Vámosszabadi és a tábor: menekült típusú találkozások
2013. augusztus 23. írta: Redakció

Vámosszabadi és a tábor: menekült típusú találkozások

Június közepén derült ki, hogy a hazánkba érkező menedékkérők megnövekedett száma miatt új befogadóállomás nyitására készül a Belügyminisztérium a Győr melletti Vámosszabadi határában. A tiltakozások ellenére a tábor megnyílt és lassan egy hónapja, hogy megérkeztek az első menekültek.

Csaba bácsi, láttad a Kisalföld.hu-t? Olvasd el, mert valami baj lesz itt” – így hallott először a menekülttáborról Réti Csaba, Vámosszabadi független polgármestere június 14-én este. A falu egyik lakója hívta fel telefonon. Az egyszeri polgár úgy képzeli ezt el: amikor a szakhatóság elkezdi érzékelni a hazánkba érkező menekültek meredeken növekvő számát (csak júniusig ugyanis hatszor-hétszer annyian jöttek, mint az előző évben összesen); elkezd gondolkozni egy újabb tábor nyitásán, mérlegel, majd még a döntés előtt egyeztet az esetlegesen érintett önkormányzat(ok) vezetőivel a kérdésről. Ehhez képest Vámosszabadi első embere is csak az újságból értesült arról, hogy a megyei közgyűlés ülésén a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal területi képviselője bejelentette: nyílt menekülttábor nyílik a Vámosszabadi területén álló volt honvédségi laktanyában. Csak így, eldöntött kérdésként, mindenféle előzetes kommunikáció nélkül. „Ez volt a legsúlyosabb körülmény, hogy nem volt információnk, senki ne csodálkozzon azon, hogy a lakosság így reagált” – mondja irodájában a polgármester. Az első hallásra sokak számára joggal riasztó hír hamar végigfutott a falu közösségén, amelyet alig két hónapja hozott igazán össze a dunai árvízhullám. Rögtön megindult a szervezkedés.
Pintér Bence riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr125472386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloodscalp 2013.08.23. 11:07:46

A helyi jobbik viszont népünnepélyt szervez, mert palesztin testvéreik ide emigrálnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 12:11:07

Minthogy Bekes megye megtelt es a menekultek 95%-a ugyis tovabb akar menni, kezenfekvo otlet volt s nyilt menekulttabort a nyugati hatarszelre tenni. Nem is ertem a helyiek ellenallasat, tan csak nem attol felnek, hogy az osztrak hatar atlepesere krszulo menekultek toluk szereznek be nehany aprosagot?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 12:12:37

@Bloodscalp:
Ha visszaallitanank a kiralysagot, akkor nem packazhatnanak perfid demokratikus politikusokkal a menekultek.

Bloodscalp 2013.08.23. 12:28:44

@Doomhammer: és miértnem?
Lassan már megszokom tőled, hogy ha visszaállitanák a királyságot...
...olcsóbb lenne a tej.
...a kutyák szeretnék a macskákat.
...minden magyar nőnek több orgazmusa lenne.
...a gyerekeknek erősebbek lennének a fogaik.
...a labdarúgó válogatott megtáltosodna.
eceterá.

Kispajtás, itt csak az óra lesz visszaállítva hamarosan tudod jól.

Bell & Sebastian 2013.08.23. 12:29:15

Az önkormányzat nyílt levelét tetszettek olvasni?

mandiner.hu/cikk/20130805_vamosszabadi_kozseg_lakoi_es_onkormanyzata_nyilt_level_egy_cikksorozat_margojara?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201308

@Bloodscalp: Áá dehogy, Audikat fognak kapni -ha vett a jogsi, ha nincs- és irány a közút!

kuruc.info/r/2/116719/

@Doomhammer: Magának kinézne egy fix állás a király mellett.

Bell & Sebastian 2013.08.23. 12:31:08

@Bloodscalp: És a Felcsútban játszana saját, akadémiát végzett kölök is, hátha. (ezt kifelejtette)

Bloodscalp 2013.08.23. 12:32:23

@Bell & Sebastian: szerintem is, sőt már megy a casting a royalista nők között, Schratt Katalin szerepére.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.23. 12:32:53

@Bloodscalp: "itt csak az óra lesz visszaállítva hamarosan"
Hány évvel?

Bloodscalp 2013.08.23. 12:37:39

@Holger Hartland: Nem tudom, néha már most a horthy korszakban néha meg a boldog békeidőkben érzem magam.

unionista (törölt) 2013.08.23. 12:41:25

debrecenben is balhé volt. toloncolják őket vámosszabadiba. menekülttábort európa szélére kell telepíteni. valahová a bolgár-török határra.

unionista (törölt) 2013.08.23. 12:45:18

@Bell & Sebastian:
aztán mégis milyen helyi önrendelkezésről beszélnek? a liberálisok végre ki lettek ebrudalva az uruszág házából.

Bell & Sebastian 2013.08.23. 12:46:21

@Bloodscalp: Ha üldözik, akkor vagy hungarista vagy kommunista. Cigó nem lehet, mert naponta pofozná a csendőrjárőr. Sem pesti, zsidó nemes, mert azok akkor sem panaszkodtak.

Bell & Sebastian 2013.08.23. 12:52:28

@unionista: Honnan veszi, hogy a helyi önrendelkezés liberális vívmány? Ha már a rendvédelemről esett szó, az sokkal tovább volt a helyi közösség ügye, mint a bárányhimlős központi elnyomásé.

Ami meg jól működött, azt kár volt megszerelni, ávéhás, büdös, kripto-kommunisták által..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 13:29:51

@Bloodscalp:
Ne feledd ki a listabol, hogy a menekultaradat is megszunne, ha visszaallitanak a kiralysagot.

Azert, mert a kiralyt nem kotnek a demokracia haxug, korrupt jatszmai, igy azt tehetne, ami helyes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 13:32:44

@Bell & Sebastian:
Szivesen lennek a kiraly szemelye koruli miniszter. Ugy erzem, sikeresen tudnam megszervezni a vilag uralkodoinak csucstalalkozojat a magyar kiralyok szskralis szekvarosaban, Szekesfehervaron.

Bell & Sebastian 2013.08.23. 13:40:52

@Doomhammer: Amire én gondoltam, az egy olyan beosztás, ahol okosabbnak kell lenni a királynál és szókimondónak. Speciális fejfedő is jár hozzá.

Tud szaladni? Mert erre az adottságra is szükség lehet, ha azonosíthatatlan funkciójú rőzsehalomba botlik a szeme az udvaron.

unionista (törölt) 2013.08.23. 14:05:48

@Bell & Sebastian:
az addig rendben van, hogy a helyhatóság az ókorban is létezett. de tipikusan olyan dolog, amit nehéz levezetni szentírásból. jézus a földkerekséget egyformán szerette. ez eddig rendben is van. de az egyház ebből - sajátos módon - a krisztus földi helytartóságra következtetett. egész pontosan arra, hogy rómába mégis csak kell egy pontifex maximus. a világegyház felülről szerveződött mellőzve a helyi önrendelkezést. a császárok, királyok, fejedelmek is úgy voltak vele, hogy az udvarból képesek megszervezni közigazgatást.

erre jöttek a liberók, hogy ők polgárosultak, reformerek és fel vannak világosodva. adjanak szabadságot a városoknak,. az egyházat a hatalomból szorítsák ki. mindenfelé nagy ribilliót csaptak. a legtöbb helyen az uralkodót is elzavarták. kitalálták, hogy felekezetek helyett politikai pártok, az egyházkerületek helyett választókörzeteket kell szervezni.

a pártokból szerveződjenek parlamentek, globális kormányok. a kerületekből helyi önkormányzatok. és még azt is követelték, hogy utóbbiak ténylegesen legyenek függetlenek. azokat - sajátosan - nem a kormány alá, hanem mellé rendeljék. abban áll a függetlenség. nincs kormánytól való függés. azt mondták, hogy a közhatalmat a politikai pártok és a pártatlan képviselők között meg kell osztani.

persze érezték, hogy ebből anarchia lenne. a neoliberálisok egy újabb koncepcióval álltak elő. azzal, hogy a közhatalmat kontinentális méretekben egyesíteni kell. kitalálták az uniót. amibe bekapcsoltak volna minden szabad kereskedelmi partnert (elsőként nyilván a zsidókat persze). szóval a terv az volt, hogy létrejön greater europe. és abban létrejönnek a települési társulások, nagyobb helyhatóságok: county, départment, provincia, errefele megye. 1 nagy európai egységállam 1000 helyhatósággal. így a belpolitikából kiiktathatják a nemzetgyűlést, és mindenféle nemzetieskedést. csak érzi, hogy ez az egész egy istentelen szabadkőműves kreáció.

Kandeláber 2013.08.23. 14:26:48

Egyszerűsített eljárásban meg kell adni nekik a magyar állampolgárságot, el kell látni őket útlevéllel, aztán isten hírével elindítani őket Napnyugat felé- :D

Bell & Sebastian 2013.08.23. 14:36:50

@Doomhammer: Most nem azé', de Vérnősző Barom VIII. Hering jestere szerepének pontos kivizsgálásával még adósunk a nürnbergi törvényszék.
Kicsit megszorongatnák, még azt is eldalolná, ahol ott sem volt.

Bloodscalp 2013.08.23. 14:45:12

@Doomhammer: előbb ér a kezed a bilibe.

Bell & Sebastian 2013.08.23. 14:47:25

@unionista: Keveri a szabadkőműves jakobinusokat a liberálisokkal. Egyháztörténeti eszmefuttatását meg tekintsük inkább meg nem történtté.

A magyar államrend a törzsszövetségtől indul és a Szentkoronától. Minden a Szentkoronáé, hogy mit ad belőle a népnek, csak döntés kérdése.

Ki döntse el? Ez a kérdés. Először is le kellene szokni a kvázi-demokráciáról, szóba jöhető opciók: a valódi demokrácia vagy a királyság. Mindkét esetben kétkamarás parlament, minimum.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 14:49:29

"Az elfogott migránsok mindegyike nyugatra készült, az, hogy nálunk menedékjogot kérjenek, csak akkor jut eszükbe, ha beleszaladnak a magyar zsarukba. A szíriai Shamir Yöulhaz sem tervezte, hogy nálunk telepedjen le, maga sem fűz sok reményt ahhoz, hogy megkapja ezt a státuszt, pedig hazájában nem csak a munkanélküliség, a nincstelenség elől menekült: a polgárháborúban veszélyben volt az élete is.

- Hallottam, hogy magyar mérnököket is foglyul ejtettek Szíriában, nem kell bemutatnom, mi folyik ott. Erőszak, terror, bombázások, kivégzések, garázdálkodó fegyveres szabadcsapatok, élni ott nem lehet, csak túlélni. A családi örökségül kapott ékszereket tettem pénzzé és adtam oda egy embernek, aki összehozott az embercsempésszel. Két hete indultam, itt a vége. Nagybátyám Hollandiában dolgozik, hozzá készültem. Haza soha nem akarok menni, nincs már ott senkim. Ha visszaküldenek, még aznap megpróbálom újra, igaz, már csak egymagam, pénzem nincs már csempészre."

Zsaru magazin, 2013 augusztus 21.-i szám (interneten nem elérhető).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 14:50:22

@Bloodscalp:
Tessék, újra egy példa, hogy a monarchia ellenzői milyen egy ordenáré alakok.

Bloodscalp 2013.08.23. 14:54:40

@Doomhammer: mert azt mondtam hogy ébredj fel?:) kezd megint elgurulni a gyógyszered.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 15:12:34

@Bloodscalp:
Kulturember nem keveri a vitaba a bilit es annak tartalmat.

Bloodscalp 2013.08.23. 15:18:41

@Doomhammer: én nem mondtam soha hogy az vagyok, így nem ismerem a kultúremberek szabálykönyvét. Másold már be nekem hol volt itt a tartalma, kösz. A további fárasztó benyögéseidtől pedig kímélj meg mára is, szintén kösz.

unionista (törölt) 2013.08.23. 15:23:56

@Bell & Sebastian:
de hogy lett minden egyszercsak a szentkoroná?

Bell & Sebastian 2013.08.23. 16:09:57

@unionista: Úgy, hogy betöltötte a királytól, uralkodóosztálytól és néptől független állameszmény helyét. Organikus alkotmány, ha így jobban tetszik.

Olyan Sólyom -féle. Azóta se láttunk jobbat.
(figyelem, ez ám egy kétértelmű és rosszindulatú megjegyzés, elsősorban a soros uralkodó osztályra nézve)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 16:13:01

@Bloodscalp:
Beegtel es feladod?
Nekem igy is jo.
Ujabb szeg a demokracia koporsojaba!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.23. 18:22:11

A Fidesz-kormány egy pedofil kormány, s egy pedofil kormánytól bármi kitelik! Az a legkevesebb, hogy nyílt menekülttábort nyitnak egy kis faluban...:-(

Bloodscalp 2013.08.23. 18:41:49

@Doomhammer: mert nyilván én képviselem a magyar demokráciát, és ha engem verbálisan "legyőzől" akkor közelebb hozod a paprikajancsi visszatérését, hallod-e:te valami elképesztő álomvilágban élsz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.23. 18:51:33

@Bloodscalp:
Nem, te csak egy demokrata vagy. Illetve most már eggyel kevesebb, hiszen le vagy győzve.

Legyőzésed egy kis lépés a királyság visszaállítása felé.

S=klogW 2013.08.23. 21:07:49

@bbjnick:

pedig jó helyen van és jó hogy nyílt: könnyen el tudnak szökni nyugatra, hátha meg is teszik és akkor nem a magyar költségvetést terheli az istápolásuk

2013.08.24. 06:56:08

@Bloodscalp: Ő egy paródia-blog szerzője. Bogár Lászlót parodizálja, és az "ezoterikus" jobbos irányzatokat. Nagyon gyengén és erőltetetten.
Nehogy már komolyan vedd amiket ír!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.24. 08:01:45

@SontPent:
Koztudomasu, hogy KGB nem en vagyok. Sot, eppenseggel joban sem vagyunk azota, hogy az arokaso blogon lerantottam a leplet az uzelmeirol.

Ideologiailag sem allunk egy platformon, KGB szakralis-oko-populista, en pedig legitimista-monarchista vagyok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.24. 08:02:48

@Bloodscalp:
Ismet csak ordenare mivoltodat bizonyitottad ezzel az egymondatos benyogessel.

Bloodscalp 2013.08.24. 09:59:30

@SontPent: ennyire hogy unatkozhat valaki???

Alfőmérnök 2013.08.24. 10:37:44

@SontPent: @Bloodscalp: A régi tirpák még egy kicsit szórakoztató volt, igaz, azt Manyi Bécivel együtt csinálta.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.hu/

bömböcz 2013.08.24. 17:56:14

Maga egy besúgó: szellentési retek.

S=klogW 2013.08.24. 23:45:02

@Doomhammer: "KGB szakralis-oko-populista, en pedig legitimista-monarchista vagyok"

szóval maga gyakorolja a phallos jogot és KGB a passzív

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.25. 21:03:29

@S=klogW:
Egy kerámiafestő főherceg például inkább KGB-nek jönne be.
www.pecsma.hu/pecs-aktual/197685/
"A Zsolnay Kulturális Negyed családi rendezvénysorozatát, a Szamárfül Családi Fesztivált idén második alkalommal rendezték meg augusztus végén. Rendkívül széleskörű programválasztékból válogathatott a több, mint 12.000 látogató. Leginkább kisgyermekes családok érkeztek a negyedbe.
...
A fesztivál védnökei Páva Zsolt, Pécs polgármestere, és Habsburg György főherceg voltak, utóbbi kisfiával együtt a fesztivál napjának aktív résztvevője volt, s maga is festett kerámiát, és kipróbálta a különböző játékokat."

Bell & Sebastian 2013.08.26. 11:49:35

Belendült a propagandaminisztérium, a hétvégén rádióból-tévéből folyott az üzenet, hogy a bevándorló szép, a bevándorló jó, a bevándorló beilleszkedik.

Egyazon svunggal, mindjárt hozzácsapták a cigányokat is, gondolom, mint régebbi bevándoroltakat. Cuki gyerekek (jellegzetes tájszólással), akik tehetségesek, szeretetre éhesek és csak úgy, szimplán éhesek.

A bűnözési statisztikákat meg biztosan a fehér egerek hajtják fel, miközben mindenhol csökkenést mértek.

Nekem ebből csak az jön le, hogy itt valaki megint ordas-nagyot hazudik! A magyar, terrorizmus-ellenes küzdelem meg egyre csak fokozódik.

Azokból nem is látni, de egyet sem.

bömböcz 2013.08.26. 17:02:03

@Bell & Sebastian:
Csonkamagorisztán lett az élve-patkányfogó...
Az sem rossz stratégia.
süti beállítások módosítása