Megalázott Kishantos
2013. október 03. írta: pelikán*

Megalázott Kishantos

kishantos.jpg

Napjaink el nem mesélt történetei közé tartozik Kishantosé. Pedig a Fejér megyében, Hantos településtől 3 km-re található vidékfejlesztési központ huszonegynéhány éves sztorija éppen rendkívül szomorú végkifejletéhez közeledik. A 452 hektáros mintagazdaságot működtető kft.-nek egy tavaly kiírt pályázat eredményének értelmében szűk hónapnyi tartózkodása van Kishantoson: ezt követően át kell adni területeit az új, nyertes gazdáknak, alkalmazottai pedig mennek munkanélkülinek, vagy legalábbis arra, amerre ötletük van.

Aki nem ismeri a történetet, akár a fenti videóból is kaphat néhány benyomást, hogy mekkora kár ezekért az emberekért és a munkájukért – és hogy milyen fájóan értelmetlenül rúgják ki őket saját két évtizedes művükből. Lehet, hogy több olvasónak ismétlés jön, de fontosnak tartom, hogy itt is nyoma maradjon.

Tehát a tavaly októberi pályázat értelmében a 452 hektáros területre összesen 10 pályázatot írt ki a Nemzeti Földalap; a Hantosnál most látható üzem és iskolai rendszer alapjait évtizedekkel ezelőtt megteremtő és ott jelenleg is gazdálkodó nonprofit társaság mindre beadott versenyanyagot – majd az összeset elbukták. Írd és mondd: a kishantosiak egyetlen négyzetcentiméter földet sem nyertek.

A pályázat persze nagyon nehezen támadható: a rendszer úgy lett kitalálva, hogy a pályamunkákra adható pontok 40 százaléka szubjektív; vagyis a bírálónak annyit kell mérlegelnie, hogy tetszik-e neki vagy sem az adott gazdálkodási terv. Ízlésekről pedig nem vitatkozunk.

A nyertesek összetétele itt-ott igen problémás: van köztük például salgótarjáni (!) építési vállalkozás, mely a pályázat beadása előtt változtatott székhelyet és nevet, bár a tevékenységi kört elfelejtette.

Ráadásul a biogazdálkodás folytatása nem volt feltétele a pályázatnak, így semmi garancia sincs arra, hogy az elmúlt évtizedekben kitalált módszerek és hagyományok megmaradnak.

Ezen a ponton felhívnám a figyelmet, hogy Kishantosnál nem valami rossz parasztromantika miatt kell siránkozni. Ezt az oktatási és termelési központot annak idején német-magyar kormányközi program keretében indították, szakmai alapjait a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete tervezte meg, dán közreműködéssel. A fő profil (bio vetőmag előállítása) mellett működik itt népfőiskola is, melynek német és dán kapcsolatai is vannak. (Nem véletlen, hogy a pályázat mostani üzemeltetetők számára kedvezőbb elbírálásáért – legalábbis a kishantosiak ezt mesélték több helyen – a dán nagykövetség is közbenjárt.) Ugyan személyesen nem ismerem sem Ács Sándornét, sem a gazdaság többi vezetőjét, de másodkézből úgy tudom, jó szakemberek, és nem mellesleg tisztességesen dolgoznak régóta ezen a helyen.

Persze fel kell tenni a kérdést, hogy ha ennyire rendben van ez a kishantosi dolog, akkor mégis miért alakult úgy a pályázaton a soruk, hogy november elsejéig el kell hagyniuk a gazdaságukat. A válasz szerintem nagyjából a bosszú kifejezéssel írható le. Kishantos mostani állapotában Ángyán József egykori vidékfejlesztési államtitkár bázisa. Ács Sándorné régi kollégája; Ángyánnak az egész rendszer kitalálásában óriási szerepe volt.

Mármost számomra mai állapotában Ángyán egyáltalán nem problémamentes. Nem a kormánykritikája miatt, egyszerűen azért, mert szegény fickó egy ideje az eldrábikjánososodás és elbogárlászlósodás, vagyis az irracionális népbal jegyeit mutatja. Nem értek egyet a családi gazdaságok fetisizálásával sem, mert ellentétesek azzal a logikával, ami európai méretű versenyben is képes felszínen tartani a magyar mezőgazdaságot. De a Kishantoshoz hasonló helyekre akkor is szükség van: mert az ökológiai innováció színterei, mert modelleznek valami olyat, ami ha nem is az egyetlen, de az egyik lehetséges válasz lehet a környezetünkben zajló változásokra. És nem utolsó sorban azért, mert tisztességes és küldetéstudattal rendelkező magyar emberek dolgoznak és tanulnak bennük.

Kishantos története a mai rendszer legrosszabb arcát mutatja meg. Ezért fontos beszélni róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr625547118

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az V. Ángyán jelentés előzetes anyaga - a VM nem ismeri a "nonprofit" szót 2013.10.23. 21:20:10

Ángyán József független képviselő összeállította 5 megye legnagyobb - 100 ha feletti - állami földterületek bérleti jogához jutott (forprofit!) cégek listáját és megnézte azt is, hogy ezek közül kik és mennyi állami földet használnak pályázat nélküli m...

Trackback: A Fidesz megmenti Kishantost (videófelvétel) 2013.10.23. 21:19:24

Nehezen találja az ember a szavakat azon helyzet leírására, mikor múlt hét csütörtökön az "Bevetésen Kishantoson - Save Kishantos" esemény keretében Ács Sándorné által az asztalra kerül a Tiborc család(!) háláját kifejező ajándék bíborszínű kristálykan...

Trackback: Ángyán Pécsen, orbán csányiban 2013.10.03. 12:48:55

A pécsi Slyven Rendezvényközpontban megszervezett fórumon előadása kezdetén a volt államtitkár röviden vázolta az általa (és a választás előtt a Fidesz által) üdvösnek tartott föld- és vidékpolitikát, amely az európai mintát követő, kis és közepes mére...

Trackback: Megalázott Kishantos 2013.10.03. 08:52:08

Kishantos története a mai rendszer legrosszabb arcát mutatja meg. Ezért fontos beszélni róla.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pierre bayle 2013.10.03. 08:14:59

Elég sok ilyen története van a 3,5 éves fidesz-uralomnak. Nemsokára megírhatjátok például a tankönyvkiadók pusztulása feletti gyászdalt is. Aztán majd mégis a fideszre szavaztok, mer' a másikok komcsik meg ugye a libák.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.03. 08:19:32

Azért "alakult úgy" a soruk, pelikán, mert volt náluk valami, ami kellett a Fidesznek - hát elvette tőlük, ennyi, ne bonyolítsd. Hogy ezzel Ángyán is kapott egy pofont, az csak hab a tortán. Erről szól a NER, te tökkelütött.

toportyánzsóti 2013.10.03. 08:54:21

Szociopata tolvajok és gyilkosok vezetik az országot ráadásul teljes analfabétizmussal.Széljobbos pamfletfüzetből osztva az éceszt.

Alfőmérnök 2013.10.03. 09:09:53

" Nem értek egyet a családi gazdaságok fetisizálásával sem, mert ellentétesek azzal a logikával, ami európai méretű versenyben is képes felszínen tartani a magyar mezőgazdaságot."

Mert ostoba vagy és tudatlan.

Robinzon Kurzor 2013.10.03. 09:17:04

Vannak még apróbb hibák a Patyolat működésében, a Mandiner pedig bátran lerántja róluk a leplet.

Örömhír viszont, hogy ezek az apró visszásságok mind egyedi, elszigetelt esetek, és egyáltalán nem a NER lényegéből fakadnak.

hoplita 2013.10.03. 09:23:34

Nahát, pelikán eftás...

A végét viszont a helyedben újraírnám...valahogy így. Vannak még hibák eftásak, de mi azért vagyunk, hogy kijavítsuk őket.

A belem fordul ki a szolgalelkű csicskafajtátoktól, bazmeg.

mitmiért? 2013.10.03. 09:43:23

Legviccesebb poszt, hogy Orbánnak visszanyal a fagyi.
m.hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20131003_Jose_ne_hagyj_el

xxiv 2013.10.03. 10:13:59

@pierre bayle: Teljesen és tökéletesen igazad van, csak azt nem tudom, hogy mennyiben lenne jobb a komcsikkal és a libással. Kishantos szempontjából is meg az országéból is.

pierre bayle 2013.10.03. 10:18:57

@xxiv: az én tapasztalataim és emlékeim azt mondatják velem, hogy egy kicsivel jobb lenne. Pontosítsunk: egy kicsivel kevésbé volna rossz. Mondjuk a tankönyvkiadás példája (csak mert családilag, a nejem révén, érintett vagyok) jól mutatja a különbséget: a maszopos-gyurcsányista korrupció kicsit lejtős pályát teremtett egyeseknek, akik kivettek pár százmilliót, meg volt egy necces privatizáció, stb. Szóval gáz, na. Hoffmann-balogék viszont hónuk alá kapják a labdát, lefújják a meccset, bezárják a pályát, s mindenki mehet haza (pontosabban munkanélküli segélyre). Na ez a különbség.

IdomitottFoka 2013.10.03. 10:35:35

@pierre bayle: "az én tapasztalataim és emlékeim azt mondatják velem, hogy egy kicsivel jobb lenne"

Az enyéim szerint meg az előző kormányok lassan de folyamatosan egyre messzebb mentek el. A mostani meg gyorsabban és folyamatosan egyre messzebb megy el. A lényeg, hogy egyre messzebb megy el mindegyik és nem tapasztalja, hogy komolyabb következménye lenne a szereplőkre nézve (pedig következmény azért volt, egy-két formáció kiesett a pikszisből). Vagyis a következő kormány is tovább merészkedne a türhősödés útján, akármelyik formáció is jön (leszámítva az MKKP-t, és talán az LMP-t).

___________________________ (törölt) 2013.10.03. 10:50:21

@pierre bayle: tehát azt akarja mondani ezzel, hogy volt valaha egy pillanat, amikor tényleg tisztességes piaci viszonyok uralkodtak a tankönyvkiadásban, majd a lejtős pálya, majd a meccs lefújva?

Miért, azok a cégek nem privatizációval jöttek létre?

Miért, piac az egyáltalán, ahol az állam tálcán szállítja a vevőket, hiszen tankönyvet venni kötelező?

Miért, az ilyen, tálcánszállítósvevős, egyértelműen közfunkciót ellátó dolgok nem pontosan azok, ahol a legkönnyebb összefonódásokat kialakítani?

Tényleg szeretnék egyszer tisztán látni ezekben a kérdésekben.

Én a következő feltételezésből indulok ki: az ilyen dolgok, mint a tankönyv, profitja mindig összeköttetésekkel rendelkező érdekcsoportok zsebébe megy, és az teljesen másodlagos, hogy állami vállalat vagy magánvállalat, monopólium vagy versenynek kinéző, de persze ügyesen felosztott piac.

Tehát abból indulok ki, mint alapfeltételezés, hogy csak a módszerek változnak, a fideszeseknek kevesebb kapcsolatuk van, ők erőből dolgoznak, míg a régebbi eliteknek egymillió ismerősük van mindenhol, ők egy kávé mellett bárkivel meg tudtak állapodni a kenőpénzről, ami semmivel sem jobb, csak finomabban néz ki.

Győzzön meg róla, hogy nem így van, hogy volt valaha egy olyan pont, ami tényleg, valóban igazságos verseny volt - amikor olyan emberek voltak a cégek tulajdonosai, üzletkötői, akik tök véletlenül nem dolgoztak 30 évig a minisztériumban és ismertek ott mindenkit, akiknek nem volt tök véletlenül tanfelügyelő a sógoruk, akik nem jutattak senkinek kenőpénzt, akik nem sógorkoma privatizációval jutottak a céghez, egyszóval, hogy valaha volt ezen a területen egy tényleg igazságosnak mondható piaci verseny, valahogy úgy, hogy bármelyik tehetősebb zöldséges minden ismertség nélkül nélkül alapíthatott ilyen tankönyves céget, bemehetett ismeretlnül is a megfelelő emberekhez, és azt mondhatta, hogy én olcsóbban adom, vegyék tőlem, kenőpénz nincs. Mert ez lenne az igazságos piac és én egyáltalán nem hiszem, hogy valaha is volt ilyen. Nem szokott lenni ezekben a dolgokban. Annyi lehetett csak, hogy finomabb volt, ügyesebb, szebben le volt zsírozva.

xxiv 2013.10.03. 10:58:55

@pierre bayle: a különbség akkor csak az eszközökben van és a végeredményben nem? ez még nagyon-nagyon kevés ahhoz, hogy valaha is az mszp, együtt és társaikra szavazzak

___________________________ (törölt) 2013.10.03. 10:59:54

@pierre bayle: folytatása az előző kommentnek: más területeken, amiket jobban ismerek, már 2000 körül azok mondták, hogy a Fidesz-klientúra visz mindent, akik azt hitték magukról, hogy ők maguk nem tartoznak semmilyen klientúrához. Ők csak ismerik a Józsit, Bélát, még ezer embert, sokakkal jóban vanna, lezsíroznak ezt-azt, néha kenőpénz, néha csak haverság, szívesség, de azért jönnek az állami megrendelések. Akik abszolút nem politizáltak, csak jó volt a kapcsolatrendszerük.

Namost az a vicc, hogy valójában mindig is ők voltak az MSZP-holdudvar, csak ezt nem tudták magukról. Nem volt annyira átpolitizált, nem lengett fölötte pártzászló, de mivel valamikor az MSZMP volt a "default" hatalom, ezért a "default" "jó kapcsolatrendszer" egyenlő az MSZP klientúrának levéssel. Még ha nem is tudja az illető.

És innen kezdve csak a módszerek változnak.

Azt akarom ebből kihozni, hogy senki, aki bármilyen értelemben jó kapcsolatrendszerrel bír, nem vethet semmit a Fidesz-klientúra szemére max. a módszereik durvaságát, de a lényeget nem, mert maga is bár öntudatlanul egy lenyúlós pártklientúra része.

Sok építőipari vállalkozó nem is tudta, hogy ha jóban van a jegyzővel, és tol neki melót, cserébe lebetonozza a garázsbeállóját, akkor ő most ettől pártkatona, de azért nem, mert a jegyző is abból a "default" hatalmi körből jött, ami az MSZMPből ered és ennek lett a versenytársa (bár persze részben onnan jőve) a Fidesz-klientúra. Aztán csodálkozott, hogy az új jegyző más cégeknek oszt. Annyi csak a különbség, hogy a másik, MSZMP-MSZP klientúra, mivel "default", ezért nem rágták mindenkinek a szájába, hogy ez egy párt-dolog, hanem csak laza haveri hálózat.

Szóval ezt kizárólag attól a vállalkozótól lehet ezt elfogadni, aki sohasem a kapcsolataiból élt, hanem kihirdette az újságban kb. hogy X áru ma csak Y forintért oszt bement az átlagember és megvette, szóval valódi piacról, nos tőle lehet elfogadni, ha szól, hogy a Fidesz le akarja nyúlni a piacát.

Grrr 2013.10.03. 11:08:46

@Shenpen: A trafikosok piacát például lenyúlta

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 11:10:37

@Alfőmérnök:

ez bizony nagyon gyenge válasz volt...

ftk 2013.10.03. 11:10:46

Akkor a lényeg: a hatalmas kapcsolatrendszeri "default" hatalom engedett működni egy nemzetközi értelemben vett, ám egyértelműen hazai jó gyakorlatot. A mostani "versenytárs" meg nem engedi. A gyakorlat politikai oldaltól függően egyértelműen működőképes és előremutató. Akkor miről is beszélünk?

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 11:14:28

ami pedig a "mintagazdaságot" illeti:

kockázatos dolog bérelt földön gazdálkodni...

hisz a tulajdonos bármikor meggondolhatja magát...

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 11:16:01

@ftk:

és miért lenne az olyan egyértelműen jó?

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 11:17:35

a vidinyó is a "közjóval" indít ami lényegében megfogatatlan fogalom hiszen mindenki mást ért alatta...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.10.03. 11:34:23

Ki a fene ez a "pelikán"?! Van fogalma róla, hogy mennyire nincs fogalma az "európai versenyképes mezőgazdaságról"?!!

Nem, baj, segítünk a megértésben...
Ángyán: "egész Európa így működik, emberek!"
www.youtube.com/watch?v=ITFj-Z8nbRw

Agrárközgazdasági nonszensz, amibe a nagytőkés integrátorok a földtörvényen keresztül belekényszerítik Magyarországot!

eMCSé 2013.10.03. 11:57:08

@IdomitottFoka: Mert nem működik Mo-n a politikai evolúció és kiválasztódás. Mert a passzív, leszarom állampolgárok nem mennek el szavazni és nem támogatják az egy fokkal korrektebben politizáló kis pártokat a dinókkal szemben.

A Fidesz csak akkor kapna észbe, ha a támogatottsága fokozatosan csökkenő tendenciát mutatna. (Az MSZP egy pofont már kapott, de kellene nekik még egy 2014-ben)

Az állampolgárok passzivitása és nemtörődömsége csak azt üzeni a politikai elitnek, hogy az a szar, amit munka címén végeznek, az elegendő hatalomhoz.

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 12:13:34

@Pacsker:

te is csak az elitista, szociális utópiáidat adod elő "zöld" csomagolásban...

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.10.03. 12:26:31

ots.mti.hu/hirek/89791/a_kishantosi_videkfejlesztesi_kozpont_kozlemenye

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ közleménye

A kormányzati nyilatkozatok valótlan állításai miatt jó hírneve megsértéséért bírósághoz fordult a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Az NFA döntése alapján november 1-től a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság elveszíti 21 éve bio módon művelt földjeit, vagyis megszűnik. A döntést a Kormány a céget lejárató, valótlan állításokkal próbálta igazolni a közvélemény előtt, ezért a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ jó hírnevének megsértése miatt bírósághoz fordult. Nem felel meg a valóságnak, hogy cégünk „jelentős bérleti díj hátralékot halmozott fel”. 1998. óta soha, semmilyen „elmaradásunk” nem volt. Társaságunk gazdálkodása átlátható és nyereséges, ráadásul mindezt nonprofit jelleggel végezzük. A nyilatkozatban említésre került a 2004. óta 452 hektárra kapott 163 millió Ft területalapú támogatás is. Ezt a támogatást minden gazdaság kapja, ezért a szomszéd gazdaságokkal érdemes összevetni - a Mezőfalvai Zrt. esetében ez 3,25 milliárd Ft (9000 ha), a másik szomszéd, a Simon Kft. esetében 1,05 millárd Ft (2900 ha).

A kormányzati nyilatkozat szerint „ az NFA 8 kisebb helyi gazda gondjára bízta Kishantos sorsát” . "Helyi gazda" lett például a mezőgazdasági tevékenységgel egyáltalán nem foglalkozó salgótarjáni székhelyű építési vállalkozás mutációja. A legnagyobb nyertes pedig egy ifjú hölgy, akinek férje és apósa a 2900 ha-os Simon Kft. tulajdonosai, tehát a valódi nyertes ez a nagyüzem, mely több, mint kétszeresen haladja meg a pályázati maximum 1200 hektárt. A szintén nyertes mezőfalvi polgármester feleségével együtt éppen ennek a cégnek felügyelő bizottsági tagja és a másik cég tulajdonosának főnöke.

Kishantoson 15 munkahely szűnik meg, a munkatársak utcára kerülnek. A világszínvonalú gépek fölöslegessé válnak, miközben a nyertesek között vannak olyanok, akik egyáltalán nem rendelkeznek az elnyert föld megműveléséhez szükséges eszközökkel. Az ökológiai gazdálkodáshoz szükséges szaktudás pedig egyiküknek sincs birtokában..
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetői, hazai és külföldi partnerei elfogadhatatlannak tartják a Kishantos ügyében történteket.

www.kishantos.hu

www.kishantos.hu/news/-n54.html

KÖZLEMÉNY

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. nyereségesen gazdálkodik, nem tartozik és soha nem is tartozott a földhaszonbérleti díjjal, és nincs rendezetlen, lejárt tartozása sem az NFA felé, sem más céggel szemben. A Kishantosi Nonprofit Kft. csak azokat a támogatásokat vette igénybe, melyek minden magyar gazdálkodónak járnak, így értelemszerűen a több ezer hektáros gazdaságok is ugyanúgy megkapják művelt területre vonatkozóan, mint a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság.

Ács Sándorné
ügyvezető
Kishantosi Nonprofit Kft.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.10.03. 12:31:36

@calabria007: Sírsz, mert kitiltottalak a GreenR-ről? :D Esetleg sikerült azóta tüzet csiholni? Vagy még mindig a metafizikai sötétségben "tündökölsz"?!

Az istentelen libertariánus idejétmúlt agymenéseidet kérlek tüzeld el a parkettával együtt a lelked kályhájában! A keletkező tűz fénynél és melegénél pedig esetleg olvasd el A közlegelők tragédiáját. De elgondolkodhatsz azon is, hogyan gondolkoztak a tradicionális kultúrák a Föld egészéről, mint oszthatatlan és univerzális közös jószágról! A mély belátáshoz viszont sok tűz kell és nem tudom, hogy mennyi agymenésed és parkettád van még, úgyhogy, ajánlom az Ángyán-jelentéseket és a Nemzeti Vidékstratégiát átolvasni, hogy képbe került a birtokpolitikai és gazdaságpolitikai valós helyzettel az alaptalan libsi dumálás helyett! Szevasz!

Zb74 2013.10.03. 12:31:46

@Grrr: Ami a dohányáruk piacán történt, az még annál is sokkal rosszabb, mint amire gondolsz. A hatalom nem a "trafikosok" piacát "nyúlta le", merthogy dohányárut nem csak trafikban lehetett kapni. Sőt, a dohányárusító helyek többsége nem trafik volt. Több mint negyvenezer helyen lehetett kapni dohánytermékeket, ezek többsége magyar családok tulajdonában álló kis élelmiszerüzlet vagy vegyesbolt volt. A legtöbb ilyen üzlet kis haszonnal működött, és ahhoz, hogy ezt a szerény profitot ki tudja termelni, nagy szüksége volt részint a dohányáru-forgalmazásból származó bevételre, részint azokra a vevőkre, akiket a cigaretta "húzott" be a boltba, de ha már ott voltak, mást is vettek. Ezeket most elvesztették, a fennmaradó (lecsökkent) bevétel pedig nem elegendő az üzlet rentábilis működtetéséhez. Így rengeteg olyan magyar családot tesznek tönkre, amelyek a multikkal folytatott konkurenciaharcban még épp, hogy fenn tudták tartani a vállalkozásukat, de ezt már nem bírják ki. Mindeközben a rendszer a vásárlók szempontjából is sokkal rosszabbul működik, mint eddig, hiszen kb. másfélezer településen egyáltalán nem létesült "nemzeti" dohánybolt (ez rengeteg - az egész országban összesen körülbelül háromezer-kétszáz település van).

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.10.03. 12:38:24

2013. 04. 26. Kishantos „tartozása”
www.kishantos.hu/news/-n53.html

Ha van ember a földön, aki pontosan tudja, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ nem tartozik, és soha nem is tartozott a földhaszonbérleti díjjal, az Szabó Csaba és Sebestyén Róbert. Nehéz megérteni, honnan veszik a bátorságot, hogy valótlan állításokkal vezessék félre a közvéleményt.

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 12:43:47

@Pacsker:

ellenkezőleg, örülök annak, hogy végre a "tudományos" és "objektív" blogodon kívül találkozunk...

ritkán fut össze az ember a virtuális térben olyan bloggerrel, aki az _állítólagos_ "fórumából" élből kitilt minden kritikus hangot...

greenr.blog.hu/2013/08/25/apokaliptikus_legifotok_mutatjak_a_nagyipari_allattartas_foldet_pusztito_erejet/fullcommentlist/1#c20546434

bár ahogy látom a _forradalmi_ blogodban ennek már nagy hagyománya van...
greenr.blog.hu/2010/06/22/trollok_el_a_greenr_rol

mindössze csak egy dolgot nem értek ezek után:

Minek kell neked "fórum" és "komment-lehetőség" egyáltalán?

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.10.03. 13:02:18

@calabria007: Mert a metafizikailag kevésbé sötét és politikafilozófiailag nem liberális kommentelőkkel, valamint több esetben egyetemi tanárokkal, szakterületi kutatókkal, amint az jól látható, kiválóan megértjük egymást és egymás segítségére tudunk lenni. Többszöri próbálkozás után, azonban, komment avatárodat, valóban nem lehet kezelni normálisan...

IdomitottFoka 2013.10.03. 13:02:42

@eMCSé: Azért ez nemcsak a választók sara. Az egész intézményrendszer korrumpálhatósága is vastagon benne van, hogy itt legfeljebb az aktuális kormánypárt belharcai miatt lehet felelősségrevonás egy-két stikliből. Az intézményrendszer meg az előző érából örökölte ezt a remek hozzáállást, ahogy az egész intézményrendszert az előző érából örököltük, az a néhány "fék és ellensúly" (AB, ombudsman), ami beépült ebbe meg szép lassan leépül (ill. leépítik).

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 13:06:40

@Pacsker:

sajnos a hozzád hasonló emberek járatják le a környezetvédelem ügyét...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 13:13:46

lassan már végképp kötél kéne orbánnak és csányinak a kövér nyakába.
az árulóknak ez a sorsa

PPJ · http://greenr.blog.hu 2013.10.03. 13:27:56

@calabria007: Sajnos a hozzád hasonló emberek még felszólító ajánlásra sem olvassák el az egyik legfontosabb öko-közgazdaságtani tanulmányt, a Közlegelők tragédiáját (Garrett Hardin: The Tragedy of the Commons), és így homokba dugott fejjel nyugodtan hirdethetik tovább a liberálkapitalista globalóma eszméiket, amivel nem csak a "környezetvédőket" (SIC!) negligálják, de az egész Föld bolygó nevű, véges "közlegelőt"...

Továbbá, alaptalan és helytelen nézeteid okán tett hozzászólásaid miatt, ajánlottam, hogy a Nemzeti Vidékstratégiát is tanulmányozd, olvasgasd, de vélelmezem, hogy bele se néztél. Lehet itt felháborodni, de esetleg nem ártana egyeztetni, hogy miről is-, minek alapján beszélünk, ha már egyáltalán!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 13:43:38

"egy ideje az eldrábikjánososodás és elbogárlászlósodás, vagyis az irracionális népibal jegyeit mutatja.
Nem értek egyet a családi gazdaságok fetisizálásával sem, mert ellentétesek azzal a logikával, ami európai méretű versenyben is képes felszínen tartani a magyar mezőgazdaságot"

ez egyszerűen elképesztő, a szerző mire alapozza az állításait? mutasson forrást, linkeket, konkrét példákat, pontos idézeteket, csak nem a napraforgóblogból olvasta ki ezt?
ezt bele kellett írni, mert turul főszerk káder et. többet nem kap orbán-honlap gondozást?

arma kommentjét másolnám be én is:
"Alaptalan egy kalap alá venni Ángyánt-Drábikot-Bogárt. Más a műfajuk. Ángyán ugyan nagyon emocionálisan, de tényekre alapozva mutatja be a földmaffiákat, amik a kormányzattal össze vannak fonódva, spirituális maszlagokat nem hangoztat.

Drábik elsősorban fordít, de amit fordít, azt alapvetően senki nem tudná cáfolni, saját nyelvezete nem misztikus, hanem racionális.
(emellett drábik mond olyan dolgokat amik miatt kissé elmebetegnek tűnik: pl minden US. autóban van olyan gép, ami hatással van emberek elméjére, így könnyebb megölni akárkit)

Bogár az egyetlen, aki az évek alatt elment misztikus guruba és részben szélhámosok és elmebetegek hatása alá került és pl. szakrális nemzetünket emlegeti, ami egyértelműen a zsidó választott nép-gondolat szellemi importja, magyar ruhába öltöztetése. Ez természetesen káros."

irracionális népibal? a választás előtt is nyilván kritizáltad a fidesz programját, ami irracionális népibal volt, hisz Ángyán dolgozta ki, mégis rájuk szavaztál.
légyszi próbálj meg kevesebb raskót olvasni, ő csányi és demján nagy barátja
nem érdekes neked hogy Ángyán ugyanúgy vitatkozik raskóval és gőgős mszp-sekkel, mint a fidesszel? nem látod, hogyan zárnak össze a nagytőkések, nagy pártok Ángyán ellenében?

ahogy már elmondták, euróbána életképesek a családi gazdaságok, dél-amerikában is azok lehetnének, ha engednék a kokainbárók és nem városi nyomornegyedekbe kényszerítenék a vidéki lakosságot.
az lesz itthon is, lehet majd dolgozni a gyárakban, mert a vidék már halott, nem lehet a falusi embereknek ott maradni, ha csányi, leisztinger, puch, nyerges, simicska elveszi előlük a földet.

de még ha nem lenne életképes a családi gazdaság, amit nagyon kétlek, akkor is vannak olyan szempontok az állami finanszírozásban, amik fontosak és nem termelnek profitot, pl bartók rádió, kórház, hadsereg és a vidéki nép, család megélhetése, munkája, élelmiszerbiztonság, bioélelmiszer

pelikán hol osztályvezető amúgy? melyik minisztériumban?
miért nem a választások előtt kritizálta a fidesz vidékpolitikáját?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 13:58:05

orbán bábú olyan mint csaú falurombolása, és orbánt nem azért kommunistázom le, ahogy az mszp, dk, lmp-szavazók, hogy nagy hangon népbarát miközben tettekban a multikat, nagytőkéseket támogatja, hanem én a kommunisták gyerekeit is kommunistának tartom, mert vagyonukat, hatalmukat apjuk kapcsolataiból nyerik, most már a vérségi kapcsolat is nagyon fontos, mert látjuk Ángyán után, hogy mi van ha egy tisztességes ember bekerül a kormányba, ezért próbálják leszűkíteni, csak megbízható káder kerüljön a tűz közelébe

szerintem mezei ember a fidelitasba, v bármely párt ifi tagoztaába se lép be önszántából jó nagy arányban, de erről ergé, turul, novák, skrabski káderek többet tudnának mesélni.

persze lehet hogy pár okoskodó elmebeteg (aristo) azt mondja, hogy nyugodtan komcsizzuk le egymást, de attól ez még nem lesz így. szerencsétlen, ostoba és hülye relativizálás ez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 14:01:47

@toportyánzsóti: a széljobbos a nemzeti-SZOCIALISTA.
ha az lenne már lenne Tormay utca rég.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 14:02:27

@toportyánzsóti: de lenne szálasi utca is, azért széljobbos

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 14:35:40

@xxiv: semennyiben nem lenne jobb , se bajnaival, se mszp-vel. fent már elmondtam.

Soros alapítványa, Csányi OTP-je és a MOL pénzeli Bajnait - tehát azok az oligarchák is, akiket a kormányzati kommunikáció "nemzeti nagytőkéseknek" nevez. Ma újra bebizonyosodott: nem léteznek a nemzeti nagytőkések, csak oligarchák vannak, akiket el kell távolítani a hatalom közeléből.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 14:36:36

@calabria007: ezzel mégis mi a fenét akarsz mondani? megveszed a földet nekik és azon gazdálkodhatnak?

vizipipa 2013.10.03. 14:50:40

Pelikán elvtársnak van egy elég lesújtó véleménye Ángyánról és ezt megosztja velünk. Helyes.
Engem őszintén szólva érdekelne Pelikán elvtárs ugyanilyen frappánsan megfogalmazott véleménye Fazekas Sándorról, Budai Gyuláról, sőt, Font Sándorról is. Már csak hogy egymás mellé lehessen tenni őket.

A belinkelt youtube videó nézőszáma kb. 2 hét után: 1343.
Ugyanez megvan az indavideón is. Több napig címlapos volt az Indexen. Nézettsége (szintén kb. 2 hét után): 7218

@Pacsker: ez a videó már több mint 3 hónapos (Élőlánc). Nézettsége: 1500.

A Fidesz pedig tisztában van ezzel a nézettségi, érintettségi "súllyal", bevállalja a cél, a saját klientúra hizlalásának érdekében.

Sajnos ettől szélmalomharc ez. Ezért próbált a Jobbik botrányt csinálni a földforgalmazási törvényből, hogy nagyobb súlyt adjon neki.
Hiába.

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 15:01:05

@Pacsker:

Sajnos a te „tudományos” blogod egy szánalmas vicc…

hisz nálad az a kitiltandó „troll”, aki vitatja az általad _dogmaként_ kezelt nézeteket…

Pl. „ember által okozott” klímaváltozás, GMO, önálló ökopolitika szükségessége… stb.

De a legutolsó „tételed” volt a legjobb ezt _szó szerint idézem_ mivel nagyon tanulságos:

szerinted az a „troll” aki szerint:

„előbb az embert kell védeni és utána a természetet,”

Trollok: el a GreenR-ről!
greenr.blog.hu/2010/06/22/trollok_el_a_greenr_rol

No szóval, ha vki effélékről vitát próbál nyitni a "tudományos" blogodon az automatikusan _kitiltandó_ „troll”…

És mindezt vmi áltudományos arrogáns gőggel támasztod alá (újabb idézet következik tőled):

„A greenr-t egyetemet végzett fiatalemberek írják. Minden mondatukra legalább egy jegyzettankönyvnyi háttéranyag szolgálja a tudást. Itt mi megoldásokat keresünk, és én minden további nélkül ki fogok dobni bárkit, aki kommentjében olyat próbál trollkodni, hogy:”

A folytatást fentebb felsoroltuk…

Ráadásul a te gondolatmeneted szerint még, a klíma biznisz fő haszonélvezője, az IPCC is egy potenciális „troll”…

Elvégre még ők sem merik kijelenteni azt, hogy a te number 1 vesszőparipád 100%-ig biztos:

U.N. Climate Panel: It’s 95% Certain That Humans Are The Dominant Cause of Climate Change
world.time.com/2013/09/27/u-n-climate-panel-its-95-certain-that-humans-are-the-dominant-cause-of-climate-change/

Különösen mivel az IPCC mögött álló szakértők – egyenként – meglepően könnyen zuhannak át a klíma-szkeptikusok táborába…

A GMO kutatások mögött álló a természettudósuk (akiket nagyon kedvesen összevegyítesz az evolúció-szkeptikusokkal…) is minden további nélkül bezuhannak a potenciális „troll” kategóriába…

Csak úgy „en block” hiszen itt „egyetemet végzett fiatalemberek” írogatnak, akik mindenben „kompetensek” és az „objektív” ítélőképességüket még véletlenül sem homályosítják el az ideológiai prekoncepcióik…

És ami a legfontosabb és a legsokatmondóbb:

Rettegnek a vitától…

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 15:17:48

@Pacsker:

"Sajnos a hozzád hasonló emberek még felszólító ajánlásra sem olvassák el az egyik legfontosabb öko-közgazdaságtani tanulmányt, a Közlegelők tragédiáját (Garrett Hardin: The Tragedy of the Commons),"

te biztosan olvastad ezt a tanulmányt?

A "közlegelő tragédiája" tipikusan a privatizálás melletti érv szokott lenni...

és nekem nagyon úgy tűnik, hogy Garret Hardin is erről ír...

"Perhaps the simplest summary of this analysis of man's population problems is this: the commons, if justifiable at all, is justifiable only under conditions of low-population density"

The Tragedy of the Commons

by Garrett Hardin, 1968
www.garretthardinsociety.org/articles/art_tragedy_of_the_commons.html

én is vmi ilyenről írtam, amikor kitiltottál a blogodról...

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 15:24:52

@Pacsker:

és az is felettébb komikus, hogy az általad élből elítélt "libertariánus" körökben meglepően meleg fogadtatásra talált pl. a közgazdasági Nobel díjas Elinor Olström közösségi tulajdon koncepciója...

The Future of the Commons
Beyond Market Failure and
Government Regulation
www.iea.org.uk/sites/default/files/publications/files/IEA%20Future%20of%20the%20Commons%20web%2029-1.10.12.pdf

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.03. 15:26:57

"Tehát a tavaly októberi pályázat értelmében a 452 hektáros területre összesen 10 pályázatot írt ki a Nemzeti Földalap; a Hantosnál most látható üzem és iskolai rendszer alapjait évtizedekkel ezelőtt megteremtő és ott jelenleg is gazdálkodó nonprofit társaság mindre beadott versenyanyagot – majd az összeset elbukták. Írd és mondd: a kishantosiak egyetlen négyzetcentiméter földet sem nyertek."

Nagyon tetszik nekem e nagyszerű hivatkozás. Nemzeti Földalap. Véletlenül sem Fidesz, Kétharmados Fülkeforadalmi Nemzeti Együttműködés Rendszere, Békemenet, Nem Leszünk Gyarmat, stb.

Pont mint az MTI 'hírei', hogy "törvényt hoz az Országgyűlés, Parlament elé került a z Alaptörvény x-edik módosítása, A Minisztérium közleménye szerint", stb stb. egy helyen sincs leírva hogy Fidesz.

Ha amiről most olvasunk, bármely más mint fidesz-kormányzás idején történne, egy sorban hatszor lenne leírva az illető PÁRT NEVE, az összes felelős neve, (lehetőleg valami róla rosszul sikerült fotóval, a mandarinok ennek nagy mesterei), ki lenne rakva.

Hogy X, Y és Z urak a minisztériumnál hogy találták ki és valósították ezt meg, főbb kapcsolati háló, lehetőleg ábrával, ki lenne elemezve. Valószínűleg az adott párt elnöke, az illetékes minisztérium ill miniszter is meg lenne találva az ügyben, fölöttébb sokatmondó jelzők kíséretében.

Ez a cikk most olyan, mint ha szar került voln a szerző tányérjára, majd a szerző leírta volna, hogy ez egy barna valami, meg sajátságos szaga is van, meg ő ezt igazából nem szereti, de azért letömi a torkán.

Mindenki számára érthetően: a ___fidesz___ (tehát: nem a marslakók, nem kicsi zöld emberkék, nem a "globalo-komprádorok" és nem a "háttérhatalom"), épp szétver egy nemzetközi együttműködés árán létrejött, értékes, jól működő kezdeményezést.

Ennyi. Erre szavaztatok 2010-ben. Meg az új Alaptörvényre. Kis győzelem kis változás, nagy győzelem, nagy változás. Még a hülyék is értik.

Szóval fogjátok be a pofátokat, majd akkor ragadjatok billentyűzetet, ha valamit mondani is akartok.

Még egy dolog: Bogárnál és Drábiknál nem úgy kell jobbnak látszani, hogy egymondatban derpegtek róla valami dehonesztáló értelműt, hanem ha konkrétan jobbat írtok mint ők, vagy legalább leírjátok, miben nincs igazuk. Addig amíg csak derpegtek, sötét seggfejek vagytok.

Arról nem is beszélve, hogyha valóban azt csinálná a fidesz, ami a "Válság és valóság" (interjúkötet Bogár Lászlóval, Varga Istvánnal és Drábik Jánossal) című könyvben kiútként megfogalmaztak, már régen éllovasként kerültünk volna ki a válságból. Ha kell szívesen kifejtem.

Csak ugye erről beszélni is tilos, marad a rezsicsökkentés meg az alaptörvénybenfoglalt egykulcsos, meg a többi tévedhetetlen fidesz-hitigazság, a többi egybites baromsággal együtt.

akkor meg kajáljátok a szart, és mélyen kussoljatok el.

@tesz-vesz: semmi ilyesmit nem akar, fő hogy mindenhova beköpködje a libertárius dogmáit

Állam= rossz, magántulajdon=jó, ehhez keres a gogliról, a wikiről, a jutúbról és a lewrockwell-comról alátámasztó-idézeteket. talmudista troll.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 15:27:34

@vizipipa: pedig valamit tenni kéne, de micsodát?
mit érünk el azzal, ha csak az értelmesebbek vannak tisztában az igazsággal, márha feltételezzük, hogy az értelmes embert érint a vidék, a föld kérdése, ami nem más mint társadalmi kérdés.
volt a konzervatóriumon is egy jó poszt Ángyánról:
konzervatorium.blog.hu/2013/01/04/az_angyan-ugy_margojara_a_szabad_mandatumrol

minimális az ereje.
az az igazság, hogy a demokrácia itt van az interneten, nem a köztévében.

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 15:30:30

@Nemzetstratégia:

speciel az Elinor Ostrom által vázolt közösségi tulajdon koncepció kifejezetten tetszik...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 15:32:26

@calabria007: maradjál már nyugton! próbálj a témához hozzászólni, a fenti kommentedre rá is mutattam, mutatja is az mennyi értelem szorult beléd

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.03. 15:34:24

post:
"Ezt az oktatási és termelési központot annak idején német-magyar kormányközi program keretében indították, szakmai alapjait a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete tervezte meg, dán közreműködéssel. "

Vagyis az a szervezet Kishantoson külföldi hatalmak ellenőrzése alatt működött és a Mandinernek fáj, hogy ez a befolyás megszűnt?

A Mandiner kinek az oldalán van, a magyarokén vagy az idegenekén? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy az idegenekén.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 15:38:16

@Doomhammer: de idióta vagy :D
ne adj ötleteket a fidesznek

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.03. 15:39:55

@tesz-vesz:
"ami irracionális népibal volt, hisz Ángyán dolgozta ki,"

Ángyán csak egy tagja volt a Győztes Csapatnak, ami a Fidesz 2010-es győzelmét lehetővé tette.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/03/gyoztes-csapat.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.03. 15:41:18

@tesz-vesz:
Itt már a Fidesz nem számít.
Itt már csak az számít, ki van a Magyarpárt és ki az Idegenpárt mellett.
Magyar vagy? Akkor miért kérdezed, kit támogass?

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 15:42:58

@tesz-vesz:

az offolás nem tőlem indult...

mandiner.blog.hu/2013/10/03/megalazott_kishantos/fullcommentlist/1#c20725789

hisz Pacsker kartárs "copy-paste" technikával reagált az egysoros kommentemre...

ami pedig a témát illeti:

mint fentebb kifejtettem a föld állami tulajdonban van...

a tulajdonos így döntött...

ez van...

minden pályázati rendszer szubjektív...

ez is...

J_O_L_A_N 2013.10.03. 15:44:23

@calabria007: És ezek az állítólag egyetemet végzett fiatalemberek (ráadásul természetvédelmi mérnökként!) chemtrailes linket osztanak meg a GreenR facebook profilján... Én az egyetem helyében visszavonnám az ilyenek diplomáját. Lejáratják a környezetvédelmet, a "zöld" eszmét, a józan vitát kiszorítják a demagógiájukkal.

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 15:49:23

@J_O_L_A_N:

pontosan erre kívántam felhívni a figyelmet...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 15:52:28

@Doomhammer: fidesz az idegenpárt, én meg magyar vagyok

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 15:54:33

@calabria007: akkor legalább kevesebb enterszámmal és kisebb betűmérettel írj!

@J_O_L_A_N: hát a chemtrail az elég ciki

calabria007 (törölt) 2013.10.03. 15:57:12

@tesz-vesz:

a betűméretet a mandiner határozza meg...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 16:06:14

@calabria007: te is meghatározhatod ha betűkarakter helyet pontokat írsz, azt a látszatot kelted, mintha kisbetűkkel írnál :
... .... ......... .... ... . ..... .. .. ......
... .. ....... .... ........ ... ..... ....

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.03. 16:17:48

Kíváncsi lennék, valamely magát elég fölkészültnek érző mandi-NER-es szerkesztő (tehát nem kommentelő) hogyan reagálná le ezt:

"Létrejött egy pénzimpérium, én innen közelítenék. István úgy fogalmazza meg, hogy létrejött egy virtuális térben létező virtuális hatalom. Én azt mondom, hogy ez az egyetlen szuperhatalom, ami ma létezik, és minden fizikailag létező ország ennek csak a teste, az izomzata. Egy ténylegesen államként működő, bonyolult szervezet, de olyan állam, amelynek a felépítése egy korporációhoz hasonlít. Vannak tulajdonosai, vannak igazgatótanácsai, menedzserei, és természetesen van maga a birodalom. Ez a birodalom került válságba, mert a fő működési elve nem az, amit közgazdaságnak neveznek, hanem amit pénzgazdaságnak neveznek. A kettő között már Arisztotelész különbséget tett.

Ő nem is engedte közgazdaságnak nevezni azt a rendszert, ahol az a séma érvényesül, hogy pénzből különböző technikákkal pénzt állítanak elő. A közgazdaságban a pénz is szerepel mint eszköz, de ott a reálgazdaságot, az értékelőállító gazdaságot kell működtetni meghatározott emberi szükségletek kielégítésére. Az élet, a természetes élet szükségleteinek határai vannak. A pénznek semmiféle határa nincs. Igenis, vissza kell nyúlni Arisztotelészig. Például miért volt annyira ellensége a kamatnak, a
kamatozó hitelpénzrendszernek?

Arisztotelész óta, hogy így mondjuk, fokozatosan olyan háttérerők szerveződtek meg, amelyek egészen más értékrendet, igazából egy okkultista értékrendet követnek, amely egy határtalan önzéshez igazodik.
A határtalan önzés összetalálkozása a pénzuralmi technikákkal elvezetett oda, hogy létrejött egy pénzimpérium, egy globális korporáció, amely a legkevésbé sem demokratikus; hiszen a korporáció egy keményen diktatórikus szervezet. Ennek az impériumnak a legfelső szintje, a tulajdonosi kör ma szakértői becslések szerint háromszáz trillió dollár fel nem osztott vagyont birtokol. Ez a vagyon fel nem osztva, holdingokba, családi vállalatokba, alapítványokba vándorolt, többek között ők a tulajdonosai az ötszáz legnagyobb világcégnek is. Létrejött egy elképesztő hatalmi koncentráció, és ezáltal egy kiegyensúlyozatlan rendszer; ez billent most meg. Kiderült az is, hogy milyen etikátlan, teljességgel erkölcstelen ez a társaság. Az abszolút kiegyensúlyozatlan rendszerben visszaélnek azzal, hogy nincs semmilyen ellenőrző erő fölöttük, hatalmas károkat tesznek, és utána szemrebbenés nélkül át akarják hárítani a következményeket azokra a struktúrákra, jelen esetben az államra, a központi bankokra, amelyekből eleve a pénzt kinyerték. Ennek a társaságnak a gyökerei az ókorba mennek vissza. Nagyon jól megtanulták, hogy akkor tudják a pénzt a saját világstratégiájukhoz felhasználni, ha ezeket a pénzeszközöket kivonják a közszolgáltatásból, és magánmonopóliummá alakítják át. Most azonban annak lehetünk tanúi, hogy a rendszer mégsem működik olyan olajozottan, mint azt hitték." (lásd még: 2008-as válság)

Segítség: ha kiposztolunk egy Bogár László-előadást gúnyos szavak kísértében, az NEM érv...

Ha a 30 ezer éves szíriuszi történelemről posztolunk egy szart, az SEM érv...

Miben van igazuk, miben nincs igazuk a szerzőknek, esetünkben Drábik Jánosnak? Innentől jön a néma csönd, mert a mandi-NER-esekben egyszerűen nincs agyi kapacitás, hogy ezt fölfogják, illetve releváns választ fogalmazzanak meg.

A kishantosi témával kapcsolatban: Egyedül a Jobbiknak van a jelenlegi kínálatból a falusi közösségeket segítő, építő szándékú, elképzelése, terve. E kapcsán a hamarosan megjelenő programjukat érdemes elolvasni.

Bloodscalp 2013.10.03. 16:51:21

@Holger Hartland: Ne bántsd pelikán elvtársat, beszélni akar róla!

panelburzsuj 2013.10.03. 17:02:51

@Bloodscalp:

Úgy gondolod, pelikán is időszerűnek látja néhány Grisa bespájzolását?

Bloodscalp 2013.10.03. 17:05:48

@panelburzsuj: hogy minek a mit csinálását? - Szerintem nagy ívben leszarja a Kishantosiakat.

vizipipa 2013.10.03. 17:12:46

@tesz-vesz:

Ezt januárban írtam:

"...Véleményem szerint a vidékben ma már nincs meg a megfelelő erő ahhoz, hogy a diákokhoz hasonló sikert (? azért várjuk ki a végét!) érjenek el. A vidéki lakosság többsége már nem földművelő, nem érintett. Kevés a fiatal, az idősebbek fásultak. ..."

Van itt valami, ami nem stimmel?

Nem csak a vidékben nincs erő. Máshol sincs. Pár száz embernél többet senki, semmire nem tud tartósan megmozdítani.
Lehet Békemenetet csinálni akárhány százezer részvevővel, fél napra. És másnap? Egy hét múlva? Egy hónap múlva?
A kuruc már vagy 2 éve mondja: fotelforradalmárokkal nem lehet változtatni. Mesterházy is megmondta: FB lájkokból nem lesz választási győzelem!

Ugyanott vagyunk, ahol a htm-ek. Nem állunk ki az érdekeinkért. A hatalom is látja ezt. Azért is volt olyan nagy meglepetés 2006 ősz. Ami nem is lett volna, ha Gyurcsány nem olyan hülye. Nem érezte meg a határt (itt sem). Ezért rossz politikus!

"Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek. "

Nem ismerős? Nem igaz? Ez a baj!

panelburzsuj 2013.10.03. 17:16:38

@Bloodscalp:

Afelől szemernyi kétségem se volt, hogy konkrétan leszarja.

Viszont milyen jól fog mutatni az "írói munkásságban" pát olyan szösszenet, hogy ő már mikor megmondta, hogy itt valami tényleg nem stimmel többi elvtársak...

Gondolja Pelikán von Stirlitz.

(Egyébként lehet, hogy nem Grisa volt, akit a tizedesék a spájzban istápoltak fordulat esetére. Hanem Cs. Németh Lajos, csak Grisának öltöztették...)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.03. 17:25:54

@vizipipa: "Nem csak a vidékben nincs erő. Máshol sincs. Pár száz embernél többet senki, semmire nem tud tartósan megmozdítani."

És ennek szerinted mi az oka?

legeslegujabbkor 2013.10.03. 18:10:44

"vagyis a bírálónak annyit kell mérlegelnie, hogy tetszik-e neki vagy sem az adott gazdálkodási terv. Ízlésekről pedig nem vitatkozunk."

"A válasz szerintem nagyjából a bosszú kifejezéssel írható le. Kishantos mostani állapotában Ángyán József egykori vidékfejlesztési államtitkár bázisa. Ács Sándorné régi kollégája; Ángyánnak az egész rendszer kitalálásában óriási szerepe volt"

Ne lépjünk túl azon, hogy a posztoló szerint lehet-e vitatkozni ízlésről, ha az egy földpályázaton fordul elő, és mi van a bosszúval, mint pályázati elemmel.
Ezt hívják itt és most felelős döntésnek, vagy legyen csak helyes gazdálkodás a rájukbízott javakkal, vagy hívjuk inkább "francot sem érdekel az ország hát nincs igazam?" megfontolásnak.

panelburzsuj 2013.10.03. 18:26:46

@legeslegujabbkor:

Miért éppen pelikán* ne rúgna egyet a megalázott Kishantoson?

Nem ezért tartják?

vizipipa 2013.10.03. 18:40:13

@Nemzetstratégia:

Ez nem egy ok, hanem egy sok összetevős hosszú (több évtizedes) folyamat.
Lehet csámcsogni rajta és néhány fő vonástól eltekintve nem lesz egyetértés. Főleg abból a szempontból lenne értelme boncolgatni amennyiben a kivezető úthoz hasznos.
Gyors biztosan nem lesz a változás, mert ahhoz emberi mentalitásokat kell módosítani. Ami visszafelé is több évtizedes út.

Van persze egy másik forgatókönyv is. A durva behatásokra adott durva válaszreakciók. Komoly társadalmi ára van. Utólag meg meg lehet vitatni, hogy megérte-e.

legeslegujabbkor 2013.10.03. 18:57:54

@panelburzsuj: Pelikánról eddig nem a madár, hanem a gátőr jutott eszembe, de most biztos máshogy nézi ezt a dolgot, mint ahogy egy gátőrnek kellene :)

Vagy megint csak vakondokot keres-kutat.

Alfőmérnök 2013.10.03. 19:21:46

@vizipipa: Alapvető tévedés, hogy nincs elég ember, akit kapacitálni lehetett volna, hogy mezőgazdasági munkát végezzenek.
Csak ezt is propagálni kellett volna. Persze, nem gazdagodott volna belőle meg senki, de a létminimumon, vagy az alatt élőknek valós alternatívát jelenthetett volna. Nem ezt akarták, ennyi. Súlyosan átbaszták Ángyánt, a választókat - engem is, úgyhogy cserébe nem szavazok többet rájuk (max. azért, hogy a maszop és népi zenekara véglegesen eltakarodjon a magyar közéletből).

Én sok mindent lenyeltem, amit Oviék csináltak, de a földforgalmi törvény, a pedagógusok "fizetésemelésnek" álcázott újabb szopatása, a Pető intézet ügye nálam is kiverte a biztosítékot. Ezeknek tényleg elment az eszük.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 19:27:13

@legeslegujabbkor: hát én ezt először úgy értelmeztem, hogy a posztszerző ellenzi hogy szubjektív módon lehet eldönteni ki a nyertes:

"A pályázat persze nagyon nehezen támadható: a rendszer úgy lett kitalálva, hogy a pályamunkákra adható pontok 40 százaléka szubjektív; vagyis a bírálónak annyit kell mérlegelnie, hogy tetszik-e neki vagy sem az adott gazdálkodási terv. Ízlésekről pedig nem vitatkozunk."

kétségtelenül rosszul van megírva, mert most már nem tudom, a posztszerző most ellenzi-e a szubjektív döntést vagy egyszerűen belenyugszik, hogy ez van. "Ízlésekről pedig nem vitatkozunk."
már miért nem lehetne ízlésekről vitatkozni? nem hallottál még egyetlenegy a hét mesterlövésze c műsorból egyet sem? csak az van benne hogy ízlésekről vitatkoznak melyik a jobb film, miért rossz ez a film ugyanúgy el lehet mondani az álláspontokat.
akár arról is miért volt rossz a balázs c műsor. puzsérral, youtubon meghallgatható

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 19:32:31

@Alfőmérnök: (max. azért, hogy a maszop és népi zenekara véglegesen eltakarodjon a magyar közéletből)"

ha tényleg rendszerváltó párt lenne, már rég nem lenne legális az mszp. de a fidesz uo maffiapárt mint az mszp, nem figyeltél Ángyánra, mikor mondja, hogy először meglepődött, hogy budai gyula hogy ölelkezett össze gráf józseffel (tudod ki az?) az egyik bizottsági ülésen?
nem figyeltél mikor mondta, hogy leisztinger ugyanúgy kap most is a 2 legnagyobb támogatást fidesz kormány idején, amikor leisztinger mszp-s? Élettársa Tüttő Katalin, MSZP-s politikus.
attól még hogy a fideszre szavazol, az mszp nem fog eltűnni, teljesen egyértelmű annak aki képes gondolkodni

legeslegujabbkor 2013.10.03. 19:37:05

@tesz-vesz: Szóval földpályázat, mint film. És tetszik-e vagy sem. A betűtípus, amivel írták, a sorközök és a margók. Vagy a tagolás, és van-e benne katarzis.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 21:01:28

@legeslegujabbkor: kérlek ha a minimális értelmet nem tudsz magadból kicsiholni, maradj csendben, a blogra értelmes emberek szoktak kommentelni, ez nem a mandiner főoldal.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.03. 22:41:31

@tesz-vesz: Azért szól úgy a latin mondás hogy "ízlésekről nem vitatkozunk", mert ha te a málnás fagyit szereted, nekem meg a dinnyés fagyi ízlik, akkor te hiába mondod nekem hogy a málnás a legfinomabb, én meg szintén hiába mondom hogy a dinnyés.

Puzsér félrevezető, mert nagyon is racionális szempontok alapján elemzi a műveket. Azért is félrevezető még, mert ez valójában "népnevelés" az ő részéről, és valójában maguk a művek jelentik a legkevesebbet, lényeg hogy az emberek hallják, érezzék: "így kritizálunk érdemi szinten filmeket".
Puzsér műkritikus, legalábbis itt ezen arcát mutatja.

Egyébként: ha valakinek a "Gonosz Halott" széria (van belőle 1-2-3. rész, összefoglalás: láncfűrésszel irtanak zombikat), vagy Tarantino hülyeségei tetszenek, akkor ez van. Hiába mond akármit Puzsér ezekről, ha az illető szívének kedvesek ezen alkotások, hát akkor evvan. Másnak meg más tetszik. Málnás fagyi-dinnyés fagyi.

A konkrét pályázatok kapcsán: Eleve képtelenség, hogy egyáltalán szóbajöhet ilyen hogy "szubjektív szempont". Ez azt jelenti, hogy a fideszközeli mameluk-naccságosurak összeülnek, és egy jó kis kártyaparti mellett eldöntik, hogy "márpedig nekem ez tetszik". Ez a "szubjektív szempont". Jogállamban ilyen nem létezik.

"A posztszerző most ellenzi-e a szubjektív döntést vagy egyszerűen belenyugszik, hogy ez van"

nyilván az utóbbi, bár ha nagyon-nagyon erősen játsszuk az írástudót, akkor egy igen-igen halvány iróniát -nagyfokú megelőlegezett jóindulattal persze -ki lehet érezni belőle.
De már nem vagyunk a kommunizmusban, hogy ilyen agyafúrt eszközökkel kelljen bolondot csinálni az illetékes elvtársakból. Feltéve persze HA egyáltalán erről van szó, sokkal valószínűbb, hogy simán belenyugodott. "Ez van, a kormány azt hoz ki győztesnek akit akar, erősebb kutya törvénye". Teljesen lényegtelen egyébként.
Ez a cikk egy nagy rakás szar. Egy semmi, egy nulla. Ha szocikról, jobbikról vagy bárki másról szólna a dolog, már rég tetemrehívás, autodafé lenne, az egész párt kompletten meg lenne vádolva, mindenki felelős, "ezek már csak ilyenek, vagy:"jól ismerjük őket, a hatalomért/haveri körért mindent". Hányinger.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.03. 22:48:37

@Nemzetstratégia: de egy film, és egy földpályázat összetettebb az ízek és színek szereteténél, ezért lehetnek komplexebb álláspontok is.
még színnél is el tudják mondani a lakberendezők az álláspontjukat, ahogy az ízeknél is a (mester)szakácsok.
az ilyen viták nem is inkább a fél meggyőzéséről, inkább a hallgatóság meggyőzéséről, kiszolgálásáról szólnak.

ők többnyire benne vannak a rendszerben (oszt.vezető, honlapgondozó, beosztott a minisztériumban, kiadják a cikkeit a kommentárban), ezért néha nekünk is kell olvasni a sorok között, mert talán nem mindig fogalmazhatnak erősen.

azért az utolsó bekezdéssel vannak csak az igen nagy problémák , a poszt maga jó, örülhetünk hoyg egyáltalán megjelenhet itt.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.10.04. 09:01:19

"vagyis a bírálónak annyit kell mérlegelnie, hogy tetszik-e neki vagy sem az adott gazdálkodási terv. Ízlésekről pedig nem vitatkozunk."

Nem érzitek, mennyire abszurd ez az érvelés? Ez gazdasági kérdés, ahol a teljesítmény és hozzáértés számít. Semmi köze az esztétikához.

Kandeláber 2013.10.04. 09:12:35

Arról tudni valamit, hogy kinek a kije kapta meg azokat a földeket?

Alfőmérnök 2013.10.04. 10:44:15

@Kandeláber: "A kormányzati nyilatkozat szerint „ az NFA 8 kisebb helyi gazda gondjára bízta Kishantos sorsát” . "Helyi gazda" lett például a mezőgazdasági tevékenységgel egyáltalán nem foglalkozó salgótarjáni székhelyű építési vállalkozás mutációja. A legnagyobb nyertes pedig egy ifjú hölgy, akinek férje és apósa a 2900 ha-os Simon Kft. tulajdonosai, tehát a valódi nyertes ez a nagyüzem, mely több, mint kétszeresen haladja meg a pályázati maximum 1200 hektárt. A szintén nyertes mezőfalvi polgármester feleségével együtt éppen ennek a cégnek felügyelő bizottsági tagja és a másik cég tulajdonosának főnöke."
www.kishantos.hu/news/kozlemeny-n69.html

J_O_L_A_N 2013.10.04. 16:37:52

@Nemzetstratégia: Bizonyára csak viccnek szántad ezt a videót, ilyen szánalmas szakmai színvonalú anyaggal kár érvelni :) Az alapvető fizikai meteorológiai, és kémiai ismeretek hiányát bizonygatni valóban elég ciki.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.04. 21:00:45

@J_O_L_A_N: ...miért is? A geoengineering létező fogalom, a világ számos kormányzata foglakozik vele, egyaránt fontos hadászati és gazdasági jelentősége van. Ha irányítod az időjárást, mindent irányítasz.

Egyébként nem azért hoztam, mint ahogy a libertáriusok szokták a maguk forrásait talmudként idézgetni, hanem olyat ami vitára alkalmas lehet.

Biztos van benne hiba, (lásd e tárgyban: "semmi sem tökéletes") és ha konkrétan rámutatsz mi az, akkor be is tudom látni. A minősítgetéssel viszont nem mész semmire.

J_O_L_A_N 2013.10.04. 21:10:00

"Ángyán egyáltalán nem problémamentes. Nem a kormánykritikája miatt, egyszerűen azért, mert szegény fickó egy ideje az eldrábikjánososodás és elbogárlászlósodás, vagyis az irracionális népbal jegyeit mutatja"
nocsak...
szóval itt tartunk?
Amikor először megnéztem ezt a videót kb fél éve,
www.youtube.com/watch?v=BkY_DxqCc1A
rögtön azt gondoltam, hogy na szegény Ángyán, ezzel elástad magad, a nemzetközi oligarchiáról ilyen (nyilvánvaló) dolgokat kimondani főbenjáró bűn,
ez az esetek nagy részében egyből maga után vonja az 'összeesküvés-elmélet gyártó', és 'elmeháborodott konteós' stigmákat. A videót a NOL is átvette, csak szépen megvágta, kiszedte a nemzetközi oligarchiáról szóló részt, de a hazai korrupt fidesz-közeli oligarchák gátlástalan közpénzlenyúlását persze politikai érdekeinek megfelelően kidomborította. Nem is piszkálta utána Ángyánt az ügy miatt a baloldali sajtó, erre most jobboldalról kapja meg burkoltan a lealacsonyító kritikát.
Egyáltalán nem indokolt Ángyánt összevetni Bogárral vagy Drábikkal, semmilyen konteós vonzata nincs a mondandójának, egyszerűen kimondja a nyers igazságot az intézményesített korrupció mechanizmusainak nyilvánvaló működéséről, és ezek szerepéről az egyes politikai és gazdasági szereplők magánhatalmi struktúrájának építésében. Ez a hatalomkoncentráció jellegében hasonló mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban, csak amíg a Simicska-Nyerges féle "háttérhatalomról" (még) szabad beszélni büntetlenül, a nemzetközi háttérhatalomról nem. Nyilván ahol több nagyságrenddel nagyobb pénzek mozognak mint hazánkban, ott a korrupcióra jutó összegek is nagyságrenddel nagyobbak, így a hatalomérvényesítési hálózat is sokkal erősebb, és a médiauralom is sokkal szerteágazóbb.
A rejtőzködési mechanizmus is hasonló, például a fidesz uralta médiában szó sem esik a közgép ügyekről, teljesen elhallgatják az oligarcháikhoz kötődő botrányokat, a nemzetközi főáramú média pontosan ugyanígy hallgatja el, tussolja el a saját oligarcháinak ténykedését. Aki meg ezeket mégis felemlegeti, azt minimum az alternatív médiába száműzik, ezen kívül összeesküvés-elmélet hívő, irracionális népibal, és egyéb címkékkel hiteltelenítik.

A Kishantosihoz hasonló ügyek, a hatalom romboló hatású korrupciós játszmái ellen minden jóérzésű embernek fel kellene emelni a szavát, és politikai ideológiákon felülemelkedve hatékony összefogással megakadályozni, de ez valahogy még véletlenül se működik. Jellemző, hogy a korrupció és az igazságtalanság csak addig zavar, amíg kihagynak belőle...

J_O_L_A_N 2013.10.04. 21:13:59

@Nemzetstratégia: jó, rendben. Kezdésnek nézd meg ezt, írtam hozzá kommenteket, a végén találhatók, nem akarom ide is bemásolni.
www.urbanlegends.hu/2013/06/kondenzcsik-chemtrail-vagy-valami-mas/

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.10.04. 22:31:13

@J_O_L_A_N: Teljesen igazad van, Ángyán azoknak a ritka politikusoknak az egyike, akiknek még van lelkiismeretük, és mernek foglalkozni a valódi problémákkal. Szégyellje magát, aki itt ócsárolja, leszólja.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.05. 10:05:01

"Nem értek egyet a családi gazdaságok fetisizálásával sem, mert ellentétesek azzal a logikával, ami európai méretű versenyben is képes felszínen tartani a magyar mezőgazdaságot. "

kontra:

www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=531662073569452&id=291469657588696&aymt_tip=1

de azért a szerző vmi raskó cikket igazán betehetett volna, alap, mégse csaphat a hasára ilyen kérdésben.
nyilván a választás előtt a fidesz olyan meggondolatlan volt, hogy olyan ígért, ami raskónak és a többi nagybirtokosnak nem jó, akkor még nem jött rá, hogy "nem életképes" a program, csak annyira intelligensek, hogy csak a választás után jöttek rá erre, tehát min. felelőtlenek és ostobák a fideszesek a választások előtt.
persze nem ez az igazság, az igazság az, hogy tudatosan hazudtak, és felhasználták Ángyánt és a programját a választás megnyerésére, soha nem akarták betartani azt a programot, amit ők a választás előtt megírtak és hirdettek és használtak.

vizipipa 2013.10.05. 12:29:57

@tesz-vesz:

Van ebben újdonság?

1998: Urbán László felel a Fidesz program pénzügyi részéért. A leendő pénzügyminiszter. Választás után Orbán felvilágosítja Urbánt, hogy a választási program az nem a kormányprogram.
Urbán beint, Járai a pénzügyminiszter.

A történelem megfelelő ismerete időnként egész egyértelmű ismétlődéseket mutat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.10.05. 13:10:09

Érdemes lenne átgondolni, mit is jelent az "európai értelemben versenyképes" mezőgazdaság, ha már szóba került.
Ugyanis sajnos mást jelent a búzatermesztésben, mint a gyümölcstermesztésben, mást a széles néprétegek számára megfizethető borok alapanyagának megtermelésében és a borbuzik igényeinek kielégítésében, és megint mást mondjuk a csúcséttermek igényeinek megfelelő zöldségfélék előállításában.
Erős a gyanúm, hogy erről több fogalma van - az elbogarasodott vagy el nem bogarasodott - Ángyánnak, mint a Fidesznek plusz Pelikánnak együtt...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.05. 18:30:27

@vizipipa:

elég ostoba lehet ez az urbán, hogy most beáll bajnai mellé:
www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20121109-az-ember-aki-orban-mellol-atallt-bajnaihoz.html

ostoba, vagy pénzt akar keresni, de semmiképp sem lehet jobb Magyarországnak.
ha tisztességes, semmiképp nem tud érvényesülni bajnai alatt, vajon bajnai is ugyanúgy kirúgja majd?

vagy van vmi jó kis anyagod, interjúd, videód urbánról?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.05. 18:36:38

@vizipipa: és ne felejtsük el, hogy Ángyán beintett bajnainak:

Pécsett az összes ellenzéki párt képviselte magát a fórumon, ahová előadást tartani hívták meg Ángyánt, legutóbb pedig a Milla vezetője jelezte a szakpolitikusnak az együttműködési szándékát. Ángyán József szerint azonban ez utóbbinak Bajnai Gordon személye is a gátja. A Hajdú-Bét ügy felemlegetésével kapcsolatban a volt államtitkár azt mondta: „Ezt nagyon nehéz lesz helyretennie, és én személy szerint nem is kívánok együttműködni vele. Csak erkölcsi alapon lehet együttműködéseket felépíteni és itt ez nem lehetséges”.
hvg.hu/gazdasag/20121027_Angyannak_Bajnai_vallalhatatlan

vagy videón:
www.youtube.com/watch?v=LE4JQP4kXa4

vizipipa 2013.10.05. 19:00:23

@tesz-vesz:

Azt hiszem Urbán nézetvilága közelebb van Bajnaihoz mint Orbánhoz. Megtalálta a helyét.
Pénz? Elég jó helyeken volt eddig is. Innen a politikába menni pénzért mert az eddigi nem elég... az nekünk borzalmas lenne, már ha bejön neki.

Nincs semmim Urbánról. Liberális gazdasági háttérkörökben inkább van. Meg persze a gugli.

Ángyán meg egyértelműen fogalmazott Bajnait illetően. Nem csak a libás ügy. Definit része a délelőtti-délutáni műszaknak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.05. 19:11:22

@vizipipa: így van, elég jó helyeken volt mindenhol a vezetés élén. a krémek krémjében, belföldön és külföldön egyaránt bankok akolmelegében
ja hogy nem 7-es bmw-t kért az otp 2. embereként, hanem 5-ös bmw-t, hát egyem a kis szívét. ugye nem gondoljuk, hogy ő nem a posztkommunista rendszer része? de bizony, ő is a része, csak egy kis mítoszt tettek bele az elvtrásak a történetébe, bajnai a király az origóban. a délutános műszakban, vagy a délelőttösben van urbán, e kettő között válogat, mert tudja hogy csak itt jó az ájer.
urbán összehasonlíthatatlan a tisztességes Ángyánnal.
Magyarorságnak nem kell urbán. nem kell több szdsz-es gyengítsük az államot dogma.

Alfőmérnök 2013.10.05. 22:48:19

@Hepci: "Erős a gyanúm, hogy erről több fogalma van - az elbogarasodott vagy el nem bogarasodott - Ángyánnak, mint a Fidesznek plusz Pelikánnak együtt... "

Nem kérdés, hogy így van. Ángyán jó szakember. Kissé idealista, de egyáltalán nem kompromisszumképtelen. Egy nála még jobbosabb, MTA-s kollégája azért akarta kicsinálni még az előző fidesz-ciklusbeli tevékenysége miatt, mert szerinte csak báb volt, nem ért el semmit a parlamentben. Most megpróbált valamit véghez vinni, és megtapasztalta, hogy lehetetlen.
Bogárral személyesen jó viszonyban van, de ettől még nem "bogarasodott" el. Nem közgazdász. Bogárra a nemzeti vagyon szétrablásával kapcsolatban szokott hivatkozni.

"Meggyőződésem, nem helyes az a diagnózis, amikor azt mondjuk, rosszul megy a kormányzás; ennél ugyanis rosszabb a helyzet. Nem a közjó szempontjából kell vizsgálnunk a történteket, mert akkor érthetetlenek, kaotikusak, megmagyarázhatatlanok a hatalom lépései. Meg kell néznünk a folyamatokat a zsákmányszerzés, az eredeti tőkefelhalmozás szempontjából is. Egy mohó csapat és klientúrája a saját érdekei mentén rendezkedik be az országban, és gyarapodása érdekében alakítja a költségvetést, a törvényeket, az európai uniós források elköltését, a nemzeti vagyonhoz való hozzáférést. A zsákmánynak három köre van. Egyik a nemzet vagyona - ennek értéke 50 ezer milliárd forint feletti, tehát ennyit lehet még ócsítva , azaz olcsósítva eladni. A másik a vállalkozói vagyon, a harmadik a föld. Maradjunk ennél. A spekuláció alapja a földvagyonnal az, hogy 2011-ben liberalizálódik a földpiac Magyarországon. A mai, hektáronkénti szántóárak az országban keletről nyugat felé indulva 200 ezer és 2 millió forint között vannak, ezeket a városok közelsége módosíthatja. Ám ha átlépünk Ausztriába, a kevés még eladó föld hektárja 10 millió forintnál kezdődik. Ez a különbség pedig nem csak a legmohóbb körökben éri el az ingerküszöböt. A föld egy része magyar gazdálkodók kezén van, hozzaférni pedig csak úgy lehet, hogy egy részüket el kell távolítani a helyről, ahol még dolgozik, és a kenyerét keresi. A föld másik részét az állam kezeli, ez 1,5 millió hektár.

Milyen módon lehet gyorsan elvinni a közös kasszából a pénzt? Egyik a közösségek, önkormányzatok és a családok vagyona, amely a tőke számára hozzáférhető, de ahhoz már fel kell bontani a társadalom szövetét is. Magyarországon ez tudatosan, törvények által szabályozva történt és történik. Hazákban 180 tőkés társaság bérli a földet összesen 1,8 millió embertől. Ám azon a jogon, hogy 2006-ban ő bérelte a földet, elviszi a támogatási jogosultságot is, és úgy adja vissza a földet az államnak és a tulajdonosoknak, hogy ahhoz nekik nincs már támogatási jogosultságuk. Ez pedig vagyoni értékjogként piacra dobható, teljes értéke 450 milliárd forint. Így tőkésítenek fel 180 társaságot, s ennek az érdekkörnek a szolgálója a jelenlegi magyar kormány. Céltudatos országkirablás ez."
kkbk.blog.hu/2009/08/13/magyarorszag_kirablasa_1

Apropó, cáfolta valaki már valaki Bogárnak, a nemzeti vagyon kifosztávával kapcsolatos nézeteit?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.06. 11:37:34

@Alfőmérnök: "Egy nála még jobbosabb, MTA-s kollégája azért akarta kicsinálni még az előző fidesz-ciklusbeli tevékenysége miatt, mert szerinte csak báb volt, nem ért el semmit a parlamentben"

vajon ki lehetett ez a "náci" fideszes? biztos ő már egyből az igen hasznos budait akarta volna Ángyán helyére tenni, vagy a saját ismerősét, rokonát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.06. 14:11:33

@Alfőmérnök: Egy nála még jobbosabb kollégája???

te megvesztél??? hornok a legnagyobb komcsi!
ő biztos nem azért akarta leváltani , mert nem elég jól dolgozott. azért akarta kirúgni, mert Ángyán a maffia ellen akart tenni, szólni, melynek hornok is képviselője.
figyeljél már a szádra, gondolkodhatnál is.
esetleg a saját linkedet is elolvashatnád

kkbk.blog.hu/2013/07/30/a_magyar_tudomanyos_akademia_napjainkban

"szerinte csak báb volt, nem ért el semmit a parlamentben"

vö.:

"Ángyán József politikusi szereplését valójában most kezdi, s ha ezzel kapcsolatban lesz érdemleges véleményem, azt először vele fogom megvitatni"

Alfőmérnök 2013.10.06. 14:18:47

@tesz-vesz: Szerintem H.L. nyilatkozata mérvadó? Nem lehet, hogy hazudik?
Ángyán az előző fidesz-ciklusban is képviselő (azaz politikus) volt.
H.L. egy gonosz ember (egyébként "jobbos"), Ángyánt több okok is gyűlöli, az egyik, hogy képviselőként - szerinte - nem csinált semmit.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.06. 17:57:56

@tesz-vesz: www.youtube.com/watch?v=jWRl8QFYU0c&list=PL8095293469C51FF3

érdekesen látja a dolgokat, el lehetne erről vitatkozni

Lehet, hogy komolyan elhitte, hogy a bajnai 'más'... persze Urbán mindvégig a fidesz liberális szárnyához állt közelebb, szóval ebben semmi meglepőt nem látok. Vagy úgy gondolja, hogy az együtt 2014-et járműként föl tudja használni, hogy a saját programját megvalósítsa.
Vagy ez, vagy az, esetleg mindkettő egyszerre is lehet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.06. 19:41:19

@Alfőmérnök: nem mérvadó egy hazug bűnöző nyilatkozata, aki folyamatosan hazudik.

tehát akkor az "Egy nála még jobbosabb, MTA-s kollégája "
az úgy értendő: "Egy nála >>még jobbosabb<<, MTA-s kollégája "

>> = << = "

ennek sok értelme nem volt, de azért ügyesen bemagyarázhatod magadnak, hogy ügyesen kimagyaráztad :)

Alfőmérnök 2013.10.06. 19:57:04

@tesz-vesz: Az idézőjelet azért tettem ki, mert jobbossága magyar viszonyok közt értendő.
De úgy is fogalmazhattam volna, hogy H.L. radikálisabb, mint Ángyán (kivéve GMO-ügyben, mert abban személyesen érdekelt). Vannak ezzel kapcsolatban személyes infóim, de azt nem osztom meg. De talán annyi is elég, hogy a Professzorok Batthyány Körének tagja, és a legtöbb taghoz képest "jobbra" áll.
stop.hu/belfold/heller-agneseket-ki-kell-kozositeni-orban-hatterembere-orjong/816334/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.06. 20:00:06

@Nemzetstratégia:
igen, láttam már, de köszi most még egyszer megnéztem jobban odafigyelve rá.
teljesen feleslegesen beszél, nem látja a lényeget, nem tudom akarja-e látni, vagy feleslegesen vetít. semmi konkrétat nem mond, képtelen megoldást mondani.

"itthon sokkal nagyobb arányban gondoljuk a korrupcióról, protekcióról hogy jellemző, minthogy a valóságban jellemző, ez az ami igazán romboló"

azért védi a korrupt, nepotista, posztkommunista rendszert rendesen .

a Meyer Dietmar az egyetlen, aki mond is valamit:
www.youtube.com/watch?v=tBW3d8tUqRo&list=PL8095293469C51FF3

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.06. 20:10:48

@Alfőmérnök: ???

az idézőjelet én tettem ki, te nem
hornok radikálisabb mint ángyán? te megbolondultál? mire alapozod?
te troll vagy!

orbán is komcsi, komcsi családból jön, az emberei, szervezetei is komcsik. komcsi hatalomból jönnek. akármit mondhatnak, tenni semmit se tennének a jó érdekében.
mit tett budai gyula az elszámoltatással? mit tett hornok hellerékkel? semmit, csak a szájuk nagy.
ezeket te nem olvastad? be kell pont neked linkelni?

kkbk.blog.hu/2013/06/01/a_kommunista_keresztapa
kkbk.blog.hu/2013/08/07/a_vitezy-hankiss-erdos-klan
kkbk.blog.hu/2013/04/03/angyan_pecsen
kkbk.blog.hu/2013/07/19/a_magasdi_fedonevu_martonyi

"A folytatásban önmagát a magyar értelmiség legkiválóbb tagjai közé sorolva szólítja fel a konzervatív tudósokat Heller Ágnesék bojkottálására. "Ha találkozunk ezekkel az alakokkal, akkor a szemükbe nézünk, és nem köszönünk nekik, ha mellénk ülnek, akkor felállunk a székről, mert az ő megélhetési gyűlölködésükkel mást nem lehet szembe szegezni, mint a néma és teljes megvetést" - írja Hornok."

hűha, még a végén boszorkánypecsétet is rak az ellenőrzőjükbe! ezeket a helleréket (és hornokékat) egy tisztességes jogállamban, demokráciában már szélbe kergették volna, és hagyták volna őket éhenhalni, a minimum, hogy nem támogatják őket államilag, erre hornok csak nem akar nekik köszönni!
ó Jézus! micsoda gumicsont. kellenek a hírek, történések elvtársak, valami kell a híradóba!

Alfőmérnök 2013.10.06. 20:21:52

@tesz-vesz: "az idézőjelet én tettem ki, te nem"

"H.L. egy gonosz ember (egyébként "jobbos")"
mandiner.blog.hu/2013/10/03/megalazott_kishantos/fullcommentlist/1#c20750532

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.06. 20:30:02

@Alfőmérnök: ja itt igen, de én az elsőre kérdeztem rá

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.07. 21:20:42

érdemes megnézni, meghallgatni egy-két előadást Ángyántól:

youtu.be/slWFuJPTdIo

maskep 2013.10.08. 05:28:09

...És földjét sóval kell behinteni, hogy hetedíziglen megtanulja, aki csak látja: az Erővel nem száll szembe az, akit az Isten legalább egyszeri paraszti ésszel megáldott!...

maskep 2013.10.08. 05:31:38

Én építettem volna egy stadiont is oda, mementónak...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.21. 14:09:08

mondja Ácsné, hogy kishantos nemcsak egy taniskola volt, hanem Ángyán modellje volt, és a fidesz választási ígéreteinek a modellje is , tehát azt bizonyítja kishantos pontosan, hogy életképes a modell, pedighát még a mandiner is azt bizonygatja, hogy szerinte nem életképes.

"Nem értek egyet a családi gazdaságok fetisizálásával sem, mert ellentétesek azzal a logikával, ami európai méretű versenyben is képes felszínen tartani a magyar mezőgazdaságot."

pedig itt van a válasz előtte. mia szerző foglalkozása amúgy, hogy ennyire ért a mezőg-hoz?

ezért is akarják elpusztítani kishantost

pontosan ezért kéne ilyen Kishantos, minden megyébe, minden járásba, hogy segítse az ott élő gazdákat információval, traktorokkal, kombájnokkal.

Alfőmérnök 2013.11.18. 19:24:19

"A Fidesz által benyújtott hét népszavazási kérdés közül valahogy útközben elkalódott a földvásárlásos: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a - 2005. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?”" (2008.03.07.)
mandiner.blog.hu/2008/03/07/en_kis_falum#c21043696

"Soha nem látott pezsgés jellemzi a hazai termőföldpiacot. Ma már egy hektár átlagos minőségű földért 1,35 millió forintot kell adni! December 15-től hatályosul a földforgalmazásról szóló törvény egyik része, amely elsőként a földbérleti feltételeket korlátozza, majd ez 2014 májusától az adásvételre is kiterjed. – Érzékelhető a „kapuzárási pánik” a piacon: míg az utóbbi tíz évben 3-4 évente duplázódott meg a termőföld ára hazánkban, addig 2013-ban már az első 9 hónapban elértük a 25 százalékos növekedést – válaszolta lapunk kérdésére Nagy Ferenc, a hazai földforgalmazás egyik meghatározó vállalkozása, a Tiszacash Zrt. vezérigazgatója. Hetente 700 adásvétel történik országszerte, sokan bizonytalanok a jövőt illetően, ezért most kínálják fel területeiket eladásra.

Ha termőföldről esik szó, akkor azt meg kell védeni a külföldiektől – e szlogen szinte belénk ivódott az utóbbi években. A jogszabályok viszont másként szólnak. A ma még hatályos, de néhány hónap múlva érvényét vesztő szabályozás e tekintetben szigorúbb, mint az azt felváltó lesz. Például a korlát, hogy külföldi csak akkor vehet földet, ha legalább 3 éven át Magyarországon életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet végez, itt adózik, nos, ez már nem lesz kötelező. Az unió 27 tagországának állampolgárainak csak azt kell bizonyítaniuk, hogy vagy legalább hároméves mezőgazdasági gyakorlattal, vagy agrárszakvégzettséggel rendelkeznek – s máris vehetnek itthon maximum 300 hektár magyar földet. Feltéve, hogy a helyi földbizottság és az országos hatáskörű mezőgazdasági igazgatási szervezet is rábólint a vételi szándékra. "
www.vasarnapihirek.hu/fokusz/erinthetetlenek_angyan_jozseffel_a_foldmutyirol_beszelgettunk
süti beállítások módosítása