A demokrácia állapotáról
2013. október 10. írta: aristo

A demokrácia állapotáról

demokracia.jpg

„Ha a rossz úton indulsz el, minden, ami történt, az ellened irányuló összeesküvés bizonyítéka lesz.” (Aldous Huxley)

Xerxész perzsa nagykirály, aki a tengert is megkorbácsoltatta, miután flottája Szalamisznál Kr. e 480-ban vereséget szenvedett az egyesített görög hajóhadtól, egy föníciai hajóval tért vissza Ázsiában. Az úton rettentő vihar tört ki, s mivel a hajó túlterhelt volt Xerxész kíséretével, az uralkodó élete is veszélybe került. E helyzetben a király a kíséretéhez fordult és felajánlotta nekik, hogy most megmenthetik a királyukat. A kíséretet alkotó perzsa főemberek meghajoltak és önként a tengerbe vetették magukat – a király megmenekült. Így meséli el ezt nekünk Hérodotosz.

A magyar demokrácia hajója is borzasztó viharban hánykolódik immár húsz éve, ideje lenne hát a veszélyes tehertől megszabadulnia. A ballasztból 2014-től kidobnak vagy 180 országgyűlési képviselőt, ám – számos ok miatt – úgy véljük, hogy ez kevés lesz.

Magyarországon ún. képviseleti demokrácia van, ami azt jelenti, hogy minden választónak nagyjából nyolcmilliomodnyi esélye van a dolgok befolyásolására. A bevett eljárás szerint néhány tízezer honfitársunk (vö: „nép”) egy hivatalos eljárás keretében megválaszt egy embert, aki az elkövetkező négy évben aztán fényesen megél, mint képviselő, cserébe viszont megígéri, hogy ez idő alatt az ő – mármint az őt megválasztó „nép” – érdekeit fogja képviselni; bármit jelentsen is ez. Ezután az illető felutazik Budapestre, a továbbiakban pedig azt csinál, amit akar, vagy amit mondanak neki; és a következő négy évben legfeljebb a tévében látják. Mondjuk többnyire nem is nagyon hiányzik senkinek. Miután ez így megy már lassan 25 éve, mindenki természetesnek veszi, pedig nem az.

A kiemelkedően mazochista választópolgár, aki nézi a parlamenti közvetítéseket, némi eufemizmussal megállapíthatja, hogy az ő képviselői bizony többnyire nem a szellem sasmadarai. Mi több, úgy tűnik, a helyzet mintha folyamatosan romlana az első szabadon választott parlamenthez képest. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: miért van ez így?

A képviseleti demokráciák néhány – a valóságban sohasem bebizonyosodó – feltételezésen alapulnak. Az első ilyen ábránd, hogy a választók okosan képesek elválasztani a búzát a konkolytól, és meg tudják ítéli, hogy ki alkalmas a képviseletükre és ki nem. Ez egészen egyszerűen nem így van. A választópolgárok döntő többsége nem képes erre; és nem csak azért, mert buta, hanem azért is, mert nem érdekli, és tulajdonképpen jó oka van rá.

Az első ilyen jó ok az, hogy a magyar választók többsége egy szavát sem hiszi el a politikusnak, még akkor sem, ha történetesen rá szavaz. Nem hiszi el, egyrészt azért, mert közmegegyezés van abban, hogy minden politikus hazudik mint a vízfolyás; másrészt azért, mert tisztában van azzal, hogy a jelölt báb csupán, akit a háttérből irányítanak és – akár a saját meggyőződése ellenére is – csak azt teheti, amit valahol, valakik megengednek neki. A világ determinált, a politika mozgásterét behatárolja a „demokratikus” napirend, ettől nemigen lehet eltérni. Ezért aztán az, amit politikának nevezünk, nagyrészt nem más, mint instrumentalizált államirányítás, technikai részletkérdések összessége – mint például az, hogy milyen chipet kell a kutyákba beültetni, vagy merre görbüljön az uborka és a víz oltja-e a szomjat. Ezek roppant fontos kérdések, ám lássuk be, az átlagos választót nem nagyon érdeklik.

Azon kérdések, amelyek viszont érdekelnék a választópolgárt, mint az interetnikai feszültségek, közbiztonság, halálbüntetés, abortusz, stb., azok – az átlag választó által is érthető, brutálisan egyszerű nyelven – nem tárgyalhatóak, a liberális gondolatrendőrség nem engedi. Szándékosan keltik az a benyomást, hogy a „nagy” dolgok már lefutottak. A liberális demokrácia a legjobb – vagy legalábbis a legkevésbé rossz – államforma, ezért nincs mit változtatni rajta, ez van és kész; a történelem pedig – e tekintetben – a végére ért. Ami folyik, az nyűglődés, civódás, jelentéktelen semmiség, a nagy dolgok már el vannak döntve. A liberális napirend szerint örökre eldöntött, hogy mi a „jó” és mi a „rossz”, hogyan kell az embereknek együtt élni, miről lehet beszélni és miről nem. Olyannyira így van ez, hogy a fenti, az átlagválasztót érdeklő kérdések feszegetése szinte kizárólag a „radikális”, vagy „szélsőséges” pártok sajátja lett.

Ami maradt, az nem más, mint technikai jellegű szabályozás, államirányítás. Ezt viszont szakkérdésnek lehet tekinteni, amelyekkel nem politikusoknak, hanem felkészült szakértőknek kell foglalkozniuk, akiket külön erre képeztek ki. Az állam irányításának ilyesfajta felfogása közvetlenül vonja maga után a bürokrácia fékezhetetlen növekedését, a növekvő bürokrácia pedig egyre élhetetlenebbé teszi a világot. Radikálisan felvetődik a dichotómia a formális politikai szabadságjogok és a minket körülvevő társadalom tényleges befolyásolásának lehetősége között. Formálisan minden dolgot szabad, ám valójában nagyon kevés dolgot lehet a politika tárgyává tenni.

A politikai kérdések ilyesfajta atrófiája közvetlenül felveti a kérdést: mi szükség van akkor a politikusokra? Láthatóan tulajdonképpen egyetlen „politikai” feladat maradt csak, méghozzá a vonakodó, ostoba, fasisztoid nép meggyőzése arról, hogy már elértük a létező világok legtökéletesebbikét, illetve, hogy a legtökéletesebb világ beteljesülésének útjában már csak az ő csökött gondolkodásuk áll. Ha jól meggondoljuk azonban, ez is inkább pedagógiai – tehát szakértői – feladat, mintsem politikai.

A politika, a politikusok feladata lehetne még a nép szórakoztatása is, ám ennek egyre kevésbé felelnek meg politikusaink. A parlamenti képviselőkön mégoly felületesen is végigtekintve az első benyomásunk az, hogy többségük alkalmatlan. Beszélni például alig néhányan képesek közölük. A papírból felolvasva elmakogott felszólalások nem emelik a parlamenti „vita” fényét és nagyon kevéssé szórakoztatóak. Valódi vita gyakorlatilag lehetetlen a mai parlamenti politikában. A képviselők monoton hangon felolvassák a pártok agytrösztjei által kiötlött „üzeneteket”, „kommunikálnak”  hogy ezt a hányingerkeltő szót használjam –, és ezt csak ritkán szakítja meg egy-egy érdekesebb beszólás. Nem hangzanak el érvek, vagy ha véletlenül mégis, akkor nem vesznek róla tudomást. Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy valakit/valakiket érvekkel meggyőztek volna arról, hogy az általuk kitalált hülyeséget lecseréljék egy másikra.

Nincs ennek értelme. Itt a ballaszt végső kidobásának ideje. Javaslom tehát, hogy a parlamenti létszám további csökkentését. Pontosan annyi képviselőre van csak szükség, ahány párt a parlamentbe került. Ezek mindegyike kap egy nyomógombot, amelyet előzetesen annyi szavazat megjelenítésére programoztak be, amennyit az illető párt a választásokon elért. A kormány előterjeszti a javaslatát, a parlamenterek megnyomják a gombjaikat, a kormánypárt győz, mindannyian hazamennek. Ez olcsó és tanulságos eljárás. A többit a szakértők majd elintézik. Egy füst alatt valószínűleg minket is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr685558692

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Londonban, sej 2013.10.10. 20:02:47

Orbán Viktor Londonban találkozott David Cameron brit miniszterelnökkel, és ha már ott volt, szidta kicsit az EU-t, mert azok csúnyák és csak bántják a kormányt. Pedig a rezsicsökkentés, meg a zemberek elégedettsége, ugye. Szó se róla, hogy Cameronnál ...

Trackback: A demokrácia állapotáról 2013.10.10. 07:26:02

Javasoljuk a parlamenti létszám további csökkentését. Pontosan annyi képviselőre van csak szükség, ahány párt a parlamentbe került.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.10.10. 15:21:59

@Urfang:
A zokos nép közös gondolatai lassan kiadják a legjobb megoldást...

vantaan 2013.10.10. 15:27:38

@Bell & Sebastian: "A hit- és erkölcstan bevezetésénél meg fel tetszett háborodni." ..... persze mert olyanok vezetik be akik egy valós erkölcstanban csak mint negatív példa szerepelhetnének.

"Ki kezdte ki ... az erkölcsi alapokat? Segítek, szinte minden mai párt tenyész-ganéjdombja, a bolsevik pöcegödör"
... ha csak a pártok kezdték volna ki, de pl a magyarországi egyházak.
Lásd a sorozatos botrányokat a katolikus egyház háza-táján. A pécsi, a győri s most a szeged-csanádi püspökségen történt "lopásokat"! Pedig miről is ír a tízparancsolat?
Ne lopj!
Hiteles lehet-e egy Kis-Rigó vay egy Veres vagy egy Pápai Lajos püspök? Miért lenne hiteles?

Vissza az alapokhoz!!!!

Urfang 2013.10.10. 15:29:41

@Hepci: A bársonyszékek miatt pofátlanodtak el a politikusok. Talán ha ilyenben kell kormányozniuk, akkor komolyabban veszik:
www.shp.hu/hpc/userfiles/szabadeuropa/matolcsy_gyorgy_kaloda.jpg

vantaan 2013.10.10. 15:30:53

@Bell & Sebastian: Egyáltalán nem hiszem, hogy Fidesz rajongók vagytok.

csak, csak belenyugodtok ,elfogadjátok a Fidesz nemzet ellenes ocsmányságait.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.10. 15:53:47

@Hepci:

„(...) Vagy senkinek sem, vagy mindenkinek, a melegeknek is szabad a csók – így értelmezhető az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egyik friss határozata. A hatóság május 23-i döntésében kimondta, hogy egy budai fürdőben megsértették az egyenlő bánásmód követelményét egy csókolózó, meleg férfipárral szemben. (...) A fürdő az EBH előtt azzal védekezett, hogy ők kötelesek a vendégek nyugalmát, a közerkölcs érvényesülését biztosítani, ezeket pedig szerintük a pár veszélyeztette a magatartásával. Azt állították, hogy a pár viselkedése extrém, megbotránkoztató volt, és a többség emberi méltóságát sértette. Saját intézkedésüket szükségszerűnek, elkerülhetetlennek és arányosnak nevezték. (...) Az EBH a döntésekor korábbi alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott, valamint nemzetközi emberi jogi egyezményekre, irányelvekre és ajánlásokra. Kitért arra, hogy az európai jogfejlődésnek köszönhetően a melegek diszkriminációjáról szóló ügyekben a közvéleményben élő erkölcsi megítélés egyre kevésbé játszik szerepet. A közerkölcs fogalmának pontos meghatározatása a jogalkalmazó feladatata. A közerkölcsöt a jogalkalmazás ma már máshogy definiálja, mint a közvélemény, a kisebbség jogait védik a többség értékítéletével, előítéleteivel szemben. (...)” (index.hu/belfold/2013/06/04/megalaztak_a_furdoben_csokolozo_ferfipart/)

www.egyenlobanasmod.hu/jogesetek/hu/41-2013.pdf

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.10. 16:02:08

@vantaan:

Ki a hiteles? És ki mondja meg, hogy ki a hiteles?

Urfang 2013.10.10. 16:13:55

@bbjnick: A fekete öves választási csaló Zsigó szerintem nem hiteles szóvivő. Például.

vantaan 2013.10.10. 16:16:16

@bbjnick: Ki a hiteles aki pl köztörvényes bűnökhöz nem asszisztál vagy pl az általános emberi normáknak megfelel.
De a kezdet kezdetén mindenki hiteles lehet csak a későbbiekben elkövetett bűnök teszik őket hiteltelenné.
Egy gyermek számára minden felnőtt hiteles addig amíg ezt a felnőtt (tanár, pap, szülő, edző) el nem játssza.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.10.10. 16:23:44

@Urfang: @vantaan:

Azt én is meg tudom mondani, hogy (szerintem) ki nem hiteles!:-) Nem nagy kunszt, destruálni mindenki tud! De ti forszírozzátok itt ilyen veszettül a hitelesség kérdését (még azt sem mondom, hogy nem jogosan), akkor, tessék, válaszoljatok rá, hogy ki hiteles és ki dönti el, hogy ki hiteles!

Bell & Sebastian 2013.10.10. 17:06:06

@vantaan: Mire akad kilyukadni? Ezek a katolikusbűnözők mennyit vonnak le a keresztény etika (amiből származik az erkölcs) érvényéből?

Szerintem semennyit, a jelenség inkább a erkölcstelenség és újmódi szabatosság számlájára írandó! Azaz, logikai hibát vétett.

A keresztény-szociális politika, amit jelenleg Orbánék művelnek (sok-sok hibával) miért elvetendő attól, hogy becsúszott egy csomó tolvaj, hazug és gazember is a képbe? Kinek van itt 10.000 igaz kádere? Ha összesen nincs annyi.

Mit akar, menjek az apósom pisztolyával illegalitásba? Szociszármazékra nem szavazok, liberóra sem, zöldre semmi esetre, kihagytam valakit? No, az a választék.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.10. 17:19:54

@Urfang:
Nincs kedve a Tirpakblogon megmondani?
Ugy erzem, maga benne van a flow-ban.
Kell egy eldobos e-mail cim es onnan irjon egy levelet a pixi2@freemail.hu cimre. Arra az eldobos cimre kuldi a meghivot az ugyeletes.

vantaan 2013.10.10. 17:22:06

@Bell & Sebastian: "Ezek a katolikusbűnözők mennyit vonnak le a keresztény etika (amiből származik az erkölcs) érvényéből?"
A keresztény etika érvényéből egész addig nem vonnak le hanem ezt az etikát átírják s a sok tudatlant? megtévesztettet? pont erre az átírt meghamisított etikára hivatkozva viszik a mocsokba s a sok szerencsétlen hívő félelmében, tudatlanságában már a meghamisított etikát teszi magáévá.

"erkölcstelenség és újmódi szabatosság számlájára írandó!"
Nem hinném inkább az örök kapzsiság számlájára hisz mennyi szenteskedő, ájtatoskodó hirdeti a hamis igét. Kis-Rigó, Veres politikailag prostituálódott tettei.
Gondolj bele! ...elzavarják a koldusokat vagy a fiatalokat egy templom környékéről pl Pécsen.

Sexual Harassment Panda 2013.10.10. 17:36:14

A Magyar demokracia rettenetes allapotban van!
Minden pillanatban a kotelezettsegszegesi eljarasok tomkelege pl az 5.alkotyvaszmmodositas miatt, amiert Barroso es Reding !
Marciusban mondtak hogy rendkivul aggodnak, de az eljaras csak nem akar jonni.
Detto mint a mediatorveny!
Ott s rettenetes aggodas volt most meg mar semmi

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.10.10. 17:53:28

@Bell & Sebastian:
én persze nem rosszallólag mondtam :))

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.10.10. 17:57:03

@kesztió:
a politika kemény játék. ráadásul a diktatúrák nem mentesek a szertartásosságtól. ennek része az áldozat a saját oldalról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.10. 18:00:23

@vantaan: a szellemi és a mentális az ugyanazt jelenti majomka, egymás szinonimái.

nem vagyok demokrata, amíg ostobák is szavazhatnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.10. 18:02:19

@kesztió: kesztiót a maniu-gárda élére!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.10. 18:07:58

@Doomhammer: ő is csak egy globaloböllér, ne tévesszen meg:
"Náluk vannak a szavak, nálatok meg semmi."
nálatok! - ezt írta! tehát csak álcázza magát függetlennek de semmiképpen sem ősimagyar

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.10. 18:08:32

@vantaan: nem értem, és nem megyek le kutyába

béla a görög (törölt) 2013.10.10. 18:11:35

ritka nagy marhaságokat beszélsz, persze tudom kampányolni kell a parlamenti demokrácia ellen...
Először is ahány párt annyi képviselő az ugye azt jelenti, hogy a pártok képviseltetik magukat. másodszor ebből következőleg vannak ugye arányok. harmadszor ugye a nép az istenadta felkeresheti a képviselőjét és számonkérheti - békésen és nem békésen, de a lehetőség megvan rá.
Tudom, hogy azt szeretnéd, hogy a lehetőség ne maradjon meg rá ezért kell eltávolítani a népet és a konkrét képviselőt, így jön a képbe az agyament ötlet, hogy a pártoknak legyen képviselője és ne az embereknek.

Nem a képviselőt meg a pártot kell szeretni, hanem a demokrácia intézményét.

De egyébként gondold azt, hogy én vagyok a vezér és követ töretek a magadfajtával, mert csak.
Ugye milyen jó is a demokrácia intézménye?

czjanos 2013.10.10. 18:16:29

Jaj, ne példálózzunk már hajóval! Nem volt elég a gyorsnaszád?

vantaan 2013.10.10. 18:21:31

@czjanos: Jééé tényleg nem az a gyorsnaszád amit most mint valami szellemhajó keresnek az Atlanti-óceánon?

vantaan 2013.10.10. 18:28:11

@jose maria padilla:
Jaj Te még csak itt tartasz? Kubatov ezt már rég kitalálta ... sőt egy irodából mindkét irányba, természetesen a 70:30 %-os arányt szigorúan betartva!

De nézd vagy hallgass közszolgálati médiát.
Kezd a rezsiharccal kormányzati szinten, rákontráz párt szinten - szünetként külföldi hír - majd vissza párt szinten és újra kormányzati szinten.

Szúnyog 2013.10.10. 18:33:01

@toportyánzsóti: jaj zsóti, te beszélsz retardáltságról, aki egy másik ember iránti gyűlöletével határozza meg magát?
@Bell & Sebastian: semennyivel sem színvonaltalanabb a hazai országgyűlés mint pl. bármelyik szomszédunknál.

czjanos 2013.10.10. 18:33:59

@vantaan: Nem, ez a "gyorsnaszád" Rejtő Jenő Elveszett cirkálója. A különbség annyi, hogy az megkerült, a mi gyorsnaszádunk pedig elsüllyedt. Most szervezik a felszínre hozatalát, talán 2014-ben sikerülni fog. Addig a jobb oldalára dőlve pihen, ezért is példálózott a napokban Orbán a Concordiával.

Szúnyog 2013.10.10. 18:36:54

@toportyánzsóti: jaj zsóti, te beszélsz retardáltságról, aki egy másik ember iránti gyűlöletével határozza meg magát?
@Bell & Sebastian: semennyivel sem színvonaltalanabb a hazai országgyűlés mint pl. bármelyik szomszédunknál.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.10.10. 18:39:22

Kicsit elkéstem, hol tartunk? Aristo berúgott már? Megírta a napi áltudományos liberálisbaszogató posztját? Kiröhögte már mindenki? Patkányblogozás megvolt? Ugye megint eltaláltam, anélkül, hogy elolvastam volna a posztját?

vasmargitt 2013.10.10. 18:39:35

orbán takarodj

mandiner és társai: jövőre visszakérjük az orbánseggnyalásrt bezsebelt millárdokat. sok pénzért dolgoztok fiúk, csodálom, milyen vasgyomrotok van. ámde rendkívül primitív, álnok és gonosz propagandát műveltek. ti vagytok a szakma legalja.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 18:43:47

@jose maria padilla: Napi százat köpni nem tudnánk, nem hogy okosakat szólni. De a nácinak sminkelt, putyinbarát trollság azért helyből menne. :))

Szúnyog 2013.10.10. 18:44:03

@vasmargitt: mit olvastál margitka a népszavában?

vasmargitt 2013.10.10. 18:46:07

@Szúnyog: anyáddal gúnyolódj, takonyka

Szúnyog 2013.10.10. 18:47:01

@vasmargitt: szívesen segítek befejezni az elemit.

vasmargitt 2013.10.10. 18:50:02

@Szúnyog:

amúgy kistakony el kell még neked is ismerned, hogy a bezsebelt milliárdokért színvonalasabb propagandát érdemeltek még ti is, agymosott birkák.

ha újságolvasó ember volnál, tudnád: ezek a fickók a média legalját képviselik. egyszerűen tehetségtelenek. a jobboldali ökörségeket is lehet tehetségesen előadni. ezek a fickók ostobák, és kontraproduktív, amit művelnek. legfeljebb rád hatnak, aki ennyire hülye

Szúnyog 2013.10.10. 18:53:53

@vasmargitt: köszönöm margitka, hogy felnyitottad a szemem. Holnaptól csak vincentet, meg egyenlítőt, meg ilyeneket olvasok. Előre a minőségért!

Bell & Sebastian 2013.10.10. 19:32:27

@vasmargitt: Miféle jobb, ez még bőven bal, legjobb esetben is közép, amit lát a moziban. Ha jobb lenne, magácskát már a törpökhöz csapták volna, mint gombaházon az ajtónyikorgást.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 19:36:51

@Kettes: Ha megnyomta a gombot, adjon libacombot.

tevevanegypupu 2013.10.10. 19:41:10

@Shinigami Daiko:

Miert hasznalja egy kozismert es nepszeru japan pergamenfesto nevet? Nem szegyelli magat??
Egyebkent igen, kozmunka, peldaul kepviselokent kepviselni a kepviselendoket akik a Parlamentbe kuldtek oket kepviselni. Ennel kozmunkabb kozmunkat nem is tudok elkepzelni maximum .

czjanos 2013.10.10. 20:02:24

@vasmargitt: Hurrá, most már nem csak Máriánk van, hanem Mergittkánk is! És még mondják, hogy a nők háttérbe szorulnak!

Bell & Sebastian 2013.10.10. 20:08:02

@czjanos: Akkor igyanak ricunust, ha háttérbe vannak szorulva, ami egy ősi, fasiszta gyógymód.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 20:11:09

@tevevanegypupu: Oszt tud rajzolni ez a Simigumi, vagy csak nettó zsidó?

czjanos 2013.10.10. 20:16:50

@Bell & Sebastian: Az én szüleim sem nácik- sem fasiszták nem voltak, de ha megakadt a dugó a kijáratnál, akkor bizony ricinust itattak velem (igaz, ennek már majd hetven éve!)

Bell & Sebastian 2013.10.10. 20:21:21

@czjanos: Most meg hogy ürülne a régi problémájának mi? Nálunk meg volt egy Vitéz, az is valami. Majdnem olyan az íze, mint a májolajnak, Kádár alatt legalább az ingyen volt! Most meg? Erről bezzeg hallgat a média, mint a csuka.

Alfőmérnök 2013.10.10. 20:21:54

@jose maria padilla: Nem véletlenül akarta Loxon átterelni a fideszpárti "elit" kommentelőket a jósdára a mandinerről...

Bell & Sebastian 2013.10.10. 20:26:29

Itt van például a hányásízű cukorka Harry Potter zacsijából.

tobeor 2013.10.10. 20:26:57

A mottó tetszik:
„Ha a rossz úton indulsz el, minden, ami történt, az ellened irányuló összeesküvés bizonyítéka lesz.” (Aldous Huxley)

Érdekes egy jobboldali blogon látni ezt, ez ugyanis tökéletes leírása a jobboldali útnak, amit - persze szerintük - mindenféle gonosz összeesküvők állnak el a nemzetközi globáltőkétől (azvajonmi?) az IMF-en és az EU-n át a magyar ballib világméretű hálózatáig, meg ki tudja kikig.

Talán valami freudi elszólás el a mottó itt.

vantaan 2013.10.10. 20:32:21

A democsorácia állapotáról ....

"Ipari szinten üzletelnek a magyar állampolgársággal Ukrajnában!

Szinte iparszerűen folyik a magyar állampolgárság-biznisz Ukrajnában, a magyarországi hivatalnokok hathatós közreműködésével - írja csütörtöki számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó.
Az újság riportja szerint sok ukrán és orosz anyanyelvű ukrán állampolgár szeretné megszerezni az Európai Unió teljes jogú állampolgárságát.. A lap megkereste azt a magyarországi sajtóban is emlegetett lembergi (Lviv) internetes portált, amelynél "megrendelhető" a magyar állampolgárság. A weboldalon megadott telefonszámon felhívott ügyintéző elmondta, hogy cége a magyar állampolgárság megszerzésének lebonyolításával foglalkozik, s szerződésben vállalja, hogy a megrendelő egy megadott számlaszámra befizetett ötezer euró fejében három-hat hónap alatt megkapja a magyar állampolgárságot igazoló okiratokat.

Bármennyire is veszélyes az állampolgárság-biznisz, szinte ipari szinten zajlik, ami bizony nem működne a magyar hivatalnokok hathatós "segítsége" nélkül - emlékeztet a lap, amely szerint - könnyen sikerült egy olyan kárpátaljai összekötőre lelnie, aki név nélkül elmondta, hogy az ügyfelei nem magát az állampolgárságot vásárolják meg, hanem a kérelem elfogadását a magyar oldalon.
a kérelmezők 85-90 százaléka sikerrel jár . ... egy éve még 300-500 euróba került a magyar hivatalnokok közreműködése, ám manapság már 1700-at kóstál. Úgy vélte, ez a nemrégiben végrehajtott adminisztratív reformok hatása, mert jelenleg csak a városokban van lehetőség az ügyintézésre, és mivel több emberen megy keresztül egy-egy kérelmezés, több zsebet kell megtömni.

A közvetítő szerint azok a kérelmezők, akik nem rendelkeznek kárpátaljai felmenőkkel, további 500 euróért szerezhetnek hamis okiratokat.

A lap által megkeresett, neve elhallgatását kérő közjegyzői fordító elmondta, hogy a múlt évben legalább félszáz olyan család papírjait magyarította, akiknek semmilyen magyar gyökerük nem volt, őseiket hamis keresztlevél-fénymásolatokkal igazolták. Legdurvább eset hogy az egyik kárpátaljai közjegyző állítása szerint Lemberg megyében - enyhe túlzással - már teljes falvak kaptak magyar állampolgárságot. Magyarországon a polgármesterek foglalkoznak a honosítási iratcsomagok "levajazásával", ahol a saját embereik az ügyintézők, és baksisért nem kérik az eredeti okmányok bemutatását.

A cikk szerint a kérelem elfogadása csak az első lépés, mert ha az igénylés sikerrel átmegy az ellenőrzéseken, máris egy másik problémával állnak szemben a közvetítők: a magyarul nem tudó kuncsaftoknak eskütételen kell részt venniük. .. ám ezt kiküszöbölendő, a közvetítők fizetett eskütevőket alkalmaznak - olvasható az írásban. Az újság megszólaltat egy olyan személyt - ugyancsak név nélkül -, aki már részt vett ilyen eseményen.

vasmargitt 2013.10.10. 20:42:06

@Bell & Sebastian: ostoba kis taknyok vagytok, mint a csüngő hasú diktátor minden agyhalott seggnyalója

tevevanegypupu 2013.10.10. 20:42:40

@Bell & Sebastian:

Brutto. Ne vacakoljunk itt szazalekokkal.

vantaan 2013.10.10. 20:43:00

@vantaan: Természetesen a deMOCSOKrácia állapotáról szól!

tevevanegypupu 2013.10.10. 20:47:34

@vasmargitt:

Vonuljon a siratofalhoz es konyorogjon bunbocsanatert. De remenykedni ne remenykedjen, es ha valaki hatulrol egyszercsak iszonyuan seggberugja, tudni fogja, hogy ki volt. Felulrol jott.

vantaan 2013.10.10. 21:46:14

@Dinamuki: Az. S sehol egy reakció? Hol a nemzetet védő hazaszeretet? Hol a tisztesség? Mindenki hallgat mint szar a fűben. Idáig jutottunk? Idáig jutott a nemzeti ön(le)becsülés? Várom a véleményeket!

ephart 2013.10.10. 21:55:19

@Urfang: 'Már elérték a céljukat. Ki tudod mondani a (jobb híján úgynevezett) "liberális gondolatrendőrség" valódi nevét? Nem. Ki tudod mondani kik ők és mit akarnak? Nem. Ki tudod mondani honnan származik a hatalmuk? Nem. Ki tudod mondani hogyan állíthatnánk meg őket? Nem.

Náluk vannak a szavak, nálatok meg semmi. Az ő háttérhatalmuk láthatatlan, a ti kétharmadotok láthatóan kevés. Náluk van a Szivattyúból a drain, nálatok a source.

Ez a játszma már eldőlt.'

azért még a szavak megvannak:

zsidók állnak mind emögött Sátán hatalmával

Bell & Sebastian 2013.10.10. 22:13:43

@vasmargitt: Csüngő hasú? A cigó / zsici szál mellé még ez a vietnami is? Egészen biztos, hogy vietkong alagúton jár a pénzért Simics építőművész úrék sufnijába teliholdkor.

Sírköves Slomó 2013.10.10. 22:16:00

Mi az a populista? Akit megválasztanak, mert népszerü?

Ha azt kell választani aki nem népszerü, az meg akkor diktatúra?

Akkor a POPULIZMUS JÓ.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 22:22:25

@tevevanegypupu: Ha Lembergben adták ki az igazolványát, akkor már pecsétes, kóser magyar, úgy meg nem kunszt, ha gyorsan felkapja a hírnév. Festeni mindenki tud, minél tarkább, annál népibb. A kényes, pesti úrinépek mindkét, mellső lábukat megnyalják utána.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 22:36:25

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: A verbális populizmus az, amikor arról szavazunk, emelkedjenek-e a jövedelmek vagy legyen-e kiadáscsökkentés?

A tevőleges, amikor kirugdalják mindenhonnan a leszerepelteket és beleültetik a helyükre a prolikat.

Nem mondanám, hogy bármelyiknek is van különösebb értelme, azon kívül, hogy a lázas munkálkodás érzetét keltik és kiválóan megy vele az idő.

Annyi haszna azért van, hogy devalválja a szakirányú tudást. Azaz mindenben egy olyan jogász dönthet, aki végül is (ezek szerint) mindenhez ért, miközben egy napot nem dolgozott valós viszonyok közt.

Egy disznópásztor csak nagyobb kondáról álmodik, de még a király baldachinos ágyában is!

Bogyó 2 2013.10.10. 22:38:59

@Bell & Sebastian: "ki jobbos diktatúra vágyik, annak pozitív példaként itt van Oroszország"

Ja, és milyen jó is Oroszországban az átlagember élete! Ez aztán a pozitív példa! Hatalmas területek, ütőképes harci potenciál, ez aztán nagyon jó Vityának Moszkvában vagy Szásának Cseljabinszkben. Anyagi helyzet, közbiztonság, életminőség, közegészségügy. Ezek viszont nem érdekesek.

Milyen rossz is szegény vesztes svájciaknak meg hollandoknak!

feketeesfeher 2013.10.10. 22:49:23

Aristonak ma sem sikerült megtalálnia a demokratikus berendezkedés lényegét.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 22:55:38

@Bogyó 2: Honnan, hová? -ez a kérdés. Moszkva nem mérvadó, az mindig is a kiváltságosoké volt. De vidéken sem ugrálnak túlságosan a nyugati -típusú, szemforgató látszat-demokráciáért. Ha nekik így a jó, mi közünk hozzá?

Nem vagyunk mi Amerika, hogy lenyomjuk a gyengébbek torkán még a varangyot is!

Sírköves Slomó 2013.10.10. 22:58:09

@Bell & Sebastian: Ez demagóg hülyeség. Főleg ez:

'Annyi haszna azért van, hogy devalválja a szakirányú tudást.'

- Még szép. Illetve a szakirányú tudás fontos, csak a vezetői tudás sokkal ritkább ezért többet ér. A vezetői tudás pont nem szakirányú tudás. Még a versenyszférában sem, még amerikában sem.

Pl. Bill Gates-nek nincs diplomája, és nem tud programozni. Zuckerberg nem tud programozni.

Kit érdekel ki csinálta valójában a Windowst meg a FaceBook-ot?

A szaktudás dícsérete populista demagógia. Az elitizmus sosem lehet populista, mert a populus sokkal többen van mint az elit.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 23:00:27

@Bogyó 2: Az lemaradt, hogy nem unionista, hanem föderatív a berendezkedés. Ami csak egy újabb tüske a szabad dem..., izé kőművesek patájában.

Nem kell mindent elhinni, amit az újság megír.

Sírköves Slomó 2013.10.10. 23:05:54

@Bell & Sebastian: Ez demagóg hülyeség. Főleg ez:

'Annyi haszna azért van, hogy devalválja a szakirányú tudást.'

- Még szép. Illetve a szakirányú tudás fontos, csak a vezetői tudás sokkal ritkább ezért többet ér. A vezetői tudás pont nem szakirányú tudás. Még a versenyszférában sem, még amerikában sem.

Pl. Bill Gates-nek nincs diplomája, és nem tud programozni. Zuckerberg nem tud programozni.

Kit érdekel ki csinálta valójában a Windowst meg a FaceBook-ot?

A szaktudás dícsérete populista demagógia. Az elitizmus sosem lehet populista, mert a populus sokkal többen van mint az elit.

Robinzon Kurzor 2013.10.10. 23:09:57

Érdekes, mert van, ahol nagyon is jól működik a demokrácia.

De biztos ők csinálják rosszul.

Bell & Sebastian 2013.10.10. 23:10:53

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: A katolikus teológia velünk született adottságnak tekinti a vezetői képességet, születési aránya egy a hathoz. Meglepő módon ez a szám felbukkan a legújabb kori vezetés- és szervezéselméletben is, mint az ideális arány vezetők és vezetettek között. Azaz az igények találkoznak a lehetőséggel.

Ki beszélt itt iskoláról? Az csak arra való, hogy jó vezetőt / kiváló végrehajtókat képezzen. Ha el nem rontja, vagy képes rá.

Szakkérdésben Bill sem Busht kérdezte, hanem a fejlesztő mérnökét, maradjunk annyiban.

Amit tolni tetszik, arra a szekérre nem ülök fel. Mivel vegytiszta populizmus, a szerencsétlen hülyék mákonya. Az amerikai álom. Lehetsz te is Valaki!

Ha van rá lóvéd, ha meg nincs, maradsz disznópásztor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.10.10. 23:17:56

@bbjnick:
Hümm, szerintem az lett volna a gáz, ha ott a fürdőben seggbe kúrják egymást.
Vagy lehet, hogy az már a jognak is sok, nem csak a (köz)erkölcsnek?

Bell & Sebastian 2013.10.10. 23:21:20

@Robinzon Kurzor: Hagyja mán a népet a hülyeségével! hatalom tagozódásáról csak hallott? Ha Olaszországban egyfelé húz a világi hatalom (amibe bárki beleugathat) a Bankárcsaládok, a Maffia és a Vatikán, akkor sem juthatnak messzire, mert még így kaphatnak a nyakukba egy goldmanos helytartót, amint a példa is mutatja.

Felsoroltam öt szférát, amelyekből egy(!) a "demokrácia". 'S annyit is ér. A baloldaliságával együtt.

Egy Nagy Büdös Lófaszt, nyugtató a nyájnak. Meg annak, aki beveszi.

picur3ka 2013.10.10. 23:37:34

@Bogyó 2:

Maga csak nem azt gondolja, hogy jol menos lesz attol, ha a gyarmatosito nyugat segget nyalja?

Vegye ki a kezet a bilibol!

tevevanegypupu 2013.10.10. 23:41:25

@Bell & Sebastian:

Maga nem szereti a pesti uri nepeket? Gotterhalter, lehet, hogy raadasul meg antitudjukmicsoda is? Na, magaval sem ejszakazna a Gyurcsany a parlamentben, az egyszer gazrezso!

Bell & Sebastian 2013.10.10. 23:55:16

@tevevanegypupu: Gyurcsány csak éjszakázzon a saját párjával, az Orsovitzcel. Gyakorolják a hamuba sült reszelő kezelését, jól jön az még.

Sírköves Slomó 2013.10.11. 00:00:21

@Bell & Sebastian: Mongyuk sokat nem értek belőle de jól hangzik.

Sírköves Slomó 2013.10.11. 00:08:06

@Robinzon Kurzor: 'Érdekes, mert van, ahol nagyon is jól működik a demokrácia.'

Mindig ott ahol te nem vagy.

Megírta a zujság. Ott ahol nekünk azt írta hogy jól müködik a demokrácia, ott azt írja hogy nálunk müködik jól.

De nem kell siratni a demokráciát. Milyen normális, felelősségteljes, okos és pénzes ember kívánhatná, hogy a szava annyit érjen, mint egy nyomorult tahóé aki a jelölt nevét is képtelen megjegyezni?

Szóval butaság. MLM szabadkőmüves technokrata meritokrácia van mindenhol. Minnél kevésbé látszik annál ügyesebben van megszervezve.

Én ebben utazom, itt kell teperni nem a pártgyülésen a hülyék között.

picur3ka 2013.10.11. 00:34:14

"A közerkölcsöt a jogalkalmazás ma már máshogy definiálja, mint a közvélemény"

Ez tomeny diktatura, mert nincs eternalis jog, annak a tarsadalom igenyeihez igazodnia. Ha demokracia, vagy eppen csak mukodo jogallam lenne.

picur3ka 2013.10.11. 00:56:33

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

Maga okos. Masszatolos bastyakkal nem foglalkozni, meg a kepernyoje is banhatja az napot, amikor szoba allt veluk.

vantaan 2013.10.11. 08:08:23

A deMOCSOKrácia állapotáról (2)

" Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasának cége is kapott pályázat nélküli állami földeket használatra - közölte a Blikk.

Az NB I-es Puskás Akadémia elnöke a kormányfő szülőfalujában, Alcsútdobozon jutott három földterülethez – derül ki a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) listájából, amelynek kiadását a Blikk peres úton érte el.

Azt nem lehet tudni, hogy ezúttal mekkora területről van szó, ám az kiderül, hogy mindössze egy állami földdarab jutott másnak a településen. Ezzel szinte az összes állami föld Mészárosék kezében összpontosul Alcsútdobozon, mivel a tavalyi földpályázatokon is taroltak.

A településen a 17 pályázatból 14-et kaszált a Búzakalász 66 Felcsút Kft. A társaság így összesen 758 hektárnyi földet nyert el tavaly a helyi gazdák elől, ezzel együtt pedig Fejér megyében összesen immár 1010 hektárnyi területen diadalmaskodott - tette hozzá a beszámoló. Ráadásul a Blikk szerint a polgármester felesége, Mészáros Beatrix és testvére, Mészáros János is kapott földet 94, illetve 139 hektár erejéig."

vantaan 2013.10.11. 09:10:06

Félnek ...... ?! Mi lesz itt?

"Baja fölfedi a rendszer velejét: ha kell, megvesznek, ha kell, megfélemlítenek, ha kell, művilágot építenek. És kell, mert veszíteni nem lehet.
Hiszen mindez nem Bajáról szól, hanem arról, hogy végletesen fölül és át lehet-e írni a valóságot. Annak, hogy ez egy ennyire tét nélküli szavazókör kapcsán vált nyilvánvalóvá, nincs racionális oka. Viszont jelzi, hogy ha mosolyra nem futja is, mégiscsak vannak érzelmeik. Félnek "

Robinzon Kurzor 2013.10.11. 11:01:05

@Bell & Sebastian:

Ez vajon mire volt válasz?

Mert hogy (tartalmilag) nem arra, amit én írtam, az biztos.

Robinzon Kurzor 2013.10.11. 11:08:43

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

Ennyi erővel érvelhetnél azzal is, hogy a termelő erők és a termelési viszonyok sehol nem teszik lehetővé a demokrácia működését, ezért nem is működnek.

Ahol mégis úgy látszik, az csak illúzió.

Az is lenne olyan színvonal, mint az MLM-es baromság, amit előadtál.

Bell & Sebastian 2013.10.11. 11:40:38

@Robinzon Kurzor: Próbáltam elmagyarázni a demokrácia mibenlétét, a jelek szerint mindhiába. Többször nem fordul elő.

Robinzon Kurzor 2013.10.11. 12:50:38

@Bell & Sebastian:

Ja, hogy szerinted a demokrácia "mibenléte" az, hogy hiába akarja Olaszországban ugyanazt a Vatikán meg a maffia, mégis jönnek a tuggyukkik, és nem engedik.

Csak mert -- szerinted -- Olaszba' ez megy.

Ahogy mondani szokták: ez is egy vélemény, csak nem az enyém.

Kandeláber 2013.10.11. 13:25:22

@Robinzon Kurzor: Montit ki oktrojálta Olaszországra, talán a pápa?

Robinzon Kurzor 2013.10.11. 13:52:55

@Kandeláber:

Akárki oktrojálta (ha oktrojálta) Montit, abból semmi nem következik ab avo a demokráciára nézve.

Skandináviában például elvannak a népek egész jól a demokráciával.
Tehát nem magával a demokráciával van baj.
Ennyit kellene megérteni.

toportyánzsóti 2013.10.11. 14:17:36

@Szúnyog: Hülyeséget beszélsz vérszivó.

Bell & Sebastian 2013.10.11. 14:32:07

@Robinzon Kurzor: Horgolja csak, ameddig akarja, úgyis egy a vége, a szabad akarata -például- Orbánnak ott ér véget, amikor azt tehet csak, amit szabad. Ami alapjában még nem is lenne baj. Ha nem lennének olyan láthatatlan korlátok is, amikről még beszélni sem ildomos. Maga abban a tévhitben leledzik, hogy a demokrácia hozta el a végtelen szabadságfokot, holott most sincs több, mint a szocializmus alapjainak lerakása idején. Csak az arányokat eltolták kissé az egyéni kiteljesedés felé.

De ettől még egy magyar választás pont akkora majomparádé, mint egy lengyel vagy bolgár.

Másokhoz meg ne nagyon hasonlítgasson bennünket. Jupitert az istenekhez, ökröt csakis a barmokhoz.

(ámbár, ha pont a centrumból vennénk példát, ott vannak az osztrákok, spanyolok, olaszok, görögök. Süthetik a demokráciát, ha jön a radikális jobb, beindul a tűzzel-vassal -effektus ott is.)

A nép szava szava ott is csak annyit ér, mint csacsinak a vezényszó. Ha Uncle Samar -nak is pont arra támad kedve menni, akkor akár együtt is mehetnek, aminek a nép felettébb örül (bazmeg) és azt hiszi, jaj de jó ez a habos demokrácia, ingyen csacsigolunk.

vantaan 2013.10.11. 14:41:33

A deMOCSOKrácia állapotárol (3)

A Fidesz-KDNP a bajai kampányban megsértette a választási eljárásról szóló törvény alapelveit a településen köröző kampányautókról lejátszott hangfelvétellel - közölte a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság. A település egyik szavazókörében vasárnap ismétlik meg az időközi önkormányzati választást, miután korábban szervezetten szállították az embereket a voksolásra.

A Fidesz hangosbemondós autóiból lejátszott felvétel az ellenzék jelöltjét, Teket Melindát gyűlöltetkeltőnek minősíti, ez a kijelentés pedig alkalmas arra, hogy sértse a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőségi alapelvet - írta határozatában a területi választási bizottság.

"A választópolgárok szemében ez a közlés a jelöltre nézve hátrányos, őt rossz színben tünteti fel, rontja választási esélyeit anélkül, hogy magát a közlést tényekkel alátámasztaná. A Területi Választási Bizottság álláspontja szerint sérült a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelve is, hiszen valamennyi választásban érintettnek érvényre kell juttatni ezt az alapelvet minden tevékenysége során"

vantaan 2013.10.11. 14:46:03

A deMOCSOKrácia állapotáról. (3)

A Fidesz-KDNP a bajai kampányban megsértette a választási eljárásról szóló törvény alapelveit a településen köröző kampányautókról lejátszott hangfelvétellel - közölte a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság.
Baja egyik szavazókörében vasárnap ismétlik meg az időközi önkormányzati választást, miután korábban szervezetten szállították az embereket a voksolásra.

A Fidesz hangosbemondós autóiból lejátszott felvétel az ellenzék jelöltjét, Teket Melindát gyűlöltetkeltőnek minősíti, ez a kijelentés pedig alkalmas arra, hogy sértse a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőségi alapelvet.

"A választópolgárok szemében ez a közlés a jelöltre nézve hátrányos, őt rossz színben tünteti fel, rontja választási esélyeit anélkül, hogy magát a közlést tényekkel alátámasztaná. A Területi Választási Bizottság álláspontja szerint sérült a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelve is, hiszen valamennyi választásban érintettnek érvényre kell juttatni ezt az alapelvet minden tevékenysége során" - olvasható a határozatban.

vantaan 2013.10.11. 15:38:40

A deMOCSOKrácia állapotáról. (4)

"Kamuindokkal paterolták el a hitelkárosultakat Orbánék elől?

A rendőrség október 3-án, csütörtök hajnalban hirtelen feloszlatta a devizahitelesek Orbán Viktor háza előtt már egy hónapja tartó sátorozós demonstrációját – írja az Index.

Az intézkedés a Terrorelhárítási Központ döntésére hivatkoztak, mely területlezárást rendelt el csütörtöktől a miniszterelnök házának környékére az izraeli nagykövet és „más védett személyek" látogatására hivatkozva.

Csakhogy a devizahitelesek szerint Ilan Mor izraeli nagykövet személyesen tájékoztatta egyik szervezőjüket arról, hogy ő nem is járt a miniszterelnöknél.

Az egyébként a Jobbik devizaügyi kerekasztalában is résztvevő Póka László elmondása alapján a nagykövet egyetértett törekvéseikkel, és megemlítette, hogy Izraelben egymillió ember vonult az utcára hasonló ügyben."

Kandeláber 2013.10.11. 15:58:44

@Robinzon Kurzor: Különösen Norvégiában vannak el jól a demokráciával, mert többszörös népszavaztatással sem sikerült beterelni az országot az EU-ba.
Ugyanez vonatkozik Svájcra is, amely nem Skandináv ország.

bömböcz 2013.10.11. 18:20:49

@Kandeláber:
Skandináviában virágzik a muszlim/nigger kultúra, csak a magafajta náczy nem képes esztet felfogni!

vantaan 2013.10.13. 09:05:19

A deMOCSOKrácia állapotáról. (5)

" Orbán Viktor londoni előadása után egy Sulkhan Khabadze nevű grúz férfi kérdezte a magyar miniszterelnököt (az ötvenedik perctől). Khabadze szerint Zurab Adeishvili egykor grúz igazságügy-miniszter, akit hazájában az emberi jogok súlyos megsértésével vádolnak, Magyarországon tartózkodik, és magasrangú pártfogói vannak. Orbán nem választolt Khabadze kérdésére, simán lepattintotta.

A grúz állami televízió szerint Adeishvili valóban Budapesten él és Orbán Viktor személyes tanácsadója.

Fogalmam sincs, hogy Adeishvili bűnös vagy sem, az sem biztos, hogy Pesten van. Az biztos, hogy a grúz kormány le akarja tartóztatni.

Orbán azt állította, hogy kiváló kapcsolatai vannak a jelenlegi grúz kormánnyal. A grúz kormányfő Ivanishvili, aki Csányit és Szélest reggelire enné meg a hatmilliárd dolláros vagyonával, az Orbánnal valóban jó viszonyban lévő Saakasvilinek esküdt ellensége. Két hét múlva lesz az elnökválasztás, ahol Ivanishvili embere Marghvelasvili fog nyerni, óriási a fölénye a közvélemény kutatások szerint. Ez keményebb ügy lehet, mint Safarové.

A magyar sajtóban ez nem hír. Egyetlen sort nem találtam Adeishviliről. Mit csinálnak a magyar újságírók?"

vantaan 2013.10.13. 09:08:19

A deMOCSOKrácia állapotáról.(5.)

" Orbán Viktor londoni előadása után egy Sulkhan Khabadze nevű grúz férfi kérdezte a magyar miniszterelnököt (az ötvenedik perctől). Khabadze szerint Zurab Adeishvili egykor grúz igazságügy-miniszter, akit hazájában az emberi jogok súlyos megsértésével vádolnak, Magyarországon tartózkodik, és magasrangú pártfogói vannak. Orbán nem választolt Khabadze kérdésére, simán lepattintotta.

A grúz állami televízió szerint Adeishvili valóban Budapesten él és Orbán Viktor személyes tanácsadója.

Fogalmam sincs, hogy Adeishvili bűnös vagy sem, az sem biztos, hogy Pesten van. Az biztos, hogy a grúz kormány le akarja tartóztatni.

Orbán azt állította, hogy kiváló kapcsolatai vannak a jelenlegi grúz kormánnyal. A grúz kormányfő Ivanishvili, aki Csányit és Szélest reggelire enné meg a hatmilliárd dolláros vagyonával, az Orbánnal valóban jó viszonyban lévő Saakasvilinek esküdt ellensége. Két hét múlva lesz az elnökválasztás, ahol Ivanishvili embere Marghvelasvili fog nyerni, óriási a fölénye a közvélemény kutatások szerint. Ez keményebb ügy lehet, mint Safarové.

A magyar sajtóban ez nem hír. Egyetlen sort nem találtam Adeishviliről. Mit csinálnak a magyar újságírók?"

vantaan 2013.10.17. 07:04:07

A deMOCSOKrácia állapotáról. (6)

"További 33 állami földterülethez jutott Borsod megyében pályáztatáson kívül, megbízási szerződéssel a Gerzsánszki Lajos tulajdonában lévő Karmopol-Agro Kft.: a társaság a korábban elnyerteken felül ismeretlen területen, ismeretlen feltételek mellett – derül ki a Blikk által nyilvánosságra hozott listából. Korábban a Népszabadság adta hírül, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állami földbérletpályázaton Gerzsánszki Lajos lett családi érdekeltségeivel az abszolút győztes.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázatain Gerzsánszkiék ezek után is sikerrel jártak: ahogy azt januárban megírtuk, családi vállalkozásaikkal további földeket nyertek az állami földbérletpályázaton. A Karmopol-Agro Kft. novemberben két újabb birtoktesttel, 82 hektárral tovább növelte bérbe vett területeit, összesen már 715 hektárra.

Így Gerzsánszki Lajos érdekeltsége, a Karmopol-Agro Kft. ekkorra 23 pályázat győztese lett, szemben a helybéliekkel, akik rendre csak 1–3 birtoktestet nyertek el. Az elnyert földek összefüggő területet adnak a korábban elnyertekkel.
A második helyezett a megyében akkori összesítésünk szerint az ugyancsak a Gerzsánszki családhoz köthető cég, a Mercató Finanszírozó Kft. lett.

Gerzsánszki egyébként Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár rokona. Gerzsánszki úgy került rokonságba Budai Gyulával, hogy legidősebb lánya Kiskunlacházára ment férjhez. A férj édesanyja Budai nővére."

vantaan 2013.10.18. 10:21:08

A deMOCSOKrácia állapotáról.(7.)

"Napelembotrány: még nagyobb a tét?
A kormány által eddig kommunikáltnál lényegesen nagyobb botrány áll a Lázár János által leállított uniós finanszírozású napelempályázatok ügye mögött – értesült a Népszabadság. A pénzosztók a létező összes szabálytalanságot elkövették – ez okozta a pályázat visszavonását. A döntés nem 3, hanem akár 14 milliárd forintot (ez a teljes megújulós KEOP-keret) is érinthet.

Szeptember végén Lázár János visszavont egy, a bírálaton és az eredményhirdetésen már túl lévő napenergiás KEOP-pályázatot, mivel az Átlátszó.hu megírta: a nyertesek zöme ismeretlen előéletű, 0 forintos árbevételű, részben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (vagyis a kifizetőhöz) köthető cég. A hivatalos kommunikációban akkor egy 3 milliárdos keretösszeg átcsoportosítása szerepelt:

A birtokunkban lévő papírok alapján a példátlan döntést visszaélések hosszú sora előzte meg, amelyek közül messze nem az volt a legsúlyosabb, hogy üzleti és szakmai múlt nélküli cégek nyertek volna egy olyan pályázaton, amelyben a referenciáknak és az üzleti elképzeléseknek elvileg döntő súlyuk volt. Összesen tíz (jellemzően az előzőekben említett, vagyis a múlttalan cégek közé tartozó) vállalkozás adott be fillérre azonos összegű, egy sablonszöveg fénymásolásával előállított pályázatot más-más helyen megvalósítandó, részben eltérő műszaki tartalmú napenergiás projektekre, az életszerűség látszatára sem ügyelve.
Az érintettek szemmel láthatóan biztosak voltak benne, hogy bármivel pályáznak is, mindenképpen nyerni fognak, hiszen sorozatban szegték meg a pályázati felhívásban szereplő előírásokat: összefüggő projekteket több elemre bontottak szét (amit a kiírás eleve kizáró oknak tekint), több helyszínre is kértek és kaptak támogatást (utóbbi szintén ellentétes a pályázati feltételekkel), alapvető dokumentumokat (például az energiahivatal határozatát a termelt áram átvételéről) nem nyújtottak be stb. A hasonló hibák miatt a nyertesként kihozott pályázók háromnegyedét eleve el kellett volna utasítani, ám az NFÜ a jól láthatóan egy körhöz tartozó „fénymásolók” esetében nem törődött ilyen apróságokkal, másokat viszont sokkal kisebb súlyú, adminisztratív hiányosságok miatt is kizárt.

Valójában egyébként nem csupán hárommilliárdról van szó: az NFÜ adatai szerint „a 2012-13-as időszakban a KEOP-2012-4.10.0/C komponensre 14 milliárd forint áll rendelkezésre”. Ha a kormány úgy döntött, hogy a vállalkozói keretet teljes egészében a közületi fejlesztésekre csoportosítja át, akkor ez a döntés tehát nem hárommilliárd forintról szól.

A közületi megújulós pályázatokon 2011 óta rendre kimagaslóan jól szerepel (és emiatt mára a szektorban domináns helyzetbe került) a közelmúltig a Közgép-csoporthoz tartozó Elios (korábbi nevén E-OS) Innovatív Zrt. A cég nyáron kikerült a Közgép érdekeltségéből. A társaságban régóta igazgatósági tag Tiborcz István, Orbán Viktor veje.
A zrt. jelenlegi tulajdonosi szerkezete nem ismert. A cég egy szóbeli ígéret ellenére sem válaszolt a tulajdonosi szerkezetét firtató, írásban átküldött kérdéseinkre, így nem tudhatjuk, igazak-e azok az információk, amelyek Tiborcz tulajdonlásáról szólnak."
süti beállítások módosítása