2013.11.18. 22:22:04

@bbjnick:

"1) Ha én nem beszélhetek a magyarok nevében, akkor te hogyan beszélhetsz a zsidók nevében?"

Sehogy. Amennyiree ertem az izraeliek nagyon lenezik a diaszpora zsidokat.

Alfőmérnök 2013.11.18. 22:35:37

@bbjnick: Ilyesmit, ehhez hasonlót sem írtál?

Uliverius 2013.11.18. 22:39:11

Itt kik vannak ki ellen? Jó lenne, ha át tudnám látni, és a grund valamelyik felén helyet tudnék foglalni. :)

Robinzon Kurzor 2013.11.19. 01:38:35

@Uliverius:

Amennyire ki tudom venni, itt mindenki mindenki ellen. ;-)

vantaan 2013.11.19. 08:22:59

@picur3ka: Süket propagandát. Ó a qrva életbe akkor ezek szerint az ,hogy Kassa most nem Magyarországhoz tartozik az csak süket propaganda. ....hogy mik nincsenek.
No és az hogy apám fogolytáborból jött haza 1945 augusztusában az is csak süket propaganda volt? Szegény ha ezt tudta volna ..... biztosan jót röhög rajta.

Persze már 1942 augusztus 18.-án Antal István Debrecenben kijelentette ,hogy a nemzeti propaganda gyógyszer, a bolsevik propaganda méreg.
....csak azt nem tudom a nemzeti vagy a bolsevik a süket?

vantaan 2013.11.19. 08:29:12

@Bell & Sebastian: ... a bálnavadászatról nem tudtam, de a globális fel-melegedéssel volt kapcsolata környezetének .... állítólag T. C. művész/írónő bensőséges kapcsolatot ápolt nőnemű környezetével.
Sőt T.C állítólag a globális felmelegedéséből adódóan jutott információkhoz s tudott jelenteni az angol szolgálatnak.

Uliverius 2013.11.19. 14:46:59

@Robinzon Kurzor: Akkor ez nekem való hely, itt már úgy látszik megvalósult a világbéke. :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.19. 16:44:18

@Uliverius: Nyájszellem? Önállóan nem megy?
Kezd ismerős lenni a hozzáállás.

Uliverius 2013.11.19. 17:17:35

@biboldó: Ügyes kötözködő vagy! Haverommá ütlek. :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.19. 19:30:12

@Uliverius: Lehet, hogy a jósdán más volt a szokás, de a magam részéről a virtuális világban nem a máshol hiányolt egyetértés pótolni akarása miatt vagyok jelen.
Amúgy nem véres, csak sport:)

picur3ka 2013.11.20. 00:02:46

@vantaan:

Maga nem errol irt. Amiert ez igy van, ahhoz Horthynak semmi koze nincs.

Ot uzletember intezte ezt el, szinte mind zsido.

picur3ka 2013.11.20. 00:05:23

@picur3ka:

Es ebbol kovetkezik a Holokauszt is, szoval ezert nem lehet a valosagrol beszelni.

Szinten betiltottak az USA-ban egy konyvet, amely a zsidok egyeb tortenelmi politikai bealdozasarol ir.

picur3ka 2013.11.20. 00:09:08

Valosagszeruen, mind a zsido es roma kultura rabszolgatarto tobbezereves archaikus egyseg.

Lehet, minket, igzsagot beszeloket betiltani, etc., de a valosag fog jatszatni. Az egesz haz le fog jonni egesben.

Uliverius 2013.11.20. 00:22:55

@biboldó: Azmijaza jósda?

Az a világbéka dolog az iróniás akart lenni: mindenki mindenki ellen, tehát megvalósult a világbéke. Namindegy :)

vantaan 2013.11.20. 05:35:07

@picur3ka: Hát miről írtam csöppség? Arról hogy Horthy egy szarhalom a magyar történelemben. Egy hányadék aki megcsonkította az országot ,szállás csinálója volt idegen hatalmaknak s gyáva pöcs volt amikor ember kellett volna az ország vezetésére.
A tudatlanság, a valós történelem ismeret nagyon nagy károkat okoz a nemzetnek.
Az egész Horthy kultusz idegen szívűek érdekeit szolgálja ,olyanokét akik csak meglopni, kirabolni és kiirtani, akarják a magyart a Kárpát medencében.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.11.20. 07:37:41

@picur3ka:
"Valosagszeruen, mind a zsido es roma kultura rabszolgatarto tobbezereves archaikus egyseg. "
Ez egyre jobb. Honnan veszed ezeket?

Történetesen a rómaik a 3. zsidó-római háború után a zsidókat vagy leölték, vagy száműzték, vagy elhurcolták rabszolgának a birodalom különböző szegleteibe.
A roma kultúráról csak az utolsó 1000 évről van bármi ismeretünk, de inkább csak az utolsó 500-ról, amikor is már jobban szervezett államok területére értek.
Ott viszont senkit nem tartottak rabszolgaként, sőt ellenkezőleg a Havasalföldön és környékén őket tartották.

Valóraváltógép 2013.11.20. 08:22:38

@Uliverius: Ha mindenki büdös, senki nem büdös. Ércsük.

Bell & Sebastian 2013.11.20. 10:38:20

@Mr Falafel: Nem kell ezt túlbonyolítani, a pesti zsidók nem támasztottak igényt a fellógatására, csak ezt már elfelejtették. Ha Sztálin nem kerül az áruló románok felől, sosem jut be. Azt már többször elsütöttem, hogy az itteni, szovjet, hősi halottak többségét a komisszárok állították a kommunista főisten színe elé.

tevevanegypupu 2013.11.20. 11:43:10

@vantaan:

Most a Horthy tulajdonnevet helyettesitse be a zsido fonevre..es nezze meg, hogy hangzik ez igy..Szerintem majdnem jobban.De mi ezt ha el nem is felejtettuk, ugy tunik megbocsajtottuk, bar ketsegtelen, hogy hatalmas keresztenyi turelembe kerult, mert ugy tunik, hogy meglehetosen visszaelt ezzel a bosszu nepe..Ezt csak tekintse szimplan tenynek, meg csak nem is igazi velemeny, mert a tenyeket ugyan minek kell meg kulon alatamasztani? Persze van akinek ez nem tetszik, dehat az is teny, hogy ki a fenet erdekel ez..

vantaan 2013.11.20. 12:57:33

@tevevanegypupu: Amit kérsz az értelmetlen.
Mi köze azokhoz a nemzet ellen Horthy által elkövetett bűnökhöz bármilyen zsidónak is? Hülyeség! A történelmi tények nem holmi behelyettesítéstől függenek. A megtörtént dolgokkal vitatkozol nem velem.

tevevanegypupu 2013.11.20. 13:19:57

@vantaan:

Ne feledje, Horthy egesz jo baratja volt a zsidoknak, ketsegtelenul a leggazdagabbaknak de megis..egyebkent ugy tudni a legelfogultabb toertenetirasokbol is, hogy a zsido kultura, gazdasag, tarsadalom viragzott akkor..Es hogy mikor a nemetek megszalltak az orszagot tehetetlenek voltak veluk szemben? Ugyan miert voltak tehetetlenek NEGYVEN evig a barati voros hadsereggel szemben , ami felszabaditotta Magyarorszagot es rankhozta a moszkovitakat..negyven ev..szemben egy evvel ugy korulbelul..Minden szenvedes, minden halal igazsagtalan. De van amikor egy orszag nem tud vedekezni mert kicsi, mert elnyomott, mert a nagyhatalmak ugy dontottek, mert konyortelenek, igazsagtalanok es gyalazatosak vele. Nem, Magyarorszag nem teljesen artatlan, de nem abban bunos amit maga probal sujkolni az emberekbe..Akkor hibazott a legnagyobbat az orszag, mikor az un. rendszervaltasnal is rosszabbnal-rosszabb kompromisszumokat kotott..es ez meg ma is tart. Horthynak ehhez mar semmi koze, de azoknak a moszkovita baratoknak akik mindent megusztak annal inkabb. Itt ugralnak ma is gazrezsokon tancolva es rekedten uvoltoznek demokraciarol,.es hazudnak reggel, ejjel meg este.Ketsegtelen, hogy a hulyek hisznek nekik..

vantaan 2013.11.20. 13:38:36

@tevevanegypupu: Na ezt írd át úgy hogy vagy csak az igaz vagy csak a hazug állításai legyenek benne, mert így nagyon zavaros amit írsz!
Tény Trianon!
Tény a bécsi döntés ami visszajuttatott területeket ,amit Horthy elvesztett.
Tény a német megszállás.
Tény hogy a Szovjetunió megtámadása következtében a szovjetek "viszonzásul" fölszabadították az országot s itt maradtak 40 évig.
Tény a II. magyar hadsereg pusztulása a szovjetunió területén.
Tény több százezer magyar polgári személy halála a háború következtében.
Tény a jóvátételi kötelezettség Horthy ténykedése miatt amely még jobban kifosztotta a nemzet erejét.
TÉNYEK! No érted-e?

tevevanegypupu 2013.11.20. 14:13:27

@vantaan:

Hogyne ertenem. Mindez csak nezopont kerdese.En mashonnan nezem..

Alfőmérnök 2013.11.20. 15:25:30

@tevevanegypupu: "a Horthy tulajdonnevet helyettesitse be a zsido fonevre.."

Ennek max. akkor lenne értelme, ha az eredeti szövegben "Horthy" szó helyett a "magyar" állna. Mert amúgy kategoriális hiba.

tevevanegypupu 2013.11.20. 16:49:36

@Alfőmérnök:

Mar ugy erti, hogy a Magyarorszagon elo zsidok? Tudja jobb megkulonboztetni oket igy, mert ugy tunik igenylik.

Alfőmérnök 2013.11.21. 14:26:56

@tevevanegypupu: Tudom, hogy ez magának bonyi, de egy személy nem azonos kategória személyek összességével.

tevevanegypupu 2013.11.21. 16:59:00

@Alfőmérnök:

Bonyi. Az mi??Utalom ha felnott emberek ugy beszelnek mint kis hulye tizenevesek. Bo-nyo-lult!

picur3ka 2013.11.22. 01:28:26

@Lord_Valdez:

A jelenkori mgaviseletukbol, peldaul.

picur3ka 2013.11.22. 01:29:29

@vantaan:

Csak ebbol semmi nem igaz, nagyjabol. Annyi a baj vele.

picur3ka 2013.11.22. 01:31:09

@Uliverius:

Egy jo kis lyuk volt, amig a szar bele nem fosont oda is.

vantaan 2013.11.22. 04:02:18

@picur3ka:
Tény Trianon!
Tény a bécsi döntés ami visszajuttatott területeket ,amit Horthy elvesztett.
Tény a német megszállás.
Tény hogy a Szovjetunió megtámadása következtében a szovjetek "viszonzásul" fölszabadították az országot s itt maradtak 40 évig.
Tény a II. magyar hadsereg pusztulása a Szovjetunió területén.
Tény több százezer magyar polgári személy halála a háború következtében.
Tény a jóvátételi kötelezettség Horthy ténykedése miatt amely még jobban kifosztotta a nemzet erejét.
TÉNYEK! No érted-e?

S ezekből MI NEM IGAZ?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.11.22. 06:51:12

@picur3ka:
Megreformáltad a történelemtudományt.

Uliverius 2013.11.22. 18:40:03

@picur3ka: Ipp mareggel töprengtem azon, hogy parfőm vagy parfüm, aztán arra jutottam, hogy nekem parfüm. :)
süti beállítások módosítása