„I am just a copy of a copy of a copy Everything I say has come before / Assembled into something into something into something I am never certain anymore” (NIN - Copy of A)
Az indusztriál, az alternatív rock és az elektronikus zenei műfajok határvidékén alkotó Nine Inch Nails-t, pontosabban a mögötte álló Trent Reznort egyesek korszakos zseninek, mások az általa újrahasznosított underground zenei műfajok mainstream kiárusítójának tartják. Az igazság ezúttal talán nem középen, hanem inkább a pozitív megítélés tartományában áll. A NIN némi megszakítással együtt 25 éve formálja saját, jó adag dark pesszimizmusból, homályba vesző bizonytalanságból és a sötétségben pislákoló reményből összegyúrt zenei és szövegvilágát. Reznor most újra életre keltette a NIN-t egy új lemez, a Hesitation Marks erejéig.
A kisvárosi Amerika légköréből szabadulni vágyó Trent Reznor a hol meglepő, hol jól kiszámított bombasztikus zenéjével; valamint a hol nemzedéki dühöt, hol individuális szorongásokat megéneklő szövegeivel a kilencvenes évek alternatív zenei hőse lett. Sokan nem is tudják, de neki köszönhetjük a Hurt-öt is, ami ugyan a haldokló Johnny Cash előadásában lett megrendítő himnusz, de a NIN-féle eredeti változat is mélyre váj bennünk. A Nine Inch Nails mindvégig Trent Reznor egyszemélyes zenekara volt: a dalszerző-multiinstrumentalista-énekes-producer így tudta kiélni minden kreativitását és összes paráját sokfelé csapongó zenéjében.
Reznor 2009-ben felfüggesztette a NIN tevékenységét, időközben több zenei projekten dolgozott, de most újra egy kerek Nine Inch Nails lemezzel tért vissza. A Hesitation Marks nem kalandozik felfedezetlen területekre: a NIN jó két évtizedes kísérletezéseinek jól kiérlelt és lekerekített esszenciája a lemez. A most már ötvenedik évéhez közeledő Reznor higgadtabb lett közben, nincsenek őrült elszállások, nincs fékezhetetlen düh. Sokszor egynemű, egyhangú, lefojtott hangulatok uralják a Hesitation Marks-ot, a szokásosnál jóval több elektronikát és jóval kevesebb rock vagy metal hangzást adva az összképhez.
Az Eater of Dreams vészjósló intrója után a Copy of A az igazi behívó parancs Trent Reznor sajátos világába, négynegyedes, acides elektro-rock menetelés olyan magvas megállapításokkal korunkról, hogy minden csak másolat másolatának a másolata, minden csak árnyék árnyékának az árnyéka, és ez így már nem az igazi. A Came Back Hauntedban klasszikus NIN megoldással a töredezett, szétcsavart hangzás forgácsaiból bontakozik ki a fogós dallam Reznor kántálása körül. A Find My Way: minimalista, misztikus, zongorás ambient ballada, az elvesztett és újra megtalálni vágyott útról. Az All Time Low-val mintha a Red Hot Chili Peppers legelborultabb alter-funkrock időszakából származó B-oldalas számot dolgozott volna fel Reznor. Az Everything közben kilencvenes évek eleji altrock hangzás vadul bele egy kis zajba. A Various Methods of Escape instant NIN-klasszikus szirénaként karcoló gitárokkal, masszív ütemekkel és Reznor lefojtottan dühös énekével a küszködve keresett eszképizmusról.
A lemez többi felvételén itt-ott dubstepes vagy r'n'b-s ütemek kopognak, valahol egy szaxofon szólal meg, de a Hesitation Marks lassan elveszik a mértékkel adagolt zajjal fűszerezett, lassú ütemű ambient hangszőnyegekben. Reznor életjelet adott magáról, a világ pedig tovább menetel a másolatok másolatának korába – de legalább van, aki ezt észre is veszi.
