Strasbourg felszámolja a kommentbűnözést
2013. október 12. írta: bakó.bea

Strasbourg felszámolja a kommentbűnözést

nocomment.jpg

Az Európai Emberi Jogi Bíróság csütörtöki ítéletét – a bepereltetés és feljelentetés veszélyének tudatában írva mindezt – önérzetes Papcsák Ferenc bizonyára üdvözölné, mi azonban le vagyunk döbbenve. A döntés egy népszerű észt hírportál kérelme nyomán született, amelyet az észt bíróságok korábban kártérítés fizetésére köteleztek bizonyos sértő tartalmú kommentek miatt. A portál ezután fordult a Strasbourgi Bírósághoz, ahol azonban elutasították.

Az ügy még 2006-ban kezdődött, amikor a Delfi nevű észt híroldal arról közölt cikket, hogy egy komptársaság az útvonalainak átrendezése miatt meglévő jég-utakat fog feltörni a szárazföld és egyes szigetek közt, ennek köszönhetően pedig az ott lakók búcsút inthetnek a közlekedés eme legolcsóbb módjának. Természetesen erre a hírre sok kommentelő kiakadt, és nem feltétlenül szalonképes formában küldték melegebb éghajlatra a komptársaságot és annak vezetőjét.

Az oldal az egyik legnagyobb észt híroldal, ahová regisztráció nélkül lehet kommentelni és nincs is különösebb moderálás. A Mandinerhez hasonlóan ott is feltüntetésre került, hogy a hozzászólások nem szerkesztett tartalmak, és szerzőjük véleményét tükrözik, nem a szerkesztőségét. Az oldal nem moderálta egyenként a hozzászólásokat, csupán bizonyos obszcén kifejezésekre állítottak be egy szűrőt, de persze ezek mellőzésével is könnyedén lehet sértő tartalmú hozzászólást tenni. Emellett egyetlen kattintással jelenthette bármelyik olvasó, ha sértőnek talált egy kommentet, amit ezután a portál munkatársai megvizsgáltak, és eltávolítottak.

A komptársaság azonban csak hat hét elteltével vette észre ezeket a kommenteket, ekkor e-mailben kérte azok eltávolítását, amit a Delfi azonnal meg is tett. Ettől függetlenül mégis per lett az ügyből, aminek a végén az észt Legfelsőbb Bíróság nem vagyoni kártérítés fizetésére kötelezte a Delfit, személyiségi jogok és a jó hírnév megsértése miatt. Bár a kártérítés összege meglehetősen alacsony, mintegy 320 eurót tesz ki, azonban az ügy nyilvánvalóan elvi kérdés, így a portál kérelmet nyújtott be a Strasbourgi Bíróságon, hogy állapítsa meg: az ítélettel Észtország megsértette az Európai Emberi Jogi Egyezményben is deklarált véleménynyilvánítás szabadságát.

A Delfi azzal érvelt, hogy bár a kommentek kétségtelenül sértő tartalmúak, azonban – mivel a portál a tartalmakat nem szerkeszti, csak tárolja – ezért az okozott jogsértésért a kommentelők a felelősek (akik persze nem, vagy csak nehezen azonosíthatók). A komptársaságról szóló cikkük korrekt és kiegyensúlyozott volt, így a portál nem tehet arról, hogy a kommentelők a hírre esetleg eltúlzott és vulgáris formában reagáltak. Mivel a véleménynyilvánítás szabadságának törvényi korlátozása csak arra vonatkozik, hogy ők maguk nem tehetnek közzé sértő tartalmakat, így nem marasztalhatók el harmadik személyektől származó kommentek miatt, annál is inkább, hogy a napi több ezer komment tartalmi szűrése az egész üzleti modelljük átalakítását követelné meg.

Az észt kormány ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az eddig is alkalmazott minimális automatikus szűrés arra utal, hogy a Delfi igenis tudatában volt a felelősségének. Emellett azzal érvelt, hogy a Delfi, mint profitorientált orgánum, érdekelt volt a kommentek minél nagyobb számában, hiszen a kattintások számával arányosan növekszik a hirdetőktől befolyt bevétele. (Ez az érvelés több okból is sántít: egyrészt a látogatók töredéke adja csak kommentelésre a fejét, így közvetlenül a kommentek és a reklámbevétel között aligha lehet nyilvánvaló és szabályszerű összefüggést kimutatni; másrészt sok hirdető kifejezetten ódzkodik az ellenőrizetlen, felhasználói tartalmaktól, és nem szívesen jelenik meg olyan helyen, ahol hozzá lehet szólni.) A kormány azt is vitatta, hogy a Delfi pusztán passzív, tárolási jellegű tevékenységet végezne a kommentekkel kapcsolatban, mert ez azt jelentené, hogy a hozzászólók utóbb szerkeszteni vagy törölni tudnák korábbi kommentjeiket, valójában azonban ezekkel a jogosultságokkal a hozzászólás mentése után már a Delfi rendelkezett, ami szintén a felelősségét támasztja alá.

Mindezek alapján a Strasbourgi Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a komptársaságról és a jég-utak megszűnéséről szóló hír megosztó természetének ismeretében a portálnak előre kellett volna látnia a vulgáris jellegű kommentek veszélyét, amelyek amúgy sem ritkák az oldalon. (Valószínűleg a strasbourgi bírák soha nem szoktak mondjuk hírekről, eseményekről vitatkozni az ismerőseikkel és nem tudják, hogy igenis szinte minden hír megosztó, ergo ezzel az érveléssel gyakorlatilag azt várják el, hogy az összes cikk alatt megjelenő összes kommentet folyamatosan ellenőrizze valaki.)

A bíróság rámutatott, hogy a Delfi által alkalmazott minimális szűrők nem voltak elég hatékonyak, mivel nem voltak képesek az összes sértő tartalmú komment kiszűrésére. Az pedig, hogy egyáltalán lehetővé tették a regisztráció nélküli névtelen kommentelést, a Delfi döntése volt, „úgy kell nekik” – vonta le a testület a következtetést. A bíróság az észt kormány azon álláspontját is elfogadta, miszerint a kommentek utólagos szerkesztésére már csak a portál munkatársainak volt módja, az eredeti szerzőknek nem, így megáll a Delfi felelőssége a hozzászólásokért, tehát a véleménynyilvánítás korlátozása ebben az esetben nem sértette az Egyezményt. Az észt bíróság által fizetni rendelt 320 eurós kártérítés pedig – arra is tekintettel, hogy Észtország egyik legnagyobb hírportáljáról van szó – egyáltalán nem mondható aránytalannak.

Összességében az ítéletből az tűnik ki, hogy egy hírportált simán kártérítésre lehet kötelezni az általa deklaráltan nem szerkesztett tartalmak miatt, mert úgyis kevés az a kártérítés, meg se kottyan neki. Akkor meg miért ne fizesse ki a kompvállalat milliomos vezetőjének, akinek még annyira se kottyan meg?

Ez nonszensz. Ha egyes érzékeny lelkű közszereplők és nem közszereplőkveszik a fáradtságot, és többször perelnek különböző sértő kommentek miatt, akkor sok kicsi kártérítéssel is a portálokat csődbe, az újságírókat meg idegbajba lehet kergetni, akik bár korrektül végzik a munkájukat, mégis kénytelenek elvinni a balhét a névtelen trollok helyett. Egyáltalán, miért is kéne bárkinek elvinnie a balhét, miért nem érdemli meg a közügyek szabad megvitatásához fűződő össztársadalmi érdek, hogy az érintett közszereplők félretegyék érzékenységüket? Az ítéletet elemző egyik blogger erre csak annyit felelt: ez itt Európa, nem Amerika.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr715563335

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Jog blogajánló 2013.10.18. 09:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Jog blogajánlójában.

Trackback: Strasbourg felszámolja a kommentbűnözést 2013.10.13. 19:30:18

„…A döntés egy népszerű észt hírportál kérelme nyomán született, amelyet az észt bíróságok korábban kártérítés fizetésére köteleztek bizonyos sértő tartalmú kommentek miatt. A portál ezután fordult a Strasbourgi Bírósághoz, ahol azonban elutasíto…

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.12. 12:00:07

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Strasbourg felszámolja a kommentbűnözést 2013.10.12. 09:52:02

Az Európai Emberi Jogi Bíróság csütörtöki ítéletét az önérzetes Papcsák Ferenc bizonyára üdvözölné, mi azonban le vagyunk döbbenve.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2013.10.24. 20:28:48

@Valóraváltógép: Kösz, megvagyok. Csakhát nem szeretem, ha rágalmaznak. Márpedig bbjnick ezt tette, mikor ezt írta:

"@Alfőmérnök nem egészen százas és az a rossz szokása, hogy időnként rácuppan egy-egy nickre és az összes mentális problémáját és rögeszméjét rázúdítja:-( Elég sokunkat megkínált már ezzel, a többség ismeri és helyiértékén kezeli ezeket az @alfis attrakciókat. "

Erre írtam az alábbiakat, de még nem érkezett rá válasz:

"Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?"

Valóraváltógép 2013.10.24. 20:41:09

@Alfőmérnök: Aha, akkor jó.
Én tényleg hagynám ezt a témát a fenébe, de hát már mondtad, hogy te nem akarod. A lényeg, hogy nem fogod fel tragikusan.

Alfőmérnök 2013.10.24. 22:15:14

@Valóraváltógép: A rágalmazás a virtuális világban is tisztességtelen dolog. Mondjuk a gloire nevű szarkupacnál tisztességesebb bbjnick kussolása; neki ugyanis ez volt a reakciója erre:

"(Kis magyarázat gyengeelméjüknek: Rozika azt sugallta, hogy én valamiféle ÁVO-s patkány vagyok, aki rá vadászik. Ezt valszleg nem mindenki értette. De nyilván én vagyok a gonosz, mert én erre azt mondom, hogy egy paranoiás picsa. Nem ő, aki alaptalanul vádol. Egyébként amit csinál, azt a való világban és jogi nyelven úgy havják: rágalmazás.) "

" gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.13. 23:02:05
@Alfőmérnök: "Egyébként amit csinál, azt a való világban és jogi nyelven úgy havják: rágalmazás.)"

Egyébként, amit te csinálsz, az valóban majdnem az. De csak majdnem. Viszont:

@Loxon: helyében én kiraknék ide pár könyvajánlót, online könyváruházaktól, akár csak egy-egy érdekesebb klasszikus elég volna. Onnatól ez a blog - mivel reklámoz - üzleti tevékenységet folytatna. Simán be lehetne perelni téged hitelrontásért. A tárgyalásokon előbb-utóbb meg kéne jelenned, különben előállítanak. Egy jó ügyvéd végig viszi simán, bár a büntetés valószínüleg remémnytelen, de az inkongnitódnak vége lenne. Soha többet nem látnánk azt hiszem. "

Mikor Loxonnál, a blog üzemetetőjénél rákérdeztem, hogy hogyan viszonyul ehhez a javaslathoz, ahelyett, hogy elküldte volna a kurvaanyjába a kisnyilas-ávós lelkületű patkányt, engem oktatott ki, "kiskátét" írt nekem arról, hogy mire kell és mire nem kell reagálni. Többek között ezért tartom Loxont egy gerinctelen, aljadék és egyben szánalmas kis pöcsnek.

Alfőmérnök 2013.10.24. 23:10:22

@Alfőmérnök: " a gloire nevű szarkupacnál"
= "a gloire nevű szarkupacnál reakciójánál"

Alfőmérnök 2013.10.24. 23:11:20

namégegyszer: a gloire nevű szarkupac reakciójánál

Alfőmérnök 2013.11.02. 01:15:42

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök 2013.11.04. 21:10:38

picur3ka 2013.11.05. 00:45:22

@Alfőmérnök:

Ezt az alapallast felveszi azokkal szemben is, akikkel nem ert egyet, ugye, csak mint az erkolcs bajnoka, aminek szeretne magat latszatni.

Tamogatja BBj-t, Gloiret, etc., amikor igazuk van, ugye?

Alfőmérnök 2013.11.06. 00:59:44

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök 2013.11.07. 01:11:48

Alfőmérnök 2013.11.09. 16:00:15

Jack Torrance 2013.11.11. 19:06:39

@bbjnick: szerintem sokkal kevesebb 18 éves (vagy fiatalabb) buzi ront meg fiatalabbakat, mint ahány pap. Akkor a vallásosságot is szankcionálni kéne?

Jack Torrance 2013.11.11. 19:09:59

@bbjnick: a buziság előbb volt, mint a keresztény emberkép. ennyire előrelátók lettek volna? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.11. 20:29:58

@Jack Torrance:

"szerintem sokkal kevesebb 18 éves (vagy fiatalabb) buzi ront meg fiatalabbakat, mint ahány pap." --- írod.

Vannak erről adataid is?

"Akkor a vallásosságot is szankcionálni kéne?" --- írod.

A vallás azt tanítja, hogy buzuljunk és rontsunk meg gyerekeket? Mert a buziaktivizmus azt propagálja, hogy buzuljunk. S a buziaktivizmus már kijárta az utat a pedofilaktivizmus előtt is: a buziházasság engedélyezésére hivatkozással engedélyezték Hollandiában a pedofil pártot.

Adalék: „Egy amerikai tanulmány (K. Freund - R. I. Watson: The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children - An Exploratory Study, Journal of Sex and Marital Therapy 18) szerint homoszexuálisok körében háromszor nagyobb a hajlam a pedofíliára, és jóval nagyobb a hajlam a visszaeső magatartásra, mint a heteroszexuálisoknál.” (www.magyarkurir.hu/en/node/1809)

"a buziság előbb volt, mint a keresztény emberkép. ennyire előrelátók lettek volna? :)" --- írod.

Isten előbb volt, mint a buziság. A kereszténység (Krisztus tanítása és megváltó áldozata) az eredendő bűnre adott isteni válasz.

Alfőmérnök 2013.11.11. 20:33:34

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Jack Torrance 2013.11.11. 21:59:47

@bbjnick: "Vannak erről adataid is?"

Nincsenek, csak tippelek. Neked vannak?

"Mert a buziaktivizmus azt propagálja, hogy buzuljunk"

Nem. Csak azt propagálja, hogy ne üldözzük a buzikat. A másság elfogadásához nem kell mássá válnod, mint ahogy ha nem vagy rasszista, attól még nem leszel néger, cigány, zsidó vagy bármi.
Ellenben te most a vallás nevében valakik üldözésére szólítasz fel. Veszélyes vagy.

"Isten előbb volt, mint a buziság. A kereszténység (Krisztus tanítása és megváltó áldozata) az eredendő bűnre adott isteni válasz."

Melyik isten? Sokról van adatunk korábbról, de Istenről nincs.
Nézd, buziság mindenfelé van a földön, kereszténység ehhez képest elenyésző. Nem hinném, hogy kisajátíthatná a jogokat efféle ítélkezésre. Amúgy pedig, ha a buziság Isten szerint bűn, akkor majd ő ítélkezik, amikor eljön az ideje. Mi emberek maradjunk a konkrét bűnöknél. A megrontás büntethető, a pedofília pláne, nem kell kollektíve bűnösnek tekinteni senkit. Avagy ha ragaszkodsz hozzá, akkor a papokat is szankcionálni kell, mivel köztük is nagyobb a hajlam a pedofíliára.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.12. 11:22:13

@Jack Torrance:

Mindenek előtt tárgyi tévedéseidet:

1) A világban kb. 2 milliárd keresztény él (+ 1,5 milliárd muszlim), míg buzeráns, a buziaktivisták általánosan használt (1-2%-os) hivatkozása szerint is, egy-kétszáz millió.

2) Hogy a buzeránsok között jóval magasabb a pedofilok aránya az átlagnál azt bűnügyi statisztikák és tudományos kutatások bizonyítják. Hogy a papok között magasabb volna, azt pedig cáfolják. A leglátványosabb libbantmalőr ezügyben Hollandiához kötődik: néhány éve Hollandiában kitört a pedofilhisztéria (miközben Hollandiában bejegyezték a világ első pedofilpártját, azzal párhuzamosan a holland liberális sajtó a Holland Katolikus Egyházat támadta pedofil fertőzöttsége miatt:-)). A holland kormány egy vizsgálóbizottságot hozott létre a pedofilügyek kivizsgálására. A Deetman-bizottság 32000 személyt kérdezett meg (akik 1945 és az ezredforduló között jártak iskolába) arról, hogy érte-e őket tanulmányaik alatt szexuális zaklatás: a vizsgálat azzal zárult, hogy a hollandok 10%-át zaklatták (különböző mértékben) gyermekkorában, a kollégiumokban, internátusokban, egyéb bennlakásos intézményekben, sportegyesületekben stb. ez az arány 20% --- függetlenül attól, hogy katolikus, más felekezetű vagy vallástalan megkérdezettekről volt-e szó (a hollandok kb. fele felekezetenkívülinek/ateistának vallja magát) és attól, hogy milyen fenntartású iskolába járt vagy milyen közösségi intézménynek/szervezetnek volt tagja! Azaz semmiféle speciális összefüggést nem tudtak kimutatni a katolikus oktatási intézmények és a pedofília között!

Valamint: a homoszexualitás nem rassz, hanem szexuális praxis. Szóval, semmi rasszizmus nincs abban, ha néhány fartúró buzi kedvéért az emberek többsége nem akarja hagyni odaveszni azokat az évezredes intézményeket és értékeket, amelyek élete alapjait képezik. Négyfal között mindenki azt és oda dug, ahova akar, lelke rajta, de amikor deviáns csoportok a közösségi alapokat kezdik el módszeresen rombolni, az már nem vicces, annak semmi köze a toleranciához. (A tolerancia jelentése türelem, társadalmilag egy olyan keret, amelyben különböző közösségek úgy élnek egymás mellett, hogy nem sértik egymás köreit --- mi köze annak a toleranciához, amikor egy buziaktivista-hecc kapcsán az Egyenlő Bánásmód Hatóság írásba adja, hogy: "a közerkölcs védelmének nem a közerkölcs védelme a célja, hanem a kisebbség jogainak védelme a többség értékítéletével (a közerkölcsökkel) szemben (www.egyenlobanasmod.hu/jogesetek/hu/41-2013.pdf )."???!!!

És: hogy te vagy én itt most szabadon véleményt nyilváníthatunk, hogy az egyenlőség eszméje létezhet, azt senki másnak, mint a keresztények Istenének köszönthetjük. Ugyanis a kereszténység előtt senki, sehol és semmikor nem tekintette evidensnek az emberek (Isten előtti) egyenlőségét. A mi dekadens, posztmodern liberális demokráciáink sehol máshol nem jöhettek volna létre, csak és kizárólag keresztény bázison.

Úgyhogy, aki ma kikel a keresztény házasság eszméje ellen, mert az (állítólag) diszkriminálja a buzikat, az készüljön fel lélekben arra, hogy holnap már a rabszolgaság intézménye ellen/mellett kell majd érvelnie...

szesztű_hányni 2013.11.12. 11:26:08

blogmotor, eriggy-halaggy!

Alfőmérnök 2013.11.12. 18:14:13

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Jack Torrance 2013.11.13. 16:04:31

@bbjnick:
1. nem azt mondtam, hogy több buzi van, mint keresztény, hanem hogy ők mindenhol élnek a földön ahol emberek élnek, ott is, ahol keresztények nem, vagy csak látogatóban.

2. "amikor deviáns csoportok a közösségi alapokat kezdik el módszeresen rombolni"

Erre valami bizonyíték? Mióta emberiség van, buziság is van, és közösség is van. Ugyan folyamatosan változik, de van és az emberiség gyarapszik. Nem csak neked van üldözési mániád?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.13. 16:34:45

@Jack Torrance:

Tudsz nekem a történelemben arra példát mutatni, hogy egy kultúra saját emberképének megváltoztatását tűzte volna ki célul, hogy néhány zakkant buzi igényeihez igazodjon? Mert ha tudsz, akkor neked van igazad. Parancsolj!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.13. 17:49:19

@Jack Torrance:

A saját dekadens posztmodern liberális demokráciánk ebben unikum.

Jack Torrance 2013.11.13. 17:54:24

@bbjnick: de ez nem magyarázat az állításodra. Kik rombolnak módszeresen és mit?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.13. 18:32:43

@Jack Torrance:

"A huszadik században a második világháborús propagandát követő leghatékonyabb manipulációs marketing stratégiának nevezi a „meleglobbi” programját David Kupelian amerikai újságíró. A neokonzervatív szerző The Marketing of Evil (A gonoszság marketingje, WND Books) című műve részletesen elemzi az elmúlt 25 év gondosan felépített kampánysorozatát. Kupelian könyve 2005-ben jelent meg először, és azóta a kibővített, aktualizált változat már a tizenkettedik kiadásnál tart. A szerző a 19. századi radikális társadalmi forradalmárok által elért fordulathoz hasonlítja a nyugati társadalmakat alapvetően átformáló mozgalmat, amelynek célkitűzései nem állnak meg az életmód szabad megválasztásánál, hanem ennél sokkal mélyebb, civilizációs fordulatot szeretne elérni..."

Bővebben itt:

hetek.hu/hit_es_ertekek/201308/hogyan_alakitotta_at_a_homoszexualis_lobbi_a_tarsadalmakat

Alfőmérnök 2013.11.13. 21:44:44

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Jack Torrance 2013.11.13. 22:22:25

@bbjnick: ha jól értem, a fő bűnük az, hogy azért lobbiznak, hogy ne üldözzék őket?
És ezzel nálad kiérdemlik, hogy üldözd őket. Ügyes, nekifutás nélkül logikai bukfenc. Van valami kevésbé marhaság érved is?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.13. 22:40:08

@Jack Torrance:

Nem jól érted. A bűnük nem az, hogy azért lobbiznak, hogy ne üldözzék őket, hanem az, hogy olyan civilizációs és emberképi változásokat akarnak elérni (s e célok érdekében nem riadnak vissza a legaljasabb eszközöktől sem), amelyek, ha megvalósul(ná)nak, az kultúránk és civilizációnk összeomlását vonná maga után.

Jack Torrance 2013.11.13. 22:44:34

@bbjnick: erre mondj már valami konkrét példát, mert így túl elvont. Ha lehet, indoklással, miért is vonná maga után az összeomlást az a bizonyos változás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.13. 23:21:53

@Jack Torrance:

Linkeltem egy cikket, ha az nem volt számodra világos, akkor egy másik mitől volna világosabb?

A homoszexualitás mindig is a társadalmi lét árnyékzónájában létezett, devianciának tekintették (mert az). Az USÁ-ban már komoly kutatások vannak a témában, mert kezdenek jelentkezni a problémák: a buzik (és egyéb szexuális alternatívok) között gyakoribb a párkapcsolati erőszak, a buzik között háromszor gyakoribb a pedofília és a visszaesők is leggyakrabban közülük kerülnek ki stb. Ha most ebből (egy devianciából) emberjogi programot csinálunk, akkor azzal nem teszünk mást, mint a társadalmi létezés kereteit lehetetlenítjük el. (Fentebb már idéztem: "a közerkölcs védelmének nem a közerkölcs védelme a célja, hanem a kisebbség jogainak védelme a többség értékítéletével (a közerkölcsökkel) szemben". Ennek ez az ára, gondold végig, hová vezet ez?!)

Lehet itt lilulni, hogy "mindenkinek joga van" és "virágozzék száz virág", meg efféle hülyeségek, de a következményekkel valamennyiünknek szembe kell néznie! Húsz évvel ezelőtt még lehetetlennek tűnt, hogy a buzik olyan igényekkel lépnek fel, mint amik ma a buziaktivisták célkitűzései. Holnap milyen igényekkel lépnek föl? És melyik lesz a következő deviáns csoport, amely a buzijogokra hivatkozva követelőzni kezd? És azt mire hivatkozva utasítod el? És a következményekkel (pld. engedélyezzük a buziknak az örökbefogadást, akik között bizonyítottan (bűnügyi és orvosi statisztikák/vizsgálatok bizonyítják) jóval magasabb a pedofilok aránya) hogyan számolunk el?!

Gondolkodni kellene egy kicsit!

Fentebb már írtam: ...aki ma kikel a keresztény házasság eszméje ellen, mert az (állítólag) diszkriminálja a buzikat, az készüljön fel lélekben arra, hogy holnap már a rabszolgaság intézménye ellen/mellett kell majd érvelnie...

Alfőmérnök 2013.11.13. 23:27:34

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Jack Torrance 2013.11.13. 23:51:36

@bbjnick: "A homoszexualitás mindig is a társadalmi lét árnyékzónájában létezett, devianciának tekintették (mert az)"

Ez a keresztény kultúrkörre igaz, a többire nem.

Alfőmérnök 2013.11.13. 23:59:33

@bbjnick: Már csak azt kéne megmondanod, hogy a buziaktivizmust miért csak úgy állíthatjuk meg ha (idézet tőled) "szankcionáljuk a buziságot"?

Miért kell a buziaktivisták miatt bűnhődniük a buziknak?
Emlékeztetőül:
ezt írtad:
"Nekem, holott mindig az együttérzést és a méltányosságot tartottam a legfontosabb szempontnak, meggyőződésemmé vált az utóbbi években, hogy a homoszexualitást ismét büntetni kell."
mandiner.blog.hu/2013/10/12/strasbourg_felszamolja_a_kommentbunozest/fullcommentlist/1#c20804090

Alfőmérnök 2013.11.14. 00:14:36

@bbjnick: Hazudsz, paraszt! Ezek nem válaszok, hanem azok az állítások, amikre a kérdéseim vonatkoztak.

picur3ka 2013.11.14. 01:08:09

@Jack Torrance:

Legyen kedves, idezzen!

Hol tekintettek normalitasnak?

Hol tekintettek elfogadhatonak - kulonos tekintettel olyan allamokra, akik ez utan hamar megszuntek letezni?

---

Ne viccelodjek! Ez csak egy rasszkartya bunozoi dolog, rendzavaras celjabol vannak a buzik/buzi ugy kihasznalva. Mint a romak. Semmi komplikacio, rendkivul ecceru a tema.

Jack Torrance 2013.11.14. 11:03:01

@bbjnick: arra, hogy nem tekintik devianciának, az egyetlen bizonyíték, hogy házasodhattak-e? Nem tudok róla, hogy házasodhattak, talán nem is akartak, nem tudom. Mindenesetre sokáig és sok helyen nem üldözték őket, és a mai napig is sok helyen simán elfogadják őket.

Jack Torrance 2013.11.14. 11:04:53

@picur3ka: hol nem tekintették normalitásnak? Nem nagyobb "devianciának", mint a kancsalságot, vagy a szőke hajat?
És ugyan, mondjon már egy olyan államot, amely a buzik miatt szűnt meg létezni :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.14. 15:19:20

@Jack Torrance:

A homoszexuális kapcsolatot sehol nem tekintették normalitásnak. Hogy házastársi kapcsolatnak pedig végképp nem (amiért, ugye, most nálunk, a Nyugaton, folyik az emberjogi harc --- komoly sikerrel), azt bizonyítja, hogy fel sem merült senkiben ez az őrültség. Az antikvitás emberképe merőben más volt, mint a keresztény vagy a nyugati liberális emberkép. Nem ismerték a személy szabadságának és méltóságának fogalmát (életüket a kényszerek és a fátum irányította), természetes volt számukra a szolgalét és a szolgatartás (a kiszolgáltatottság és a kiszolgáltatás) --- szexuális téren is. Ebbe bőven belefért, hogyha valaki megtehette, akkor bármilyen formában kiélhette szexuális ösztöneit is (természetesen, nem akárkin, csak azon, aki fölött joga volt rendelkezni!).

Ez azonban nem jelentette azt, hogy ez a fajta szexualitás magátólértetődő vagy azonos megítélésű lett volna az egészséges heteroszexuális kapcsolattal, hogy ezt normális párkapcsolatnak, pláne nem, hogy házasságnak számít(hat)ott volna!

Ha látnám értelmét (ha eddig minden érdemi érvemet nem kerülted volna ki), akkor hoznék neked példákat is a görögöktől és Rómából, hogy hogyan ítélték meg ők a "kilengőket".

picur3ka 2013.11.15. 02:08:32

@Jack Torrance:

Nem valaszolt egyik kerdesre sem, mert nem tud, nyilvan.

A hanyatlo, lebuko tarsadalmakban ezek a perverz jelensegek tortenelmileg elobuknak.

Semmi mast nem jelentenek, mint hanyatlast, amikor eloterbe kerulnek, az allam megszunik letezni, anarchia.

Nem, nem a buzik teszik tonkre a tarsadalmat, hanem azok a hulyek, akik azt hiszik, a buzik kepes tarsadalom. Aka, maga.

Alfőmérnök 2013.11.17. 18:53:35

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök 2013.11.17. 23:11:58

Jack Torrance 2013.11.18. 10:49:07

@bbjnick: @picur3ka: nem nekem kell válaszolnom a kérdésekre, hanem nektek, hiszen ti állítjátok, hogy világégést okoz a buzilobbi. MIközben egyetlen példát sem tudtok felsorolni ami igazolná a félelmeteket. Buzik már akkor voltak, amikor az ember még fel sem egyenesedett. Nyilván mint kisebbség, sosem tekinteték teljesen normalitásnak, miként a balkezességet, a törpe- és óriásnövést, az albínókat és még sok mást sem. De ezen idő és a világ nagy részében nem üldözték őket és nem akarták se betiltani, se szankciónálni. Nyilván minden kisebbség akkor kezd el hangosan egyenlő jogokat követelni, amikor megfosztják őket ezektől. A kereszténységnek jóval rövidebb története van és területileg jóval kisebb helyen koncentrálódik, mégis sokkal nagyobb jogokat követel. Most például már ők akarják szabályozni azoknak az életét is, akikhez semmi közük. Ráadásul a kereszténység volt az, amelyik erőszakkal terjeszkedett, amelyik rátelepül mindenki életére, és aztán mindenféle ellenségképet farag magának, és saját szabályait akarja betartatni mindenki mással is.

Na ki vele, mikor és hol bukott állam a buzik miatt? Vagy azért, mert valakik nem utálták a buzikat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 12:55:47

@Jack Torrance:

Ha hozol nekem egy példát a történelemből, hogy bárhol, bármikor intézményesítették a homoszexuális kapcsolatokat (házasodhattak, gyerekeket fogadhattak örökbe stb.), akkor vitapartnernek vagy tekinthető és --- összevethető érvek mentén --- érdemben folytatható a vita! Egyébként...

Jack Torrance 2013.11.18. 13:15:49

@bbjnick: mivel a házasság is újabb találmány mint a buzik, értelmetlen a kérdés is. És miért kellene nekem példát hoznom? Azelőtt kereszténység sem volt, akkor most az is iszonyú veszélyes volt amikor lett?

Amúgy számos példa van arra, hogy egy házasságban élő és gyerekeket nemző vagy szülő ember később ébred rá, hogy ő homoszexuális. Akkor neki gyorsan el kell válnia és lemondani a gyerekről? És sok buzi megházasodik alibiből, gyerekeket is nevel, alibiből. Szerinted ez mennyivel jobb, mint nyíltan csinálni?

Áruld már el, mi olyan rettenetesen borzasztó abban, ha ilyen jogaik lesznek? És mire alapozod ezt a súlyos félelmedet?
Ti vádaskodtok, ne nekem kelljen már bizonygatnom, hogy miért hülyeség amit mondtok, támasszátok alá szépen, miért lenne igaz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 13:34:56

@Jack Torrance:

Te kezdesz erősen értelmetlen lenni!:-)

Ha a házasság értelmetlen, akkor miért követelik a buzik a házasodás jogát? Most akkor akarja a buziság a házasságot vagy nem akarja?:-)

Jack Torrance 2013.11.18. 13:46:03

@bbjnick: nem a házasságra mondtam, hogy értelmetlen, hanem a kérdésre, hogy soroljam a régi példákat :)
Szóval?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 15:28:35

@Jack Torrance:

Ha vitázni szeretnél, talán össze kellene szedned magad!:-)

Olvasd vissza a kommentjeidet! Kb. ott tartasz, hogy minden átmeneti, újkeletű, esetleges, egy örökérvényű, örökkévaló igazság létezik: a buziság:-D

Összehasonlítva azokkal az érvekkel, amiket fentebb, a kommentsorban, prezentáltam neked, ez így elég kínoska!

Jack Torrance 2013.11.18. 15:49:11

@bbjnick: rosszul olvastad a kommentjeimet :)

Nézd, a dolog a következőképp néz ki jelenleg. Jönnek a buzik, és azt mondják, szeretnének házasodni és örökbefogadni. Az ember elgondolkodik: ma már a négerek is együtt lehetnek a fehérekkel, ok, nem volt veszélyes. Ma már a nők is hordhatnak nadrágot, dolgozhatnak, ok, túléltük. Megadtuk nekik a választójogot, ez is megvolt, nem rossz. Mi baj lehet, ha a buzik is házasodhatnak, és gyereket fogadhatnak örökbe? Szerintem semmi és még sok más szerint semmi.

Erre jöttök ti, és kongatjátok a vészharangot, hogy ez katasztrófa lesz. Tisztelettel megkérdem, miért is?

Nyilván a pedofília büntethető és büntetendő, és ha hiszünk is a statisztikádnak, hogy több pedofil van a buzik között, akkor is ezek kiszűrhetők (az örökbefogadásnál a hetero szülőket is szűrik alkalmasságra), szankcionálhatók, a közvetlen veszély minimális. Örökbefogadás pipa, legalábbis pedofília ügyben.

A többi érvetek indoklás nélkül csak fantazmagória, a társadalom összeomlása, a fertő, a civilizáció pusztulása merő kitaláció, se precedens nincs rá, se rendes érvetek olyan, ami értelmezhető a kereszténységen kívül, de még azon belül is csak nehezen.
Érvelnetek nektek kell, nem nekem. És nem bullshittel, a keresztény értékek gyalázásával és hasonlókkal, mert az csak a keresztényeknek van, másnak nem kell tekintettel lenni rájuk. A buzik nem akarnak templomban házasodni, a polgárihoz meg semelyik vallásnak semmi köze.
Mondjatok valami valós veszélyt, amitől elpusztulna a civilizáció, vagy bármi más nagy katasztrófa történne.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 17:15:34

@Jack Torrance:

Ott követsz el alapvető hibát, hogy a homoszexuális házasságot emberijogi kérdésnek tekinted, holott nem jogi, hanem antropológiai kérdés!

Egy különböző nemű pár, ha bőrszínük különbözik is, akkor is alkothat a hagyományos értelemben vett családot (ahogy mindig is volt ilyen), azonos neműek viszont nem. Vicces, hogy az emberijogisták milyen vehemensen küzdenek a buzik házasodási jogáért, az ezekben a "családokban" fölnövekvő gyerekek jogairól viszont látványosan megfeledkeznek! Mit jelent egy ilyen "pár" kezére adott gyerek számára speciális helyzete, hogyan éli ő azt meg, hogyan tudja feldolgozni? Milyen hiányokat, sérüléseket szenved el? Erről például miért nem szól a fáma?!

Valamint, nagyvonalúan átléphetünk a homoszexuális pedofília (amit erősen fokoz(hat), ha homoszexuális pároknak velük azonos nemű és semmilyen vérségi kapcsolatban lévő gyerekeket szolgáltatunk ki) és az azonosneműek (ill. alternatív szexualitásúak) közötti magas(abb) arányú párkapcsolati erőszak problémáján, azzal, hogy majd jogilag szankcionáljuk, ha visszaélések történnek, de amikor a házasság intézményének autonómiája (milyen mértékben lehet törvényekkel belenyúlni a család belső életébe?) máig vitatott kérdés, ugyan, hogyan szolgáltathatnánk ki gyerekeket a hagyományos családi viszonyoknál jóval ismeretlenebb (és így bizonytalanabb) viszonyoknak?

Gondolkodni kéne, mielőtt beszopod a buzikukit!

Robinzon Kurzor 2013.11.18. 18:08:26

@bbjnick: "Gondolkodni kéne, mielőtt beszopod a buzikukit!"

Ha neked az örökbefogadásról is a buzikuki gondolkodás nélküli beszopása jut eszedbe, akkor ott súlyos lelki problémák lehetnek a háttérben.

Hogy egy gyerek mit és hogyan tud feldolgozni, az szerintem is a legfontosabb kérdés.
Most persze adná magát, hogy vajon téged milyen trauma érhetett gyerekkorodban, hogy állandóan a buzikuki beszopásán jár az eszed, de ezzel birkózz meg magad.

Nagyon is lényeges kérdés, hogy mennyivel jobb vagy rosszabb egy gyereknek ha egy hagyományos értelemben vett, de vak komondoros család helyett egy buzi pár neveli, akik mondjuk sem az ő, sem egymás fejét nem verik a korlátba.

Vagy mi a helyzet a csonka családban, apa nélkül felnövő gyerekekkel. Az vajon mekkora sérülés? Az miért nem tilos?

Esetleg tényleg jobb-e állami gondozásban vagy pedofil papkomák törődése közepette felnőni, vagy ehhez képest megváltás egy rendezett anyagi körülmények között, kiegyensúlyozott érzelmi közegben egy azonos nemű pár gyerekeként cseperedni.

Nem egyszerű kérdések ezek, nem is állítom, hogy kész válaszaim lennének rá.

De abban biztos vagyok, hogy egy magadfajta aberráltnak, akinek mindenről azonnal a buzikuki leszopása jut az eszébe, nem lehet releváns véleménye ebben a kérdésben. (Mondani persze mondhatod, ahhoz jogod van. Csak komolyan nem lehet venni.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.18. 18:28:55

@Robinzon Kurzor:

Értem, tehát te apa nélkül nőttél fel és pedofil papkomák törődtek veled!:-) Ha a te logikádat követve értelmezem a kommentedet, akkor ezt tudom kiolvasni belőle:-)

Robinzon Kurzor 2013.11.18. 18:55:30

@bbjnick: " Ha a te logikádat követve értelmezem a kommentedet, akkor ezt tudom kiolvasni belőle"

Amit te követni tudsz, az a saját logikád, esetleg az, amit a saját "logikád" alapján az enyémnek képzelsz.
És akkor a kiolvasásról ne is beszéljünk.

Mellesleg -- látod, nekem a női mell jut eszembe, neked a buzikuki beszopása --, szóval érdemben persze nem tudtál reagálni.
Ezzel magad is alátámasztottad, amit állítottam: értelmes vitára alkalmatlan vagy ebben a témában (is).
Buzikuki beszopásáról fantáziálni, ezt a lapot osztották neked ebben a kérdésben.

Robinzon Kurzor 2013.11.18. 19:23:23

@bbjnick:

Nézd, én egyáltalán nem gondolom, hogy a homoerotikus fantáziálásod miatt lennél kevésbé értékes tagja a társadalomnak (hogy értsd: nem amiatt nem vagy az), de azért a heteroszexuális asszociációm miatt hadd ne legyen már bűntudatom.

Gondolj megint a buzikukira nyugodtan, ha úgy könnyebb elviselni az életedet.

picur3ka 2013.11.18. 20:51:02

@Jack Torrance:

"De ezen idő és a világ nagy részében nem üldözték őket és nem akarták se betiltani, se szankciónálni. Nyilván minden kisebbség akkor kezd el hangosan egyenlő jogokat követelni, amikor megfosztják őket ezektől."

A teljesen ellenkezoje a helyzet, semmi mas problema nincs es nem lenne veluk tovabbra sem.

Jack Torrance 2013.11.19. 09:04:43

@bbjnick: "Mit jelent egy ilyen "pár" kezére adott gyerek számára speciális helyzete, hogyan éli ő azt meg, hogyan tudja feldolgozni? Milyen hiányokat, sérüléseket szenved el?"

Szerinted hogyan és milyeneket? Fel kell dolgoznia? Elszenved?

Lehet persze, hogy a társaitól, vagy a hozzád hasonló homofóboktól éri kritika vagy sajnálat, de erről legkevésbé a buzi szülei tehetnek, ha hátrányosnak érzi a helyzetét, azt a környezete táplálja belé.

A gyereknek a legfontosabb a szeretetteljes környezet, a biztonság, ezt simán megkaphatja homoszexuálisoktól is, sőt. Ha pedig a nemi szerepeket hiányolod, hidd el, a buzi pároknál is megvannak ezek, ugyanúgy megtanulja a férfias és a nőies mintákat. Ráadásul sokkal jobban, mint mondjuk egy egyedülálló szülőnél.

Jack Torrance 2013.11.19. 09:05:36

@picur3ka: ez elég dedósra sikerült, érvelni is tudnál?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.19. 15:42:54

@Jack Torrance:

"...15 ezer fő megkérdezésével végzett kutatás, a New Family Structures Study (NFSS)...

...a homoszexuális vagy leszbikus pártok által nevelt gyermekek közt (akik az egyik fél korábbi, heteroszexuális kapcsolatból származó biológiai gyermekei) később háromszor annyi a munkanélküli, mint a hagyományos családokban nevelkedettek között, és csaknem négyszer annyian szorulnak szociális segítségre. Azon fiatal felnőtteknek, akiket olyan nő nevelt, akinek volt leszbikus kapcsolata, a 28 százaléka munkanélküli, szemben a hagyományos családban nevelkedettek 8 százalékával. Az első kategóriába tartozók 40 százaléka csalta meg házastársát vagy élettársát, míg a második csoportba tartozóknak csak a 13 százaléka. Az első csoport 19 százaléka vett részt pszichoterápiás kezelésen depresszió, aggályoskodás vagy épp kapcsolatai sikertelensége miatt, míg a második csoportnak csak a 8 százaléka...

...az azonos neművel viszonyt folytató szülők kapcsolata az esetek többségében sokkal instabilabbnak és változékonyabbnak bizonyult, mint a házas különneműeké. A homoszexuális férfiak esetében kicsit jobb a helyzet, mint a leszbikusoknál, de azon gyermekek, akiknek biológiai apja homoszexuális viszonyt folytatott, általában hosszú ideig éltek együtt apjukkal, apjuk azonos neművel fenntartott partnerkapcsolatai azonban sosem tartottak tovább három évnél...

...A leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 14 százaléka nevelőszülőknél nevelkedett, szemben a heteroszexuális párok gyermekeivel, akiknek csak a 2 százaléka járt így; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 40 százalékát nevelték a nagyszülei, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek 10 százalékával; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek 19 százaléka élt valamikor egyedül 18 éves kora előtt, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek a 4 százalékával. Tulajdonképpen a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek csak a 2 százaléka töltötte élete első 18 évét végig az édesanyjával.

Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett..."

www.csaladhalo.hu/cikk/hatter/vajon-milyen-hatranyok-erhetik-gyereket-ha-meleg-parok-nevelik-oket

Uliverius 2013.11.19. 17:21:56

Én egyszer örökbefogadtam egy szöcskét. De elugrott, úgyhogy mibe fogadunk, hogy semmi sem örök.

Alfőmérnök 2013.11.19. 20:45:23

@bbjnick: Csak az hiányzik a statisztikából, hogy mondjuk a nevelőintézetben "nevelt" gyerekek milyen helyzetben vannak a homokosok által örökbefogadott gyermekekhez képest?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.19. 21:19:53

@Alfőmérnök:

Mivel a tanulmány címe: New Family Structures Study.

Egyébként pedig: le vagy maradva egy brosúrával, @Alfi! Ma már sem az USÁ-ban, sem Magyarországon nem jellemző a nevelőintézeti elhelyezés. Gyerekek max. átmeneti jelleggel kerülnek nevelőintézetbe, ahonnét rövidesen nevelőszülőkhöz, nevelőcsaládokhoz helyezik el őket.

Alfőmérnök 2013.11.19. 21:28:28

@bbjnick: "Ma már sem az USÁ-ban, sem Magyarországon nem jellemző a nevelőintézeti elhelyezés. Gyerekek max. átmeneti jelleggel kerülnek nevelőintézetbe, ahonnét rövidesen nevelőszülőkhöz, nevelőcsaládokhoz helyezik el őket."

Erre tudsz forrást adni?

Alfőmérnök 2013.11.19. 22:23:57

@bbjnick: Ezek a statisztikák teljesen "objektívek", semmiféle lobbi érdekeit nem képviselik?

Alfőmérnök 2013.11.19. 22:45:55

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök 2014.01.26. 14:53:51

@jött a csősz és mindenkit hazazavart: Ki kérte komment eltávolítását?
Én csak arra emlékszem, hogy abból volt hisztéria, mikor eltávolítottak egy kommentet.

Alfőmérnök 2014.02.28. 17:21:39

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Bell & Sebastian 2014.02.28. 20:04:13

Na tessék, böcsületes vitatkozás helyett már megint megy a Ki / mikor / hányszor nézett csúnyán Alfélére?

Alfőmérnök 2014.02.28. 20:27:54

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Bell & Sebastian 2014.02.28. 20:52:09

Nem akarok árulkodni, de a rögeszméidre rá sem sem kérdezel, mert azt is mondta ám.

Alfőmérnök 2014.02.28. 21:21:32

@Bell & Sebastian: A böcsületes vitatkozás talán az lenne, ostoba náci, ha egy függőben hagyott kérdést nem hagynának megválaszolatlanul.

Alfőmérnök 2014.02.28. 21:22:40

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

picur3ka 2014.02.28. 23:34:32

@bbjnick:

Én nem is értem, ez mitől meglepő, ha az.

picur3ka 2014.02.28. 23:39:04

@Jack Torrance:

Mikor fosztották meg a cigányokat a jogaiktól, melyektol, egész pontosan.

Jack Torrance 2014.02.28. 23:43:30

@picur3ka: olvasni tanulj meg először, meg szöveget érteni, aztán kérdezz, jó? ki a faszom beszélt a cigányokról?

Alfőmérnök 2014.03.05. 00:17:23

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

a-kjudíit 2014.03.05. 12:25:36

@bbjnick:
Végeztek-e olyan kutatásokat, hogy a később magukat leszbikusnak, melegnek és biszexuálisnak vallók milyen házasságokból, milyen neveltetésű, hátterű családokból kerültek ki?

Alfőmérnök 2014.03.31. 11:02:47

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak, hogy rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök91 2014.06.25. 16:22:51

@bbjnick: em a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök91 2014.07.10. 16:22:48

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök91 2014.07.12. 18:08:35

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy ez rossz szokás-e, de engem szórakoztat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 18:21:31

@Jack Torrance:

pedig tudunk egyet, és az pont a római birodalom MIUTÁN keresztény lett. :-DDDDD

Alfőmérnök91 2014.07.12. 22:28:00

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy ez rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Alfőmérnök91 2014.07.13. 12:24:40

Bell & Sebastian 2014.07.13. 20:26:38

Aki nem hisz semmiben, az nem a semmiben hisz, hanem bármiben!
(Ezt állítólag Chesterton mondta, akinek van rá ideje, ellenőrizze le.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.13. 20:37:05

Tényleg írt valami ilyesmit; ha jól emlékszem, az Igazságot! (Orthodoxy) c. munkájában:-)

Alfőmérnök91 2014.07.13. 20:37:40

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy ez rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Bell & Sebastian 2014.07.13. 21:05:35

@bbjnick: Ott lelték fel, ahol azt bizonygatták, hogy a haladás záloga legalább egyötöd részt a protkó munkaetika. Kína azért húzta fel magát, mert elképesztő méretekben terjed a kereszténység, mi meg azért húzzuk le magunkat a WC -n, mert üresek a templomok.

Szóval, szorgalmasan kell dolgozni és takarékoskodni.

Munkád legyen imádságod!
Monte Cassino, Bakonybél, Bp., Győr, Tihany, Pannonhalma és nem ora et labora.

Bell & Sebastian 2014.07.13. 21:10:05

Egyszer már mondtam hogy félrefordítjuk az eredeti jelmondatot (mit nem?), az értelme nem az, hogy: imádkozz és dolgozz (paraszt)!, hanem az, hogy: munkád legyen imádságod!

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.22. 20:58:12

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy ez rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.27. 14:37:41

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy ez rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Bell & Sebastian 2014.07.27. 19:02:40

@ALFI: A saját ostobaságod és aljasságod áldozata vagy. Sokan és sokszor mondták, nem újdonság.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.27. 20:21:56

@bbjnick: Nem a mentális problémáimat zúdítom rá a nickekre, hanem a saját ostobaságukat és aljasságukat. Nem tudom, hogy ez rossz szokás-e, de engem szórakoztat.
Az viszont nem csak rossz szokás, de jellemtelenség is, hogy a téged szarrá alázó vitapartnereidet "nem 100-asnak", vagy "aspergeres értelmifogyonc"-nak (legutóbb Robinson Kurzort minősítetted így, aki lehet, hogy egy hülye libi, de egyértelmű, hogy épelméjű) titulálod.
Én nem hagyom annyiban, hogy ilyen suttyó paraszt módjára inszinuáljanak, úgyhogy játsszuk le a meccset:
ki vele, ez esetben milyen rögeszmémet "zúdítottam rád"?

Bell & Sebastian 2014.07.28. 19:58:45

@ALFI: Jó lenne, ha bemásolnád még egyszer hátha észreveszi.

Tempus-Anh 2014.07.29. 13:11:47

Az észt ezúttal fölöslegesen osztja az észt :)
süti beállítások módosítása