A Véleményvezér unortodox GDP-grafikonja
2013. október 15. írta: TuRuL_2k2

A Véleményvezér unortodox GDP-grafikonja

Velemenyvezer_GDP_grafikon.png

Amikor a Véleményvezér még több számot és képet ígért az őszi újraindulásra, a fene sem gondolta volna, hogy ennyire unortodox az ígéretük. Miután rögtön az első posztjukban belefutottak a Tárki abszurd kódolási hibájába, most teljesen saját erőből állítottak elő egy nemszokványos infógrafikát. A Mikor jön a magyar Putyin? című posztjukat ezzel a grafikonnal támasztották alá:

A kitűnő ábra Dr. Ténynek is becsületére válna. Az, hogy kormányzati ciklusok szerepelnek a fejlécben, miközben a grafikon 2002 után nem négyéves egységekkel dolgozik, önmagában még nem lenne olyan drámai hiba, hiszen a poszt szövegében a VV miniszterelnökönkénti időszakokról ír. De ez nem is a kormányfőnkénti bontás: Gyurcsány Ferenc 2009-ig volt hivatalban (ha a többi esetben, pl. '94-ben, '98-ban vagy '02-ben a tört évek is hozzászámítanak az egyes miniszterelnökök ciklusához, akkor az áprilisi távozással még megkaphatta volna '09-et). Így aztán – hogy, hogy nem – kimaradt a grafikonról a 2008-2010-es, jelentős gazdasági visszaesést hozó időszak, ami sokat rontott volna az ábra meggyőzőerején. Még ha el is fogadjuk, hogy nem volt olyan teljes év, ami Bajnai Gordon kormányfői időszakához fűződött volna, erről valahogy meg kellett volna emlékezni a poszt szövegében (hogy Boross Péter néhány hónapja nem kapott saját sort, az érthető).

Mindezek tetejébe a VV bejegyzése nem emlékezik meg egy, a GDP-növekedés szempontjából elhanyagolhatónak egyáltalán nem nevezhető tényezőről, az államháztartási hiányról (és persze az államadósság azzal szorosan összefüggő alakulásáról). A 2002-2004-es időszakban átlagosan a GDP 7,6 százalékára rúgott a költségvetés éves hiánya, 2004 és 2008 között – ha már ragaszkodunk a fura korszakoláshoz – 6,52 százalékra. Arra a kérdésre valószínűleg a VV is sejti a választ, hogy mennyire méltányos egy globális konjunktúra idején, hitelből finanszírozott növekedést összevetni egy olyan időszakkal, amikor a gazdasági környezetben minimális a növekedés (ha van egyáltalán), és a költségvetési mozgástér is ugyancsak szűkös.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr945571820

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Véleményvezér unortodox GDP-grafikonja 2013.10.15. 14:00:03

A kitűnő ábra Dr. Ténynek is becsületére válna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesz86 2013.10.15. 13:58:28

Eléggé lecsúszott ez a Véleményvezér, pár éve még rendszeresen olvastam, mert tényleg az volt, ami a neve. De azt nem gondoltam volna, hogy idáig süllyednek.

Google 2013.10.15. 14:12:19

"Ezek technikák" - ahogy az ellenzéki muki mondta volt Kocsis Máténak.
Azt nem hittem volna ( viszont tudtam), hogy a Vv is emígyen betagozódik a liberáltbalba. Szíve joga. Viszont a másokat hülyének nézésével még akadhat dolga.

Grrr 2013.10.15. 14:35:16

Való igaz, csak idióták gondolják, hogy a sikert vagy kudarcot egy olyan rendkívül bonyolult és nehezen előrejelezhető rendszerben, mint a nemzetgazdaság, egy darab adattal jól lehet jellemezni. Ez nem azt jelenti, hogy az Orbán-kormányt feltétlenül sikeresnek tartanám - csak hát egy értékeléshez nagyon sok tényezőt kellene vizsgálni, leginkább majd négy-öt év múlva visszatekintve.

Kandeláber 2013.10.15. 14:53:47

Hát nem éppen agyvezérek, annyi biztos.
Egyszerű kis bajnaivárók.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 15:01:33

94-ben egy csapásra növekedett a gdp. varázsütésre, egy szempillantás alatt. hát igen, csak kormányváltás kellett
amúgy már a forrás is biztos hamisítja a statisztikát,
elméletileg mi van ha 2-vel csökken 2001-ben, utána 3-mal nő 2004-ban? akkor azt hogyan mutatja az ilyen ábra? ezt inkább vonaldiagramba kéne az adóssággal baszki, nem ilyen ortopédbe

amúgy a vbőr már lehozta az államadósságot:
vastagbor.blog.hu/2013/10/03/ennyi_maradt_a_magannyugdij-vagyonbol

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 15:04:03

@tesz-vesz: 2001 helyett 2002 legyen, hogy még véletlenül se egy kormányra jusson az elm. példa

Bell & Sebastian 2013.10.15. 15:51:08

Nem gondolom, hogy mindenki GDP -vel fekszik és államadóssággal kel. Azt már inkább, hogy a jövedelme vásárlóértéke izgatja és adóssága emelkedése szomorítja.

De erről valahogy nem látni egzakt adatokat. A bűvészkedés lényege az, hogy a népesség további fosztogatásával sikerült jó képet vágni a Szent Piac és a Befektetők felé.

Így összességében a helyzet változatlan, semmilyen előremozgást nem tapasztalni az emútnégyév alatt.

Felettébb kínos a helyben járással előállított dübörgés.
A demográfia sem nagyon mozdul (a születések összetételéről meg ne is mondjunk semmit), pedig az elején még jól tudták, mi a visszakapaszkodás alapja.

Hámozott luftballon ez a fideszes sikertörténet, nincs mit kidoboltatni belőle. Szerencséjükre csak kretének kötözködnek velük, az okosabbak meg kussolnak, hogy ne legyen dádá, ha maradnak még kicsinykét.

Nagyon úgy néz ki, most már tízmilliónyian várhatunk megváltásra.

Bloodscalp 2013.10.15. 15:55:31

@Google: azért mert egy kocsismáté ezt mondja, te tudod hogy mennyire kell ezt elhinni.@Kandeláber:
VV-re mondani ilyet:) savanyú a narancs.

Bloodscalp 2013.10.15. 15:56:52

Már mikor ott olvastam,gondoltam hogy a kis törpe megfogja keményen kritizálni azt hogy kimaradt 2 év:) Ezt bezzeg szóvá tudja tenni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.15. 16:43:29

Kimaradt a lényeg. Orbán egyszer mond jót, erre a Véleményvezér beleköt. Mert az jó válasz, hogy "igen, belőlem is lehet zsarnok", ha nem vigyázunk. (Az más kérdés, hogy nem vigyáznak...) Ahogy a becsületes ember is, ha megkérdezik, hogy képes volna-e becstelenségre, azt fogja mondani, hogy sajnos igen, mert a rosszra való képesség mindannyiunkban ott van, vigyázni kell. Szóval jobb volt ez a válasz, mint amikor azt mondta, hogy ő sohasem hazudott.

Pelso.. 2013.10.15. 16:51:02

"a költségvetési mozgástér is ugyancsak szűkös"
Oly nagyon aggódom most, tördelem a kezem is.

vizipipa 2013.10.15. 17:10:56

Nem ismerem a VV pontos státuszát, de emlékszem hogy indulásakor hónapokig rendre ott volt a zIndex blogajánlóban - napról-napra - és nemegyszer a főoldali cikkek között is, mint időnként a Homár.
Ergo, nálam a VV Index fiók volt, stílusa meg liberális, mint a zIndex maga.

Csináltak egy gazdasági (nak álcázott) diagramot, amin nem Orbánra süt a nap? Meg vagyok lepve.

Melyik oldal nem szokott élni a magamnak írom a statisztikát módszerrel?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.15. 20:29:52

Ákos, te mit nézel?

Az y-tengelyen a kormányváltások éveit mindkét kormányhoz beírták. Az egyik hiba az, hogy hogy teljesen hiányzik a Bajnai-kormány adata. A másik, hogy nem lehet tudni, hogy a kormányváltások éveit két kormányhoz is beszámították-e, vagy csak az egyikhez, vagy kettéosztották. A harmadik valóban az, hogy Gyurcsány 2009-ig volt kormányon.

De sem ezek a hibák nem érintik a poszt végkövetkeztetését, sem az, amit te hiányolsz belőle (áht hiány, államadósság).

A poszt arra reflektált, amit Orbán mondott: "ha elkerülnek minket a gazdasági sikerek". És hát kurvára elkerülnek, ezt grafikon nélkül is tudjuk. Akkor ebből mi következik a putyinizációra nézve?

Ez a felvetés még akkor is jogos, ha egyébként a VV elcseszte a grafikonját.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.16. 01:13:08

A poszt zárójelbe tehető.

Telegraph, eredetileg:

"Is there a risk that he could become an authoritarian strongman, the Vladimir Putin of his country?

"The risk is there," Mr Orban rather surprisingly admits, though it is much smaller if Hungary is economically successful."

Telegraph, update:

"Update: The office of the Prime Minister of Hungary has asked the Telegraph to clarify the reference to Vladimir Putin in this interview. Mr Orbin intended to assent to there being a risk that he could come to seem like a Putin of Hungary, not actually to become one."

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/hungary/10373959/Viktor-Orban-interview-Patriotism-is-a-good-thing.html

A rossz király tehát mégsem attól tart, hogy mi lesz belőle, hanem hogy minek nézik. Pedig az előbbivel kellene foglalkoznia, mert az utóbbival már késő. A weblapszerkesztője mindenesetre szépen kiállt mellette.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.16. 07:30:04

@Holger Hartland:

Update: The office of the Prime Minister of Hungary has asked the Telegraph to clarify the reference to Mr. Orbin in this interview. Mr Orbun intended to assent to there being a risk that he could come to seem like a Mr Orbin, not actually to become one."

Megjegyzem, a miniszterelnöki hivatal helyesbítésének semmi értelme. Ha az ország gazdaságilag sikertelen, megvan a kockázata, hogy őt Magyarország Putyinjának fogják tekinteni? WTF?

maskep 2013.10.16. 09:22:21

A VV egy posztját önkényesen kiragadott és hiányos adatokból levezetett, elfogult és torz grafikonnal illusztrálta. Mi mást lehet ilyenkor tenni, mint ellensúlyozni egy önkényesen kiragadott és hiányos adatokból levezetett, elfogult és torz cáfolattal?...

maskep 2013.10.16. 09:27:49

@Kettes: (Remélem, A Gazdaság kellően megijedt a fenyegetéstől, összekapja magát, és nem szabotál tovább, hanem végre hajlandó lesz végre sikeresnek lenni...)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.16. 10:04:58

@Kettes: Én csak bemásoltam, arról már a Telegraph-ot kell megkérdezni, hogy milyen bin-re gondoltak. Értelme az eredeti kijelentésnek is csak a gazdaságra vonatkozó kiegészítés nélkül van. A helyesbítésnek már úgy sincsen, az a risk már nem risk.

Alvarez 2013.10.16. 10:06:31

" és a költségvetési mozgástér is ugyancsak szűkös"

Ugye Turul te nem az a típusú jobboldali ferdítőember vagy, aki a költségvetési hányba nem számolja bele a lopott nyugdíjmegtakarítást és járulékot?

maskep 2013.10.16. 10:40:13

@Alvarez: A Gyurcsány a hibás, meg a körülmények...

sztd 2013.10.16. 15:16:02

Az a helyzet, hogy 1998 és 2002 között gyakorlatilag (az utolsó évet leszámítva) minden évben 4% fölött volt a gazdaság növekedése (2000-ben 5,2%). Emlékeim szerint az utolsó hónapokban 3,3%-ra csökkent (a ciklus utolsó hónapjairól van szó), mert ugye akkor jött a dotcom válság (2000 közepétől).

Szóval pontos adatokat most nem találtam sajnos, de egyértelmű, hogy az 1998-2002 szakasz száma nem valós.
A többi egyébként lehet valós is, bár pont a gyenge (addigra már 2,8%-os) kezdés miatt a 2002-2004-es adat nehezen mehetett 4% fölé, de végül is nem számoltam ki.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.16. 19:26:02

@sztd: Az a helyzet, hogy rosszul emlékszel.
1998: 104,1
1999: 103,1
2000: 104,1
2001: 103,8
2002: 104,6

Forrás: ksh.hu. Ki gondolta volna, mi?

sztd 2013.10.16. 21:28:56

@Kettes:
A helyzet az, hogy a te adataid alapján az átlagnövekedés kb. 3,7-3,8%, a grafikon pedig kevesebbet mutat 3,5-nél (feltételezve, hogy a léptéke lineáris). Szóval az adataidat elfogadva sem stimmelne a grafikon.

A probléma az, hogy ennél jobban emlékszem. Természetesen nem tudom, hogy a mostani adatok honnan vannak, én az akkoriakra emlékszem. (Azt viszont tudom, hogy a KSH azután kezdett a Medgyessy kormánynak kedvezőbb adatokat produkálni, miután Mellér Tamást eltávolították az éléről. Azt természetesen nem tudom, hogy Mellár Tamás vagy az utódja, hogyan befolyásolták a bejövő adatokat, de nyilván valamelyikük megtette.)
1999: 4,1 A Kosovo miatti konfliktus miatt sokan prognosztizáltak 4% alatti eredményt, de végül is nem ment alá az akkori adatok szerint. A 4,1% lehet 4,0 vagy 4,2%, ennyire nem vagyok biztos, de abban igen, hogy akkor 4 fölött mérték.)
2000: 5,2% Azt nem tudom, hogy utólag hogy módosult az adat, de még évekig emlegették pont a kiugró értéke miatt. Utólag -2003 körül - is láttam leírva, biztosan emlékszem rá.
2001: Erre a számra nem emlékszem. Elvben bemehetett 4% alá, mert az akkori mérési érték 2001 utolsó negyedévére volt emlékeim szerint 3,3% (előtte 4 fölötti értékekre emlékszem). A Medgyessy kormány viszont 2,8%-kal indított. Ebből elképzelésem sincs, hogy lett 2002-ben 4,6%. Egyszerűen a száznapos program az utolsó negyedévre sem hozott ennyit.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.16. 23:58:41

@sztd: Sok a duma.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt003a.html

A grafikon 3,9-et mutat. Az "én" számaim (valójában a KSH-é) átlaga is 3,9.

sztd 2013.10.17. 09:15:39

@Kettes: Bocs, a grafikonon tényleg összekevertem.

Amit írtam, azért írtam, hogy látszódjon miből gondolom azt, amit gondolok.

Nem akartam annyival elintézni, hogy Mellár távozása után VISSZAMENŐLEG MEGVÁLTOZTAK A SZÁMOK.
Ennek az okát nem tudom (bár Gyurcsány tett utalást az öszödi beszédben).

Az 1996-os 1,5% érdekes módon annyi maradt.

Az tény, hogy a Véleményvezér nem hibás a KSH bénázásért/ködösítésért, így tőlük ezúton is elnézést kérek.

sztd 2013.10.17. 09:17:04

@Kettes: @sztd: -neked pedig köszönöm a segítséget.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.17. 11:49:48

@sztd: A KSH adatai elég gyakran változnak visszamenőlegesen. A 2012-es GDP-t is változtatták mostanában. Nem kell feltétlenül kozmetikázásra gondolni, bár most hogy mondod... :))
süti beállítások módosítása