Kommentszűrés
’13 aug
7
13:01

Műkereskedelem: érhet-e dollármilliókat egy cápadög?

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

capa.jpg

Hogyan lesz felbecsült értéke és pontos ára egy műtárgynak? Láthatatlan vagy nagyon is látható kezek mozgatják a műkereskedelmet? Mikor indult el a műtárgyak kereskedelme, és hogyan jutottunk el napjaink észveszejtő, pénzügyi rekordot rekordra halmozó műkereskedelméig? Ezeket a kérdéseket járja körbe Martos Gábor a Műkereskedelem: egy cápa ára című könyvében.

A kötet nem építkezik lassan: rögtön az első sztorival beszippantja az olvasót a kortárs műtárgykereskedelem látható és háttérbe húzódó, félhomályos szféráiba. A címadó cápa Damien Hirst, a világhírű kortárs brit művész alkotása: a halat az ausztrál partoknál fogták ki; Hirst 6000 fontért megvette a tetemet (nem saját pénzből, Charles Saatchi műkereskedő állja a cechet); a cápát formaldehidbe tette és odaírta mellé címnek: A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában. London egyik fontos műgyűjtő-műkereskedője már 50 ezer fontért vásárolta meg a cápadögöt, amit másfél évtizeddel később már 12 millió dollárért tudott eladni. Hirst cápája ma a New York-i Modern Művészetek Múzeumában van kiállítva. Hogy lehetséges mindez? – kérdezheti az egyszeri olvasó, aki nem jártas ebben a különös, modern kulturális dzsungelben. Martos a lehető legtöbb szempontból igyekszik megválaszolni ezt a kérdést: művészek, alkotások, kereskedők, országok, városok, évszámok, pénzösszegek áradata zúdul az olvasóra, aki a szerzővel együtt keresheti a törvényszerűségeket e kiszámíthatatlannak tűnő szubkultúrában.

capaara.jpg„Több, mint tíz éve kezdtem a kötet anyagának az összegyűjtéséhez, és azóta szó szerint minden áldott nap körülbelül két, két és fél órát töltök az interneten, nagyjából 80-100 szakmailag számottevő oldalon megyek végig, és gyűjtöm az adatokat” – nyilatkozta a művészeti író és MúzeumCafé-főszerkesztő Martos Gábor a Népszavának. A könyvbéli adatcunami nem a véletlen műve, nincsenek fölösleges esztétai körök, nincs bevezetés a kortárs művészetbe, se moralizáló szószaporítás: a valódi műtárgypiac kulisszái mögötti világba tekinthetünk be. Előbb behatárolja, miről szól és miről nem szól a tanulmány; majd az árverések fajtáiról és jellemzőiről olvashatunk; végigmegyünk az árverések világ- és hazai történetén; a műalkotások értékének mérésén; a műkereskedelem áralakító machinációin; s végül a műtárgy, mint befektetés lehetőségeiről és csapdáiról is olvashatunk. Láthatunk a pénzzel magával vagy az online árverésekkel foglalkozó műalkotásokat, gyerekek vagy épp egy csimpánz által alkotott festményeket is.

A klasszikus szépségeszmény boncolgatásától a mára elterjedt, meglehetősen banális mércéig, a műtárgyért adott pénz mennyiségéig jutunk. Láthatjuk a folyamatot, amint a művészeti akadémiai világ és a társadalom között megjelenik, majd a folyamatokat, ízlést, divatot és művészi sorsokat egyre inkább befolyásolva nélkülözhetetlenné válik a kereskedő és annak varázseszköze: a pénz.

A könyv szerzője a globális műkereskedelem végtelen tengeréből igyekszik kiemelni az extrém példákat, amik nem csak érdekes epizódok, hanem próbálkozások arra, hogy velük talán lehatárolhatóvá váljon ez a posztmodernitást a valóságban leképező világ. És ha nem is tudunk mással szembesülni, mint hogy a mai korban a pénz lett a művészet értékének a mércéje; legalább jót somolyoghatunk azon, hogy maga a pénz sem időtálló mérce, és a nagy nyereségek mellett bizony óriási pénzügyi bukásokat is elszenvedtek a műkereskedelmi piac kupecei és nagypályás játékosai.

S ha pénzhegyekről van szó, akkor ott megjelenik az al- és a félvilág, vagy épp a műkereskedelmi élet szereplői kezdenek el úgy dolgozni a pénzzel, mint a művész a maga műalkotásaival. A patinás Sotheby’s és a Christie's sem mentes a homályos machinációktól. S hogy a kik legnagyobb játékosok? A kötet idézi az ArtReview éves összesítését (Power 100), amely megpróbálja egy listára összegyűjteni a világ legfontosabb képzőművészeti szereplőit. A százas lista első negyedében hét galériás, hat múzeumigazgató, négy kurátor, két-két műgyűjtő illetve művészetivásár-szervező és mindössze négy művész található. Azt is megtudjuk, mennyire látszik a magyar műtárgypiac a nagyvilágban: a hazai árverések forgalma az európai piac 1,5 százalékát, a teljes világpiac 0,1 százalékát teszi ki. „Egyetlen jelentős Van Gogh- vagy Cézanne-festmény leütési ára meghaladja az egész magyar árverési piac több éves bevételét” – idézi a szerző Einspach Gábort.

A könyv a 2012 december végi adatok alapján összeállított rekordok listájával zárul: a legdrágább műtárgyak, fotográfiák külföldről és itthonról Cézanne Kártyázókjától (2011-ben 250 millió dollárért, vagyis 55 milliárd forintért vette meg a katari királyi család) Csontváry Kosztka Tivadar Traui látkép naplemente idején című festményéig, amit 2012 decemberében 240 millió forintért kelt el a Virág Judit Galériában. A listák láttán képet kaphatunk a pénzben mérhető hihetetlen versenyfutásról a művészi, műkereskedői és műgyűjtői hírnévért.

A művészeket megcsinálják, s ez nem összeesküvés-elmélet, hanem a rendszer mechanizmusa maga. Egy jó kritika a megfelelő tollból, s az alkotót felkapják a műértők, a galériák. A felkapottság után a legnevesebb gyűjtők nyitják meg vastag pénztárcájukat a kulturális igényesség, a műélvezet, a bírvágy és a kivagyiság különös elegyeként. S ha már a legnevesebb műgyűjtők veszik az ember műveit, akkor megnyílhatnak a múzeumok is, s a művész ezzel be is került a kánonba. De mégse csak kiszámított, lélektelen gépezet a műkereskedelem: „a műgyűjtők szerelmesek a műtárgyba, többségük nem spekulációs céllal fektet be alkotásokba. Kívülről úgy látszik, belülről meg az egész komplikált pszichológia” – ahogy Almási Miklós írja a könyv kapcsán a Mozgó Világban.

Törvényszerűségeket, jellemző folyamatokat tehát találhatunk a műkereskedelemben, de egzakt törvényeket persze nem. Egy állandóan alakuló, fluktuáló felhőről beszélünk, amibe egyesek bekerülnek, mások kiesnek, gyorsan felívelnek és elbuknak vagy épp lassan járnak és tovább érnek. Számít a hely (nem csak az ország, hanem a város, vagy a városon belül a galéria helye); az idő (nem csak a kor, hanem az év, a hónap, a pillanat is); de számít a műkereskedelmi játszma minden egyes szereplőjének aktuális helyzete, tehetsége, hangulata, kapcsolatrendszere és talán legfőképpen  a pénztárcája. Művésztől a kereskedőn és teoretikuson át a műgyűjtőkig, a műértő vagy csak sznob elitig, a kibic nagyközönségig és a tömegmédiáig terjed a nagy játszma résztvevőinek sora.

Kreatív anarchia ez, amiben folyamatosan egymásba gabalyodik és összecsap a kiszámíthatóság és a véletlen – s általában az utóbbi nyer. A kortárs műkereskedelem a modern élet terméke; és pontosan olyan is, mint a modern élet: a régi szabályokon, hagyományokon, az öröknek hitt fogalmakon túllépni szándékozó, de néha talán véletlenül újra azokba botló posztmodern hangyaboly. A kiszámíthatatlan játszma ma is, minden percben folytatódik, a buborék köszöni szépen, növekszik. A határ a csillagos ég, vagy épp egy döglött cápa a formaldehidben.

*

Martos Gábor: Műkereskedelem. Egy cápa ára. Budapest, 2012, Typotex.

Címkék: gazdaság kultúra művészet kortárs múzeum műtárgy műkereskedelem

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr925427707

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Műkereskedelem: érhet-e dollármilliókat egy cápadög? 2013.08.07. 15:39:02

A művészeket megcsinálják, s ez nem összeesküvés-elmélet, hanem a rendszer mechanizmusa maga. Egy jó kritika a megfelelő tollból, s az alkotót felkapják a műértők, a galériák.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 15:00:43

cápatetemek és kajmánbálványok...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 15:10:37

Fantáziátlan banda. Sokkal többet érne a műtárgy, ha egy kortárs művész vagy egy műkereskedő keze lógna ki a cápa szájából - "A korlátok értelmetlensége a cápa gyomrában kihunyó emberi tudatban" címmel.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.08.07. 15:57:59

@Holger Hartland: A kilógó kézbe bele lehetne tenni 1 Marx kötetet és akkor a mű címe 'A kapitalizmust cápája' lehetne.

S=klogW 2013.08.07. 16:51:30

@Holger Hartland: @aristo: maguk ezt csak félig értik:
a kortárs művészet a jelen ellentmondásaira reagál, ezért a cápát narancsra kell festeni, a farokúszóját pedig pirosfehérzöldre

majd a hátára fordítva kiállítani

Furore Carcosa 2013.08.07. 16:58:16

Lehet ám még tolni a skálán:

"The British Jordan McKenzie, 40, involves in epic auto-sexual orgies for creating a new exhibition, which is the result of his masturbating and ejaculating over the canvas. [...] "This is only the first batch of them. It is a diary of my ejaculations, they are heartfelt and delicate. I hope people will come and see them...""

news.softpedia.com/news/Sperm-Art-He-Paints-Using-His-Semen-76190.shtml

Ámbátor Mr. McKenzie artisztikus önkifejezésmódját egyelőre még nem fogadja megértéssel a nemzetközi műkereskedelem...

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2013.08.07. 16:58:49

"A klasszikus szépségeszmény boncolgatásától a mára elterjedt, meglehetősen banális mércéig, a műtárgyért adott pénz mennyiségéig jutunk. Láthatjuk a folyamatot, amint a művészeti akadémiai világ és a társadalom között megjelenik, majd a folyamatokat, ízlést, divatot és művészi sorsokat egyre inkább befolyásolva nélkülözhetetlenné válik a kereskedő és annak varázseszköze: a pénz."

ezek a magyarok nem tudnak leszokni a zsidózásról

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2013.08.07. 17:10:04

@Furore Carcosa:
"both conformist and radical categories are rather outraged with these masterworks"

legalább művésznévként vett volna fel valami levanti nevet, a Jordan ehhez kevés

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.07. 17:11:13

„Ha valaki a mai művészetet, mondjuk a szürrealista festészetet, vagy a regényt, vagy a költészetet jól megnézi, vagy modern zenét hallgat, Bosch szörnyei és a mai gondolatok között való nyílt azonosságot tapasztalatilag észlelni fogja. Az egész élet egyetlen középpontból lüktet. Ez a középpont tudattalan, de közös. Csak úgy lehet felőle tudomást szerezni, ha az ember megvizsgálja a tudattalan és közös megnyilatkozást. A művészet mondja el az ember titkos gondolatait és félelmeit és azt, hogy mire sóvárog, mitől reszket és azt, amerre szédül. A művészet az a kulcs, amellyel az eszme arra, amit eltakar, visszanyitható. A felbőszült komiszság elemi kitörése, a viszályok kioldhatatlan világszövevénye, az embernyúzás technikájának megsemmisítő fejlettsége és mindehhez még a raffinált önsanyargatás módszereinek hallatlan virtuozitása, minderről csak a mai művészet beszél úgy, hogy világosabban már nem is lehet. Grillparzer, úgy látszik, jól látott, amikor azt mondta, hogy a modern emberiség a humanizmusból kiindulva a nacionalizmuson keresztül a bestializmus felé tart. Mintha az ember számára csak egyetlen élvezet lenne, a más szenvedésében való gyönyörködés, amelynél nagyobb csak a saját szenvedésében való gyönyörködés.” (Hamvas Béla: Titkos jegyzőkönyv, 1947-1948 in: Silentium. Titkos jegyzőkönyv. Unicornis. Vigilia, Bp., 1987., 89.-90. p.)

Alfőmérnök 2013.08.07. 18:12:04

Ki lehet-e árusítani egy ország termőföldjét?

tevevanegypupu 2013.08.07. 19:25:06

Ami azt illeti semmi nem er meg dollarmilliokat.

Bell & Sebastian 2013.08.07. 19:57:32

A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában

Találó, amikor sokak szerint még mindig Amerika a létezhető világok legjobbika. Attól függ, az üveg melyik oldaláról nézvést.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.08.07. 20:46:10

@bbjnick: Márait kifejezetten rühellem, Hamvast olvasván szinte ujjongok mint egy felhevült kamasz. De miért?

Bell & Sebastian 2013.08.07. 20:49:37

@Wind Callman tér: Mert korszerűbb, van benne clearvoyance.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2013.08.07. 21:07:18

MÁR MEGINT:

Charles Saatchi is the second of four sons born to Nathan Saatchi and Daisy Ezer, a wealthy Iraqi Jewish family in Baghdad, Iraq.

en.wikipedia.org/wiki/Charles_Saatchi

Bell & Sebastian 2013.08.07. 21:42:26

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Ez melyik a four sea sonsból, the spring? (With all the flowers that bring, a happy summer time to your life, to children, man and wife.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 09:14:30

@Wind Callman tér: @Bell & Sebastian:

Hamvas (igazi) titka szerintem nem abban van, amiről ír, hanem ahogyan: ugyanis, amit ír (nagyon) magyarul van és nagyon magyar.

(Van egy barátom, egy tanárember, aki nyelvészetmániás és nyelvművelésmániás: ő szokta mondogatni, hogy elképesztő, hogy Hamvas mennyire ismeri a magyar nyelvet és, amikor ír, mennyire ura (a magyar nyelvnek). Ehhez ha még hozzátesszük, hogy Hamvas az egyik legprovinciálisabb írónk (s ezt nem pejoratív értelemben mondom!), nála jobban nagyon kevesen értették (élték át- és meg) a helyet, ahol éltek. S ha mindezt összekapcsoljuk azzal, amiről beszél!

S=klogW 2013.08.08. 09:15:29

Megvan a képlete, hogyan lehetsz gazdag
2013.08.07 09:03

A Forbes minden évben közzéteszi a leggazdagabbakról szóló listáját, ezek végigböngészésével érdekes következtetéseket vonhatunk le. Vélhetően kevesen tudták például azt, hogy 2010-ben a 25 legjobban kereső hedge fund vezér keresete 4-szer akkora volt, mint az S&P 500 indexben szereplő vállalatok vezetőnek teljes fizetése. Közgazdászok véleményére alapozva a Forbes azt írja, hogy megtalálta azt a "képletet", amellyel jó eséllyel betörhetünk a társadalom felső 1%-ába. Ehhez csak a következőt kell tennünk: felsőfokú végzettségű első generációs vállalkozókká kell válunk, akinek a kezében kezdetben óriási vagyon nem összpontosul, és olyan üzletbe kell belevágnunk, amelyben a technológia meghatározó elemet képvisel.

A legjobb eséllyel akkor válhatunk gazdaggá, ha sikerül bekerülni a legjobban fizetett hedge fund menedzserek közé. Egy friss elemzés szerint 2010-ben a 25 legjobban fizetett fedezeti alap vezér közel 4-szer akkora összeget keresett, mint az S&P 500 index vállalatainak első emberei. Az évek során jelentősen nőtt a hedge fund guruk jövedelme, míg 2002-ben a TOP-25 134 millió dollárt keresett átlagosan, addig ez az összeg 2007-re 1 milliárd dollárra emelkedett, 2012-re némi visszaesés után még mindig átlagosan 537 millió dollárt lehet megkeresni.

Nem kell messzire menni, hogy a következő, kiemelkedően jövedelmező szakmát megtaláljuk, az alternatív vagyonkezeléssel foglalkozó magántőke társaságok sem panaszkodhatnak, éves szinten 2005-2011 között átlagosan a társaságok által összegyűjtött díjak 34 milliárd dollárt értek el. Ebből az összegből pedig bőven volt lehetőség arra, hogy a vezetők markát komoly összeg üthesse. Csak 2012-ben a Carlyle 3 alapítója fejenként 200 millió dollárt kapott, míg a KKR esetében az alapítók több mint 130 millió dollárral gazdagodtak.

Mindebből jól látható, hogy egyes pénzügyi szektorban dolgozó vezetők mennyire nagy összeget kereshetnek, a korábbi évtizedre jellemző trend egyértelműen az, hogy nőtt az amerikai társadalmon belül a különbözőség, a vagyonkoncentráció a válság alatt csak gyorsabbá vált. Steven Kaplan közgazdász új elemzése a Journal of Economic Perspectives-ben azt célozza, hogy magyarázatot találjon akadémia modellek alapján, hogyan is lehet betörni a társadalom legfelső 1%-ába.

A Forbes szerzője beszélt a szakemberrel, aki elmondta neki, hogy a korábban bemutatott példákban szereplő menedzserek azért tudták megcsinálni a szerencséjüket, mivel nagy pénzeket kezelnek és olyan szofisztikált elektronikus programokhoz van hozzáférésük, amelyek nagyon gyors mozgásokat tesznek lehetővé. Kaplan szerint, ha valaki igazán gazdaggá akar válni, akkor a digitalizálódás világában technológiai fronton érdemes a tudását gyarapítania. Csak 2011-ben a Forbes 400 leggazdagabbjának vagyonának 25%-a jött az információs technológiából és az egészségügyi technológiából.

A lap írása szerint azért ez a megfogalmazás túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet, hiszen míg a pénzügyi területen jól alkalmazható az elmélet, addig nem mond semmit arról, hogy például miért lehetettek olyan tehetősek egyes sportolók, ügyvédek vagy éppen a legnagyobb vállalatok vezetői. Kifejezetten érdekes jelenség, hogy a legnagyobb cégek vezetőinek fizetése átlagosan 12 millió dollár volt, ami a 2000-es csúcsoktól 32%-kal marad el. Ez az összeg nemcsak a pénzügyi területen dolgozók csúcsfizetéseitől marad el, de például a legjobban fizetett sportolókétől is, amelyek nagyon komoly pénzeket kapnak jogdíjakból is.

A családi háttér is magyarázó tényező lehet a vagyonosodás felé vezető úton, azonban itt is vannak éles különbségek. Kaplan szerint mindenképpen előnyt jelent, ha nem örököltünk óriási vagyont, hanem inkább saját erőnkből tudtunk építkezni. Ezt megerősíti egy másik kutatás is. A Forbes 400-as listája alapján drámai változás következett be 1982 és 2011 között. Míg 1982-ben az első generációs gazdagok aránya 40% volt, addig 2011-ben ez az érték 69%-ra emelkedett, és gyakorlatilag a piacról eltűntek a negyedik, ötödik vagy éppen hatodik generációs vállalkozók.

Végkövetkeztetése a szerzőnek az, hogy akkor van a legnagyobb esélyünk gazdaggá válni a Forbes listája alapján, ha felsőfokú végzettségű első generációs vállalkozókká válunk, nincs a kezünkben óriási vagyon és olyan üzletbe vágunk bele, amely erős technológiai komponenst tartalmaz. Sokkal kisebb az esélyünk igazán vagyonossá válni, ha nagyobb összeget örököltünk, ez viszont azért nem jelent nagy hátrányt, hiszen jobbak az oktatáshoz való hozzáférési lehetőségeink ezáltal. A verseny viszont egyre nagyobb a Forbes listáján, a technológiai fejlődés hatására olyan fiatal gazdag generáció nő fel, amelyek szinte a semmiből csinálták meg a szerencséjüket.

www.portfolio.hu
www.portfolio.hu/vallalatok/megvan_a_keplete_hogyan_lehetsz_gazdag.187591.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.08. 09:17:08

@bbjnick:

ahol éltek. = ahol éltek!

beszél! = beszél!)

S=klogW 2013.08.08. 16:26:46

5 év válság alatt sem volt veszteséges a bankszektor, miközben családok, cégek mentek tönkre - épp ideje volt, hogy bankosék is fizessenek:

Veszteséges a magyar bankszektor - Csak egy valaki tündököl
2013. augusztus 8. 16:05

Az előzetes adatok alapján 73 milliárd forint volt a magyar bankrendszer adózás előtti eredménye az első félévben, ami jelentős részben egy bank (vélhetően az OTP) eredménye. A nagybankok közül négy veszteséges, és csak három tud felmutatni érdemben pozitív eredményt - közölte a jegybank a Monetáris Tanács tegnap közzétett rövidített jegyzőkönyvében. Mindez azt jelentheti, hogy a második negyedévben 2012 végéhez hasonlóan megint veszteséges volt a szektor, igaz a pontos adatok csak a PSZÁF várhatóan két hét múlva megjelenő részletes statisztikájából derülnek ki.

A magyar bankszektor 73 milliárd forintos első féléves adózás előtti eredménye azt jelenti, hogy több mint tízmilliárd forintos veszteséggel zárta a második negyedévet a bankszektor. Az első negyedévben ugyanis a PSZÁF májusban közzétett adatai szerint még 81,6 milliárd forint volt a szektor adózás előtti nyeresége. A két intézmény által "bankszektorként" számba vett intézmények köre ugyanakkor eltérhet, így a pontosabb adatok majd a PSZÁF két hét múlva megjelenő statisztikáiból derülhetnek ki.

Hogy melyik az a négy nagybank (az MNB által számba vett hét közül), amely az első félévben nyereséges volt, nem tudni pontosan, ugyanis a CIB kivételével egyikőjük sem tette még közzé számait. A CIB 58 milliárd forintos vesztesége mellett ugyanakkor az anyabankok gyorsjelentéséből kiderült, hogy az Erste az első félévben (adózás után, június végi árfolyamon) 29,7 milliárd forintos veszteséget szenvedett el, az UniCredit viszont (adózás előtt, szintén június végi árfolyamon) 9,5 milliárd forintos nyereséget ért el Magyarországon.

Az első negyedév és a korábbi időszakok alapján sejthető, hogy az UniCredit mellett az OTP és a K&H volt nyereséges az első félévben (a PSZÁF definíciója szerint nagybank a Budapest Bank is, amely szintén közéjük tartozhatott), a CIB és az Erste mellett pedig az MKB és a Raiffeisen tartozott a veszteségesek közé. A magas hitelezési veszteségek mellett az évi több mint 140 milliárd forintos bankadó, a tranzakciós illeték tovább nem hárított része, valamint a kormány által június végén eldöntött, közel 75 milliárd forintos egyszeri sarc a második félévben még rosszabb eredményt hozhat a bankok számára a magyar számvitel szerinti elszámolásban. Az MNB közlése szerint egyébként az elmúlt 12 hónapban -1% volt a bankszektor tőkearányos megtérülése.

A jegybank elkészítette a bankrendszer helyzetét más szempontok alapján is tükröző mutatókat is az első félévre, ezek pontos értékét azonban egyelőre nem közölte. A jegyzőkönyvből viszont kiderült: a Pénzügyi Kondíciós Index azt mutatja, hogy a pénzügyi kondíciók továbbra is fékezik a gazdasági növekedést. Az első negyedévi romlás után kisebb javulás látható, az index azonban továbbra is negatív értéket mutat.

A pénzügyi piacok felől érkező stressz mérésére használt Rendszerszintű Pénzügyi Stressz Index az elmúlt hónapban kis növekedés után visszacsökkent korábbi szintjére, és távol van a veszélyes zónától. A bankok likviditási helyzete a Likviditási Stresszteszt Index alapján megfelelő, a kombinált stresszteszt a június végi árfolyamot veszi alapul, így a 15 százalékos leértékelődést feltételező stessz-árfolyam 339 forint/eurós árfolyamot jelent. A tőkehelyzet a Tőke Stresszteszt Index eredménye alapján rendszerszinten továbbra is megfelelő, ám három nagybanknál is tőkehiány lép fel. Ezek nagysága azonban kismértékű, a teljes tőkeszükséglet stressz pályán sem éri el a 70 milliárd forintot, és a hiány (az anyabanki tőkeemelésig) vélhetően csak átmeneti.