Nesze neked, sajtószabadság?!
2013. augusztus 22. írta: Földi Bence

Nesze neked, sajtószabadság?!

The_Guardian_Building_Window_in_London.jpg

A napokban igen komoly esemény rázta meg a brit médiát, erős visszhangot kiváltva világszerte. Alan Rusbridger, a patinás brit baloldali napilap főszerkesztője hétfői vezércikkében azt írta, hogy a brit nemzetbiztonsági hivatal átvizsgálta a székházukat.

A Guardian volt ugyanis az első lap, amely megszellőztette az amerikai titkosszolgálat megfigyelési botrányát, méghozzá Edward Snowdentől származó információik révén. Rusbridger szerint egy hónapja felhívták a brit kormánytól és azt mondták: „Megvolt a szórakozása, most már kérik a kiszivárogtató, Edward Snowden anyagát”. A brit hatóságok ezt követően felügyelték a székház alagsorában az adathordozók megsemmisítését.

De ez még mind semmi! A Snowden-ügy kipattanásért felelő Guardian-szerkesztő Glenn Greenwald élettársát, David Mirandát is vegzálták a brit rendőrök a Heathrow reptéren, miután Greenwalddal egyetemben találkozott egy másik újságíróval, aki Snowdentől származó információkat adott át nekik. A brit hatóságok a terrorizmus-ellenes törvényre hivatkozva kapcsolták le a Brazíliába tartó Mirandát, ám utóbbi állítása szerint kilenc órán keresztül életéről kérdezgették ‒ ezt egy brit jogász szerint nem engedi meg a törvény. Természetesen a brit igazságügy-minisztérium szerint a rendőrök törvényesen jártak el, míg az Egyesült Államok azt bizonygatja, hogy nincs közük a britek akciójához.

A sajtószabadság szempontjából mindkét intézkedés rendkívül visszás, hiszen egy (vagy két) kormányzat akadályozza egy olyan intézmény munkáját, amelynek éppen az az egyik feladata, hogy a kormányzatok sumákságaira rámutasson. A Snowden-botrány éppen egy ilyen ügy, ráadásul rendkívül kényes természetű. Hiszen az amerikai hatóságok megfigyelései ‒ a brit hatóságokkal együttműködve ‒ nemcsak a közvéleményt háborították fel, hanem az EU‒USA-viszonyrendszerben is komoly törést okozott.

S ha ehhez még hozzávesszük, hogy Washington pont Snowden kiadatásának kérdésében rúgta össze a port Moszkvával – amelynek titkosszolgálatát pont az egykori NSA-alkalmazott segítségével kívánják megerősíteni –, akkor meglehetősen bonyolult kép rajzolódhat ki a szemünk előtt. Oroszország az Egyesült Államok szövetségesét is bírálta: Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő szerint Nagy-Britannia kettős mércét alkalmaz, amikor a Snowden-adatok miatt nyomást gyakorol a Guardian napilapra.

Lukasevics érvelésében benne van a kulcsgondolat is: szerinte „nem kellene a »nyomok eltüntetésének« kétséges módszereivel foglalkozni”. A brit nemzetbiztonság ugyanis nemcsak akadályozza a visszaéléseinek feltárásáért is tevékenykedő Guardiant, hanem úgy próbálja eltüntetni a visszaélések nyomait, hogy az adatok már a napilap kezében vannak. Aggodalmaik természetesen érthetőek, főleg annak tudatában, hogy Glenn Greenward úgymond megfenyegette a brit hatóságokat. Az újságíró állítása szerint ugyanis a brit nemzetbiztonsági hivatalról is rendelkezik eddig nem nyilvános és egyben kompromittáló dokumentumokkal, amelyeket a jövőben nyilvánosságra is kíván hozni.

De vajon mikor borul a bili? Lesz-e következménye a brit hatóságok Guardiannel kapcsolatos nyomásgyakorlásának? És összességében mi lehet a rendkívül szerteágazó Snowden-botrány politikai végkimenetele, milyen hatással lehet ez az amerikai–európai–orosz-kapcsolatokra? Az Európa Tanács szerint a brit kormány módszerei komoly veszélyt jelentenek a szólásszabadságra. A Guardiant és a hozzá hasonló, jobb- és baloldali orgánumokat hagyni kell dolgozni, és nem pedig rosszízű titkosszolgálati akciókkal zaklatni a szerkesztőségeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr185470364

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nesze neked, sajtószabadság?! 2013.08.22. 11:13:01

A Guardiant és a hozzá hasonló orgánumokat hagyni kell dolgozni, és nem pedig rosszízű titkosszolgálati akciókkal zaklatni a szerkesztőségeket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Célkereszt 2013.08.23. 10:12:22

@különvélemény: "Ugyanolyan naiv volt, mint te, azt hitte, demokráciában él. "
Te vagy naív. Ő nem párbeszédet akart, hanem bosszút állni a felettesein vagy a seregen. Kivágta mind a 220 ezer aktát válogatás nélkül. Azóta nevet változatott, bizonyítva mennyire kemény jellem és milyen stabil pszichével bír.

Kandeláber 2013.08.23. 10:12:40

@Célkereszt: "Miért nem az igazságszolgáltatáshoz fordul?"
Ha élből oda fordul a Guardian, nincs cikk, mert egyből elhappolja az anyagot az "igazságszolgáltatás", hahaha.

Célkereszt 2013.08.23. 10:18:29

@Kandeláber: Nem tudom. Akkor a nyilvánossághoz fordul. Miért happolná el?

Kandeláber 2013.08.23. 10:25:08

@Célkereszt: Baszd meg, a SAJTÓ MAGA A NYILVÁNOSSÁG, még ha néha viszolyogtató is.
A titkosszolgálat pedig a kormány meg a háttérhatalom szolgája. Ugyanez vonatkozik az ún. "igazságszolgáltatásra".
Miből gondolod, hogy a nagy Nyugaton ez másképpen van?
Szerinted John F. Kennedyt egyedül Lee Harvey Oswald, Robert Kennedyt meg Sirhan Bishra Sirhan csak úgy uk-muk-fukk, saját elhatározásból lőtte le, mi?

Célkereszt 2013.08.23. 10:37:33

@Kandeláber: Szegény JFK! Hogy jön ő most ide?

Célkereszt 2013.08.23. 10:42:35

@Kandeláber: Már többet foglalkoztunk a demokráciával, mint TGM. Ideje lenne előállni a farbával. Mi legyen helyette? Nemzeti vagy jelző nélküli szocializmus.
Milliók akarják megsemmisíteni, de még senki sem állt elő egy koherens alternatívával. Addig kéretik konstruktív javaslatok a rendszer javítására.

különvélemény 2013.08.23. 10:43:49

@Célkereszt:
Te is az embert támadod, jó katonája lennél a diktatúráknak.

Sajnos a kiszivárogtatott dolgoknak semmilyen következménye nem volt, senki sem mer beszélni róla, semmilyen vizsgálat sem indult.
Akárcsak az összes többi kiszivárogtatásból.

A wikileaks is itt futott zátonyra. Azt hitték, majd történni fog valami, de semmi sem történt, csak koholt vádak, koncepciós perek, boszorkányüldözés.

És nehogy azt hidd, hogy csak államtitkokra (minden az, ami kínos) vonatkozik a gag order!
Itt egy olajcég, akinek a szennyes ügyeiről TILOS beszélnie a sajtónak, bírói végzés van róla, tudod, "demokratikus" cenzúra:

www.theguardian.com/media/2009/oct/13/guardian-gagged-parliamentary-question

"The existence of a previously secret injunction against the media by oil traders Trafigura can now be revealed."

Kandeláber 2013.08.23. 10:49:31

@Célkereszt: Nem mondtam, hogy más kéne helyette, de ami nem működik megfelelően, azt bírálni és javítani kell.

Célkereszt 2013.08.23. 10:57:56

@különvélemény: Gondolod, hogy egész nap kutatom az igazságot? Vannak megérzéseim, tapasztalataim az emberi motivációkkal kapcsolatban. Mint ahogy egy veterántól magam hallottam a 70-es években, akiből úgy lett vörös, hogy a Tanácsköztársaság idején a feleség vörös szoknyája kint száradt a kötélen. Na, így születnek a legendák ésa hősök.

Célkereszt 2013.08.23. 10:59:46

@Kandeláber: Én értettem félre, hogy a rendszer nem jó, mert az igazságszolgáltatás elsinkófálja a bizonyítékokat?

Karcolt lendület 2013.08.23. 11:09:23

"Lukasevics érvelésében benne van a kulcsgondolat is: szerinte „nem kellene a »nyomok eltüntetésének« kétséges módszereivel foglalkozni”. "

Így van, szimplán le kell lövöldözni azokat a kurva újságírókat. Azért ne röhögtessétek már ki magatokat, hogy az oroszok nyivákolására hivatkoztok a sajtóval való helyes bánásmód kapcsán.

Különben az egész akci - ahogy az oroszok nyavajgása mutatja - mindössze arról szólt, hogy a mindenféle (orosz, kínai, al-kaida, stb.) érdeklődők hagyják békén a Guardiant. Ha a titkosszolgálat titkosan akarja ezt az ügyet megoldani, akkor titkosan oldja meg. A rátörünk a szerkesztőségre és szétveretünk néhány gépet megoldás nyilvánvalóan kifele szólt.

Különben a nagyon szabad angol sajtó meg mintha néhány éve lehallgatási botránytól lett volna hangos és nem őket hallgatták le, hanem ők hallgattak le teljesen törvénytelenül embereket. Szóval ők sem akkora grál-lovagok.

@Kandeláber:
"A titkosszolgálat pedig a kormány meg a háttérhatalom szolgája."
Persze bazmeg. Csak ezért vannak, hogy az un. háttérhatalmat szolgálják. Véletlenül sem az a dolguk, hogy megakadályozzák, hogy az al-kaida megint felrobbantson néhány buszt Londonban.

@Alfőmérnök:
A zsidó-keresztényezés arról szól, hogy az európai társadalmak erkölcsi értékrendje a tízparancsolatra épül. Ez pedig elég fontos jellemzője ezeknek a társadalmaknak.

Kandeláber 2013.08.23. 11:19:53

@Célkereszt: Hát ebben az esetben nem ez történt?
@Karcolt lendület: Leszarom az Al-Kaidát meg a rohadt terroristákat, de azon is ki tudok akadni, amikor szemétláda, hatalmi túltengésben szenvedő hivatalnokok önjáróvá válnak, és ők akarják megmondani hogy milyen információk juthatnak el a tömegekhez.
Átéltem már egy ilyen kibaszott rendszert, nem kérek belőle megint.

Spacecake 2013.08.23. 11:28:31

@Célkereszt: nincsen semmi gond,csak akkor ne altassuk magunkat es mondjuk ki:

NINCSEN sajtoszabadsag Angliaban ,CENZURA van.
ilyen 1szeru.
lehet ezzel 1uttelni,csak ne mondjuk h szabadsag van:-)

Célkereszt 2013.08.23. 11:44:02

@Spacecake: Jó, nincsen. Akkor mi a megoldás? Figyelmeztetjük a brit kormányt, hogy átlépte a vörös vonalat, forradalmat robbantunk ki, hadat üzenünk Angliának, magunkban morgolódunk, a Jobbikra szavazunk, mert ők olyan demokratikusak.

Spacecake 2013.08.23. 11:56:00

neeem,dehogy.csak szerenyen visszakerdezunk h hogy is van ez a sajto/szolaszzabadsagosdi amikor nagy mellennyel kritizalnak OK masokat a vilagban es szamonkernek ezt&azt.
(pl. Magyarorszagot...)

csak ennyi.

Karcolt lendület 2013.08.23. 11:57:15

@Spacecake:
Kurvára más szituáció, de ezt úgysem fogjátok megérteni.

Spacecake 2013.08.23. 12:06:39

@Karcolt lendület: persze h mas,hiszen OK csinaljak,akkor MAS:-)

Robinzon Kurzor 2013.08.23. 12:09:34

@Alfőmérnök: "Engem az érdekelne, hogy a "zsidó-keresztény kultúra" TERMINUS mikor terjedt el?"

Nem tudom, de mondjuk engem is érdekel.
Talán lehet köze hozzá, az úgynevezett Biblia is egy úgynevezett Ószövetség és egy úgynevezett Újszövetség részből áll. Meg ugye ott volt az már említett zsidó hipszter.

A római jog egyébként, ha önmagában nem is vezethető le a görögből, de kezdeti stádiumában (XII. táblás törvények) sok közös vonást mutatott a görög (Szolón) törvényekkel (is).

Célkereszt 2013.08.23. 12:14:33

@Spacecake: Értem. Tehát nyugodtan leszarhatjuk a magyar sajtószabadságot.

Robinzon Kurzor 2013.08.23. 12:16:07

@Karcolt lendület: "Különben a nagyon szabad angol sajtó meg mintha néhány éve lehallgatási botránytól lett volna hangos és nem őket hallgatták le, hanem ők hallgattak le teljesen törvénytelenül embereket. Szóval ők sem akkora grál-lovagok."

Sem a mostani ügyben, sem az akkori lehallgatási botrányban nem "az" angol sajtó érintett.
Hanem konkrét médiumok (szerkesztőségek), azon belül is emberek egy meghatározható köre.

Ezeket így összemosni kb. olyan, mint egy kalap alá venni a MaNem-et és az atlatszo.hu-t, aztán valamelyikből általánosítani a "magyar sajtó" egészére.

Spacecake 2013.08.23. 12:34:31

@Célkereszt: nem,dehogy!!!nem akarunk oda jutni ahova ok!!!

különvélemény 2013.08.23. 12:39:01

@Karcolt lendület: " Véletlenül sem az a dolguk, hogy megakadályozzák, hogy az al-kaida megint felrobbantson néhány buszt Londonban."

Azt meg minek? Elég, ha BBC-t néznek.

A BBC több mint egy évvel a londoni robbantás előtt leadta a Panorámában, hogy 3 helyen metró robbantás lesz, plusz egy utcai jármű is felrobban.

www.youtube.com/watch?v=x7uIjg9dtoI

Természetesen titok, hogy az adást ki rendelte meg, az egybeesés meg puszta véletlen.

Célkereszt 2013.08.23. 12:41:50

@Spacecake: Akkor dícséretes az igyekezet.

Kandeláber 2013.08.23. 13:03:26

@Robinzon Kurzor: Érdekes, mint kiderült, rendőrségi nyomozókat fizettek le azért, hogy elrabolt és megölt kislány mobiljának a hangpostáját feltörje, és még néhány hasonló dolgot is műveltek...
Persze nem a Guardian, hanem Murdoch úr lapjai.
Óriási botrány kerekedett a dologból.

Bell & Sebastian 2013.08.23. 13:20:18

@Robinzon Kurzor: Ennyi erővel egyenlőségjelet tehet a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus közé is (hiszen mindkettő monoteista vallás).

Zsidó-keresztény kultúra sohasem létezett, sőt, még a kettő etikája és az ebből leszármaztatott erkölcse is teljesen különböző.

Magát a szóösszetételt a holovallás (mint pótvallás) bevezetésének idejétől kezdték használni a cionisták.
Az egészséges immunrendszer megtévesztésére - természetesen.

Dugonics Titusz esete.

Robinzon Kurzor 2013.08.23. 13:40:58

@Bell & Sebastian: "Ennyi erővel egyenlőségjelet tehet a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus közé is (hiszen mindkettő monoteista vallás)."

Szerinted, esetleg.
Én ilyen nem írtam, és amit írtam, abból nem következik.
(Hogy neked ez jutott eszedbe róla, az más kérdés.)

"Görög-római" kultúra sem létezik, így egyben.

Szerintem görög-római-zsidó-keresztény a meghatározó gyökereket írja le.

Nyilván (némi indoklással) vitatható, hogy miért (ne) legyen benne egyik vagy másik. (Bár nekem, amúgy orthodox ateistaként, a Biblia meg Jézus továbbra is elég jó érvnek tűnik arra, hogy miért értelmezhető a zsidó-keresztény vonal, mint az európai civilizáció gyökere.)

Amikor viszont a holovallás jön elő (mint érvnek látszó tárgy), akkor a vita már nem az eredeti tárgyáról szól, hanem holovallásozó személyes lelki problémáiról.

Robinzon Kurzor 2013.08.23. 13:43:13

@Kandeláber:

Érdekesnek érdekes, de ha jól értem, ez nem mond ellent annak, amit írtam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.23. 18:07:12

@Robinzon Kurzor:

"Nem, ez a te eszed járása." --- írod.

Jó, akkor értelmezd az alábbi kommentedet másként, minthogy "a zsidó-keresztény kultúra első emlékezetes aktusa Jézus meggyilkolása volt(?)"!

Íme a kommented:

"Robinzon Kurzor 2013.08.23. 08:01:15
@Alfőmérnök: "Arra egyébként én is kíváncsi lennék, hogy mikor kezdődött ez a zsidó-keresztény kultúrázás?"

Állítólag egy Jézus nevű zsidó hipszterrel kezdődött ez a dolog."

Tessék, parancsolj!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.23. 18:15:10

@Robinzon Kurzor:

"Amikor viszont a holovallás jön elő (mint érvnek látszó tárgy), akkor a vita már nem az eredeti tárgyáról szól, hanem holovallásozó személyes lelki problémáiról." --- írod.

Nyilván, nem te vagy az, aki ezt képes fölfogni, de a holohit a liberalizmus katar-mozgalma. Ha nem állják útját, elpusztítja a liberalizmust. S ezt a liberálisok többsége is vágja. Nem véletlen, hogy a nyugateurópai ballib viszonya Izraellel (finoman fogalmazva is) korántsem felhőtlen.

Robinzon Kurzor 2013.08.23. 18:39:18

@bbjnick:

Abból, hogy Jézussal kezdődött, még nem következik, hogy a "zsidó-keresztény kultúra első emlékezetes aktusa Jézus meggyilkolása" lett volna.

Ne játszd (túl) a hülyét.

Hogy csak a legnyilvánvalóbbat mondjam: Jézus élt is, mielőtt keresztre feszítették volna.
Továbbá meggyokolása nem a zsidó-keresztény kultúra aktusa volt, lévén az akkor még nem létezett.

Robinzon Kurzor 2013.08.23. 18:42:47

@bbjnick: "a holohit a liberalizmus katar-mozgalma"

Még ha ez így is lenne (a balliberálisozás sem érv, csak szólok), akkor sem lenne ok-okozati kapcsolatban azzal, hogy a kérdéssel, hogy létezik-e "zsidó-keresztény" kultúra.

Alfőmérnök 2013.08.23. 20:12:19

@Robinzon Kurzor: Ja, a kereszténység és a zsidóság kapcsolatát ölég nehéz lenne letagadni, és ez azért valahol (ha máshol nem, tudat alatt) biztos frusztrálja a bbjnick-féle egyáltalánnemantiszemita zsidófóbiás mélykeresztényeket, vagy a B&S-féle magukat kereszténynek tartó ostoba neonácikat, hogy a szent könyvük jelentős része egy zsidó telefonkönyv-féleség.

Ez egyébként érdekes teológiai probléma, én azt hiszem, hogy a markionita gnosztikusok voltak a legkövetkezetesebbek, akik radikálisan szakítani próbáltak az Ószövetséggel. Sem a katolikus, sem a protestáns egyházak nem tették ezt meg.
Mindazonáltal a zsidó-keresztény kultúra szvsz helytelen terminus.

„A római jog egyébként, ha önmagában nem is vezethető le a görögből, de kezdeti stádiumában (XII. táblás törvények) sok közös vonást mutatott a görög (Szolón) törvényekkel (is).”

Ezért írtam, hogy naggyábbúú megvan a görögök nélkül is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.23. 20:44:57

@Robinzon Kurzor:

"akkor sem lenne ok-okozati kapcsolatban azzal" --- írod.

Amit te nem látsz vagy nem vagy képes megérteni, az nincs?:-)

Alfőmérnök 2013.08.23. 20:48:09

"YHVH: Az igazság "Yaweh"-ről/"Jehováról"
Lehull a kereszténység álarca"
www.exposinghun.heliohost.org/YHVH.html

S=klogW 2013.08.23. 20:59:39

@Alfőmérnök: YHWH-nak mi köze a kereszténységhez?

Alfőmérnök 2013.08.23. 21:06:10

@Robinzon Kurzor: Nem lőttem nagyon mellé Nietzschével:

"The earliest use of the term "Judeo-Christian" in the historical sense dates to 1829 in the missionary journal of Joseph Wolff,[1] and before that as "Judeo Christian" in a letter from Alexander M'Caul dated October 17, 1821.[2] The former appears in discussions of theories of the emergence of Christianity, and both are used with a different sense from the one common today. "Judeo-Christian" here referred to Jewish converts to Christianity.[3]

The term "Jewish-Christian" had been used in this sense as early as 1785 in Richard Watson's essay "The Teaching and Witness of the Holy Spirit",[4] and "Jewish Christian" (as an adjective) as early as 1644 in William Rathband's A Briefe Narration of Some Church Courses.[5] "Jewish–Christian" is used in 1841 to mean a combination of Jewish and Christian beliefs,[6] and by 1877 to mean a common Jewish–Christian culture, used in the phrase "the Jewish–Christian character of…traditions".[7]

Early German use of the term judenchristlich ("Jewish-Christian"), in a decidedly negative sense, can be found in the late writings of Friedrich Nietzsche, who emphasized what he saw as neglected aspects of continuity between the Jewish world view and that of Christianity. The expression appears in The Antichrist, published in 1895 and written several years earlier; a fuller development of Nietzsche's argument can be found in a prior work, On the Genealogy of Morality.

The term "Judeo–Christian" did not gain popularity, however, until after The Holocaust in Europe. Reacting against the anti-Semitism of Nazi Germany, European and American commentators sought to redefine Judaism as integral to the history of The West.[8] The term has since been used as part of American civil religion since the 1940s to refer to standards of religious ethics said to be held in common by Judaism and Christianity, for example the Ten Commandments or Great Commandment."
en.wikipedia.org/wiki/Judeo-Christian

Alfőmérnök 2013.08.23. 21:21:56

"24.
E ponton a kereszténység létrejöttének problémáját csak érintem. E probléma megoldásának első tétele a követ­kezőképpen hangzik: a kereszténységet egyes-egyedül abból a talajból eredeztetve lehet megérteni, melyből kisarjadt; - a kereszténység nem a zsidó ösztönnel szem­beni ellenmozgalom, hanem annak következménye, to­vábblépő következtetés annak félelmet keltő logikájá­ ban. A Megváltó megfogalmazásában ez így hangzik: „Mert az idvesség a zsidók közűl támadt".(13) - A második tétel pedig így: a galileiai pszichológiai típusa még felis­merhető, de már csak teljes elfajzásában (ez egyszerre jelent megcsonkítást és idegen vonásokkal való túlter­helést -) csak így volt képes szolgálni arra, amire hasz­nálták - hogy tudniillik ő legyen az emberiség megváltó­jának típusa. ­
A zsidóság(14) a világtörténelem legkülönösebb népe, mivel - szembesülve a lét és nemlét kérdésével - a legfé­lelmetesebb tudatossággal a mindenáron való létet he­lyezték előtérbe: ennek ára pedig mindennemű termé­szet, minden természetesség, minden realitás, az egész belső - valamint a külső - világ gyökeres meghamisítása volt. Mindama feltétel ellenében határozták meg magu­kat, melyek között egy nép mindaddig élhetett s szabad volt élnie; magukból kiindulva egy olyan fogalmat alkot­tak meg, amely a természetes feltételekkel éles ellentét­ben áll, - a vallást, a kultuszt, a morált, a történelmet, a pszichológiát - egyiket a másik után s jóvátehetetlen módon - átfordították azok természetes értékeinek ellentété be. Ugyanezzel a jelenséggel még egyszer találkozunk; kimondhatatlanul felnagyított arányokban ugyan, de mégis csak mint másolattal: - a keresztény egyházból, „a szent néphez" hasonlóan, hiányzik az eredetiség igénye. Ám a zsidóság, épp ezáltal lett a világtörténelem legvég­zetesebb népe: a későbbi korokra gyakorolt hatásuk oly mértékben meghamisította az emberiséget, hogy ma­napság zsidóellenes módon érezhet még a keresztény is, anélkül, hogy belátná: önmaga a legvégső zsidó fejle­mény.(15)
„A morál genealógiája" című művemben első ízben mutattam be - pszichológiai szempontból - egy nemes morál s egy ressentiment-morál egymással szöges ellentét­ben álló fogalmát; ez utóbbi az előbbivel szembeni Nem­ből eredt: de teljes egészében ez a zsidó-keresztény mo­rál. Ahhoz, hogy Nem-et tudjunk mondani mindarra, amit az élet felemelkedő mozgása, amit a jólsikerült mi­volt, a hatalom, a szépség s az önigenlés mutat a Föl­dön, a ressentiment e ponton géniusszá vált ösztönének ki kellett találnia egy másik világot, melyből ama életgen­lés olyannak tűnt; mint ami rossz s önmagában elveten­dő. Ha pszichológiai szempontból nézzük, a zsidó nép a legszívósabb életerő népe, amely, lehetetlen feltételek közé kerülve, saját elhatározásából, az önfenntartás kö­vetelte legmélyebb fondorlattal fogja pártját valamennyi décadence-ösztönnek, - de nem azért, mintha ezen ösztö­nök uralma alá került volna, hanem azért, mert bennük olyan hatalomra tett szert, mellyel érvényesülni képes „a világgal" szemben. A zsidók valamennyi décadent ellentett­jei: egészen a szemfényvesztésig menően annak kellett mutatkozniok, tudniuk kellett, hogy a színészies zseniali­tás non plus ultra-jával hogyan állítsák magukat min­dennemű décadence-mozgalom élére (- Pál keresztény­ségeként -), hogy olyasvalamit alkossanak meg maguk­ból, ami az élet bármely igent-mondó pártjánál erősebb. A zsidóságban és a kereszténységben hatalomra vágyó emberfajta, a papi fajta számára a décadence eszköz csu­pán: ennek az emberfajtának életfontosságú érdeke, hogy az emberiséget beteggé tegye, s hogy a „jó" és „rossz", az „igaz" és „hamis" fogalmát egy életveszélyes és a világot rágalmazó értelembe fordítsa át."

Alfőmérnök 2013.08.23. 21:26:00

"27.
Egy ilyen kifejezetten hamis talajon, ahol minden termé­szet, mindennemű természetes érték s minden realitás ellentétben állt az uralkodó osztály legmélyebb ösztöne­ivel, szökkent szárba a kereszténység, vagyis egy olyan for­ma, amely halálos ellensége a realitásnak, s melyet ed­dig még sohasem haladtak meg. A „szent nép", amely a dolgok számára csakis pap-értékeket és pap-szavakat tar­tott fönn, s amely végletes és rémisztő következetesség­gel „szentségtelenként", „világként", „bűnként" taszított cl magától mindent, aminek még maradt hatalma a Föl­dön - nos, épp e nép egy olyan végső formulát állított ösztöne elé, amely logikus volt egészen az önfelszámo­lásig menően: mint kereszténység még a realitás legvégső formáját, a „szent népet", a „kiválasztott népet", azaz magát a zsidó realitást is tagadta. Az eset a maga nemé­ben elsőrendű: az a kis lázadó mozgalom, melynek megkeresztelése a Názáreti Jézus nevével történik, újra csak a zsidó ösztön kifejeződése - másként szólva azé a papi ösztöné, amely a papot mint realitást már nem vi­seli el; egy még elvontabb létforma s egy még valótlanabb világlátomás agyszüleménye, mint amilyet egy egyházi szervezet egyébként is magában foglal. A kereszténység tagadja az egyházat...
Nem látom azt, hogy a lázadás - aminek előidézőjét Jézusban látták avagy tévesen látták - mi más ellen irá­nyult akkor, ha nem a zsidó egyház ellen, az „egyház" szót itt pontosan a mai értelmének megfelelően hasz­náljuk. Lázadás volt ez „a jók és igazak", „szent Izráel", s a társadalom hierarchiája ellen - nem azok romlottsága, hanem a kaszt, a privilégium, a berendezkedés, a forma ellen; hitetlenség volt a „magasabbrendű emberek"-kel szemben, a Nem hangoztatása mindazzal kapcsolatban, ami papi vagy teológiai volt. Ám épp a hierarchia, ami ezzel, ha csak egy pillanatra is, kérdésessé vált, képezte azt a cölöpépítményt, melyen a zsidó nép, a „víz"-től kö­rülvéve, még egyáltalán fenn tudott maradni, ez volt fennmaradásának fáradtságosan kiharcolt végső lehető­sége, önálló politikai létezésének reziduuma: egy olyan támadás, amely ez ellen irányult, a legmélyebb népi ösz­tön, a Földön valaha létezett legszívósabb népi életaka­rat ellen irányuló támadás volt. S ez a szent anarchista, aki a zsidóságon belül az alantas népréteget, a kitaszí­tottakat és „bűnösöket", a csandálát a fennálló renddel szembeni ellenszegülésre szólította fel - mégpedig, ha hihetünk az Evangéliumoknak, olyan szókimondóan, hogy még ma is Szibériába jutna -, politikai bűnöző volt, már amennyire politikai bűnözők egy abszurd-politi­kamentes közösségben egyáltalában lehetségesek. Ez jut­tatta őt a keresztre: ennek bizonyítéka a kereszten talál­ható felirat. Saját bűnéért halt meg - minden alapot nélkülöz az az állítás, bármilyen gyakran hangoztassák is, hogy mások bűnéért halt meg. "

Alfőmérnök 2013.08.23. 21:27:48

"28.
Teljesen más kérdés az, hogy Jézus vajon tudatában volt e egy ilyen ellentétnek - avagy esetleg csak érezték benne ezt az ellentétet. S e ponton érintem először a Megváltó pszichológiájának problémáját. - Bevallom, ritka azon könyveknek a száma, melyeknek olvasása számom­ra oly nehézségeket jelent, mint az Evangéliumoké. E nehézségek más jellegűek, mint azok, melyeknek kimu­tatását a német szellem tudós kíváncsisága úgy ünnepel­te, mint egyik legfeledhetetlenebb diadalát. Rég elmúlt már az az idő, amikor - akárcsak minden fiatal tudós s valamely ügyes lassúsággal dolgozó dörzsölt filológus ­én is élvezetet leltem a párját ritkító Strauss munkájá­ban. Akkoriban húszesztendős voltam:(l6) ehhez most túl komoly vagyok. Ugyan mit törődöm a „hagyomány" el­lentmondásaival? S egyáltalán, hogyan nevezhetünk szent legendákat „hagyománynak"? A szentek történetei az egyáltalában létező legkétértelműbb irodalmat jelen­tik: ezekre alkalmazni a tudományos módszereket, ami­kor egyébként semmiféle kútfő nem áll rendelkezésünkre, szá­rnomra eleve elhibázottnak tűnik - pusztán tudós sem­mittevésnek...

29.
  Ami engem foglalkoztat, az a Megváltó pszichológiai tí­pusa. Ez ugyanis az Evangéliumok ellenére is bennefog­laltathatik az Evangéliumokban, legyenek azok bár­mennyire megcsonkítva vagy éppen idegen vonásokkal megterhelve: ahogyan Assisi Szent Ferenc típusa is meg­őrződik a róla szóló legendákban - méghozzá e legendák ellenére. Nem annak az igazságáról van szó, hogy mit tett, mit mondott s tulajdonképpen hogyan halt meg: hanem arról a kérdésről, hogy típusa vajon, elkép­zelhető-e még, s hogy „áthagyományozódott"-e. - Az ál­talam ismert próbálkozások, melyek arra irányulnak, hogy az Evangéliumokból még egy „lélek" történetét, is ki­olvassák, az én szememben egy undorító pszichológiai könnyelműség bizonyítékainak tűnnek. Renan úr, e po­jáca in psychologicis, Jézus típusának magyarázatához azt a két legalkalmatlanabb fogalmat vezette be, ami egyálta­lán csak elképzelhető: a zseni fogalmát, valamint a hősét („héros"). De ha van valami, ami velejéig antievangeli­kus, akkor a hős fogalma az. Ösztönné itt pontosan az vált, ami minden küzdelem s a bármiféle harcban való önmegtapasztalás ellentéte: a szembeszállás képtelensé­géből lesz itt morál („ne álljatok ellene a gonosznak"(17) az Evangéliumok legmélyebb mondása, bizonyos érte­lemben ezek kulcsa), boldogság a békében, a jámbor­ságban, az ellenségeskedésre való képtelenségben. Mit je­lent az „örömhír"? Az igaz élet, az örök élet. megtalálta­tott - ez nem ígéret, itt van, bennetek van, mint élet a sze­retetben, a félretolás és a kizárás, a distancia nélküli sze­retetben. Mindenki Isten gyermeke - semmi olyan sincs, amit Jézus egyedül önmaga számára venne igény­be -, s mint Isten gyermeke mindenki egyenlő egymás­sal... Hőst, csinálni Jézusból! - S micsoda félreértésről ta­núskodik már az a szó maga is, hogy „zseni"! Abban a vi­lágban, melyben Jézus él, az égvilágon semmi értelme sincs egész fogalmiságunknak, a „szellem" kultúrfogal­mának. A fiziológus szabatosságával szólva itt. egy egé­szen másfajta szó lenne inkább helyénvaló: mégpedig az a szó, hogy idióta(l8) Ismerjük a tapintási érzék, beteges in­gerelhetőségének olyan állapotát, amely visszaretten egy szilárd tárgy mindennemű érintésétől és megraga­dásától. Fordítsunk át egy ilyen fiziológiai habitust annak végső következményébe - ösztönszerű gyűlölet ez mindennemű realitással szemben, menekülés a „megra­gadhatatlanba", a „felfoghatatlanba", akarat, amely szembenáll minden formulával, minden idő- és térfoga­lommal, mindazzal, ami szilárd, ami szokás, intézmény, egyház; egy olyan világban való otthonlét, amely már semminemű realitással sem érintkezik, egy már csak „benső" világ, „igaz" világ, „örök" világ... „Imé az Isten országa ti bennetek van." (19)..."

Alfőmérnök 2013.08.23. 22:43:05

@Alfőmérnök: "Jn 4.22
Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered."
mek.oszk.hu/00100/00176/html/jn.htm

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.23. 23:12:30

@Alfőmérnök:

Lassan csak megtanulom én is, hogy egy szociopatával fölösleges vitát nyitni, de engedelmeddel a hamisítást mégsem hagynám szó nélkül!

Az általad idézett mondat a következő szövegkörnyezetben hangzik el (Jézus --- a zsidók által megvetett --- szamáriai asszonnyal beszélget Jákob kútjánál) :

...

Jn 4.19
"Uram - válaszolta az asszony -, látom, próféta vagy.
Jn 4.20
Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni."
Jn 4.21
"Hidd el nekem, asszony - mondta Jézus -, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát.
Jn 4.22
Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered.
Jn 4.23
De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.
Jn 4.24
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."
...

S=klogW 2013.08.23. 23:27:17

@bbjnick:

"Jn 4.22
Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered."

az utolsó tagmondatot nem igazán értem, főleg a "mert" ok-okozati kapcsolatot az előző tagmondathoz.

a "zsidóktól ered" itt gondolom arra utal, hogy a zsidók között születik meg a Megváltó.

Bell & Sebastian 2013.08.24. 00:23:23

@S=klogW: Olvassa el a teljes, kerek történetet és megvilágosodik:

>>>
Odaért Szamaria egyik városához, Szikarhoz, ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?" [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked." „Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?" Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni." Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!" „Nincs férjem" - felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál." „Uram - válaszolta az asszony -, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni." „Hidd el nekem, asszony - mondta Jézus -, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad." Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek." Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?" Vagy: „Miért beszélgetsz vele?" Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?" Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá. Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!" De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla." A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?" Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele." Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem." Amikor a szamariaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. S az ő szavát hallva még többen hittek benne. Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője."
<<<

Alfőmérnök 2013.08.24. 00:47:10

@bbjnick: " egy szociopatával fölösleges vitát nyitni"

Ki a szociopata, akivel vitázol? Nietzsche, akit idéztem? Róla ezt írta Hamvas Bélád:

"Az első világháborúról azt mondták, hogy Nietzsche-háború. Arra, ami azután következett, azt mondták, hogy annak apja Nietzsche. A má-sodik háborúra is azt mondták, hogy Nietzsche-háború. Igaz. De nemcsak ez az igaz. Mindennek, ami a század eleje óta történik, annak apja Nietzsche, mert ez a világ Nietzsche-világ. Van Dante-világ, Dickens-világ, Joyce-világ, Böhme-világ – azért van ez, mert a legnagyobbak közülünk már istenek. Minden gondolatunkat gondolta, minden szenvedésünket szenvedte, mindazt, ami történik, előre látta. És mi az, amit tanított? Egészen egyszerű, mint ahogy a nagy tanítás mindig egyszerű: légy több, mint ember. Ezt kell megvalósítanunk. Légy több, mint irigy és kapzsi, alacsony és földhözragadt, mohó, barbár, gyilkos, tolvaj, buta horda.

Melyik műve a legfontosabb? Mindegyik. De főként a Wille zur Macht (a hagyatékból), a Würzbach-féle kiadásban. Valószínűleg még száz év telik el, amíg az emberiség megérti, hogy ebben a könyvben mi van."

Bell & Sebastian 2013.08.24. 00:57:30

A futurológusokat (látnokokat) mióta azonosítjuk a jövőképeikkel? Ez csak a régi nóta, a Mester és Műve kapcsolatának problémája.

(Hamvas esetében spéci probléma, hogy a szavakat új jelentéssel tölti fel és hogy ne legyen egyszerű, ez változhat. Mit ért ebben a citátumban istenen? Nem az Istent, mert akkor nagybetűs lenne.)

Bbj, most maga jön.

Alfőmérnök 2013.08.24. 01:04:14

@Bell & Sebastian: Ti vagytok azok, akikről Hamvas ír:

"irigy és kapzsi, alacsony és földhözragadt, mohó, barbár, gyilkos, tolvaj, buta horda"

Minden hozzászólásotok erről árulkodik.
*kiköp*

Bell & Sebastian 2013.08.24. 01:32:06

@Alfőmérnök: Tényleg hiba szóba elegyedni egy pszichopata nímanddal. Azt azért látom, a faszbúkra kitettél mindent, amit itt fölszedtél. Ha érdekel, kussolj és figyeld inkább a mestert, aki náladnál azért nagyobb hamvasológus. De te egy akkora barom vagy, hogy lila fingod nincs, kiket szoktál leköpdösni itt-ott-amott.

Egyébként: tolass vissza egészen az ejakulációig, mert ott kezdődött a te naagy agybajod. És tartási hibád is van, csak netvitéznek vagy alkalmas, én mondom.

Alfőmérnök 2013.08.24. 03:20:15

@Bell & Sebastian: Javallom, sürgősen fordulj pszichiáterhez.

Bell & Sebastian 2013.08.24. 09:41:34

@Alfőmérnök: Nem állod a Sztanyiszlavszkij -módszeredet, sátánka?

Alfőmérnök 2013.08.24. 09:49:00

@Bell & Sebastian: "Az érzékcsalódások, hallucinációk: A beteg valóságosnak gondol olyan ingereket, hangokat, képeket, melyeknek nincs valós fizikális oka. A hallucinációk a hallás, látás, tapintás, szaglás, ízérzékelés területéről is származhatnak, a leggyakoribbak mégis a hallani vélt, azaz akusztikus hallucinációk; a beteg hangokat hall, melyek magyaráznak, utasításokat adnak (lsd. B). Saját gondolatait más forrásból véli visszahallani.

Téveszmék: A betegnek teljesen téves képe van az őt körülvevő világról, de meggyőződésében nem lehet megingatni. Itt említendő meg, hogy a skizofrén egyéneknek gyakran nincs betegségtudata, mert logikus magyarázatot vélnek felfedezni viselkedésükre, téveszméikre. Ezek azonban igen bizarr jellegűek, a realitástól nagyon távol állnak."
stb.
www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/skizofrenia/50

Bell & Sebastian 2013.08.24. 10:50:20

@Alfőmérnök: És? Ez nem tartozik rám, a te bajod. Ha szednéd a gyógyszert, enyhülnének a tünetek. Ha rád törnek, inkább ne kommentelj. Ettől ugyan még érzelmeid a büdös életben nem lesznek, de ritkábban mászol a környezeted képébe.

Érzelmek: szeretet, gyűlölet, meg ami köztük van. Nehéz megjátszani - könnyű észrevenni.

Alfőmérnök 2013.08.24. 12:44:20

@Bell & Sebastian: Faszfej, csak szólok, hogy gloire már belebukott abba, hogy olyan ember(ek)nek képzelt, aki(k) nem vagyok. Én jól szórakozom egyébként, remélem kényszergyógykezelésen van már a patkány.

Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy azok, akik tudják ki vagyok, a titokjósdán felvilágosítottak-e titeket, hogy kurvára mellélőttetek?

S=klogW 2013.08.24. 13:16:27

@Alfőmérnök:

nincs titokjósda. emberek társas lények és kapcsolatot tartanak egymással. lehet, hogy ez neked új, de léteznek baráti társaságok, sőt klikkek, különösebb cél (összeesküvés) nélkül is. azzal, hogy ilyen címkéket kitalálsz, hogy titokjósda, csak a saját képzeletedben növesztesz nagyra egy tévképzetet.

S=klogW 2013.08.24. 13:23:28

@Alfőmérnök: @S=klogW:

ilyen alapon rengeteg "titokjósda" van:

képzeld a mandi szerkesztők is biztos beszélgetnek meg szerkesztőségi bulit is tartanak, ahol csak ők vannak jelen, szóval van egy

titokmandíner

meg vannak a kórházakban osztályos bulik karácsony előtt, ahova csak a dolgozók hivatalosak, szóval van egy csomó

titokkettesbel meg
titokradiológia meg
titoktrauma
stb.

Bell & Sebastian 2013.08.24. 14:24:07

@Alfőmérnök: Alapvetően le vagy te szarva, mert vitustáncot járhatsz csak, szabad akaratod, nos, az nincs.
Érdekel a sátánt mozgató mechanika.

Alfőmérnök 2013.08.24. 14:54:20

@Bell & Sebastian: "A téveszméket aszerint csoportosítjuk, hogy milyen tematika köré szerveződnek az egyén gondolatai. Főbb fajtái a következők:

holitim: a hangulati élettel színezett téves eszme (lásd a megalomán és mikromán doxazmát)
megalomán: a saját személy túlhangsúlyozását célzó gondolkodás
mikromán: a saját személy túlzott lekicsinylése köré szerveződő gondolatáramlás
grandiózus: saját személlyel kapcsolatos nagyszabású jövőkép köré szerveződő gondolkodás
erotomán: híres személyekkel való erotikus fantáziák uralta gondolkodás
religiózus: vallási tartalmak köré szerveződő gondolkodás, mely túlzó, irreális, valamint az életvitelében gátolja az egyént
paranoid, üldöztetéses (perzekutoros): félelmekkel és/vagy szorongással kísért gondolatszövevények jellemzik, ahol az egyén a világ fenyegető voltát, ártó szándékát éli meg
befolyásoltatásos: környezetnek tulajdonított befolyásolási szándék feltételezésére épült gondolatképződmény
vonatkoztatásos: az egyén tőle független eseményeket hoz kapcsolatba saját magával (például "Miattam esik az eső"), vagy egymástól független dolgok egymásra vonatkozóságát állítja (például "Abból tudom hogy megcsal a feleségem, hogy poros az üvegcserép")
gondolatelvonásos: az egyén azt érzi, hogy nincsenek gondolatai, vagy ha vannak, akkor azt mások tették oda (például "Most tudom folytatni az elbeszélést, mert az UFO-k visszaadták a gondolataimat")
érzelemelvonásos: az egyén azt érzi, hogy nincsenek érzései, vagy ha vannak, akkor azokat mások tették oda (például "Nem érzek semmit. Minden érzést elvittek tőlem")
perlekedős (querulátoros): a személy azt hiszi, hogy perlekedni, vitatkozni akarnak vele állandóan, szándékosan bosszantják (például "Most mit fog beírni a jelentésbe? Miért azt írja be?")
bűnösségi tartalmú: a személy azt hiszi egy saját cselekedetéről, mely mások számára nem túl irritábilis, hogy vele valami szörnyű bűnt követett el (például "Segítsenek rajtam, szörnyű bűnt követtem el")
elszegényedéses: a személy folyamatosan azt hiszi, hogy csődbe fog jutni (például "Soha nem lehet elég pénzem, muszáj dolgoznom, mert egyszer különben éhen halhatok")"
hu.wikipedia.org/wiki/Doxazma

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.24. 15:11:34

@Bell & Sebastian:

"Hamvas esetében spéci probléma, hogy a szavakat új jelentéssel tölti fel és hogy ne legyen egyszerű, ez változhat. Mit ért ebben a citátumban istenen? Nem az Istent, mert akkor nagybetűs lenne." --- kérdezi.

Csak annyit, és nem többet, mint ami oda van írva:-)

"Mindennek, ami a század eleje óta történik, annak apja Nietzsche, mert ez a világ Nietzsche-világ. Van Dante-világ, Dickens-világ, Joyce-világ, Böhme-világ – azért van ez, mert a legnagyobbak közülünk már istenek. Minden gondolatunkat gondolta, minden szenvedésünket szenvedte, mindazt, ami történik, előre látta."

A Száz könyv c. Hamvas-szöveg, ahonnét az idézet származik, néhány mondatos tömör, blikkfangos könyvajánlókat tartalmaz (ilyeneket: "A modern kor elején Byron azt mondta, hogy az emberiség története válaszútra érkezett: döntenie kell Shakespeare és a szappan között. Az emberiség a szappant választotta...":-)), ebben a szövegkörnyezetben Dante vagy Nietzsche "istensége" (csak) annyit jelent (mint azt Hamvas "ahelyütt" le is szögezi), hogy "minden gondolatunkat gondolta, minden szenvedésünket szenvedte, mindazt, ami történik, előre látta" (magyarán: korszakos jelentőségű művész-gondolkodó volt).

bömböcz 2013.08.24. 17:17:27

@bbjnick:
Persze, ennek az elmezagyvaságnak igazándiból semmi értelme sincs!
Ki nem szarja le a lepkék táncát a virágos mezőn, halálhörgés közben?!

S=klogW 2013.08.24. 23:36:08

@bbjnick: a legszarabb élettől is nyüszítve búcsúzik az ember

Alfőmérnök 2013.08.25. 18:30:50

@bbjnick: "korszakos jelentőségű művész-gondolkodó volt"

Ennél többre gondolt. Valami ilyesmire:

"Az egész földön tökéletesen új, hatodik emberfaj van kialakulóban. Az új emberfaj kialakulása, keletkezése, kibontakozása érthetetlen nagy misztérium.

Amíg ennek a fajnak a Föld minden táján elszórt tagjai egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és világukkal nemcsak hogy nem tudnak megegyezni, hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek.

Ezek az emberek a Földön elszórva, magukban voltak, környezetüktől sarokba állítva és mellőzve. Idegenek voltak. Mert valóban idegenek voltak.

Az új fajból minden valószínűség szerint igen sok ember el is veszett. Ki tudja hogyan? Egy része öngyilkos lett, egy része elzüllött, inni kezdett vagy fellázadt, a törvénybe ütközött és börtönbe került. Egy része kedélybeteg lett vagy megzavarodott.

Végül a faj keletkezésének misztériumához teljesen hasonló; érthetetlen, újabb nagy misztérium volt, hogy az új faj képviselőiben lassan kifejlődött a tudat: már nem vagyok egyedül.

Az még titok, hogy a hozzám hasonlóak hol vannak. De már tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük, felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk.

Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha kettő, különös, ha három, már közösség. Egyelőre még csak nyomokban. A harmadik nagy misztérium, a találkozás és egyesülés, még késik."
arsetvita.wordpress.com/2008/09/22/hamvas-bela-a-hatodik-fajrol-szemzo-tibor-es-a-gordiuszi-csomo-eloadasaban/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.25. 18:52:48

@S=klogW:

Ezzel a kijelentéssel nem tudnék vitába szállni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.25. 19:28:02

@Alfőmérnök:

Úgy felesleges vitáznunk, ha nem érted, mit olvasol!

Fentebb megadtam neked a forrásokat, amik alapján értelmezni tudod Hamvas gondolatmenetét; ha nem olvastad el, a te problémád. De akkor ne hivatkozz olyan szövegekre, amelyeket nem értesz!

Hamvasnak semmi köze nem volt a miszticizmushoz. Tradicion(al)ista egzisztencialista volt. Aki ezt érti, érti a szövegeit is, aki nem érti, az úgy jár (el), mint te.

Alfőmérnök 2013.08.25. 19:59:00

@bbjnick: A faszod nem érti. Okoskodó seggfej vagy.

Alfőmérnök 2013.08.25. 20:01:17

@bbjnick: Téged is csak vascsővel lehet nevelni, paraszt!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.25. 20:07:28

@Alfőmérnök:

Téged pedig sehogyan nem lehet nevelni, mert egy sötét, szociopata elmerokkant vagy.

Alfőmérnök 2013.08.25. 20:10:51

@bbjnick: Projektálsz, már megint?
De itt befejeztem veled, te jellemtelen, félművelt, ostoba szarházi.

Bell & Sebastian 2013.08.25. 20:14:21

@Alfőmérnök: Sötét, diszlexiás tapló, már megint mit nem értesz?

Alfőmérnök 2013.08.25. 20:25:28

@Bell & Sebastian: Buzi vagy? Szálljál már le rólam, te nyomorult korcs!

Bell & Sebastian 2013.08.25. 20:26:27

@bbjnick: Valahol félúton vagyok a rajongás és tagadás közt, a megállapítás, hogy nagy szómágus Hamvas (tudni kell, melyik szót milyen értelemben használja), nem tőlem származik. Amit leírt mindenesetre még nem cáfolja. Kezdjek keresgélni? Vagy hogyan váltak istenné maga szerint, aki keresztény is.

Olyan kisebb, mintegy 70 cm -est kell elképzelni?

Bell & Sebastian 2013.08.25. 20:29:12

@Alfőmérnök: Aránylag tiszta a vérvonalam és mégcsak homo ismerőseim sincsenek. Hát te hogy vagy ezzel, Marcika?

Alfőmérnök 2013.08.25. 20:37:15

@Bell & Sebastian: Ha tiszta a vérvonalad, büdös sváb, miért nem húzod el a beledet az országunkból, egy szál batyuval, ahogy Kovács Imre nagyon helyesen megfogalmazta?

Bell & Sebastian 2013.08.25. 20:54:42

@Alfőmérnök: Gondolod, hogy a magadfajta keveréké lesz a hazám? (Arra azért van B -terv.) Neked van-e, ha mégsem, kicsi, beilleszkedési zavaros senki?

Nem vitted most kissé túlzásba, hisztériás köcsög?

Alfőmérnök 2013.08.25. 21:06:44

@Bell & Sebastian: Figyelt, te ostoba náci. Gloire már beleőrült abba, hogy bizonyos volt abban, hogy az általa "kinyomozott" személy áll Alfőmérnök mögött.
Remélem te is hamarosan kényszergyógykezelés alá kerülsz, és elpusztulsz, mint egy utolsó patkány.

Bell & Sebastian 2013.08.25. 21:29:35

@Alfőmérnök: Inkább te figyelj, Gloire nem őrült bele és pontosan tudom, hol talállak, ha szükségem lenne rád. Rossz a helyzetértékelésed, amikor abból indulsz ki, hogy más fenyeget. Tudod mit, ne szedd a gyógyszert, hamarabb vége. Csak gyáva vagy, ez a gond.

Nem váltál istenné és nem körülötted forog a föld. Csupán egy lelketlen, zavarodott elme vagy, semmi több. Egy dupla nulla, emberi kapcsolatok nélkül.

Bell & Sebastian 2013.08.25. 21:56:30

@Alfőmérnök: Öcsike, köpködheted bátran a monitort, nem én takarítom. Ott hagytam abba, hogy ketten vagy és magaddal játszod le a meccset. Majd szurkolok neked, többre ne számíts. Ám azt bevezetjük, hogy minden beszólásért háromszor akkorát kapsz vissza.

Rajtad fog röhögni mindenki, hiába nem karcolja a bőrödet. Oszt mehetsz vissza a Krétakörbe, vagy ahová csak úri kedved tartja.

Alfőmérnök 2013.08.25. 22:53:40

Nincs abban semmi különös, hogy egy elmebeteg neonáci egész nap az interneten őrjöng.
A különleges B&S-ben, hogy bizonyos körökben "tényező" lehet, hogy magukat "konzervatívnak" vallók "elfogadják", "befogadják", cseverésznek vele, ahelyett, hogy leokádnák.

Bell & Sebastian 2013.08.25. 23:30:32

@Alfőmérnök: Elmagyarázom újra, gyökér. Engem nagyon zavar, hogy a mocskos pofád miatt már régen elhúztak innen a jobb érzésűek. Mi dolgozok benned?
Az ördög, maga. Aki itt őrjöngeni szokott, az te vagy, Marcika. Mindig opció volt, hogy nem szólítasz, nem válaszolsz, eljátszottad. Hogy én hol vagyok tényező, azt nem tudhatod, ott mindenesetre nem, ahol te gondolod.
És akkor mi van, ha mondjuk náci lennék? Közöd, te büdös gyökér? Nem lehet mindenki cigány-zsidó fajvédő, mint te. Jól is néznénk ki, itt Magyarországon.

A 3 per hármas nyúl 2013.08.25. 23:37:09

@Bell & Sebastian: ": Gondolod, hogy a magadfajta keveréké lesz a hazám? (Arra azért van B -terv.) "

Mire gondol? Hogy az Alfőmérnök-féléket ki fogják irtani?
Nem lehet, hogy igaza van Alfőmérnöknek abban, hogy egy büdös náci vagy?

A 3 per hármas nyúl 2013.08.25. 23:39:08

@Bell & Sebastian: "cigány-zsidó fajvédő"

Mikor, hol írt Alfőmérnök olyat, amiből azt a következtetést vonta le, hogy egy "cigány-zsidó fajvédő"?

A 3 per hármas nyúl 2013.08.25. 23:41:18

@Bell & Sebastian: Írd már le, hogy kicsoda Alfőmérnök, szerintem másokat is érdekel, nem csak engem!
Egy IRL adatot már megadtál, most jöhet a többi!

Bell & Sebastian 2013.08.25. 23:46:46

@A 3 per hármas nyúl: Kitiltottak megint, nyuszi? Arra gondolok, hogy hamarabb szúrod tökön saját magad, minthogy engem meglátsz. Nagy kár, hogy csak magyar-marxistául tudsz, mert ez a tény azért nagyban behatárolja a beszélgetés kereteit, a náci -szó jelentésének feltárása tárgyában.

Olvass inkább Adornot eredetiben, ha arra párásodik a szemüveged. Ja, hogy az se megy? Akkor marad a pöcsöd. Ezen a héten is. :(

Bell & Sebastian 2013.08.25. 23:48:20

@A 3 per hármas nyúl: Sorozatra állítottad? Úgy nem találsz el semmit, nyuszi. Az csak a filmekben van, hogy halomra dőlnek a nácik.

A 3 per hármas nyúl 2013.08.25. 23:50:51

@Bell & Sebastian: De mi a B-terv, nemnáci bácsi? Nem maga ajánlott Zyklon-B-t Alfőmérnöknek, hogy azzal kezelje magát?

A 3 per hármas nyúl 2013.08.25. 23:52:32

@Bell & Sebastian: Kicsoda Alfőmérnök? Privátban nem tudnád megírni, ha nem akarod nyilvánosságra hozni az összes IRL adatát?

Bell & Sebastian 2013.08.25. 23:54:07

@A 3 per hármas nyúl: Nyuszi-nyuszi, lettél volna kíváncsi akkor, amikor még jó szándékkal tanítottak móresre. Most már baszhatod, tepsifüles.

A 3 per hármas nyúl 2013.08.25. 23:55:59

@Bell & Sebastian: De valami ismert személyiség? Filmes, színész, író, vagy ilyesmi?

Bell & Sebastian 2013.08.25. 23:58:35

Tegyél fel új cédét, mert ezt már nagyon unja mindenki. Szórakoztass nyúl, mulatni akarunk!

Alfőmérnök 2013.08.26. 00:00:46

@Bell & Sebastian: Meghátráltál, féreg?

Bell & Sebastian 2013.08.26. 00:03:56

@A 3 per hármas nyúl: Mit érdekel ez téged, tán át akarod harapni a torkát? Nem vagy te vérnyúl, inkább olyan kísérleti.

A 3 per hármas nyúl 2013.08.26. 00:10:47

@Bell & Sebastian: Azért, mert szerintem teljesen rosszul ítéled meg Alfőmérnök személyiségét. Például nem nagy látom, hogy cigány-zsidó fejvédő lenne. (Attól, hogy a nácikat a nevükön nevezi, szerintem még nem az.) Te láthatóan sokat tudsz az illetőről, aki mögötte van, lehet, hogy rá tényleg illik az, amiket írsz, ezért érdekel, hogy kicsoda valójában?

Robinzon Kurzor 2013.08.26. 10:56:10

@bbjnick: "Amit te nem látsz vagy nem vagy képes megérteni, az nincs?"

Amit te elképzelsz, az attól már objektíve létezik is, csak mert te azt mondod, hogy van? ;-)

A 3 per hármas nyúl 2013.08.26. 23:44:42

@Bell & Sebastian: Azért, mert szerintem teljesen rosszul ítéled meg Alfőmérnök személyiségét. Például nem nagy látom, hogy cigány-zsidó fejvédő lenne. (Attól, hogy a nácikat a nevükön nevezi, szerintem még nem az.) Te láthatóan sokat tudsz az illetőről, aki mögötte van, lehet, hogy rá tényleg illik az, amiket írsz, ezért érdekel, hogy kicsoda valójában?

ifsz (törölt) 2013.09.07. 02:48:43

Úgy néz ki, hogy időközben megvan, mire föl volt a nagy nyomásgyakorlás a Guardian-re.

Tegnap reggel a Guardian, a New York Times és a ProPublica sajtókampányt indított, amelyben nyilvánosságra hoztak egy jó nagy adagot a Snowden által részükre eljuttatott információkból. Nagy durranásnak számít, amit nyilvánosságra hoztak, röviden, arról van szó, hogy nyomásgyakorlással és amerikai IT cégekbe beépült ügynökök segítségével az NSA kompromittálta gyakorlatilag az összes széles körben használatos rendszert - hardvert, szoftvert, biztonsági szabványokat, mindent.

Akit érdekel, itt tudja követni a fejleményeket: www.theguardian.com/world/nsa

Valamint aki inkább a technikai részletek iránt érdeklődik, annak ajánlom Bruce Schneier blogját, aki IT-biztonsági szakértőként dolgozik a Guardian-nel az ügyön: www.schneier.com/
süti beállítások módosítása